178

Úgy pofon váglak, hogy behugyozol!

Ellenőrző , 2010.02.12. 18:15

Levélírónk egy megengedhetetlen helyzet fültanúja volt a napokban, a napközis tanító néni minősíthetetlen stílusban kiabált egy alsó tagozatos gyerekkel. Az igazgatónő tud ugyan a tanító néni viselkedéséről, de annyira kevés van neki már a nyugdíjig, hogy nem akarja elküldeni.

 

Kedves Ellenőrző blog!

Gyakran olvasom a blogot, gratulálok hozzá! Sajnos nem egy kedves, happy endre végződő történetet osztok meg veletek -egyrészt mert elég kevés van belőle-, másrészt az ember hajlamos csak a rosszat megjegyezni.

Kertvárosi általános iskola alsó tagozat, napközi a helyszín. Több szülőtársammal együtt várakoztunk a folyosón a saját gyerekünkre, amikor kivágódott a folyosón egy ajtó és a napközis tanító néni kipenderítette a gyereket a folyosóra úgy, hogy szó szerint a fal adta a másikat. Ez már magában is megdöbbentő volt, az utána következő hangorkán még inkább: "Úgy pofon váglak, hogy behugyozol!"-üvöltötte a napközis "tanító néni". Alig akartunk hinni a fülünknek, szóltunk a saját napközisünknek, aki azt mondta, hogy :Ja, a Teri néni! Neki nem lehet szólni, mert ő a napközis vezető. Az igazgatónő tud róla, de hát annyira jó pedagógus (?!), és nagyon kevés van már neki a nyugdíjig, hogy nem lehet elküldeni. Tényleg, ez szempont ilyen helyzetben?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr131737372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyuzsu 2010.02.13. 09:00:36

Kizárni nem olyan egyszerű valakit. Igaz, hogy a sulinak kell találnia befogadó iskolát, azaz meg kell egyezzen a másik iskola vezetőjével, viszont többnyire úgy működik, hogy cserébe kap is egy másik díszpintyet. Aztán a szülő jön, ha nem fogadja el az áthelyezést, akkor nem változik semmi.
eltanácsolni nem lehet senkit, maximum kiutálhatom, de lépni a szülőnek kell. Sajnos egy egész osztályt tönkre tud tenni egy nem oda való gyerek. És hamar rájön, hogy semmit nem tudunk ellene tenni, és vérszemet kap ő is meg a mások is. POnt eg yiylenben vagyok benne, sorban panaszkodnak a normális gyerekek szülei, hogy a lányuk/fiuk nem tud tanulni attól az egytől, de semmit nem lehet tenni .

azértmertcsak 2010.02.13. 09:02:53

a gyerek tanulja meg tisztelni a feljebbvalót? feljebbvalót? te meg miről beszélsz? agyalágyult

lexis 2010.02.13. 09:09:31

Kedves szülőtársaim
Mindannyian jól tudjuk, hogy a gyerekeink nem angyalok. Nem kell tanulniuk a hazugságot, gonoszságot, kegyetlenséget, ez beléjük, belénk van kódolva. Ne mutogassunk a tanárra, (amikor gyerekünket a tv meg az internet neveli helyettünk), számonkérve az Ö eszköztárának a hiányosságait - a gerendát a saját szemünkben keressük! Egy pedagógus a legnehezebb, idegőrlőbb munkát végzi, amikor embert farag (helyettünk) a gyerekünkből. Nem védem Teri nénit, csak gondolkodjunk kicsit mielőtt pálcát törünk fölötte.

nehülyéskedj 2010.02.13. 09:12:04

@Szűcslaci: Ja. Még számolni sem tudok.

"Hány és hány gyerek kallódott el csak azért, mert a lusta és botcsinálta "pedagógus" órai rosszalkodás miatt telepakolta egyesekkel az osztálynaplót és buktatott meg jó eszű, de rosszalkodó gyerekeket!"

Igen, ez sokkal, de sokkal nagyobb baj, egy "pofonnál".

dr.pupak30 2010.02.13. 09:14:08

na szerencséje van teri néninek, hogy nem én vagyok a gyerek apukája. mert akkor egy centiről ordította volna teri néni arcába valaki, hogy "úgy pofon váglak, hogy behugyozol"

dr.pupak30 2010.02.13. 09:16:02

@lexis: téged meg a kisegítőbe kéne visszarakni, de legalábbis rádférne egy kis átnevelés. az, hogy a gyereked nem angyal az a te hibád és azoké akik körülveszik amíg eljut az iskolába. jobb helyeken a gyerek megütéséért rendőrségi eljárás jár. csak a balkánon nem

bluemoon · http://mondomamagamet.blogspot.com 2010.02.13. 09:17:22

És a kedves folyosón várakozó szülők mit tettek? Mert a hüledezve álltunk, meg a 'szóltunk a saját napközis tanárunknak'- azt hiszem azért kevés... Talán Teri néninek is lehetne szólni, ott helyben, kollektivice. (csak hogy az egyéb hivatalos teendőkről itt ne is beszéljünk)

FüziMedve 2010.02.13. 09:21:44

A stílust illetően a tanárnak legfeljebb a szavaiban találok kivetnivalót, persze szintén csak úgy, hogy nem tudni az előzményeket, aminek hiányában természetesen nem lehet erről az esetről határozott véleményt alkotni. Mindenesetre én arra emlékszem, hogy ilyen koromban én is kaptam néhányat, tanártól és a szüleimtől egyaránt. Úgyhogy tapasztalatból mondom, nem az a legfontosabb, hogy milyen eszközzel nevelnek, hanem az, hogy MEGÉRDEMELT-E A BÜNTETÉS VAGY SEM. Azaz az igazságosság a lényeg, már egy óvodás is elég felnőtt ahhoz, hogy akár egy nagy pofon se tegyen kárt a lelkében, ha azt kiérdemelte, nemhogy egy kisiskolás. Lényeg, hogy ne érezze igazságtalannak, mert legbelül tudja, hogy mi a helyzet és ennek megfelelően fogja fel.
És azért az is az igazsághoz tartozik, hogy amilyen jogokat biztosít manapság a társadalmi elfogadás a tanároknak, és amilyeneket 20-25-30 évvel ezelőtt, azt össze sem lehet hasonlítani. Tanárverések, leköpködések? Ilyenekre akkoriban egyáltalán nem emlékszem, ma pedig...

bluemoon · http://mondomamagamet.blogspot.com 2010.02.13. 09:24:20

@kedves kis monca: Tudjál róla, abból a nyelvből, amit a gyerek abban az évben tanul először nem buktatható osztályismétlésre. (az oktatási törvény rendelkezik így.)A tánárok erről nem szoktak tudni, én néhány éve egy pótvizsgán toltam az orruk alá ezt az akkor már több éve hatályban lévő rendelkezést, és őszinte csodálattal vették, és közölték, hogy még csak nem is hallottak róla.

nehülyéskedj 2010.02.13. 09:25:02

@bontottcsirke: Nekem katonatársamat szereltek le öt hónap után, mert képtelen volt bekötni a bakancsát. (Meg még néhány szerencsétlen "alkotása" volt, a pár hónap alatt.) Nem, nem megjátszotta, hanem nem ment neki, mert anyuka mindig bekötötte előtte. Meg is vertük egyszer, mert miatta szívtunk rengeteget, de semmi nem használt, csak makogott könnyes szemmel és képtelen volt egy masnit alkotni. Egy idő után, inkább sajnáltuk. Azután leszerelték. Jó nevelést kapott, megóvták mindentől, csak a felnőtt élettől nem tudták megóvni. Az elkerülhetetlen, hacsak nem milliárdos valaki. Bár akkor is nehéz.

dr.pupak30 2010.02.13. 09:28:08

@FüziMedve: ezt honnan tudod? gondolom okosabb vagy és többet tudsz még Freud-nál is, de legalább is telepatikus kapcsolatban állsz a gyerek lelkével. de gondolom, amikor a gyerekkel kéne beszélgetni, hogy milyen gondja problémája van, ami miatt esetleg agresszív, bent heverészel a tv előtt. tanárverések? aki fenyegeti a másikat, az legyen felkészülve rá, hogy kap egy jó nagy fülest. azért mert tanár, nem kivétel ő sem. azért szarja itt le mindenki a másikat mert ilyen felfogás uralkodik az iskolákban

kedves kis monca 2010.02.13. 09:31:15

@bluemoon: Ó, köszönöm! Ez még jól jöhet. Azért most arra gyúrunk ezerrel, hogy a minimális tudás megragadjon:-))

tavaszkisasszony 2010.02.13. 09:35:03

@gyuzsu: és nem kötelezhet egy iskola magántanulói státuszra eg yközösséget bomlasztó, speciális nevelési igényű gyereket? gondolom ilyenkor a suli beszerez egy nevelési tanácsadói véleményt, a szülők elé terjeszti: vagy keresnek egy megfelelő nevelési háttérrel rendelkező sulit, vagy a 'normál' suli csak az oktatást tudja biztosítani (=levizsgázhat), a neveléshez nioncs erőforrása/szkképesítéssel rendelkező nevelője, stb.

én a sulik helyében biztosan megpróbálnám.

ladik 2010.02.13. 09:37:29

@FüziMedve:
"MEGÉRDEMELT-E A BÜNTETÉS VAGY SEM" Szerintem e mellé még hozzá kell tenni, hogy arányos-e vagy nem?
A vezető szerepet pedig nem az fogja meghatározni, hogy szőrös-e a lába vagy hogy milyen öreg, hanem a tapasztalat. Mivel a gyerekben nincs félelemérzet, így a túlélés szempontjából sokszor hasznos lehet egy pofon. Itt nyilván nem hiperaktív gyerekekről kell beszélni, aki beszélget órán azt természetesen nem veréssel kell nevelni.
Például Teri néni lehet hogy tudja, ha a gyerek petárdával játszik, egy életre tönkre teheti magát. Abban az aktuális, szűk közösségben ő az egyetlen, aki ezt tudja. Utána lehet büszkén mondani, milyen jó a liberális gyereknevelés és bemutatni Pistikét, aki kicsit furán fog kezet...
Számos ehhez hasonló dolog elképzelhető, bár valószínűleg itt nem erről volt szó. Azért egy kérdést megért volna Teri néni és a gyerek felé, hogy miért is volt mindez. Utána el lehet dönteni, hogy melyik irányba kell további lépéseket tenni.

ppppalika 2010.02.13. 09:40:04

@tavaszkisasszony: Hehe. Én feltettem ilyen kérdéseket.

Állítólag ha az iskola szeretné, hogy valaki magántanuló legyen, akkor a felkészítés is az iskola feladata. Másrészt aki magántanuló, az jogosult bejárni az órákra, nem tiltható ki.

Berit 2010.02.13. 09:44:41

Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Budapest:
Egy tanárnő fegyelmezési módszere ollóval belevágni a diák hajába.
Év: 2009-2010

Fegyelmi eljárás ellene nem indult.

Mégcsak nem is nem megátolkodott "bűnözökről" van szó, fegyelmezetlen, de nem agresszív kamaszokról.

Aki védi a pofozkodó, hajvágó utolsó szemét gazembereket, az maga is támogatja, előidézi ezeket az eseteket.

Próbálná meg az ilyen söpredék a saját, felnőtt kollégáit, igazgatóját személyes problémája esetén hasonlóan "nevelni". Tudja a mocsok, hogy a gyenge, védtelen kisemberekkel szemben kisebb a kockázat, hogy megfenyítsék.

Mikor fognak a pofozkodó diákok és pedagógusok egymás mellett ülni a börtöncellákban?

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 09:55:23

@wartaz: "Mit tehet meg "Terinéni" büntetlenül nyugdíj előtt ? Falhoz verheti a gyerekedet ? Verheti addig, míg "behugyozik" ? Maradandó károsodást okozhat neki ?"
Alapvetően egyetértek Veled, de ezt egy kicsit túldramatizáltad. Teri néni már a múlt rendszerben is repült volna az iskolából, ha "maradandó károsodást" okoz egy gyereknek. Abban is kételkedem, hogy a sztoriban említett eset napi gyakorlat lenne nála, mert ezt ma már (nyugdíj ide vagy oda) nem lehet rendszeresen megtenni egy iskolában.

Kíváncsi lennék, honnan írsz (Franciaország? - Európában talán ők építették fel a legcsaládbarátabb szociális-oktatási rendszert), de ottani nézőpontból ne ítélkezz a hazai viszonyokról. Az egész oktatási rendszerünk (ahogy minden más rendszerünk is) iszonyúan BETEG. Itt, az Ellenőrzőn nap, mint nap csámcsoghatunk a tüneteken, de szerintem még annál is nagyobb a baj, mint ami ezen keresztül lejön.

Az elmúlt húsz évben politikusaink szisztematikusan tették tönkre az egész magyar társadalmat, ami fokozottan csapódik le ezen a területen, így most se a diák, se a szülő, se a tanár, de még az oktatási intézmények vezetése / fenntartója nem tudja, mi a dolga, milyen értékekhez igazodjon egyáltalán. A tanár csak egy szereplő ebben a képletben, ráadásul iszonyúan ki van szolgáltatva az aktuális politikai ámokfutásoknak, az iskolavezetés és a fenntartó kényének-kedvének. Hogy a tanári szakma megbecsültségéről (Ha-Ha, lehet nevetni) ne is beszéljek. Csak egy példa: iskolánkban jövőre lesz először új OKJ szerinti modulos, kompetenciaalapú szakmai vizsga az én tárgyamból, de lehet hogy az utolsó is...

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 10:14:19

@pupak30: Aha. Tehát akkor szerinted azok a tanárok kapják a veréseket, akik megérdemlik? (Vagy épp úgy véled, mindegyik megérdemli?)

"na szerencséje van teri néninek, hogy nem én vagyok a gyerek apukája. mert akkor egy centiről ordította volna teri néni arcába valaki, hogy "úgy pofon váglak, hogy behugyozol""
Gratulálok! Megtaláltad az adott helyzetben a legrosszabb megoldást. Pont, mint Teri néni...

dr.pupak30 2010.02.13. 10:21:04

@Cartman (ex Cartman): hát ja, jó kis magyar iskolarendszer belőlem is állatot csinált. :) megtanultam, hogy senkire sem számíthatok, csak magamra, és legkönnyebben vesztegetéssel és erőszakkal jut előre az ember. szóval bárkit is elküldeni a túróba nem igazán okoz nekem nehézséget. ezekkel a módszerekkel megpróbáltak belőlem is bírkát, bólogató jánost csinálni akire, manapság a multiknak, kormányainknak szükségük van. hát nem sikerült. mert ha nem tetszik valami én kérdezek.
egy valamit azonban tisztelek és azok a gyerekek. és rühellem az olyanokat akik kiszolgáltatottságukat, romlatlanságukat kihasználják és erőszakoskodnak velük, akár fizikailag akár verbálisan. ne is kerüljön ilyen a szemem elé

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 10:30:07

@pupak30:
"kiszolgáltatottságukat, romlatlanságukat kihasználják"
Hidd el, ma már ez nem jellemző. Nem tudom, összesen hány iskola működik ma Magyarországon, hány diák tölt el naponta 6-8 órát ezekben az intézményekben, de ahhoz képest érdekes, milyen kevés tanári erőszakról szóló hírt olvashatsz. Tanárt érő erőszakról inkább... És persze, biztos sok olyan eset van, ami nem lát napvilágot, de meggyőződésem, hogy más a nagyságrend, mint egy generációval korábban.

dr.pupak30 2010.02.13. 10:35:22

@Cartman (ex Cartman): lehet, nem tudom. 15 éve amikor én középiskolás diák voltam, még a kulccsal adott koki volt a divat.
az egyéb nem fizikai jellegű megalázásokról vagy pofára osztályzásról nem is beszélve. a magyar tanári kar nem panaszkodhat. én külföldön élek itt az iskolából kiszabadulva a diákok simán felgyújtanak egy-két autót. szóval nem kell sírni a tanerőnek, messze van az erőszak még a nyugattól, persze közeledünk. azt, hogy az iskolák ezt nem képesek kezelni, nem a gyerek hibája.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 10:43:40

@pupak30: ...de nem is a tanáré. Ezt kéne megérteni! A tanár ugyanúgy elszenvedője az erőszaknak, illetve egy rossz rendszer következményeinek.

Abból indulsz ki, ahogy 15 éve mentek a dolgok. (Ez persze természetes. Gondolom, azóta nem is nagyon jártál középiskolában.) De ma már máshogy mennek... Nem csak az iskolában, de a családban is. Csakhogy míg az iskolában alapvetően a diák számára jobbak a körülmények, a családban inkább rosszabbak. Pedig a pedagógiai folyamatban elengedhetetlen a jó család nevelő hatása. Ezt nem árt figyelembe venni, amikor megítéled egy tanár munkáját.

dr.pupak30 2010.02.13. 10:54:42

@Cartman (ex Cartman): lehet, hogy változott, nem tudom. Bár vannak itt olyanoktól is beírások, akik 30 évvel ezelőtt voltak diákok és hasonló dolgokról számolnak be. úgy tűnik nem mindenhol ment végbe a változás. jó család? ugyan már. szerintem nagyon kevés "jó család" van. Hogyan is lenne amikor, az emberek nagy része mentálisan sérült vagy rossz mentálhigéniés állapotban van. Amikor csak a pénz diktál és mindent ennek rendelnek alá, ahol a válások száma kurva magas, ahol az agresszió uralja a mindennapokat. mikor lesz az iskolákban kötelező tantárgy a pszichológia, hogy a gyerek felnőtt korára megértse, hogy hogy is működik, hogy nem biztos, hogy az agresszióját a tanár megverésével kell levezetni? addig meg maradnak a teri nénik, akik ugyanazt érdemlik mint a megütött diák

FüziMedve 2010.02.13. 10:55:38

@pupak30: a személyeskedésed és az ironizálásod Téged minősít, nem engem. Én tapasztalatból beszélek, mindkét oldalról tapasztalva a dolgokat. Én arról beszélek, hogy annak idején én bűnrossz gyerek voltam, volt, hogy krétával dobáltam a tanárt, meg mindenféle intőt begyűjtöttem, amit csak lehetett, gyúnyoltam másokat, stb. És azt is tudom, hogy a mai körülmények között, amikor a hatalmas nagy liberalizmus közepén mindenkinek már csak joga van, kötelezettsége nincs, akkor ezt minden gond nélkül tovább is csinálhattam volna, legfeljebb egyszer-kétszer megjelenhettem volna a nevelési tanácsadóban, stb. Akkor meg kaptam egy-két fülest, amit nem tartok azonnali és elsőrangú megoldási módszernek, mégis vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen semmi más nem hatott volna rám, és ha ezek nincsenek, valszeg ma egy elég szar embernek érezhetném magamat. Szerencsére a tanárok akkori határozottsága határt szabott a valóban korlátlan viselkedésemnek, és annak, hogy maradjon később esélyem arra, hogy idővel megerősödjön az önkontrollom és saját belátásom alapján is megváltozzak. Ennyi.
A konkrét esetet ahogy mondtam is, ennyiből nem lehet megítélni, se pro, se kontra, én csak annyit mondtam, hogy más az eszköztára ma egy tanárnak (sőt, gyakorlatilag eszköztelen), és más volt korábban. Ha megint személyeskedsz anélkül, hogy megfelelően értelmeznéd a soraimat, akkor inkább ugord át azokat, azt javaslom.

FüziMedve 2010.02.13. 10:56:46

@ladik: igen, természetesen, egyetértek a soraiddal, köszönöm a hozzáfűznivalódat!

FüziMedve 2010.02.13. 11:01:46

@Berit: nyilván a hajvágás elítélendő megoldás, ebben szerintem mindenki egyetért, de nem szélsőségeket kell szembeállítani a vitaindító esettel vagy az általános témával, mert ez két külön téma, az egyik nem érv a másik ellen, lássuk be.

dr.pupak30 2010.02.13. 11:03:42

@FüziMedve: ja lehetne erről vitát nyitni. szerintem senkit sem jogosít fel a verekedésre az, ha egy gyerek rossz. ha megtámadja a tanárt az más, védje meg magát és akár használja ki a testi fölényét.
ez olyan mintha bemész a munkahelyedre és a főnököd lekever neked egy büdös pofont, mert mondjuk feltetted a lábad az asztalra. nem üthetsz vissza, mert a ranglétrán fölötted áll.

FüziMedve 2010.02.13. 11:19:44

@pupak30: mondok egy konkrét esetet, hogy jobban lásd, miről beszélek, szerintem Neked még nem volt igazán rossz gyerekkel tapasztalatod.
Osztálykirándulás, egy vonaton utaztunk, ötödikes voltam asszem. Volt az osztályunkban egy lány, mindenkinél kb. kétszer erősebben hatott rá a gravitáció, csúfoltuk is rendesen, sokszor. Én ezekben mindig az élen jártam. Az apja is ott volt, és már rám szólt egyszer, hogy hagyjam abba legyek szíves a csúfolódást, de én csak azért is nyomtam tovább. Erre egyszer csak felállt, megragadta a kezem, átvitt a szomszéd, üres kocsiba, kaptam tőle nyitásként egy frászt, éppen akkorát, hogy még ne bőgjem össze magam, aztán lehajolt és nyugodtan elmondta, hogy ne csináljam ezt, mert egyrészt neki apaként ez nagyon rosszul esik, másrészt pedig a lánya nem azért kövér, mert sokat eszik, hanem mert beteg, hormonzavaros. Aztán visszakísért. Nem éreztem megalázónak a helyzetet, de annyira megdöbbentett, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni a szavait, és soha többet nem vettem a számra a lánya kövérségét, még olyan helyzetben sem, amikor ő nem hallhatta, sőt, még amikor mások csúfolták, akkor sem.
Visszagondolva, jól emlékszem az akkori attitűdömre, és semmilyen más eszközt, módot nem látok, ami hasonló eredményre vezetett volna nálam.
Tudom, milyen egy ördögfióka, és lehet, hogy ezt hiába magyarázom valakinek, aki ezt a szintet legfeljebb csak megközelítette, de hidd el, nem volt más mód, amitől megváltoztam volna, semmi más, mert a jó szó már kevés volt, bármilyen helyzetben, bárki szájából.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 11:21:40

@pupak30:
Kb. erről beszélek én is. Rosszabb körülmények között, kevesebb eszközzel dolgozva (nem a testi fenyítésre gondolok) vársz el jobb eredményeket egy lesajnált, semmibe vett tanári kartól.

FüziMedve 2010.02.13. 11:22:28

@FüziMedve: és nyilván ha nem ilyen rossz gyerekről van szó, akivel szemben csak ez az út járható, mert lehet vele beszélni értelmesen és hatékonyan is, azzal szemben a testi ráhatás minimum hiba, vagy adott esetben bűn.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 11:26:56

@FüziMedve: Tudnék én is mesélni. Az általános- és középiskolát összesen négy iskolát és hat osztályt megjárva végeztem el... :)
(bukás nélkül, persze)

dr.pupak30 2010.02.13. 11:33:08

@FüziMedve: nos szerintem fejlett körülmények között az kellett volna hogy történjen, hogy téged szépen kiemelnek a csoportból és elvisznek az iskola pszichológusához (ha lett volna ilyen), hogy megértsék miért is viselkedsz úgy ahogy. aztán elmagyarázták volna neked is, meg a szüleidnek is, mert csak akkor lehet rajta változtatni. esetleg előirányozták volna az osztályból és az iskolából való kizárásodat. szerintem hatott volna, és a te problémáid is meg lettek volna oldva. pofozkodni egyszerű, ezzel próbálják a magyar oktatási rendszer hiányosságait pótolni. aztán akiket pofoznak, azok tovább pofoznak másokat és ez szépen így megy generációkon keresztül. aztán a felnőtt eljut egy szellemi szintre, amikor már nem fizikailag pofoz, hanem szellemileg. lásd magyar politikusok.

FüziMedve 2010.02.13. 11:34:12

Nálam is szerintem csak a csoda segített néha, mert mindig csak olyan dolgokért lettem felelősségre vonva, amik miatt még nem járt kirúgás, amikért meg járt, azok nem jutottak el eddig a pontig... De ha egyszer is... Nem tudom, most hol tartanék, sem úgy általában az életben, sem pedig emberileg. De ebbe nem szívesen gondolnék most bele... Volt egy osztálytársam, akit viszont kirúgtak, pedig nem volt hülye, neki ettől annyira félrement a személyisége, hogy később öngyilkos is lett.

dr.pupak30 2010.02.13. 11:35:44

@Cartman (ex Cartman): nem várok el a magyar oktatási rendszertől eredményeket. mindössze annyit, hogy tanulják meg az embereket motiválni, tanítsák meg őket arra, hogy a viselkedésének milyen következményei lehetnek. és ne fizikailag torolják meg azt, amit úgy gondolnak, hogy bűn, mert az a gyereket súlyosan megalázza és önbecsülésében sérti. ennyi

FüziMedve 2010.02.13. 11:39:57

Rám nem hatott volna sem tanár, sem szülő, sem pszichológiai kezelés, azt elhiheted. Én krónikus vagányságból voltam rossz, és ami a legrosszabb az egészben, hogy korlátlan voltam, nem éreztem, hol vannak a határok. Ez volt a veszélyes az egészben.
Ha kirúgtak volna, akkor szerintem vége a dalnak, elkallódtam volna. Nekem sokat számított az osztályom, féltem attól, hogy kirúgnak, mint a tűztől, de a fejemben nem kötöttem össze a dolgokat úgy, mint egy felnőtt, hogy ha nem változom meg, akkor kirúghatnak. A szüleimmel pedig hiába beszélt volna bárki is, apám alkoholista, anyám pedig sosem nevelt igazán, és utána sem tette volna. A tanárok neveltek, nagyon sokat köszönhetek az empátiával és igazságossággal megalapozott kellő szigoruknak.

ppppalika 2010.02.13. 11:40:59

@pupak30: "tanítsák meg őket arra, hogy a viselkedésének milyen következményei lehetnek"

Milyenek? :)

Mert ahogy látom, kézzelfogható következményei nem lesznek.

dr.pupak30 2010.02.13. 11:42:05

egyébként még annyit, hogy pont a "rossz" gyerekek akikben van annyi kurázsi, hogy később viszik valamire az életben. ezek azok, akikre akkor is lehet számítani amikor baj van. Lásd 1956. Nem kéne kiverni belőlük, csak megpróbálni átalakítani az energiáikat. persze ez pszichológusok nélkül nem megy. nem is értem, hogy olyan helyeken mint az iskola, miért nincs pszichológus

dr.pupak30 2010.02.13. 11:45:08

én is mondok egy példát, az egyik osztálytársam anno részegen karambolozott. rendőr feljelentette. az iskolában csináltak neki egy jó kis "tárgyalást", amin a teljes tanári kar rész vett és ott eldöntötték, hogy ki lesz rúgva, vagy nem. persze nem rúgták ki, de a gyerek megtanulta egy életre mi a téma

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 11:46:40

@pupak30:
"nem várok el a magyar oktatási rendszertől eredményeket. mindössze annyit, hogy tanulják meg az embereket motiválni, tanítsák meg őket arra, hogy a viselkedésének milyen következményei lehetnek"
Ez mi, ha nem eredmény?

"és ne fizikailag torolják meg azt, amit úgy gondolnak, hogy bűn"
Soha nem ütöttem meg gyereket. Se sajátomat, se másét. (Legalábbis mióta felnőttem. Gyerekként persze én is verekedtem, mint minden egészséges fiú. :) ) De azt el kell fogadni, hogy a szépen kimunkált, kimódolt eszközök (pl.: "téged szépen kiemelnek a csoportból és elvisznek az iskola pszichológusához") nem mindig működnek, és sokszor eleve nem is adottak. Ebből a szempontból is jó példa FüziMedvéé. Az apukától is elvártad volna, hogy úgy reagáljon, "ahogy a nagykönyvben meg van írva"? És ez mégis mit jelentett volna az adott helyzetben?

FüziMedve 2010.02.13. 11:47:27

@pupak30: ahogy nem hatott rám sem a tanárok, sem a szüleim "nevelése", úgy a pszichológus is eredménytelen lett volna. Én ugyanis nem figyelemzavaros vagy hiperaktív voltam, hanem vagány a négyzeten. A legrosszabb pedig az volt, hogy ez korlátlansággal, határtalansággal párosult, azaz sosem éreztem, hol van a vagányság határa, azt rendszerint átléptem. Ha kirúgtak volna, akkor végem van, mert nagyon kötődtem az osztályomhoz és féltem, mint a tűztől, hogy kirúgnak (de ezt gyerekfejjel nem tudtam logikai kapcsolatba hozni azzal, hogy ez csak a viselkedésemen múlik, amin én tudnék változtatni...).
Szó mi szó, hidd el, lehetnek olyan helyzetek, amikor semmi más nem hat, mert olyan a személyiség, és olyan a helyzet is. Lényeg, hogy erre csak akkor kerüljön sor, ha ilyen holdegyüttállás van. Nem ragoznám tovább a témát...

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 11:50:47

@pupak30:
Túlértékeled a pszichológusokat. A tanárok is képzett szakemberek, mégis van, amihez kevés az eszköztáruk...

dr.pupak30 2010.02.13. 11:53:38

@Cartman (ex Cartman): hát ez az, miért várunk el normális viselkedést a gyerekektől amikor a szüleik olyanok amilyenek, amikor a rendszer nincs felkészülve ezek kezelésére. az a megoldás, hogy egy olyan gyereket mint a Füzi Medve aki amúgy is rengeteg hátrányt szenved a családban még le is pofozunk? szerintem ez megdöbbentő és barbár módszer és mutatja a magyar oktatási és nevelési rendszer teljes csődjét. amíg ez megy, márpedig ez fog menni, mert manapság még a létbizonytalanság is rátesz egy lapáttal az emberek rossz idegrendszerére, ne várjunk egészséges társadalmat, politikusokat stb. egyébként a kedves tanerő felkészülhet, mert ez még csak a kezdet. akkor lesz igazán komoly a mulatság amikor majd magyarországon is igazán elterjednek a kemény drogok és a fiatal korosztály is elkezdi használni. akkor sokan fogják a mostani helyzetet visszasírni

wartaz 2010.02.13. 11:55:30

Jó reggelt ! Megpróbálok mindenkinek, aki megszólított röviden válaszolni. Mindenkinek, aki kérdezte, Spanyolországból írok.

ier6w7i : Azt kérdezed, hogy itt hogyan oldják meg, ha egy gyerek terrorizálja a tanárait és az osztályt. Azért ehhez tudni kell, hogy itt másképpen működik minden. Ez egy mélyen katolikus ország (nem, nem akarok vallási vitát indítani ebből, ez tény) és a család, a gyerek itt alappillére a társadalomnak. Ezt tudják a szülők is, és nyilvánvalóan otthon is másképpen nevelik a gyerekeket. Ezért itt kevesebb ilyen probléma van (nálunk egyáltalán nincsen). De nyilván vannak problémás gyerekek. Mint említettem, itt gyerekpszichológus dolgozik az iskolában (!). Az ilyen gyerekekkel nyilván elkezd ő foglalkozni (egyébként együttműködik a szülővel). Az én kislányomat a pszichológus figyelte két hétig, hogy be tud-e illeszkedni a második osztályba. Nyilván ha olyat látna, amikről te írtál, akkor külön foglalkoznának a gyerekkel, hozzáértő emberek, nem Teri nénik.

A másik, hogy itt egy osztályban 10-14-en vannak, nem 38-an. Nyilván a tanárok sincsenek úgy túlterhelve, mint otthon és tudnak foglalkozni egy-egy gyerek problémájával. A durva gyerek, durva tanár probléma nyilván egy sokszereplős, rossz rendszer hozadéka otthon. Ha Mo-n kiválasztanának gyerekeket, akik problémásak és úgy viselkednek, ahogy írtad és külön foglalkoznának velük, akkor a jogvédők, a szülők (akik egyébként itt a gyerekük megverését szorgalmazzák) ott hörögnének a szegregáció ellen. Ugye, milyen visszás dolog ez ? Hiszen ez nem szegregáció lenne, hanem nevelés. Igazi nevelés.

A szülők ebben az esetben nem voltak passzívak szerintem, hiszen az igazgatóig is eljutottak, viszont nyilván nem szabadna megállni. Teri néninek nincsen helye az iskolában, és nincsen indok amiért így bánhat egy gyerekkel. Azonban Mo-n nem emelheted fel a szavadat (legalábbis ezt nevelték belénk), hiszen Teri néni marad a helyén (itt a gond) és holnaptól a fellázadó szülők gyerekét terrorizálja. És megint a rendszer szar... (sorry, nem sikerült rövidre).

Felicitasz : Nem, nem, mint látod, nem Kanada, szerencsére. Ami ott folyik ezen a téren (is), na, az sem normális. Ott a szülőnek sincsen joga nevelni és ha megnézed a hozzászólásaimat, én nem a nevelés ellen vagyok, hanem frusztrált, idegbeteg, magukat pedagógusnak nevező elmebeteget tombolása ellen.

wartaz 2010.02.13. 12:06:20

@Szűcslaci: "Márpedig az én gyerekeim inkább kapjanak tízéves korukban egy-két atyai/anyai pofont, semmint kapjanak sokkal nagyobbat az élettől később."

A lényeg itt az atyai/anyai pofonon van, mert a szülőnek joga eldönteni, hogyan neveli a gyerekét, akár pofonokkal is, mert ő felelős érte. A tanárnak nincsen joga ehhez (egyébként, mint idézték törvénytelen is).

"Inkább harcoljon ki még egy intőt, vagy egy egyest Teri néni a delikvensnek? "
Intőt igen, ha jogos, hiszen azt nem lehet indoklás nélkül osztogatni, ott le kell írni, hogy mit csinált a gyerek, azt alá kell írni, azért - annak jogosságáért - felelősséget kell vállalni. Az intő erre való. Az egyes nem, az a tanulmányi minősítésként lehet adni, felháborító - és szerintem szintén aggályos -, ha egy gyerek mondjuk történelemből egyest kap, azért mert rendetlen az órán, hiszen azért kaphatna egyest, ha nem tanult és nem tudja a tananyagot. Ebben az esetben az egyes is a gyenge tanár, nem megfelelő eszköze (ugyanúgy, mint a verés).

wartaz 2010.02.13. 12:12:32

@Cartman (ex Cartman): Mint leírtam, a rendszer a rossz, ebben egyetértünk. A maradandó károsodást félreértetted : azt kérdeztem, hogy akiknek a gyerekét verheti a tanár, azoknál meddig mehet el a fegyelmezésben. Mi van, ha az első pofon nem használ ? Hiszen itt azt bizonygatják, hogy akár addig verheti a gyereket (vagy fenyegetheti ezzel), ameddig "behugyozik".

Hidd el, nem csak a spanyol viszonyok szerint ítélkezek, a testvérem otthon járatja iskolába a gyerekét. Másrészt viszont a külföldiektől nem csak a gazdasági válságot, az idióta adószabályokat (ld. szuperbruttósítás), stb. kellene átvenni, hanem azt is, ami jól működik.

ppppalika 2010.02.13. 12:21:38

@wartaz: "Másrészt viszont a külföldiektől nem csak a gazdasági válságot, az idióta adószabályokat (ld. szuperbruttósítás), stb. kellene átvenni, hanem azt is, ami jól működik."

A jogszabályokat átvenni egyszerű. Az emberek mentalitását nem.

dr.pupak30 2010.02.13. 12:24:49

@ppppalika: az emberek mentalítását átvenni nem lehet. az emberek mentalítása a nevelés következménye. ma magyarországon a közhangulta és az emberek mentalítása rossz. tehát a nevelés és oktatás rossz. sajnos ezt senki nem látja és semmi sem változik. így nem sok jót lehet jósolni az országnak. mindig is szenvedni és a nyugat után fogunk csak kullogni amíg ez így marad.

ppppalika 2010.02.13. 12:33:07

@pupak30: Ha a nevelés csak az iskolára korlátozódik, akkor nem is fog semmi megváltozni...
Az oktatás és nevelés szavakat én nem kapcsolnám össze.

ladik 2010.02.13. 12:39:40

Mindenki csak arról beszél, hogy milyen jogai vannak annak a szegény gyereknek. Mi a helyzet a többi gyerekkel az osztályban? Nekik nincsenek jogaik? Nekik nincs joguk ahhoz, hogy normálisan megtanuljanak írni és olvasni nyugodt körülmények között?
Mindenki leírta már hogy mit nem lehet. Nem lehet kiabálni, elbocsájtani, áthelyezni, szegregálni/különválasztani, verni stb. Amíg nincs pszichológus minden iskolában addig neveljünk - ne neveljünk - analfabéta szabad embereket? Mi a teendő jelen esetben szerintetek?
Én azt sajnálom, hogy nincsenek olyan magániskolák, akik megkapják ugyanazt a normatív támogatást, mint az állami intézmények. (Sajnos e nélkül nem igazán versenyképesek, egyszerűen túl sokba kerül.) Ott fel lehetne állítani olyan szabályokat, amik biztosítják a minőségi oktatás feltételeit amellett. Legfontosabb ilyen szabály, hogy nem kötelező oda járni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 12:45:06

Azon gondolkoztam, hogy ha látnám, hogy valaki ilyet tesz a gyerekemmel, lehet, hogy nem basznám pofám.
Esélye lenne rá, bár nem sok.
aztán ha mégis pofán basznám, és feltörölné a folyosót, akkor megjelenne egy cikk, hogy megen veri a szülő a tanárt (a szegény öreg Terike nénit, aki egy nyugdíj előtt álló napközivezető, és elismert, lelkiismeretes szakember), aztán jönne a hercehurca, meg a bíróság, és ha szerencsém van, felfüggesztett börtönt kapnék.
Terike néni meg visszamenne a napközibe, mint aki jól végezte a dolgát, mindenki sajnálná, hogy áldozat, kapna jutalmat, meg lenin érdemrendet, hiszen áldozat.

Többen írták, hogy biztos nem ok nélkül veri meg üvöltözik trágár módon a gyerekekkel a Terike néni.
Ez biztos így is van, hiszen az, aki vigyázzban ül, ujjával a szája előtt, az biztos nem lesz lepofozva.
Viszont valahogy nem látom a következetességet, mert ha ezt komolyan így gondolja valaki, akkor ugyanennek igaznak kellene lennie a tanárra is.
Ha megverte a szülő, meg kellene nézni, kötelező jelleggel kivizsgálni, hogy miért kapta a verést, volt-e már rá máskor, mástól panasz, és ha volt, egy életre eltiltani a tanári pályától.
Miközben a szülőt persze nem mentesíteni a tettei felelőssége alól.

Mert az áldozatkultusz egy ocsmány és káros beidegződés, ami miatt az áldozati felelősség egy olyan tabu, ami egyik oka az iskolai erőszaknak.

dr.pupak30 2010.02.13. 12:46:38

@ladik: nincs pénz pszichológusra az iskolában? vagy legalább időszakos jelenlétre? nem lehetne mondjuk pszichológiai alapismereteket bevenni a tantervbe, mondjuk a technika óra vagy az ének óra rovására? dehogynem, csak senkit nem érdekel.
nem lehet kimenni tanulmányútra a skandináv országokba, megnézni, hogy miért ők érik el a legjobb eredményeket középiskolás szinten? dehogynem, csak senkit nem érdekel az egész

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 12:52:44

@pupak30: tanultál te valaha pszichológiát?
Technika és énekóra rovására azt taníttatni a gyerekekkel?
Meg vagy te húzatva?
Az nem önismereti tréning, vagy sajátélmény, hanem egy a gyerek számára tökéletesen használhatatlan, és felesleges információhalmaz.

Mit tanulna meg? A közös sors törvényét?
bah...

dr.pupak30 2010.02.13. 12:56:12

@kolbászoszsömle: azt bmeg, hogy ha depressziós akkor ne másik gyereket vágja pofán. vagy ha stressztől remeg a keze, fáj a hasa és elájul az orán akkor szóljon az idióta anyjának, hogy nem érzem jól magam. netán azt, hogy a sok fölösleges stresszt, hogyan kezelje.
érted?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 13:03:50

@pupak30: szóval tanuljon diagnosztikát, hogy meg tudja állapítani, hogy depressziós-e?
Ha igen, akkor nem baszhat pofán senkit, de ha nem, akkor csak impulzuskontrollbeli hiányosságai vannak, ami viszont az ő korában egyáltalán nem szokatlan, így üthet nyugodtan.

Valahogy így gondolod?

Az, amiről Te beszélsz, az a tanári odafigyelés.
Az, hogy a tanár ÉSZREVEGYE, hogy Pistikének fáj a hasa, Jolika el fog ájulni, Bélukának meg remeg a keze.
Aztán a tanári törődés, hogy megpróbálja kezelni a helyzetet és szól a szülőnek.

dr.pupak30 2010.02.13. 13:08:19

@kolbászoszsömle: milyen tanári odafigyelés? a magyar középiskolákban a tanári odafigyelés addig tart ameddig leosztályoz azt kész. pszichológia alapismeretek, önismeret, hogy később az idióta tanárok és szülők miatt ne az elmeosztályon kössön ki. nehéz ez? inkább reszeljünk tutajt technika órán. az kell az élethez mi?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 13:12:57

@pupak30: A tutajácsolási alapismeretekkel és azzal, hogy megtanul pár dalt jóval többre megy, mint a vulgárpszichológiával.

dr.pupak30 2010.02.13. 13:15:15

@kolbászoszsömle: lószart. a magyar még azt se tudja felismerni, ha valaki depressziós mellette, azt meg már főleg nem tudja, mit kell csinálnia, ha ő az. helyette mit csinál? alkoholista lesz, vagy idióta tanár, azt lepofozza a gyereket, mert neki is szar volt anno

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 13:26:40

@pupak30: A depressziósok gyógyulási folyamatának elég jelentős lépcsője az, ha elismeri egyáltalán, hogy beteg.

Alapvetően elhibázott dolog arra nevelni a gyerekeket, hogy diagnosztizáljanak, mert nem értenek hozzá, nincs, és nem is lehet meg az képzettségük hozzá (tudod, ezt egyetemen tanítják öt évig, aztán mindenféle tanfolyamokat kell hozzá végezni, meg szakvizsgát tenni).
Meg a hipochonderképzés amúgy sem célravezető dolog.

Az, hogy észrevegye, ha gond van a gyerekkel az iskolában, az a tanár dolga.

wartaz 2010.02.13. 13:29:56

@ladik: vannak ilyen magán (alapítványi) iskolák, pld. a montessori iskolák. Szerintem rosszul működnek, mégpedig azért, mert egy angol rendszert, a környezethez való igazítás nélkül importáltak be az országba. Nyilván az angoloknál jól működik.

Ha megnézed a korábbi hozzászólásomat, látod, hogy szerintem a beilleszkedni képtelen gyerekkel külön vagy külön is kell foglalkozni, de ha ezt akarná tenni valaki, akkor liberális szörnyetegek azonnal szegregációt, kirekesztést és rasszizmust üvöltenek (függetlenül a gyerek bőrszínétől). Pedig ez a beilleszkedni nem tudó gyerek érdeke ugyanúgy lenne, mint az osztálytársaié. De Mo-n rosszul értelmezett liberális elképzelések miatt (vagy pusztán érdekből), nem lehet ezeket megtenni. Mert sokkal olcsóbb visítozni, mint külön ehhez értő tanárokat és pszichológusokat megfizetni. Pofázni ingyen van !

Persze, hogy Teri néni egy rosszul működő rendszer hibás fogaskereke, de ez őt nem menti fel. Mindig fel lehet állni (persze biztosan nem könnyű nyugdíj előtt, de ezt a frusztráltságot nem lehet éretlen gyerekekre átvetíteni). Nem a gyerek jogai miatt, hanem egyáltalán. Mert az a pedagógus, aki csak így tud nevelni, az állatidomárnak lehet jó, tanárnak alkalmatlan.

ladik 2010.02.13. 13:31:12

@pupak30: Nem pszichológusra, krétára nincs pénz. De ez nyilván nem pénz kérdése, legalábbis nem ezen a szinten. A társadalom megoldja ezeket a dolgokat, mégpedig a maga módján. Nézz körül: elitiskola, elitóvoda ahova úgy kerülnek be a gyerekek, hogy az igazgató szeret vadászni, egyébként meg majd a tanári bankett is meg lesz rendezve valahol. Azokban az iskolákban a szülő is odafigyel a gyerekére, mert neki nem kis energiájába került hogy bejusson oda. Mindjárt nem annyira jellemző a túlkapás se a tanár, se a diák oldaláról. Ja, hogy az nem igazságos, mert ezt nem mindenki tudja elintézni? Ez egy viszonylag kemény világ.
Magyar B. meg Hiller I. gyereke meg nyilván nem a Jászladányi általános iskolába fog járni, így a probléma kvázi nem is létezik. A többi helyen úgy oldják meg a problémát, ahogy tudják. Néha eléggé el nem ítélhető módon Teri nénivel...

Hamasan 2010.02.13. 14:01:21

Amit itt felvetettek elég összetett probléma. Az a tanítónő túllőt a célon, de ne emlegesse már itt senki, hogy az ő idejében megoldottak mindent... Az más volt, rég volt.

Én is tanár vagyok, és nagyon nagy próbléma, hogy nem lehet a gyereket fegyelmezni(nem verésre gondolok), és a szülő sem társ ebben. 3 éve kerültem ki a főiskoláról, egy általános iskolában kaptam állást. 6.7.8. osztályosokat tanítottam. A 8. osztályos tanulókkal a következő történt. Első órán, még épp csak a nevem mondtam el, egy kéz már a levegőben, kérdése a következő volt: Téged ugye lehet tegezni, pár évvel vagy csak idősebb, mint mi.
8. osztályt egyátalán nem érdekelte, hogy mit mondtam nekik, visszafeleseltek. Ha szaktanári figyelmeztetést adtam, csipőből vágták rá, hogy kit érdekel, adjon vagy nyolcat. Ha kihívnám büntetésből felelni, szarik a fejemre, ő aztán ki nem jön...Az igazgató elbeszélget velük, röhög a képébe. Behívják a szülőket, vagy be se jön, vagy közli, hogy ő nem tud vele mit csinálni. Általános iskolában akár 7-8 tárgyas bukások vannak, és ki a hibás... nem a gyerek, csakis a tanár, mert a szülő mindent megtesz. Egyik tanítványom, aki 6 tárgyból bukott, büntetést kapott otthon, 1 hétig nem nézhetett tévét. Ez ige! A mi időnkbe is voltak rosszabb képességű gyerekek, de valamennyire igyekeztek, a szülők is segítették őket, kikérdezték a leckét, vagy legalább elmentek a szülőire érdeklődni. Most meg semmi... Engem sosem vertek meg a szüleim, de ha egyszer is fel kellett volna hívni őket, mert visszaszóltam a tanárnak,agyon is ütöttek volna.

És azt ne gondolja valaki, ez azért van, mert fiatal vagyok. A 40-50 éves tanárokkal, akiknek már évek óta híre van, hogy milyen jó tanárok,ugyan ez a helyzet. Most kisebbeket, 5-6-ot is tanítok, és velük nincs gond, de a többi tanár mondja, hogy csak addig, míg el nem érnek 8.-ba.

dr.pupak30 2010.02.13. 14:26:17

@kolbászoszsömle: nem diagnosztizálni kell megtanítani könyörgöm. hanem önismeretre. mit ebben olyan nehéz?

wartaz 2010.02.13. 14:27:57

@Hamasan: Igazad van, ezt mondom, a szülőé a felelősség. Ezért nem verheti meg a tanár a gyereket. Gondolom Teri nénivel te sem értesz egyet. Komolyan mondom, egyszerre sajnállak és becsüllek téged, iszonyatosan nehéz lehet ebben az őrületben, ami most Mo-n van tanárnak lenni. Hiszen embernek maradni is egyre nehezebb. Én eljárok szülőire, mi a feleségemmel leülünk tanulni a lányommal (spanyolul kapja a leckét is, mi is szótárazzuk vele együtt) és legnagyobbrészt azért jöttünk ki, hogy értékesebb ember váljon belőle. Ahányszor hazajön, a feleségem megnézi, hogy azon a napon mit dolgoztak a munkafüzetekbe, és én is megkérdezem, hogy "Mi volt az iskolában ?". Tudom, mi szerencsések vagyunk, mert itthon vagyunk és dolgozunk, ez a gyereknek is jó, de vajon hány szülő kérdezi meg a gyereket - akár este is -, hogy mi volt az iskolában ? Nyilván a gyerekek nevelése a szülők feladata és felelőssége is elsősorban, de a nevelés a pedagógus feladata is, az pedig nem nevelés, hogy falhoz vágom, verbálisan és fizikailag megalázom. Azt bunkóság, agresszió, alkalmatlanság. És ezek ugyanezt szülik.

Ez már azoknak szól, akik szerint a tanár verheti a gyereket : szerintetek, ha Teri néni módszere annyira célravezető és jó, miért visszatérő probléma nála, hogy megver/aláz egy gyereket ? Az igazgató tudott az esetről, tehát ez így kell, hogy legyen. Úgy látszik, nem ért célt, ha pedig igen, akkor egy agresszív állat, hiszen minden ok nélkül veri őket.

Aztán majd oda jutunk, hogy a pedofilok is hasznos tagjai a társadalomnak, hiszen felkészítik a gyerekeket a szexuális életre. Tudom erős a példa, de pár éve a jelenlegi helyzet is piszok erősnek tűnt volna.

dr.pupak30 2010.02.13. 14:30:01

@Hamasan: és akkor mi van? érthetővé kell tenni számára nem tanul mehet majd az utcára koldulni. visszabeszél és fel kell vázolni leőtte a gyászos jövőjét. amikor majd harmadjára bukik majd elgondolkozik.

FüziMedve 2010.02.13. 14:32:58

@Hamasan: na éppen erről beszélek, köszönöm ezt a hozzászólást! Remélem, ez a példa is mutatja, mennyit változtak a dolgok a régebbiekhez képest. És ez nem elsősorban pénzkérdés, ez nem pszichológus léte vagy nem léte-kérdés, ez a nevelés/nem nevelésé és azé, hogy a gyerek a korabeli közösségeiben milyen példákat lát, milyen viselkedésmódokat tanul el, mivel azonosul, - mert azonosulhat, hiszen semmi sem állíthatja meg, hiszen senkinek nincs semmi joga vele szemben, ha a szülő csak enni ad neki.

dr.pupak30 2010.02.13. 14:34:09

@Hamasan: itt még mindig az a baj, hogy mindenki fejében a klasszikus tanár - diák viszony van, ami működött száz évvel ezelőtt. a klasszikus alá felé rendeltségi viszony. könyörgöm ma, amikor a gyerek mindent tud 14 éves korára, mert leveszi az internetről, tv-ből stb., nem lehet valaki úgy oktatni, hogy csönd végighallgatod az órát, azt ha rossz vagy majd jól megfegyelmezlek. magyarországon sok "nagy" egyetemeken végzett, magát igen jól képzettnek gondolók, de egy nyomorult oktatási rendszert nem tudnak a mai kor követelményeihez megszervezni?

FüziMedve 2010.02.13. 14:36:45

@pupak30: ilyen korban még ne várj el felnőtt gondolkozást még egy jó gyerektől sem, nemhogy egy olyantól, mint amilyen például én voltam, éppen erről írtam. Ettől is gyerek még, nem pedig felnőtt.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 14:39:36

@wartaz: A "maradandó károsodást" nem értettem félre, csak arra akartam célozni, hogy azért Terike néni (a maga kissé elhibázott módján) nyilván "tudja, meddig mehet el".

Az is érdekes, hogy milyen szépen látod, mi a különbség a két RENDSZER között, de azért Nálad és a legtöbb hozzászólónál is az merül fel elsősorban, hogy a tanár a hülye. Igen, persze sokszor hülye a tanár, de arról, hogy ilyen hülye tanárok is vannak, a rendszer tehet. Egyrészt, mert heringgel kell fát vágnunk, másrészt mert nem szelektálja a hülyéket.

Két megjegyzést tennék még, többeknek:
1. Amiről a poszt szól, az nem jellemző jelenség ma Magyarországon! Ne általánosítsunk már egy ilyen esetből az egész oktatási rendszerre vonatkozóan!
2. Aki azt hiszi, hogy működhet nevelés kényszer (tehát végső soron erőszak!) nélkül, az nagyon naív. Legfeljebb nem ilyen nyílt, testi erőszakról van szó...

FüziMedve 2010.02.13. 14:39:49

Szerintem a Teri nénit hagyjuk ki most már a témából, már úgy értem, a szélsőségek semmilyen korban és semmilyen indokkal nem elfogadhatók. Itt most a "ha nincs más lehetőség, akkor kapsz egyet a seggedre" nevelési, és nem bosszúállási, vagy "az agyam eldurrant" indítékú dolgokról van szó.

dr.pupak30 2010.02.13. 14:40:36

egyébként jómagam azokhoz tartozom, akiket kellő szigorral neveltek, mind családban, mint iskolában. ma ott tartok, hogy gyűlölök bármilyen autokratikus rendszert, alá fölé rendeltségi viszonyt. nem tisztelek senkit sem magam körül, legkevésbé a főnökeimet, akiket csak azért nem küldök el melegebb éghajlatra nap mint nap, mert nem akarok fizetés nélkül maradni. segítőkész egyáltalán nem vagyok, nem érdekel mások nyomora. ezt érte el nálam el a szigor. :)

ladik 2010.02.13. 15:12:58

@Hamasan: "Az más volt, rég volt." Szerintem ez a kulcsa annak, hogy ennyire másképp látják egyes emberek ezt a problémát. Akik az előző rendszerben szocializálódtak, éltek valamelyest akár rövid ideig is, azok természetesnek veszik valamilyen szinten a tekintélyelvűséget, és az ezzel járó belső félelmet, amit nevezhetünk tiszteletnek is attól függően, hogy ki hogy élte át és milyen emlékei maradtak. Én a magam 32 évével szinte csak szüleimen keresztül kerültem kapcsolatba a rendszerrel - közvetlen élményeim talán nincsenek is - de mégis, ha az közúton 60-al megyek és meglátok egy rendőrt első gondolatom az, hogy minden rendben van-e velem. Ugyanígy volt az iskolában is. Engem sose ütött meg tanár, elég volt az, hogy tudtam, megteheti. Az jó volt? Nem. Akkor működött? Igen. Az egy olyan társadalom volt, ma meg más van. Akkor szóba se kerülhetett olyan probléma, ami manapság általános. Ez persze nem azt jelenti, hogy az akkori módszerek működnek a mai viszonyok között, főleg nem azt, hogy az a rendszer jó volt.
Itt csak az történt, mint az egész társadalomban: az emberek előbb kapták meg a jogot mint a kötelezettséget és utólag nehezebb a kötelezettségeket elvárni/kikényszeríteni, mint a jogoknak érvényt szerezni. Ez természetesen a társadalom fiatalabb tagjaira is ugyanúgy érvényes, hiszen ők is otthonról veszik a minták jó részét. A gombok már megvannak, csak a kabátot kellene rávarrni...
Tekintélye pedig csak akkor lesz újra a tanári karnak, ha felelősség és az ezzel járó hatalom is ott lesz. Ha a tanároknak csak abban van döntési jogkörük, hogy piros vagy kék tollal írjanak be az ellenőrzőbe, akkor azzal nem fog tudni rendet teremteni a diákjai között.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 15:41:52

@ladik: miben nyilvánul meg a hatalom azon túl, hogy pirossal vagy kékkel ír be a füzetbe a tanár?
Mármint Te milyen hatalomdemonstrációs módot tudsz elképzelni, ha a testi fenyítés szerinted sem jó?

ladik 2010.02.13. 16:03:23

@kolbászoszsömle: A hatalom nem demonstrációtól hatalom, hanem attól, hogy befolyással van más életére. Mértéke pedig az, hogy milyen szintű ez a befolyásoltság. A hatalom jó kezekben célt szolgál, jelen esetben sok fiatalember jövőjének a megalapozása a cél.
Hatalom például az, ha azt tudja mondani a tanár, hogy egy gyerek nem való a többi közé, mert hátráltatja azok előremenetelét (régen ezeket kisegítő iskoláknak hívták). Vagy az, ha úgy gondolja hogy a tanuló nem érte el a minimális szintet, akkor teszem azt nyári iskolába járatják (csak hogy legyen előremutató dolog is). És mivel ezek a dolgok hatással vannak a szülők életére is, így a szülők is jó esetben együttműködővé válnak a közös cél érdekében.
Nem attól lesz hatalma, mert hogy ő 80kg a gyerek meg 15.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 16:29:05

@ladik:
A hatalom demonstráció nélkül nem hatalom.
Ha van egy isten, aki mindenható, de a büdös életben nem csinál semmit, annak minden hatalma és mindenhatósága ellenére rászarok az oltárjára.
És ugyanezt megteszi a gyerek is, ha a tanár nem demonstrálja a hatalmát.
Ott és akkor. Nem fél év múlva, meg ilyesmi, hanem a határfeszegetésre azonnali reakciót kell adni.
Ugyanis a gyerek nem képes felmérni a tettei következményeit.
Ettől gyerek.
Szóval az, hogy jaj, mi lesz nyáron, ősszel nem egy hatékony fenyegetés.
Most is küldheti a Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői- és Rehabilitációs Bizottsághoz, akik megállapítják, hogy gyagya-e vagy sem.

A nyári iskola alapvetően elhibázott koncepció, mert ha neki tanulnia kell, míg a többiek bicikliznek, akkor a tanulás büntetés.

Hamasan 2010.02.13. 16:46:44

@pupak30: Senki nem gondol már a klasszikus tanár-diák viszonyra, és egyátalán nem kell már a gyereknek csendeben végigülni az órát. Gondoljunk csak a kooperatív tanítási technikákra, ahol a gyerekeknek, csoportban kell feldolgozni a tananyagot, a tanár csak felügyel... és ott vannak a módszertani ötletektől tarka órák. Én nyelvet tanítok, szemléltető eszközök sokaságát hurcolom magammal, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő játékos feladatokat viszek, többször volt már vendégünk az órán az adott országból származó ember, aki idegen nyelven mutatta be országát, lakhelyet... Nem várom el, hogy zárdai szigor legyen... de elég durva szerintem, mikor feleltem a gyereket, az bohóckodik, hülyéskedik, a képembe röhög, hogy ő nem tanult, közlöm vele, hogy egyes, megkapom, h kit érdekel... majd a helyére ballag és visszaszól nekem hogy a k...a anyád. És én ezt nyeljem le, mert ő megteheti....

Hamasan 2010.02.13. 16:52:51

És gondoljátok, hogy nem mondjuk a gyereknek mi lesz belőled később? De!! De mint a többi dolog, ez sem érdekli. (Tisztelet a kivételnek.) Van 2 bukásra álló 8.-kos tanulóm. Az egyik hatodikig mindig 4 egész felett volt. Nemtanulnak. Megkérdeztem tőlük, hogy év végén is meg szeretnétek bukni? És mi volt a meglepő válasz: "Kit érdekel?" Próbáltam őket győzködni, megkérdeztem, hogy nem lesz-e ciki ballagás után visszajönni majd pótvizsgázni? Vagy a beiratkozáson égni az egyessel? És mit válaszoltak? Van a szakmunkásokban 0. évfolyam, oda úgyis felveszik, akár egyessel is.... A mai gyerekek nagy részét nem érdekli semmi, és nincs céljuk az életben. És a legrosszabb, hogy ez a szülőket nem is érdekli (Ismét tisztelet a kivételnek)

ladik 2010.02.13. 17:30:39

@kolbászoszsömle: ha tudom hogy töltve van egy puska akkor nem rakom be a számba és próbálom ki, hogy hátha vaktöltény. Elég elképzelni egy szétlőtt fejet, és máris elmegy tőle a kedvem. Ettől függetlenül mindig lesznek olyanok, akik kipróbálják, mert mi van ha mégse... A nyári iskolában meg nem a tanulás a büntetés, hanem az, hogy nem csinálhatja amit szeretne. Mivel odáig fajult a porcelánbabák fényezése, hogy a nyári munka már összetörné őket, viszont tanulni tanulhatnak napestig, így sok más motivációs eszközt nem tudok elképzelni.

Igazából egy világos szabályrendszer kell, amivel mindegyik fél tisztában van. Tudni kell azt mindenkinek, hogy bizonyos tetteknek mi a következménye.
Én gépipari középiskolába jártam. Esztergaműhelyben első nap ismertették a szabályokat, amelyek közül az egyik az volt, hogyha a tokmányban bennefelejti valaki a tokmánykulcsot, az hatalmas kokszát kap. Ezek után megmutatták azt a hiányzó téglát a falban, mit egy elszálló tokmánykulcs ütött ki. Ennek ellenére sokan kaptak kokszát, de valamiért senki se reklamált egyszer se, és legközelebb oda is figyelt. Még így is történt baleset, bár mondhatjuk szerencsés kimenetelűnek, abból a szempontból hogy a srác ujja megmaradt.
Egy ilyen iskola nyilván más helyzet, mint egy általános iskola, és manapság már nem kap senki kokszát mert nem viszik le dolgozni a gyerekeket a műhelybe. Ez a probléma is meg lett oldva...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 18:19:43

@ladik: "Ettől függetlenül mindig lesznek olyanok, akik kipróbálják, mert mi van ha mégse... " igen, itt jön a kérdés, hogy _mivel_ _demonstrálja_ _a_ _tanár_ _a_ _hatalmát_?
Ezt kérdeztem! Mindjárt az elején. Mert addig OK, hogy vannak, akik bemondásra elhiszik, hogy baj lesz, ha nem csinálják, amit a tanár mond, de mindig van olyan, aki megkérdőjelezi ezt, esetleg nem hallja, hogy mit mondott a tanár, vagy valami esemény van?
Ilyenkor mit tegyen a tanár?

Szerinted lehet, hogy nem az a büntetés, hogy tanulni kell, hanem az, hogy nem csinálhat helyette mást, de egy gyerek nem így gondolkozik.
Neki ilyen esetben a tanulás a büntetés, nem az, hogy nem biciklizhet.

Ez a "porcelánbabák fényezése" dolgot nem igazán értem.
A gyerekmunka, mint olyan, Európában tilos, és nem tanulhatnak napestig.
Egyrészt, mert az is gyerekbántalmazás, másrészt, mert fizikailag is képtelen rá.

A világos szabályrendszer neve a Házirend. Ha nem világos, világossá kell tenni. Ez olyan dolog, mint a seggtörlés. Azt sem csinálja meg a tanár helyett senki.

Az, hogy Téged vertek, az nem jelenti azt, hogy jó a verés és mivel a verés ellenére is történt baleset, a verés hatásossága is kérdéses.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 18:47:04

@kolbászoszsömle:
"Az, hogy Téged vertek, az nem jelenti azt, hogy jó a verés és mivel a verés ellenére is történt baleset, a verés hatásossága is kérdéses."
Szerintem ez a sztori nem a verésről szól, inkább arról, hogy egyrészt a gyerekek valamilyen szinten megértették, hogy veszélyes dologról van szó, és ennek (valamint a verés) ellenére is történt baleset. A gyerekek felelőtlenek, pedig nem minden szabály megszegése egyformán súlyos következményekkel jár. A mai (szülői és iskolai) nevelés legfontosabb hiányossága az, hogy nem céloz (kellőképp) felelősségérzetet.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.13. 19:19:08

@Cartman (ex Cartman): A felelősségérzet kialakulásában milyen szerepe van annak, hogy ha valamit rosszul csinál, akkor utána ököllel ütik a fejét?

Érdekes, engem nem vertek, mégsem felejtettem még benne sosem az esztergában a tokmánykulcsot, mindig felkapcsoltam az izzólámpát, és sosem hagytam megnőni a forgácsot.

Ha az ember hajlamos valamit elfelejteni, akkor azt hiába ütik, akkor is elfelejti.
Ez az a kategória, hogy ne hagyd el az öngyújtót.
Azt kell automatikussá tenni, hogy beteszed a zsebedbe, nem pedig arra kell figyelni, hogy ne hagyd el.
Így keletkezik ugyan napi három-négy tűzszerszám, de ez van.

ladik 2010.02.13. 19:41:08

@kolbászoszsömle: Elnézést, így visszaolvasva úgy tűnik kevéssé voltam összeszedett, de legalább közben kitakarítottam a lakást...
Jelenleg nincs mit demonstrálni, mert nincs hatalma. Nincs eszköze, nincs hatásköre, felelősége is csak annyi, amit magával szemben támaszt. Csak feladata van, ami annyi, hogy bemenjen, elmondja az anyagot, kijöjjön a teremből jó esetben nem vérig alázva. Így is lehet, csak akkor a tanárok nevelő feladatát is a helyén kell kezelni.
A porcelánbabákkal arra szerettem volna utalni, hogy az, hogy egy gyerek dolgozik egyáltalán nem válik kárára. Magyarországon sose volt hagyománya annak a fajta gyerekmunkának, ami miatt törvényeket hoznak (pl bányákban gyerekeket dolgoztatni azért, hogy a család megéljen). Én gyerekkoromban minden nyarat falun töltöttem. Csodálatos volt, és hozzátartozott az is, hogy meggyet szedtünk nagynénémnek. Senki nem bántalmazott és fizikailag is képes voltam rá. Sőt, tovább megyek, bele se rokkantam se szellemileg se fizikailag. Megkaptuk érte a zsebpénzünket, amin vettünk fagyit meg nyalókát, és megtanultuk, hogy mit jelent dolgozni a pénzért.
A házirendről csak annyit, hogy több gyerek világossá tette a tanárok számára mostanság azt, hogy kitörölheti vele a seggét.
A verés - bár én egy kokszát nem hívnék verésnek - hatásossága jelen esetben nem kérdéses. Senkinek nem állt bele a fejébe a tokmánykulcs hosszú évek alatt abban az iskolában. (Utána kérdezhette volna a pszichológus a szerencsétlen gyereket, hogy ugyan mi jár a fejében.)
Balesetek pedig egy üzemben történnek, aki dolgozott már gyárban az tudja. A kérdés csak az, hogy milyen gyakran. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem gyerekjátékok voltak a műhelyben.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 20:12:42

@kolbászoszsömle:
Na, erre írtam egy szép hosszút, de elnyelte a blogmotor. Mindegy, most már nem ismétlem meg. A lényeg, hogy nem vagyok híve a testi fenyítésnek (nem tudom, miből szűrted ezt le), pláne nem lehet része a szervezett, tudatos nevelésnek, de nem tudhatod, kire mi hat (ld. FűziMedve sztoriját, FüziMedve 2010.02.13. 11:19:44).

Hozzátenném még, hogy a nevelés nem mindig marad a tervezett mederben (szintén ld. FűziMedve), de ez sem feltétlenül baj.

dr.pupak30 2010.02.13. 20:19:48

@Hamasan: miért nem mondtad, hogy a te k. anyád? én még hozzátettem volna, hogy a sokat szarozik, az iskolából is kirúgatom, és jöhetnek a kedves szülők utána

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 20:23:10

@pupak30: Ma már ez nem megy. Nem tudod csak úgy kirúgatni... Tanköteles korban legalábbis nem.

wartaz 2010.02.13. 20:27:00

@Cartman (ex Cartman): "Terike néni (a maga kissé elhibázott módján) nyilván "tudja, meddig mehet el".
Ez - reméljük - így van, én arra gondoltam, hogy az ezzel egyet értő szülők szerint meddig lehet elmenni, amikor már nem értenek egyet vele.

"Az is érdekes, hogy milyen szépen látod, mi a különbség a két RENDSZER között, de azért Nálad és a legtöbb hozzászólónál is az merül fel elsősorban, hogy a tanár a hülye. Igen, persze sokszor hülye a tanár, de arról, hogy ilyen hülye tanárok is vannak, a rendszer tehet."
100 %-ig igazad van, persze, hogy így van. Tulajdonképpen - lehet, hogy hosszan - én is ezt írtam le. Csak az elfogadhatatlan számomra, hogy szülők egyetértenek, hogy a tanár nem buktathatja meg a gyereket szülői engedély nélkül, de addig verheti, míg bevizel. Ennyi.

A megjegyzésekhez :
1. Én is azt gondolom, hogy a tanárok jóravalók és tiszteletreméltó emberek, azért, hogy egy beteg rendszert életben tartanak. A rendszer viszont működésképtelen (de ezt Te is írtad).
2. De igen, lehet másképpen is, lehet erőszak nélkül. Persze ahhoz, hogy biztosan jól működjön, a jelenlegit el kell felejteni és újra építeni az egészet, mert alapjaitól szar az egész. Ehhez kell politikai akarat, morális változás, a fennálló problémák beismerése és kezelése, anyagi biztonság az iskoláknak, normális fizetések, tisztelet és megbecsülés a tanároknak, az, hogy alkalmatlan emberek ne legyenek tanárok, a szülők ne legyenek túlhajtottak, ők is tudják és akarják nevelni a gyerekeiket, stb. Ha a tanár szava elég a tisztelethez, akkor csak a pszichopaták fogják bántani a gyerekeket, azokat pedig el kell távolítani. Magyarországon ez lehet, hogy generációk kérdése.

dr.pupak30 2010.02.13. 20:31:59

@Cartman (ex Cartman): de azt mondhatja, hogy a te k.anyád. serintem úgy meg lepődne, hogy többet nem mondaná

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 20:37:09

@wartaz: Nem hiszem, hogy generációk kellenének ehhez. Elég sok képzett tanár van. Kétszer ennyi fizetésért, megfelelő munkakörülmények (és minőségellenőrzés) mellett 4-5 év alatt igen látványos lenne a javulás. Ezt nyugodtan írhatom, mert - sajnos - senki sem fogja a fejemre olvasni. Mert abban is biztos vagyok, hogy nem történik semmi ebben az irányban.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 20:40:44

@pupak30: Látod, nem ismerem ennyire az ide vonatkozó szabályozást, de gyanítom, hogy azt se mondhatja... :) Én még ilyet nem kaptam diáktól, úgyhogy arra is kicsi az esély, hogy egyszer kipróbálhassam, tényleg meglepődne-e :).

dr.pupak30 2010.02.13. 20:58:23

@Cartman (ex Cartman): én erre azt csinálnám, hogy kihívnám magamhoz, egy centire az arcától megállítanám az én arcomat és mondanám neki, hogy ismételje meg. nyilván azt amit a diák csinál veled az te is megteheted a diákkal. nyílván ha pofon akar vágni, jogod van azt kivédeni és vissza is adni. ugyanúgy mint az utcán, ha valaki megtámad jogod van megvédeni magad.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 21:02:24

@pupak30:
A régi iskolámban volt olyan, hogy egy diák leköpött egy tanárt. Te tanárként mit tennél egy ilyen helyzetben? Nyilván nem köpsz vissza...

dr.pupak30 2010.02.13. 21:09:41

@Cartman (ex Cartman): megkérném, hogy törölje le. ha nem tenné, letörölném a ruhájával. valahogy megtalálnám a módját, hogy hasonlóan kezeljem a későbbiekben. mondjuk nyílván a legjobb az lenne, ha az ember nem veszíteni el az önuralmát, és higgadtan elbeszélgetne az emberrel az okokról. az a baj, hogy ehhez a tanár már kevés és nem is várható el tőle. ezért mondom, hogy az ilyen emberekhez szakember kell. elég érdekes, hogy a börtönokben vannak pszichológusok, míg az iskolákban nincsenek

Cartman (ex Cartman) 2010.02.13. 21:25:19

@pupak30:
Persze, jó lenne iskolánként egy pszichológus, és - tekintve a sok összevont óriásiskolát - ez nem is jelentene olyan nagy anyagi áldozatot, mint korábban, de addig is beérnénk egyszerűbb dolgokkal. Pl. hogy legyen súlya egy beírásnak...

dr.pupak30 2010.02.13. 21:31:51

@Cartman (ex Cartman): eh ezek a módszerek ma már nem hatékonyak szerintem. a világ megváltozott az iskolai módszerek nem. pl. ma senki ne várja el egy gyerektől, hogy naponta 6-7 órán keresztül 45 percig oda tud figyelni. annyi inger éri manapság az embereket, hogy egyszerűen nem képesek odafigyelni egy dologra hosszadalmasan. az idegrendszer alkalmazkodik a mai felgyorsult világhoz. hogy kezeli ezt a mai iskolarendszer? sehogy. szegény tanár magára marad és a régi hatástalan módszerekkel próbál eredményeket elérni. miért nem űlnek össze pedagógusok, pszichológusok, miniszteri emberek és dolgoznak ki egy olyan rendszert ami mindenkinek jobb?

Cartman (ex Cartman) 2010.02.14. 07:12:13

@pupak30:
Megvannak az "új" módszerek (projektmódszer, PBL, stb. - azért az idézőjel, mert ezek azért nem annyira új technikák), csak nagyon kevesen alkalmazzák. Ez részben bizony a tanárok hibája, részben viszont a módszerekhez nem illeszkedő, nagy mennyiségű tananyagnak köszönhető.

Cartman (ex Cartman) 2010.02.14. 09:07:57

@pupak30:
Ha meg a fegyelmezési módszerekre céloztál, abban nincs igazán innovatív technika. Pontosabban ami van, az mind a diák együttműködésére épít. De mi van, ha a diák nem működik együtt? Erre írtam a beírás súlyát. Régen ezek - előbb vagy utóbb - elvezettek a kirúgáshoz. Ami sajnos egyenlő azzal, hogy a tanári kar nem tud mit kezdeni a diákkal, de így legalább a többi gyereket megvédhettük attól az egy-két deviánstól.

Ha már a testi fenyítésről szól ez a poszt: a természeti népek körében a nevelés eszköze szinte soha sem a verés, DE a közösségből való (rövidebb-hosszabb) kizárással bizony büntetnek!

BOB 2010.02.14. 12:46:42

@azértmertcsak: gondolom a gyerek majd a munkahelyén is azt mondja a főnökének hogy "ne ugrálj, mert nem vagy te feljebbvaló, csak mert téged igazgatónak hívnak, engem meg segédmunkásnak". Sokáig lesz így munkahelye. De neki jogai vannak.

Hamasan 2010.02.14. 13:34:02

Ha visszamondanám, hogy a k.... anyád, meglehet, hogy másnap ott lennének a szülők, mert az ő drága, kicsi gyereküknek ilyet nem lehet mondani. Az hogy ő ilyet mondott, az nem baj. Másrészt így utólag könnyű okosnak lenni, nekem is lenne ötletem. De mikor ezt élőben megkapod az órán, a döbbenettől nem igen tudsz mit mondani...

Pl. nyolcadikos lány, 5 perccel csengő után bekiabál az órába (jelentkezés az luxus), hogy engedjem ki pisilni. Én meg mondtam, hogy itt volt a szünet, miért nem ment akkor, nem kicsi már, várjon. Felált, megállt elöttem, rámkiabált: ROHADJ MEG, kiment és bevágta maga mögött az ajtót. Elcitáltam az igazgatóhoz, kapott egy kis fejmosást, ami alatt jól elvihorászott. Ez egyik kedves osztálytársa, fiú, úgy kb. szeptember óta semmilyen felszerelése nincs az órán. Nem csak nálam. Táska nélkül jár. Mikor szóvá tettem neki, megfenyegetett, hogy majd elkap az utcán...

Ilyen szép díszpéldányok is akadnak az iskolákban. És 1-2 idióta miatt nem lehet tanítani rendesen a többi gyereket.

prolee 2010.02.14. 19:36:53

@Hamasan: Én az ilyen lánykát kiengedném pisilni, egyrészt egészségügyi oka is lehet asürgősségnek, másrészt reménykednék, hogy már nem is jön vissza. Ki a fenének hiányzik az ilyen? Ha nincs felszerelése a kölyöknek (feltéve, hogy ez nem a szülő mulasztására vezethető vissza, mert az más kérdés), nem tenném szóvá. Az ő baja, ha hülye marad. Azért nem tudsz tanítani, mert a hülye liba nincs jelen, vagy azért, mert a másik véglénynem nincs felszerelése? A normális kölykök tanításával kellene foglalkozni, cseszegetés helyett.

Hamasan 2010.02.14. 22:14:09

@prolee: Csak ez ám nem ilyen egyszerű. Ha mondjuk a leányzónak netalán valami baja lesz, leesik a lépcsőn vagy bármi, akkor én felelek érte. Arról nem is beszélve, hogy esetleg nem is pisilni, hanem dohányozni, vagy esetleg büfébe akar kilógni. Mert bizony ilyen is van. Én tartsam miatta a hátam? A felszerelés problámát sem lehet ilyen könnyen rendezni. Úgy végig ülni 5x,6x 45 percet nap mint nap, hogy nem csinálsz semmit, az nagyon unalmas. És mit csinál egy unatkozó diák? Hülyéskedik, bohóckodik, viccet mesél a körülötte ülőknek, esetleg gúnyolja a tanárt, és így már mindjárt a többit se lehet tanítani. A fene se foglalkozna vele, ha csendben lenne, vagy akár aludna, az ő baja, de nem ezt teszi. :(

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása