Tanítóképző=feleségképző?
Rabyn osztja meg velünk kétségeit azzal kapcsolatban, hogy lehet-e tanulás és munka mellett olyan átlagot produkálni, hogy a hallgató ösztöndíjat kapjon. Sokan tekintenek a tanítóképzőre úgy, mintha egyszerűen feleségképző lenne, pedig nagyon sok teljesítenivaló tárgy van, természetesen a beadandó feladatok száma sem kevesebb, mint más szakokon. Üdv! Ígérem rövid leszek, de szeretnék megosztani veletek egy kis eszmefuttatást, és érdekelne a véleményetek. Harmadéves tanítóképzős vagyok, nappalin. A tanítóképzőről sokan azt hiszik, hogy „feleségképző” és nagyon könnyű elvégezni. Ez egyáltalán nem így van, aki tényleg tanítani akar annak azért nehéz, aki nem annak azért. Szinte minden előadást kötelezővé tesznek, több a szemináriumunk mint bármelyik másik karra járóknak, és emellett még tervezeteket kell írni, tanítani, készülni. Van olyan, hogy egy nap reggel nyolctól este hatig folyamatosan óráink vannak, és nincsen olyan, hogy kettőnél-háromnál hamarabb végeznénk. Emellett ugyebár elég nehéz állást találni, hiszen a diákmelók többsége a nem bejárókra van kitalálva. Ettől még én szeretek ide járni, és szeretném ha majd kamatoztatni tudnám azt a tudást amit a négy év alatt megszerzek. A kérdésem az lenne, hogy szerintetek lehetséges-e munka mellett olyan átlagot produkálni amiért már normális összegű ösztöndíj jár. (Az alsó határ 9 ezer forint volt az előző félévben, a maximum pedig 25 ezer forint) Más szakokon ez hogy működik? Nem járnak be az emberek? Akkor hogy tudnak levizsgázni, beadni a beadandókat? A 3 éves BA képzést 6 év alatt végzik el? Rabyn
Nekem még is sikerült, de ennek megvan az ára is. Egyszerűen képtelen vagyok elérni az ösztöndíjátlag alsó határát, és azt látom, hogy mindenki, aki az évfolyamból dolgozik az egyetem mellett, hasonló jegyeket szerez, mint én (többségünknek 4 egész fölött átlagot sikerül produkálni, de az nem elég az ösztöndíjhoz, ami egyébként nevetségesen alacsony). Ha viszont nem dolgozunk akkor akár éhen is halhatnánk, mert a szoctám+diákhitel lótúróra sem elég, nemhogy élni, a koliehelyeket az elsőévesek kapják zömmel, ráadásul más egyetemi karra járókkal közös szobában lakhatunk, ami nem túl szerencsés ha azt nézzük, hogy egy TÓK-os reggel nyolcra jár, egy BTK-s meg délre, ezért másod-harmadévben már inkább megpróbáljuk fenntartani az albérletet, csak hagyjanak minket este aludni. Persze az embernek a tanuláson kívül, jó esetben még van magánélete is, mondjuk barátai, kedvese, családja és szeretne néha hazamenni.
Mi osztatlanban maradtunk, tehát maradt a szigorlat is, és egyéb finomságok.:)