Emberi sorsok 2
Orsi leveléből megtudhatjuk, hogy mi sodor valakit a tanári pálya közelébe és milyen véletlenek sodorják el onnan. Igazán érdekes történet, amely végigkíséri életét az általános iskolai megpróbáltatásoktól, felnőttkoráig. Íme a második rész:
Átjelentkeztem három másik osztálytársammal együtt egy gyengébb, kertvárosi gimnáziumba. Ott legalább nyugalmam volt. Megvolt már a nyelvvizsgám, ha nehezen is, de matekból is leérettségiztem. Kicsit rosszabb fegyelem, kicsit lazább, de legalább emberséges tanárok. Sikeres felvételt nyertem aztán az ELTE germanisztika szakára. Mikor elkezdtem, már voltak kétségeim a szak hasznosságával kapcsolatban, bár aki szorgalmas, felvehetett a német mellé még egy tanárképes szakott közben is, és a tanárképesítéshez szükséges tantárgyakat is elsajátíthatta. Igenám, de nem csak új város, új suli, új szerelem, de még a tanulmányi rendszer is új volt nekem. Sok volt ez nekem egyszerre. Képtelen voltam rendbentartani a jegyzeteimet, elkezdtem elmaradozni az előadásokról, barátaim nem voltak. A tanárokról annyit, hogy vegyes érzelmeim voltak. Voltak, akik leadták az anyagot és békénhagyták az embert, aztán úgy éreztem, viszonylag korrekten osztályoznak. Voltak, akik próbáltak lelkizni, meg bratyizni, ott már szimpátia is kellett, volt, akihez szinte lehettelen volt bekerülni, aztán engem cseszett le, mikor ő írta el az órafelvétel időpontját. Igazából ott nem annyira a tanárokkal volt a bajom. Lehangoló volt a nem igazán működő egyetemi élet, hogy pusztul az épület-akkor még Ajtóssy Dürrer sori-hogy sok tanár elvárja az úgynevezett "bölcsész"viselkedést, hogy órák után még ottmaradunk minden nap könyvtárazni. Majdnem mindenki volt már kinn német nyelvterületen egy-két évet,csak én nem, az is lehangolt biztosan. És két év alatt nem tudtam teljesen megérteni, hogy milyen is az a kreditrendszer, minden félév kezdete egy rémálom volt, a vizsgaidőszakokról nem is beszélve. Egyre több pótvizsgára, meg pótpótvizsgára voltam hivatalos. Már majdnem mindenkinek megvolt az alapvizsgája, készültek szigorlatokra. Nem bírtam a stresszt, a nyomást. Már ott laktam a nálam 13 évvel idősebb, kétdiplomás barátomnál. Egyik este kicsit felöntöttem a garatra. Annyira elkeseredett voltam, hogy kihajoltam a konyhaablakon és elképzeltem, milyen lenne, ha lezuhannék a nyolcadik emeletről. Valamit nagyon megváltoztattam volna az életemet. Átsuhant a gondolataim között, hogy mi lenne, ha nem venném be az aznapi fogamzásgátló tablettát. Akkor már úgyis biztos voltam benne, hogy elvenne feleségül és meg akarná tartani ő is a gyereket, meg hát a közreműködésével gyakran megfordultam idősebb, gyerekes nőknél, pároknál és hát én is szívesen elbabáztam volna. Egyből meg is fogantam. Még egy félévet elvégeztem a suliból, aztán halasztottam. Legalább gondolkodhattam rendesen., hogy folytatom-e még. Nem tettem. Féltem az újabb kudarcoktól, nem volt semmi önbizalmam, de legkevésbé motivációm .
Nem akartam én mindenáron diplomát, mint ami mostanság divatos sokak körében. Aztán (akkor már)férjem rávett, hogy akkor kezdjek el valami mást tanulni. Turizmus-vendéglátás szakra jelentkeztem, levelező képzésre. Elég erős volt a matek és a közgazdaságtan, eléggé úgy nézett ki, hogy csak összeszövetkezve, a csoporttársakkal szorosan együttműködve, a kidolgozott tételeket kézről-kézre adogatva lehet ott a vizsgákat és a beadandó dolgozatokat teljesíteni. A nem elég nagy érdeklődésem, -és motivációm miatt ide se tudtam kellőképp beolvadni. Már az első vizsgák elöl megfutamodtam. Éreztem, hogy nekem most nem erre van szükségem. Sokkal inkább egy kistestvérre a babám mellé. Azóta elteltkét év, most itthon vagyok a két picivel.
