Mit akarnak a bécsi diáklázadók?

Azt mondják az osztrákokról, hogy higgadtak, türelmesek, ezért is kerültek eddig nagyon jól ki - a svájciakhoz hasonlóan- a nagy világkrízisekből, háborúkból. A saját magukat inkább okosnak, mint türelmesnek tartó sógorainknál azonban most elszakadt a cérna, az egyetemi és főiskolai hallgatók megelégelték, hogy a fejük fölött döntenek mindenről, a németek kiszorítják őket a saját egyetemeikről, -habár érvényben van a Numerus Clausus, ami biztosítja az osztrák fiatalok elsőbbségét a németekkel szemben-, tandíjat és felvételi vizsgát akarnak bevezetni a zsúfoltság elkerülése végett, ráadásul a Bolognai rendszernek sincsen se füle se farka. A BA végzettséggel elhelyezkedni nem lehet -mi is említettük már egy posztunkban ugyanezt a problémát-, teljes a káosz azon a téren, hogy milyen végzettségnek is felel meg a  hagyományos, régi rendszerben.

Az osztrák fiataloknak elegük lett, bezárkóztak a Bécsi Egyetem nagyelőadójába (Auditorium Maximus), a rendőrség rájuk is zárta az előadó terem ajtaját, aztán kinyitotta és elvonult, mivel nem tudta, mit is kellene tennie ilyen esetben. Nem meglepő a tanácstalanságuk, hiszen a '70-es évek óta nem volt hasonló diákmegmozdulás Ausztriában. A megmozdulás a Képzőművészeti Egyetemen kezdődött a rossz körülmények és a Bolognai rendszer miatt, gyorsan átterjedt azonban Bécs többi egyetemére is. A rendőrség 300-400 diákról beszél, egyes cikkek 1000, illetve 2000 diákot említenek. A csütörtök délelőtt kezdődött sztrájkot "open end"-nek hírdetik, tehát addig maradnak, amíg érvényt nem szereznek követeleseiknek, illetve meg nem tudnak egyezni Johannes Hahn gazdasági miniszterrel. Abból, hogy vele szeretnének megegyezni a fialatok nyilvánvaló, hogy elsősorban az "Ingyenes oktatást-mindenkinek" - "Bildung für alle - und zwar umsonst!" jelszónak szeretnének érvényt szerezni, a többi csak ráadás.

A srácok nem bíznak semmit a véletlenre, az Audimaxból twitteren nyomják a bejegyzéseket (http://twitter.com/unibrennt), élőben küldik a videofelvételeket ustreamen  maguk informálva a közvéleményt. Akit érdekel a téma, az németül olvashat többet az eseményekről:

diepresse.com/

heute.at/

salzburg24.at/

Emberi sorsok 2

Orsi leveléből megtudhatjuk, hogy mi sodor valakit a tanári pálya közelébe és milyen véletlenek sodorják el onnan. Igazán érdekes történet, amely végigkíséri életét az általános iskolai megpróbáltatásoktól, felnőttkoráig. Íme a második rész:

Átjelentkeztem három másik osztálytársammal együtt egy gyengébb, kertvárosi gimnáziumba. Ott legalább nyugalmam volt.  Megvolt már a nyelvvizsgám, ha nehezen is, de matekból is leérettségiztem.  Kicsit rosszabb fegyelem, kicsit lazább, de legalább emberséges tanárok.  Sikeres felvételt nyertem aztán az ELTE germanisztika szakára.  Mikor elkezdtem, már voltak kétségeim a szak hasznosságával kapcsolatban, bár aki szorgalmas, felvehetett a német mellé még egy tanárképes szakott közben is, és a tanárképesítéshez szükséges tantárgyakat is elsajátíthatta.  Igenám, de nem csak új város, új suli, új szerelem, de még a tanulmányi rendszer is új volt nekem.   Sok volt ez nekem egyszerre. Képtelen voltam rendbentartani a jegyzeteimet, elkezdtem elmaradozni az előadásokról, barátaim nem voltak. A tanárokról annyit, hogy vegyes érzelmeim voltak.  Voltak, akik leadták az anyagot és békénhagyták az embert, aztán úgy éreztem, viszonylag korrekten osztályoznak. Voltak, akik próbáltak lelkizni, meg bratyizni, ott már szimpátia is kellett, volt, akihez szinte lehettelen volt bekerülni, aztán engem cseszett le, mikor ő írta el az órafelvétel időpontját.  Igazából ott nem annyira a tanárokkal volt a bajom.  Lehangoló volt a nem igazán működő egyetemi élet, hogy pusztul az épület-akkor még Ajtóssy Dürrer sori-hogy sok tanár elvárja az úgynevezett "bölcsész"viselkedést, hogy órák után még ottmaradunk minden nap könyvtárazni. Majdnem mindenki volt már kinn német nyelvterületen egy-két évet,csak én nem, az is lehangolt biztosan.   És két év alatt nem tudtam teljesen megérteni, hogy milyen is az a kreditrendszer, minden félév kezdete egy rémálom volt, a vizsgaidőszakokról nem is beszélve.  Egyre több pótvizsgára, meg pótpótvizsgára voltam hivatalos. Már majdnem mindenkinek megvolt az alapvizsgája, készültek szigorlatokra.  Nem bírtam a stresszt, a nyomást.  Már ott laktam a nálam 13 évvel idősebb, kétdiplomás barátomnál.  Egyik este kicsit felöntöttem a garatra.  Annyira elkeseredett voltam, hogy kihajoltam a konyhaablakon és elképzeltem, milyen lenne, ha lezuhannék a nyolcadik emeletről.  Valamit nagyon megváltoztattam volna az életemet.   Átsuhant a gondolataim között, hogy mi lenne, ha nem venném be az aznapi fogamzásgátló tablettát.  Akkor már úgyis biztos voltam benne, hogy elvenne feleségül és meg akarná tartani ő is a gyereket, meg hát a közreműködésével gyakran megfordultam idősebb, gyerekes nőknél, pároknál és hát én is szívesen elbabáztam volna.  Egyből meg is fogantam.  Még egy félévet elvégeztem a suliból, aztán halasztottam. Legalább gondolkodhattam rendesen., hogy folytatom-e még.  Nem tettem. Féltem az újabb kudarcoktól, nem volt semmi önbizalmam, de legkevésbé motivációm .
 Nem akartam én mindenáron diplomát, mint ami mostanság divatos sokak körében.   Aztán (akkor már)férjem rávett, hogy akkor kezdjek el valami mást tanulni. Turizmus-vendéglátás szakra jelentkeztem, levelező képzésre. Elég erős volt a matek és a közgazdaságtan, eléggé úgy nézett ki, hogy csak összeszövetkezve, a csoporttársakkal szorosan együttműködve, a kidolgozott tételeket kézről-kézre adogatva lehet ott a vizsgákat és a beadandó dolgozatokat teljesíteni.  A nem elég nagy érdeklődésem, -és motivációm miatt ide se tudtam kellőképp beolvadni. Már az első vizsgák elöl megfutamodtam. Éreztem, hogy nekem most nem erre van szükségem.  Sokkal inkább egy kistestvérre a babám mellé. Azóta elteltkét év, most itthon vagyok a két  picivel. 

Emberi sorsok 1.

Orsi leveléből megtudhatjuk, hogy mi sodor valakit a tanári pálya közelébe és milyen véletlenek sodorják el onnan. Igazán érdekes történet, amely végigkíséri életét az általános iskolai megpróbáltatásoktól, felnőttkoráig. Íme az első rész:

Sziasztok! 

Nagyon tetszik a blogotok!  Kisvárosi panellány voltam egy átlagos, kétszülős, kétgyerekes családban. Ha jól emlékszem, anyám közalkalmazotti-, apám köztisztviselői bért kapott.  (Kb. tíz évvel ezelőtt)  Szüleimről annyit, hogy egész nap gürcöltek, hogy mindent megadhassanak nekünk. Nem voltunk szegények, de inkább nem mentünk sehová, inkább azt a pénzt is a taníttatásunkra, ruháztatásunkra költötték. (Érdekes módon viszont mikor tizenhat évesen nyári munkára akartam menni, nem engedtek el, mondván, úgyis csak kihasználnak.) Anyukám sokszor mondta is, hogy nincs más dolgom, csak tanuljak. Később, mikor már középiskolás voltam, sokszor tettettem csak, hogy tanulok, a tankönyv alatt ott lapult a naplóm, vagy egy újság, ha egyedül voltam, akkor is csak tévét néztem, hisz ha itthon voltam, akkor meg nem nézhettem soha azt, amit akartam).

Az általánost hatodik osztályig jártam. Akkor jött divatba a "hatosztályos gimnázium".  Az átlagosnál kicsit jobban tanultam, bár sosem voltam kitűnő, meg elég szépen rajzoltam, hát fel is vettek egyből egy képzőművészeti hatosztályos gimnáziumba. Szerencsére ugyanabban a városban volt az új suli, ahol laktunk.  Tetszett a gimi, bár nem értettem, hogy például magyarból miért nem a hetedik és a nyolcadik osztályos tananyagot tanítják, hanem a kilenc, majd tizedikeset.  Matekból voltak csak gondjaim, egyrészt tényleg nem erősségem az a tárgy, másrészt meg alig volt matekóránk, mert egy igencsak idős és bogaras matektanárt fogtunk ki, aki egyben igazgatóhelyettes is volt, így legtöbbször a matekóráink maradtak el.  Közben rajzból  volt  3-4 nagyon ügyes, de a többiek, s köztük én is inkább átlagos képességű. 

A baj abban volt keresendő, hogy  nagyon unatkoztam rajzórákon. A héten volt egy nap, hogy négy órát benn kellett ülni délután a rajzteremben és egy síkidomot, vagy egy összegyűrt drapériát kellett azalatt megkomponálni.   Általában félóra alatt elkészült a rajzom, aztán unatkozhattam.  Aztán hiányozni kezdett  az általánosban megszokott némettagozat is.  A művészetis osztályban valószínűleg teljesen véletlenül, de többségében nagyon rossz nyelvérzékkel megáldott osztálytársaim voltak.  Nagyon zavart, hogy csak felejtek németből. Ráadásul a németkönyvünk is szerintem nagyon nem a mi korosztályunknak való volt, a szakközépbe járó nővéremék tanultak belőle-tehát minimum két évvel idősebbek és mégiscsak nem gimnazisták- Deutschexpress. 

Ebben az időben  kezdtem el különtanárhoz járni németből, hogy majd hamar letehessem a nyelvvizsgát, és esetleg iskolát válthassak.  Művészettörténet óránk ha jól emlékszem, nem is volt.   Két év múlva felvettek egy kis szülői protekcióval   a város második legjobb gimnáziumába  speciális német tantervű osztályba.   Hát ott meg éppen a nyelvórákat keveseltem. Igaz, volt vagy nyolc egy héten, meg még második idegen nyelv-voltak többen is, akik nem fértek be az angol csoprtba, így arra kötelezték őket, hogy tanuljanak olaszt négy éven keresztül.  Tehát volt sok nyelvóránk, de egy nyugdíj előtt álló szívbeteg, kedves nénike tanított, aki már kezdte elfelejteni a névelőket és arra sem vette a fáradtságot, hogy németül utasítgasson minket óra közben. Rengeteget beszélt magyarul, elmesélte nekünk az egész fiatalkorát, ráadásul volt egy kislány, akivel folyton kivételezett.   A matektanárom nagyon jó volt, még bekerültem az ügyesebb matekcsoportba is.  Viszont a magyar-töri tanár maga a megtestesült démon.   Úgy jött be órára, hogy "Mi ez a hullaszag?"   Az egész osztály könyörgött neki, hogy adjon kevesebb házifeladatot, mert minden energiánkat az ő tantárgyaira kellett már fordítanunk. Még azt is beleírta a dolgozatába hogy "Ki volt Nagy Sándor lova?"    "Addig tanuljatok, míg vért nem izzadtok! " "Erőszakoljátok meg magatokat!" 

Kevesebb leckét akartok? "Rókaprém, rókaprém, más is kurva, nem csak én!"  Sosem felejtem el, mikor a saját tollamat marokra fogta és úgy véste be az egyest a jegyzetfüzetébe,  mert nem tudtam végig elmondani egy verset, amiből a szünet alatt! feleltetett engem.  Egyszerre öten menekültünk el évközben abból az osztályból.  Abban az iskolában még a földrajz tanárt nem szerettem.  Mondta, hogy nyugodtan írjunk neki üzenetek a dolgozat hátlapjára.  Próbáltam viccesen megírni, hogy én nehéznek találtam a dolgozatokat.  Erre ő, mielőtt kiosztotta a dolgozatokat, hangosan felolvasta az üzeneteket, mielőtt az enyémhez hozzálátott volna, mondta, na, ki volt ez a bunkó, és a válaszban azt írta, hogy nem a dolgozat volt nehéz, hanem én nem tanulok semmit, hanem csak bambulok ki a fejemből.   Átjelentkeztem három másik osztálytársammal együtt egy gyengébb, kertvárosi gimnáziumba. Ott legalább nyugalmam volt.  (folyt. köv...)

A szülő is ember

Rövid vitaindító levelet kaptunk Brektől, amelyben a szülő-tanár viszonyt próbálja más oldalról megközelíteni. Nyitni kell mind a két félnek a másik felé, hiszen közös érdekünk lenne, egy következő kiegyensúlyozott, nyitott generáció felnevelése. A kissé irónikus hangnem mögött alapigazságok bújnak meg. 

Kedves Tanár Kollégáim és Szülő Társaim!

A blogot végigolvasva, az tűnt fel nekem, hogy a tanár-diák viszonyról már sok írás született, de nagyon kevés éritette a tanár-szülő kapcsolatot. Érintőlegesen annyi hangzott el, hogy a két fél a gyereknevelés terén egymásra mutogat, elhárítva magáról a felelősséget, kizárólag a másikat okolva a gyerek neveletlenségéért. A szülő nem a tanár ellensége, közös célunk, hogy a gyerekből egészséges felnőtt legyen.

Szerintem három alapvető dolog miatt is keresnünk kellene a párbeszédet a szülőkkel:

1, Ha magunkra haragítjuk, feljelenthet.- Cinikusan hangzik, de sok benne az igazság. Nem szereti senki azt hallani, hogy semmit nem ért a munkája, már pedig, ha úgy állítjuk be a gyerekét, mint egy köztörvényes bűnözőt, nagyon könnyen érezheti úgy, hogy kétségbe vonjuk szülői teljesítményét. Ellenben, ha azt tapasztalja, hogy törődünk a gyerekével és a testi és szellemi épülésén munkálkodunk, nagyon segítőkész lesz. Sokszor tapasztaltam, hogy még nagyon felháborodottan beérkező szülő is gyorsan megszelídült, amint megtudta, hogy ténylegesen mi történt az iskolában, én, tanárként, emberként hogyan viselkedtem a gyerekével, hogyan próbáltam neki segíteni.

Szülőként szintén díjazom, ha a gyerekem nem "gyerekanyag", hanem tudja az osztályfőnök,  hogy konkrétan kiről van szó, mi történt vele aznap (általános iskola, alsó tagozat), miért teljesített rosszul, hogyan tudok neki otthon segíteni.

2, Könnyebb megérteni a gyerek viselkedését, ha látjuk a szülőt és tudjunk, hogy milyen mintát kapott otthon a gyerek, milyen közegből jön. Megtudhatjuk, mit próbált már a szülő az adott konfliktus rendezésére, illetve azt is, ha nem próbált semmit. Igényli-e egyáltalán az iskola segítségét?

3, Örök igazság, hogy "Szülő nélkül nincs gyerek, gyerek nélkül nincs iskola".- Szerintem ez a gondolat nem szorul bővebb magyarázatra, mindenki tudja folytatni.

Pihenőév minden pedagógusnak?

Stefanek65 küldte nekünk ezt az inkább elkeseredett mint felháborodott hangú levelet, amelyben a Fidesz vezető oktatáspolitikusának elképzeléseiről fejti ki a véleményét. Nehéz vele nem egyetérteni:

Tisztelt ellenőrző!

Ezúton szeretnék beírni egy elégtelent a Fidesz ellenőrzőjébe. Lehetett volna ebből egy jeles is, de a volt oktatási miniszternek köszönhetően ronda nagy bukás lett a végeredmény. Azért vagyok mérges, mert a most elővezetett javaslatuk egyik részével mélyégesen egyetértek. Pokorni úr egy a napokban tett nyilatkozatában kifejtette a közktatás helyzetéről vallott nézeteit, és felvázolt a a párt elképzeléseit. Nagy örömömre a pedagógus életpályamodell bevezetését ígérte, amelynek lényege, hogy a tanárok központilag finanszírozott munkavállalóvá válnának. A rendszer hatévente kötelezővé tenné, hogy a tanárok minősítési eljáráson vegyenek részt. Ha nem vizsgáznak, marad a fizetés helyi szinten, és szintet sem léphetnek.

Ez azért lenne hihetetlenül fontos, mert ami jelenleg az iskolákban folyik, az nem nevezhető ellenőrzésnek. Bár papíron minden rendben van, a tanórákat érdemben senki sem ellenőrzni, a legtöbb helyen szinte azt csinál és tanít egy tanár, amit akar. Ezért lenne fontos egy minőségbiztosítási rendszer felállítása, ami kötelezően elszámoltatná a pedagógusokat. Ez nekünk is jó lenne, hiszen azok, akik nem valók közénk kipottyannának a rendszerből, hiszen egy felkészült peadógusnak nincs félnivalója egy ilyen ellenőrzéstől.

Amiért azonban mégis elégtelent kell beírjak Zoltán ellenőrzőjébe, az nem más, mint a pedagógus pihenőév felvetése, ami olyan szinten abszurd a jelenlegi helyzetben, és olyannyira a pedgógusok ellen hangolja a közvéleményt, hogy ennél ártalmasabb húzást el sem tudok képzelni. Az érdemi dolgok helyett most megint utopisztikus elképzelésekről, választási fogásokról van szó, ami nagyon kártékony az oktatásügyre nézve. Remélem Pokorni úr elgondolkodik ezen, és mielőbb korrigálja a hibáját.

A tanárnő már nem jön be nekem

Köszönjük Pettyes újabb levelét, amelyben egy korábbi levelében megírt történet folytatását, illetve végkifejletét írja meg nekünk. A fiatalember plátói rajongása gyorsan kihült, másnapra már nem is találta annyira vonzónak a tanárnőt.

Mivel nagyon sok hosszászólás született az első levelem alapján, gondoltam megosztom az ügy fejleményeit a blog olvasóival. Felháborodásom a kollégámnak szólt és nem az érintett fiúnak -habár szó sincsen ártatlan rajongásról, nem ilyenek már a mai fiatalok- és szóltam neki, hogy nem tartom fair dolognak, hogy elmondta nekem, amit a fiú neki mondott. Szerintem nem azért mondta neki el, mert arra vágyott, hogy felém közvetítse a mondandóját. Másnap ezzel fogadott az említett kollégám: "Megnyugodhatsz, már nem tetszel a Petinek!"

Ennyit az ártatlan fiatalok plátói örlődéséről. Annyira kellett ezen nevetnem, mert itt vált igazán komikussá a dolog. Meg is jegyeztem, hogy biztosan látott közelről, és rádöbbent, hogy milyen öreg vagyok is igazából. Nagyon szemét vagyok, de akárhányszor látom a fiút az iskolában, mindig nagyon kell nevetnem. Nem tehetek róla, ő csinált magából bohócot.

Diktatúra a demokráciában

Sok írást olvashattunk arról, hogy miért is nem működik eredeti céljának megfelelően az iskola. Az egyik hozzászólásból kölcsönözöm a kifejezést, "ennek a bogárnak legalább ezer lába van", ezek közül most csak egy párra szeretne Mandrill cipőt adni, hátha más olvasó társunk vállalkozik majd a többire is.

A magyar oktatás lassan teljes káoszba fullad, nem látszik a cél, csak értelmetlen kapkodás, egymásnak ellentmondó rendelkezések halmaza jellemzi az oktatás ügyben döntéshozók áldatlan tevékenyégét. A legfőbb gondnak már régen nem a gyerekanyag -micsoda buta kifejezés- elbutulását, érdektelenségét látom, nem is a tanárok kontraszelekcióját, hanem a vezetés teljes alkalmatlanságát. Itt elsősorban nem a helyi igazgatóságra gondolok -bár hajmeresztő történeteket hallunk az egyes iskolaigazgatók viselkedéséről-, hanem az önkormányzati, minisztériumi, miniszteri vezetés alkalmatlanságáról. Amíg olyan emberek döntenek iskolák, tanárok, diákok sorsáról, akiknek csak nagyon halvány elképzelése van arról, hogy milyen is ma egy iskola, addig nem is várhatunk túl sok jót.

Egy nagyon kedves barátnőm dolgozik az Egészségügyi Minisztériumban, ő mondta egyszer, hogy olyan emberek dolgoznak az egészségügy reformján, akiknek annyi közük van hozzá, hogy kórházban születtek. Sajnos ugyanez a helyzet az oktatással is. Jártak iskolába, értenek hozzá. Igaz, azóta eltelt 20-30-40 év, az akkori iskola köszönő viszonyban nincsen a maival. Nagyjából így néz ki napjainkban egy, az oktatás ügyet érintő döntés. Valaki álmodik valamit miniszteri, mininsztériumi szinten. Volt valahol tanulmányúton, tetszett neki, de jó lenne nálunk is egy ilyen, vagy egyszerűen erre lehet még elkölteni valamennyi úniós pénzt. Készíttet egy hatástanulmányt -sok pénz megy el rá-, kiadja az Önkormányzat oktatási bizottságának, ott tanulmányozzák, és kiküldik az iskolának, ott pedig végre kell hajtani. Az egész mechanizmusban egyszer nem jelenik meg az, hogy kérdezzünk már meg talán egy gyakorló tanárt, működhet-e ez egyáltalán? Egyszerű példa erre: általános iskola alsóban nem adnak jegyet, csak 4. végén, csak szülői beleegyezéssel lehet buktatni.

Miért nem ellenkeznek a tanárok?

Kihez fordulhatnának? Az igazgatójukhoz? Meg van kötve a keze, az iskola jövője nagyban függ az adott Önkormányzat jóindulatától. Gyakorlatilag az iskola jövője függhet attól, hogy mennyire ápol jó kapcsolatot a Fenntartóval -körzetes iskolává nyilvánítás, beiskolázási körzetek alakítása, irrentábilis iskolák alapítványnak való felajánlása-. A tanár függ az igazgatótól -mennyi és milyen órát kap, stb.-, az igazgató az Önkormányzattól, az Önkormányzat függ a Minisztériumtól. Honnan várhatnánk akkor a változást?

Gladiátorképző iskolák- Mire szocializál az iskola?

Levélírónk a magyar oktatási rendszer visszásságait veszi sorra levelében. Mit tehet a szülő, ha az osztályfőnök a gyerek nevét sem tudja? Fejleszti, vagy sorvasztja az iskola a gyerekek személyiségét? Elláthatja-e az az intézmény a funkcióját, amely az általa vállalt fejlesztést annyival oldja meg, hogy a diszkalkuliás gyereket nem kell osztályozni matekból?!

Kedves Blog!

Abban a helyzetben vagyok, hogy remekül látom mindkét oldalt.
22 éve vagyok pedagógus. Ugyan nem TANÁR, "csak" óvónő, de ettől a gyerek még gyerek, a szülő még szülő. Látom a szocializációs folyamatot, látom, hogy az iskolák merevsége, és egyes tanítók módszertani kultúrájának szegényessége miként nyomorítja meg a bontakozó személyiséget. A aktív beszédkedvű, jól és folyamatosan kommunikáló gyerek az iskolapadba beülve mást sem hall: "Csend legyen! Hallgass! Figyelj! Fogd be a szád, akkor beszélj, ha kérdezlek!"
És idővel elhallgat. Szépen, fokozatosan "diákká" válik, elveszti az érdeklődését és motiválatlan lesz.
De szülő is vagyok. Az egyik gyermekem most tudta meg, hogy felesleges volt tanulnia. Nem vették fel az egyetemre, mert hitt abban, hogy elég "csak" tanulni és jól teljesíteni. 17 pont hiányzott.... Ha nem fiú és időben pl. teherbe esik (+50 pont), csont nélkül felveszik. Így csak a térítéses szakra lett volna jó. Nem tudom megfizetni. Érettségivel keres munkát..... Elég reménytelennek látszik a misszió. A másik gyermekem még gimnazista. Most végez. A osztályfőnöke a ma napig nem azonosít engem szülőjeként. Megyek tovább, a gyermek nevével sincs tisztában. Néha beírja, hogy hiányzott, holott jelen volt, néha nem érti, hogy a betegségéről miért visz igazolást. Észre sem vette, hogy nem volt iskolában. Amikor ezt szóvá tettem, jelezte, ez bizony az én hibám. Menjek többet fogadó órára. Hm. Két osztály osztályfőnöke, sok osztályban tanít. Ha keresem, 1 óra várakozás után tudok vele 3 percet kommunikálni. Ebből 2 elmegy arra, hogy azonosítson engem és rájöjjön, ki a gyermekem. Kértem külön fogadó órát, a válasz: neki erre nincs kapacitása. Értem a tanárok fáradtságát, látom a fásultságot, de a csudába is! Könnyű mutogatni, hogy ez a szülő vagy az iskola hibája. De hiszek abban, hogy nincs kizárólagosság. EGYÜTT kellene haladnunk. 4 év alatt soha még csak jelét sem adta annak, hogy tényleges érdekli a gyermekem vagy az esetleges problémái.A közösségi oldalon az írja magáról, hogy ő jó fej. Hát legyen.
A másik ami szerintem régóta keseríti tanár és szülő életét egyaránt, az a közoktatás összetákolt rendszere. Lassan senki nem tudja, hogy mi a dolga, mi a feladata, mi a kötelessége. A jogokat sem mindig ismerjük, gyakran nem is érvényesítjük. Az "ombudsman" szitokszót eddig csak szülő szájából hallottam. Miért nem keresi meg soha egyetlen pedagógus sem avval, hogy: "kérem, engem X és Y az oktatásban-nevelésben folyamatosan akadályoz, hátráltat, sérti a tanításhoz és munkához való jogomat!"?
Ezer dolog megoldatlan. Hol van a közoktatásban a "másságos" gyermek helye? Rengeteg szakvéleményt láttam, melyekben a kis létszámú osztályt javasolták. Hol van olyan? Alapítványoknál, tíz és százezrekért. Azok az intézmények akik felvállalják, nem egyszer "gladiátor-képzőkké" válnak. Miért? Eszköztelenség, szakértelem hiánya, forráshiány? Sok ok lehet.
Egy egyszerű példa. A lányom diszkalkuliás. Az iskolája alapító okiratában deklarálja, hogy ellátja az ilyen gyermeket is. Ellátta..... Tanácsokkal, arra nézve, ha az ÁSZ ellenőriz az iskolában azt kell mondania, fejlesztő foglalkozásban részesül. Heti x órában, XY tanárral. Mi a valóság? Semmi. Nem osztályozzák matekból. És evvel megoldották a gondot.
Később az életben iszonyú nehéz dolga lesz, mert ez a képességzavar akadályozza abban, hogy egy nagyobb bevásárlást biztonsággal lebonyolítson. Teszem amit tehetek. Aztán újra és újra megállapítom, a pedagógus szülő számára sem vajas a kenyér. Sőt. Minél többet látok-tudok, annál elkeserítőbbnek látom az egészet.
Kell-e, szabad-e tanulni? Most nagyon cinikusan azt mondom: minek? Miféle előny származik belőle? Nyilván a személyiségfejlődés szempontjából nem mindegy. De az intellektus nem konvertibilis fizetőeszköz a boltban. Ezt be kell látnom.

A média nem az ördögtől való

Újabb, a média hatását boncolgató levelet kaptunk, ezúttal azonban sokkal inkább azt az oldalát vizsgálja levélírónk a kérdésnek, hogy hogyan lehetne a médiát jóra használni, hogyan lehetne akár a média segítségével változtatni a tanárok megítélésén? Egy olyan sorozatot képzel el, ami az iskolát, az iskolai életet pozitív színben tünteti fel, ezáltal észrevétlenül is közelebb hozva a diákokhoz és talán a szülőkhöz is a társadalom által kívánatos értékrendet.

Kedves Ellenőrző!

Több cikk is megjelent a blogon a napokban, ami arról szólt, milyen hatása van a médiának a gyerekekre/fiatalokra. Közben a csapból is az folyik, hogy az oktatási rendszerünk nem működik, és hogy ennek egyik oka a diákok hozzáállása, az hogy nem tisztelik a tanárokat, a tudást, stb. Lehet ezen változtatni? Ha igen, hogyan? Szerintem ki kellene használni a média, a tévé hatalmas nevelő erejét, hátha nem csak rosszra, de jóra is fel lehet használni!

A tanulók a képernyő előtt töltik szabadidejük nagy részét. Legalább akkora hatással van rájuk a tévé és az internet, mint a családi háttér. Gyakran ez utóbbit okoljuk azért, hogy a diákok nem tisztelnek minket, tanárokat: "Otthon is azt hallja, hogy a tanár hülye". Mivel a szülőt nem tudjuk lecserélni, ezzel le is van zárva a dolog, és elkönyveljük, hogy ezen nem lehet változtatni. Viszont nem csak a szülőktől hallja, tapasztalja ezt a hozzáállást otthon, hanem a tévében is ezt látja. Ezt pedig lehet befolyásolni.

Emlékszem, évekkel ezelőtt adtak valamelyik csatornán egy sorozatot, a Szívtipró Gimi címűt. Én akkor még a célkorosztályba tartoztam, néztem is rendszeresen. Egyszer apukám is látott vagy öt percet az egyik részből, ő is tanár. Elhűlt. Még mindig látom magam előtt az arcát, teljesen kétségbe volt esve. Azt mondta, ha az én generációm már azt látja a tévében, hogy így lehet beszélni a tanárokkal, abból nagy baj lesz. És lett is, beteljesült a jóslat. A jéghegy csúcsáról nap mint nap hallani a hírekben, de manapság már az elit iskolákban sem úgy néznek a tanárokra, mint régen. Ha le nem is köpik őket, más a hozzáállás, mint néhány éve.

Ha rossz irányba tudott változtatni a média a társadalmon, szerintem jó irányba is tud! Miért ne készülhetne másmilyen sorozat az iskolai életről? Egy olyan sorozat, ami leköti, érdekli a gyerekeket, de észrevétlenül (!!) a jóra neveli őket. Ahol olyan szereplőkkel tudnak azonosulni, akik amellett, hogy szimpatikusak egy fiatalnak, szimpatikusak nekünk, tanároknak (és a szülőknek) is: tisztelettudóak, érdeklődőek, nem bomlasztják, hanem építik az osztályközösséget, az értékrendjük olyan, amilyenre nevelni akarjuk a diákjainkat. Persze nagyon vigyázni kell, hogy ne legyen belőle tanmese, hanem valóban élvezzék a gyerekek.

Emellett az is hasznos lenne, ha a tanárokról alkotott képen is változtatna a média, és nem csak a fiatalok körében. A szüleiket is nevelhetné. A társadalom nagy része pedagógus ellenes. Ezen könnyen lehetne változtatni, ha látnák a tévében, milyen is egy tanár élete. Pl. egy valóságshow bemutathatná, milyen is az a "22-szer 45 perc", amit munkával töltünk (sokszoros idézőjel, természetesen). Ha tudnák, miről beszélnek, talán nem szidnának annyit minket, és nem ezt hallaná a gyerek sem.

A média nem olyan, mint az időjárás: emberek irányítják, így változtathatunk rajta. Ahelyett, hogy panaszkodunk, hogy rossz hatással van a felnövő generációkra, ki kellene használni a hatalmát. A propaganda nem újkeletű találmány, és bármennyire negatív konnotációk kapcsolódnak hozzá, jóra is lehet használni. A legfontosabb az lenne, hogy céltudatosan, és jó cél érdekében működjön.

Tanárnő nem ad nekem egy tankönyvet?

A tankönyv beszerzés kálváriájának úgy látszik még nem értünk a végére, hiába van már október közepe. Ancsa levelében arról ír nekünk, hogy míg az egyik diák kölcsönkönyvtárnak nézi a tanárt, a másik, inkább átmegy másik nyelvet tanulni, mert ott kisebb a könyv és nem kell munkafüzetet venni.

Október közepén felbukkan egy új arc az angol órán. Megkérdezem, hogy hívják, eddig hol volt -ez is megérne egy misét-, valamint végezetül, hogy hol van a tankönyve?

-Még nem kaptam.

-Kitől nem kaptál még?

-Nem tudom.

-Ingyen tankönyv jár neked?

-Nem, fizetős, de azt is adja valaki nem? Tanárnő nem ad nekem egy tankönyvet?

-Honnan adjak? Rendeljek neked?

-Nem, csak kölcsön a sajátját egy ideig, mert lehet, hogy nem is ide fogok járni, és akkor nem venném meg.

Másik történet:

-Elhagytam a tankönyvemet a Héven, de nem kell másik, átmegyek németesnek. Kisebb a németes könyv és nem kell hozzá munkafüzet.

Mindez ugyanazon nap két, egymást követő óráján történt.

Pökni, vagy nem pökni?

Újabb levelet kaptunk Nsocsitól, most egy felvételi feladatsor megoldásának helyességén gondolkodik. Változhat-e egy szó jelentése az idők folyamán, illetve módosulhat-e a javító személyének tükrében?

Magyar felvételi feladatsorok,8. osztály-1.feladatsor:
"Gyakran panaszolkodnak az Anyaszentegyház Doctori a régi tévelygők-ellen, hogy sokan közzűlök pökték és szidalmazták a keresztyén hitet,..." /Pázmány Péter/

Feladat: a pökték szó jelentése
Megoldás az útmutató szerint:-büszke, pökhendi
Nos. Én abban a gimiben tanultam, ahova most a gyerek készül. Nem örültek volna ennek a megoldásnak akkoriban. Mellesleg a gyerek szerint is sántít ez a megoldás.
Kérdés:- Miért fogadta el??

Még egyben nem vagyok biztos. Mi az esetlen szó töve és miért??Kösz!!

"Netre, te gyerek!"

Mi jó valójában a gyereknek?

A.B.N. a tegnap megjelent levélhez kapcsolódóan osztja meg velünk gondolatait. Sok minden befolyásolhatja a gyerek szellemi és fizikai fejlődését, több szempontot is figyelembe kell vennünk, ha megszeretnénk határozni azt, hogy mi is jó a gyereknek.

Kedves Ellenőrző!

A "Média tönkreteszi a gyerekeket?" - bejegyzés kapcsán osztanám meg
néhány gondolatom:
Lehet és kell is a "média" gyermeki "fejlődésre" gyakorolt "hatásáról"
gondolkodni, de jó, ha előtte a gyermekeink kívánatos fejlődéséről
alkotott képünket is megvizsgáljuk:
1. Minden gyermek nő és fejlődik - testileg, érzelmileg, szellemileg. Erre
egyrészt _saját, veleszületett programja_ van, másrészt mi, felnőttek
próbálunk neki ebben segíteni.
2. Vajon a mai magyar, európai, nyugati civilizáció felnőttképe vonzó-e?
Értékesebb, tartalmasabb, kiteljesedettebb életet él-e egy átlag magyar
apa, mint óvodás vagy kisiskolás gyermeke? Tud-e az öreg mesélni,
felhőtlenül szórakozni, szépen, vidáman énekelni, stb.? (A kérdésre adott
választól függetlenül a gyerkőc számára mindenképp példakép lesz.)
3. Milyen egyéni és csoportos időtöltéseink maradtak a szocialista
embertípus létrehozására tett sikertelen kísérlet után? Egy normális 1-2-3
éves kisgyermek játékaiban sok a mozgás, ugrálás, ének, mondóka, vers,
tánc, de szeret rajzolni, mintázni is, érdeklik az állatok, a növények, az
emberek, és ezer más dolog. 50-100 évvel ezelőtt, főleg faluhelyt jó
eséllyel úgy nőhetett volna fel, hogy mindezen szükségleteit és készségeit
felnőtt korában is gyakorolhatta. Minden felnőtt élt közösségi életet,
több szinten is, változatos fizikai munkát végzett, énekelni, mesélni,
táncolni mindenki tudott, tárgyaik egy részét gyönyörűen díszítették.
4. Ugye nem felejtettük el, hogy az itt vázolt "paraszti életmód" - bár ma
jóformán elérhetetlen - korábban minimum 30-40.000 éven keresztül az egész
emberiség természetes létformája volt - mondhatnánk "ilyennek vagyunk
teremtve" - avagy "evolúciós szükségszerűség", hogy fejlett képességeinket
folyamatosan használhassuk?
5. Na most mindehhez képest _milyen életformára is neveljük gyermekeinket_?
6. Persze közhely, hogy a (poszt)modern ember túlspecializált,
életképtelen, szorong, ebben semmi újdonság nincs. Gondolom, mindenki
érzékeli azt is, hogy az átlag óvoda-iskola mennyire sokat tesz azért,
hogy ez így legyen, "készségtárgyak" oktatása címén hogyan utáltatják meg
a kicsikkel mindazt a szépséget, amit tök ingyen, saját adottságaik révén
egész életükben élvezhetnének. (És hogyan válik belső önértékelésük vázává
egy csomó tökhülye iskolai szempont.)
7. És végül a médiáról: egyrészt nevezhetnénk az ilyen módon
"kitenyésztett" félig-meddig magatehetetlen ember szellemi rágógumijának
vagy mankójának (mint tette azt egy kommentelő) - ebben az esetben a
tartalomról kár is nagyon gondolkodni. Édes mindegy, hogy a saját
színvonalas és hiteles életem döntései és eseményei átélése helyett
maunika sóval vagy full igényes művészfilmek megtekintésével töltök napi
5-6 órát.
8. Viszont azért Marshall McLuhan munkásságát csak meg kell említeni: ő
amellett érvelt, hogy a média használata, befogadása az antropológiailag
legmélyebben "beágyazott" rendszereket programozza át, olyasformán, mint
mikor autót tanulunk vezetni, vagy az egérmutatót irányítjuk a képernyőn.
Ha ezt végiggondoljuk, sejthető, hogy az, ami tönkretételnek látszik,
egyúttal "az új ember" születése is. Elméletileg idővel megteremtődhetnek
azok az új kulturális szokások is, amelyek az eredetileg gazdag fizikai
tevékenységre, énekre, táncra, mesére, szerelemre, értékteremtő alkotásra
hangolt emberi lélek minden ilyen igényét maradéktalanul kibontakozni
engedik. Ennek jelei egyelőre nem mutatkoznak.

A. B. N.

ps: nagyon jó a blog, sok erőt és jókedvet hozzá!

A média tönkreteszi a gyerekeket?

Hogy befolyásolják a gyerekek médiafogyasztási szokásai a fejlődésüket? Milyen hatással van az életpályájukra? Mennyit számít az, hogy gyerekkorban milyen útravalóval indítanak el bennünket? Ezekre a kérdésekre keresi a választ egy a médiában dolgozó olvasónk, na meg arra, miért hagyják felügyelet nélkül tévézni a gyereket a szülők, ha amúgy tisztában vannak annak káros hatásaival. Köszönjük.

Szervusztok, Ellenőrző blog!

Egyik iskolámban sem vezettem az ellenőrzőmet rendesen, a blogotokat is "félév előtt", pótlólag, egyben olvastam el. Egy témát azonban nem találtam, és bár a klasszikus kibontása szempontjából ez nem baj, mert már unalmas, a szülők és tanárok részvételének oldaláról azt hiszem, fontos lehet a gonosz média.

Sosem gondoltam, hogy az esélyegyenlőség komolyan működne, mert már ötévesen is nagyon irigyeltem az utcában lakó velemkorú srácokat, hogy egész nyáron bringáznak, engem meg apám múzeumba visz, és órákat magyaráz a képekről. Ami akkor határozott kitolásként ingatta meg a bizalmamat az esélyegyenlőségben, azt ma olyan előnynek érzem, ami a biciklis kollégák szempontjából behozhatatlan.

A szülői felelősség ugyanígy kiterjed a gyerek médiafogyasztására is, az pedig ugyanúgy kihat a gyerek fejlődésére, ahogy az említett múzeum, vagy az esti mese, vagy a két nagy pofon. Nem vagyok pedagógus, szóval javítsatok ki, ha tévedek.

Most viszont olyan statisztikát láttam ezzel kapcsolatban, ami komoly problémákra figyelmeztet. A PPKE pszichológia tanszékén készült felmérés szerint annak ellenére, hogy a szülők több, mint 80%-a rossz hatásúnak gondolja a médiát a saját gyermekére, a megkérdezettek elenyészően kis száma válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ő maga részt vesz-e gyereke médiafogyasztásában, szabályozza-e azt, magyarázza-e az onnan kapott információit. Erre sem emlékszem pontosan, de az igenek aránya 5% körül mozgott.

Hogy ezt a pár mondatot még aggasztóbbá formáljam, azt kell írjam, hogy a magyar szülőknek azt a nem teljesen agyhalott vagy alul képzett részét, amelyik tudja, mit láthat egy tizenéves a tévében, vagy az interneten, a 75%-át nem érdekli, hogy a saját gyereke milyen mocskot kap az arcába.

Hogy a saját szabályozás ilyen mértékű hiánya minek köszönhető, nem tudom, de azt gondolom, hogy a problémára valamilyen módon a közoktatásnak kell reagálnia. És kérlek ne mondjátok, hogy a Mozgókép- és médiaismeret óra erre alkalmas lenne, volt szerencsém a tárgy kiagyalói egyikének az előadását hallgatni fél éven át. Nem, az nem megoldás. Főleg nem gimnáziumban, amikor a statisztikák szerint már rég megkövesedtek az információfogyasztással kapcsolatos szokások.

Remélem, hogy ha már a szülők ilyen csúfos kudarcot vallottak, nektek, pedagógusoknak lesz még pár jó ötletetek!

P.s.: Akinek a terjengősségből nem derült volna ki, magam is a gonosz médiában dolgozom.

"Faszom már a németekbe, hogy lehet így írni?!"

Több levelet is olvashattunk a diákok idegen nyelv tanulásával kapcsolatban, PT is erről ír nekünk. Egy szódolgozat alkalmával az egyik fiú a fent idézett szavakkal adott hangot nem tetszésének, mivel egyest kapott a szavak helytelen írása miatt.

Szakiskolásoknál nem nagyon szoktam bonyolult dolgozatokat íratni, inkább szóbeli számonkérés van, de azért néhány szódolgozatot is írnak. Vannak diszesek, ők nem írnak, de sajnos azok között is szép számmal fordulnak elő betűtévesztések, akiknek nincsen papírjuk róla.

Egy másik kategória, aki egyáltalán nem tanul, próbálja hallás után megjegyezni a szavakat, illetve egy-egy szódolgozat alkalmával visszaidézni, hogy mi is lehet az adott szó. Rendszeresen egyest írnak, mert a német nem az a nyelv, amit olyan egyszerűen le lehetne írni hallás után.

Ezen a héten írattam szódolgozatot, a 17 emberből 4-en írtak 5-t, páran 4-t és 3-t, de a zöme 2-s, illetve főleg 1-s lett. Az egyik legnagyobb szájú fiú is 1-t írt, de valószínüleg jobbra számított, mert nagyon fel volt háborodva. Ő minden szót tudott, miért lett egyes?! Az hogy nem voltak névelők és többesszámok még hagyján, de ahogy a szavak le voltak írva?! Ha nem lett volna mellette magyarul nem jövök rá, hogy melyik szó lehet pusztán a szókép alapján.

Beletörődik, ballag vissza a helyére, de azért még eldünnyögi útközben:

"A faszom már a németekbe, hogy lehet így írni?!"

Füstbe ment terv

Szomorú hangulatú levelet kaptunk egy levélírónktól, aki az iskolai dohányzás ellenies projekt záróórája után volt kénytelen megtapasztalni, hogy bizony szép szóban és biztatásban nincsen hiány, a jó példában viszont annál inkább. A kollégái, akik végighallgatták a projektzáró órát és nagyon dicsérték a diákok munkáját, az óra végeztével kimentek dohányozni, nyilvánvalóan kétségbe vonva az egész projekt célját és értelmét.

Kedves Ellenőrző!

 A mi iskolánk biztonságos, az épület szépen felújított, az oktatás színvonalas, öröm itt dolgozni. A diákok nem firkálják a falat, nem rongálnak, nincsenek verekedések, de az iskolai dohányzást nem tudjuk visszaszorítani, hiába van tűzjelző a wc-kben, termekben, nem mehetnek ki az iskola elé, az udvaron tanár felügyel, mégis megtalálják a módját annak, hogy valahol rágyújtsanak.

Szülői beleegyezéssel kipakoltattam az egyik osztályfőnöki órán a táskájukat, és bizony a 32 gyerek közül legalább 10-nek volt cigi a táskájában.

Közösen szerettünk volna valamit tenni a dohányzás ellen, ezért egy 1 hónapon keresztül tartó projektet rendeztünk, felvilágosító filmekkel, beszélgetésekkel, plakát készítéssel, önálló kisfilm forgatással, szerintem sikeresen. A dolog csattanója sajnos az, hogy a projektzáró óra után -amin résztvett az igazgatóság részéről, az igazgatónő és a két helyettes, több tanár és felsőbbéves diák-, mindenkit nagyon megdicsértek és miközben mentek ki a teremből már több tanár vette elő a cigijét és ment rágyújtani. Elszomorító a helyzet, hogy sokan bizony bort iszunk és vizet prédikálunk, még a védőnő is rágyújtott én pedig úgy éreztem, hogy lehúzhatom az egész egy hónapnyi munkámat a wc-n. Az októberre tervezett projektbe már bele sem kezdtünk, el sem merem gondolni, hogy egy a drogokkal foglalkozó projektzáró óra után, milyen meglepetések érnének a kollégáim részéről.

Tényleg felesleges tanulni?

Köszönjük a leveleket, amiket küldtetek, és továbbra is bátorítanánk mindenkit, hogy a írja meg nekünk akár a véleményét valamely iskolai dologgal kapcsolatban, avagy osszon meg velünk egy konkrét esetet, ami rávilágít az iskolai problémákra. Ezúttal Endo tisztelt meg bennünket azzal, hogy leírta elkeseredettségét, amit a diákok motiválatlansága, tanácstalansága és cinikussága miatt érez. Nehéz kérdéskört boncolgat, Azt, hogy lehetne a mai diákságot, akik elé a média elérendő célként a pénzt és hírnevet állítja rávenni arra, hogy megértsék, nem csak ezek az értékek vannak a világon, és nemcsak a magamutogatással lehet ezekhez közelebb jutni.

Kedves Ellenörző blog!

Először is szeretném elmondani, hogy kedvelem a blogot, örülök neki, hogy valahol végre az iskolai problémákat is meg lehet beszélni. Én lassan 30 éve vagyok tanár, sok mindent láttam és hallottam már, kevés dolog lep meg -egyesek szerint ez a fásultság jele, szerintem Buddha sem kapta fel a vizet mindenen-, de nagyon elszomorít, ahová a mai fiatalság tart. Össze sem lehet hasonlítani akár az 5 évvel ezelőtt érettségiző osztály tudását, hozzáállását az idei év 12-eseivel. Semmi nem érdekli őket, motiválni szinte lehetetlen, nincsenek célok, illetve egy van: a sok pénz. Az, hogy odáig hogyan lehet eljutni, nem világos számukra, egyet tudnak, tanulással nem. Be kell látnom, igazuk van valamilyen szinten...

Más kérdés, hogy jól jelzi a színvonalat, hogy a "nem csak kenyéren él az ember", náluk úgy fogytatódik, hogy: hanem sörön is. Miért is tanuljon ma egy fiatal?

Általános iskolai végzettséggel elhelyezkedni lehetetlen, ez meg is kérdőjelezi az általános iskola mai formában való létjogosultságát. Egyfajta szűrőként funkcionál, ki, hová menjen továbbtanulni. Gimnáziumba az megy -legalábbis eddig így gondoltam-, aki érettségizni szeretne, onnan továbbtanulni, vagy olyan szakmát választani, ami érettségihez kötött. Ehhez képest, beülnek a padba 9.-ben és 4 évig várják, hogy valaki kitalálja helyettük, hogy mi is legyen, mihez kezdjenek az életükkel. Ahelyett, hogy körülnéznének, hogy mihez értenek, mihez lenne kedvük és tehetségük, negatív példaként tekintenek a tanárokra, hogy ugye-ugye, nem éri meg tanulni! "Tanár úr is mennyit tanult, aztán mire vitte?! Bezzeg a mittudoménmelyik celeb, annak milyen kocsija van, pedig le sem tudja írni a nevét!" Hát, igen. Én le tudom, anyagilag viszont nem tudom felvenni a versenyt egyik B-ketegóriás hírességgel sem. Segítsetek, hogy motiváljam őket?

Hitler, a plakátrajzoló

Egy kedves,  a tinédzserekre nagyon jellemző történetet küldött nekünk Nsocsi. A kiadott feladatot elvégezték, ráadásul jól, de a lényeg sajnos elsikkadt, mivel ebben a korban sokkal inkább érdekli a diákokat az előadó személye, mint maga az előadás.

Történelem órára Hitler életrajzból kellett gyerekemnek felkészülni. Meg is tette, (könyv, internet,anya,) elő is adta, az ötösét is megkapta.
Délután foglalkozást tartottam osztálytársainak,megkérdeztem, milyen volt az előadás.
"-Jaj, nagyon édes volt!!"
-Mi,a Hitler életrajz?!!
-Nem, a Gergő, ahogy előadta!!
Látva megrökönyödésemet, hozzátette:
"-Az előadás is jó volt, én végighallgattam!!"
Azt már meg sem kérdeztem, hogy ahhoz mit szólt, hogy Hitler rajzolta a "Teddy hintőpor izzadás ellen "című plakátot.
Az osztályátlag 4,7 .

Hányszor jár az ingyen tankönyv?!

Sandytől kaptuk ezt a levelet, amelyben egy az iskolai tankönyvekkel kapcsolatos megdöbbentő élményét meséli el. Arra még fel van készülve az ember, hogy a tankönyvek megvásárlása sokszor gondot okoz a gyereknek, illetve szüleiknek, és mindent el is követ azért, hogy az ezzel kapcsolatos problémákat valahogy megoldja. Azzal azonban nehéz mit kezdeni, ha a gyerek és a szülő ilyen szinten pofátlanul áll a kérdéshez, és az ingyenes közoktatási intézmény helyett ingyenes könyvtárnak tekinti az iskolát.

Tisztelt Ellenőrző!

Javában zajlik az éveleji tankönyvrendelés. Örök probléma a pénz beszedése, különösen szakmunkásoknál nehéz, a legtöbben nagyon nehéz anyagi körülmények között élnek és nem minden tankönyv jár azoknak sem, akik egyébként jogosultak az ingyenes tankönyvre. Nyelvet tanítok, a nyelvkönyvek pedig igencsak borsos áruak, az iskola biztosítja a tankönyvet, de a munkafüzetet praktikus okokból meg kell venniük. A megrendeléssel nincsen semmi gond, az igényeit mindenki le tudja adni, de amikor a fizetésre kerül a sor, akkor kezdődnek a problémák. Rengeteg variácó van arra, hogy miért is nem fizeti ki a  szülő a tankönyvet, de a legmeglepőbbet most hallottam:

-Azt mondta anyukám, hogy menjek el dolgozni, ha könyvet akarok, ő nem fizeti ki! (10-es a lány egyébként)

-Tavaly hányadikos voltál?

-10.

-Hol a tavalyi könyved?

-Elhagytam.

-Hol a tavaly előtti? (2 év alatt veszünk egy könyvet végig)

-Elhagytam valahol, vagy nem tudom. Egyébként is ingyen tankönyves vagyok, miért nem jár nekem ingyen könyv?!

-Mert tavaly is kaptál és azt sem adtad le.

-Jó, akkor majd ellopom valakiét.

Feladtam az értelmetlen vitát. Tankönyvet egyébként kap az iskolától, de a munkafüzetet meg kell venniük, mert abba konkrétan bele is írnak.

Tanárnő mikor húz már el a picsába?!

 Sokan gondoljuk, hogy jobb alapítványi iskolában tanítani, mint önkormányzatiban, mert több a fizetés és általában jobban a körülmények. Mézes leveléből ennek az ellenkezőjéről győződhetünk meg, egy idős tanárnőt küldött el melegebb éghajlatra egy diák, gondolván, hogy tanár nélkül mégis csak nyugodtabb az iskola.

Egy alapítványi iskolában húztam le egy évet, ott hallottam ezt a nagyon kedves párbeszédet. Az egyik szereplő egy SNI-s fiú -szerintem azért ennél komolyabb volt a gond, de erre járt a legtöbb állami támogatás-, a másik egy a 70-es éveiben járó, nagyon energikus, lendületes tanárnő, aki óraadóként tanította az egyébként is rendkívül népszerű kémiát. Tudni kell még hozzá, hogy kevés tanár bírta a kiképzést -én sem-, így nagyon gyakran váltogatták egymást.

Tehát, a párbeszéd:

-Tanárnő mikor húz már el a picsába?

-Drágám, fél háromig órám van, utána szándékszom hazamenni, ha ezt kérdezed.

Mindezt olyan hihetetlen eleganciával és nyugalommal mondta, hogy a fiú -életében talán először-, meglepődött és inkább eloldalgott. Én azóta is a legmélyebb tisztelettel gondolok rá és erőt merítek belőle, ha éppen elküldenek az origóba.

Mennyire meleg a pite?

Kati levelében a kisfia iskolájában történt eseményekről számol be nekünk. A történet két főszereplője két férfi tanár -akik a diákok és a szülők véleménye szerint-, melegek. Egyikük nem leplezi érdeklődését az iskola fiú tanulói érint, másikuk az iskolán kívül keres szexuális kapcsolatot, sajnos a diákok számára is lekövethető módon. Az igazgatóság nem tesz semmit, a diákokat zavaró módon kedves tanár viselkedése ellen és a szülők is tehetetlenek. Ez lenne az általános helyzet egy iskolában?

Sokszor hallottam már arról, hogy a férfi tanárok nagy része homoszexuális, de eddig azt gondoltam, hogy mindenkinek a magánügye, hogy milyen a szexuális irányultsága, ha az nem érinti az iskolai munkáját.

A kisfiam most kezdte a 7-et egy 6 osztályos gimnáziumban, szóval minden tanára új. Már az első napokban mesélte,  hogy a testnevelő tanár bácsi olyan furcsa, néha úgy beszél, mint egy lány. Ahogy teltek a hetek és már elment az első hónap is egyre sűrűsödtek a gyanús jelek. A fiúknak biciklis nadrágban kell menniük tesi órára, nézi a feneküket, simogatja a hátukat, odaáig fajult a helyzet, hogy nem mernek ott maradni délutáni foglalkozáson, mert félnek, hogy mi lesz, ha a tanár bácsi kezdeményez. Eddig még nem kezdeményezett, állítólag a nagy 11-es fiúkat nézi zuhanyzás közben, de ez lehet a kicsik fantáziájának a szüleménye is. Írtunk egy levelet az igazgatónak, kértünk másik tanárt, de nem kaptunk, mivel a panaszunk nem megalapozott, soha nem volt még panasz a tanár úrra -mint később kiderült az idén szeptembertől tanít itt-. Ezen túltettük magunkat, az eset után a tanár bácsi is visszafogottabban viselkedik. Az igazi sokk csak ezután következett:az egyik nagyobb fiú megtalálta valahol az interneten a kémia tanár meztelen képeit, ráadásul állítólag maszturbál valamilyen videómegosztón található videón. Már nem írtunk levelet az igazgatónak, nem kértünk másik tanárt, úgyis megalapozatlan lenne a panaszunk, ráadásul nem molesztálja a gyerekeket.

Tényleg ennyire rossz a helyzet, vagy csak mi vagyunk nagyon pechesek?

Melyik az osztályfőnököd?-Az a kurva

Levélírónk az alábbi rövid párbeszéd fültanuja volt az első szülőértekezlet alkalmával. Ő maga nem nagyon értette a helyzetet, de a békesség kedvéért inkább nem kelt a tanárnő védelmére.

Tisztelt Ellenőrző!

A 9-es lányom első szülői értekezletére mentem. Vártam kint a folyosón, nem nagyon tudtam, hogy melyik terembe is kellene mennem, a folyosó egyik végén jött egy csapat tanár, gondoltam, majd a kezükben lévő napló egyértelművé teszi a helyzetet. Elég sok szülő várt még velem együtt, néhány gyerek is jött velük. Az egyik anyuka hangosan kérdezte a lányát:

-Melyik az osztályfőnököd?

-Az a kurva- hangzott a válasz, szintén elég hangosan.

Én lesápadtam, az anyukának szempillája sem rezzent, úgy tűnik ez a normális hangnem otthon, ha az iskoláról beszélnek. Szerencsére másik osztályba mentek, nem is bántam, mert ugyan nem szóltam inkább, de valószínű, hogy az elkövetkező 4 évben lettek volna konfliktusaink a stílusuk miatt. Az sajnos tény, hogy az említett osztályfőnöknőt én is néztem volna inkább utcasarki örömlánynak, mint tanárnak.

Rablóból lesz a legjobb pandúr?

Dóra levele egy kedves történetet ír le, arról a fiúról, aki a mások által padra írt puskát sem tudta használni. Mennyire lehet elnéző egy tanár?

Tegyük a szívünkre a kezünket és mondjuk meg őszíntén, hányan voltunk mintadiákok iskolás éveink alatt? Mindig kész volt a házink, minden órára készültünk, nem puskáztunk a dolgozatok alatt, nem lógtunk a suliból, nem voltunk szemtelenek a tanárokkal?

Én szinte mindet végigcsináltam és talán ezért vagyok megértő a diákjaimmal szemben. Van fontosabb egy 15 éves életében, mint a házi és puskát is kell írni, mert mi van, ha az ember elfelejti, amit otthon megtanult?! Látom, hogy puskáznak és nem mindig veszem el, ha már megírta és egyébként is javítania kell, hát nem dől össze a világ egy puskázástól. A legjobb történetek egyébként is egy-egy balul elsült puskázásból kerekednek. A múlt héten történt, hogy szódolgozatot írattam. Nagyon sok szóból, nehezek is voltak, úgyhogy fel voltam készülve minden lehetőségre, arra persze nem, ami történt. A dupla óra második felében történt, hogy a két csoportnak termet kellett cserélnie. A fiú, aki az első órán ott ült, nem akart átmenni a másik terembe, illetve vinni akarta a padot is magával. A másik csoport írta a dolgozatot, az ominózus helyen ül egy másik fiú, bőszen dolgozik, de nem veszi észre a padon a puskát. Gondoltam, nem szólok, de nem veszem el tőle a lehetőséget, ha észreveszi, használja, egyébként sem áll fényesen. Beadja a dolgozatot, megint 3-as. Ül a helyén, nézi a padot:

-Tanárnő, valaki megint összefirkálta  a padot, de csupa német szót írt fel rá!

-Nem a mostani lecke szavai azok, Balázs?

-Nem, csupa ismeretlen szó!

Hát, aki nem enged magának segíteni, azon aztán tényleg nem lehet!

Bárki lehet tanár?!

Balláb a napokban közzétett levélre reflektál, közelbről is megvizsgálva a kérdést, hogy lehet- e bárki tanár?

A pszichiátriai beutalásról szóló levéllel kapcsolatban gondolkodtam el azon, hogy ténylegesen bárki lehet-e tanár? A felvételikor egy 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványra van szükség, de a munkavállalásnál már nem kérik -tőlem legalábbis nem kérték-. Körülbelül ennyi kizáró ok van. A felvételin van valamilyen szakmai alkalmassági rész is, de azt, hogy bírja-e majd a felvételiző a tanársággal járó napi stresszt, senki nem vizsgálja. Az is igaz, hogy a felvételiztetőknek fogalma sincsen, hogy milyen stressznek van kitéve egy iskolában tanító tanár.

Azt kérdezték tőlem a tanári képesítő vizsgán, hogy mit csinálnék, ha a szivacs alá egy tampont tennének és észrevenném. Mivel akkor már egy éve tanítottam szakmukikat, nem ért meglepetésként a kérdés, illetve a szitu, mondtam, hogy kidobnám és tartanám tovább az órát. Na, ezen meglepődtek, pedig ennyi a megoldás. Ignorálni és nem engedni , hogy megzavarják az órát. Lenne értelme pszichológiai, pszichiátriai szűrést tartani a felvételi alkalmával, vagy a tanári képesítő vizsga előtt, mert amennyi idegbeteg, hatalommániás, gyógyszerfüggő tanár van, az már kétségbe ejtő. Nyilván ők sem így kezdték, de a mindennapok szélmalom harca rágja az ember idegeit rendesen. Legyen akkor 5 évente egy ilyen szűrés, és aki alkalmatlan az menjen el pihenni. Gondolom, nem sokan szeretnének elmenni egy év fizetésnélkülire, de biztosan lenne valami megoldás, nem kellene feltétlenül a süllyesztőbe kerülnie a krízis helyzetbe került tanárnak. Sajnos a realitás más. Nem érünk többet a társadalom szemében az egyszerhasználatos borotvánál, ha nem bírjuk jön más helyettünk. Ilyenkor szokott jönni az a mondat, amitől kinyílik a bicska a zsebemben:nincsenek már tanáregyéniségek, ezért vagyunk helyettesíthetőek bárkivel, bármikor.

Iskolai szex-szabad a vásár

Borzos a tanár-diák kapcsolatok egy specifikus formáját írja meg nekünk levelében. Örök kérdés, hogy plátói-e a szerelem, amit a tanítvány a tanári iránt érez, vagy materializálódik-e, akár az iskola falai között. Úgy tűnik, napjainkban ez utóbbi a gyakoribb.

Tisztelt Ellenőrző!

Diákként eddig azt hittem, hogy tilos a tanár-diák szexuális viszony. Talán van rá valamilyen törvény, hogy a tanár nem szexelhet a diákjával. Azt eddig sem tudtam, hogy csak azzal a diákkal nem, akit tanít, vagy azzal sem, aki abba az iskolába jár. Az osztályom az idén végez, és év eleji osztálykiránduláson voltunk, ahol jó sok minden kiderült, ki melyik tanárral/tanárnővel és hol, mikor. Az ő elmondásuk alapján szabad a szex bárkivel, bárhol, de azért ne nagyon derüljön ki, mert nem nézik jó szemmel, de nem rúgják ki érte se a tanárt, se a diákot. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy általános jelenség lenne a suliban, de nem is olyan ritka, mint ahogy én gondoltam.

A mi sulink egy elit gimnázium Budapesten, nagyon sok plusz órával és délutáni foglalkozással, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy "személyes felkészítés" címen futó délutáni foglalkozás nem az adott tárgyból való felkészítést jelenti. Az egyik osztálytársam együtt is jár egy fiatal tanárnővel és állítólag találkoztak a Westendben a suli igazgatójával -ők kézenfogva sétáltak-, de az igazgató csak elnézően mosolygott a dolgon. Tény, hogy a tanárnő azóta is tanítja az osztályunkat, így következménye nem lett az esetnek.