132

Hogyan szívat az egyetem?

Ellenőrző , 2010.01.06. 08:00

Levélírónk ezuttal sem a segítőkész Tanulmányi Osztályról, az egyszerű adminisztrációról és a könnyen követhető információkról számol be nekünk. Sokunk számára ismerős problémákat oszt meg velünk, a legtöbb szinte ellehetetleníti a tanulást.

 

Kedves Ellenőrzősök!

Lassan végzek az egyetemmel. Gyakorlatilag minden hónapra jutott olyan, amit elküldhettem volna erre a blogra, de ami aktuális, az egy részemről nem éppen jogosnak ítélt bírsággal kapcsolatos. A lenti szöveget még decemberben írtam egy saját oldalamra. Ha tetszik, ha vitaindító lehet, satöbbi, akkor tegyétek ki.

„Előzetes tanrend nem készítése. Azt kell látnom nekem, hogy előzetes tanrend nem készítése. És ezer forint. Bírságnak szánják ezt? E? Hogy igen, hogy nem, mindjárt itt a vizsgaidőszak, az első olyan, ami egészen könnyednek ígérkezik. Ígérkezne!, úgy értem. Mert huncutul nem engedi a rendszer, az apparátus, hogy én vizsgákat vegyek fel. Mert előzetes tanrend nem készítése. Értitek, mert.
Na jól van, bemegyek ebbe a tanulmányi osztályba, okosba. Egy amolyan WTF (fordítanám: „Mi anyád?”) arccal, hogy előzetes tanrend nem készítése? E?
Igen-igen! Erre én: igen-igen e? Ne kérdezősködjön a fiatalúr, hát nem tudja, hogy önnek már előző év végén fel kellett volna vennie a tantárgyait? Úgy érti, hogy még akkor nyár elején? Pontosan. Úgy érti, hogy amikor még meg sem volt hirdetve azoknak a tárgyaknak egy része, amikre jelentkezni szándékoztam? (Érti, szándékoztam.) Tudja… az a lényeg, hogy legalább egy tárgyat fel kell vennie akkor, és akkor az a regisztrációs időszak, az első két hétben, az olyankor már csak arra van, hogy finomítson rajta. Úgy érti, csak finomítsak? Fiatalúr! Úgy érti, hogy három éve járok kiváló egyetemünkre, minden félévkezdéskor az első héten vettem fel a tárgyaimat, aztán hirtelen előkerül egy ilyen kitétel a semmiből? Nem-nem dehogy, ez le van írva a hivatalos honlapon. Úgy érti, ez le van írva valahová? Látom nagyon értetlen maga! (Maga?) Úgy hogy menjen át inkább a pénzügyi osztályra, ott majd elmagyarázzák, hogy hogyan kell befizetnie. Úgy érti… Menjen!
Úgy érti e-e-e?
Banki átutalással. Ezt csak úgy lehet. Úgy érti, hogy emiatt sétáljak be (…) a bankba, és ezt az ezer forintot utaljam át az iskola számlájára?
De érdekes. A Pannon Egyetem (csak) veszprémi székhelyére hozzávetőleg 12.000 diák jár. Ebből párezer elsős, vagyis – valószínűleg – nem kell előzetes tanrendet készíteniük. Nekem nem hiszem…, vagy kvázi nincs ismerősöm, aki előzetes tanrendet készítene nyárköszöntőként. Ha bolondos kedvünkben vagyunk is, ha feltételezzük is, hogy csak mi voltunk alulinformáltak, akkor sem becsülhetjük az előzetes tanrendet nem készítők számát úgy 5000 alá.
Könnyű a szorzás. Az iskola számlájára.
Persze, értem én, hogy 2009, hogy mindenkire rájár, hogy nem könnyű, hogy cselezni kell, de ne nézzél már hülyének bazdmeg! facsarjál citromot a szemedbe, jó? Nagyot, kereket.
(Jut is eszembe. Sejtjük-e, hogy mennyi 1000 Ft. banki átutalása? Úgy értem, pluszban. Hogy igen, hogy nem, leírom, hogy itt legyen. Nyolcszázötven forint. Köszönjük Emese!)”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr71643191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.01.06. 17:40:13

@Stupidella: ETR. Csekknyomtatás? Azta!!! Nálunk még mindig becsattog, átvesz, befizet.

SarahConnor 2010.01.06. 17:49:40

Ez a stíuls szánalmas. 2x olvastam el, hogy felfogjam valamennyire, de felesleges volt: ez minden egyetemen így van, nem téged szívatnak, hanem ez a TO, és kész. Nem szereti őket senki, de ez már nem téma. Egy egyetemen (ismétlem: egyetemen, nem kocsmában) már nem poén a TO-t szidni, ott ilyenek a hétköznapok.

Ja, és az "e-e-e" tudom, viccnek volt szánva, de csak hogy tudd: nem jött át.

Stupidella 2010.01.06. 17:52:02

@Virgogirl: hú, az eléggé elavult módszer :)

Stupidella 2010.01.06. 17:53:21

@Stupidella: hoppá, fáradok. Azt hittem, a TO-tokon pénztár van. Mondjuk attól még a csekk tényleg kezd elavulni.

[c] 2010.01.06. 17:54:27

Érdekes, én értettem az irományt.
Nem tűnt fel, hogy szándékosan ilyen flegma, jófejkedős, trendieskedős (vagy minek is nevezzem) a stílusa?
(Ez az "e-e-e"-zés egyszerűen csak egy divat, olyan, mint annak idején a "Buzi-e vagy?", mely azóta is érezteti a hatását, afféle internetes mém lett belőle.) Beadandót nyilván nem ilyen stílusban ír.
Irritálónak persze irritáló.

Nem az a baja, hogy van egy ilyen gyakorlat, miszerint előzetes tanrendet kell készíteni (amiről speciel én is most hallok először, nálunk ugyanis nem volt ilyen; a tárgyfelvételi időszak néhány hét, slussz-passz, semmi előzetes terv), hanem az, hogy "minden félévkezdéskor az első héten vettem fel a tárgyaimat, aztán hirtelen előkerül egy ilyen kitétel a semmiből".
Vagyis: az a baja, hogy bejött a képbe egy új szabály, melyről - úgy érzi - nem tájékoztatták kellő lelkiismeretességgel. Persze a szabály nem ismerete, blabla...

Tény: a hallgatók tájékozottabbak is lehetnének, mert tájékozatlanságukból később is származhatnak gondjaik életük folyamán. De mibe telik küldeni egy neptunos üzenetet, hogy "Kedves Hallgatóink! X hó Y-adikától megváltozik az ezmegaz."
(Az ETR-nek van ilyen funkciója; diák belép, felugrik egy kis ablak, benne az aktuális információ.)

Szekszkazan (törölt) 2010.01.06. 17:54:28

1., Adott szemeszter végén jelezni kell, hogy a következő szemesztert aktív avagy passzív státuszban kívánod tölteni. Ez általában úgy megy, hogy felveszel valamit, és abból a rendszer deriválja, hogy aktív féléved lesz. Mióta jársz oda, hogy ez most esik le? Mióta nem olvasol TVSZ-t?

2., Ha neked 1000 forint elutalása további 850 forint bankköltséget eredményez, akkor nem kicsit vagy balfasz.

[c] 2010.01.06. 18:03:21

@Szekszkazan: Khm, ez sem ugyanúgy működik mindenütt. Nálunk ilyen sem volt. Ha a kurzusfelvételi időszak végéig(rendszerint szeptember második hete) akár az utolsó napon 23:59:59-kor felvettél legalább egy tárgyat, ÉS előző félévben aktív voltál, automatikusan aktív leszel. Nem kell semmilyen nyilatkozat meg holmi előzetes lófasz.

MadBob 2010.01.06. 18:08:59

A legszomorúbb hogy ilyeneket felvesznek egyetemre! Még írni sem tud.

mici˙ 2010.01.06. 18:14:28

mert az idióta TO. találja ki a csillagok állásából, hogy a második évfolyam 369. nyegle jakab hallgatója jövő szeptemberben méltóztatna beiratkozni?!!
áh, neem, nem is azért kell vizsgaidőszak végén jelentkezni az akkor már meghirdetett kurzusokra, illetve jelezni, ha lenne még igény több/más kurzus meghirdetésére, hogy össze lehessen állítani az órarendet...neem, jól sejted, ez csak azért van, hogy téged bosszantsanak!

minden felsőoktatási intézményben kötelezővé tenném októberben a TVSZ (tanulmányi és vizsgaszabályzat) vizsgát. aki elhasal, annak ajtó.

[c] 2010.01.06. 18:19:55

@mici˙: "találja ki a csillagok állásából, hogy a második évfolyam 369. nyegle jakab hallgatója jövő szeptemberben méltóztatna beiratkozni?!!"

Mondjuk, úgy is lehet, hogy automatikusan aktívnak tekintik, amennyiben nem nyilatkozik arról, hogy passzív akar lenni. Sokkal egyszerűbb így, mint fordítva.
Egyébként az az egyetem, ahová jártam, működik efféle előzetes jelentkezések nélkül is, úgyhogy nem tudom, miért kellene ezt a gyakorlatot evidensnek tekinteni.

[c] 2010.01.06. 18:24:52

@lúzer_: Azt meg, úgy tűnik, senki nem fogta, hogy nem azért lepődött meg, mert teljesen hülye, hanem azért, mert korábban ilyen (előzetes jelentkezősdi) nem volt.
Ahogy írtam, nálunk sem volt ilyesmi. Ha bevezették volna, néhány felsőbbéves biztos meglepődik. Az elsősök nem, mert ők eleve az új rendszerbe csöppentek volna bele.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.01.06. 18:27:27

Hű baszki, miért nem fejelted le a Téós nénit?

[c] 2010.01.06. 18:31:27

@mici˙: "minden felsőoktatási intézményben kötelezővé tenném októberben a TVSZ (tanulmányi és vizsgaszabályzat) vizsgát. aki elhasal, annak ajtó"

Ami a téósnéniknek sem ártana, mert volt már, hogy kijavítottam az egyiket valamiféle szabályzat kapcsán. Persze, tévedni emberi dolog.
Pláne akkor, ha szinte minden félévben bekerül a TVSZ-be valami újdonság, ahogy nálunk szokás (volt, illetve még mindig az).

mici˙ 2010.01.06. 18:39:43

@lúzer_: semmit nem kell evidensnek tekinteni. ismerni kell a tvsz-t, olvasni kell az egyetem honlapján a híreket. esetleg be kell járni és böngészni a to előtt általában megtalálható hirdetéseket a változásokról

más kérdés,hogy én itt csúsztatást érzek, mert ennek a mulasztásnak ki kellett volna derülnie a félév elején, ha posztoló megpróbálja akkor elintézni az adminisztrációt, amikor szerinte kellett volna . ezek szerint akkor sem vette föl a tárgyait? ebben az esetben örüljön, hogy egy ezressel megússza

Stupidella 2010.01.06. 18:45:01

@lúzer_: azért csak úgy automatikusan beiratkozottnak tekinteni valakit, aki aztán lehet, hogy többé nem néz az egyetem felé, elég merész dolog. Egyrészt nem mindegy, hogy október 15-i határidővel hány beiratkozott hallgatót jelentünk le a KSH felé, másrészt egy államilag finanszírozott hallgatónak sem mindegy, hogy elszállt-e a levegőbe egy államilag finanszírozott féléve a semmire, mert mondjuk a vizsgaidőszakban kitalálja, hogy ez neki nem jön be.

Valamiféle szándéknyilatkozatra mindenképp szükség van.

Én nem tenném kötelezővé a TVSZ beseggelését, de azt igen, hogy a hallgató időnként nézzen utána, tájékozódjon, még ha csak az évfolyamtársain keresztül is (bár tapasztalatom szerint diákok közt a rém- és az álhírek tudnak leginkább elterjedni).

Straight 2010.01.06. 18:45:48

Hehe.:)
Ezt benézted öcsi. :P
vegyél tudomásul néhány dolgot.
1: A szabályokat be kell tartani.
2: Ha nem tartod be bünti.
3: A szabályok változhatnak.
4: Akkor is ha nem tudsz róla.
5: A többiek valahonnan tudták. (számolgattál ahelyett hogy azt mondtad volna hogy egy lázadó tömeg verte a to-s nőt.)
6: A szabályok akkor is vonatkoznak rád ha nem ismered őket.
7: DE igen!!
8: A legfontosabb. Az Egyetem nem gimnázium. Itt már nem arról van szó hogy a tanítónéni majd külön figyelmezteti Jancsikát hogy mikor mi a dolga mert tudja hogy Jancsika egyébként szarik a közepébe az egésznek. Itt Jancsika nyugodtan szarhat akárhová a kutyát sem érdekli de az se ha Jancsika emiatt beszopja a nagy tüskés harcifaszt és elkezd sírni a szája. Ez pedig nem más mint késedelmes órafelvétel nem előtanrend meg jóégtudja mi. Mifelénk ha 3 hetet csúszol az órafelvétellel passzív félévre kerülsz. Te ezek szerint 3 hónapot csúsztál úgyhogy ne az ezresed miatt hisztizz hanem verd a segged a földhöz örömödben hogy nem tettek passzívra.
Amik viszont valóban idegesítőek:
- Tartozás az egyetem fel ilyen olyan adminisztrációs díj miatt, emiatt to-n 2,5 órát sorbanállni csekket megkapni 6(!!) forintról megkérdezni nem adhatnám e csak oda a pénzt nemleges választ kapni tömött postán sorban állni to n ujra sorban állni.
- TO-t folyamatosan zárva találni ha kéne valami.
- TO-s nénit munkaidőben sosem ott találni.

Javaaslat: NE PANASZKODJ BASZOD HANEM TANULJ!!
Ui. mi a fasz az az e-e-e?

[c] 2010.01.06. 18:51:46

@mici˙: Első bekezdés: igen, valóban jobban oda kellene figyelniük. Csak azon akadtam fenn, hogy ezt az előjelentkezős dolgot úgy tekintik itt a legtöbben, mintha nélküle nem is működhetne egy egyetem, és "hülye a posztíró, ha ezt nem tudja". Holott nem így van, nem minden felsőoktatási intézményben van előjelentkezősdi. (Én most hallok róla először.)
Az elsőévesek valószínűleg átrágják magukat a TVSZ-en, de a felsőbbévesek ritkán, mert feltételezik, hogy úgy működnek a dolgok továbbra is, ahogy elsőéves korukban. Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ez tévedés, mert a TVSZ változhat. Ebbe a tévedésbe futott bele a posztíró is. Ettől még nem hülye, legfeljebb egy kicsit lusta és/vagy tapasztalatlan. Most mondja valaki, hogy az egyetem nem készít fel az életre - fölösleges szabályok és idegtépő bürokrácia formájában :)

"ezek szerint akkor sem vette föl a tárgyait?"

Nem tudom, én úgy értelmeztem, hogy tárgyat felvenni sikerült, csak vizsgára jelentkezni nem. Nem logikus egyébként, de nem is lep meg.
Nálunk pl. azt találták ki, hogy le kell zárni a kurzusfelvételt. Aki nem tette meg - mert tájékozatlan volt -, az csak félév végén szembesül vele, hogy nem tud vizsgára jelentkezni.

[c] 2010.01.06. 18:53:25

@Stupidella: "azért csak úgy automatikusan beiratkozottnak tekinteni valakit, aki aztán lehet, hogy többé nem néz az egyetem felé, elég merész dolog."

Nem teljesen automatikusan. Csak külön nyilatkozat nem kell hozzá.
A hallgató azzal jelzi, hogy be akar iratkozni, hogy az ETR-ben felvesz egy tárgyat. Mert végül is minek venné fel, ha nem akar beiratkozni?

Straight 2010.01.06. 18:54:00

@Stupidella: Semmit sem kell kötelezővé tenni.
Ha nem tudja fizet vagy csúszik.
Az info mindig eljut mindenkihez aki akarja. Volt hogy úgy értesültem egy zh ról hogy nem hangzott el előadáson, gyakorlaton, emailen neptunon stb. valaki mégis tudta és szólt.
Volt hogy úgy értesültem valamiről hogy olyan helynek ahol elhangozhatott a környékén sem voltam és mégis tudtam róla.
Aki akarja úgyis megtudja.

Lángharcos 2010.01.06. 18:57:43

Biztos velem van a baj, de én értettem elsőre is a leírtakat, sőt, még be is jött a stílusa :)

Nálunk is jókat lehetett szívni a neptunnal az állatorvosin, mondjuk nálunk azzal, hogy a tantárgyfelvétel nem működött, mert az ELŐZŐ félévre már nem lehet tantárgyat felvenni :) Mindig mentünk vele a TO-ra, ahol mindig letagadták a hibát. Ezt kb. három félévben eljátszották nekünk.

Utána már majdnem minden tantárgyamat az ELTE-n vettem fel, ahol ETR van, így nem kellett a regisztrációval szenvednem. Bementem, közöltem, hogy a szomszédból vagyok, felvenném a tárgyat.. Egy papírkát aláírtunk egyszer, következő félévben azzal se fáradtunk, mert nem nézték.
A legszebb az volt, hogy vizsgaidőpontot is szóban kaptunk - soron kívül.

Fontolja meg a módszert mindenki :)

[c] 2010.01.06. 18:58:28

@lúzer_: A pontosság kedvéért: tehát a hallgatónak az _aktuális_ félév második hetének végéig kell eldöntenie, hogy be akar-e iratkozni. Ha igen, akkor felvesz valamennyi kurzust.
Ha nem, akkor passzívnak minősül. Októberre tudja az egyetem, hogy hány aktív hallgatója lesz.

Nálunk így működött a dolog.

[c] 2010.01.06. 19:03:58

@Lángharcos: Nálunk ETR volt. Szidták, mint a bokrot, de úgy tűnik, a Neptun ezerszer nagyobb foshalmaz :)

Mourinho már nem a király 2010.01.06. 19:06:08

Szerintem csak balfasz vagy, és a balfaszok fizetnek. Egyszerű történet.

Bögrecast · http://www.bogrecast.hu 2010.01.06. 19:06:49

legtöbbször előzetes tárgyfelvétel is van..nálunk legalábbis. És azt csak meg kell erősíteni. én sem értem a problémáját, ő volt a béna..

www.radiobogre.com

irritans 2010.01.06. 19:26:26

hááát tényleg balfasz vagy :-)

meg aztán, ha valaki így fogalmaz majd diplomás emberként, akkor jogosan mondja a jómunkásember, hogy "de kár, hogy apád paraszt volt, s te is az maradtál..."

csotany 2010.01.06. 19:31:32

Én csak annyit jegyeznék meg ehhez kapcsolódóan, hogy majd 9 éve végeztem a Pannonon (na jó, a Veszprémi Egyetemen...) és már akkor is fel kellett venni vizsgaidőszak végén a Neptunban a következő félév tárgyait.

Inkább arról van szó, hogy valami tündibündi TO-s elnézte a kollegának a hülyeségét két éven keresztül, oszt' mostanra megunta.

Csavarhúzós 2010.01.06. 19:34:42

Pannonosok, nem tudjátok véletlenül, hogy az a Dr. Kovács József, aki itt:
www.sporoljgazt.eu/index.php?inc=html&p=szakvelemenyek
baromságokat irkál, melyik tanszéken dolgozik?

2010.01.06. 19:40:13

Az ELTÉ-re jártam és az utolsó évben 47.500 Forintot kellett befizetnem, mert több kreditet vettem fel mint 300 (azt hiszem).
Nagyon sokan hőbörögtünk a TO-n, hogy miezmár, meg egyáltalán, ennyit mondtak : benne van a tanulmányi szabályzatban. És tényleg benne volt. Senki nem hitte el, hogy TÉNYLEG el fogják kérni a pénzt, de elkérték. Ennyi. Benéztük. Ki kellett fizetni és kész. A húgom most kezdte az egyetemet, a legjobb tanács, amit adhattam neki : olvasd el a tanulmányi szabályzatot, mindent ami benne van. Ez van.

[c] 2010.01.06. 19:42:39

@irritans: Ehh. Ez nem hivatalos levél, és nem szakdolgozat, hanem egy rétegnyelvet (nem biztos, hogy helyes a kifejezés) is használó hétköznapi iromány. Az efféle stílus internetes szlenget szok' tartalmazni, és némi háttérinformációt is feltételez. Ha valaki leírja, hogy "hülye-e vagy", abból Sickratman fantasztikus dalszövege óta nem következik automatice, hogy az illető analfabéta. De egy - e téren - tájékozatlan olvasó esetleg annak nézi az illetőt, mert nem tudja, honnan ered az "...-e vagy" ferdítés. Értem?*

*Navajjjon ez az "értem" a hülyeségem bizonyítéka? Nem, hanem southparkos "szleng". Aki ismeri, érti, aki nem, az esetleg hülyének néz, és ez persze nehezítheti a kommunikációt. Ennek tudatában alkalmazza az ember - vagy nem.

Tehát: a posztíró valószínűleg tud magyarul, csak épp egy efféle levélben megenged magának bizonyos rétegnyelvi kifejezéseket és megfogalmazás-módot.
Ezzel nincs semmi probléma, ha az illető amúgy tisztában vele, hogy mikor ildomos és elfogadott ilyen kifejezéseket használni és mikor nem. Nekem a posztíró olyannak tűnik, aki tisztában van vele, ne kérdezd, miért, nem tudom pontosan megfogalmazni.
Hétköznapi társalgás során én is mondok pl. olyat, hogy "ez gáz", de nyilván nem írom bele - teszemazt - egy motivációs levélbe.

Ez az "e-e-e"-zés a Napirajzot idézi, de nem tudom, hogy valóban onnan indult-e.

Celtic 2010.01.06. 19:43:42

Bocs, ha hosszu lesz. A level ma jott. Mitnemondjak, kivancsi lennek, hanyan _nem_ tudjak ertelmezni a tanulok kozul. En ugy 10%-ra tippelnem, aki 1-2 pontot nem ert benne, 0.5% korul, akinek az egesz kinai.

Tisztelt Hallgatók!

1)

A meghirdetésre kerülő tantárgyak adott félévi programját és követelményeit az intézeti honlapon a tantárgyfelvétel időpontjáig (2010. január 11-ig) el kell helyezni.

A hallgatók előzetesen vehetnek fel tárgyakat és jelentkeznek kurzusokra a hallgatói információs rendszerben a 2010. január 27-ig.

A Neptun rendszer túlterhelését elkerülendő karonként eltérő időpontban lehet először tantárgyakat és kurzusokat felvenni:

RKK január 11. 8:00 órától
KVK január 12. 8:00 órától
KGK január 13. 8:00 órától
NIK január 14. 8:00 órától
BGK január 15. 8:00 órától

A hallgatóknak kötelezően fel kell venni előzetesen a tárgyakat és a kurzusokat, a regisztrációs héten már csak korrigálásra van lehetőség! A tantárgy illetve a kurzus felvételére az előkövetelmények teljesítése esetén van lehetőség.

Az előzetes időszakban is csak azok a hallgatók vehetik fel a tárgyat, akik a tárgy előkövetelményét már teljesítették!

2)

Információk a nem induló kurzusokkal kapcsolatban:

Az Intézet (hirdetőtábla, elektronikus forma stb.) közzéteszi a nem induló kurzusok listáját, továbbá a nem induló kurzusokon lévő hallgatóknak a Neptun rendszeren keresztül üzenetet küld.

3)

A hallgatók a regisztrációs hét első napján 8:00 órától a regisztrációs hét utolsó előtti napjáig véglegesítik felveendő tantárgyaikat. Azaz 2010. február 1. (hétfő) 8:00 órától 2010. február 4. (csütörtök) 24:00 óráig.

4)

Regisztrációs hét: 2010. február 1-5.

Első oktatási nap 2010. február 8. (hétfő)

Az első oktatási hét „páratlan” hétnek minősül.

A Kari Kreditátviteli Bizottsághoz, Tanulmányi Bizottsághoz és Fogyatékkal Élő Hallgatók Kérelmeit Elbíráló Bizottsághoz címzett kérelmek (pl.: a tantárgyi befogadási, passzív félév, párhuzamos képzés, átvételi kérvények, stb.) beadási határideje a regisztrációs hét első napja, azaz 2010. február 1. (A karok ettől korábbi időpontot is meghatározhatnak!)

A regisztrációs hét második napjának végéig a hallgatók ellenőrzik a Neptun rendszerbe beírt, előző félévben megszerzett eredményeket.

Üdvözlettel:

Neptun csoport

Petrodon 2010.01.06. 19:45:25

Hehe, ekkora lúzer pöcsöt...

[c] 2010.01.06. 19:48:56

@Humbino: Hát igen, ez jogos.
De hogy kötekedjek, nálunk olyan is vót, hogy az ETR nem ugyanannyi megszerzett kreditet mutatott a hallgatónak, mint a téósnéninek (volt, hogy többet, volt, hogy kevesebbet). Na, ilyenkor mi van?
Fizess, mert elhitted, amit az ETR-ben láttál?

kyanzes (törölt) 2010.01.06. 19:54:29

Egy róka miatt megy a móka? Haggyámá...

Straight 2010.01.06. 20:05:30

@lúzer_: Szerintem inkább egy "jófej" postot akart kanyarintani hogy a szövegéből is láthassuk mekkora arc. Ilyet én is tudok. Lehet elemezni a jelentését és irodalmi értékeit ha meg tudjátok fejteni.
Íme.

WTF?? LOl to-s néni u a noob dude?? 2k mert e csak e? Miért e? 2k/kredit?? U kidding asholenoobwtfseggfejköszönjükemese. e-e-e Nekem miért e kell e csak most e először hallanom először mate?

Na jófejnek tűnök?XD

Amúgy meg azértnem helyénvaló ez a szöveg mert a sok "szlengtől" Nehezen érthető, nehezen olvasható és vontatott a szöveg. És az információ tartalma rendkívül alacsony.
Ez a post ennyi:

Elcsúsztam a tantárgyfelvétellel mert szerintem a to nem hirdette ki rendesen a szabályok változását és emiatt megbüntettek 1000 ft al a pósta meg még 850 et rá is rakott.

Ez 3 sor és minden benne van.:)

Marr 2010.01.06. 20:08:28

@Celtic: Igen, valószínűleg ezeket a leveleket nem olvassa a posztoló soha. Biztos azt se venné észre, ha nem jönne meg a pár fillér ösztöndíj egyszer.

Az ELTE ETR-en ilyet nem szokott küldeni, de időnként úgyis kapod az értesítést, hogy meg kell erősítened a regisztrációdat, és a bejelentkezés után nem tudod elkerülni a híreket.

Marr 2010.01.06. 20:12:26

@Straight: Kirédzseltem a TO-ról a csekkel mert elféjleltem a tájékozódásban. De ez a flémelés a ellenörző blogon behílelt.

Marr 2010.01.06. 20:21:44

Még a haikun gondolkodom, de nem vagyok biztos a formában...

Adott a TO
Csekket, dolgot, ideget
Számlám kisebb lett

Marr 2010.01.06. 20:23:22

@Straight: Kösz, akkor most írok gyorsan egy könyvet ebben a stílusban.

kukatr 2010.01.06. 21:05:13

@Celtic: a vizsgaidőszak is 27.-ig tart?
az szte-n nincs ilyen előzetes tárgyfelvétel. másképp is meg lehet ezt oldani.

laccc 2010.01.06. 21:51:07

ÉS egyetemre JÁR! Lehet csak mellé...

Kis Hableány 2010.01.06. 21:53:29

A citromos rész kimondottan tetszett.Remélem nem kormányszóvivőnek készül a blog írója.

petix 2010.01.06. 21:58:47

Közel sem az összes komment elolvasása után azt mondom, igen. Az intézmény nem korrekt, szóvá is kell tenni mindenhol ezt a dolgot, ahol csak lehet. De a nyócötvenes történetet én kihagytam volna, mert az azt jelzi, hogy baleknak néznek. Váltson számlavezető pénzintézet, gyorsan!!

HPL 2010.01.06. 21:59:40

Te tuti tesitanár leszel. ... Mondd, hogy eltaláltam a szakodat!

Vik% 2010.01.06. 22:13:52

Sziasztok!
A PE 37 éves levelező hallgatója vagyok - így is szándékozom maradni még néhány évet - nekem nem adódnak ilyen problémáim. Anno anyám megtanított: Kisfiam, mindenkinek köszönj a menzán, sosem tudhatod kitől kapod a repetát. A poszt írója érezhetően szarik az egészre, miközben idióta szöveggel próbálja álcázni saját alkalmatlanságát.
Akarsz vagy nem akarsz? Tedd vagy ne tedd! A többi kuka...
Írhatnék még okosságot, de nem vagyok grafomán. 15 éve nem regisztráltam sehovam de a srác most késztetett erre...
V%

balba 2010.01.06. 22:16:33

En egyetertek a posztoloval. A felsooktatast piaci alapokra helyeztek, mert reszben ez a divat es reszben erre van igeny. Ezt pedig a TO-nak is kovetnie kell. Itt nem arrol van szo, hogy ha a TO-s neninek tobbletmunkat jelent valami (pl. mint ebben az esetben) ne lenne jogos megteritettni a hallgatoval. Arrol van szo, hogy minden lehetoseget meg kell ragadni, hogy a hallgato tudjon a szabalyokrol. Pl. nyilvan nem okozhat nehezseget, hogy a szamitogepes tanulmanyi rendszer automatikusan figyelmeztessen a targyfelvetelre es annak a hataridejere. Ugyanis ezert fizet a hallgato illetve az allam.

Chapell 2010.01.06. 22:28:05

Na kíváncsi voltam, a hozzászólók hány százaléka a TO-soknak meg oktatóknak nyalizó pöcsfej és nem csalódtam :D Az egész ott kezdődik, hogy a Tanulmányi Osztályon nem ismerik a HKR-t, nem tudják mi van benne, és hazudnak össze-vissza. Ezután a hallgatótól elvárni, hogy nézzen utána a szabályoknak...
Minek? Ha rámutatsz, akkor is azt mondják hogy "leszarom, te vagy a hülye, a dékán meg dékánhelyettes meg az összes adminisztrációs pereputty 15 éve itt van, lealázunk ha beszólsz, még ha igazad is van". Már persze azoknál, akik hagyják magukat, és nem gyújtják fel a TO-s nénit a picsába :)

szbszig 2010.01.06. 22:36:56

A stílus kibírhatatlan. (Érted, valami cifrábbat akartam mondani, de inkább mégse...)

brlv24 2010.01.06. 22:42:43

@Chapell: Hat te sem jarhatsz egy tul nivos helyre:)
Egy ertelmes hallgato tudja, hogy melyik naptol lehet felvenni a targyakat.
Ez a tavaszi felevben kb julius kozepere esik. En pl szerettem tudni, hogy milyen targyakat tanulok majd szeptembertol, igy a lenyegeseket akkor fel is vettem.
Ezt meg lehet tanulni az evek alatt. Amikor en harmadeves voltam szinte mar nem is jartam be a TO-ra. Nem kellett.

Chapell 2010.01.06. 22:46:17

@brlv24: Így van, nem túl nívós helyre járok. ELTE-nek hívják. De az Informatikai Karról tudok persze nyilatkozni, a többi Kar nem feltétlenül ilyen... nívós. ;D

Boa Vista (törölt) · http://mikellanonek.blog.hu/ 2010.01.06. 22:46:32

Mivan, mivan, mivan? Olyan idétlenül lett ez a valami megfogalmazva, hogy borzalom, nem érteni. Annyit le tudok szűrni, hogy a TO-n barmok dolgoznak. Ez tény. Nálunk is. Az életunt arc, a "mennyémáinnen" gyilkos tekintet, mikor megzavarod ebéd közben a pult mögött, mikor végig kell hallgatnod a Szex és New York 2. évadának összefoglaló értekezését, és csak utána foglalkoznak veled? Ismerős. Igen. Mondj olyan helyet, ahol normális a TO.

c{o}ffee 2010.01.06. 22:46:55

Kedves Mindenki,

nem a mentegetőzés miatt, csak a tisztán látás kedvéért. A szöveg egy énblogra készült - és bármilyen hihetetlen is: nem máshová. A stílusa szándékosan olyan, amilyen. Mindamellett meg kell jegyeznem, hogy eredetileg nem így volt szerkesztve, áthúzott szöveg is volt, sokkal jobban szét volt húzva a szövegtest is. A sok bekezdésre eleve szüksége volt az amúgy – igen, tényleg - elnagyolt mondatoknak. Hovatovább, ebben a formában vita nélkül belátom, hogy nem működik a szöveg, nem autentikus, esetleg korábbi olvasói levelek sokkal relevánsabbak voltak ezen a felületen.

Csak idetévedtem, és elküldtem a bejegyzést. Hátha van valami értelme, nyilván nem az önreklám volt a cél. Mivel alig olvastam vissza a blogban és a kommentek közé sem rágtam magam (ezért támadható vagyok, de az én – „balfasz egyetemista” - időm is véges), ezért a szerkesztőkre bíztam a döntést. Azt írtam, ha tetszik, akkor közöljétek le. Mondanám, hogy „ha-ha-ha”, de senki sem értékelné.

Erről ennyit. A lényege a posztnak ez volt (majd igyekszem érthető lenni):

Tantárgyakat elméletileg (rutin, évek, „mindenki azt mondja”, stb.) félév elején veszünk fel. A 15 hetes szorgalmi időszak első hete regisztrációs hét. Funkcionális - benne van a nevében is. Felveszed őket, konzultálsz a tanárokkal ütközésekről, limitet emeltetsz, ha nincs hely, és a többi.

Az aktuális félévben is e szerint zajlott minden, de aztán egyszer csak feltűnt (ja, tényleg nem bújom minden nap a NEPTUN-t), hogy van nekem olyan bírságom… ami nem is tudom, hogy micsoda (Amúgy sosem volt semmilyen bírságom sem. Vagy talán Index leadása, ilyen késedelmi…).

Vizsgát azért nem tudtam felvenni december elején, mert a bírság nem volt befizetve. Ennek a téma szempontjából szinte semmi jelentősége sem volt, csak így kezdtem a szöveget.

A bírságot úgy indokolták, hogy nekem már előző év végén tárgyakat kellett volna felvennem (ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki aktív vagy nem aktív, annak elintézése külön szálon fut).

Azért tartom felháborítónak a bírságot, mert egyrészről, korábban semmi ilyesmiről nem hallottunk említést, másrészről, az egyetem - hát erős eufemizmussal élve: döcögős - működése okán olyankor még nagyrészt meg sincsenek hirdetve a tárgyaink, vagy ha meg vannak, akkor rossz időben, esetleg rossz tanárral. (Főleg, ha összesen két tárgyat szükséges már csak felvenni.)

És akkor az a válasz, hogy de legalább egy tárgyat fel kell venni, utána azt le is adhatod meg minden, csak legyen felvéve, mert az jó. Nem, nem jó, ez szimpla lopás. Ezzel bőven lehet vitatkozni, de az én álláspontom ez. Főleg, mert nem ezer forintról van szó. Inkább pár millióról, csak ebből a mondvacsinált baromságból.

Köszönöm mindenkinek a hálás figyelmet, és mellesleg ez egy kommentnek íródott, ezúttal kérek mindenkit, hogy akként kezelje.

2010.01.06. 22:47:06

milyen faszparaszt retkes gyökér írta ezt?:D

petix 2010.01.06. 22:53:34

Köszönjük az újabb, immár értelmesebb megfogalmazást. De mi lesz a bankkal? :)

c{o}ffee 2010.01.06. 22:56:50

slaughter mob:
Azt szeretem, ha ilyen emberek törnek pálcát felettem :).

petix:
Hogy-hogy mi van vele? Nem vagyok egy nagy átutalgatós, azt szeretem, ha nekem utalnak ;). A bankban azt mondták 850. Aztán körbekérdeztem, és a netbankár (vagy mi) tényleg jelentéktelenre redukálta az összeget.

pizsama 2010.01.06. 23:04:07

Én egy felkészült és alapvetően jól informált egyetemistának hittem magam, mindent időben és a szabályoknak megfelelően csináltam, mégis megszívatott párszor a Tanulmányi Osztály, egy-egy tanszék, vagy épp a Neptun. De persze sose hibázott senki más, csakis ÉN! Szerintük.

c{o}ffee 2010.01.06. 23:06:02

Ráadásul ezt nem is én írtam:

"A korábbi írások kapcsán szeretném néhány, a félév során felmerült problémámat megosztani veletek:"

Én ezt írtam:

"Kedves Ellenőrzősök!

Lassan végzek az egyetemmel. Gyakorlatilag minden hónapra jutott olyan, amit elküldhettem volna erre a blogra, de ami aktuális, az egy részemről nem éppen jogosnak ítélt bírsággal kapcsolatos. A lenti szöveget még decemberben írtam egy saját oldalamra. Ha tetszik, ha vitaindító lehet, satöbbi, akkor tegyétek ki."

És ha időnként vállalhatatlan is a stílusom, annak akkor sem örülök, ha bármit is alám adnak.

aya_nielsen 2010.01.06. 23:10:16

én azt se értem, a postíró hogy járhat egyetemre, másodszori olvasásra nagyjából értem hogy mi a problémája. nevezetesen: nem olvasta el a tanulmányi és vizsgaszabályzatot, vagy a neptun szabályzatot. arról nem a TO tehet, hogy nem tudod, hogy működik az adminisztráció.

NincsLehetetlen 2010.01.06. 23:15:25

Sajnálom, hogy ilyen emberek járnak a Pannonra, és még közhírré is teszik a "tudásukat". Kérek minden olvasót, hogy ne ez alapján ítélje meg a Pannon Egyetemet! Ez az előzetes tárgyjelentkezés nem újkeletű dolog. És még az elsőéveseink is tudják, hogy a második félév végén fel kell venniük legalább egy tárgyat. Szégyen, hogy több éve ide jár, és most tűnt fel neki a dolog.
A szájnyitogatás helyett inkább a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat nyitogatását ajánlanám az illetőnek! Hajrá Pannon!

Chapell 2010.01.06. 23:22:37

@aya_nielsen: Nyilván a TO semmiről sem tehet. Soha. Ez a TO ultimate mindent ütő szövege: "Benne van a TVSZ/HKR/Paraszt Információs Füzetben." Nagy az esélye, hogy ez nem igaz, de ha esetleg nem vagy töketlen és szólsz miatta, akkor gyorsan belekerül ;)

Szeretem az egyetemet, mert mindig figyelmeztetnek a kötelességeinkről, hogy tartsuk be a HKR-t. Eddig az 5 év alatt egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan kurzus volt, ami a HKR szerint lett tartva, a vizsga lebonyolítva. (Nyilván nem a doktorandusz/felsőbbévesek által tartott gyakorlatokra gondolok, mert azok általában meglepően simán zajlanak).

Amíg TO-ra max egy általános iskolát végzett előző rendszerből (felfogásilag) megmaradt asszonkát ültetnek, akinek a napi 2 órás munkaidejéből 1-1,5 órát tölt ott, de akkor is az egyetemistákat szapulja, hogy ők majd milyen jól keresnek diplomával, ő meg itt szopik (napi 2 órát), illetve tanításhoz (pedagógusi képzettség/végzettség hiánya miatt ugye) semennyire nem értő oktatók próbálják az ország szellemi munkáját elvégző következő nemzedéket kitermelni, addig esélytelen az egész :)

Chapell 2010.01.06. 23:27:32

@Chapell: Természetesen az "általános iskolát végzett" az "érettségizett" akar lenni. Ne túlozzunk azé :D

El Argentino 2010.01.06. 23:36:19

Túl sokat olvasod öcsém a szlengblogot. Gondolom viccesre akartad venni a figurát ezzel a levéllel, pedig nem sikerült. Se humorod, se eszed.

aya_nielsen 2010.01.06. 23:43:59

@Chapell: hát nem tudom neked melyik TO-val volt, dolgod, nekem sose volt semmi bajom velük, nem miattuk szoptam sose. de persze, ha így állsz hozzájuk, idézem "max egy általános iskolát végzett előző rendszerből (felfogásilag) megmaradt asszonkát ültetnek, akinek a napi 2 órás munkaidejéből 1-1,5 órát tölt ott, de akkor is az egyetemistákat szapulja", akkor mégis, nem tudom, mi a faszt vársz tőlük cserébe? megsúgom: ugyanezt a stílust.

aya_nielsen 2010.01.06. 23:44:57

@aya_nielsen: ugyanezt a stílust fogod kapni cserébe. a postoló meg a 850 forintos utalásával egy vesztes, nyilván erről is a tanulmányi osztály tehet, nem?

El Argentino 2010.01.06. 23:46:11

@Kis Hableány: Az még hagyján, de mi van ha miniszternek? XD

aya_nielsen 2010.01.06. 23:46:16

ja és mára utolsó: a gyűjtőszámlán MINDIG tartunk pár ezer forintot, és akkor nincsenek ilyen szívások. de hát az élethez életrevalóság kell ugye, ez pedig sajnos nem mindenkinek adatik meg, hiába, szalag mellé is kell munkás, bolti eladó is kell, kézbesítő, stb.

El Argentino 2010.01.06. 23:47:53

@aya_nielsen: Osztom, évek alatt nem volt gondom a TO-val. A problémáimat elintézték, ha kedvesen mosolyogtam és tisztelettel bántam a hölgyekkel még szívélyesek is voltak.

Chapell 2010.01.06. 23:56:28

@aya_nielsen: Hát persze, nyilván egy kis tudatlan elsőéves nagy arccal megy a TO-ra. Örül, ha hozzászólnak, szépen mosolyog. De amikor a szépen mosolygó, kedves kis elsőévest elküldik a picsába kis balgaság miatt, nem fog szépen mosolyogni.

Bár felesleges ezt magyarázni. Nyilván akit nem erőszakoltak még meg az utcán, az nem hiszi el, hogy ilyen megeshet bárkivel.

Amúgy volt normális TO-sunk is, egy fiatal srác, imádtuk, kedves volt, mi is vele, aztán valahogy eltűnt fél év után.

Persze ez egyetem-, sőt karfüggő. Nekem rossz tapasztalataim voltak, nektek jók. Nálatok nem tartják nagyarcúnak magukat azért, mert egy állami intézményben dolgoznak, nálunk igen. Irigyellek, komolyan.

arx 2010.01.06. 23:56:39

A gyerek szefos, vagy mit dadog? e-e-e-e.

Haver! Az a szitu, hogy ha így elbánik veled az a szerencsétlen neptun, ne várj sokat ettől az élettől. Én fősuli mellett napi 10 órát melózom + tök egyedül élek. El tudod képzelni ez mennyi adminisztrációval jár? Még csak 23 vagyok mégsem történik meg ilyen gyökérség velem.

El Argentino 2010.01.06. 23:58:45

@Chapell: Tudni kell kezelni a helyzetet. Nem az a megoldás, hogy ha nagyképű, te lekezeled és ordibálsz vele. Sarkított példa, de megállja a helyét. Vizsgaidőszakban odamegy egy halom egyetemistának álcázott tökfej, és olyanokat kérdeznek, amik le vannak írva. Én kiakadnék, bár elég kedves ember vagyok.

changebug (törölt) 2010.01.07. 00:04:29

Édes Istenem - örök hálám, hogy, ha már nem is az 'átkos'-ban, de még porosz módszer szerint felvételizhettem, tanulhattam egyetemen... A tanulmányin II./III. évben már név szerint ismertek/megismertek és már azt is sejtették mikor miért megyek és ha már nagyon lejártak a határidők akkor üzentek, hogy menjek már be. Nem e-mailbe, és nem mobilon, szóltak egy csoptársamnak.

Chapell 2010.01.07. 00:20:13

@El Argentino: De te nem is mész el TO-ra dolgozni. Én se megyek el lakatosnak, mert nem értek hozzá. Az emberekkel való kapcsolat tartása is egy "profession".

c{o}ffee 2010.01.07. 00:41:10

@GerrY:
Korábbi kommentemben írtam, h bőven lehet vitatkozni az álláspontommal. Bár az én közegem (3-4. évfolyamos), ismerőseim sosem hallottak erről. Még akkor sem, ha ezt az elsősök is tudják (egyébként, arra amúgy is nagyobb az esély, hogy ők tudják), és még akkor sem ha az egyemistáknak nagy általánnoságban szokásuk a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat nyitogatása (nem az).

FelixJager 2010.01.07. 02:45:15

Ó, hőzöngő tömeg, ugyan mit nem lehet ezen a poszton érteni? Nyelvezete pedig azért olyan, mert megpróbált adni írandójának stílust. Annak minősége véleményes, de akkor is!
A bürokráciát, meg a hülye szabályokat, illetve azoknak betartását szorgalmazók is ostobák.
De kedves postíró, Te is nagy marha vagy, hány olyan számlát mutassak, ahol ingyé lehet online utalni?

belekotty 2010.01.07. 07:02:13

@Szalacsi Dezső: Nem csoda, ennek a posztnak a megértéséhez a funkcionális dislexia korrekciója szükséges, vagyis a 8 elemin való átbukdácsolás kevés hozzá.

belekotty 2010.01.07. 07:03:07

A qrva anyját annak az akármilyen sulinak!
A sok blog trollnak meg szintén.

belekotty 2010.01.07. 07:05:55

@El Argentino: Vazze, akkor nem tanulmányi osztályra kell menni dolgozni. Fiatalok, akik szarnak elolvasni a leírt dolgokat, de van elég eszük, vagy apukának pénze hogy tanuljanak. Ha valaki ezt nem bírja, akkor el kell menni rakodómunkásnak és nem egyetemi ügyintézőnek.

belekotty 2010.01.07. 07:08:43

@El Argentino: Lehet hogy te egy humorérzék nélküli rosszindulatu fasz vagy és nem a poszt rossz?

azallamenvagyok 2010.01.07. 08:39:16

Ha nem tetszik, menj el dolgozni, ennyi.

Stupidella 2010.01.07. 08:56:13

@Chapell: a TO-s napi 8 órát dolgozik, nem 2-t, honnan veszel ekkora baromságot?

A félfogadási időn kívül is akad bőven munka, ami nemhogy kitölti a napi 8 órát, de még túl is nő rajta. Nem egyszer túlórázom szorgalmi időszakban, van, hogy este 7-ig, 8-ig bent ücsörgök.

2010.01.07. 09:00:03

örök probléma, hogy a tanulámyi osztály (vagyis maga az egyetem) nem segít, hanem keresztbetesz, ahol tud.

Ezért (is) nem megyek másoddiplomára, mert elég volt egyszer végigszopni ezt az egészet. Nem tömöm több felsőoktatási intézmánynek feleslegesen a zsebét.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.07. 09:21:27

@hErpEsz: Én BME-s voltam, de ez egyáltalán nem volt természetes, mert 2006 (?) tájától számítva csak időszakos volt a tárgyfelvételi lehetőség júniusban. Legtöbbször nekem is szeptemberben kellett tárgyakat felvenni. A vizsgaidőszak előtti vizsgajelentkezés időtartama is egyre rövidebb lett. 2001-ben november második hetének magassában tudtam vizsgál felvenni. 2 évvel később kb. 1-2 héttel előtte.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.07. 09:22:11

@molnibalage: És, ha az előkövetelmény nem volt meg tárgyfelvételben, mert csak a 3-4. vizsgahét táján vizsgáztam belőle, akkor mások felveették az összes jó időpontot az adott tárgyból.

Silverf@x 2010.01.07. 09:22:36

"A blog szerkesztőjének érdemes lenne odafigyelnie arra, hogy félanalfabéta (vagy tán egészen az) "egyetemi" hallgatók beküldéseit ne posztolja." - egyetértek.
Ó, de kár, már mindent leirtak, amit szerettem volna... Csak annyit szeretnék megerősiteni, hogy egy magát viccesnek és okosnak tartó hallgató saját bénázását ne általánositsuk egy intézmény hülyeségeként. Bár a poszt elég ködös (ugyan nem világos, de úgy érzem nem is jogos), szerintem ennél sokkal rosszabbak is előfordulnak ennél nagyobb nevű egyetemeken. Én pedig egy olyanra jártam, ahol minden flottul működött, mert az esetleges ésszerűtlen szabályokat a TO-sok jóindulata és rugalmassága kompenzálta.

mgrc 2010.01.07. 09:31:12

ejha látom későn érkeztem, 2002-ben végeztem a VE-n (akkor még nem pannon volt) de már akkor is a vizsgaidőszak végén volt a tantárgyfelvétel a neptunon, a szeptemberi egy hét csak arra volt, hogy módosítani tudj rajta. Volt paránk nekünk is ebből, hogy nyáron legalább egy tantárgyat felvegyünk, még akkor is ha fogalmunk sincs mi lesz szeptemberben. Szóval a posztíró csak szimplán idióta, régen is így volt ez, maximum nem volt pénzben mérhető bünti. A tanulmányi osztályon meg nem kellene hőbörögni, mert ha én vagyok a hülye azt a TO-s sem tudja megoldani. Ellenben furcsa módon nekünk mindenben segítettek anno (persze lehet ez azóta megváltozott) csak normálisan kellett hozzáállni a dolgokhoz, meg vinni nők napjára egy csokit a hölgyeknek, és máris megvolt a jó kapcsolat. Amit el lehetett intézni, azt nekünk megtették, a szabály meg szabály. Én pl. a diplomámat köszönhetem a TO-s hölgynek, mert volt még egy szigorlatom csütörtökön a hétfői diplomavédés előtt közben előző héten már le kellett volna adnia a papírokat, de elintézte. Ilyen is van.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.07. 09:38:28

@Virgogirl: en netbankom (budapest bank) pl. tud olyat, h utaljak penzt mintha csekket adtam volna fel :)

"azta" 2010.01.07. 09:44:20

@a posztíró:
így a 40-hez közeledve, papírokkal megtömve kérdezem: mi a fasznak magyarázkodsz?! szerintem az eredeti poszt pontosan érthető, ill. felnőtt emberektől a szövegértelmezés elvárható minimum. aki nem értette a lényeget... mit is mondhatnék... az birkózzon vele, olyanok is kellenek! (lehet mindent Dörmögő stílusban is írni, de bizonyos szint felett az már.. khm.. unalmas) aki meg veled nem ért egyet (mint ahogy valamelyest én sem, bár tökéletesen értem a problémát), az meg a véleményeddel birkózzon.

Celtic 2010.01.07. 11:38:42

@kukatr: Itt sem volt, amikor kezdtem. Aztan lett. De megirtak elotte, hogy ilyen lesz.Engem nem zavart, az sokkal inkabb, ha az egyszerre raugro tobbezer embertol lehalt a Neptun. Nekem fix oraim vannak, nem nagyon tudok valtoztatni, szoval raerek ket nap mulva is felvenni.

Ami duhit: nagyon egymasra epulnek a targyak. Volt olyan, ahol engedtek, hogy alairas eseten felvehesd a raepulot es a kov. felevben egyutt csinald meg oket (az egyiket vizsgakurzuson persze), de ha nem, akkor az eleve egy ev bekodolt csuszas....Namost, volt ket targy, paros heten xy idopontban az egyik, paratlanon ugyanakkor a masik. Az egyikre semmi nem epult, tehat raer, a masikra eleg sok, szoval jo lenne. Elozo evbol elmaradtam egy targgyal, most meg kellene csinalni, szerencsere pont azzal utkozik, amire nem epul semmi, hallelujja. Felveszem elozetesben, regheten fixalom es a szorgidoszak elso heteben jon a level, hogy megcsereltek a ket targyat :((( Azt hittem, hulyet kapok: itt egy targy, amivel elmaradtam, vele egidoben egy masik, amit ha nem teljestiek, akkor elmaradok es direkt nem vettem fel egy targyat, mert (akkor me'g) utkozott volna...De en akkor mar csak x osszeg fejeben adhatnam le meg amugyis, min. leszarom, amibol meghuztak, mar ugyis vegighallgattam. Nos, ez duhitett (egyebkent egy eve mindketto meglett, amit meg akkor leadtam, most csinaltam, ma este megyek belole vizsgazni)

Szoval vannak itt is sulyos dolgok, arrol nem is beszelve, hoyg felezett oraszamunk van, de visszakerni ugyanazt kerik vissza, amit a nappalisoktol...merthogy ugyanazt a diplomat kapjuk. Haboroghatnek, de minek?
Volt olyan tanar, aki azt mondta, eddig tudom leadni, eddig kell tudni, volt olyan, aki plusz orat iktatottt be, de azert az altalanos az "ugyanaz a diploma, ugyanazt kell tudni, ha csak fele oraszamban tudom is leadni"

Celtic 2010.01.07. 11:40:24

@Dr. House: Bocs, a BMF-NIK-en igenis az, Az egyik legjobb TO (mondjuk azok, akik tobbet is lattak)

Mondjuk, nekem is volt masfel evem Pecsen (PTE-PMMK), de absz ol utnem emlkeszem, kik voltaK A TO-sok.

Marr 2010.01.07. 12:21:25

@Celtic: ELTE TÁTK TO szintén jó.
BTK, TTK meg kb. olyan, mintha BKV-s HR vezetők lennének.

noirp 2010.01.07. 12:41:05

Úhrg. Úgy látom, Veszprém szépen topiskál lefele a lejtőn. Kár értük, valamikor egyetem vót arrafele, nem bürokratatenyészde.

noirp 2010.01.07. 12:50:29

@Csavarhúzós: Szűzanyám! Kovácsot nem, csak a Kun-Szabó T.-t ismerem, ha jól emlékszem, a környezetmérnökök tanszékén dolgozik.
Hát most letették a garast. :PPPP
Én mondjuk vegyészmérnökit végeztem, nemigen volt dolgom vele. De a hülyeség annyira kezd burjánozni arrafele, hogy már 2004-ben elkezdtem visszasírni a Veszprémi Vegyipari Egyetemet.
Noch dazu: velünk petrolkémia előadáson próbálta az oktató (tszv. e. t.) elhitetni, hogy varázsvesszővel lehet olajat lelni.

Béke a veszprémi (akármilyen) egyetem mint tudományos intézmény poraira.

Chapell 2010.01.07. 17:00:03

@Stupidella: Onnan, hogy eddig nálunk a TO-n 10 alkalomból 9-szer nem volt bent a napi 2 órás nappalis ügyfélfogadási időben a néne. Fél2-fél4 között van ügyfélfogadás. Háromnegyed 2-2 körül bejön kabátban. Rendszeresen ez van. Na persze, ha ha megemlítem neki, hogy a múltkor itt voltam x időben és nem volt itt, akkor ő bizony "egyfolytában dolgozik", "bezzeg a diplomások sokkal jobban keresnek". Hát my god, ha nem állami hely lenne, páros lábbal rúgnák ki a piccsába. Milyen az, ha egy "ügyfélszolgálatos" elküldi a picsába az ügyfelet?

Szalacsi_Dezső 2010.01.08. 07:33:59

@belekotty: "Nem csoda, ennek a posztnak a megértéséhez a funkcionális dislexia korrekciója szükséges, vagyis a 8 elemin való átbukdácsolás kevés hozzá"
Há' mos gyövök rá, hogy ez egy negatív kritika volt felém.
Bakker! :-D

brela 2010.01.08. 12:24:35

A Budapesti Corvinus Egyetemen ez a rendszer előzetes tárgyfelvételként működött, mind az 5 évben amíg odajártam. Ekkor még csak a tárgyakra kellett jelentkezni, időpontokat ilyenkor az egyes tanszékek még nem tették fel. Én se láttam sok értelmét, de úgy tudom nálunk a végleges tárgyfelvételt meg lehetett csinálni anyagi következmény és előzetes nélkül, csak akkora a jó tárgyak már beteltek és lehetett menni a rosszabbakra. Szemeszterenként 3 neptun-idegbaj (előzetes, végleges tárgyfelvétel, meg vizsgajelentkezés), mivel az egész egyetem rászabadult ugyanakkor a rendszerre, ami persze nem bírta a túlterhelést. Szóval évi 6szor kb 2 óra ment el arra, hogy nyomkodtuk az egér meg enter gombot felváltva...Aki nem akart lemaradni a "versenyben", kénytelen volt beszállni..

fragolka 2010.01.08. 14:18:24

Hát látom itt már mindenki elmondott mindent pro és kontra. Jómagam azokkal értek egyet, akiknek nem tetszett ez a höbörgő stílus. És hiányoltam, hogy a posztíró nem ad a másik félnek legalább utólag, részben igazat.
Jómagam több egyetem TO-t ismerhettem meg.:-) Ha normális hangnembenszólt hozzájuk az ember, ők is hasonlóan viszonyultak hozzánk. Én nem éreztem soha, hogy keresztbe akarnak tenni.
A Neptun bevezetésekor még csak (átmenetileg)csak az egyetemről lehetett elérni. Szerintetek ez mit jelentett egy levelezősnek munka mellett? Akkor ők vették fel helyettünk a tantárgyakat. Nem gondolom, hogy ez hőstett lett volna, mindösszesen tették dolgukat. Mert az értesítő levél után felhívtam őket és találtak rá megoldást.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása