Hogyan szívat az egyetem?

Levélírónk ezuttal sem a segítőkész Tanulmányi Osztályról, az egyszerű adminisztrációról és a könnyen követhető információkról számol be nekünk. Sokunk számára ismerős problémákat oszt meg velünk, a legtöbb szinte ellehetetleníti a tanulást.

Kedves Ellenőrzősök!

Lassan végzek az egyetemmel. Gyakorlatilag minden hónapra jutott olyan, amit elküldhettem volna erre a blogra, de ami aktuális, az egy részemről nem éppen jogosnak ítélt bírsággal kapcsolatos. A lenti szöveget még decemberben írtam egy saját oldalamra. Ha tetszik, ha vitaindító lehet, satöbbi, akkor tegyétek ki.

„Előzetes tanrend nem készítése. Azt kell látnom nekem, hogy előzetes tanrend nem készítése. És ezer forint. Bírságnak szánják ezt? E? Hogy igen, hogy nem, mindjárt itt a vizsgaidőszak, az első olyan, ami egészen könnyednek ígérkezik. Ígérkezne!, úgy értem. Mert huncutul nem engedi a rendszer, az apparátus, hogy én vizsgákat vegyek fel. Mert előzetes tanrend nem készítése. Értitek, mert.
Na jól van, bemegyek ebbe a tanulmányi osztályba, okosba. Egy amolyan WTF (fordítanám: „Mi anyád?”) arccal, hogy előzetes tanrend nem készítése? E?
Igen-igen! Erre én: igen-igen e? Ne kérdezősködjön a fiatalúr, hát nem tudja, hogy önnek már előző év végén fel kellett volna vennie a tantárgyait? Úgy érti, hogy még akkor nyár elején? Pontosan. Úgy érti, hogy amikor még meg sem volt hirdetve azoknak a tárgyaknak egy része, amikre jelentkezni szándékoztam? (Érti, szándékoztam.) Tudja… az a lényeg, hogy legalább egy tárgyat fel kell vennie akkor, és akkor az a regisztrációs időszak, az első két hétben, az olyankor már csak arra van, hogy finomítson rajta. Úgy érti, csak finomítsak? Fiatalúr! Úgy érti, hogy három éve járok kiváló egyetemünkre, minden félévkezdéskor az első héten vettem fel a tárgyaimat, aztán hirtelen előkerül egy ilyen kitétel a semmiből? Nem-nem dehogy, ez le van írva a hivatalos honlapon. Úgy érti, ez le van írva valahová? Látom nagyon értetlen maga! (Maga?) Úgy hogy menjen át inkább a pénzügyi osztályra, ott majd elmagyarázzák, hogy hogyan kell befizetnie. Úgy érti… Menjen!
Úgy érti e-e-e?
Banki átutalással. Ezt csak úgy lehet. Úgy érti, hogy emiatt sétáljak be (…) a bankba, és ezt az ezer forintot utaljam át az iskola számlájára?
De érdekes. A Pannon Egyetem (csak) veszprémi székhelyére hozzávetőleg 12.000 diák jár. Ebből párezer elsős, vagyis – valószínűleg – nem kell előzetes tanrendet készíteniük. Nekem nem hiszem…, vagy kvázi nincs ismerősöm, aki előzetes tanrendet készítene nyárköszöntőként. Ha bolondos kedvünkben vagyunk is, ha feltételezzük is, hogy csak mi voltunk alulinformáltak, akkor sem becsülhetjük az előzetes tanrendet nem készítők számát úgy 5000 alá.
Könnyű a szorzás. Az iskola számlájára.
Persze, értem én, hogy 2009, hogy mindenkire rájár, hogy nem könnyű, hogy cselezni kell, de ne nézzél már hülyének bazdmeg! facsarjál citromot a szemedbe, jó? Nagyot, kereket.
(Jut is eszembe. Sejtjük-e, hogy mennyi 1000 Ft. banki átutalása? Úgy értem, pluszban. Hogy igen, hogy nem, leírom, hogy itt legyen. Nyolcszázötven forint. Köszönjük Emese!)”

Miért hagyják el a tanárok a pályát?

A tanárokat naponta érő megaláztatás miatt kénytelen levélírónk pályát módosítani. Az alacsony fizetés, kellemetlen kollégák és a társadalmi megbecsülés hiánya vette el viszonylag gyorsan a kedvét, törte meg a lelkesedését. Sajnos, egyre több jó tanár hagyja ott ugyanezek okok miatt a pályát.

Kedves Ellenörző Blog!

 A 2010. 01.03-án megjelent, Rohadó Oktatás? Című bejegyzésre szeretnék reagálni. Remélem, érdemesnek találod a megjelentetésre. Kérlek, a nevem semmiképp se tedd közzé.

Nem tudtam szó nélkül elmenni amellett a megjegyzés mellett, hogy –idézem- „ […] az a tyúk meg, aki kellően ronda és hülye ahhoz, hogy se orvosira, se jogra ne menjen, pedagógus lesz.”

Mondhatnám, hogy kikérem magamnak a fenti kijelentést, de feleslegesnek tartom. Inkább csak végtelenül elszomorít. Leírom, hogy hogyan alakult az életem, hogyan lettem egy ezek szerint ronda, hülye pedagógus, és hogyan leszek nemsokára nem az.

 Elit gimnáziumban végeztem kitűnő eredménnyel, két felsőfokú és egy középfokú nyelvvizsgával, bárhová felvettek volna. Osztálytársaim egytől egyik közgazdásznak, mérnöknek, orvosnak, stb.-nek mentek. Az iskolában és a családomban is megrökönyödést váltott ki, mikor bejelentettem, hogy én tanár szeretnék lenni. Édesapám úgy gondolta, hogy ahelyett, hogy megugranám a lécet, átbújok alatta. Édesanyám az általa nekem megálmodott orvosi pályámat siratta. Ám én hajthatatlan voltam, hisz éreztem, én a jövő nemzedékét szeretném tanítni, nevelni.

Így kerültem maximum pontszámmal az ELTE-re, és így lett belőlem nyelvtanár. Már a 2. évtől tanítottam egy magángimnáziumban, tanáraim és feletteseim tehetségesnek tartottak. Állításuk szerint olyan dolgok, praktikák, tanítási módszerek voltak meg bennem ösztönösen, amiket másoknak kemény munkával kellett megtanítani. A diploma megszerzése után egy elitgimnázium tanára lettem, ahova nem könnyű bejutni, de nekem könnyedén sikerült. Tántoríthatatlan lelkesedéssel vetettem magam az oktatás világába, estig készítettem a kiegészítő anyagokat, készültem az óráimra, vittem a laptopom, programokat szerveztem, és rendületlenül hittem, hogy, amit csinálok, az a társadalomnak hasznos.

 Azonban 1 hónap után jöttek a problémák:

1. Kolléganőim nagy része, a fiatalabb generáció (25-35 év között) rendületlenül utál. Ott tesznek nekem keresztbe, ahol tudnak. Minden nap kapok egy csípős megjegyzést, nem egyszer a gyerekek előtt sem fogják vissza magukat. Nyílván nem tetszik nekik, hogy szívem-lelkem beleadom, hogy a szünetekben is fénymásolatokkal és magnóval rohangálok, míg ők épp azt beszélik ki, hogy mennyit kér el a másik kozmetikusa, és hogy mit fognak sütni délután.
2. Több férfi kollégám rendületlenül udvarol, nyomasztó módon, tolakodva, ízléstelen megjegyzéseket téve. Hiába részemről az elutasító, rendre utasító magatartás és távolságtartás, nem adják fel. Ma már ott tartok, hogy menekülök a tanáriból, és lyukas órámban inkább a büfében ülve készülök az órámra, vagy javítok dolgozatokat. A vezetés felé tett jelzésemre pedig csak egy mosoly és egy legyintés volt a reakció.
3. Egyre kevesebb pénzt kap az iskola. Nem hogy interaktív tábla nincsen, de még csak filctollas sem. Régi, ütött-kopott zöld táblák vannak, amikről a festék annyira lepergett, hogy a gyerekek sokszor nem látják, hogy mit írok. Krétát és krétafogót (hogy a krétapor ne tegye tönkre a kezem) magam vettem, a színes papírokat, tollakat, bluetechet és minden egyéb –amúgy elengedhetetlen- kiegészítőt szintén a saját zsebemből finanszíroztam. Az osztálytermekben olyan hideg van, hogy 3 réteg ruha van rajtam, hogy ne fagyjak meg, ám így folyamatosan meg vagyok fázva.
4. Pontosan tudtam, hogy a tanári fizetés nagyon kevés, ezt vállalva fogtam neki. Nem érdekelt a nagy karrier, a luxus élet, de azt nem gondoltam volna, hogy a mindennapi élet megoldása is lehetetlen lesz. Olyan kevés pénzt kapok, hogy nem tudom magam fenntartani. Este 8-9-ig tanítok még, persze feketén, hogy kenyeret tudjak magamnak venni a számlák és az albérlet kifizetése után. Ennek következtében egyre fáradtabb, fásultabb vagyok, és nincs már meg bennem az a lelkesedés és erő, amivel valami különlegeset és érdekeset tudtam lopni az óráimba. Ha hazaérek, örülök, hogy le tudok egy kicsi ülni, tudok egy picit olvasni, de nincs mese, készülni kell a másnapra. Azonban nincs már annyi kiegészítő anyag, nincs már annyi csoportmunka, mert bizony kifulladok és nincs erőm kitalálni, összerakni.
5. Az osztálytalálkozón a sok jól kereső társam lesajnáló mosollyal konstatálta, hogy egy „hülye” pedagógus lettem. Itt telt be a pohár.

 Hát igen, ez lett belőlem. Lehettem volna orvos, lehettem volna mérnök, vagy akár közgazdász is. Kereshetnék havonta több százezret, de én voltam olyan hülye, hogy hittem abban, hogy ha én a jövő generációja nevelésének és oktatásának szentelem az életem, azt az állam és a társadalom megbecsüli. Azt hittem, hogy ha hazaérek, a délutánomat azzal tölthetem, hogy felkészüljek, hogy kitaláljak valamit, hogy a gyerekek másnap is mosolyogva, elégedetten jöjjenek ki az órámról, és hogy az általam oktatott nyelvek segítségével majdan az Európai Unió megbecsült, egyenrangú, a többiekkel könnyedén kommunikáló állampolgárai legyenek.

 Úgy tűnik, hatalmas hibát követtem el. Egy végletekig lenézett, lehülyézett, lerondázott rabszolga lettem, aki éhbérért is képes magából nap, mint nap hülyét csinálni. Úgy tűnik, igaza volt édesanyámnak, édesapámnak, és mindenkinek, aki óva intett attól, hogy pedagógus legyek.

Nem baj. Szeptembertől megyek a Corvinusra közgazdaságtant tanulni, és majd belőlem is lesz több százezerért az irodában tipegő-topogó, törtető maca, nem pedig egy mosolygós, közvetlen és elhivatott nyelvtanár, aki, bizton állíthatom, idáig voltam, és akit Karácsony előtt, az ajándék átadása után az osztály állva tapsolt.

 Köszönöm drága kollégáimnak, hogy kiutáltak, köszönöm az államnak, hogy így biztosítja a nyugodt munkámat, és köszönöm embertársaimnak, hogy így értékelik hivatásomat.

 Egy hülye, ronda tanárnő

Egyenes út az egyetemre?

Sokan látják nagyon jól a magyar iskolarendszer hibáit, hiányosságait, mint levélírónk is. jól írja le, az egyes szintek hibáit, valamint az is, hogyan lehet nagyon egyszerűen bejutni a felsőoktatásba.

Kedves Ellenőrző!

 Az „Embertelen felsőoktatás” és a „Máshol sem jobb a helyzet” című cikkek olvasása után úgy gondoltam, hogy billentyűzetet ragadok. Úgy gondolom, hogy nem kell csodálkozni, hogy ilyen a helyzet, legalábbis én nem csodálkozom. Nézzük, hogy valaki hogy jut el az egyetemig/főiskoláig.

 Általános iskola első négy évfolyamában nincsen osztályzás, csak szöveges értékelés, ami annyit tesz, hogy nem lehet buktatni. Tehát, aki eléri a 10 éves kort, az elvileg (papíron) tud szépen, olvashatóan és helyesen írni, folyékonyan olvasni és számolni is. Tehát valós követelmény nincs a gyerekkel szemben.

Általános iskola felső tagozatban jön az igazi számonkérés. Az egyik véglet, ahol a gyerek káromkodik a tanárral és helyenként le is tegezi. Mindez nyugodtan teszi, apuka úgyis megfenyegette, vagy meg fogja fenyegetni a fegyelmezni próbáló tanárt. A másik véglet, ahol érték a tudás, a gyerekek illedelmesek, jól tanulnak, járnak különórákra (ha szükséges) és megtanulnak egy csomó hasznos dolgot. Összességében kevesen buknak és nincs szelekció.

A középiskolai felvételi nyolcadik félévkor csak a középiskola kiválasztására jó. Annak kell teljesítenie, aki magas pontszámot igénylő gimnáziumba szeretne bekerülni. Mivel sok a középfogú intézmény és aránylag kevés a diák, valamint 18 éves korig tanköteles is mindenki, ezért valahova fel fognak venni minden tanulót, aki elvégzi az általános iskolát (mielőtt betöltené a 18-at). Ebből a tankötelezettségből fakad, hogy a tanulók nagy része eljut az érettségi évéig. Az érettségin aránylag nehéz megbukni, középfogú matematikán egy nyolcadik osztályos is át tud menni. Feladatok például: 3 1/7 reciproka?, ismert átmérőjű labdába mennyi víz fér?. Történelem középfokon például, ha a reformációt húzza valaki és elhelyezi térben és időben, akkor megkaphatja az elégségest, amihez az alábbi mondat szükséges: „A reformáció, a Német-Római Császárságban alakult ki, a 16. Században.”

Van olyan, egyetemi szak, ahova kettes érettségivel és egy középfokú nyelvvizsgával be lehet kerülni. Ez azért van, mert minden szakra a lehető legtöbb embert akarják felvenni, hiszen fejpénz van. Itt kezdődik az igazi szórás. Aláírom, hogy vannak túlkapások és nagyon sok értelmetlen dolog (ezek egy jó része szerintem a BsC képzés miatt van). Aláírom, hogy vannak olyan diákok, akiknek csak az a cél, hogy minél egyszerűbben (puskázás, másolás, stb.) elvégezzék a szakot és legyen egy papírjuk.

Sajnos az a baj, hogy a fent említett két írásban felsorolt problémák okait nem feltétlen csak a felsőoktatásban kell keresni, hanem az egész rendszerben.

 Végezetül megjegyezném, hogy szerencsére nagyon sok olyan tanárral és oktatóval találkoztam életem során, akik kedvesek, rendesek és segítőkészek és a tudás átadása az elsődleges céljuk. Valamint nagyon sok olyan tanulóval, diákkal is, akik tanulni akarnak és nem csak a papír, hanem elsősorban a tudás a fontos nekik.Tehát nem olyan borús a helyzet, mint ahogy az tűnhet, de tény, hogy az igazi kihívás nem eljutni az érettségiig, hanem olyan diplomát szerezni, ami mögött valós szakértelem van, amit később lehet kamatoztatni. Végezetül egy gondolat: Biztos, hogy majdnem mindenkinek diplomát kell szereznie és csak keveseknek kell szakmát tanulnia?

Rohadó oktatás?

Mokkaczukka kommentjét tartottuk érdemesnek arra, hogy önnálló posztként megjelenjen, mivel tömören összefoglalja a többség oktatásról alkotott véleményét. Reményeink szerint nem ennyire rossz a helyzet, de elfogadjuk, ha más így látja.

Az az igazság, hogy az oktatás szintje egyre rohad. Ma három diplomával nem tudnak annyit, mint mi tudtunk egy érettségivel (1982-ben), és a mi érettségink nem ért annyit, mint 1960-ban nyolc általános; vagy 1930-ban négy elemi. A tömegesedés meg a pedagógusszakma elnőiesedése, az a baj. A legtöbb embernek még érettségire se lenne szüksége, ehhez képest ma minden baromnak egyetemi végzettsége van meg "nyelvvizsgája", vagy legalábbis arra készül; az a tyúk meg, aki kellően ronda és hülye ahhoz, hogy se orvosira, se jogra ne menjen, pedagógus lesz. Na most ilyen körülmények közt ne csodálkozzunk azon, hogy diplomás, 23 éves fiatalnak a nyála csorog és olyan hülye, mint ide Hadháza. Ami tömeggyártásra kerül, az elrohad. Ez alól a tudás, a műveltség se kivétel.

Máshol sem jobb a helyzet

B.Ú.É.K.!

Kedves Mindenki!

Habár még nincsen itt a féléves értékelések ideje, így évvégén szereti az ember summázni az elvégzett munkát, végiggondolva, hogy mit lehetett volna jobban, másképpen csinálni. Blogunk rövid 4 hónapja alatt mi is követtünk el bakikat, de Nektek köszönhetően nagyon sok közérdeklődésre is számot tartó levél került a nyilvánosság elé. Nem kis büszkeséggel mondjuk, hogy ez alatt a 4 hónap alatt több, mint 529 000 oldalletöltést értünk el, ami egy oktatással foglalkozó blog esetében példanélküli.

Köszönjük Nektek, és továbbra is várjuk leveleiteket!

Boldog, sikeres Újévet kívánunk!

az Ellenőrző csapata

Lehet véleményed!

Az "Értelmetlen felsőoktatás" posztunkat egy ott tanuló, érintett hallgató kérésére levettük. Egyrészt a csoport nagy része nem ért egyet hallgatótársuk véleményével, másrészt tartanak attól, hogy valamilyen negatív következménye lesz rájuk nézve a posztnak, így a vizsgaidőszak kellős közepén. Érthető az aggodalmuk, de nagyon elszomorító, hogy Magyarországon retorziótól kell tartania annak, aki véleményt nyilvánít, mégha negatív is az. Az egyetemek sorra készítettik a hallgatói felméréseket az egyes tanárokról -névtelenül-, miért más, ha valaki egy képzésről ír le konkrétumokat? Más-e egyáltalán? Az a baj,  hogy rossz a rendszer, vagy az, hogy kiderült, hogy rossz?

Feljlettebb kultúrákban máshogy működik a szabad véleménynyilvánítás, illetve működik. Az interneten akadtunk rá az amerikai, teljesen nyilvános, felsőoktatási értékelési rendszerre, amiben egyetemekre, karokra és oktatókra lebontva megtalálható a teljes amerikai felsőoktatás. A hallgató pontozhat és véleményt is írhat. Nyugodtan leírhatja például, hogy az előadásán csak a saját történeteit mesélte és csak azoknak adott A-kat, aki nyalták a fenekét. Ezt sajnos konkrétan Ungvári Tamásról írták, akit -talán ez alapján- ki is rúgtak.

Miért nincsen nálunk ilyen? Az alábbi linken a teljes lista megtekinthető.

www.ratemyprofessors.com/ShowRatings.jsp

Bringázz az egyetemre!

Mátétól kaptuk az alábbi levelet, illetve linket, ami egy nagyon pozitív kezdeményezést népszerűsít, arra buzdítják a hallgatókat, hogy biciklivel érkezzenek az egyetemre.Valahogy így lehetne támogatni az autómentes közlekedést...

Bringázz az egyetemre!

Posted by Sebestyén Attila on 9/21/09 • Categorized as Közéleti

Karácsonyi jutalom

Az alapítványi iskolákban dolgozó tanár kollégáinknak néha tényleg a tűrhetetlent is el kell tűrniük, ha meg akarják tartani állásukat. Lara az idei karácsonyi vacsorán történt jutalomosztást meséli el nekünk, sajnos szűkszavúan. Továbbra is várjuk leveleiteket!

Kedves Ellenőrző!

Az alapítványi iskola úgy használja ki az alkalmazottait, ahogy nem szégyenli, márpedig a szégyen szót sem ismerik. Olvashattunk már itt a blogon is furcsára sikerült karácsonyi jutalmazásról, de, ami velünk történt az idén, szerintem példa nélküli.

Összehívta a vezetőség az egész tantestületet egy közös vacsorára, pár embert kihívtak,  ők megkapták a boritékot, a többieknek pedig annyit ígértek, hogy nem lesz kevesebb jövőre sem a fizetésük. Ennyi járt évvégi jutalomként, se egy jó szó, se egy köszönöm. Sokan sírva felálltak és elmentek még a vacsora kezdete előtt...., én is.

Tűz- és balesetvédelmi oktatás

Bart21 levele egy újabb kiürült, értelmetlen dologra hívja fel a figyelmünket. Osztályában annyiban merült ki a tűz- és balesetvédelmi oktatás, hogy mindenki aláírta a papírt, miszerint részt vett az oktatásban. Csak remélni tudjuk, hogy máshol, mások komolyabban veszik.

Sziasztok!

Gyakran olvasom a blogotokat, nagyon tetszik, és gondoltam én is hozzáfűzök egy pár dolgot a diákoldalról. Szakközépbe járok, 11-es vagyok, sok mindent láttam már, de van, amit csak így a blog olvasása közben értettem meg és sokkal inkább megértem a tanárok viselkedését most, hogy tudom, hogy mennyi mindenhez kell alkalmazkodniuk. Persze azért anarchy rulez!

A suliban történő visszásságokat napokig lehetne sorolni, rengeteg értelmetlen, felesleges dolog történik, hülye szabályokat tartatnak be velünk, gyakorlatilag minden a fejünk fölött, a megkérdezésünk nélkül történik. Könnyebb elviselni, hogy tudjuk, hogy a tanárokat se kérdezi meg senki!:-)) A tűz és baleset védelmi oktatásról szeretnék írni, ami úgy történt, hogy bejött az osztályfőnök év elején, körbeadott egy papírt, hogy írjuk alá, mert be kell ragasztania a naplóba. Mindenki aláírta, beragasztotta. Kiderült, hogy ez volt a tűz és balesetvédelmi oktatás, mert szerinte úgyis tudjuk, hogy nem ugrálunk ki a párkányról, nem gyújtunk tüzet az iskolában és vigyázunk, ha vizes a kő. Persze, tudjuk, de akkor minek?!

Embertelen felsőoktatás?

Sok szó esett már az arctalanná vált felsőoktatásról, illetve arról, hogy egyes főiskolák és egyetemek diplomagyárrá alakulva ontják magukból a felkészületlen hallgatókat. Levélírónk saját tapasztalatát osztja meg velünk, megmutatva, hogy az oktatóknak is nehéz ebben a rendszerben dolgozniuk, hiszen nem is az oktatást, tanítást várják el tőlük, csak azt, hogy asszisztáljanak ennek a tökéletlen rendszernek a működéséhez.

Kedves Ellenőrző!

Saját történetemet szeretném megosztani veletek, válaszként a felsőoktatás szinvonal romlásáról panaszkodó posztokra. Nem vagyok már fiatal, a II. Világháború után születtem egy elszegényedett családba, ahol a legfontosabb érték a tudás volt, nálunk ugyanis sajnos tényleg igaz volt, hogy csak azt nem vehetik el tőlünk, ami a fejünkben van. Minden testvérem továbbtanult, a szüleink mindent megtettek, hogy segítsék a tanulmányainkat. Jó tanuló voltam középiskolában, így nem is volt kérdéses számomra, hogy továbbtanulok, egyből fel is vettek egyetemre, ahol az évfolyamunkon a mi szakpárunkon 6 hallgató volt összesen -csak összehasonlításképpen írom, hogy nem ritka az évfolyamonkénti 600 hallgató sem napjainkban-. Végzés után az egyetemen maradtam doktorálni, utána pedig  egy ideig középiskolában tanítottam, amit nagyon szerettem. A város legjobb gimnáziumában tanítottam, okos, továbbtanulni vágyó diákokat, sokukat fel is vettek. Nagyon szép 10 éve volt ez az életemnek, de engedtem a csábításnak és elmentem az egyik helyi főiskolára tanítani. Hízelgett a lelkemnek, hogy főiskolán tanítok, és a fizetésem is sokkal több lett, mint a középiskolában, de a kellemes érzés csak az első vizsgaidőszakig tartott és a kínjaim csak nőttek az elmúlt 12 év alatt. A felsőoktatás embertelen, szeptemberben megérkezik egy arctalan tömeg és ez a tömeg gyakorlatilag arctalan is marad, mert gyakran 200-300 ember ül az előadásaimon, írásban vizsgáznak, szemináriumra csak kevesen járnak, ugyanis nem vezethetünk katalógust, legfeljebb saját használatra, de az, hogy valaki nem járt szemináriumra még nem jelenti azt, hogy nem kaphat félévkor gyakjegyet. Előfordult pár éve, hogy nem adtam egy diáknak gyakjegyet, mert nem láttam egész félévben, de írt a rektornak, ő pedig utasított, hogy adjak lehetőséget a hallgatónak a gyakjegyszerzésre. Írt egy 2 oldalas dolgozatot, nekem pedig adnom kellett rá egy kettest. Ott tartunk, hogy gyakorlatilag el lehet egy bölcsész szakot végezni úgy, hogy be sem dugja a hallgató az orrát az intézménybe. Vizsgán persze megbuktathatom, ha akarom, de miután elolvastam és értékeltem kb. 400 dolgozatot, nem nagyon van kedvem a felével újraíratni. Vajon hogy lehetne szinvonalas felsőoktatást elvárni egy olyan rendszerben,  ahol bejön a hallgató szeptemberben, esetleg néha megjelenik előadáson, bead egy nagyon gyenge dolgozatot és kettest kap rá, pedig legszívesebben az érettéségijét is megnézettetném, hogy valódi-e a tudása alapján. Nekem személy szerint az is gondot okoz, hogy a hallgatók nagy része gazdag hülyegyerek, akit apuci befizetett egy diplomára.

Mitől nincs idő tanítani?

Minden foglalkozásnak megvan a rákfenéje, a tanárságé egyértelműen az állandó adminisztráció. A diák minden megmozdulását rögzíteni kell, jelezni a Fenntartó felé, aminek jogossát nem is vitatja levélírónk, inkább az elavult módszerekkel gyűlik meg a baja, neki is, mint sokunknak.

Sziasztok!

Nagyon sok mindenről szó volt már, de az adminisztráció, ami minden tanár rémálma, még nem került górcső alá! Nekem személyes kedvencem, rengeteg idő megy el vele, lehet jókat bosszankodni azon, hogy a kedves kolléga már megint nem tette vissza a naplót a helyére, nem tudom beírni, elmaradok, leszúrnak, beleszámít az értékelésembe. A másik variáció naplótémára, ha osztályfőnökként keresi az ember és nincs a helyén soha, a kedves kolléga nem írta be....

 A sor végtelen, tanmenet, óravázlat, naplóbeírás -osztályfőnökként ellenőrzés-, a diák minden iskolai megmozdulása dokumentálva van, bár egyenlőre nem tudjuk kit is érdekel, de gyártjuk a statisztikát,  hogy hányan iratkoztak be, milyen sorrendben, dátumszerint, névsorszerint, osztályok szerint, ténylegesen hányan jelentek meg -ez még eddig ok, ez alapján fizet a Fentartó-, a naplóba hátra külön statisztika arról, hogy hány lány és fiú jár az osztályba, vidékiek-budapestiek-e, kolisok-családban élnek-e, és még rengeteg, teljesen felesleges adat. A osztályfőnök meg tölti, írja. Írja az ülésrendet, habár nincs saját terme az osztálynak és minden órán máshol ülnek, de rendnek kell lenni. A legújabb a H1N1 statisztika, minden osztályban fel kell mérni, hány embert oltottak be, hol oltották be, ha sehol, szeretne-e a suliban oltódni, mert kijött az ukász, hogy el kell érnie minden iskolának a 60%-t, különben irgumburgum, az osztályfőnök meg írja a következő statisztikát.

Havonta leadja az ember az óraelszámolást, amin rögzíti, hogy ténylegesen hány órát tartott, milyen egyéb tanórán kívüli tevékenysége volt.

Gyűjtöm, írom a hiányzásokat, bogarászom, összesítem. Aki a hiányzások jelölésének és összesítésének módszerét kitalálta, fizethetné a szemüvegem árát, mert nem kicsit rongálja a szememet.

Kitalálták már az elektronikus naplót, sok helyen alkalmazzák is, miért nem lehet mindenhol bevezetni, legalább önkéntes alapon.....

Tilos a biciklizés a Xántuszban?

A mozgászszegény életmód sok egészségügyi probléma okozója, ezt felismerve az Oktatási Minisztérium rendszeresen indít egészségmegőrző, aktív mozgásra felhívó akciókat. A budapesti Xántus nevelőtestülete szerint a biciklizés nem tartozik az egészségmegőrző mozgástevékenységek közé, nem támogatják a diákok biciklivel való iskolába járását. Minden járművet tiltanak, ezzel próbálják megelőzni, hogy a diákok balesetet szenvedjenek útközben.

Tisztelt Ellenőrző!

A budapesti Xántusban a házirend szerint az iskola tantestülete nem támogatja, hogy a diákok kerékpárral, segédmotoros kerékpárral, gépkocsival járjanak iskolába. Az iskola területén tilos a felsorolt járműveket tárolni, ezekkel a járművekkel parkolni.

Az iskola udvara "természetesen" parkolóként üzemel - gépkocsik számára.

Egy diák szerette volna elérni, hogy a biciklire vonatkozóan kivegyék a tiltást a házirendből. Ma érkezett a hír (lásd:http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091130/bringazhato-iskolat), hogy véglegesen elutasították az ötletet azzal az indokkal hogy az igazgató nem szeretné hogy minden reggel őt hívják a szülők hogy elütötték a gyereket.
Tehát már nem csak arról van szó, hogy nem biztosítanak kulturált és biztonságos bringatárolót a diákok (és tanárok) számára, hanem a biciklivel való iskolába járást is meg kívánják tiltani. Lehet ezt?

Köszönettel

Használható tudás

Állandó bosszankodásunk tárgya, hogy a tankönyvek nem életszerűek, kevés bennük a mindennapokban használható tudás. Egyrészt nagyon felgyorsult a világ és nem tudják a tankönyvírók követni a változásokat, másrészt van egy elfogadott tudásanyag, amit a NAT szerint minden Magyarországon a közoktatásban résztvevő diáknak el kell sajátítania. Ez a  második dolog szorulna korrekcióra sokunk szerint, hiszen amíg felmérések bizonyítják, hogy a magyar diákok nagy számban nem tudják az iskolában szerzett elméleti tudást a gyakorlatban felhasználni, addig az a tudás/képesség/készség csak látens módon létezik.  Alapvető lenne például az olvasás elsajátítása és megszerettetése, de a PISA felmérések szerint funkcionális analfabéta a magyar diákok 20%-a, miközben a beiskolázottság terén súroljuk a 100%-t. Valahol a sok módszer és jó kezdeményezés mellett elveszett a cél, az iskola az életre nevel, azt a tudás anyagot kellene elsajátítani, ami a mindennapi életben segít eligazodni, legalábbis innen indultunk (Ratio Educationis: 6-12 éves koráig mindenki tanköteles), azóta nagyot fordult a világ, de az alapfelvetés semmit sem változott "etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk"- szebben megfogalmazva, tanítani kell a gyereket, ha azt szeretnénk, hogy később a társadalom hasznos tagjaként adót fizessen. Erre a magyar közoktatás alkalmatlan, sorra neveli ki  munkanélkülieket, egyrészt az életszerűtlen tananyag, másrészt a rossz képzési struktúra okán.

Az '50-'60-as években elkezdődött Magyaroszágon  a zseninevelés, a közoktatást elitoktatássá kezdték átalakítani, ennek megfelelően a tananyag is inkább a versenyekre készített fel, a mindenki által elsajátítható hasznos minimum kijelelölése nélkül. A '70-es  évekre beérett ennek a gyümölcse, mert bár a gyerekek túlterheltek voltak, de nagyon jól szerepeltek a nemzetközi felméréseken és a versenyeken. Gyorsan elhittük, hogy egy kivételesen okos és tehetséges nép gyermekei vagyunk, nem hallottunk mást, mint, hogy a magyar gyerekek a világ legjobbjai között vannak a természettudományos tárgyakból, olyan magas színvonalú a magyar oktatás. Sajnáltuk szegény amerikaiakat, mert bár gazdagok, de fogalmuk sincsen az afrikai országok természetrajzáról, nem tudják álmukból felkeltve felsorolni Dél-Amerikai országainak fővárosait, mi viszont tudtuk. Nagyjából így állunk napjainkban is, toldozzuk-foltozzuk, javítgatjuk, bővítjük, reformáljuk a tananyagot, de az igazi szemléletváltás még nem történt meg. Rengeteg felesleges információval tömjük a gyerekek fejét, de nem képes 14 évesen készségszinten használni a számítógépet, nem tud megfogalmazni egy levelet, nem érti egy nem irodalmi szöveg mondandóját.

Terror az iskolában

Sajnos napi rendszerességgel olvashatunk-hallhatunk híreket az iskolai erőszakkal kapcsolatban. Levélírónk az egyik legutóbbi ilyen híren gondolkodott el, hogy vajon arányban áll-e a büntetés az elkövetett bűnnel.

Üdvözletem!

Akár 8 évet is kaphat az a középiskolás, aki zsarolta és verte társait, olvashattuk a tegnapi hírek között. Nem szerepelt a címoldalon, hiszen sajnos már nem hat az újdonság erejével egy ilyen hír, sőt lassan már nem is számít hírnek. Vizsgálható ebben az esetben sok mindenkinek a felelőssége, több felnőtt is észrevehette volna, hogy nem stimmel valami, különösen, ha már fizikai erőszakig fajultak a dolgok. Tudniuk kellett róla a tanároknak, észre kellett venniük egy ennyire agresszív viselkedésű diákot, az osztálytársak egészen biztosan tudták, hogy mi folyik a szünetekben és elsősorban a szülőnek kellett volna azonnal reagálnia, amikor azt látja, hogy az egyébként -a cikk szerint- szorgalmas, jó magaviseletű gyerekének megváltozik a viselkedése.

Akár 8 évet is kaphat, de nem fog. Elengedik egy ejnye-bejnyével, a zsarolt, megvert, félelemben tartott diák pedig cipelheti magával egész életében a megalázottság érzését. Az iskolában  mindenért büntetés jár, csak az erőszakért nem.

index.hu/bulvar/2009/12/15/zsarolta_verte_osztalytarsat_a_kozepiskolas/

Kell-e a pedagógiai végzettség?

Művészeti tagozatos iskolákban gyakran tanítanak az adott művészeti ág jeles képviselői, magas színvonalon tartva a tagozaton végzett művészeti munkát. Sokuknak nincsen pedagógiai végzettsége, ami semmit nem von le a szakmai munkájuk értékéből, nem is jelent gondot, amíg tudnak bánni a gyerekekkel -nem mintha az papír kérdése lenne-. Mariann arról ír nekünk, hogy kisfia megszenvedi a rajz tanárnő pedagógiai hozzánemértését, ő szülőként pedig tehetetlen.

Kedves Ellenőrző!

Tanárként nehezen veszem az iskola szülők elé állított akadályait, szeptember óta elég sokat felborítottam az elénk állított gátakból. Szakmai ártalom, hogy nem tudom szó nélkül hagyni a hozzánemértést, butaságot, rosszindulatot, bár megfogadtam, hogy ha a gyerekem iskolás lesz, lakatot teszek a számra. Nagyjából eddig sikerült is, de amikor a gyerekem sírva ébredt éjszaka, hogy nem tudja elég jól a másnapra feladott leckét -kiselsős-, akkor azt mondtam, hogy itt a vége a türelmemnek, pedig már régen a végét járta igazából. Írhatnék más tárgyat, hogy ne lehessen beazonosítani a "tanárt", vagy az iskolát, de azt gondolom, hogy nem nekem kell szégyelnem magam, amiért ilyen a helyzet. A helyszín egy vidéki kisiskola, emelt szintű rajz tagozat. A rajzot, emelt óraszámban egy meg nem értett művész tartja, aki se a rajzhoz nem ért, se a gyerekekhez. Sokan panaszkodtak rá már korábban is, mondták, hogy kicsit furcsa a stílusa, de amit szeptember óta láttam, mélységesen megdöbbentett. Az egy dolog, hogy a művésznő néha áttetsző ruhában jelenik meg, ijesztő sminkben, de a diákokkal sem találja a hangot. A kisfiamnak rémálmai vannak a lehetetlen feladatoktól, azon szorong állandóan,hogy nem fogja tudni megcsinálni a tanító néni által kreált feladatot. Egyébként jól haladnak, szépeket rajzolnak, a bemutató órán nagyon kedves volt a tanító néni, de néha gyökérnek szólítja a gyerekeket, ami semmilyen szinten nem elfogadható. Néha meghúzza a hajukat, elküldi óráról -egy elsős vajon hová menjen?!-, viccből úgy tesz, mintha levágná a fülüket az ollóval, szóval elég bizarr. Beszéltem a művésznővel -fel volt háborodva, hogy rá még eddig senkinek nem volt panasza-, az igazgatóval, aki elismerte, hogy sok gond van a művésznővel, de nem tudnak mit csinálni, konkrét bejelentés nem érkezett ellene, egyébként pedig nem bizonyítható, hogy rosszul bánik a gyerekekkel. Mélyen hallgattam, számoltam magamban 100-ig, és elkértem a végzettségét igazoló papírt, ami teljesen nyilvános, egy iskolának fel kell(ene) tüntetnie a honlapján, hogy milyen végzettséggel rendelkeznek az iskolában tanító tanárok. Természetesen nem adta ide az igazgató, mondván, hogy sérti a tanárnő személyiségi jogait, és egyébként is óraadó az iskolában, rá nem vonatkozik a jogszabály. Eddig jutottam, hogyan tovább?

Egyenruha

Sokan könnyebbültünk meg, amikor a 80-as évek végétől már nem volt kötelező a köpeny viselése, nyugodtan mutogathattuk a nyugatról hozott menő cuccainkat. Természetesen ez az eufória is gyorsan alábbhagyott, manapság már többen szeretnék, ha a köpeny, vagy valamilyen iskolai egyenruha újra kötelező lenne. Ildinek köszönjük a levelet.

Kedves Ellenőrző!

Az iskolai öltözködéshez kapcsolódóan szeretném pár gondolatomat megosztani veletek.  A problémát megoldotta a 90-es évekig a köpeny kötelező viselése, azóta azonban nem találjuk a visszafogott iskolai ruházat alternativáját. Sokan -szülők és tanárok- egyetértenek abban, hogy valamilyen módon szabályozni kell a diákok öltözködését, hiszen extrém esetben a kirívó, figyelemfelkeltő darabok gyakran akár áldozattá is tehetik viselőjüket. Az iskolai ruházatnak  színeiben visszafogottnak és praktikusnak kellene lennie, célja az utcai ruha megvédése, valamint az, hogy a diákok figyelmét ne vonja el társuk ruházata az iskolai teendőkről. Pszichológiailag a tanárra is hat az egységesített tanulói megjelenés, a szakemberek szerint segít a tanításra összpontosítani, a valós teljesítményt értékelni, nem befolyásolja a tanuló megítélését a ruházata. Ezzel a megállapítással könnyen lehet vitatkozni, az mindenesetre igaz, hogy egységesebbnek hat 30 gyerek kék köpenyben, mint 100 féle színben. A diákokra is jótékony hatással van az egységes ruházat, kevésbé feltűnőek a társadalmi különbségek, a kevesebb szín nyugodtabb légkört teremt.

Egy japán példa az iskolai egyenruhára:

 Természetesen a fenti egyenruhát másként is lehet hordani:

Ki a bűnös?

Karácsony alkalmából a nem vallásos családban nevelkedő gyerek is találkozik Jézus születésének történetével és az ehhez kapcsolódó hitvilággal. Néha -szerencsétlen módon- agresszív és félelmetkeltő formában történik mindez, mint El Topo kisfiának esetében is, amikoris a tanító néni a Jehova Tanúinak füzetecskéit felolvasva sorolta a gyerekek bűneit. A történetek koránt sincsen vége, levélírónk az igazgatónőhöz fordult, személyes találkozót kérve, levelére azonban még nem érkezett válasz.

Sziasztok!

Eutanázia vagy gyilkosság?

       Régóta sejtettük, hogy valami nagyon nem stimmel a magyar oktatás háza táján, de Leslie jóvoltából, most megbizonyosodhattunk arról, hogy nincs miben reménykednünk, a magyar oktatás tényleg halott, legfeljebb a megemlékezés virágait vihetjük ki a sírjához.

A halál körülményeit még vizsgálják, az idegenkezűséget egyelőre a szakértők nem zárták ki.

A tanárnak mindent szabad?

A tanárok gyakran élnek a verbális agresszió eszközével, ami különösen akkor okoz nagy kárt, ha egy védtelen, visszahúzódó lány lesz a céltáblája a mindennapi szekálásnak. Levélírónk lányát az irodalom tanárnő fogta ki magának, aki nem éppen irodalmi stílusban beszél a diákokkal.

Kedves Ellenőrző!

Röviden leírnám a kálváriánkat, az elején jelezve, hogy koránt sincsen még vége a történetnek. Azzal kezdeném, hogy  szeptemberben kezdte a lányom a szakiskolát, ő válaszotta, mi beleegyeztünk. Csendes, visszahúzódó lány, nem öltözik kihívóan, nem a társaság középpontja. Én magam is szakmunkásképzőbe jártam, jobban szerettem volna, ha inkább szakközépbe megy, de egyáltalán nem szeret tanulni a lányom, így nem erőltettük. Arra azonban, ami ott várt a lányomra, nem voltunk felkészülve. 37-n vannak az osztályban, egy osztályfőnök két osztályt is visz, alig találkozik velük, gyakorlatilag szabad a vásár. Nincsen olyan nap, hogy valamelyik tanár ne szégyenítené meg, külön kiemelve, hogy aki szakmunkás, az sokat már nem várhat az életétől. Az irodalom tanárnő ellen külön panaszt tettem az igazgató nőnél, mert hetente írja be az egyeseket, minden indok nélkül, teljesen önkényesen. Lekezelően, fölényesen beszél velük, gyakran hangoztatva, hogy nem is tudja, miért olvassa fel nekik a verset, úgy sem értenek belőle semmit, "disznók elé gyöngyöt!" Rendszeresen kurvázza a lányokat, megjegyzéseket téve a ruházatukra.

Az igazgató nő állítólag beszélt vele, ennek az lett az eredménye, hogy csak még jobban pikkel a lányomra, már csak a játszótér kurvájának hívja, így is szólítja ki felelni. Bementünk a férjemmel, hogy beszéljünk vele, de a fogadó órájában sem volt hajlandó beszélni velünk, nagyon sok dolga volt állítólag. Nem akarjuk ennyiben hagyni a dolgot, felháborítónak tartom, hogy mit enged meg magának a tanárnő. Aztán csodálkoznak, hogy év vége felé néhány szülő megráncigálja a hajukat.

Nem vagyok tanárnak való

Nem egyszerű dolog a tanárság. Egy kivűlállónak szimpatikusnak tűnhet az őszi-téli-tavaszi-nyári szünet és a viszonylag rövid kötött munkaidő. Mirci úgy gondolta, hogy a rengeteg hátulütőjét is vállalni tudja azért, hogy a gyerekeivel több időt tudjon tölteni, de kiderült, hogy nem olyan egyszerű beilleszekedni, mint ahogy az a partvonalról tűnt.

Kedves Ellenőrző!

Önként vállalt 2x3 éves száműzetés után tértem vissza a magyar közoktatásba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kibekkelem a gyerekeim nagykorúságáig hátralévő 15 évet. A feladat konkrét, a cél adott, tervem megvan a túlélésre, nem parázok. Jó tanárnak tartom magam, érdekelnek a gyerekek, szívesen töltöm velük a szabadidőmet, nagyon jól érzem magam az óráimon, jó a kapcsolatom a diákokkal. Ezzel a részével nincs is semmi gond, de arra jöttem rá, hogy egészen egyszerűen nem vagyok tanárnak való. Halálra idegesítenek a kollégáim, úgy érzem magam a tanáriban, mint egy akváriumban. Nem hiszem, hogy van még egy olyan munkahely, ahol ennyi korlátolt agyhalott dolgozik együtt, illetve egymás ellen. Pletykálnak, hazudoznak, lopnak, buták, mint a föld és ami a legszánalmasabb, kegyetlenek. Minden szívfájdalom nélkül rúgnak bele a legreménytelenebb helyzetben lévő gyerekbe is, csak, hogy saját fölényüket fitogtassák, más területen nem sok lapot osztott legtöbbüknek a jóisten. Gyakran lenne kedvem a vállánál megragadni néhány kolléganőt és megrázni, hogy eszeden vagy, bazd meg?! Mit művelsz?! Ki a faszt érdekel, hogy van-e házija a gyereknek, amikor kékre-zöldre veri az anyja mindennap -feltéve, ha van neki-?! Olyan körülményei vannak, hogy én fel sem kelnék a helyében, de itt van, bennünk bízik, innen vár megerősítést, hogy nem olyan kibaszott szar az élet, mint otthon látja, és van kiút. De csak állok értetlenül, ufóként a tanáriban, abban reménykedve, hogy egy hasonlóan megdöbbent szempár pillant rám valahonnan.

Kern András jut gyakran eszembe és én is a legszívesebben hangosan megkérdezném, hogy itt tényleg mindenki hülye?! A másik variáció, hogy én vagyok az, de erre nem szívesen gondolnék. Rá kellett jönnöm,  hogy a 15 év vállalhatatlan.

Csupasz tanerők

Levélírónk véleményét írja le az amerikai médiában nagy port kavart meztelenkedő leszbikus tanárnők esetéről. Kérdései első sorban arra vonatkoznak, hogy meddig mehet el egy tanár, illetve mást is kirúgnak-e, ha meztelenkedik a munkahelyén?

Kedves Ellenőrző!

A napokban olvastam, hogy Amerikában rajtakaptak két tanárnőt meztelenül egy osztályteremben. Nem derült ki, hogy mit is csináltak ott -de gondolom, nem öltözőnek használták a termet-, mindenesetre eljárás indult ellenük és felfüggesztették őket az eljárás végeztéig. Sokak szerint nincsen semmi kivetnivaló abban, ha homoszexuális tanárok tanítanak az iskolában, csak akkor, ha fiatalkorúak sérelmére követnek el bárminemű bűncselekményt, zaklatják őket, vagy szexuális viszonyt létesítenek velük. Miért kelt akkor ekkora felháborodást ez az ügy az Egyesült Államokban, a világ legszabadabbnak hírdetett országában? A hivatalos álláspont szerint csak azért függesztették fel őket, hogy ne legyenek céltáblái ízetlen megjegyzéseknek, le tudjanak csillapodni az indulatok és nyugodtan ki tudják pihenni az őket ért sokkhatást. Maga a homoszexualitás nem bűntetendő, a diákokat nem molesztálták, annyi történt csak, hogy félreérthető helyzetben találták őket meztelenül. A legmeglepőbb a diákok hozzáállása volt, többen mondták, hogy igazából mindenki azt csinál szabadidejében, amit akar, nem befolyásolja a szexuális hovatartozása a tanári munkáját, úgyhogy miért vannak ezen a felnőttek kiakadva?! Egyébként mindkét tanárnőt jó tanárnak és kollégának tartják az iskola dolgozói és diákjai.

Magyarországon is több esetben kérték fel távozásra a meztelenkedő tanárnőket, néhánynak képei jelentek meg közösségi oldalakon, volt, aki a gólyabálon szabadult meg a ruháitól. Hol van a határ? Mit lehet és mit nem? Más munkahelyeken is kirúgják az alkalmazottakat, ha meztelenül találják őket a munkahelyükön?

A középfokú már semmit sem ér?

Sokat foglalkoztunk már az iskolai nyelvoktatás szinvonalával, B29 az eredménytelenség lehetséges okait vizsgálja a tankönyvektől elkezdve a vizsgák színvonaláig. Várjuk a más tárgyakat tanító tanár társaink leveleit a saját szakukat éríntő problémákról!

Kedves Ellenőrző!

Nyelvtanárként  írnék pár gondolatot  nyelvttanitasról, nyelvvizsgakról és a nyelvi érettségiről. Ebben az országban mindenki panaszkodik, hogy alacsony a idegennyelv-ismeret, kevesen tudnak megszólalni társalgási, urambocsá' tárgyalási szinten idegen nyelven. Miért is van ez?

1. Saját tárgyamnál, az angolnál maradva: olyan könyvekből tanítunk, amiket  a világpiacra szántak, Oxford, stb. kiadók termékeit amikből ugyanúgy tanítanak Hongkong-ban, Lengyelországban és nálunk. Nincs országspecifikus tankönyv amiben a tanuló a saját országárol találna érdekes dolgokat idegen nyelven mert az tudná kötni a saját anyanyelvén már meglevő ismeretekhez. Pl.A "Dunántúl - Transdanubia" kifejezéseket melyik Headway könyvben találja meg? egyikben sem.) Ugyanezen tankönyvek szemlélete működik esetleg az Egyesült Államokban, de egy másik kultúrkörben már problematikusabb. Gyakorlatilag minden olvasmány, hallott anyag érzelmekről, gondolatokrol, élményekről szól amiknek persze van helye, de nem kizárolagosan. De amikor el kell magyarázni a turistanak hol van a X templom és melyik villamossal menjen akkor nem sokat ér az hogy " ma jól vagyok" Sokkal több faktuális anyag kellene nem csak a bulvár szintű érdekessegek. (pl. Ausztralia: az Ayers Rock/ Uluru képe minden könyvben benne van. De az hogy hogy ott hogy élnek ma egymással az aboriginies meg a fehérek az már kevésbé.) Kellene egy, általánosan elfogadott, középiskolák számára írt komparatív -kontrasztív szemléletű angol nyelvkönyv amit magyar és külföldi szerzők is jegyeznek.

2005 óta, mióta a középfokú nyelvvizsga már nem váltja ki a nyelvi érettségit, folyamatosan csökken a nyelvvizsgaszám annak ellenére,hogy a  felvételinél plusz pontot jelent. Igenis váltsa ki a középfokú nyelvvizsga a középszintű érettségit, a felsőfokú nyelvvizsga pedig az emelt szintűt. Ugyanide tartozik azonban az is hogy a nyelvvizsgák szintje  - a verseny- helyzet miatt - folyamtasan nivellálódik. Mivel a nyelvvizsgáztatás nagy üzlet, bevételforrás, ha egy nyelvvizsgaközpont leviszi kicsit a színvonalat akkor oda mennek vizsgázni a diákok mert a felvételihez kell a nyelvvizsgapont.  Ma már - saját tanitvanyaim között is van ilyen bőven - rengeteg olyan diák kap középfokút akinek még alapot sem szabadna adni ugyanis csacsogni tud, de szókincse szegényes és nyelvtanilag borzalmasan helytelenül beszél; már pedig a nyelvtani helytelenség egy bizonyos szintje már a megértest és a kommunikációt zavarja esetleg akadályozza.Túlságosan a kommunikatív kézsséget ertekelik  a nyelvtani helyesség rovására. Ezek majd menedzserként /titkárnőként/brókerként/ hogy fognak olyan üzleti/céges leveleket írni , amik nem félreérthetőek/hibásak/ pontatlanok?

3. Végül a kétszintű érettségiről: a középszintű angol érettségi egy f.os: szinvonala gyenge, szakközépiskolákra találták ki, egy volt kollegám csak "parasztérettégi" -nek hívta. (magyarbol sem jobb a helyzet:  szinten kolléga véleménye szerint, rádióban el is hangzott - egy jó képességű 8. osztályos meg tudja 3as-4es re irni magyar érettségit, mert a nagy része szövegértés.Aztan csodálkozunk hogy a főiskolákon és egyetemeken gyenge diákok buknak sorban. Miért? hát ezert. többek közt.)
a hibák:
a) az irasbeli a végeredmény kb. 4/5-ét teszi ki 117 pont a 150 ből. gyakorlatilag eldönti a jegyet, a szóbeli csak formaság.
b) az írasbelin igen nagy százalékban lehet tippelgetéssel pontot szerezni. Az önálló fogalmazás - levél -  javitási szempontjai nevetségesek. (Már címzést sem kell irni, a megszólitassal kezdődik a levél feladat amit előre odaírnak a vizsgázónak. Jó, hogy a s..gét nem nyalják ki)
c) a magnós - hallás utáni értés -  feladat általában túl könnyű.
d)a szóbelin 15 perc(!!!) van ara hogy lemérjuk 4-5 év ismereteit. ( ami valójában 10-12 perc mert siessünk kollega , sok a vizsgázó délutan menni kell a gyerekért az oviba/iskolába/edzésre - mondja pl. az érettségi elnök.)
Ennek már csak folyománya, hogy ezért nincs tekintélyünk -tanároknak, iskolának -  mert pontosan tudják a diákok hogy nulla tudással is össze lehet hozni egy 3 ast amivel bekerül egy gyengébb szakra.
A megoldas pedig a következő lehetne: írasbeli-szóbeli 50-50 százalék aranyban, - pontozásban is. A tippelgetős feladatok elhagyasa,  helyette a fordítás - bocsánat a közvetítés - beillesztése az érettségibe. Lehet,  hogy szubjekívabb  de jóval jobban mutatja hogy a vizsgazó tényleg tudja -e a nyelvet vagy csak beírta a "C" megoldást. Nehezebb hallás utani szövegek, szóbelire pedig több idő.
Magánvéleményem az hogy a mostani emelt szintű érettségi lenne a reális szinvonal amit el kellene várni mindenkitől.
Ami pozitívum, hogy 2011 -től kötelező lesz egy természettudományos tárgyból érettégizni és 2014-től csak emelt szintű érettségivel lehet egyetemre jelentkezni. Tanárkent - legalábbis az utóbbira -  csak azt tudom mondani: helyes.
Ennyi.

Férfisors az iskolában

Samut kolléganője szemelte ki magának, és amikor nem állt kötélnek rosszindulatú pletykákat kezdett a háta mögött terjeszteni róla a tanárok és a diákok között. Problémájával hiába fordult az igazgatóhoz, ő csak legyintett, hogy nem kell foglalkozni vele, a többi tanár is tudja, hogy milyen a kolléganő.

Kedves Ellenőrző!

Olvashattunk már itt a blogon olyan írásokat, amelyek a férfi tanárokat hiányolják az iskolából, most hadd vázoljam egy férfi tanár helyzetét a saját tapasztalataim alapján, egy konkrét esettel is alátámasztva.

Középiskolában tanítok, a szüleim is tanárok, nem ért meglepetésként a tanáriban folyó élet-halál harc olyan fontos dolgok mentén, mint, hogy kinek hány lyukas órája van, hányra jár dolgozni, stb. Igyekszem minél kevesebbet a tanáriban tartózkodni, szívesen ügyelek a szünetekben, végülis a diákok miatt lettem tanár, nem a többi tanár miatt. Nem könnyű férfiként beilleszkedni a tanáriba, ahol nagyrészt olyan témákról folyik a beszélgetés, mint szőrtelenítés, intim betétek, szülés, főzés, gyereknevelés, ezekhez nem tudok hozzászólni, az én hobbim -makettezés-, nem sok női kollégámat érdekli. A legnagyobb gond akkor van, ha egy-egy kolléganő kiszemel magának, vagy a lányának és rámakaszkodik. Szeptemberben rögtön volt egy ilyen ügyem, egy idősebb testnevelés tanárnő gondolta azt, hogy van ő még olyan szemrevaló, hogy én sem tudok ellenállni neki és kávézni hívott. Udvariasan elhárítottam, nem önteltségből, hanem a kölcsönös szimpátia híjján, nem sejtve, hogy ezzel a fejemre hozom az istenek haragját. Állandóan, minden lehetséges helyen és fórumon fúr, ellenem hangolja a diákokat, azt terjeszti, hogy buzi vagyok, sőt a barátomról mutogat képeket a kollégáknak, csak úgy mellékesen. Eleinte nem zavart a dolog, de most már odáig jutottam, hogy szóltam az igazgatónak, hogy ez nagyon méltatlan és legyen szíves beszéljen a kolléganővel, mert velem nem áll szóba. Sok reményem nincsen, ugyanis az igazgató erre csak legyintett, hogy ugyan, mindenki tudja, hogy milyen a kolléganő!

Karácsonyi pénzosztás

Levélírónk az évvégi jutalom elosztásának egy szokatlan módját mutatja be nekünk, az alapítványi iskola tulajdonosa az alapján osztotta ki a jutalmakat, hogy megjelent-e a tanár az otthonában rendezett Karácsonyi partin.

Kedves Ellenőrző!

A Karácsonyi szünet közeledtével, érezhetően nő a feszültség a pénzbeli juttatások kapcsán. Alapítványi iskola vagyunk -ami jogszabály ránk vonatkozna, azt sem tartják be-, minden esetlegesen működik, így az év végi jutalom is, ami eddig pulykapénz néven futott. Az idén viszont nagy a csend a pulykák körül, nemhogy az összegét nem sejti senki, de még azt sem, hogy lesz-e egyáltalán, vagy, hogy ki kap majd belőle. Ez utóbbi sajnos jogos kételyként élt mindannyiunkban, ugyanis tavaly egészen egyszerűen úgy osztották el, hogy, aki ment bájologni az igazgató-tulajdonos rózsadombi villájába, az ott megkaphatta a borítékját, aki nem, az nem kapott egy fillért sem. Olyan is volt, aki nagyobb értékű ajándékot vitt, mint amennyit végül kapott, mert ajándék nélkül nem lehet csak úgy beállítani, illetve néhányan üres borítékot kaptak, mert nem dologztak olyan régen az iskolában, hogy megérdemelték volna. Lehet vitatkozni az elosztás jogosságáról, de aki már dolgozott alapítványi iskolában, az nem csodálkozik semmin. Nálunk nincsen olyan, hogy az ember kiérdemel valamit, az, hogy kidolgozzuk a lelkünket, az alapnak számít, ezen felül pedig bármikor kérhetnek tőlünk bármit, ingyen. Nincsen túlórapénz, osztályfőnöki pótlék, a caffeteriáról, hideg-melegétel utalványról, szakkönyv-, ruhapénz pedig szóba sem kerül soha. Dolgozni lehet, alapfizetésért.