Megoldás központú tanítás
Ezúttal egy nagyon érdekes könyvet ajánl figyelmünkbe kedves levélírónk. Gyakorlati útmutatót, amely alapján könnyebben igazodhatunk el az iskolai mindennapokban, segítséget kapva olyan problémák megoldásában, mint a diákok motivációja, illetve a szülőkkel való gördülékenyebb kommunikáció.
Kedves Ellenőrző!
Nyáron a kezembe került Dr. Linda Metcalf, Megoldásközpontú tanítás című könyve, amely a nagyon ígéretes "Hogyan javítsunk a diákok magatartásán, jegyein, a szülői támogatáson és a tanári kar morálján" alcímet viseli. Minden tanár álma-vágya egy ilyen könyv, hiszen azt ígéri, hogy, ha végigolvasod, megérted és alkalmazod, gyakorlatilag zsebedben tudhatod a Bölcsek Kövét, nincs olyan szituáció az iskolában, amit sikeresen meg ne tudnál oldani. Röviden összefoglalva, nem ígér kevesebbet, mint hogy mindent megtudhatsz a helyesen alkalmazott pedagógia-pszichológiáról, amit a tanárképzéstől vártál volna, de ott még nem olvasták ezt a könyvet.
Olvasmányos, könnyen kezelhető, áttekinthetően tagolt, hasznos kézikönyv. Végigveszi a fentebb felsorolt alapproblémákat, valamint részletesen kitér sok kevésbé hangsúlyos, de fontos kérdésre, hasznos tanácsokkal látva el a pedagógust. Sajnos a tanácsok a gyakorlatban semmit nem érnek önmagukban, hiszen az egész szemléleten kell ahhoz változtatni, hogy ne lógjon ki a sorból egy hirtelen a könyvből kiválasztott ötlet. Alapgondolata, hogy álljunk a diák mellé a megoldandó problémával szemben. Zseniális ötlet lenne, ha a mai magyar iskolában nem veszett volna el a bizalom a tanár-diák viszonyban, nagyon nehezen hiszi el a diák, hogy a tanár nem gúnyolja, amikor ilyen kérdéseket tesz fel neki:
-Ha most otthon lennél és házit csinálnál, mi pedig látnánk téged, mit látnánk?
Pedig nagyon jól segíti a diák probléma felismerését és sokat segíthet neki a helyes tanulási stratégia megválasztásában, a hibák kiszűrésében.
Az első feladat a bizalom visszaállítása. Ennél nehezebb feladattal még nem találkoztam eddig, a könnyebb utat választottam, új 9-es osztályban kezdtem az új módszerekkel tanítani. Az eltelt közel két hónap azt mutatja, hogy, ha az ember sikeresen tartja magát az eredeti elképzeléshez és nem esik vissza az évtizedek alatt berögzült rossz tanárszerepbe, akkor csodálatosan működik a módszer. Fegyelmezni nem kell, tanítani nagyon jól lehet, motiváltak és ami számomra a legfontosabb, egymás felé is nagyon nyitottak ennek az osztálynak a tanulói. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy heti 13 órám van velük, így bőven van időm nyesegetni a vadhajtásokat. Ahogy alkalmazom a módszert, fokozatosan alakul át a tanári eszköztáram és magatartásom is, amivel a felsőbb évfolyamok egyelőre nem tudnak mit kezdeni, az udvariasságot gyengeségnek veszik, az érdeklődést szivatásnak. Az egyik 10-es osztály konkrétan megmondta, hogy jobb volt az előző tanárnő, mert idegbeteg volt és rájuk borította az asztalt, ha nem tetszett neki valami, én meg már annyira nyugodt vagyok, hogy félnek. Talán általános iskolában jobban alkalmazható a módszer, közelebb áll ahhoz, ahogy a szülők nevelik a saját gyerekeiket.