Te mit tanítanál a gyerekednek?
Fontos-e a történelem tanítás napjainkban? Mit és mennyit kell tudnia egy gyereknek a világtörténelemből, az emberiség gaztetteiről? Okolható-e a Himnusz lehangoló szövege a magyarok népbetegségévé vált depresszióért? Ezekre a kérdésekre keresi a választ levélírónk, a szombaton megjelent levél kapcsán.
Kedves Ellenőrző!
A napokban egy a blogon megjelent levél gondolkodtatott el azon, hogy vajon, mit is kell tudniuk a gyerekeknek a világtörténelemből. Konkrétan az Angliában végzett felmérésről volt szó, és arról, hogy a diákok nem ismerték sem a II. vh szereplőit, sem a főbb eseményeket. Az egyik kommentelő megemlítette, hogy nem is szerencsés, ha ezeket tanítják a gyerekeknek, jobb lenne az egészet elfelejteni, nem mindig az ilyen sötét dolgokon rágódni, inkább az élet naposabb oldalát kellene nézni. Ha egy békésebb, vidámabb világot szeretnénk a gyerekeinknek, akkor értelmetlen a régi sebeket feltépve, önsajnálatba merülve, a dicső múltról keseregni történelem órán, vagy az emberiség gaztetteit tanítani konkrét dátumokkal és külön kiemelve a halottak számát.
Először megdöbbentem ezen a hozzászóláson, hiszen a múltunk, a történelmünk a kultúránk része és nem lehet eligazodni a világban anélkül, hogy tudnánk, honnan jöttünk, hová tartozunk. Tanulnunk kellene a hibáinkból, felhasználva a korábbi eseményeket, analizálva azokat és levonni a helyes következtetéseket, hogy tényleg ne lépjünk kétszer ugyanabba a folyóba.
Továbbgondolva a dolgot azonban rájöttem, hogy tényleg nem vagyok attól boldogabb, hogy tudom, hogy a háborúkban mindig a vesztes oldalon álltunk -a kisfiamnak nagyítóval keresek győztes csatát, ha a kis lelke arra éhezik-, hatalom és pénzéhes vezetőink gondolkodás nélkül taszították a népet nyomorba és háborúba saját életüket és egzisztenciájukat mentve. Az sem tölt el boldogsággal, hogy nagyjaink között alig akad magyar, a legtöbben nem is beszéltek magyarul. Imádott Mátyás királyom meg igazából egy nőcsábász alkoholista volt, akit jobban érdekelt a saját meleg ágya, mint az ország sorsa. Az "igazságossága" meg aztán legalábbis megkérdőjelezhető. A hibáinkból sajnos eddig sem tanultunk, ugyanabban a pocsolyában tocsogunk évszázadok óta.
Könnyebb lenne ma az élet, ha nem Trianonon búsulnánk még mindig, nem lennénk haragban az összes lehetséges szomszédunkkal, nem lőnének le embereket faji hovatartozásuk miatt. Nem lehetne fiatalokat egymásnak úszítani idejét múlt eszmékkel, felejtsük el Hitlert, Sztálint meg az összes pszichopatát és keressünk közös emlékeket, élményeket! Azt keressük, ami összeköt és ne azt, ami szétválaszt, mert attól leszünk nemzet.
Én a mai nappal új lapot nyitok az életemben, igyekszem elfelejteni, amit eddig tanultam az emberiség gonosztetteiről, nem érdekel a "régi dicsőségünk" -ami talán utoljára még a hunokra volt érvényes-, igyekszem a jót meglátni és értékelni. Nagyon remélem, hogy egyszer majd a gyerekeink is olyat tanulhatnak az iskolákban, ami előreviszi őket az életben, nem csupa olyan tényt, ami a híres magyar búskomorságba taszítja.
(A Himnuszt már meg sem merem említeni, mint minden magyar depressziójának állandó kiváltóját.)