Bukott Rockzenész helyreigazítást írt egy korábban megjelent posztjához, kiderült ugyanis, hogy korántsem annyira rossz a helyzet az iskolában, mint ahogy azt eredetileg a lánya otthon lefestette. Ennek az írásnak is örömmel helyet adunk, mindig jó hír, ha az derül ki, hogy nem oroszlán barlangba küldjük a gyermekünket nap, mint nap.
Néhány poszttal ezelőtt jelent meg felháborodott hangvételű írásom, melynek eredetije a varanus.blog.hu egyik cikkéhez írt kommenthez született. Egy héttel később párommal együtt felkerestük az iskolát, ahol szabadidejük terhére kimerítő beszélgetést folytattunk a gyermek osztályfőnökével és az iskola vezetőivel, akik nagyon humánusan álltak hozzánk, valamint értetlenségüket fejezték ki a kislány állítólagos bántalmazása és kiközösítése hallatán. A több órás eszmecsere során számos egybehangzó forrásból kiderült, hogy lányunk panaszai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal - magyarán füllentett, és még enyhén fogalmaztunk... Hogy miért tette ezt, mi volt a motivációja és esetleg miért akarta ezzel manipulálni a környezetét? Erre majd a pszichológus ad választ, akinek az iskolával közösen adtunk megbízást. Szegénynek a válás után annyi minden gomolyog a lelkében, és akkora zavart okozott benne, hogy sikerrel vitte tévútra az igazságosztó hevületben amúgy is túltengő édesanyját és nevelőapját, vagyis engem. A tanárok helyében én borítottam volna az asztalt a netre írogató hülye szülőnek, aki fenntartások nélkül hitt lánya meséjében.
Mint már írtam, ennek az ellenkezője történt. Kiderült, hogy egy-két infantilis csúfolódást leszámítva senki nem bántja, társai és a tanárok igyekeznek vele kapcsolatot teremteni, de eleve zárkózott természete és az őt az utóbbi időben ért rossz élmények miatt ez nem sok sikerrel járt eddig. Az ominózus mobiltelefonos mellfotózás is idősebb diákok között és egy másik iskolában történt, hogy aztán helyi urban legendként szivárogjon át ide. Sokan ezt a motívumot ragadták ki, hogy rúghassanak egyet az egyházi fenntartású oktatáson, holott már az eredeti cikk hozzászólásaiban jeleztem, hogy egyáltalán nem ez az alapprobléma. Lehet, hogy minimális részigazágok voltak abban, amit leírtam, és bizonyos dolgokat az indulat nagyított fel, de férfiasan be kell ismernem: ENGEM MEGVEZETETT A GYEREKEM!!!
Hibáztam, mert egyoldalú információkra támaszkodva és elhamarkodva írtam meg azt, amit megírtam. Ha levetetném (mert megtehetném, de a Google Cache miatt ez úgyis felesleges erőfeszítés lenne...), azzal gyáván megfutamodnék a saját, korábbi véleményem elől. Inkább helyesbítek és itt követem meg a rossz hírbe hozott iskolát, tanárokat és szülőket (személyesen már néhányuknak megtettem), akik nyugodtan elküldhettek volna a halál nemi szervére.
Legyen ez az eset tanulság minden szülőtársnak: Ne higgyetek kritikátlanul a gyermeketeknek és mindig vizsgáljatok meg minden lehetséges körülményt! Ne féljetek megosztani a gyermeketeket érintő problémákat a pedagógusokkal! Ne ítéljetek elhamarkodottan!
Nincs rá garancia, hogy ilyen esetek máskor és máshol nem történhetnek meg, mivel sajnos a világ egyre kegyetlenebb és ez a gyerekek lelkében is lecsapódik. Ez a történet viszont nem más, mint egy megzavarodott kiskamasz képzeletének a szüleménye, melyet szülei hirtelen felindulásukban a világhálóra katapultáltak.
Mindannyian hibásak vagyunk, szülők és a gyerek egyaránt. Eddig is sok időt töltöttünk a gyerekneveléssel, ezután még jobban oda fogunk figyelni rá. Bocsánat!
Nagy örömmel adjuk közre Melkaart levelét. Tartalmas kommentjeit ismerve, most is egy nagyon érdekes gondolatmenetre számíthatunk!
Elöljáróban: vitaindítónak szánom a posztot, nem gondolom, hogy Mózesként hordom magammal kőtáblán az igazságot. Arra a kérdésre próbálok választ találni, hogy valóban romlik-e a színvonala a mai ifjúságnak, illetve mennyiben más, mint volt ez a megelőző években, évtizedekben. Nem utolsósorban pedig: ha van változás, hogyan kell(ene) változnia az oktatásnak. (gyanús, hogy hosszú lesz) Magamról annyit, hogy 30 éves vagyok, 5 évet dolgoztam elitgimnáziumban, kettőt általános és szakközépiskolában – ebben a sorrendben. Nem olyan régen még a barikád túloldalán álltam, az idő még nem torzította el az emlékeket annyira. Gyakran elhangzik, hogy a mai fiatalok butábbak, mint régen. Kezdjük egy gyakran feltett kérdéssel: mi értelme van annak, amit tanulok, mire fogom ezt használni? Nos, a közoktatásban talán a nyelv az egyetlen, amit ilyen értelemben érdemes tanulni, aminek közvetlen haszna van (ne menjünk most bele a nyelvoktatás helyzetébe). Minden más tantárgy képességfejlesztés – jelentkezzen aki valaha használta a középiskolai tantárgyak bármelyikét anyagszerűen az életében (de akár egyetemen is, ki integrált már papíron analízis zhn kívül?) Megoldási sémákat, gondolkodásmódot, egyfajta precizitást, igényességet, és még ezernyi dolgot sajátít el a tanuló az adott tantárgyakon keresztül – nem az a lényeg, hogy tudj ezer évszámot, hanem, hogy képes legyél rendszerben gondolkozni, érvelni, adott esetben nagyobb mennyiségű új információt hatékonyan, gyorsan feldolgozni. A sokat kárhoztatott lexikális tudásról – az emberi elmétől nem idegen igen nagymennyiségű információ befogadása. Nem öl meg 1000 évszám sem. A Nobel-díjakat halmozó „nagy generáció” egy erősen poroszos, hallatlan lexikális tudást adó és elváró iskolarendszer terméke – a nyolcvanhoz közelítő matektanár gond nélkül beszélget velem az ógörög nyelvről, gond nélkül idéz olyan szövegeket, amiket én szigorlatra se, pengeéles fejszámoló, szellemileg friss ember. Nem egy ilyet ismerek, egy se 65 alatti. Miért? Ami változott. Ma egy átlagos gyereknek nem, vagy ritkán olvasnak mesét – egészen kiskorától készen kap mindent, színes, szagos, mozog – nincs szüksége vizualizációs képességre, ott van előtte, látja. Ezzel párhuzamosan olyan lyukak tátongnak a szókincsén, ami megnehezíti a dolgát a későbbiekben (idén egy kb. 120 fős mintából senki sem tudta, mi az a Golgota – ünnepélyen került elő – enélkül mit ért a versből?) – egy átlagos tankönyvi szövegben talál leckénként 1-2 új szót (vetés, aratás, cséplés – sose hittem volna, hogy ez 15 évesen ismeretlen szó) Ezután belép az általános iskolába, ahol, ha a szülei is úgy akarják, négy év alatt elvégez négy osztályt, akkor is, ha nem tud olvasni –így aztán pl. nekem kéne ötödikben megtanítanom írni-olvasni történelem órán. Nem nagyon sikeres – így aztán megóvjuk az évismétlés stresszétől az elsősöket, cserébe viszont vannak 17 éves hatodikosaink, akik csak azt várják, hogy ne legyenek tankötelesek, akik részint nem tudnak olvasni-írni, másrészt 12-13 évesekkel vannak összezárva. Ehhez járul az a biztos tudás, hogy őket nem lehet kirúgni, bármit megtehetnek. És tényleg. Már mi is kiröhögtük az igazgatói intőt is, most az a reakció, hogy „írjon be még egyet”. Pontosan tudja, hogy 18 éves koráig ő ott van, ha akar – a világon semmi nem motiválja, és a hiányos előképzettsége folytán képtelen is vinni az adott évfolyam követelményszintjét. Ebből van az, hogy inkább puskázzon…akár érettségin is. Ha egyszer lenne egy szigorított érettségi vizsga – ahol a diákok semmilyen formában nem érintkezhetnek a tanáraikkal, nem puskázhatnak – egész meglepő számok jönnének ki. Nem jók. Ott tartunk, hogy 17 évesen nem tudnak kitenni 2 szám közé egy relációjelet helyesen. Kiveszett a küzdőszellem – legalábbis szakközépben – egyszerűbb azt mondani, hogy nem tudom, és várni, hogy a tanár megmondja a megoldást, mint gondolkozni. Nem írnak házi feladatot, kategorikusan kijelentik, hogy ők nem értik ezt az egészet – nem is tudja megfogalmazni, mit nem ért, így nem könnyű segíteni. Szilárdan hiszik, hogy azzal, hogy bejönnek az órára, ahol beszélgetnek, zenét hallgatnak, sminkelnek, stb., azzal ők megtették a rájuk eső részt. Innentől a tanár hibája, mert nem jól magyaráz, nehéz a dolgozat, és hasonlók. Azt a mondatot, hogy „a bronz réz és ón ötvözete”, úgy, hogy elmondtam, hogy ez lesz a dolgozat beugró kérdése, az osztály 70 százaléka nem bírta papírra vetni. Közhely, hogy a tanulásnak nincs értéke. Ötödikes gyerektől hallottam, hogy nem érzi elhibázottnak (nem ezzel a szóval) az életét, faterja is 8 általánost végzett, mégis megkeresi a 160 rugót (építőipar…). Motiváld arra, hogy tanuljon. Összességében azt gondolom, a dolgok igenis változtak. A mai diákok nem hinném, hogy butábbak lennének, mint elődeik, de kevesebbet tudnak. Kevesebb fogalmuk van a világról, amely világ jelentősen kitágult, és gyorsabban változik, mint pár évtizede. Azt gondolom, az iskolának ebben a világban való helytállásra kellene felkészítenie. Divatos érv, hogy az iskolának használható tudást kell adnia – de vajon mi a használható tudás? Még inkább: mi bizonyul használhatónak 20 év múlva? Te meg tudod mondani? Azt hiszem a „használható tudást”, bármi is legyen az, a felsőoktatásnak kell szolgáltatnia (ne essék ehelyt szó arról, milyen hatásfokkal teszi ezt). A közoktatás feladata csak egy általános fejlesztés lehet – nem baj, ha az innét kikerülő emberek írni-olvasni-számolni tudnak, beszélik és értik az anyanyelvüket, valamelyest eligazodnak a világban, tudnak érvelni, kapnak valamilyen értékrendet. Ehhez eszköz csupán a tananyag, egyfajta kályha, amitől el lehet indulni. Valamiről vitázni csakis ismeretek birtokában lehet, próbálj kommentelni úgy, hogy ismereteid mondjuk a kereskedelmi adókból és hollywoodi filmekből szerzed. Egyszerűen nem tudom a mai világot tanítani történelemből az előzmények ismerete, bizonyos alapvető fogalmak ismerete nélkül, kellenek hozzá azok a fránya görögök is.
Mit is lehetne/kellene tenni? Szerintem az oktatásnak nem szabadna kötelezőnek lenni. Nincs szükség ennyi érettségizett emberre, pláne diplomásra – nem kellene teljesítmény nélkül papírt adni boldog-boldogtalannak. Akár differenciáltabb követelményszintekkel, de mindenki csak olyan papírt kapjon, amennyi a tudásának megfelel. Nem baj, ha valaki annyira képes, hogy írjon-olvasson, és ne írjon alá semmit, amíg nem olvasta el. De ne kapjon úgy érettségit, hogy a tanára diktálja le a feladatok megoldását. Ne kelljen 18 éves korig bent lennie a közoktatásban annak, aki nem akar. Akár kössünk az iskolába járáshoz bizonyos kedvezményeket – családi pótlék, egyebek – legyen érdekelt a diák, és a család abban, hogy iskolába jár, de ha dolgozni szeretne 14 évesen, ám tegye, lássa milyen a munkaerőpiacon. Legyen felnőttképzés, ha mégis szeretne papírt szerezni. Legyen szakmunkásképzés újra. Legyen szegregáltabb az oktatás. Legyen jobb a tanárképzés. Címszavakban kb. ennyi jutott eszembe hirtelen – lehetne, és talán érdemes lenne vitatkozni, részletesen kidolgozni ezeket.
Gyakran előfordul, hogy egy iskolai konfliktus kapcsán bemegy a szülő, hogy tisztázza a tanárral, vagy az igazgatóval a helyzetet. Ezek a megbeszélések gyakran segítenek megoldani a problémát, az alábbi helyzetből viszont éppen az ellenkezőjére derül ki. Az anyuka inkább elhitte a gyerekének, hogy megverte a tanár -sőt szerinte még az igazgató is falaz neki-, minthogy a gyerekét alaposabban kikérdezve, rájött volna arra, hogy igazából mi is történt.
Kedves Ellenőrző!
Egy sajnos nagyon tipikus történetet szeretnék megosztani veletek. Általános iskolában tanítok, elég nehéz dolgunk van a gyerekekkel, nehezen motiválhatóak és taníthatóak, de a legnagyobb gondot a szülők jelentik számunkra. Konkrétan a szülők hozzáállása az iskolában történő dolgokhoz.
Egy férfi kollégámmal történt, hogy miközben az igazgató kihívta egy percre az osztályból, a diákjai összetörtek egy nagy tükröt a teremben. A kollégám tényleg kiabálva mondta a gyereknek, hogy miért nem tudott jobban vigyázni, akár súlyosabb sérülés is lehetett volna az esetből. Hazament a fiú, másnap megjelent az édesanyja, hogy a tanár megverte a gyerekét, feljelenti a tanárt, de az igazgató is tegyen lépéseket az ügy tisztázása érdekében. Mivel az igazgató is fültanúja volt a jelenetnek, egyből mondta, hogy nem így történt, hanem csak rákiabált a tanár a fiúra, de azt is inkább csak azért, mert megijedt, hogy mi lehetett volna ebből a szerencsétlen esetből. Az anyuka elment, de azért feljelentette a tanárt, hiszen a pofozás az igazgató távozása után is történhetett és egyébként sincsen meggyőződve arról, hogy az igazgató igazat mond, nem csak falaz a tanárnak és ezáltal az iskolának. Behívatták a fiút is, aki azt mondta, hogy nem kíván az ügyben nyilatkozni (6.-os). A kollégánk csak annyit mondott a fiúnak, hogy szeretné, ha elgondolkozna a tettén, milyen komoly bajba sodorta őt a felelőtlen kijelentésével, de másnap az anyuka rövidre zárta az ügyet és mind a 4 gyerekét kiíratta az iskolábó
Falus Ferenc tisztifőorvos megtiltaná a Mikulás ünnepségeket a potenciális fertőzésveszély miatt- olvashattuk-hallhattuk a médiában még november végén. Nem sokan gondoltuk komolyan, hogy ennek a furcsa bejelentésnek lesz valamilyen foganatja, de levélírónk arról számol be, hogy nagyon sokan féltették gyereküket a lehetséges fertőzéstől, így kevesen lettek volna az iskola Mikulás buliján. Szerencsére a tanárok beugrottak a távolmaradt gyerekek helyett, megtöltötték a széksorokat, így műsor készítői és a Mikulás sem voltak csalódottak.
Kedves Ellenőző!
Iskolánkban pénteken tartottuk a már hagyománnyá vált Mikulás ünnepséget, amelyet iskolánkban dolgozók gyerekeinek tartunk évről évre. Hagyományosan 20-30 kisgyerek vesz rajta részt, a pár hónapostól a tizenéves kiskamaszig. A kilencedikesek műsorral készülnek, egy férfi kollégánk pedig Mikulásnak öltözik be. Nagyon kellemesen tellnek ezek a délutánok, kicsik és nagyok sok örömüket lelik benne, mi felnőttek pedig elégedetten szemléljük gyermekeink örömét.
Az idei örömünkbe sajnos üröm is vegyült, hiszen az országos tisztifőorvos nemkívánatosnak nyilvánította a Mikulás ünnepségeket a H1N1 influenza vírusjárvány miatt. Sokunkat tartott vissza ez a figyelmeztetés attól, hogy elvigyük gyermekeinket erre az összejövetelre, bár saját véleményem szerint bárhol máshol ugyanennyi a veszélye a lehetséges fertőzésnek. Ritkán van akkora hatása egy bejelentésnek, mint most az országos tisztifőorvosénak, a mi ünnepségünkön a megszokott 20-30 gyerek helyett alig volt 10, a többiek a fertőzéstől tartva otthon maradtak. Lehet vitatkozni azon, hogy volt-e értelme ennek a figyelmeztetésnek, valós veszélyt jelent-e egy egyébként közösségbe járó gyereknek másik 10 gyerekkel találkozni, a mi kedvünket egy kicsit elrontotta a gyerekek megcsappant száma. Napközben már elterjedt a híre a tanáriban, hogy nagyon kevesen lesznek a délutáni ünnepségen, ezért -hogy a műsort készítő diákok ne legyenek csalódottak- nagyon sok tanár jelent meg és lelkesen tapsolt a műsort előadó diákoknak és a meglehetősen feszengő, gyerekközönséghez szokott Mikulásnak is!
Leslie jóvoltából olvashatjuk az MTI hírét, miszerint a felsőoktatásban tanuló hallgatók elégedettek a viszonyokkal, az oktatók ennél sokkal kritikusabban szemlélik a helyzetet.
MTI
A hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, az oktatók már jóval kevésbé. Ezért is lehet, hogy a diákok többsége ellenzi, míg az oktatók többsége támogatja a tandíj bevezetését - derül ki a Medián kutatásából, amelyet a cég a Népszabadság megbízásából készített, és a lap a szombati számában közölt. A reprezentatív felmérés szerint a diákok sokkal jobb véleménnyel vannak a felsőoktatási képzésről, mint az oktatóik. A képzés szakmai színvonalát 42 százalékuk jónak, további 28 százalékuk nagyon jónak minősítette. Az oktatók kritikusabbak, ők a képzés általános színvonalát 17 ponttal ítélték rosszabbnak, mint a hallgatók, sőt még a tanárok hozzáállásáról is kedvezőtlenebb volt a véleményük.
Az oktatók a magyar felsőoktatás és a saját intézményük legfontosabb problémáinak az alulfinanszírozást (71 százalék), a tömegképzés általánossá válását (46 százalék) és sokszor a hallgatók felkészületlenségét és motiválatlanságát (52 százalék) említették.
A katedra mindkét oldalán állók elég szkeptikusak abban a kérdésben, hogy a bolognai folyamat javít-e a felsőoktatás helyzetén. A hallgatók valamivel nagyobb arányban (36 százalék) mondták azt, hogy ennek hatására romlik, mint hogy javul (31 százalék) a képzés színvonala. Az oktatók körében ennél is általánosabb a pesszimista vélemény (55 százalék szerint ettől romlik a képzés általános színvonala), sőt vannak (6 százalék), akik a magyar felsőoktatás legnagyobb problémájának épp a bolognai folyamatot tartják, ami sokak számára nem differenciált képzési rendszert jelent, hanem éppen a tömegoktatás szinonimája.
Az érettségizett vagy érettségi előtt álló, de továbbtanulást nem tervező fiatalok bő egyötöde elsősorban a tandíjjal magyarázta azt, hogy miért nem akar egyetemre, főiskolára menni. Az oktatók csaknem fele is tart attól, hogy a tandíj bevezetése növelné a képzésbe kerülők közötti egyenlőtlenséget, ám sokan pozitív változásokat várnának attól, ha a hallgatók is hozzájárulnának a képzésük költségeihez.
Az iskola szerepét a társadalmi elidengenedésben vizsgálja Rektor levelében. Felelősnek tartja az iskolát abban, hogy nem él a kezében lévő eszközökkel és nem próbálja az iskolai közösségeket jobbá formálni. Véleménye szerint jobbá és élhetőbbé tehető a társadalom, ha az egyes egységeit jobbá tesszük.
"Senki sem sirat meg, nincs mit vesztenem"-írta a pécsi ámokfutó egy nappal a halálos kimenetelű lövöldözés előtt. Egy a társadalom perifériájára került ember kétségbeesett segélykiáltása ez, aki kapaszkodna a család és a társak megmentő szeretetébe, de azok elengedték a kezét. Napjaink társadalma nem az elesettel megsegítéséről, gyengék gyámolításáról szól, nyomait sem találjuk már a bajba jutottakat segítő társadalmi összefogásnak. Nagyszüleink idejében kalákában dolgoztak az emberek, felismerve, hogy az egyén egyedül nehezebben boldogul, a csoport segítsége nélkül sokan lecsúsztak volna, igaz az egyenlő szegénység nem nyitott szakadékot a csoport tagjai között. A fonóban egymásnak segítettek, beszélgettek, igényelték egymás társaságát, segítségét.
Az amerikai bevándorlók már a 19. században közösségi iskolákba járatták gyerekeiket, felismerve, hogy csak a közösség aktív tagjaként van esélyük megvetni lábukat az Újvilágban. Ezekben az iskolákban elsajátították az új közösség szokásait, nyelvét, közös normarendszer alakult ki, összefogásra sarkalva a szülőket. A mai iskola nem tudja ezeket a vele szemben jogosan felállított elvárásokat teljesíteni, funkciója szinte kizárólag az ismeret átadásra szorult vissza. Nincs idő és eszköz a közösség építésre, pedig a diáknak ösztönösen szüksége van arra, hogy érezze egy csoport megbecsült tagja. Naponta tapasztaljuk kétségbeesett kísérleteiket arra, hogy kivívják a csoport megbecsülését, felborult értékrendünk miatt gyakran kitekert módon. Az iskola és a tanár felelőssége lenne olyan csoportot-osztályt építeni, ahol nem az az érték, ha lóg, puskázik, csal, lop, iszik, cigizik, drogozik, hanem ha tanul, segíti a másikat, felmeri vállalni a problémáit, odafigyel a többiekre. Gyakran panaszkodunk, hogy iszonyatos világban élünk, megfojt mindent az agresszió, rátelepszik az életünkre, de ha nem kezdjük az elején és nem próbáljuk meg a tőlünk tellő legjobb módon átalakítani a társadalmat akár a diákjainkon keresztül, akkor a mi felelősségünk a legnagyobb ebben.
Az iskolai életbe gyakran ok nélkül beavatkozó szülők megnehezítik mindennapjainkat. Ildi egy nagyon érdekes taktikát oszt meg velünk, hogyan lehet megelőzni azt, hogy a gyerek otthon felnagyítva az órán történteket, arra késztesse a szülőt, hogy másnap személyesen, vagy telefonon panaszt tegyen a pedagógus ellen.
Kedves Ellenőrző!
Nagyon szeretem a blogot, rendszeresen olvasom! Tapasztalt kollégáimtól kaptam egy tippet, ami arra kiváló, hogy a szülő ne rohangáljon be állandóan az iskolába, ezt szeretném veletek megosztani. Nagyon egyszerű az egész, és tényleg működik. Gyakran előfordul, hogy kiküldünk egy gyereket óráról, amit egyébként nem szabad, és bejön, vagy betelefonál a szülő, hogy miért nem vehetett részt a gyerek az órán. A tanárt pedig az igazgató felelősségre vonja. Ennek kivédésére jó az alábbi taktika. Ha rosszalkodik a gyerek nagyon határozottan azt mondjuk neki, hogy: Menj ki a folyosóra, holnap pedig küldd be apádat! A gyerek ettől már nem érzi annyira nyeregben magát, azt gondolja, hogy neki is lehet veszíteni valója az ügyön és nem panaszolja el otthon felnagyítva a történteket. 15 éve tanítok, eddig még egy szülő sem jött be, ha így küldtem ki a gyereket óráról. Más történet, ha az igazgató helyettes találja a folyosón.
Az iskolán belüli erőszak újabb példáját írta meg nekünk Bukott rockzenész - b-oldal.blog.hu -. Levele olvasása közben még a legjámborabb szülő zsebében is kinyílik a bicska, egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire eszköztelenné vált az iskola az erőszakkal szemben.
Kedves Ellenőrző!
12 éves nevelt lányomat - egyelőre - nem bántalmazzák fizikailag, de az állandó zaklatás, csúfolás és kiközösítés hosszú távon nem tesz jót a fejlődésének. A helyszín egy balaton-parti kisváros elvileg elitnek számító egyházi iskolája, ahol a tanári kar elég érdekes dolgok felett huny szemet a keresztény erkölcsiség jegyében. Lányom osztályát például az egyik helyi feltörekvő kispolgár alfanősténynek nevelt jó tanuló-jó sportoló lánykája és annak klikkje dominálja, aki már egy osztályfőnököt is leváltatott. Hangsúlyozom, 11-12 éves gyerekekről van szó! A osztály "menő" lánykái egymás mellét fényképezgetik mobiljaikkal a WC-ben, aki pedig nem áll be a sorba (nem csicskul be nekik), azt kimarják, mint a csirkék a gyengéket. A fiúkat ebben az életkorban nem hibáztatom, ők csak a tőlük elvárható infantilis és éppen ezért sokszor kegyetlen viselkedést hozzák. Ebbe a környezetbe került egy, a testvéreitől mindenféle jogi és alvilági trükkökkel elszakított válási árva, akit a boldog 80-as években még az utolsó lakótelepi iskolában - ahova én is jártam - is megvédtek volna az akkor még pedagógusnak nevezhető tanerők. Élettársammal együtt tanácstalanok vagyunk, hogy mit tegyünk. Számos alternatív konfliktuskezelési megoldást vázoltak fel az itt hozzászóló szülőtársak, de mi lenne a legcélravezetőbb? Szülői értekezleten ráborítani az asztalt az érintett szülőkre és az inkompetens tanárokra? Az iskolaszéken panaszt tenni? Befenyíteni a gonosz gyerekeket és szüleiket? Elvinni máshová a gyereket (ennél csak rosszabb helyre)? A helyi médiában feltárni az iskolában folyó gusztustalanságokat? Vagy egyszerűen csak kibekkelni, amíg letelik az a két és fél év a ballagásig? Borítékolom, hogy ma is szomorúan jön haza a kislány az iskolából (bár ne így lenne!), mert beszóltak neki, elvették a tollát, odaszemeteltek az asztalára, vagy egyszerűen csak senki nem szólt hozzá és nem akart mellé ülni. Bár nem az édes gyermekem, ölni tudnék érte, de remélem,erre nem lesz szükség. Szerintetek mi lehet a megoldás?
Ha az ember a lúzer szót hallja, általában egy világos farmeres, makkos cipős, lehetőleg szemüveges szerencsétlen jut eszébe, aki nem tud megbírkózni a mindennapok kihívásaival. Levélírónk a lúzerség egy másik lehetséges jelentését írja le nekünk. Ezek szerint az a lúzer, aki függetleníteni tudja magát az anyagias világtól, saját szabályai szerint tud élni és nem nagyon hagyja magát befolyásolni az aktuális elit elvárásaitól. Nekem egy kicsit Woodstock hangulatúnak tűnik, de azért nagyon szimpatikus hozzáállás.
Üdv Ellenőrző!
Nem szép dolog idegen tollakkal ékeskedni, én mégis más ötletéből merítettem ihletet a levelemhez. Valamelyik nap volt egy nagyon érdekes komment, ami arról szólt, hogy az illető tanár tudja, hogy lúzernek számít a társadalomban, de ettől nem érzi magát rosszul, mert az csinálja, amit szeret. Én nem vagyok lúzer, gondoltam magamban! Miért lennék az, jó helyen lakom, jó kocsim van, nincsnek anyagi gondjaim -bár nem az én fizetésemből produkálom mindenezt-, tehát a lúzerség rám nem vonatkozik. De aztán kiderült, hogy igenis, hogy vonatkozik. Nem csak az a lúzer, aki nem tud magának párizsis zsömlén kívül mást venni reggelire, ennél sokkal többről van szó.
Lúzer vagyok, mert nem várok anyagi elismerést a munkámért.
Lúzer vagyok, mert a munkám mennyisége és minősége nem függ a bérezéstől.
Lúzer vagyok, mert ingyen is csinálnám.
Lúzer vagyok, mert olyan felesleges dolgokra költök, mint könyv és színház.
Lúzer vagyok, mert a gyerekemet is lúzernek nevelem, színházba viszem, könyvtárba járunk, a felnőttek tiszteletére, munkára nevelem, és szegénynek még egy fél akkumulátoros autója sincsen. Nem sok esélye van a lúzerség elkerülésére, több tanár is van a családban, halmozottan hátrányos helyzetű az egyetlenem. Egyszóval, lúzer vagyok, de szeretem! Szeretem, hogy független vagyok a pénzhajhász világtól, régimódi elvek alapján élhetek -legalábbis az iskolában-, olyat tudok nyújtani a diákoknak, amit pénzért nem kapnak meg, tudást és odafigyelést. Ki gondolta volna, hogy a lúzer egy pozitív fogalom!
Lassan közeledik az iskolaválasztás és nem könnyű eldönteni, hogy gyermekünk melyik iskolában töltse a következő 8 (6,4) évet. Mi alapján döntsünk? Az iskola felszereltsége, hangulata, külön foglalkozásai alapján, vagy válasszuk a legközelebb eső iskolát? A tanító néni személye a garancia arra, hogy a gyermekünk jó kezekben lesz, vagy az iskola eredményei?
A kislányom nagycsoportos és mivel nem tartattam még egy évig oviba az új módi szerint, 7 évesen elkezdi az általános iskolát. Nem aggódtam eddig túl a dolgot, kézenfekvőnek tűnt, hogy a legközelebbi iskolába íratjuk, hiszen nagyon fontos, hogy a gyerek a megszokott környezetében maradjon. Azt hittem, hogy a csoporttársai is odamennek majd, így könnyebb lesz a megszokni az iskolát is. Szeptemberben elkezdődött a folyosói pusmogás, "te hová viszed?", "de itt nincs angol/tesi/ének/néptánc/bármi!" Olyan dimenziói bukkantak elő az iskolakeresésnek, amire sosem gondoltam volna. Nekem szempont volt a kedves tanító néni, jóhangulatú iskola, tiszta termek és folyósók, de bevallom, nem néztem meg, hogy hány matek óra van egy héten és milyen könyvből tanulnak majd. Ha megnéztem volna, sem mondott volna nekem semmit, hiszen nem vagyok tanítónő. Azt sem tartottam fontosnak, hogy az iskola jazz balett csapata hányadik lett tavaly és focizhatnak-e a lányok is. A szorongásom egyre nő, tényleg fontos, hogy hányadiktól tanulnak idegen nyelvet?! Mi a fontosabb, egy kedves, hozzáértő tanító néni, vagy, hogy minél több plusz óra legyen egy héten?!
Több levélből is kiderült már, hogy a tanári szoba nem a béke szigete. Levélírónk abban kéri tanácsunkat, hogy hogyan lehetne egy túlbuzgó kolléga kedvét elvenni attól, hogy a többieket kijátszva szerezzen jó pontokat a vezetőségnél. Várjuk az ötleteket!
Kedves Ellenőrző!
Van egy kollégánk, aki már az agyára megy az egész munkaközösségnek. Az idén érkezett hozzánk és még csak éppen, hogy kitöltötte a próbaidejét, de már megőrülünk tőle. Mindenbe beleszól, mindenről tudni akar, kinyomozza a dolgainkat és jelenti a vezetőség felé. Nem nagy dolgokról van szó, nagyjából olyan kaliberűek, hogy nincsen beírva a napló, vagy szerinte túl hangosak az óráinkon a diákok. Csak minket nyír ennyire, a tantestület többi tagjának látványosan nyal, hízeleg, hordja a bonbonokat, de a hátuk mögött lehordja őket is mindennek. Szerinte senki nem tart órát, hangosak a diákok, ő dolgozik mindenki helyett. Egyébként ő az egyetlen, aki nem tartja meg a 8. óráját, és nem csinálnak semmit a diákjai órán, nem haladnak az anyaggal.
Mit lehet csinálni egy ilyen kollégával? Ha a vezetőséghez fordulunk, akkor az jön, hogy persze, hogy nem tetszik nekünk, ha valaki szemmel tartja az ügyeinket! Mit lehet tenni ilyen esetben? Minden praktika és tanács érdekel, ami elvenné a kedvét a kedves kollégánknak a mi vegzálásunktól!
A fejétől büzlik a hal, jutott eszünkbe először, amikor Kati levelét olvastuk. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet szervezésében mentek Bécsbe városismereti versenyre diákjaikkal, de hiába próbáltak pontosítani az utazás körülményeit, a verseny menetét, nem kaptak információt róla. Kati csatolta még leveléhez a MFFPI-től kapott tájékoztató e-mailt is, amiben ténylegesen csak annyi szerepelt, hogy találkozunk-felszállunk-leszállunk-felszállunk-visszaérkezünk. Ennél azért talán több is futhatná egy továbbképzések és versenyek szervezésével foglalkozó cégtől.
Kedves Ellenőrző!
30 éve vagyok a pályán, tehát tapasztalt tanárnak számítok, sok mindent láttam, sok gyereket tanítottam, több rendszerben is volt már szerencsém élni, de ami mostanában megy, az már a Balkán legalja. Minden szervezetlen az oktatásban, ad hock módon alakítják a tanmeneteket, képzéseket, egyéni érdekek vezérelnek mindent. Mindennapi bosszúságaink között különösen fájó, ha saját szakmánkon belül látjuk a hozzánemértést, érdektelenséget. Ma a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet ténykedése háborított fel, aminek a létjogosultságát nem véletlenül kérdőjelezik meg évről-évre. Az, hogy nem csinálnak semmit, nyílt titok. Küldenek leveleket és tájékoztatókat, hogy jelenjünk meg -szabadidőnkben- és hallgassuk meg egy előadást az éppen szerintük aktuális pedagógiai irányzatról, ami legfeljebb szerintük aktuális. A konkrét esetre visszatérve, szerveznek egy Bécsi Városlátogatási Versenyt, amire nevezett az iskolánk. Nem volt éppen olcsó, támogatás tehát nincsen rajta, de a diákoknak volt kedve, így belevágtunk. Az, hogy semmit nem tudnak mondani róla az indulási időn és az árán kívül, elég meglepő. Nem tudták megmondani a verseny előtt egy héttel, hogy miből is áll a program. Odamegyünk, körülnézünk, kitöltjük a -magyar nyelvű- feladatlapot és hazajövünk. Mi lesz a konkrét program, miből és mire készüljenek a diákok, kültéri, vagy beltéri lesz-e, lesz-e szabadidő, ezekről nem tudtak semmit mondani.
Nagyon szerencsétlennek gondolom azt a hozzáállást, hogy meghírdetünk valamit, aztán ha lesz rá érdeklődő, majd improvizálunk. Azért egy versenyeket és továbbképzéseket szervező intézménytől nagyobb hozzáértést várnánk el, mint ahogy tőlünk is elvárják a z alapos tájékoztatást a szülők, ha elengedik velünk a gyerekeiket egy napra külföldre.
Szerdán a blogon megjelent, Lehet-e egy tanár gárdista című poszthoz kapcsolódó egyik kommentet találtunk érdemesnek arra, hogy önálló posztként is megjelenjen, természetesen a kommentelő beleegyezésével.
Nem olvastam végig az összes kommentet, mivel gondolom a nagy részük a dolog politikai vonatkozásával foglalkozik. Engem ez nem érdekel.
Inkább máshonnan közelítem meg: lehet-e egy tanárnak magánélete? Szerintem egyértelmű a válasz, igen. Sajnos Magyarországon még mindig nagyon erősnek tűnik az a beidegződés, hogy a tanár az tanár, mintha nem lenne ugyanolyan ember, mint az összes többi. A hivatás az hivatás, a magánélet pedig magánélet. Szerintem abszolút nem probléma, ha egy tanár civilben fideszes, MSZP-s vagy akár Jobbik-, esetleg Munkáspárt-drukker (bár ez a kettő már a durvább kategória). Nem baj, ha aszexuális, nem baj, ha meleg, nem baj, ha keresztény, nem baj, ha ateista, az sem gond, ha a gárda vagy valamilyen más szervezet egyenruájában feszít az iwiwen. Tegye meg nyugodtan. Ha jó tanár, jó ember, jó pedagógus, akkor bármit megtehet, amit akar. Ha a magánéleti dolgaiból valami problémája adódik, az az ő gondja, mint bárki másnak, neki kell rendeznie az esetleges félreértéseket a diákjaival és a kollégáival is. De tehesse meg!
Sajnos az iskola mindig is amolyan kádermelengető volt, ahol az igazgató, mint sokszor a mindenkori hatalom bizalmi embere, irányította a kollégák "erkölcsi" és "ideológiai" fejlődését. Azt gondolom, hogy ez nemcsak téves, hanem veszélyes is. Ugyanis elmúltak már azok az idők (szerencsére), hogy az iskola egyféle idealizált emberképet közvetített a diákoknak, aminek a tanár volt manifesztációja. A tanár ugyanolyan ember, mint a többi, sokfélék vagyunk, a pedagógusok is sokfélék. A lényeg, hogy az adott szakember a feladatát jól lássa el a munkahelyén, ha ő munka után kocsmázik vagy kurvázik, az az ő dolga, de a feladataira ne nyomja rá a bélyegét.
Sajnos álszent világban, álszent országban élünk, havonta előkerül valami szaftos kép vagy videó valamelyik kisiskola pedagógusáról, akitől aztán (saját kérésére - muhaha) megválnak. Jön József igazgató úr, és megmondja Terikének, hogy vagy azonnal megy magától, vagy nem kap tanári munkát a megyében 20 évig. Mintha a szex (illetve szexkép vagy bármi más) bűn volna. Sajnos ettől az álszentségtől szenvedünk évtizedek óta, többek között ezért is szarnak a kamaszodó iskolások az oktatásra, hiszen ők az igazságkereső, őszinte, tisztánlátó félgyerek-félfelnőtt fejükkel nem értik, hogy miért dicsőítik a hikomat, tanárnak nem nevezhető idiótákat a suliban, miközben a "jó fej" tanárok állandó basztatásnak vannak kitéve. Persze, mert nekik általában van magánéletük, és abban bizony olyan dolgokat is csinálnak, amiknek hallatán a 60 éves Elza néni elalél az énekórán. Mert ugye a tanár is ember. Iszik, dug, böfög, fingik, veszekszik, sír. Mert ez hozzátartozik az élethez. És ha Elza néni nem lett volna a 38 munkaéve alatt végig az aktuális igazgatókedvence fapicsa, aki öregasszony létére nagyjából hasonló lelki fejlettségi szinten van, mint egy 10 éves kislány, akkor ő is csinálta volna ezeket. Így azonban vélhetően fogalma sincs arról, hogyan működnek az emberek, tehát tökéletesen alkalmatlan a tanításra, hiába beszél csak szépen, és hiába vállalja ingyér' a túlórát. És sajnos az évek alatt Elza néni éppen ezért valószínűleg egy megkeseredett, magában gyűlölködő, gonosz öregasszonnyá vált, akit az is zavar, ha Pistike csúnyán néz rá, attól meg kikészül, ha a matekos kolléga az interneten a picsáját mutogatja. Így aztán Elza néni az alélt állapotból való visszatérés után az igazgató bácsihoz/úrhoz/elvtárshoz esik be először, és elmondja, hogy nem marad tovább egy épületben a matekos kollégával, mert ez maga az erkölcsi fertő.
Szóval csak lazán gyerekek. A tanár elsősorban ember, és csak azután tanár. Ha tanárként jó, ha a gyerekekkel meg tudja beszélni még azt is, amit esetleg a magánéletéből furcsállnak (annyira nem szokták, a gyerekek meglepően toleránsak és intelligensek, ha normálisan állnak hozzájuk), akkor az ég világon semmi gond nicsen vele. Még akkor se, ha esténként a kocsmából kell hazavinni, vagy pucérra vetkőzik a nyuszis magazinban. Legfeljebb rá rejszolnak majd a nyolcadikasok a fiú WC-ben a matekóra előtt.
Hát, itt van. Eddig kellett rá várnunk. Évek óta kongatják a pedagógusok a vészharangot, hogy baj van, gyorsan valamilyen megoldást találjunk ki, fékezzük meg az erőszakot, ne engedjük be az életünkbe, a gyerekeink közelébe, de hiába. Lövések dördültek a Pécsi Egyetemen, a legfrissebb hírek szerint eddig 1 halott és 3 sebesült van. Részvétünket kívánjuk az elhunyt családjának.
Polemizálgathatunk mi arról, hogy hogyan és miként lehetne megoldani a problémát, tarthatunk feszültség levezető tréningeket, lehet minden iskolában pszichológus, de ezekkel az eszközökkel nem vesszük elejét az iskolai erőszaknak. Mást kell kitalálnunk, de a világ nem várja meg, amíg a jól megszokott magyar patópál mentalitássál kiötlünk valami teljesen életidegen baromságot megint.
Véleményem szerint radikális megoldásokhoz kell nyúlnia az oktatásért felelős hatóságnak:
-Biztonsági őröket az iskolákba
-Fémdetektort minden bejárathoz
-Erőszakra hajlamos, labilis diákok kiszűrése
Lehetnek ezek átmeneti intézkedések, de sok iskolában működik a rendszer, ráadásul nagyon jól. Olyan intézmények is vannak, ahol kamerákkal próbálják meg kiszűrni az iskolába
Gyorsan leszögezem, hogy nem érdekelnek az idióták személyiségi jogai, valamint az ombudsman állásfoglalása sem, nem ő áll nap mint nap védtelen céltáblaként az iskolákban és igenis, féltem a tyúkszaros életemet, még ha csak tanár vagyok akkor is!
Ne engedjük elhatalmasodni az erőszakot az életünkben, talán még nem késő!
"A nevelési-oktatási intézmény költségvetésének terhére kell megszervezni az előírt tananyag megismerését, feldolgozását, a mindennapi testedzést, az intézményen kívüli kulturális, művészeti, sport- vagy más foglalkozást, kirándulást, erdei iskolát."
Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint nem terhelhető a szülőre az oktatási intézmények plusz kiadása, jelent meg tegnap az Indexen. Eddig értem is, de azt, hogy ez konkrétan azt jelenti, hogy ha az iskola, óvoda, bölcsőde szervez valamilyen plusz tevékenységet, szakkört, vagy bármit amit a gyerekem fejlődése érdekében jónak tart, azt az intézménynek kelljen kigazdálkodnia, már végképp fel nem fogom. Remélem, én értem félre a helyzetet.
Kedves Szabó Máté, ez ugye azt jelenti, hogy a nevelési-oktatási intézmény összeírja a tervezett programokat, leadja a tervezett költségvetést a Fenntartónak, a Fenntartó pedig annyival több pénzt utal az iskola számlájára?! Másképpen nehezen képzelhető el a dolog, mert azt nem is feltételezem, hogy a mai oktatási finanszírozás ismeretében elvárhatónak gondolja az iskolától, hogy valahonnan kigazdálkodja még ezeknek az árát is.
Annyit sírtunk, hogy milyen szar volt a szocializmus, akkor most meg már ne azon siránkozzunk, hogy miért nem jár mindenkinek minden ingyen. Ez van, ingyen semmi sincsen, mindenért fizet valaki. Lehet, hogy éppen nem közvetlenül a szülő, de mint tudjuk az állam gazdálkodó és nem termelő szervezet, csak a mi pénzünket tudja szétosztani. Kapitalizmus van, vagy bírja fizetni a szülő, vagy a gyereke nem megy erdei iskolába, vagy színházba, vagy bármilyen külön programra.
A gárdisták megjelenése sokakat tölt el félelemmel, bár legtöbbünk inkább értetlenül áll a jelenség elől. Levélírónk arról számol be nekünk, hogy iskolájukban egy társasági oldalon a diákok megtalálták az egyik tanár fényképét, aki gárdista egyenruhába öltözve szerepel. Lehet-e gárdista egy tanár?
Középiskolában tanítok Jelen ismeretet, amibe a gyakorlati hasznos dolgokon kívül néha belefér az aktuális politikai események magyarázata is. A politikának nincsen helye az iskolában, így nem támogatjuk-ellenezzük egyik oldalt sem, csak magyarázzuk, próbáljuk megérteni, általában az amerikai pro-kontra módszert alkalmazva.
Egyik nap olyan kérdés vetődött fel, amiről nem tudtak a diákok heves érzelmek nélkül beszélni. Az egyik társkereső oldalon megtalálták az iskolánkban tanító egyik férfi tanárt, gárdista egyenruhába öltözve, félreérthetetlen kézmozdulattal üdvözölve a rákattintót. Engem is meglepett a dolog, nem feltételeztem volna az egyébként csendes, visszahúzódó kollégámról, hogy gárdista, de mint ahogy a szexuális orientációja iránt sem érdeklődünk, erről sem esik szó az órák közötti 10 percben. Heves vitát váltott ki az osztályban, hogy lehet-e egy tanár gárdista, illetve mutatkozhat-e nyilvánosan egy betiltott, félkatonai szervezet egyenruhájában. A vita előzménye az volt, hogy előző héten küldtek haza egy fiút, mert gárdista egyenruhában jött iskolába, akkor ezzel a diákság többsége egyetértett, legalábbis nem adtak hangot az ellenkezőjének. Viszonylag vegyes összetételű az iskolánk, mindenféle etnikumhoz tartozó diák jár hozzánk, eddig nem voltak viták, verekedések, szándékosan a békés megoldást keressük az esetleges nézeteltérések során, de mint említettem, a békés egymás mellett élés jellemzi az iskola légkörét. Azt nem értem, hogy akinek ilyen nézetei vannak, nem tolerálja az országunkban élő kisebbségeket, az miért megy tanárnak, különösen a mi iskolánkban, amiről már tudni lehetett, hogy nagyon színes a palettája, szerencsére.
Nagyon érdekes linket kaptunk egy levélírónktól. A link egy rövid kísérlet összefoglalását mutatja be és habár maga a kísérlet ismerős lehet, a belőle levont következtetések elgondolkodtatóak. A későbbi siker jelei már gyerekkorban is megmutatkoznak, azok a gyerekek, akik nem ették meg a pillecukrot engedély nélkül, a későbbiekben sikeresebbek voltak társaiknál. Az önmegtartóztatás a későbbi sikerre való koncetrálás képessége lehet egy sikeres élet záloga. Azért, ha magam elé képzelem országunk vezetőit -feltételezve, hogy ők sikeresek-, amint 4 évesen szagolgatják a pillecukrot, mosolyognom kell.
Kedves Ellenőrző!
A TED U eme rövid előadásában Joachim de Posada egy mérföldkőnek számító kísérletet oszt meg velünk a késleltetett jutalmazásról, és azt, hogy ez hogyan jelzi előre a jövőbeli sikert. Megfizethetetlen videóbejátszásokkal tarkítva, a gyerekekről akik foggal körömmel próbálják nem megenni a pillecukrot. A kísérlet röviden összefoglalva arról szól, hogy minden gyerek kap egy pillecukrot, amit 15 percig nem szabad megennie. Ha sikerül kibírnia addig, akkor kap még egyet. A kísérletet végző tudósok követték a megfigyelt gyerekek életét 10-15 év múlva is és megállapították, hogy aki nem eszi meg a pillecukrot az később is jobban teljesít az életben.
(Akinek nem megy olyan jól az angol, a View Subtitles menüből kiválaszthatja magyar feliratokat)
A "portásország" fogalmán elgondolkozva írta meg nekünk Louise a levelét. Részletesen leírja, órákra lebontva, hogy hogyan is nézne ki egy napja, ha nem tanárként viselkedne, hanem egy hétköznapi emberként, aki kimondhatja, amit gondol és nem próbálná csillapítani a konfliktusokat minden szituációban.
Kedves Ellenőrző!
Sokan tartották elfogadhatónak a -szerintem példanélkülien arrogáns- Felsőoktatási és Tudományos Szakállamtitkár irodájától érkezett választ. Ezen a nyomon indulva elgondolkoztam, hogy mi is lenne, ha mondjuk én is így viselkednék. Megmondanám szemtől-szembe diáknak, szülőnek, hogy mekkora egy szerencsétlen hülye. Nem próbálnám számára is fogyasztható formába csomagolni a mondanivalómat.
Így nézne ki egy nap:
8-9: Késik a 30 diákból 10, mert késett a vonat, busz, metró, troli-modják ők. Erre én nem azt válaszolnám, hogy rendben, üljetek le gyorsan, kapcsolódjatok be az órai munkába, hanem: Tudod kit nézel hülyének! Tudom, hogy lent cigiztél a metróaluljáróban, beszélgettél a portással, sorban álltál a büfében. Takarodj ki az órámról, ne zavard a többieket a pakolászásoddal, igazolatlan óra. Legközelebb majd korábban indulsz, én is ideérek minden reggel.
9-10:Nincsen készen a házija, nem tudta, hogy felelünk-írunk, nincsen felszerelése. Erre én nem azt mondanám, hogy rendben, nézd a szomszédodét, írd egy lapra és másold be, felelsz-írsz legközelebb, hanem: semmi gond, 1-es. Nincs vita, szádat befogtad, kötelességed felkészülten jönni az iskolába, mi más dolgod van?! Ha ennyire hülye vagy, hogy nem tudsz a saját felszerelésedre vigyázni, akkor nem itt a helyed!
10-11:Fogadó óra
Nem tud a gyerek tanulni otthon, mert a szülők válnak. Apuka bejön, hogy már pedig ő elválik, mert 2 éve nincsen szexuális életük, ő meg ezt aztán nem bírja, és a felesége egy idióta, a gyereknek meg megvan mindene otthon, úgyhogy mit panaszkodik itt, majd otthon elbeszélget vele. Erre én nem azt mondanám, hogy megértem, biztosan neki is nehéz, de annyira okos a gyereke, hogy most még tanulás nélkül is hozza az elvárt szintet, de le fog maradni és nem tudja majd behozni, hanem: ki a faszt érdekel, hogy veled mi van?! Ha nem rohadnának a fogaid és nem lennél ennyire büdös, talán a feleséged is lefeküdt volna veled. A szerencsétlen gyerek rámegy az idióta viselkedésedre és legszívesebben itt verném a fejed a falba a felelőtlen, nemtörődöm viselkedésed miatt!
11-12:"Tanárnő, miért nem beszélget velem? Nem szeret? Hadd üljek ide a tanári asztalhoz! Jól van, látom utál. Nem baj, engem úgyis mindenki utál." Erre én nem azt mondanám, hogy most óra van, nézzük a feladatot, ha marad idő, szívesen beszélgetek veled, hanem: Egész szünetben veled beszélgettem, ezt a történetet, már 10x hallottam. Nem én vagyok az osztályfőnököd, fordulj hozzá a problémáddal.
12-13:"Jaj, minek már ez a hülye feladat?! Ettől úgysem fogom jobban érteni/tudni! Tanárnő is tudja, hogy hülyeség az egész!" Erre nem azt mondanám, hogy dehogy nem, ez a feladat nagyon jó ...................-re, hasznos lesz, hiszen majd később is tudod használni az így begyakorolt tudást, hanem: ki a franc kérdezte, hogy mi a véleményed?! Csak azért kötsz bele mindenbe, hogy addig se tanuljunk és zavard az órát. Azért értelemetlen a feladat számodra, mert fogalmad sincsen semmiről.
13-14:"Tanárnő nem unja még a tanítást? Miért nem megyünk inkább haza?" Erre nem azt mondanám, hogy ha dolgozunk gyorsabban telik az óra, már úgyis csak ez az egy óránk van, igazán kibírjuk, hanem, hogy: de, kurvára unom és téged is kurvára unlak. Legszívesebben otthon lennék és a saját okos, értelmes, kedves gyerekemmel foglalkoznék, nem ezt a nyávogást hallgatnám.
Ez csak a pénteki napom volt, általában ennél rosszabb a helyzet, mégis képes vagyok minden órán, normális hangnemben elsimítani a konfliktusokat. Talán a fentebb említett ügyintéző/osztályvezető is vehette volna magának a fáradtságot és még egyszer átgondolja, hogy mit ír. Persze biztosan intelligencia kérdése is.
Az Index jóvoltából elindult egy feltáró folyamat, aminek eredményeként fény derülhet olyan szuper titkos információkra is, mint például az egyetemi rektorok fizetése. Nem csodálom, hogy titkosították, olyan nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a kiderülése, amit egyik kormány sem szeretne felvállalni. Ezen az alapon kérhetnénk a közalkalmazotti bértábla titkosítását is, hiszen a benne található adatok dehonesztálóak a pedagógus társadalomra nézve, ráadásul mások fizetése sem publikus.
Jogunk van feltételezni, hogy az egyetemek rektorai is közalkalmazottak, így érvényes rájuk a mindenkori bértábla, amely szerint a legmagasabb kategória, legtöbb évet dolgozott cellája szerint, 289 301 magyar forint lehet a legmagasabb közalkalmazotti fizetés, brutto. Ehhez adjuk hozzá minimum a dupláját, mindenféle pótlék és hozzájárulás címén, akkor is még csak 568 302, brutto. Ezen semmi titkolni való nem lenne, tehát nyilván nem ennyi. De akkor mennyi?! Kérjük a tippeket, kis segítségként a bértábla, csak hogy tudjunk mihez viszonyítani. Az én tippem brutto 1,25 millió forint -üzenem a döntéshozóknak, hogy, ha ennél többet kapnak most, én ennyiért vállalom-.
Abszolút magánvéleményként remélem, hogy nagyon sokat keresnek, így legalább egy olyan pozíció van az oktatásban, amit a diákok elé példaként lehet állítani.
Az iskolai nyílt nap eredeti funkciója az iskola bemutatása lenne, megkönnyítve a diákok számára a döntést. Levélírónktól arról értesülhetünk, hogy iskolájában arra használják fel a felsőbb évesek a nyílt napot, hogy körülnézzenek az érdeklődők között, kiválogatva azokat, akiknek privát idegenvezetést tartanak.
Kedves Ellenőrző!
Sok iskolában zajlanak a napokban az iskolát bemutatni szándékozó Nyílt Napok, amelyek arra hivatottak, hogy a leendő 9-esek jobban megismerjék az iskolát, bepillantást nyerjenek az oktatás menetébe, magukba szívják az iskola légkörét, megkönnyítvén a középiskola választás nehéz kérdését. Legalábbis eddig ezt gondoltam én is.
De nem! Ezeket még csak véletlenül sem. A tanórákra csak azok közül mentek be egy páran, akik szülőkkel együtt érkeztek. Az igazgató tájékoztatását unták -pedig példásan tömör és lényegre törő volt-, a szaktantermek felé se néztek. Számomra most vált világossá, hogy mit is néznek a diákok a nyílt napon. Egymást, illetve a felsőbb osztályos ellenkező neműeket.
Az egész ott vált gyanússá, amikor a 9-10-sek a főportánál csoportosultak -először azt hittem, hogy segíteni vannak beosztva a látogatókhoz, minő naivitás!-, aztán feltűnően vegyültek az érkezők közé, 1-1 szemrevaló lánynak/fiúnak felajánlva, hogy megmutatják az iskola igazán érdekes részeit, nyugodtan hagyja is ott a tájékoztatót. Sokan el is mentek, önjelölt idegenvezetőik jobbján megnézni az iskolai titkos dohányzó helyeket.
Becsengetés után lassan szállingóztak vissza a felsőbb évesek, aki jött, új élményekkel és telefonszámokkal érkezett. Nem nagyon tudtak másról beszélni, mint, hogy az "újoncok" között kit és mit találtak. 5 percenként kérezkedtek ki mosdóba, mindig újabb hírekkel visszaérkezve. Kiokosították a jelentkezni vágyókat, hogy melyik osztályba érdemes jelentkezni, kik a jó tanárok, és persze kiket kellene elkerülni. Ez még rendben is volna, hiszen erről szól a nyílt nap, a tinik pedig mindig mindenhol tudnak egyébként is ismerkedni, miért pont ezt az alkalmat ne használnák ki erre.
Hányszor hallhattuk akár mi magunk is iskolás éveink alatt, hogy "ha nem tudtok csendben maradni, a ....... feladat házi lesz!" Ilyenkor az eredetileg tervezett és átlagosnak mondható 2 feladat helyett kapott az egész osztály büntetésként 5 feladatot. Általános iskolában a házi feladat nem csak a gyereknek szól, hanem szülőt is az asztalhoz ülteti, ő kénytelen a gyerekét az egész napos iskola után még rávenni arra, hogy elkészítse a háziját. Ez ellen tiltakoznak Kanadában a szülők, sokallva a házi feladatok mennyiségét. Gondolatébresztő cikket küldött nekünk Neofin -köszönet érte és várjuk a további leveleket és linkeket!-, amely nyomán vizsgáljuk meg a hazai házi feladat helyzetet!
A kiinduló pontunk legyen az, hogy a házi feladat az órán vett tananyag otthoni begyakorlására való. A tanár az órai anyaghoz kapcsolódó feladatokat ad fel, ezt a gyerek otthon egyedül elkészíti, ebből kiderülnek a tanagyértési és feladat megoldási problémák. Ellenőrzés során egyénileg el lehet újra magyarázni az anyagot, hangsúlyt fektetve az egyéni igényekre. Egyszóval, nem büntetés, hanem segítség.
A gyakorlatban azonban más a helyzet. Megírjuk év elején a tanmenetet -a legújabb őrületnek megfelelően, pontosan ugyanazt írom a naplóba, nem törődve a diákok képességeivel-, és ahhoz tartom magam egész évben. Ez gyakran vezet ahhoz, hogy ami nem fért bele az órába, az bizony házi feladat. Így azonban nem az egyéni gyakorlást segíti, hanem a tanórát egészíti ki, gyakran olyan feladatokkal, amiket az órán nem sikerült venni, de mondjuk a tankönyv alapján megoldhatóak. A gyerek frusztrált, sokat kell az iskolában tanulni, sok marad otthonra is. A szülő különösen frusztrált, hiszen a gyerek hozzá fordul segítségért és ő esetleg nem tudja megoldani a feladatot, hiszen nem volt ott a tanórán és ő maga már régen tanulta. A tanár sem jár jól, hiszen a házi feladat megoldás során felmerült problémákat órán kell elmagyaráznia, nem nyert vele időt, ráadásul mindenki elégedetlen.
Különösen kegyetlen módja a házinak az olvasónapló készítése. Gyakran szembesülünk azzal, hogy a szülő a munkahelyén olvassa a kötelező könyvet és írja az olvasónaplót, amivel aztán tényleg értelmét vesztette az egész. Mennyivel jobb lenne, ha a kedvenc könyvét mesélhetné el a diák, az elavult értékrendet súlykoló , nehezen olvasható, egyébként nagyszerű kötelező olvasmányok helyett.
A szülők pályalkalmassági vizsgálatot szeretnének bevezettetni a gyermekekre veszélyes pedagógusok kiszűrésére, amit Pixie levelében legalábbis véleményesnek gondol. Kit érintene ez a vizsgálat és milyen következménye lenne? Amíg ezek a kérdések tisztázatlanok, addig csak a pedagógusok frusztrációját növeli az ötlet felvetése is.
Kedves Ellenőrző!
Újabb korszakalkotó ötlete született a Szülői Érdekvédő Egyesületnek, amellyel tovább mélyíthetnék a tanárok és szülők közötti egyébként is egyre mélyebb árkot. Pályaalkalmassági engedélyhez kötnék a pedagógusi hivatást, hogy kiszűrjék a gyermekekre veszélyes pedagógusokat.
Nem teljesen világos az elképzelésük, nem tudni egyelőre, hogy kik is az érintettek, csak a tanárok, vagy az oktatási szféra összes szereplője, akivel a gyerek tanulmányai során kapcsolatba kerül, ad absurdum a konyhás néni, hiszen nem mindegy, hogy mennyit szed a gyereknek, illetve elég kedvesen kíván-e neki jó étvágyat!
Az ötlet egyébként nagyon jó, a kivitelezése talán nehézkes, hiszen, nem egyértlemű, hogy mikor kellene ezt a vizsgát letenniük a pedagógusoknak -mellesleg a tanári képesítő vizsga is ezt a célt szolgálja-, már a felsőoktatási intézménybe való jelenkezésnél, a tanulmányaik befejezésekor, vagy már tanítás közben, mondjuk 5 évenként? Mindegyiknek megvan a maga előnye, segíthet kiszűrni a pályára alkalmatlan embereket, bár óhatatlanul áldozatul esnének a pályára maximálisan alkalmas, de éppen például magánéleti válságban szenvedő pedagógusok is.
Ez az ötlet nem sokat segít a tanári önbecsülés helyreállításában, az megtépázott renoménk visszaszerzésében. Talán nem szerencsés a szülőknek ilyen szinten beavatkozni a tanárok szelektálásába, már azzal is csökkentenék a veszélyes pedagógusok számát, ha nem merülnének le a tanárok energiatartalékai aközben, hogy az otthonról hozott problémákat simogatják ki a gyerekből.
A legfrissebb híradások szerint Németországban is utcára vonultak a diákok, jobb oktatási feltételeket, kevesebb óra és vizsgaszámot követelve. Követeléseik között szerepel az oktatásra fordítandó támogatás növelése és az oktatás korszerűsítése is. A megmozdulások Németország több pontján egyszerre indultak, a középiskolai és egyetemi diákok utcai felvonulással és iskola elfoglalással hívták fel magukra a figyelmet.
Ennyi a dolog konkrét hír értéke, de a magyar köz,- és felsőoktatásban dolgozók számára ez ennél sokkal többet jelent. Hiszen, ha nekik ott rossz, akkor mi mit szóljunk?! Köszönő viszonyban sincsen egymással a két ország oktatásra fordítandó támogatása, oktatási feltételei, a korszerűsítésről már nem is beszélek. Aki járt már Németországi iskolában, csak csendesen remélni tudta magában, hogy egyszer majd mi elérjük ezt a szintet, néma áhítattal nézte az akár már 10 évvel ezelőtt is meglévő számítógéptermeket, a tankonyhák felszereltségét, a menza állapotát. Talán mi most tartunk ott, ahol ők 10-15 éve. Mert nálunk aztán tényleg nincsenek meg az alapvető feltételek sem! A németeknek nem tetszik a saját felsőoktatásuk? Jöjjenek ide egy félévre és sírva szaladnak vissza a saját kipárnázott életükbe. Itt majd ülhetnek 300-an a 100 főre tervezett előadóban, vizsgázhatnak félévente 10-11-t, mert most lehet még kifizetni az érte járó pénzt az oktatóknak, ráadásul potyoghat is közben a fejére a vakolat.
A német diákok vonultak utcára, pedig okunk igazából nekünk lenne rá. Siralmas az iskolák állapota, felszereltsége, ellátása. Az oktatást elszánt és erőn felül teljesítő, naponta megalázott pedagógusok viszik a vállukon, amíg bírják. A diákokat nem érdekli az iskola állapota -megszokta, hogy rossz-, az oktatásra fordított összeg -megszokta, hogy évről évre kevesebb-, az oktatás színvonala -annak örül, ha nincs is egyáltalán-. Alapvető probléma, hogy rossz felé tartunk, nem Németország, hanem Ukrajna a cél.
Mit rontottunk el az évek alatt, hogy nem sikerült öntudatosabb, magára és környezetére igényesebb diákságot nevelnünk?! Miért nem állnak ki jobban a jogaikért, a lehetőségeik korlátozása miért nem szólítja az utcára őket?! Ennyire minden rendben lenne a magyar oktatással?
Az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokat változott a szülők hozzáállása a gyerekük iskolai teljesítményével kapcsolatban. Az alábbi képsor jól példázza a hatvanas évek és napjaink szülői hozzáállását a rossz jegyekhez. Sajnos, hiányzik a harmadik kép, ahol a tanár vonja felelősségre a szülőt, a gyerek rossz teljesítménye miatt, szerintem itt lenne annak is a helye.
A Dylexiás Gyermekekért Egyesület levelében egy érdekes konferenciára hívja fel figyelmünket, amelyet 11.29-n rendeznek Budapesten. Örömmel továbbítjuk a meghívót erre az eseményre,
Kedves Ellenőrző!
A Dyslexiás Gyermekeért Egyesület nevében írok, az alsótagozatos olvasás-, írás és számolástanításról szóló konferenciánkat szeretném figyelmetekbe ajálani.
Pár szó rólunk: 20 éve képviseljük a diszlexiás gyerekek érdekeit, egyesületünk fő célja, hogy minden diszlexiás iskolás, illetve diszlexia-veszélyeztetett óvodás megfelelő, szakszerű fejlesztésben részesüljön. Ennek érdekében szakembereknek továbbképzést, szülőknek pedig felvilágosítást és érdekvédelmet nyújtúnk. Mivel a probléma a gyerekek 7%-át érinti, így nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több szülő, óvodai és iskolai pedagógus legyen tisztában a problémával, ismerje fel a tüneteit, és tudja, hogy ő miben segíthet.
Úgy gondoljuk, hogy a fejlesztő terápia során szerzett tapasztalalataink az olvasás-, írás-, számolástanítás terén minden gyereknek hyasznára lehetnek. Az általunk alkalmazottt tanítási és fejlesztési módszerek összhangban állnak a kísérleti pszichológia legújabb eredményeivel. Rendszeresen szervezünk szakmai konferenciákat, ahol az érdeklődő szülők és pedagógusok a diszlexia felismeréséről, a fejlesztő terápa módszereiről, szövegértési- és nyelvtanulási problémákról, tankönyvekről és az olvasástanítás módszereiről hallgathatnak előadásokat.
Következő konferenciánkat november 29-én tarjuk, témája ismét az olvasás-, írás- és számolás tanítása lesz, erre szeretnék ezennel meghívni kedves érdeklődő szülőt és pedagógust. A konferencia részletes programja letölthető innen: http://www.diszlex.hu/Meghivo.pdf , a helyszínen pedig elérhetőek lesznek ismertető és szakmai anyagok is.
Honlapunkon ( www.diszlex.hu ) részletesen olvashattok a diszlexia felismeréséről, a fejlesztési módszerekről és a diszlexiások problémáiról.
Üdvözlettel, Vasvári Lilian Dyslexiás Gyermekekért Egyesület
Problémád van az iskolával, de senki nem tesz semmit? Írj be a tanárok, diákok, iskolák vagy akár szülők képzeletbeli ellenőrzőjébe, azaz írd meg nekünk a történetedet az ellenorzo@indamail.hu címre. Mi közzétesszük, hogy mások segíthessenek a megoldásukban, vagy okulhassanak az példádból. Becsengettek, kezdődhet az ellenőrzés!
Friss topikok
Billy Hill:
Azóta kiderült, hogy ilyen szorongatott helyzetből még a francia elnöki székbe is el lehet jutni, ... (2018.08.27. 22:51)Ki védi meg a fiamat a tanárnőtől?
arminkiss:
Komolyan nem értem, miért emelitek ki többen is, hogy a SOTE... Mégis mit képzeltek? Hogy a másik ... (2017.02.22. 00:34)Az orvosok nem puskáznak?
IgazságotMindenkinek:
Ezek a tanáeok mennek az első sorokba a kockásinges tüntetéseken, a tanszabadság és a gyerekek jöv... (2017.01.24. 17:40)A tanárnak mindent szabad?
Irbisz:
@orient:
Nem kellene ilyen naivnak/idealistanak lenne, sajnos vannak akik meg azon a primitiv szi... (2016.10.05. 23:29)Ki védi meg a gyereket az iskolában?
Zólyomi Marcell:
Én azt szeretném megkérdezni hogy,(,,Azok az amerikai egyetemek, amelyeket itt említettem, ha szer... (2015.11.08. 17:43)Bővebben az amerikai egyetemekről
