23

Megoldás központú tanítás

Ellenőrző , 2009.11.01. 08:00

Ezúttal egy nagyon érdekes könyvet ajánl figyelmünkbe kedves levélírónk. Gyakorlati útmutatót, amely alapján könnyebben igazodhatunk el az iskolai mindennapokban, segítséget kapva olyan problémák megoldásában, mint a diákok motivációja, illetve a szülőkkel való gördülékenyebb kommunikáció.

Kedves Ellenőrző!

Nyáron a  kezembe került Dr. Linda Metcalf, Megoldásközpontú tanítás című könyve, amely a nagyon ígéretes "Hogyan javítsunk a diákok magatartásán, jegyein, a szülői támogatáson és a tanári kar morálján" alcímet viseli. Minden tanár álma-vágya egy ilyen könyv, hiszen azt ígéri, hogy, ha végigolvasod, megérted és alkalmazod, gyakorlatilag zsebedben tudhatod a Bölcsek Kövét, nincs olyan szituáció az iskolában, amit sikeresen meg ne tudnál oldani. Röviden összefoglalva, nem ígér kevesebbet, mint hogy mindent megtudhatsz a helyesen alkalmazott pedagógia-pszichológiáról, amit a tanárképzéstől vártál volna, de ott még nem olvasták ezt a könyvet.

Olvasmányos, könnyen kezelhető, áttekinthetően tagolt, hasznos kézikönyv. Végigveszi a fentebb felsorolt alapproblémákat, valamint részletesen kitér sok kevésbé hangsúlyos, de fontos kérdésre, hasznos tanácsokkal látva el a pedagógust. Sajnos a tanácsok a gyakorlatban semmit nem érnek önmagukban, hiszen az egész szemléleten kell ahhoz változtatni, hogy ne lógjon ki a sorból egy hirtelen a könyvből kiválasztott ötlet. Alapgondolata, hogy álljunk a diák mellé a megoldandó problémával szemben. Zseniális ötlet lenne, ha a mai magyar iskolában nem veszett volna el a bizalom a tanár-diák viszonyban, nagyon nehezen hiszi el a diák, hogy a tanár nem gúnyolja, amikor ilyen kérdéseket tesz fel neki:

-Ha most otthon lennél  és házit csinálnál, mi pedig látnánk téged, mit látnánk?

Pedig nagyon jól segíti a diák probléma felismerését és sokat segíthet neki a helyes tanulási stratégia megválasztásában, a hibák kiszűrésében.

Az első feladat a bizalom visszaállítása. Ennél nehezebb feladattal még nem találkoztam eddig, a könnyebb utat választottam, új 9-es osztályban kezdtem az új módszerekkel tanítani. Az eltelt közel két hónap azt mutatja, hogy, ha az ember sikeresen tartja magát az eredeti elképzeléshez és nem esik vissza az évtizedek alatt berögzült rossz tanárszerepbe, akkor csodálatosan működik a módszer. Fegyelmezni nem kell, tanítani nagyon jól lehet, motiváltak és ami számomra a legfontosabb, egymás felé is nagyon nyitottak ennek az osztálynak a tanulói. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy heti 13 órám van velük, így bőven van időm nyesegetni a vadhajtásokat. Ahogy alkalmazom a módszert, fokozatosan alakul át a tanári eszköztáram és magatartásom is, amivel a felsőbb évfolyamok egyelőre nem tudnak mit kezdeni, az udvariasságot gyengeségnek veszik, az érdeklődést szivatásnak. Az egyik 10-es osztály konkrétan megmondta, hogy jobb volt az előző tanárnő, mert idegbeteg volt és rájuk borította az asztalt, ha nem tetszett neki valami, én meg már annyira nyugodt vagyok, hogy félnek. Talán általános iskolában jobban alkalmazható a módszer, közelebb áll ahhoz, ahogy a szülők nevelik a saját gyerekeiket.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr751467319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizesnyolcas 2009.11.01. 09:54:49

Figyelemre méltó, amit írsz, és rokonszenves a hozzáállásod, de (különösen tanárként és a nyilvánosság elé lépve) jobban kellene vigyáznod a nyelvhelyességre:
"amivel a felsőbb évfolyamok egyenlőre [helyesen: egyelőre] nem tudnak mihez [mit] kezdeni"

johnplayer 2009.11.01. 09:55:39

"... én meg már annyira nyugodt vagyok, hogy félnek.2

Ez jó! :)

És hozzá olyan arcot vágsz, mint Christopher Walken. :D

img91.exs.cx/img91/7201/christopher_walken.jpg

Sok szerencsét a munkádhoz!

Bit Rot 2009.11.01. 10:11:33

Kötelező elővenni a náci kérdést is: ez működne HHH osztályokban is, leszakadt, munkanélküli, mélyszegény gyerekeknél is?

Mert, ha nem, akkor messze van a megoldástól.

Mashu80 2009.11.01. 10:17:34

Nyelvhelyesség: nem vagyunk robotok. Egyébként meg bizonyított tény, hogy senki nem tud helyesen írni.

Mashu80 2009.11.01. 10:18:26

Nyelvhelyesség: nem vagyunk robotok. Egyébként meg bizonyított tény, hogy senki nem tud helyesen írni.

Ysu 2009.11.01. 10:27:53

Szerintem, ha kezdetektől fogva ez a hozzáállás, akkor esetleg. Nem biztos, de még messze ez a legesélyesebb, hogy működjön. A bizalom és a motiváció a két legerősebb hajtóerő. Sokat kell dolgozni, míg eléri az ember, de utána sokkal könnyebb a munka. Ez saját tapasztalat (bár nem HHH osztályban). Persze, ahogy a levélíró is mondja, ha már felmenő rendszerben nagyon megszűnt a bizalom, akkor nehezebb megszerezni. Ez akkor esélyes, ha a kisebbekből még nem ölik ki a különböző (otthoni, iskolai) hatások.
A budapesti Belvárosi Tanoda vállalta fel néhány éve, hogy az iskolából kieső (HHH, drogos, kallódó stb.) gyerekeket érettségihez segíti. Szigorúan olyanokat vettek fel, akiket már egyetlen iskola sem akart befogadni. Hasonló módszert alkalmaztak, mint amiről a fentebb idézett levélíró is beszámolt. És csodák csodája, működött. A bizalomvesztett, motiválatlan diákok újra dolgozni, tanulni kezdtek, és tanulási zavaraik és hátrányos helyzetük ellenére többen leérettségiztek.
www.beltanoda.hu/

Caeiro 2009.11.01. 10:43:39

Kedves kolléga! Hol dolgozol? Nálunk nem, az egyszer biztos! Ezzel a hozzáállással 2 perc alatt szétszednek nálunk. Igen, HHH-s osztályokban tanítok, és nem, nem verem/alázom stb. a kölyköket, de ha nincsenek tisztázva a szerepek, és gyengének látszom, nekem annyi. A bratyizás nagyos sokszor visszaüt.
Egyébként elhibázott gondolatnak tartom, hogy könyvekből pótoljuk azt, ami hiányzik belőlünk - persze jó tippeket kaphat tőlük az ember, de egy egész viselkedési formát könyvre alapozni...hát sok sikert hozzá! Ha tévednék, és mégis neked van igazad, tedd meg a kedvemért, hogy átjössz egy szakképzőbe tanítani, mert egyébként csak üres szájhősködésnek fogom tartani az eredményeidet. Remélem nem sértettelek meg, csak igen, frusztrált vagyok attól, hogy mindenki azt hiszi ő tudja a tutit, és amikor a megvalósításról van szó, csak széttárja a karját. Lásd SZFP-s HEFOP-os programok stb.

kukko 2009.11.01. 10:56:13

"Hogyan javítsunk [...] a tanári kar morálján"

Mondd meg nekik, hogy olvastál egy hasznos és jó könyvet, biztasd őket arra, hogy ők is olvassák el, és akard velük megbeszélni a tapasztalataidat. Miután összefogva kicsináltak téged, azután biztos jobb lesz a hangulat!

Ysu 2009.11.01. 10:59:13

@Muster Mark: Mit old meg, ha a rossz tanulókat "kib*szuk" az iskolarendszerből? Több segélyt kell kiadni, vagy ha nincs segély, akkor még inkább nő a bűnözés, mert éhen halni bizonyára nem akarnak, máshoz meg nincs eszük. Miért 18 év most az iskolakorhatár? Miért vesz fel boldog-boldogtalant az egyetem? (Pontosabban miért motiválják fentről az egyetemeket, hogy boldog-boldogtalant felvegyenek, mert csak ily módon tudják eltartani magukat, fizetni a közüzemi számláikat és egyebeket?) Mert a munkaerőpiac nem bírná el, hogy tömegével lépjenek ki a 16-18 évesek a munkaérőpiacra, a segélyrendszer nem bírja el, hogy munkanélküliek legyenek, és az államnak ennyi képzetlen analfabétára végképp nincs szüksége.

mette 2009.11.01. 11:04:36

@Caeiro: Miért baj az, ha valaki felismeri a hiányosságait és hozzáolvas? Nem másabb ez sem, mint a tanárszakos szemináriumok, ahol kiadnak egy szöveget, dolgozd fel, és mehet belőle a kiselőadás. Ennek legalább van értelme.
A SzFP-HEFOP meg pont az ellenkezőjéről szól, olyanok mondják meg, hogy hogyan kellene tanítani, akik soha nem próbálták. Az tényleg értelmetlen. Ez egy gyakorlatban kipróbált -igaz kísérleti- módszernek tűnik, és én nem olvastam olyat, hogy azt írta volna a posztoló, hogy ő aztán tudja a tutit. Szerintem inkább örülni kellene annak, hogy vannak olyanok, akik nem sűlyednek bele a letargiába, és a pályaelhagyáson gondolkoznak, hanem újítani próbálnak és megoldást keresnek.

Alvarez 2009.11.01. 11:11:31

Mint mindenhol, a tanulásban is a motiváció az alapkérdés. A sikeres problémamegoldás közben jut el a diák (mint mindenki) a flow élmény átéléséhez, amiről Csikszentmihályi ír. Ha a feladat megoldásában egyengetjük a diák útját, akkor nagyobb a siker esélye, és így motiváltabb lesz a gyerek. Természetesen ez csak egy tényező, de nagyon fontos. Az iskoláinkban szokásos bemagolás - visszamondás módszer kis örömöt jelent a diák számára.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.11.01. 11:13:57

Ezzel pont az lehet a gond, amivel a Waldorf-módszert is támadták, hogy személyiségfüggő a sikere, azaz Mária néninek sikerült, de a többség alkalmatlan rá. A képzők ontották azokat a pedagógusokat, akik csak azért mentek oda, mert egyszerű volt bejutni és elvégezni még egyszerűbb, viszont úgy már a 2. diploma is gyorsabban ment.
A tanítóknak egy része sajnos ideggyenge, frusztrált, és nem való gyerekek közé. Nem az átlagról beszélek, de egy oktatási rendszer is úgy működik, ahogy a többi, a leghangosabb viszi a zászlót...
Aztán arról ne is beszéljünk, hogy egy iskolában az igazgató az úr. Ha ő aszondja' úgy kell, akkor azt úgy kell.
Több pénzt kellene adni a pedagógusoknak, de azért cserébe kirugdosni azokat, akik csak a szünetekért lettek azok, meg kiabálnak a gyerekkel, meg azokat is, akik félévente tartanak fix időpontban egy fogadóórát.

Ysu 2009.11.01. 11:55:09

@Caeiro: Megértem a frusztrációdat, de csak egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, hogy a Te HHH-s osztályod tanulóit előző osztályaikban hasonló módszerekkel nevelték és tanították volna kicsi koruktól kezdve. Szerinted nem lenne most sokkal könnyebb dolgod velük? Minden tanárnak érdeke lenne, hogy a kollegái megtalálják azt a módszert, amivel a gyerekek motivációs szintjét (ami eleinte még elég magas), ezen a szinten lehessen tartani, netalán megemelni. Más sikerének szerintem örülni is lehet, meg azt kívánni, hogy ez a szemlélet meghonosodjon az alsó tagozattól felmenő rendszerben.

Lord_Cica (törölt) 2009.11.01. 12:09:29

Csak az a gáz, hogy 90%-ban a tanártól és nem a módszertől függ a tanítás minősége.

gyuzsu 2009.11.01. 12:22:19

Kár itt pocskondiázni egy módszert, meg jönni a HHH-sokkal. Azt kell tudomásul venni, hogy más módszer lesz hatákony egy tehetéges, egy HHH-s, egy sokfiús, egy soklányos, egy tagozatos, egy átlagos stb. osztályban. ráadásul, hogy növeljem a változók számát, más módszer lesz hatékony Attila bácsi, Jenő bácsi, Magdi néni, Lili néni stb. óráin. Nincs egyedül üdvözítő módszer (még ha az oktatásirányítás időről-időre ezt is képzeli), de mindenkinek meg kell találnia azt, amivel hatékonyan tud működni. A posztoló kolléga ezt teszi, és ezért csak dicséretet érdemel.

Ysu 2009.11.01. 12:32:37

@kolbászoszsömle: Ugyanazt olvastuk? Ez egy teljesen korrektül megírt poszt. Érezhetően írott szövegnek szánta a szerzője, nem is értem azt a kritikát, melyet felvetsz: "Ha az órán is így beszélsz..." Bizonyára nem így beszél. Így ír (szerintem teljesen elfogadható stílusban).

kukko 2009.11.01. 13:51:58

@kolbászoszsömle: Lehet, hogy pongyola a fogalmazás, de ez egy blogbejegyzés, itt adekvát ez a fajta stílus. Ha nem tetszik, akkor olvass pedagógiai szakfolyóiratokat, és észrevételeidet küldd el levelezőlapon az írónak!

Ysu 2009.11.01. 14:34:49

@kolbászoszsömle: A megjegyzéseid egy része helyes variáció, a szintén nem helytelen eredeti _mellett_. Néhány megjegyzésedet szőrszálhasogatásnak érzem. Pl. a 9. osztály természetesen új osztály, mert bizonyára 4 éves középiskolában járunk, ahol az újonnan kezdők 9.-esek. A 10.-esek már nem újak, mivel előző évben is az adott iskolába jártak. Összességében a cikk semmivel sem pongyolább, mint az a támadás, ami részedről érte:
"Ezt a szar posztot egy tanár írta?"

gillian 2009.11.01. 16:39:16

@kolbászoszsömle: néhány mondat kapcsán vitatkoznék veled (ha lenne értelme...), minthogy szerintem tökéletesen érthető - talán a szövegértéseddel van gond egy kissé? :)
és mielőtt lebarmolsz, hogy nem értek hozzá: magyar szakon végeztem (ELTE)

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.02. 09:41:46

A jó öreg Gordon módszer.Nemcsak megtalálja a problémát,hanem a probléma tulajdonosát is igyekszik meglelni, úgy,hogy kérdez:-Kinek a problémája?
Szerintetek kinek a problémája, ha a gyerek nenm készült aznapra?Ha bejelenti, akkor kié,és mi a megoldás?Ha nem jelenti be és úgy derül ki,kié a probléma, és mi a megoldás?
Próbáljatok meg válaszolni a kérdésekre!Kritérium:-Nem sérülhet sem a gyerek, sem a pedagógus egója a megoldás során.

mette 2009.11.02. 13:01:18

Én jártam Gordon tréningre az egyetemen, de kutyagumit sem ért. Akkor volt kötelezően választható, amikor csak az elitgimi gyakorló osztályát láttam, mire meg szükségem lett volna rá, már nem emlékeztem semmire, csak erre a kérdéses hozzáállásra.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.02. 15:40:04

Hogy milyen sok maradi, begyepesedett, megkeseredett, bezárkózott, sárbarántó pedagógus kommentel itt...

Már ezért megérte figyelni a blogot!

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.02. 20:32:27

@mette: Menj el újra,hátha most érdekelni fog.Nem biztos,hogy az egyetemen ki lehet válogatni a való világban is működő módszereket. Én rengeteget tanultam belőle,sőt hasznosítani is tudom.TET-címen fut magyarul(tanári eredményesség tréning)
Nem válaszoltál a kérdésre; ha képben vagy egyszerű a válasz!!

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása