64

Oktatás: pofon jobbra-pofon balra

Ellenőrző , 2010.08.19. 08:00 · 2 trackback

Egy korábbi posztra -A buktatáson áll vagy bukik a jövő oktatása?- érkezett posztméretű hozzászólást teszünk ma közzé.

Kedves Ellenőrző blog!

Eredetileg a "A buktatáson áll vagy bukik a jövő oktatása?" című íráshoz kívántam hozzászólni, de mire leírtam, a mondandóm kinőtte egy sima hozzászólás méretét. Ezért elküldöm, s ha gondolják akár önálló reagálásként tegyék közzé. Nincsenek kétségeim, hogy az általam írottak esetleg nem mindenkinek fognak tetszeni, de ha már az oktatás irányítói nem vitatkoznak érdemben a témáról, akkor tegyük meg mi. Hátha egyszer végre elindul valami.

Szeretném a témát egy kicsit árnyalni, és a buktatás egy itt fel nem vetett céljára? nem inkább eredményére és hasznára rávilágítani. Ja és én is kiosztanék két pofont, egyet balra, egyet jobbra.

A bukás nem büntetés, hanem értékelés, illetve egy értékelés eredménye. Semmi több. Az, hogy a buktatott ebből mit profitál, az egy soktényezős dolog. Függ az egyéni képességektől, az érettség szintjétől (lehet, hogy ha egy évvel később kezd, akkor semmi gond nem lett volna), a szülőktől (nevelés, ösztönzés, számonkérés, fegyelem, motiváció, stb.) s persze a pedagógustól. Ez utóbbi azért valamelyest redukálható, hiszen ha 30-ból 28-nál működött a módszer, akkor azért olyan nagy gond nem lehet. Illetve lehet, de az nem azon a pedagóguson múlik. Lehet, hogy más módszer kellett volna annak a kettőnek, de ez az, amit a mai magyar oktatási rendszer nem képes kezelni. Nincsenek lehetőségek, pénz, s megfelelő elszántság sem az ilyen esetek kezelésére. Persze van egy-két alternatív műhely, de országos szintű kezelés nincs.

De visszatérve a bukáshoz, nem esett szó arról, hogy a buktatás nem csak az egyén, hanem a közösség érdekeit is szolgálja. Az az idióta rendszer, amit még annál is idiótábbak vezettek be (pofon balra), hogy a szülőre bízza a bukásról való döntést, egész osztályok 4 évi munkáját tette tönkre. 4 évig cipelték magukkal (a törvényalkotóknál is idiótább szülő miatt) az osztályok azt a gyereket, aki már az első osztályban elvesztette a fonalat. A növekvő követelmények, az egyre önállóbb munkavégzést igénylő tanulási módszerek miatt a felzárkózás esélye egyre távolabb került. A gyerek nem tudja követni az anyagot, jó esetben "csak" unatkozik, rosszabb esetben rosszalkodik is. Az osztályt visszahúzza, egyéni bánásmódot igényel, ami szintén nem tesz jót az osztály morálnak. Még sokáig lehetne sorolni. És mindenki szenvedett, rosszul járt. A bukott, a nem bukottak, a tanár, sőt az egész iskola. Hiszen a
következő negyedik osztály is megkapta az elsős szinten elvérzett diákot. S cipeli magával az iskola, amíg ki nem nő a tanköteles korból. Gratulálok.

Tehát a bukás visszaállítása nem varázsszer, nem oldja meg az oktatás gondjait, de legalább visszavesz egy pluszban rárakott terhet. Én már elsőben buktatnék, illetve sokkal komolyabban venném, hogy ki mehet elsőbe. Az óvodák sok szülőt megvezetnek, sokszor nemhogy eltagadva a tankötelesség törvényi szabályait, hanem kimondottan meghamisítva azt. Tehetik, hiszen sokakba beivódott a 6 éves a gyerek, iskolába megy reflex. Értem én az óvodák gondjait, de akkor sem szabadna így kilökni a gyerekeket.
Talán a jó megoldás egy 0-dik, iskola előkészítő évfolyam bevezetése lenne. Aki nem lenne elég érett az iskolára, de kinőtte az óvodát az ide kerülhetne. De az is átkerülhetne ide, akiről hamar kiderülne, hogy mégsem bírja az első osztályt. Ennek sokszor nem is a képességek hiánya, vagy az értelmi szint az oka, hanem egyéb, problémák. Ezeket pedig szakemberek segítségével egy év alatt jól lehetne kezelni, logopédus, fejlesztő pedagógus bevonásával. Persze ez ismét pénzt igényel. Csak hát olyan csoda módszer nem létezik, hogy kevesebb pedagógus, magasabb osztálylétszám mellett még növekedjen is a színvonal.
Lám lám, a megnövelt testnevelés órák hatására sem lett edzettebb az ifjúság. Ja, hogy arról már megfeledkeztek, hogy több testnevelés órához több tornaterem is kéne. (Vagy legalább egy, mert van ahol még ez a gond.) Nevetséges tornaszobáknak csúfolt lyukakban zajlik a testnevelés órák egy része.

Talán kisebbet kéne álmodni, de olyat, amit meg is tudunk valósítani. (pofon jobbra)

Ja és végül kilátásba helyeznék egy harmadik pofont is, remélem nem lesz rá szükség: a kötelező hittan oktatás sem fogja megoldani a magyar oktatás problémáját!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr852057949

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amiről nem beszélünk – 4.: Írd alá, hogy nem fogsz inni! 2010.08.23. 03:44:40

Nyomj a tizenhat éves elé egy pontozott vonalat, ahol vállalja, hogy nem fog inni a táborban. Garantálom: szarni fog rá.  Sok abszurd dolog történik az AKG-ban, de ez a húzás már tényleg nevetséges volt. Előrebocsátom, nem is működött. A tanárok i...

Trackback: ELHUNYT SIXX! ANYÁDAT IS NYUGGENREK HÍVOD? 2010.08.19. 10:47:17

 Az idült internettfüggő, hírhedten mocskolódó troll nem tudta abbahagyni a kommentekbe foglalt tömény gyalázkodást, még annak ellenére sem, hogy vércukorszintje vészesen leesett, majd inzulinos kezelésre szoruló cukorbetegségén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2010.08.19. 09:33:49

Egyetértek sok dologban a cikk írójával. Bár a testnevelés órák emelése jó ötletnek hangzik, valóban érdekes lesz a kivitelezése.

A hittanról meg csak annyit, hogy Angliában az iskolai nap szépen úgy kezdődik, hogy bemennek a templomba és szépen tolnak egy zsoltárt vagy énekelnek egyet. És képzeljétek el, mindenki kibírta.

Nekünk is el kéne gondolkodni a hitoktatáson, vagy illemtan órákon, vagy morális leckék bevezetésén vagy valamin, mert ez a materialista, lefelé taposok felfelé nyalok világkép, a tv-ből kifolyó szarral együtt csak erősíti az immorális társadalom kialakulását.

OFF:
Azt tudni kell, hogy Magyar Bálintkát azzal meghatározott céllal küldték az oktatáshoz, -mint bencét vagy ki a szart a rendőrséghez- , hogy tegye tönkre, nevetségessé és működésképtelenné.

Itt a nagy cél az lett volna, hogy a gondolkodni tudó társaság jelentős része majd lelép ebből az országból, a többi hülye meg 20 év múlva nem kérdez semmit és teszi a dolgát mert buta lesz mint a f@sz.

Csodálom, hogy az ugar népe képes volt ezektől megszabadulni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 09:39:51

@bontottcsirke: Angliában nem cigányok a leányanyák, és többet isznak, drogoznak meg késelnek, mint nálunk a putrisoron.

Ez lenne a napi zsoltár hatása?

Vagy napi zsoltár nélkül már nem lenne Birodalom?
Ne röhögtess már ki, hogy arra van szüksége a gyereknek, hogy az iskolában hazudozzanak neki.

Oda tanulni menjen, a többit meg elintézi a szülő.

luckky24 2010.08.19. 09:44:32

Sziasztok. A hittannal én sem értek egyet, (kolbászoszsömle szívemből szólt). De a poszttal egyetértek. Hülyeség hogy a szülő dönthet olyanról, amihez marhára nem ért (mert ugye az Ő gyereke a legokosabb, legszebb, stb). És sokan nem értik, hogy nem azért nem mehet sulibaa gyerek mert hülye, hanem azért, mert később lesz iskolaérett...

isti77 2010.08.19. 09:47:19

A '80-as években volt iskolaelőkészítő, a szomszéd gyereke járt is oda egy évig '86 körül, sokat nem segített rajta.

Gerolsteiner 2010.08.19. 09:48:57

Jó a poszt. De:
"Lám lám, a megnövelt testnevelés órák hatására sem lett edzettebb az ifjúság. Ja, hogy arról már megfeledkeztek, hogy több testnevelés órához több tornaterem is kéne (...) Talán kisebbet kéne álmodni, de olyat, amit meg is tudunk valósítani"
Önmagának mond ellent az író, hiszen nem az a cél(első körön) hogy minden iskola kap egy új tornatermet, hanem, hogy többet mozogjanak a gyerekek. Szóval ez a pofon félrement

+ a kötelező hittanoktatás (nem hívőknek etika, mint pl. Németország RLP tartományában) nyilván nem oldja meg az oktatás problémáit, nem is ez a célja. Hanem az oktatás nevelő feladatának kiteljesítése.

Gerolsteiner 2010.08.19. 09:52:17

@kolbászoszsömle: Van némi igazságod, de azt hiszem a társadalmi szolidaritás (és önvédelem) hatókörébe beletartozik, hogy ha a szülő elmulasztja nevelői kötelességei teljesítését, akkor ezt a társadalom vegye magára. Erre pedig az iskola a legjobb hely. Akár hittan/etika(erkölcs) óra keretében.

főboszorka45 2010.08.19. 09:54:38

Én laikus vagyok, nem pedaógus, szerencsére...
Természetesen én is jártam iskolába, a gyermekem is már elmúlt 20 éves.
Az a tapasztalatom, és a véleményem, hogy az oktatási rendszer is és a tananyag is rossz.
Én a következőképpen csinálnám: az első 2 osztályra széthúznám az írás, olvasás és alapvető számtani műveletek tanítását.Játékosan kellene tanítani a gyerekeket, koruknak megfelelően. A környezetismereti óra sem hiányozna ezekből, mert ez lesz a későbbi szaktárgyak alapja.
A második év után kezdeném úgy velük, hogy sok verset, ( pl Weöres Sándort) olvassanak, énekeljék el, stb. Itt már megmutatnám nekik a számítógépek alapjait is.Rengeteg erdei iskolát szerveznék, ahol játékosan tanulnának, némi számonkéréssel persze. A nyelv és irodalomból a verseket, Micimackót, Fekete István regéyneket olvastatnék velük.

Aztán 5. osztályban kezdenék a magyar, történelem, és szaktárgyi órákat. De a legelső feélév a tanulás módszertana lenne, hogyan tanuljunk, milyen tantárgyat. Aztán 18 éves korig ( ez nyolc év) alatt megtanítanám a történelmet, magyart, de nem kétszer, hiszen Petőfi tananyag 6 és 10 osztályben is. Minek? Kezdjék az alapoknál, és ha eljutnak Petőfiig, 10. osztályban vegyék azt.
Nagyon fontosnak tartanám, hogy az utolsó, a 12. évben megtanulják a 10 ujjsa gépírást, meglegyen egy nyelvből a középfokú nyelvvizsga ( különóra nélkül) és könyörgöm tanítsák meg az életr is őket,pl arra, hogy hogyan kell egy sárga csekket, vagy egy űrlapot kitölteni, általában az ügyeket intézni a hivatalokban.
Most ezzel ellentétes irányú az oktatás, és az is marad, nyilván nem véletenül, nehogy már okos legyen a gyerek, mint ahogy AMerikában sem az a közoktatásban

bontottcsirke 2010.08.19. 09:55:49

@kolbászoszsömle:

Egyrészt nem tudom honnan vannak összehasonlító adataid, másrészt meg nem hittanról beszéltem kizárólagosan, hanem mást is felhoztam lehetséges alternatívaként, csak el kell olvasni az hozzászólásomat normálisan.

Amit Gerolsteiner írt, ahhoz van közeli álláspontom. Itt morális nevelést kéne végrehajtani.

"Ne röhögtess már ki, hogy arra van szüksége a gyereknek, hogy az iskolában hazudozzanak neki"

Oda tanulni menjen, a többit meg elintézi a szülő.

És tévedsz, ha azt hiszed, hogy az iskola feladata csak az oktatás. Ebben a nevelés is benne van.
Hidd el a szülők jelentős részének fogalma sincs arról, hogy mi a gyereknevelés.

főboszorka45 2010.08.19. 10:02:59

MLG egy: a testnevelés óra. Az ilyen baromságokat, mint a gerendán való bukfencezés, meg kell szüntatni.
Azt is, hogy a hülye tanár olyan gyakorlatot csináltasson a gyerekekkel, hogy baleset lehet belőle.
93-ban eltörtem a lábaamt, meg kellett műteni, ez februárban volt.
Akkor hoztak be egy középiskolás kislányt (talán 11-es volt?)aki a tesi órán törte el a combját, mert a tanár olyan gyekorlatot csináltatott velük, hogy egymást kellett cipelni. A balesetes lány egy 40 kilós lánnyal került össze, ő volt vagy 70 kiló. Perzse, hogy ő bírta a társát, a másik meg nem. És leejtette! Következmény: újra kellett járnia a 3. osztályt, mert 3,5 fél hónapot hiányzott! A tanár persze mosta kezeit. EZT kell megszüntatni, inkább tanítsák meg őket úszni, kötelezően (de már általános 2. osztályban), és ha már cipeltetnek velük, aminek értelme nincs, akkor ott vannak a bokszzsákok pl.

MagyarZizzi (törölt) 2010.08.19. 10:04:01

Maximálisan egyetértek a posztolóval. A buktatás nem büntetés, hanem lehetőség a diáknak, hogy bepótolja amit nem tudott megtanulni, ez pedig az alsó osztályokban nagyon fontos, mert ha nem tud írni-olvasni, a felsőben sem fog boldogulni. De egyelőre a tananyag úgy van elosztva, hogy egy éva alatt túl kell lenni az alapozáson, és aki lassabban tanul a többieknél, azzal nincs idő külön foglalkozni. Talán először ezen kellene változtatni, és utána jöhet a kötelező hittan, meg a többi marhaság fölött vita. A több tornaóra ötletét én is támogatom, csak hát igen, tornaterem is kéne hozzá...

k trout 2010.08.19. 10:05:55

Kezdem unni, hogy mindenki ebben (buktatás/nem buktatás) látja a legfőbb oktatási problémát. Ja, meg a hittan, meg az osztályzás. Itt kezdődik és végződik az összes vita, ezzel kezd az új kormány, mint a legfontosabb intézkedések egyike. Jelzem, buktatás kb. ugyanannyi volt az elmúlt pár évben is, mint előtte, valószínűleg a szülők az esetek többségében belátták, hogy ez a megoldás. Vannak viszont olyan országok, ahol (ó, mily gyalázat) nincs buktatás, mégis jobban teljesítenek az összes nemzetközi összehasonlító felméréseken (Dánia pl.), mint mi. Tehát a problémát valahol máshol kéne keresni. Azonkívül nem gondolom, hogy a lebukott gyerek, a nála egy-két évvel kisebbeket kifejezetten inspirálná, de ez valószínűleg csak az én emlékeimben szerepel, a memóriám meg lehet, nem a régi. :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 10:07:44

@Gerolsteiner: @bontottcsirke: Szerinted van _bármi_ haszna annak, hogy etikát vagy hittant tanítsanak annak, aki otthonról úgy jön, hogy szüksége lenne némi nevelésre?

Vagy csak munkát kell adni a ma orosztanárainak, a bazisok hittudományi főiskolát végzett mameluknak?

k trout 2010.08.19. 10:11:38

@bontottcsirke: Az utolsó nemzedék, aki hittant, illetve etikát tanult kis híján kiírtotta egymást. De persze lehet busongani tovább, hogy milyen hihetetlen etikátlanok a mai fiatalok, meg mi lesz így a világból, stb.

öregbuksi 2010.08.19. 10:12:56

A kötelező hittanra, vagy az erkölcsoktatására nem a 6-7 éves gyereknek van szüksége, hanem az egész NEMZETNEK!!!!! Azok az emberek akik ágálnak ellene legalább tudják miről van szó.A zőmnek gőze nincs az emberségről és az együttérzésről. Az iskolaéretségnek van másik előjele is. Az unokám július 16.-án múlt 7 éves, elsején megy iskolába. Egy évet unatkozott az oviban, mert valakik ilyen szabályokat alkottak.Az isi előkészítő nem tudom, működik-e? 30 éve a lányom, kis súlya végett járt előkészítőbe. Semmi olyant nem tanult amit előtte ne tudott volna, sőt csak voltak ott mint a befőtt. Nem a legjobb tanítók foglalkoztak velük, sajna, hanam azok akikre nem lehetett mást rábizni. Biztos, hogy iszonyatos sok munkával lehet csak emelni az oktatás szinvonalán. Jönnie kell a "LÁMPÁSOK" nemzedékének, vagy leszünk "körülállok" saját hazánkban. És ezt nem lehet másként elkerülni, minthogy oktatni kell az erkölcsöt és a együttérzés tudományát.

one_away 2010.08.19. 10:14:22

a bukás nem büntetés? Akkor miért használja arra néhány osztályfőnök, hogy megszabaduljon a kellemetlen gyerektől?

Gerolsteiner 2010.08.19. 10:15:22

@kolbászoszsömle: Szerintem van. Ha már otthon azt látja, hogy pl. lopni szabad, legalább halljon másik véleményt is.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 10:19:13

@Gerolsteiner: Ez azért elég szánalmas...
Remélem érzed!

Roy 2010.08.19. 10:22:07

@bontottcsirke:
Amelyik szülőnek fogalma sincs mi a gyereknevelés, talán nem kellene oda gyerek. Az iskolának is kel valamennyit nevelni, de egy 30 fős osztályban nem hiszem, hogy a pedagógusnak még a szülő szerepét is át kellene venni. Erre sem energiája, se ideje nincs, vagy tanit vagy nevel. Egy 45 perces órába nem hiszem, hogy mind a kettő belefér.
Az hogy Angliában mi van az nem biztos, hogy itt is jó lenne. A hittan fakultativ oktatásban lehet elképzelni csak. Nem kell ráeröltetni senkire.

Tuszun 2010.08.19. 10:23:24

A buktatas eltorlese az iskolarendszer atalakitasa nelkul egy fabol vaskarika.
Ket gyermekem jar(t) Montessori iskolaba kulfoldon ("alsoba"). Aki nem ismeri, annak ajanlom kicsit utana nezni, aki meg hallott rola, annak is :-). Ott sincs buktatas meg jegy, de az egesz rendszer maskepp epul fel. Ott egyutt tanult, egy osztalyba jart a jokepessegu, a down-szindromas, a torok, stb. Es mit ad Isten, nincsenek rosszabb mutatoi egy tovabbtanulasi osszehasonlitasban, mint egy hagyomanyos iskola eseten. Szocializacio es egymasrafigyeles szempontjabol gondolom nem kell ecsetelni, mit jelent ez mindket felnek.
A hittanhoz csak annyit, hogy 9-10 eves korban van hetenkent egy ora, amikor az osztaly szetvalik. Mennek katolikus hittanra, evangelikus bibliaorara, vagy etikara. In horrible dictu meglatogatja egymast ket csoport.

Tudom, nem lehet megvaltoztatni egy csapasra az oktatast otthon, es nem biztos, hogy mindent at kel vennunk mashonnan. De jopar velt vagy valos problemanak mar kiprobalt alternativaja, azt figyelembe lehet venni, amikor a merre tovabb-on gondolkozunk.

teknős 2010.08.19. 10:25:00

Ki kellene indulni a realitásokból.

Amennyiben nem költünk több pénzt az iskolára, az oktatásra, akkor nem lesz jobb.

Bárki bármit állít, az iskola nem a digitálisd tábláktól lesz jobb, hanem a tanároktól, tanítóktól.

Lehet, hogy 1930-ban vagy 1950-ben el működött az iskola 40-50 -es osztálylétszámokkal, ma már nem megy. A gyereket sokkal több és a figyelmét elvonó impulzusok érik, mint 50 éve. Ma kisebb osztálylétszámra és több tanítóra van szükség. A kis falusi iskola az összevont osztályaival lehet versenyképes egy elittista, digitális táblás iskolával, ha midnkettőben kivólóan képzett pedagógusok végzik a munkájukat.

A hittan oktatással, vagy etika oktatással pedig óvatosan kellene bánni. A magyar társadalom nem a német és ha politikai támadások kereszttüzébe rakjuk, akkor többet ártunk vele, mint használunk.

Azt hiszem a gyerekek számára az lenne a legkívánatosabb, ha az őt körülvevő felnőttek partnerként tekintenének egymásra és megadnák a gyereknek azt a biztonságot, amire szüksége van. Ami szerintem legjobban hiányzik nem csak az iskolákból, hanem a társadalomból is. Nincsenek közös és megfogalmazott céljaink, amit be tudnánk mutatni a gyerekeknek.

Lám a kedves posztíró is csak "társadalmi pofonok" kiosztása mellett érzi hitelesnek a mondandóját!

vincemate 2010.08.19. 10:31:05

@bontottcsirke: Mi az, hogy "Angliában az iskolai nap szépen úgy kezdődik, hogy bemennek a templomba és szépen tolnak egy zsoltárt vagy énekelnek egyet."?

Hol?

Minden egyes iskolában, államilag kötelezően?

Na ne hülyéskedj.

Void Bunkoid 2010.08.19. 10:41:48

@öregbuksi: hittant légy szíves neee.

Nem vagyok egy turul-fehérlófia-ősmagyarkodó, tehát senkinek nem is forszírozom, hogy lovat áldozzon a berekben, de alapvetően a kereszténység erőltetését ellenzem.

A kereszténység majd minden felekezete baromi manipulatív, alapvetően hataloméhes valami. Nem jó. Nekem ne mondja meg senki, hogy hogy néz ki az én istenem, meg hogy "szerinte" hogyan kell éljek a jelenben azért, hogy holmi soha be nem bizonyított túlvilági üdvözülésben részesüljek. Én most szeretném magam jól érezni - emellett hinni is, de nem egy olyan istenben, aki nekem megszabja, hogy mi szerint fog engem a halálom után szeretni, hanem aki most is szeret engem úgy, ahogy vagyok.

A magyarság kereszténnyé válása jó ezer évvel ezelőtt meg amúgy is erőszakos, diktatórikus valami volt (ha utánanézel, Szent István törvénybe foglalta, hogy KÖTELEZŐ templomba járni, ha valaki nem ment, nyilvánosan ostoroztatta meg az illetőt a mise után), s megjegyzem kényszerből - egész egyszerűen ha mi annak idején nem vesszük fel a keresztséget, a környező, már keresztény népek, kétoldalról a németek és a bizánciak - teljes egyetértésben darálták volna fasírttá az egész magyarságot röpke pár év alatt, a kevés hírmondó maradékunk meg olvadt volna a környező népekbe, kb úgy mint később belénk a kunok, s mára maximum régi családnevekben élne a magyarság, nagy részünk Petrovics, meg Papescu meg Grünstein lenne :P

Void Bunkoid 2010.08.19. 10:43:55

ja és természetesen a bizánciak és a németek ezt a - de végül ugye nem megvalósult - népirtást természetesen az übertoleráns és mindenkit szerető és üdvözítő Jézus Krisztusra hivatkozva tették volna...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2010.08.19. 10:46:07

@főboszorka45:
Konkrétan nekem felmentésem volt tesiből gyógytesire, gyógyúszásra jártam. Szigorúan tilos lett volna bordásfalon függeszkedni, meg "óriászsámolyt" (mi a fene a neve?) ugrálnom.
A tesitanárom ettől föüggetlenül csináltatta, ordított velem, és kijelentette hogy csak hisztizem, ha nem csinálom meg...
Apaból az alkatom sem olyan, aki hipp-hopp átugorja azt a nagy számolt vagy mit, én velemiért mindig hassal a falán landoltam...
De pl úszni imádok. Meg futni is, ha nem kötelező. Amikor van kedvem elmegyek futónapra, nem mondom végigszaladom, inkább kocogom, de jól érzem magam.
De a testnevelés "valami okból" (lásd fent) inkább csak meggyűlöltem, mintsem megszeressem...

öregbuksi 2010.08.19. 10:46:44

@teknős:" A kis falusi iskola az összevont osztályaival lehet versenyképes egy elittista, digitális táblás iskolával, ha midnkettőben kivólóan képzett pedagógusok végzik a munkájukat" Az én habókos álmom annak a kb. 300 éves metszetnek a megvalosúlása, ahol látszik egy lombos fa, alatta a TANÍTÓ, ő elötte a diák ül, térdén a könyvvel. Nekem ez a metszet a tanítói elkötelezettséget a nyugodt környezetet ( politika mentes )és a jó könyv, valamint a tanuló sérthetettlen egységét szinbolizálja.
Kérdem Öntől is, milyen messze vagyunk ettől az egységtől?

Gerolsteiner 2010.08.19. 10:50:24

@kolbászoszsömle: Aha. Szóval te úgy gondolod, hogy ha Pistike lop meg verekszik az iskolában, akkor hagyjuk rá, igaz? Na ez a szánalmas. Persze nem azt mondom, hogy ha erkölcstant tanul az otthon nem nevelt (vagy rosszra nevelt) gyerek, akkor rögtön megjavul, de az esélyt meg kell adni neki. Meg az összes többi gyereknek is hasznos lenne általában, sokkal kevesebb lenne az érzelmi fogyatékos.

öregbuksi 2010.08.19. 10:53:25

@Void Bunkoid: Igaza van, nem a teológiai ismeretekre gondoltam és nem a vallásgyakorlás kötelezővé tételére, hanem az egymás iránti megbecsülés és tolerancia az emberszámbavevés tudományának (talán) oktatásáára.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 10:55:05

@Gerolsteiner: Nem bameg az a szánalmas, hogy a hatodik parancsolatot véleményként aposztrofáltad.
Az.

Az érzelmi fogyatékosság-kereszténység kapcsolatáról meg ennyit: bitflow.dyndns.org/hungarian/MichaelAndDebiPearl/Hungarian-Gyermeket_Nevelni_Isten_Felelmeben_2004.pdf

Gerolsteiner 2010.08.19. 11:03:23

@kolbászoszsömle: "az a szánalmas, hogy a hatodik parancsolatot véleményként aposztrofáltad." ??
Pearlék szadista pamfletjét idekeverni meg önmagáért beszél

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 11:09:03

@Gerolsteiner:

OK!
Legyenek ír vagy német katolikusok...
Azok szeretik csak igazán a gyerekeket!
Úgy megértik őket!
Bennük aztán nincs semmi érzelmi fogyatékosság!
Tiszták, hisz tisztákkal veszik körül magukat!

inebhedj - szerintem 2010.08.19. 11:14:06

@Void Bunkoid:

A Vajkra (István) vonatkozó megállapításaid igazak, leszámítva, hogy _nem_ a kereszténység felvételéről volt szó, hanem a római katolikus hit felvételéről. A magyarok kereszténysége korábbról eredeztetik, Vajk illetve Gecső (Géza) idejében gyakorlatilag mindenki keresztény valamilyen formában, csak éppen nem mindenki római katolikus (a bizánci katolicizmus, de még inkább az ún. ős-kereszténység jellemző). Vajk a római katolicizmus tűzzel-vassal való elterjesztéséért szerzett elévülhetetlen érdemeket Róma, és a német-római császár előtt.

Gerolsteiner 2010.08.19. 11:15:10

@kolbászoszsömle: a kedvedért külön felhívom a figyelmedet arra, hogy nem kizárólagosan hittanról beszéltem, és különösen nem római katolikus hittanról. Nyilvánvaló katolikusellenességed dacára feltételeztem - és erre i próbáltam utalni, noha nem ilyen szájbarágós stílusban -, hogy egyet tudsz érteni azzal az állítással, miszerint alapvető erkölcsi normák oktatása az iskolákban hozzájárulhat az iskolások erkölcsi és érzelmi érettségéhez.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 11:25:50

@Gerolsteiner: Az alapvető erkölcsi normák oktatása esetleg belefér, de a hittan, mint olyan, fasság.

Hazudni a gyereknek én akarok, és nincs kedvem hitvitába bonyolódni a tanárral.
Ha matematikából azt tanítja, hogy 195 fokos a háromszög, akkor bemegyek, szólok az igazgatónak, vagy másvalakinek, és elküldöm a kurva anyjába.

Viszont, ha azt kezdi el magyarázni, hogy élt a Jézus és feltámadt, akkor, bár ez lehet, hogy az ő hite, de szerintem meg így volt:

"Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát."

akkor én azt szeretném, ha ezt tanulná.
Mert a Biblia Pearl-t jelenti, meg a genocídiumot, meg azt a jóságos Istent, aki hatalmas kegyelmében a fáraó bűne miatt megölte az összes elsőszülöttet!
Legyen hát áldott ezért neve!
Mindörökké!

Gerolsteiner 2010.08.19. 11:31:31

@kolbászoszsömle: No, hát erről beszélek; olyan rendszer kell, amiben te beírathatod a gyerekedet etikára/erkölcsre,az enyém meg járhat hittanra, azt kész. Nem értem a problémádat.
Egyébként elfogadom, hogy elutasítod, sőt megveted az egyházat, de a provokatív stílust néhol kissé erősnek érzem.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 11:46:58

@Gerolsteiner: Én a keresztényeket vetem meg, nem az egyházat!
Az egyháznak hatalma van, ami önmagában legitimál.
Az, hogy nekem nem tetszik az egyház, az egy dolog.
Az, hogy terjeszteni akarja önmagát, az természetes.
Az, hogy nekem ez nem tetszik, és szólok ellene, az is természetes.
Az is, hogy mamelukokat használ a céljaihoz, az is természetes.

A gond azzal van, hogy tittant, vagy etikát akarsz taníttatni.

A hittan nem etika.
Az egyik nem helyettesíti a másikat.
Az egyiken azt tanulja, hogy Isten egyik parancsa, hogy mindenkit öljenek meg Jerikóban, a másik meg az, hogy ne ölj.
Meg azt tanulják meg, hogy egy ember bűne miatt egy egész birodalmat nyomorba dönt a hatalmas jóságában, elpusztítva a gyerekeket, állatokat, majd dögvészt hozva a maradékra, a másikon meg azt, hogy hát, csak azért, mert bibliai hivatkozások vannak benne, még nem adunk ki Pearl-féle műveket.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2010.08.19. 12:21:43

Kedves @főboszorka45: !

Egy - két megjegyzésem azért lenne:
"Itt már megmutatnám nekik a számítógépek alapjait is."
Szerintem ekkorra már régen ismerik az alapokat, sőt! Én inkább a nevelő funkcióra helyezném a hangsúlyt, például biztonságos internet, stb.

"megtanítanám a történelmet, magyart, de nem kétszer, hiszen Petőfi tananyag 6 és 10 osztályben is. Minek?"
Ez az eszemefuttatás bennem egy olyan képet idéz fel, hogy a gyerek feje egy edény, amibe a tanárok tölcsérrel töltik a tudást. Nyilván változik a gyerek, változnak a szellemi képességei. Ahogy Kosztolányi írja: egy mű sosem magában jön létre, hanem azáltal a párbeszéd által, amit a szerző, a mű és az olvasó folytat. Szerintem ezért nem hülyeség kétszer tanítani "ugyanazt". Mivel nem is ugyanaz. Az alapokról való elkezdés alatt pedig nem tudom, mit ért, kedves főboszorka45.

"nehogy már okos legyen a gyerek, mint ahogy AMerikában sem az a közoktatásban"
Szerintem nincs ilyen tudatos összeesküvés minden egyes jelenség mögött. Inkább azt érzem, hogy megváltozott a világ (posztmodern), és az oktatás több-kevesebb sikerrel most próbál meg alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

szekertabor · provo.blog.hu 2010.08.19. 12:39:38

Máshol is leírtam már, de azt hiszem, ide is passzol:

A gyermekeknél nem csak a fejlettség mértéke, hanem a fejlődés üteme is jelentősen eltér(het). Ezért a liberális oktatás nem azt jelenti, hogy az azonos évben születetteket egy osztályba tereljük, és egységesen vagy egyénre szabottan oktatjuk, hanem azt, hogy alsó tagozaton osztatlan közös (tanyasi) iskolarendszert működtetünk, ahol akár minden órán más (fejlettségi szintjének megfelelő) csoportba kerül a lurkó, vagy indokolt esetben engedjük az évismétlést vagy évfolyam-ugrást. Ugyanis az azonos korúak differenciált oktatása egy korántsem liberális kényszerhelyzetre adott alacsony hatékonyságú válasz. Egyszerűen rosszul gazdálkodik a pedagógus erőforrásaival, ahogyan azt a posztíró is kifejti. Akár ugyanaz a gyereknek lehet kezdetben lassú a fejlődési tempója (ami évhalasztást vagy évismétlést indokolhat), majd később felgyorsulhat akár egy évfolyamugrást is lehetővé téve, vagy fordítva, kezdetben az átlagnál gyorsabb, majd jelentősen lelassuló.

Ha az életkor-évfolyam szabályt sokkal lazábban kezelnénk, akkor fel sem merülne, hogy az esetleges évismétlés kudarcélményt okoz egy gyereknek. Én személy szerint egyébként az osztatlan alsó tagozat híve vagyok, vagyis 6-10 éves korig egy nagy csoport 4-5 pedagógussal, akik minden foglalkozásnál egyedileg osztják fel egymás között, hogy kihez kik kerüljenek, úgy válogatva össze a csoportokat, hogy a gyerekek a legtöbbet profitáljanak az ott folyó munkából. Ez lehetővé tenné azt is, hogy néha a "nagyobbak" segítsenek a "kisebbeknek", vagy azt, hogy a pedagógus együtt tudjon haladni az egész csoportjával, úgy hogy csak egyfelé kell koncentrálnia. Persze itt is előfordulhat, hogy valaki 4 helyett 5 évet tölt az alsó tagozaton, de ez úgyszólván fel sem tűnne senkinek.

Az általános iskolának szerintem egyébként is csak néhány dolgot kell megtanítania - de azt alaposan: értő olvasás, szóbeli és írásbeli önkifejezés, valamint számolás. Az értő olvasáshoz gyakorlószövegként kellenek a szaktárgyi ismeretek, hiszen az iskola végére a tanulóknak tudniuk kell tájékozódni úgy egy irodalmi műben, mint egy történelmi ismeretterjesztő írásból, egy menetrendből vagy egy vegyszeres flakon címkéjéből. Tehát nem a szaktárgyi lexikális tudásra van itt szükség, csak olyan mértékben, ami a szaktárgyi szövegek megértéséhez elengedhetetlenül szükséges.

bontottcsirke 2010.08.19. 14:37:09

@vincemate: nem mindenhol, csak a jobb helyeken

bontottcsirke 2010.08.19. 14:37:42

@k trout: ez annyira hülyeség, hogy nem is értem

bontottcsirke 2010.08.19. 14:38:24

@kolbászoszsömle:

Kedves Gyerekek,

Én értem, hogy a hittan, a morális nevelés meg az etika szavak vörös posztóként jelennek meg a szemeitek előtt, mert hát ugye a korszak amiben nevelkedtünk egy elvtelen, torz, klasszikus értékeket nem mutató, kicsinyes, kisebbségi komplexusoktól hemzsegő, irigy, szar világ volt, ahol az egyetlen érték a pénz és a kapcsolatok voltak.

Azért próbáljatok a saját hülyeségetek fölé kerekedni és tegyétek a szívetekre a kezeteket.
Szeretnétek egy kicsit morálisabb és tisztább világot vagy élnétek tovább ebben a kelkáposztaszagú, képmutató nagy büdös semmiben?semmiben

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.19. 18:55:02

@bontottcsirke: Az etika és a morál oktatását nem kéne összekeverni a hittan oktatásával.

A hittan az hittan, az etika meg etika.
A krumpli nem alma.

A hittanon azt magyarázzák, hogy meg kell ölni Jerikó lakosságát, ha Isten megparancsolja, mégpedig úgy, hogy közben megtartod a Tízparancsolatot, amiben benne van az ölés tilalma, az etika meg valami mást magyaráz, pl. olyat, hogy csak azért, mert parancsot kaptál nem kell megtenni.

Persze, én is megértelek, hiszen egy olyan rendszerből jövünk, ahol megmondták, hogy mikor mit kell tenni, miről mit kell gondolni, és ez a fenenaagy szabadságban már nincs, így új urakat keres a nép, de attól, hogy értem az események pszichológiáját, még okádni tudok ettől a szervilitástól, attól meg még inkább, hogy ezt egyesek újra generalizálni akarják.

bontottcsirke 2010.08.19. 23:16:47

@kolbászoszsömle:

Persze igazad van, én sem bigott hittanban látnám a kiutat, csak megoldásokat keresek a problémákra. Ettől függetlenül szerintem morális dolgokat kell mutatni a felnövekvő generációknak mert a mostani társadalom szemlélete nem fenntartható, csupán erre céloztam.

Szerintem ugyanabban a csónakban evezünk és közös pontokat kéne találnunk, bár ez kissé klisésen hangzik, de mégis néha az egyszerű gondolatok adják a dolgok csimborasszóját.

Amúgy meg 4 sör után vagyok és ilyenkor mélyen szántok.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.20. 07:45:07

@bontottcsirke: Szerintem hiú ábránd az, hogy holmi szájalástól jobb lesz "morál".
Akkor már inkább legyen feladata a gyereknek az, hogy takarítsa ki az osztálytermet, amiben tanul.

bontottcsirke 2010.08.20. 08:14:10

@kolbászoszsömle:

Ezt mi csináljuk is hatodik óra végén.

CSak néha ellankadt a dolog, mert a kedves kollégák elfelejtették.

colonel pondró 2010.08.20. 11:16:40

@kolbászoszsömle: Alapvető félreértés és tájékozatlanság látszik a hozzászólásaiban. Magyarán: keveri a szezont a fazonnal. Nem kellene az ószövetség zsidó Istenképét összekeverni az újszövetség ezzel szöges ellentétben lévő Istenképével. Jézus lényege pont az volt, hogy megváltoztatta ezt a képet.NEM megújította,nem továbbfejlesztette, hanem azt mondta, hogy az Isten nem olyan mint azt ti-t.i.:zsidók-hirdetitek.Ki is végezték miatta mint tudjuk. A keresztény hit-erkölcs alapja nem a tízparancsolat, hanem a hegyibeszéd. Óriási a különbség. Hogy miért és hogy került egy "könyvbe",mármint a bibliába ennyi ellentmondásos dolog, annak történelmi magyarázata van, amin sok-sok teológus, filozófus, vallástörténész stb. vitatkozik a mai napig is.

skipy 2010.08.20. 23:22:46

@öregbuksi:
Erre egy fáradt mosoly a válasz. Semmi több.

SEMMI köze a vallásnak az általános erkölcsi elvekhez.
A ne lopj, mert Isten lát, és a ne lopj, mert a kamera lát ugyanoda vezet.
Nem attól lesz valaki erkölcstelen, hogy nem hiszi el az öreg bácsi teremtéstörténetét, és a fia szenvedéseit.
Természetesen sokkal egyszerűbb Istennel magyarázni, de erről az ominózus ZH kérdés/válasz jut eszembe:

K: Miért apoláris a szén-tetraklorid?
V: Isten így teremtette.

A KÖTELEZŐ hittan meg eléggé üti a lelkiismereti/vallásszbadságot.
Vagy úgy képzelted el, hogy Hittanon én (vagy a gyerekem inkább) a spagettiszörny féle teremtéstörténetet is hallhatja? Ugye hogy nem.

skipy

skipy 2010.08.20. 23:30:58

@bontottcsirke:
Helló!

Tedd a szivedre kezed. Szokott a gyereked (ha van) TV-t nézni?
Ott vagy vele, hogy elmagyarázd, hogy Győzike az nem életpálya?
Avagy minden anime robolja a gyerekeket! (csak azért mert a gyerek pl. Narutóból a verekedésre emlékszik, nem a morális kérdésekre? Mert az is van!)

Mennyire könnyű lesajnálni a világot, mert a médiából ömlő mocsokra senki sem tesz szájkosarat! Az sajnos a szülők feladata lenne, de nekik van jobb dolguk is.

Tévedés ne essen, nekem nincs saját gyerekem, így senkit sem kívánok emiatt elítélni, de az unokaöcsiken ezt látom, és ezzel próbálom árnyalni az itt felfestett képet.

skipy.

ps.: Még szerencse, hogy a Biblia csak unalmas könyvként könnyen elérhető. Vajon hány Káinka lenne most börtönben, ha azt tartanák követendőnek?
(és nem lenne ott senki, aki rámutat, hogy Káin nem volt fasza gyerek)

bontottcsirke 2010.08.21. 09:27:37

@skipy:

Szerencsére a gyerekeink olyan szellemi szinten vannak, hogy ezeket kiröhögik.

Amúgy a távirányító meg ne a gyerek kezében legyen.

gyuzsu 2010.08.21. 10:13:54

Ismereteim középiskolából valók. Etika oktatás van, bárki bármit is mondjon. A legtöbb iskolában külön óraként, bár lehet, hogy néhány helyen más órába illesztve. Érettségizni is lehet belőle. A diákok még egy elitiskolában sem veszik komolyan, pontszámot nem ér, csak az érettségizik belőle, aki akar. naivitás azt hinni, hogy ha lesz etika/hittan oktatás, akkor majd erkölcsösebb generációk nőnek fel. Elméleti erkölcs nincs -etika tudomány van, de nem erre vágyik senki, hanem erkölcsösebb generációkra. Amíg a szülő mondjuk adót csal, az iskola nem buktat, mert bizonyos szülők gyereke egyenlőbb, amíg egy index címlapon egy hét alatt minimum egy korrupciós ügy kipattan, amíg sikk bérlet nélkül utazni és az elenőr a hülye, amíg egy focimeccsen a bíró döntése biztosan mindig hülyeség, addig édes mindegy, hogy tanul e etikát a gyerek.

Buktatás. Amíg az iksolákban aza rossz tanár, aki buktat, mert az rontja az intézmény renoméját, addig nem fog változni semmi. Amúgy ez érthető az iskola részéről, a bukási, évismétlési adatok nyilvánosak, ha a szülő azt olvassa, hogy sok a bukás, nem az lesza vélemény, hogy sok a buta gyerek és milyen jó az iskola, hanem az, hogy milyen sok hülye tanár van ott, nem tudják megtanítani a szükségest a gyerekeknek. Persze ugyanez a szülő, ha a saját gyereke osztályában van egy rossz gyerek, akkor azonnal a bukást fogja preferálni...

Többnyire atr látom, hogy megfogalmazódnak olyan vélemények, amelyek mindig ugyanazt gondoló és intelligens szülőkkel, tanulni akaró diákokkal, és szakmai alapokon működő iskolákkal számolnak, mindössze a realitást hagyják ki a számításból, és a realitás legofntosabb elemeként azt, hogy a rendszer mindi szereolője emberekből áll. Az ember meg nem tökéletes. Ja, és sokféle.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.22. 20:48:43

@colonel pondró: Amikor én jártam hittanra, ott a papcsi azt tanította, hogy Jézus milyen fasza gyerek volt, mert elszökött otthonról, hogy a templomban lehessen, és még be is szólt a szüleinek...

jo.e 2010.08.25. 10:51:19

@kolbászoszsömle: A személyes sérelmekből adódó ellenszenveddel nyilván nem lehet mit kezdeni. Én nem vagyok vallásos, soha nem járok templomba, de a kislányom jár hittanra az iskolában, mert szólt, h. szeretne (2.os korában) Soha még olyan kedves hölggyel, mint a hittantanára nem találkoztam. Neki soha nem jutna eszébe Jerikó lakosságát v. akárki mást is kiirtani v. 1álatalán ilyesmiről szót ejteni. 1ébként nem hiszem, h. a hittantanítás erről szólna. Senkinek nem válna kárára ha egy ilyen ember tanítaná őt v. akár csak beszélgetne vele heti 1 órát.

Alasseo 2010.08.29. 12:20:00

Az általánosan megbecsült emberi értékeket nem csak hittannal lehet továbbörökíteni (itt az is bejátszik, hogy a Bibliát, vagy a teremtéstörténetet ismerő ember még nem lesz automatikusan megfelelő példakép a gyerekek számára) és azt is megkérdőjelezem, hogy a fellengzős etika is képes lenne erre. Teszem azt általános iskolában. Mondjuk a "semmire sem jó" osztályfőnöki órán is lehetne erre időt szánni és kellene is.
Az alapvető életszemlélet megváltoztatásához, egészséges irányba tereléséhez itt nem csak az oktatás reformjára lenne szükség, hanem vállalható életvitel megteremtésére, teljes médiareformra -és szabályozásra és a tudás értékének nagyfokú növelésére, és ezek még csak részelemek. Elég komplex és nehéz feladat, és félek, ezt senki sem fogja magára vállalni.
Azzal sem értek egyet, hogy a szülőnek nincs ideje a gyerekre, ha már megszületett szerencsétlen, legyen ideje rá, ne csak a családi pótlék felszedéséhez. Az iskola oktató és nevelőintézmény, de nem elsősorban nevelő. Sok szülőnek igen nevetséges elképzelése vann a saját és az iskola feladatáról. Tudnék mesélni.

Egy pályakezdő pedagógus.

fofoka · http://adobevallas-konyveles.hu 2010.08.29. 20:51:32

Csak a posztot olvastam, a kommenteket nem.
Nálunk (kisváros) van nulladik osztály. Nagyon jól működik, így aki csak kicsit is érzi már az oviban, az az óvónénikkel megbeszélve mehet a nevelési tanácsadóba, ahol vizsgálat után javaslattal lehet a nulladikba beiratkozni. Ez a jól működő rendszer kezd felborulni. Ugyanis a kisváros négy ovijából egy erre kimondottan "rájátszik". Vannak olyan óvónők (csoportok) akik 3-4 év alatt szinte sehova sem fejlődnek, de nem gond, kötelezően mennek a gyerekek a nevelési tanácsadóba, majd onnan sajnos szükségesként nulladikba. A 3 általános iskolából a városunkban egyben van nulladik évfolyam két osztállyal. Ideális létszám 15-15 fő lenne. Idénre eljutottunk oda, hogy 25-30 fős csoportok alakultak így ki. Nem lesz egyszerű, de amelyik kicsinek szükséges, még mindig jobb, mint plusz egy évet unatkozna még az oviban.
Nem szabad buktatni témában: nagyobbik fiam most lesz ötödikes... akiken látták a szülők, hogy a szigorú tanítónéninél nem tudnak majd negyedikből tovább lépni (szépen kérte a szülőket - 3 gyerek - elsőtől kezdve, hogy ismételjenek osztályt, de semmi eredmény...), azok vagy harmadik év végén elvitték egy gyengébb iskolába a gyerekeket. A legdurvább az volt, amikor egyik kislányt negyedik év végén áprilisban íratták át gyorsan a bukás elől máshová, hátha ott még valamit javíthat, és tovább mehet.
Ugyanakkor volt egy kislány, aki első év végére még nem tudott olvasni, és mindenből le volt maradva. Hiába volt előtte már egy év alapozás a nulladik évfolyamon. A szülők belátták, hogy még nem megy, nincs megérve rá. Ismételte az elsőt, most lesz negyedikes, és a közepesnél kicsit jobban megy neki. Nem a kitűnő nála a cél, hanem a képességeiből a legjobbat kihozni. Ha akkor nem ismétel, esélye sem lenne, így volt.
Most megy elsőbe a fiam. Már volt nálunk családlátogatni a tanító néni, és mielőtt elment szóltam, ha bármi gondot lát, ami miatt úgy érzi, hogy plusz segítség kell a kisebbikemnek azonnal szóljon. Már most megbeszéltük, mivel az oviban mindig kidumálta magát a rajzolás alól, csak festeni szeretett, így az írásra több időt kell itthon majd szánni a gyakorlásra.
Szerintem nagyon sok függ attól is, hogy a szülőknek milyen a kapcsolatuk a tanárokkal, mennyire naprakészek az iskolai életéből a gyereknek.
Felsőbe megy a nagyobbik fiam, már találkoztam néhány tanárával, az egyikük (magyar-töri) már szólt, ha valakinél 2-3x lecke vagy felszereléshiány lesz, azonnal hívni fogja a szülőt, hogy együtt oldják meg a felmerült problémát, mert ez neki már jelez valamit.
Mi családunk nem igazán vallásos, a hittan is akkor jó, ha olyan tartja, aki igazi pedagógusi vénával rendelkezik. Akkor sokat segíthet, egyébként plusz egy tantárgy nem több.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.29. 21:30:10

@jo.e:

1; Ha a személyes sérelmek számomra elegendők ahhoz, hogy ne akarjam kitenni ennek a gyerekemet.
A kedves hittantanítónéni meg nem érdekel.
Én is tudok disztingválni, aki személyesen találkozik vele, egy roppant kedves, előzékeny és simulékony és művelt embernek tart, hacsak el nem bassza a határokat, mert akkor csak a műveltség marad, amit bunkóságba fordítok.
Szóval ama nő egy olyan embert állít pozitív példaként a gyerek elé, aki meglóg otthonról, majd a saját szüleit bassza le, hogy mit aggódnak, ő csak templomba ment...

És az, hogy senkinek nem válna kárára, ha egy olyan kedves hittantanárnénivel beszélgetne, mint ama nőszemély, abban ne legyél biztos.
Ember ő is, a kereszténység pedig nem egy tökéletes rendszer. :P

A második részhez pedig: Ha valamiről nem beszélnek, akkor az nincs? Ahhoz képest, hogy nem vagy keresztény, eléggé követed azt amit azok csinálnak.
ti. nem beszélünk róla, így nem is történtek meg bizonyos dolgok, amiket benntartanak, belügyként kezelve, áthelyezgetve... :D

@fofoka: "Már most megbeszéltük, mivel az oviban mindig kidumálta magát a rajzolás alól, csak festeni szeretett, így az írásra több időt kell itthon majd szánni a gyakorlásra. " - Szegény gyerek... Már most eldöntöttétek a tanárral, hogy neki nem fog menni az írás.

jo.e 2010.08.30. 13:49:41

@kolbászoszsömle: Ekkora keresztényellenességgel nem lehet mit kezdeni - jelzem nem is akarok, nem érdekel. De az, hogy mindenki hülye aki másképpen gondolja (nem írod, de gondolod, nem? :) ) azért 1 kicsit erős. Nem vagy te 1 kicsit beképzelt?
Igen, amiről a kisgyereknek nem beszélnek az nincs. Nincs evolúciós ugrás, nincs atomfizika, ..., nincs öldöklés a hittanon. Majd ha meghallja, h. mégis van, akkor legfeljebb kiábrándul az egészből. Te korábban 1ből elmondtad neki a mikulást is? Az is mekkora 1 baromság, nem, a kis hülyék meg hogy beszopják ;)

jo.e 2010.08.30. 13:57:05

@kolbászoszsömle: Na, pedig milyen frappáns választ írtam, de megette a blog.hu. Most már maradsz ilyen beképzelt, nagyképű kereszténygyűlölő :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.30. 15:28:02

@jo.e: Most lehet, hogy ezért le leszek köpve, de igen.
Együtt díszítjük a karácsonyfát, elmeséltem neki, hogy ez egy népszokás, amihez egy mese kapcsolódik, ugyanezt megtettem december hatodikán is, meg húsvétkor is, amikor fészket gyártottunk a nyúlnak, meg festegettük a tojásokat.

Tök felesleges hazudozni a gyereknek a mikulásról, jézuskáról, húsvéti nyúlról, mert a gyerek bizalmával játszol - a semmiért.
A rituálét fel lehet tölteni igaz magyarázattal, és semmivel sem kevésbé mágikus dolog az, hogy ez egy hagyomány, amit ápolunk, mint az, hogy jön a mikulás.
Amúgy mit mondasz neki, amikor megkérdezi, hogy miért mondtad, hogy a mikulás hozza az ajándékot?

A hittanos dologhoz: _TE_ tudod, hogy mi van a Bibliában, _MÉGIS_ odaengeded a gyereked a hittanra, _MERT_ ott nem mondják el neki, hogy mi van a szent könyvben, és azt mondod, hogy ha majd megtudja, majd akkor lehet, hogy kiábrándul előle...
Nem lenne egyszerűbb elmondani a gyereknek, hogy az -a kereszténység- egy olyan mese, amiről a sok felnőtt úgy beszél, mintha igaz lenne?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.30. 15:43:41

@jo.e: Szóval csak azt nem értem, hogy miért várod el (elvárod-e egyáltalán) az őszinteséget a gyerekedtől, amikor Te megengedsz magadnak kegyesnek hitt hazugságokat?

jo.e 2010.08.30. 22:31:33

Asszem a "kegyesnek hitt hazugság" túlzott leegyszerűsítése a vallásnak v. hitnek. Olvastam 1x egy könyvben - már nem emlékszem mi volt az - hogy minél mélyebbre ill. kisebb részecskékig hatolunk az anyagszerkezetben, annál inkább isten arca kezd előbukkanni a háttérből. Érdekes mondatnak gondoltam akkor - és most is. Ezzel le is zárnám a hitvitánkat, főként, hogy én sem vagyok vallásos, kislányom viszont lelkesen és nagy kedvvel jár hittanra, amit 1általán nem bánok, sőt mást is biztatok, hogy próbálja ki. Neked pedig kevesebb dühöt kívánok a kereszténység megítéléséhez!

fofoka · http://adobevallas-konyveles.hu 2010.08.31. 07:57:47

@kolbászoszsömle:
Nem mi döntöttük el, látszik sajnos, hogy a rajzolás hiánya miatt nehezebben megy a színezés is, és a ceruza tartása sem igazán jó. Ezt lehet, és kell gyakorolni. Szerintem nem bűn, hogy a tanárral előre megbeszéljük, hogy hol lehetnek gondok, és mely területen kell jobban odafigyelni a gyerekre. A közös előre gondolkodás a gyerek érdekében és nem ellene történik. Egyébként a "szegény gyerek" nagyon várja már a sulit, és lelkes. :)

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása