Az iskola felelőssége

Az iskola szerepét a társadalmi elidengenedésben vizsgálja Rektor levelében. Felelősnek tartja az iskolát abban, hogy nem él a kezében lévő eszközökkel és nem próbálja az iskolai közösségeket jobbá formálni. Véleménye szerint jobbá és élhetőbbé tehető a társadalom, ha az egyes egységeit jobbá tesszük.

"Senki sem sirat meg, nincs mit vesztenem"-írta a pécsi ámokfutó egy nappal a halálos  kimenetelű lövöldözés előtt. Egy a társadalom perifériájára került ember kétségbeesett segélykiáltása ez, aki kapaszkodna a család és a társak megmentő szeretetébe, de azok elengedték a kezét. Napjaink társadalma nem az elesettel megsegítéséről, gyengék gyámolításáról szól, nyomait sem találjuk már a bajba jutottakat segítő társadalmi összefogásnak. Nagyszüleink idejében kalákában dolgoztak az emberek, felismerve, hogy az egyén egyedül nehezebben boldogul, a csoport segítsége nélkül sokan lecsúsztak volna, igaz az egyenlő szegénység nem nyitott szakadékot a csoport tagjai között. A fonóban egymásnak segítettek, beszélgettek, igényelték egymás társaságát, segítségét.

Az amerikai bevándorlók már a 19. században közösségi iskolákba járatták gyerekeiket, felismerve, hogy csak a közösség aktív tagjaként van esélyük megvetni lábukat az Újvilágban. Ezekben az iskolákban elsajátították az új közösség szokásait, nyelvét, közös normarendszer alakult ki, összefogásra sarkalva a szülőket. A mai iskola nem tudja ezeket a vele szemben jogosan felállított elvárásokat teljesíteni, funkciója szinte kizárólag az ismeret átadásra szorult vissza. Nincs idő és eszköz a közösség építésre, pedig a diáknak ösztönösen szüksége van arra, hogy érezze egy csoport megbecsült tagja. Naponta tapasztaljuk  kétségbeesett kísérleteiket arra, hogy kivívják a csoport megbecsülését, felborult értékrendünk miatt gyakran kitekert módon. Az iskola és a tanár felelőssége lenne olyan csoportot-osztályt építeni, ahol nem az az érték, ha lóg, puskázik, csal, lop, iszik, cigizik, drogozik, hanem ha tanul, segíti a másikat, felmeri vállalni a problémáit, odafigyel a többiekre. Gyakran panaszkodunk, hogy iszonyatos világban élünk, megfojt mindent az agresszió, rátelepszik az életünkre, de ha nem kezdjük az elején és nem próbáljuk meg a tőlünk tellő legjobb módon átalakítani a társadalmat akár a diákjainkon keresztül, akkor a mi felelősségünk a legnagyobb ebben.