Ki a tanár legnagyobb ellensége?
Sok szempontból vizsgáltuk már a tanárok helyzetét a társadalomban, az iskolában, a családban, de levélírónk egy egészen új perspektíváját mutatja be a tanári létnek. Tapasztalata szerint, nem az a legnehezebb a tanárságban, hogy az ember megtalálja a közös hangot a diákkal, vagy a szülőkkel, hanem eligazodni a kollégák által kavart viharokban.
Kedves Ellenőrző!
Mindig jó tanuló voltam, ezért talán érthető volt a szüleim döbbenete, amikor közöltem, hogy tanár szeretnék lenni. Egyetemre jelentkeztem, ezért békén hagytak 5 évig, hátha meggondolom magam, de az idő előrehaladtával a kétségbeesésük egyre nőtt. Sokat vártak az iskolai gyakorlattól is, de mivel ott aztán tényleg nagyon jól éreztem magam, és csak megerősített az elhatározásomban, más oldalról próbálkoztak.
Egyikük sem tanár, de tisztán emlékszem, mennyire élethűen írták le, hogy milyen egy tanári szoba belülről. Leginkább, hogy hogyan marják egymást semmiségeken a tanárok és hogyan butulnak le az általuk tanított korosztály szintjére. Arra is emlékszem, hogy majd meglátom, milyen kicsinyes viták folynak néha, képesek még kávépénzen is összeveszni.
Elkezdtem tanítani. Első munkahelyem, második napján iszonyatos vitára léptem be a tanáriba. Mint kiderült, a kávépénzen veszett össze két kolléganő, pontosabban azon, hogy ténylegesen bedobja-e vajon az egyikük a közös kasszába az elfogyasztott kávék árát. Nagyon megdöbbentem és megijedtem, hogy lehet, hogy az összes többi is igaz? A tanárnak a legtöbb konfliktusa nem a diákkal és a szülővel van, hanem a kollégákkal? Sokunk megkeseredett, elfáradt, kiégett, vagy csak az állandó stressz helyzet miatt ugrunk könnyebben egymásnak? Sajnos az eltelt 3 év azt mutatta, hogy tényleg a tanár a tanár legnagyobb ellensége, és ha az ellenség a falakon belül van, sok jóra nem számíthatunk.