50

Vesszen Bologna! Veled vagyunk Bécs!

Ellenőrző , 2009.10.28. 08:00

 Nagyon úgy tűnik, hogy hazánkban is gyarapszik a Bolognai rendszert ellenzők tábora, erről ír következő levelünk szerzője is. A 9 éve szerzett tanári diplomája nem egyenértékű a bolognai rendszerben megszerezhető tanári képesítéssel, újra el kell végeznie a tanár szakot a képesítő vizsgával együtt.

Kedves Ellenőrző!

Első dühömben írom ezt a levelet, abban is reménykedve, hogy vannak nálam talpraesettebb sorstársaim, akik már kitalálták, hogy hogyan lehet kiutat találni a csodálatos Bolognai rendszer útvesztőiből!

Nyelvszakon végeztem 2000-ben, a Szegedi Egyetemen, bölcsész tanárszakkal kiegészítve. Időközben az eredeti nyelvszakom elértéktelenedett, kénytelen voltam nekivágni az angolnak, sajnos már a csodálatos Bolognai rendszerben. 3 év alatt el is végeztem a BA-t, felvételiztem utána MA-ra -már azt sem értettem, hogy 5-ös diplomával, miért kell újra felvételizni ugyanarra a szakra?!-, max. pontszámmal fel is vettek. Az eredetileg 4 féléves képzést, 2 félévre csökkentették tanárszakosok számára, ráadásul a szemeszter elején megtartott tájékoztatón az is elhangzott, hogy ha egyetemi végzettsége van valakinek, akkor nem kell felvenni a ped-pszich. tárgyakat, elfogadják -de rendesek!- a tanári képesítő vizsgát. Örültem, nyugodt voltam, leadtam a felmentési kérelmeket. Mivel nem érkezett rájuk válasz, rákérdeztem és dobtam egy hátast a választól!

Akkor kapok felmentést, ha egy korábbi MA képzés tárgyait és vizsgáit számíttatom be, az egyetemi végzettség azonban nem számít MA végzettségnek, hiszen egy másik rendszerben csináltam meg. Kinek is szól akkor az a tájékoztatás, hogy nem kell felvenni a tárgyakat és elfogadják a tanári képesítőt?! 4 éve vezették be ezt az idióta rendszert, nem tudtál korábban MA-t végezni, mert értelemszerűen ez az első évfolyam. Felrobbanok, vagy inkább indulok Bécsbe, hátha tart még a tiltakozás!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr441478236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elod72 2009.10.28. 09:12:12

Gyorsan meg kene valtoztatni a poszt cimet, amig nem jon 100 komment a Bolognai rendszer ellen! Ez lenne helyesen: vesszen a Szegedi Egyetem toketlen, inkompetens iranyitasa!

Bologna arrol szol, hogy az europai egyetemek egyseges kepzest nyujtsanak. Hogy ne lehessen egy szegedi diplomat Parizsban korberohogni. A cel jo, abszolut tamogatando!

Ettol teljesen fuggetlenul letezik Magyarorszagon egy teljesen eltorzult egyetemi kepzes. Az egyetemek maximalisan visszaelnek autonomiajukkal, ami a demokracia megcsufolasa.

Meselek egy tortenetet (7 evet tanitottam a Szegedi Egyetemen, nem "masodkozles"): a miniszteriumban elirtak, hogy milyen szakokat fognak az adott evben az adott egyetemen inditani. Mar par eve letezett vegyesz laboratoriumi operator szak, de amikor a titkarneni gepelt, veletlenul beszurt egy biologus laboratoriumi operator (BLO) szakot is. Ez egy eliras volt. Telt-mult az ido, valakinek feltunt a miniszteriumban, hogy nincs kepzesi terve a BLO szaknak. Gyorsan felhivtak az illetekest Szegeden, akik igy szereztek az egeszrol tudomast. Es mit tettek? Felhivtak a miniszterium figyelmet a hibara? Dehogy! Krealtak egy szakot! Azota is nagy erovel folyik a kepzesuk. Gyanitom, hogy nullahoz tart a piaci igeny az ilyen diplomaval rendelkezok eseteben, de ez ugye maganugy. Meg x db. hallgato, x fejpenz, lesz kit kepezni, nem csokken a TTK presztizse. Arra most nem ternek ki, hogy milyen klassz volt a szak zomet kitevo funkcionalis analfabetakat (elnezest azoktol, akiket ez nem illet) "nem kozepiskolas fokon" tanitani. Ha ezt Kafka megerhette volna...

A Bolognai Folyamathoz valo viszonyulas ennek a tortenetnek az analogiajara kepzelendo el.

elod72 2009.10.28. 09:25:28

Ja es a gyakorlati tanacs: a fejjel beszelni nem a labbal. Irni egy levelet "sine ira et studio" az oktatasi dekanhelyettesnek. Sok tennyel, nulla erzelemmel. Pontosan megjelolve, hogy mit szeretnel, es ezt mivel indokolod. Gyorsan. Ajanlva feladni, vagy ami meg jobb, fogadoorajara bemenni, problemat szemelyesen elovezetni, levelet kezebe nyomni. Valaszt irasban kerni, akkor is, ha elutasito. Utobbi esetben majd tedd fel ide, de remelem, ez csak vicc. ;-)

PS: Milyen kar, hogy nincs tandij! A penzert ugyanis KOTELEZO szolgaltatast is adni.

2009.10.28. 21:15:27

és ennek mi köze a bolognai rendszerhez? a poszt címéből arra gondoltam, valami oktatási színvonal dolog lesz...

Káposztakukac 2009.10.28. 21:29:15

"PS: Milyen kar, hogy nincs tandij! A penzert ugyanis KOTELEZO szolgaltatast is adni. "

ezért kapni fogsz itt. mégis mi az már, hogy a felsőoktatás a gazdagok kiváltsága, bla bla bla...

ugye a világ legjobb egyetemei is mind államiak és minden hülye ingyen tanulhat. gondolok itt olyan helyekre, mint harvard, ucs, stb.

KenSentMe 2009.10.28. 21:33:47

Az csodálatos, ha ez a szegedi eminens nyelvész nem érti, hogy mi a különbség a BA és az MA között.. apám, azért kellett felvételizned újra, mert ez nem osztatlan, hanem osztott képzés.. érted, 3+2.

Amúgy meg a BA/MA képzéssel szvsz nem ez a baj, inkább az, hogy a BA diploma l*szrt sem ér.. régen el lehetett tölteni 6-7 évet az egyetemen, bulizni, lógni, stb., és a végén mégis volt diplomád, nem haltál éhen.. most, ha ugyanezt csinálod, a végén lesz egy diplomád, ami szart sem ér, és ez valahol azért szomorú, legalábbis az ifjúság pszichoszexuális fejlődésére nézve. A posztolót azért nem tudom sajnálni, mert egy diploma birtokában egy sikeres ember csak posztgraduális képzésekre jelentkezik, ott meg ugye édesmindegy, hogy BA+MA vagy egybediploma.. sikertelen ember meg ne lobogtasson egy olyan diplomát, amihez egyszerűen utánképzést nem bír találni, hanem újabb nekifutásra a még diplomátlan, fiatalabb generációkkal együtttanulni kénytelen.

monyon le 2009.10.28. 21:48:00

Fuck Bologna képzés. Pont.

Morten Harket (törölt) 2009.10.28. 21:59:25

Nem hiszem, hogy a bolognai rendszer a rossz, sokkal inkább a hazai alkalmazása. A britteknél vagy az USA-ban is hasonló a rendszer (mert róluk lett a bolognai másolva) és arrafelé nem panaszkodik senki.
A hazai feslőoktatás és az azt irányítókban van a hiba.

histar007 2009.10.28. 21:59:37

Amúgy én idén végeztem még régi rendszer szerint, és a papíromon MSC van, ami ha jól tudom akkor a MA közli rokona. Tévedek?

Morten Harket (törölt) 2009.10.28. 22:00:27

Az utolsó mondat helyesen:
A hazai felsőoktatásban és az azt irányítókban van a hiba.

registraal 2009.10.28. 22:12:09

Túltanultad magad !
Ennyi végzetség után, mihez nem is értesz ezek szerint, szerintük?

a JÓ 2009.10.28. 22:18:29

@histar007: elvileg ugyanaz a kettő, csak a szaktól függ hogy épp a tied micsoda...

a JÓ 2009.10.28. 22:21:20

@VRbagoly: mért ne tudnál elmenni utána masterre? Ezzel a rendszerrel semmi baj nincs.

A baj a magyar hozzáállásban (leginkább a főiskolákéban) van... Röhejes ez a tömegképzés, és szomorú vagyok több ezer idióta kap az enyémmel névleg egyező diplomát, max. egy kevésbé neves egyetemről...

mirka 2009.10.28. 22:42:52

@histar007: az MSc és az MA ugyanaz a szintű végzettség (magister), csak (egyszerűen fogalmazva) az MSc a műszaki, az MA pedig a bölcsész területekre vonatkozik.

bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2009.10.28. 22:43:18

Én nem bolognai rendszerben szereztem a diplomám, mégis hitelesítették / elfogadták mind Finnországban (doktorihoz kellett), mind Hollandiában (jelen melóhelyem). Amennyiben már bolognai lett volna, úgy mindkét eljárás sokkal könnyebben ment volna. Ennyi. A többi nyavajgás meg érzelmi síkra terelt vagdalkozás.

Nguyen 2009.10.28. 22:47:14

Bolognai rendszer: kevesebb használható ismeret, sokkal több felesleges sallang, ráadásul 3 év után (ameddig optimális esetben tart az államilag finanszírozott időszak) a megszerzett diplomád csak arra jó, hogy kitöröld vele a s*ggedet. (De arra is csak akkor, ha puha papírra nyomtatták.) Eddig se volt valami magas színvonalú a tanárképzésünk, és most még ebbe rúg egy jókorát ez a csodálatos rendszer. De persze a "nyugat" valagát kell kis országunknak ebben is nyalnia. Újabb lépés afelé, hogy egykoron eszéről híres nemzetünk a világ utolsói között kullogjon.

enba 2009.10.28. 23:07:54

@VRbagoly: nem konkrétan ez a baj a ba/ma-val, hanem hogy a ba-ba igyekeznek mindent belezsúfolni. osztatlan képzés másfél éves szigorlatköteles anyaga megy le egy félévnyi előadás (kollokviummal) alatt. ezek után pedig valóban szart nem ér a ba-diploma, ráadásul nálunk a kb. ötvenöt fővel indult ba-elsőévből talán heten maradtak ma-n, a többi annyira meggyűlölte az egészet, hogy.

trollover 2009.10.28. 23:19:35

Az egyetemek átverik a kölköket, mert mindenkit felvesznek, aki az alacsonyan tartott pontszámot eléri.

A diákok pedig azt hiszik, hogyha le tudják írni a nevüket, akkor mindjárt versenybe szállhatnak a Nobel díjért. Az első gyomrost akkor kapják, amikor rájönnek, hogy itt tanulni is kell, félévente többszáz oldalnyi anyagot. Ekkor megy a levesbe az első hullám.

A többiek a sok éven át tartó bulizás után esetleg kapnak diplomát, ami addigra nem érdekli őket, nem is értenek a témához, nem is tudnak vele elhelyezkedni.

A vége úgyis az, hogy a semmire nem jó diplomával elmennek esztergályosnak, titkárnőnek, irodai alkalmazottnak, vagy virágkötőnek, csak közben elúszott 2-7 év az életükből.

Magyarországon van kb. 6-7 olyan egyetem, ahova érdemes bekerülni és aki ott végez annak viszonylag jók az esélyei a munkaerőpiacon. A többiek nem sokat érnek. Aztán egyes szakok és az arra jelentkezők... Tanítom a korosztályt, tudom.

bryan 2009.10.28. 23:20:41

A bolognai rendszer jó lenne, elviselhető kompromisszum lehet a tömeg és elitképzés között. Amivel a posztolónak baja van az nem a három plusz két éves rendszer, hanem az inkompetens adminisztrátorok, az állandóan változó szabályok, az ezekhez alkalmazkodni képtelen egyetemi vezetés szóval az egész felsőoktatási rendszer.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.10.28. 23:24:05

Hát ez fasza! Mondjuk én csak 5 éve végeztem tanászakon, és nem is tanítok (nem is nagyon van kedvem), de ha el kéne mennem tanárnak, milyen esélyeim lennének...

Meg az is milyen, hogy az egyetemi diploma nem egyenlő MA... Akkor mi egyenértékű vele? Nagydoktori?
Hozzátéve, hogy a BA-MA rendszerben, legalábbis ahova én jártam 2 intézményben, az alapból is rossz tanrend semmit nem változott...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.10.28. 23:53:22

@Nguyen: Hát azért nézz meg egy kandón végzett emberkét régi fősulis , mostani bsc , bEng dipivel... Azért nem annyira a legalja...

halihalo 2009.10.29. 00:26:10

@ColT: A mostani BA az körülbelül a 25 évvel ezelőtti érettségivel egyenlő tudás szintjén, az MA pedig az akkori főiskoláéval. És akkor még nagyon nagyvonalú voltam a szintekkel... A PhD kb. az a szint, ami akkor az öt éves egyetem volt. De logikus is. Amit akkor egy korosztály 15 százaléka képes volt elvégezni, azt most a közel 100% nem tudja. A szintek a béka segge alatt....

2009.10.29. 00:28:22

@halihalo: sőt, 100 évvel ezelőtt meg az óvodásoknak osztogatták a nobel-díjat. nem tudtad?

Káposztakukac 2009.10.29. 00:46:06

@halihalo: hahahaha:D nem azt mondom, néhány főiskola/egyetem esetében lehet, hogy még stimmel is, de azért ne általánosítsunk.
úgy egyébként pedig nem tudom, hogy mi a baj úgy alapvetően a ba képzéssel és miért ér állítólag semmit... bocs emberek, de ahol a bsc nem ér semmit, ott az osztatlan képzés diplomája sem érne többet. nem az elnevezésekkel van a baj, még csak a képzési idővel se, mert ha minél hamarabb belép valaki a munkapiacra, az csak jó, legalábbis elvileg. gyakorlatban viszont ma magyarországon ott tartunk, hogy minden hülye, aki egy érettségit is csak nehezen hozott össze felvételt nyer valami felsőoktatási intézménybe, ahova télen bejár melegedni, persze állambácsi pénztárcáján.
nem kell csodálkozni, ha frissdiplomásként az ember nem talál munkát, mivel ma már annyi hülyének lett osztogatva VALAMILYEN papír, hogy még egy egyszerű titkárnői pozicióba is több-diplomás emberek jelentkeznek. sajnos a diplomák száma nem feltétlenül jár együtt tényleges tudással. ezt sok álláskereső elfelejti.

Martian (törölt) 2009.10.29. 00:55:07

Larry Ellison szerint (?) aki vitte valamire az USA-ban, az mind félbehagyta az egyetemet és megvalósította... lehet hogy ez az igazi minta annak, akinek vannak elképzelései?
:)))

dzsefi 2009.10.29. 00:57:07

@halihalo: a jelentkezők, vagy az összpopuláció 15-100%-a? Ne keverjük már a szezont a fazonnal, a master elvégzésére ugyanúgy a kb 20% képes (vagy vállalkozik egyáltalán)...

dzsefi 2009.10.29. 00:59:51

@Káposztakukac: abszolút egyetértek. A könnyű hozzáférés értéktelenítheti el a diplomát (első blikkre legalábbis), attól még nem feltétlenül az is: ez (és az illető rátermettsége, alkalmassága) élőben dől el.

aya_nielsen 2009.10.29. 01:11:21

@Martian: igen, az egy urban legend, nem hangzott el ilyen beszéd sose. www.truthorfiction.com/rumors/e/ellison-yale.htm

laccci 2009.10.29. 02:06:33

@Káposztakukac: Véleményem szerint az 5 és a 3+2 éves képzés közötti színvonal-különbség így ragatható meg (ötödéves vagyok, az utolsó évfolyam, aki még nem bologna):

1. Nekünk összesen 4 szigorlatot (darabja 3-5 félév anyagát öleli fel), 2 szakirányos komplex vizsgát és a diplomamunkát kell teljesíteni kb. öt év alatt; ez egy szakpár követelménye - meghirdetett, nem párhuzamosan tanult képzésről van szó. Ebből a szigorlatok az öt év során, a komplexek és a szakdolgozat (természetesen) az ötödik év végén van. Nem mondom, hogy olyan húdejó és húdeelit képzésben veszek részt(...), de ezeknél azért oda kell tenni magunkat - nem is fogok az 5. év végén diplomázni, a 2 komplex és 1 szigorlat (ezeket csak most fogom tudni letenni, korábban nem) mellé nem fér be.

2. Bolognában ilyen nincsen. Igaz, hogy kell diplomázni a 3. év végén, de sok helyen azért ez nem véresen komoly (tisztelet a kivételnek). Tárgyakat egyszerűen összevontak, hogy beleférjen az első 3 évbe minden; nem véletlen, hogy csomó új, "bolonyás" tankönyv jelent meg olyan tárgyakhoz, amihez nekem még régi, számomra teljesen jó könyvem volt (olyanokhoz is, mint stat. módszertan, ami azért nem változik naponta). Amit nekem anyagot leadtak, abból vizsgáztam, majd szigorlatoztam, ne adj'Isten még a diplomában is felhasználom és azért így valamennyi megmarad, viszont összevonva, újabb számonkérés nélkül stb... Nem mondom, senki nem szíveli a szigorlatokat (sőt..., ez részben a számonkért anyag minőségének is tudható be ebbe most nem megyek bele), de ennyi előnye volt a dolognak.
Aztán hogy MsC/MA képzésen vajon mi lesz, az még most is ködös, pedig egy évfolyam már fut (van, ahol több is, lásd műszaki helyek). Amikor utoljára kérdeztem tavaly, még nem igazán tudták a tanárok, hogy akkor most mi is a helyzet pontosan. Ja, és a legviccesebb, hogy a diákok sem tudják néha, hova tudnak továbbmenni az BsC/BA papírral...

Szóval így. "Ismétlés a tudás anyja", tartja a mondás. A kérdés, hogy három félév rezüméjét ismétlem-e egyszer, vagy három félév teljes anyagát két-háromszor. Lehet, hogy pár infót rosszul tudok vagy hasonló, de abban az esetben a kérdés az, hogy a diák meg hogy-hogy rosszul tudja a részben őt is érintő kérdésekre a választ...

Abba nem megyek bele, hogy nekünk milyen hátrányunk származik ebből, mert váltásnál ez vele jár, de az elsős évnyitón a rektori beszédből kiemelném azt, miszerint inkább ne bukjunk meg (=le a bolognába), mert nem tudják pontosan, hogy akkor mi lesz velünk...

bit_vector 2009.10.29. 02:26:05

Hát nekem voltak és vannak kalandjaim a felsőoktatással. Volt, hogy október közepén tudtam meg, hogy abban a félévben nem indítják el a szakomat abban az évfolyamban ahova jártam. De ez köszönhető az adminisztrátorgizikéknek, az egész dékáni hivatalnak, és egy neves pénznyelő ("NEPTUN" csoda - amit szerintem mindenki csak nem programozó írt és emiatt hemzseg a hibáktól) hármasnak. És persze lehetne említeni az államaparátus felelősségét is.

Anno 2003-ban volt egy felvételi Magyarországon. Jogsértő módon a költségtérítéses képzésre magasabb pontszámmal lehetett bejutni ugyanarra a szakra mint az állami finanszírozásúra. És nem történt semmi. Azt is költségtérítésesre vették fel, aki amúgy az állami finanszírozást rakta előre a sorrendben. Ez is jogsértő volt. Az adatoknak pedig utána lehet nézni. Ott van fehéren-feketén. Botrányos szerintem.

A bolognai rendszer nem lenne rossz. Csak nincs meg hozzá a tapasztalat és a szakképzésben rengeteg a töltelék tantárgy. Olyanok, amik nem tartoznak a szakmához mégcsak közvetetten sem. De cserébe jó pénzt lehet érte szedni. Olyan a bolognai képzés, hogy a szakmának adnak 2 krediteket, a jogi ismeretnek 4-et, mellette egy semmit nem érő makrogazdasági tárgy 5 kreditet. Itt tart a felsőoktatás. Többet ér egy szakmai oktatáson a töltelék, mint a tényleges szakmai tudásanyag.

sw4rtz 2009.10.29. 03:22:32

Először a címre reagálnék: ahogy kivettem a hírekből a bécsi diákok nem a bolognai rendszer ellen tüntetnek, hanem a tandíj ellen. Meg hogy ne a tandíj bevezetésével csökkentsék a hallgatói létszámot, hanem máshogy, pl. felvételivel.

A levélírótól kérdezném, hogy mikor 2000-ben diplomázott, akkor már volt-e kreditredszer a SzTE-n?
Gyanítom neki még nem kreditredszerből származó diplomája van, ezért nem tudják neki automatice elfogadni felvétel nélkül a tárgyait. Ha felveszi egyesével ezeket a fantasztikus PePszi tanárszakos tárgyakat, biztos elfogadják neki az oktatók. Maximum a 2-es/3-as érdemjegyűekkel lehet probléma, azokat nem olyan
szívesen szokták elfogani.

elod72 kommentjén a BLO szakról - nagyon megdöbbentem hogy "evolválódott" ez a szak ott.
Egyébként van egy sejtésem, hogy jártam elod72 óráira. Én "nemBLO" szakos voltam, de nemcsak a BLO szakosokat tartotta analfabétának.... khm... khm... :D
Innen üzenem neki: Nyugi, akik most oda járnak még nálunk is sokkal hülyébbek!
(Nekünk ugye mégiscsak kellett felvételizni, a mostaniaiknak meg elég a középiskolai pontokat beszorozgatni, aztán hadd szóljon...)

sw4rtz 2009.10.29. 03:28:47

Először a címre reagálnék: ahogy kivettem a hírekből a bécsi diákok nem a bolognai rendszer ellen tüntetnek, hanem a tandíj ellen. Meg hogy ne a tandíj bevezetésével csökkentsék a hallgatói létszámot, hanem máshogy, pl. felvételivel.

A levélírótól kérdezném, hogy mikor 2000-ben diplomázott, akkor már volt-e kreditredszer a SzTE-n?
Gyanítom neki még nem kreditredszerből származó diplomája van, ezért nem tudják neki automatice elfogadni felvétel nélkül a tárgyait. Ha felveszi egyesével ezeket a fantasztikus PePszi tanárszakos tárgyakat, biztos elfogadják neki az oktatók. Maximum a 2-es/3-as érdemjegyűekkel lehet probléma, azokat nem olyan
szívesen szokták elfogani.

elod72 kommentjén a BLO szakról - nagyon megdöbbentem hogy "evolválódott" ez a szak ott.
Egyébként van egy sejtésem, hogy jártam elod72 óráira. Én "nemBLO" szakos voltam, de nemcsak a BLO szakosokat tartotta analfabétának.... khm... khm... :D
Innen üzenem neki: Nyugi, akik most oda járnak még nálunk is sokkal hülyébbek!
(Nekünk ugye mégiscsak kellett felvételizni, a mostaniaiknak meg elég a középiskolai pontokat beszorozgatni, aztán hadd szóljon...)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.10.29. 06:24:42

Azért van felvételi MA-ra, mert akkor újra befizeted a felvételi eljárás díját, plusz nagyon sok helyen van szóbeli vizsga díj is. Kb. ennyi az értelme. Nem lehet szó elitképzésről, mert maga a BA sok szak esetében semmit nem ér, nem ad önálló végzettséget.
Arról, hogy mennyire zuhan az oktatás színvonala, talán már elég szó esett.

Csak halkan jegyzem meg 2009.10.29. 06:46:17

@reklámbuzi: Ezt akartam én is írni a kedves szomorkodó tanerőnek, de már lelőtted a poénomat. A bolognai rendszer meg szerintem az európai kultúra és életvitel lassú és és már egyre gyorsuló haláltusájának része. Ha idióta rendszerben idióta fiatalok nevelődnek, észre sem veszik, hogy "halál" van, nem élet. Mint a béka, amikor lassan melegítik fel a vizet, amiben csücsül, nem veszi észre és szépen megfő. Mi is így vagyunk ezzel: már fel sem vesszük az újabb gyilkos szándékot. Az közhely, hogy a felsőoktatás úgy tönkre van téve, ahogy van. Egy vicc az egész, és nagyon sajnálom az összes tanárt, aki kénytelen ebben dolgozni a kenyérkereset miatt. Egyre inkább úgy érzem, tennem kéne valamit, és Polgár apukának igaza volt, mikor a lánykáit mentesítette a rendszertől. bár az akkor még jól működött. Vajon mit szólna most?

átmeneti kommentelő 2009.10.29. 07:38:34

Valaki ajánlotta az oktatási dékánhelyettest, egy más egyetemen ugyan, de én is így járok el, érdekes módon a To hetekig nem veszi föl se a telefont, de a dékánhelyettes éjfélkor is megnézi a leveleit és azokat megfelelő helyre továbbítva ezek másnapra meg is vannak válaszolva...

WildBear 2009.10.29. 08:19:01

@trollover: "Magyarországon van kb. 6-7 olyan egyetem, ahova érdemes bekerülni és aki ott végez annak viszonylag jók az esélyei a munkaerőpiacon."

Melyikekre gondolsz ?
A BME-t, és a SOTE-t hová sorolnád ?

dr. Wilbur Swain 2009.10.29. 08:27:15

halló, a pepszit - ha korábban egyetemen végezted - akkor beszámítják a jelenlegi MA-képzésben (legalábbis törin)

Gironde 2009.10.29. 08:32:58

Úgy van! Soha semmi változást! Minden maradjon a régiben! Legyen úgy, mint régen volt!

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.10.29. 08:36:52

Hát, én nem tudom, nekem logikusnak tűnik, hogy ha megváltozik egy rendszer, akkor onnantól kezdve a régi érvényét veszti. Engem is bosszantana, ha közölnék velem, hogy az a vizsga, amit tavaly letettem, ma már érvénytelen, és tegyek le helyette egy másikat, de hát enélkül nem lehet paradigmát váltani, nem? De szerintem is inkább arról van itt szó, hogy a TO-n csesztek el valamit.

Bolognai rendszerről. Én az igazat megvallva alig tudok valamit róla, de
1. olyan sokan szidják, hogy kezd szimpatikus lenni.
2. aki a Bologna előtti rendszert védi, annak elment a józan esze.

Muad\\\'Dib 2009.10.29. 08:58:38

@mistinguett:
"Hát, én nem tudom, nekem logikusnak tűnik, hogy ha megváltozik egy rendszer, akkor onnantól kezdve a régi érvényét veszti."
Milyen igaz. Tehát amikor áttértünk a bolognai rendszerre ki kellett volna rúgni mindenkit, aki nem olyan diplomával rendelkezik. Orvosok, jogászok, tanárok és kivárni amíg ismét lesznek képzett embereink. Hmm, és vajon ki tanította volna az embereket? Mert ugye a régi érvényét veszti...

elod72 2009.10.29. 09:02:47

@sw4rtz: Szia! Khm, khm, hiszed, vagy sem, senkit nem tartok alapbol analfabetanak. Viszont az teny, hogy nagyon eltorzult a felsooktatas. Olyan szakmakra kepeztunk embereket, amelyek nem is leteznek. A kutatoszakon pedig >90% azok aranya, akik nem a szakmajukban dolgoznak vegzes utan (ergo oriasi pazarlas volt mindenki reszerol az az 5 ev). A masik oldalrol nezve: az adott szakra jaronak a fo motivacioja, hogy igy szerencses esetben van ot olyan eve, amit bulizassal tolthet. BLO (mi az?) vagy konyvtar-ruhatar szak egyforman vonzo a szamara. Az ettol eltero motivacio, mint peldaul erdeklodes az adott targy irant, sokkal-sokkal ritkabb. Kemenyen hozza kene szabni a felsooktatast a piac igenyeihez! (Milyen abszurd, mas orszagokban ez a torekves valtja ki a legelesebb ellenkezest a Bolognai rendszerrel szemben.)

PS: Es ami meg elgondolkodtato: anno kb. 20-an vegeztunk a szakon. Ebbol hanyan dolgoznak ma Magyarorszagon? Ketten.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.10.29. 09:03:55

@Csak halkan jegyzem meg: "Az közhely, hogy a felsőoktatás úgy tönkre van téve, ahogy van." Ez szerintem nem közhely, hanem félreértés. Az európai felsőoktatásnak egy "baja" van: hogy vulgarizálódott. Régen elitképzés volt, egy szűk, megválogatott rétegnek. Ma boldog-boldogtalan megy az egyetemre, az a cél, hogy lehetőleg mindenkit felvegyenek. Ezzel nincs baj, csak akkor az egyetemnek át kell alakulnia, és szakmát kell tanítania tudomány helyett. Ha jól értem, erre próbál válaszolni Bologna is: 3 éves képzés a titkárnőnek, plusz kettő a tolmácsnak. A gond az, hogy az egyetem nem tud szakmát tanítani, mert egyrészt nem tudja tartani a lépést a munkaerőpiaccal (pl. egy bolgár szak nem tudja, hogy három év múlva milyen területen lesz majd szükség bolgárul beszélőkre), másrészt az egyetemi oktatók nem értenek a szakképzéshez (egy bolgár nyelvész nem tud pl. a turizmusra vonatkoztatva tanítani, mert nem ért a turizmushoz, hanem a nyelvészethez ért). Vagyis az egyetemi képzés tömegképzés lett, holott nem erre van kitalálva. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy "tönkre lett téve", de szerintem inkább az a helyzet, hogy eljárt felette az idő. (Alapvetően a bölcsész szakokról beszélek, a többire nincs rálátásom.) Sokan úgy gondolják, hogy ha visszatérnénk az előző rendszerhez, az jó volna: kőkemény felvételi, megszűrni a hallgatókat, és akkor a diploma visszakapná a presztízsét. Csakhogy ez csalóka, mert attól, hogy a diplomások között nagyobb arányban találunk ún. "intelligens, művelt, kompetens" embereket, még a képzés nem idomul jobban a 21. századhoz. Hiába képez az egyetem jobb történészeket, ha a társadaomnak nincs szüksége történészekre.

kudarc 2009.10.29. 09:09:53

Én most végzek MSc képzést. Tapasztalat a következő: felvételi volt, de csak azért, hogy legyen róla egy papír, szóbelit is tartottak, ahol elbeszélgettünk a munkánkról. Mindenkit felvettek, majd első félév végén a csapat fele távozott, mert nem azt kapta amit várt. Nem mindig tudtuk elképzelni, hogy a tantárgy neve mit is takar, aztán persze kiderült. Oktatás színvonalát nem méltatom, ismerjük. Nem gondolom, hogy elpocsékoltam 2 évet az életemből, megismertem néhány nagyon érdekes embert, és kapcsolatokat építettem. Tudást nem sokat adott, jobban járok ha veszek könyvet és átrágom magam. A papír meg egyszerűen csak jobban néz ki mint a (még nem Bolognais) főiskolai diplomám.
Posztoló: aki el akart fogadtatni krediteket, az meg is tudta tenni, csak utána kellett járni. Levelezőn tudom, hogy nem egyszerű, de ha nem akarsz újra vizsgázni, akkor hajrá.

elod72 2009.10.29. 09:11:27

@mistinguett: Alapvetoen egyetertek.

Egy fontos pontot hagytal figyelmen kivul. A tarsadalomnak igenis szuksege van torteneszekre. Csak nem 200 gagyira, hanem 3 profira.
Nem presztizs kell a diploma melle, hanem jo eselyek a munkaeropiacon. Ezert invesztal az allam meg a hallgato a kepzesbe.

mette 2009.10.29. 09:13:01

@dr. Wilbur Swain: Szia, Egerben nem számítják be. Hová jársz?

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.10.29. 09:15:07

@Muad\\\'Dib: Nem kellene kirúgni, át kellene képezni. A fodrásztól is elvárod, hogy tudjon divatos frizurát csinálni, nem fogadod el a kifogást, hogy ő a hetvenes években tanulta a hajvágást, nem? Nem olyan borzasztó dolog ez, a tanárok okosak, gyorsan tanulnak, egy év alatt át lehet képezni őket. Feltéve, hogy elfogadják, hogy ők sem tudnak mindent.

szárnyati géza 2009.10.29. 10:32:32

Csatlakozok előttem szólalókhoz!

Aki ennyire hülye, mint a kedves posztoló, az baszódjon meg! Nehogy tanítani akarjon, mert a gyerekeink is hasonló balfaszok lesznek. Amúgy a bolognai rsz oké.

Amúgy a diplomáról meg annyit, hogy egy faszság az egész. Nekem van informatikus dipóm, plusz német-angol tolmács vizsgám, de inkább festőket és burkolókat dolgoztatok Ausztriában.

Mindezt azért, mert ki nem állhatom az olyan műembereket, akik felsőfokú végzettséggel bírnak, és azt hiszik, ha már HR-managerek egy cégnél, ők szarták a a spanyol viaszt. Visszataszító emberek, visszataszító kreált, mű környezet. Fasznak se kell.
Mindamellett meg keresnek 150ezer Forintot, ami azért meg az én szememben röhejes....

dr. Wilbur Swain 2009.10.29. 17:51:01

@mette: SZTE-BTK MA történelem szak, miután már van egy főiskolai töris diplomám

mette 2009.10.29. 19:02:34

@dr. Wilbur Swain: Aha, így még durvább. Én már leboxoltam a dékánhelyettessel, annyiban maradtunk, hogy nem számítanak be semmit és átgondolatlan a rendszer, de törvényellenes elfogadni. Most a OM válaszát várom, de sejtem, hogy elutasító lesz az is. A röhej az egészben az, hogy nem is kell nekem ez az MA, mivel megvan az egyetemi végzettségem, oszt slusz.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása