169

A tanárnő bejön nekem

Ellenőrző , 2009.09.23. 08:09

Pettyes leveléből más vetületét ismerhetjük meg azoknak a mindennapi gondnak, amelyekkel a tanároknak szembesülniük kell. Meddig mehet el egy diák rajongása?

Sziasztok!

Ma történt velem, gondoltam megírom. Egy nagy pesti középiskolában tanítok, elég sok a fiú, kevés a férfi tanár, mi próbáljuk rendszabályozni őket is. A fegyelmezéssel nincs is gond, de nagyon zavaró, hogy rendszeresen céltáblái vagyunk a buta megjegyzéseiknek. Amikor elkezdtem tanítani és huszonpár éves voltam, nem lepődtem meg nagyon azon, hogy a 13.-os fiúk kávézni hívtak -akkor sem mentem-, de ez a mai megdöbbentett. Lassan 40 éves vagyok és bár nem én vagyok az Északi boszorkány, nem is vagyok playmate. Nem járok miniszoknyában, kivágott ruhában, semmi feltűnőben.

A történet röviden a következő: Egy férfi kollégám szólt, hogy tetszem az egyik fiúnak (10.-es) és tőle kérdezte, hogy van-e esélye nálam? Nagyon megdöbbentem és felháborodtam, de a legmérgesebb a kollégámra voltam, aki ahelyett, hogy ott a helyszínen helyre tenné egy atyai pofonnal a szemtelen ficsúr agyát, még szól nekem róla, hogy azért én is tudjam. Meg is kérdeztem tőle, hogy kap-e valamilyen jutalékot az ilyen szolgáltatások után?! Szerintem joggal várhatnánk el a kollégáinktól, hogy legalább ők tiszteljenek minket annyira, hogy nem hoznak ilyen kellemetlen helyzetbe. Nekem legalábbis ilyen utópisztikus elképzeléseim vannak a férfiakról.

Nem tanítom a fiút, ha tanítanám, nem merte volna, egyszerűen nem olyan a személyiségem, hogy bármilyen bizalmaskodást megengedne.

Köszönöm, hogy elmondhattam, sziasztok!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr371399678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.23. 10:51:54

Kedves Mrs. Robinson! Ajánlom a Diploma előtt (The Graduate) c. filmet.

Ha a magyar tanárnőm hagyta volna....

Zoltan895 2009.09.23. 10:52:02

Az atyai pofon jó és működő dolog, de nem ebben a szituációban.

Penya666 2009.09.23. 10:53:53

@kalapácstollú:
En inkabb a mai vilagot okolnam ezert. Elegge megvaltozott minden az elmult 20 evben. Most itt a kozmoralra, kozerkolcsre gondolok.

joszip 2009.09.23. 10:55:10

@Vad.Korte: nem mondtam, hogy egyenlő, hanem hoztam egy példát, amiről könnyen belátható, hogy NEM ODAVALÓ. És ne tetessük magunkat hülyének, mi ez már hogy egy másik tanártól kérdezi meg, hogy egy harmadik embernél van-e esélye? Egy szerelmes ifjú vagy szenved vagy szerelmet vall, ez itt valami egészen más. Nyilvánvalóan szopatós-közösenröhögős sztori. Saller jár érte. Legalább egy verbális.

Penya666 2009.09.23. 10:55:13

@kalapácstollú:
Ja es mit csinaljak ha vagy nyugdijkozeliek voltak a tanarnoim vagy igaz hogy fiatalok de ugy neztek ki mint aki benez. Viszont osztaltars es evfolyamtarsnokrol esetleg egyket evvel idosebb felettemjarokrol igen.

joszip 2009.09.23. 10:55:46

@kalapácstollú: lásd joszip 2009.09.23. 10:55:10

szépmező 2009.09.23. 10:57:11

nevetséges ez az műbalhé amit lenyom a kedves posztoló.

miért lenne felháborító a fiatal srác igénye? ha jól értem nem tanítod. inkább örülj neki hogy izgulnak rád a fiatal srácok.

persze kissé röhejes hogy egy férfikollegát kérdezett meg.

a tanár diák viszony mindig is rém izgalmas volt. :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.23. 10:58:12

@Penya666: Több mint 20 éve voltam gimis, ennyit erről.

Egyetemen meg egyik orosztanárnőt jól megrakta egy elsős évfolyamtársam. Neki volt igaza.

kalapácstollú 2009.09.23. 10:59:05

@Penya666: Ki változtatta meg? A mumus? Vagy a "mai fiatalok"? Megszülettek és megváltoztatták? Akkor ki hagyta, hogy megváltoztathassák? Hát megmondom: a tegnapi fiatalok!

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.09.23. 10:59:10

Kicsoda? A Hóhenecker Vili? Dehát az még fiatalabb mint Szlovákia! És röhögni rajta, ennyi az egész. Nem kell moralizálni, pofozni meg pláne nem. Mégis, milyen kommenteket várt a T. Posztíró?

Penya666 2009.09.23. 11:01:26

@RAMBO:

Hat nalunk is meg alatalanosban(!) a tornatanarnot 8.ban paran megkuldtek osztalykirandulason. A tanarno orszagos ribanc volt, akkor koptatta kb a 4. ferjet. De mindenki tudta rola hogy mi van. A szuleim is pedagogusok voltak, mind2 iskolaban voltak erdekes dolgok. Az egyikuk kozep a masik altalanosiskolai. De szerintem az ilyen kapcsolatok meg dolgok nem eletkepesek. A srac is csak jol meg akarja dongetni a tanarnot, merthat ilyenkor tombolnak a hormonok. Csak nekem az furcsa hogy ezt szova is teszi meghozza ilyen formaban. A poszttal sem ertek teljesen egyet valoban, a pofonos resz tenyleg nemkene.

kalapácstollú 2009.09.23. 11:01:31

@joszip: Ez nem változtat azon, hogy a példa alkalmatlan. Attól, hogy a tantermi asztalon állva, óra közben a farkunkat verni bunkóság, tahóság, megtűrhetetlen, még nem következik, hogy ábrándozni egy tanárnőről szintén ugyanilyen elítélendő lenne.

Ecsedy Áron 2009.09.23. 11:02:14

A postból és a hozzászólásokból csak annyit tudok leszűrni, hogy ez az ország beteg. Adott egy kamasz srác, egy liberális kolléga és egy tanárnő, aki nem tudja kezelni a férfiakat. Legalábbis azokat nem akikkel körül van véve. Nem mintha ez egyedi lenne. A nők nagy része nem tudja kezelni a nem kívánt/várt közeledést. Pl. ezért a nagy a keletje mindennek ami latin-amerikai. Mert ők általában tudják. Ha kell pofonnal (a fenti eset semmiképpen sem kívánja meg), ha kell mosollyal, humorral, vagy egyszerűen csak egy kéjes 'szeretnéd mi?' megjegyzéssel.

Még én is megdöbbentőnek találtam, amikor egy 17 éves argentin lány gyakorlatilag úgy kezelte a 23-63 éves környezetét, hogy mindenkinek meg volt a helye. Senki nem tudta kizökkenteni, pedig sokan bepróbálkoztak - fiatalok és nagyapja korabeliek is. Odakint láttam ezt 50 éves nőtől is.

Na ez a hazaiakra átkozottul nem jellemző...

kalapácstollú 2009.09.23. 11:02:15

@joszip: Ez nem változtat azon, hogy a példa alkalmatlan. Attól, hogy a tantermi asztalon állva, óra közben a farkunkat verni bunkóság, tahóság, megtűrhetetlen, még nem következik, hogy ábrándozni egy tanárnőről szintén ugyanilyen elítélendő lenne.

joszip 2009.09.23. 11:03:44

@kalapácstollú: ja csak ha itt KIZÁRÓLAG ábrándozásról lenne szó, ez a poszt nem jöhetett volna létre...mindegy, részemről ennyit ért a téma :)

félemelet 2009.09.23. 11:04:03

@kalapácstollú:
:-) Elmés, de sajnos téves...
Éppen neked címzett üzenetemben taglaltam, hogy a "ha igaza van, akkor mindenben igaza van - ha nincs igaza, akkor semmiben sincs igaza" látásmód intellektuálisan primitív.

A tanárnőnek a kérdésben összességében igaza van - a módszerek tekintetében nagyon nincs igaza. A dolog nagyjából ahhoz hasonló, mint amikor XY magyar lelövi a lakásába besurranó tolvajt. Igaza van a sérelmében, igaza van, hogy joga van megvédenie magát - ám mélyen nincs igaza abban, hogy e védekezéshez milyen eszközt választott.

BeleVau 2009.09.23. 11:04:13

@joszip: Lehet, hogy a szerencsétlen 16 éves kiskölyöknek egy ugyan olyan emancipunci az anyukája, mint a tanárnéni és így nem volt senki aki ott maradjon mellette!? Így nem volt szegény kölyöknek ki betöltse az apa szerepét, így kihez forduljon, ha össze van zavarodva!? Lehet, hogy ahhoz a férfihez, akire a leginkább felnéz!? :O Még akár az is lehet, hogy a kedves tanárkolléga az iskola egyik legjobb pedagógusa.
Ez senkinek nem jut eszébe!? Mindenki csak arról beszél, hogy torz ez a mai fiatalság. Eszetlenek! Rólatok is ezt mondták, mikor hosszú hajjal Omegát, meg Karthagot hallgattatok, az Eddáról, meg a Pokolgépről nem is szólva. Persze tisztelet a kivételnek.

kalapácstollú 2009.09.23. 11:06:16

@joszip: Ja, ha te abból indulsz ki, ha a tanárnő föl van háborodva, akkor tutira oka is van rá, az más. Akkor tényleg nem érdemes vitáznunk.

félemelet 2009.09.23. 11:06:42

@Kriszko:
akarod mondani: ő dugott meg téged... :-D

Pupákné 2009.09.23. 11:08:09

Mondjuk nem örülnék, ha 5 év múlva a fiam kapna egy ilyen beírást: fia kikezdett egy tanárnővel...

PiciFaction 2009.09.23. 11:08:36

Hé hé hé...már az is maszkulinista, fallokrata, suviniszta dolog ha egy fiúnak tetszik egy nő?
A Tanárnőnek örülnie kéne, hogy 40 éves kora ellenére még vonza a fiatalabb korosztályt nem felháborodni ezen....
Ha leköpik őketmn az is baj, ha megverik őket az is baj, ha a kocsijukat összehúzzák az is baj....ha udvarolnak nekik az is baj...mi jó a tanároknak?
Tisztában vagyok vele, hogy az iskola az iskola de az evolúció meg evolúció...tetszik vagy sem!Előbb volt mint az iskola!

kalapácstollú 2009.09.23. 11:09:58

@Kriszko: Na, elő a sztorival végre!
:)

joszip 2009.09.23. 11:10:30

@kalapácstollú: nem, én abból indultam ki, hogy a tanárnő egyáltalán tud róla, meg ugye egy másik tanár is tudott már róla, és valószínűleg az összes fiú is az osztályban...de persze ez továbbra is egy szép szerelmestörténet, igen... :PPP

joszip 2009.09.23. 11:11:12

@BeleVau: lehet, lehet, persze, minden lehet - csak nem valószínű.

PiciFaction 2009.09.23. 11:11:31

Hé hé hé...már az is maszkulinista, fallokrata, suviniszta dolog ha egy fiúnak tetszik egy nő?
A Tanárnőnek örülnie kéne, hogy 40 éves kora ellenére még vonza a fiatalabb korosztályt nem felháborodni ezen....
Ha leköpik őketmn az is baj, ha megverik őket az is baj, ha a kocsijukat összehúzzák az is baj....ha udvarolnak nekik az is baj...mi jó a tanároknak?
Tisztában vagyok vele, hogy az iskola az iskola de az evolúció meg evolúció...tetszik vagy sem!Előbb volt mint az iskola!

antitaxis 2009.09.23. 11:12:30

Nekem is bejött egy tanárnő, de nagyon. A baj az, hogy ez immár 39 éve történt... Én nyilván nem fordultam külső segítségért senkihez, hanem megpróbáltam neki jelekt küldeni, minden lehetséges módon. A jeleket észrevette, de nagyon elegánsan kihátrált a helyzetből.
Ez a történet itt minden elemében az eltelt 39 év alatt kialakult helyzetet jellemzi. Szerintem kár, hogy így van ez mostanában.

BeleVau 2009.09.23. 11:13:09

@Pupákné: Én büszke lennék rá ha a fiam 16 évesen egy ilyen intővel jönne haza. Legalább tudnám, hogy a tesztoszterin szintjét az apjától örökölte és nem technika tanárbácsi fogja befűzni a fiút. :D

kalapácstollú 2009.09.23. 11:15:42

@joszip: Tudott róla?!!??? Miről is? Arról, hogy a tanárnő... mit is tett a tanárnő? Semmit! Na, legfeljebb erről tudohatott mindenki (ha egyáltalán)! Egyébként pedig megint tévedtél, egy szerelmes történethez két ember kell, itt pedig max. ábrándozásról lehett szó.
Az persze rosszhiszemű, a posztban nem említett és a posztból nem is következő feltételezés, hogy az egész iskola tudott arról, hogy a fiúnak tetszik a tanárnő. Vagy csak azért gondolod ezt, mert szerinted ez így természetes egy kamasz esetében? Az a természetes, hogy mindenkinek elmondja az érzéseit?
Úgy érted, egy teljesen természetes (vagy inkább: általad természetesnek gondolt) dologért ítéled el őt????
Hihetetlen!

joszip 2009.09.23. 11:16:41

@PiciFaction: "Tisztában vagyok vele, hogy az iskola az iskola de az evolúció meg evolúció...tetszik vagy sem!Előbb volt mint az iskola! "
elmehetnél ügyvédnek pedofil perekben

Pupákné 2009.09.23. 11:16:53

@BeleVau: Na, ja, ez a kisebbik rossz! :)
Vagy jobb, mintha a lányom kezdene ki egy férfitanárral(mert az még bele is menne esetleg...)

DwightMcCarthy 2009.09.23. 11:19:13

tipikus
"Egy nagy pesti középiskolában tanítok, elég sok a fiú, kevés a férfi tanár, mi próbáljuk rendszabályozni őket is."
ha jólértem itt valami domina style lehet...rendszabályozni a férfi tanárokat wtf? nem együtt dolgozni?
tipikus még azis hogy nem tudja a tantónéni lekezelni a helyzetet (sok fiú, stb...) , plusz azis hogy elvan szállva magától, plusz sztem egy frigid picsa
énis ilyen suliba járok (14.-be)
férfitanárokkal semmi probléma, visont az összes női tanár (2) bunkózik velünk
életkor stimmel, nem is rossz bőrök csak jah (nem,nem vagyok beleesve egybe sem, abból általános 5.-ben kinőttem, csak megállapítás :D )

az a pofozós dolog meg hát jah...talán anno a komcsiknál volt ilyen...
pasi kollegának meg grt..fellázadt a rendszabályozás ellen :D:D

joszip 2009.09.23. 11:21:25

@kalapácstollú: Istenem de nehéz a felfogásod! Azt írtad, ez a sztori egy ábrándozásról szól (majd nézd meg a szótárban, az mit jelent). Erre mondtam, hogy nem is érted, miről szól a poszt. Ha ábrándozásról szólna, ez a poszt nem jött volna létre, mert a tanárnő NEM TUDOTT VOLNA RÓLA.
Úgyhogy fuss neki mégegyszer az egésznek.

2009.09.23. 11:22:50

Adhatott volna egy "atyai pofont" a kolléga????? Tudod, normális helyeken nem szokás verni, megalázni a diákot(legtöbb magyar iskola nem ilyen)A reakciód alapján te is a kontraszelektált pedagógusok elmebeteg tömegéhez tartozhatsz, akit az utcára se szabadna kiengedni, nemhogy hatalmat adni neki a fiatalokon. Ahelyett, hogy örülnél, hogy 40 évesen bejössz egy sokkal fiatalabb srácnak, toporzékolsz és idejössz panaszkodni. A helyzethez képest a srác még normálisan is intézte ezt a kényes helyzetet, mások kiélték volna magukat kellemetlen beszólásokkal, vagy pletykák terjesztésével.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.23. 11:28:24

Van erre egy szó..mi is az? Megvan. Fapicsa.

PiciFaction 2009.09.23. 11:30:18

Joszip, amennyire tudom 14év felettiekről szól a dolog, szólj ha félreértettem valamit 8-)

belga6 2009.09.23. 11:30:42

A tanár bácsi azért közvetítette a kérdést, mert maga is kiváncsi volt a válaszra. Ha esetleg igent mondasz, megkérdezi, beszállhat-e harmadiknak. Ennyi.

pástétom 2009.09.23. 11:33:36

Valóban kellemetlen lehet, de ne vedd annyira magadra - nem érdemes. Az én gimis angoltanárnőm is tisztában volt vele, hogy úgy általában megmozgatja a fiúnebulók "piszkos" fantáziáját, de jól viselte.

Amúgy az ilyen irányú "közeledés" még ez mindig jobb, mintha éppen vernének.

joszip 2009.09.23. 11:34:07

@PiciFaction: igen, de ez az ultimate érv, hogy "az evolúció előbb volt mint az iskola" elég jól aklalmazható 14 év alatti esetekre is :))

pucros 2009.09.23. 11:34:38

Az a momentum, hogy beküldte a posztot, azért utal némi büszkeségre.

Az, hogy felháborodásba csomagolta, normális, ha a foglalkozását nézzük. Ha nem lenne olyan "személyisége, amely nem enged semmilyen bizalmaskodást", nem élne meg ilyen közegben.

Ha pedig mi igazságosak akarnánk lenni a kollégával szemben, tudnunk kéne, _hogyan_ mondta el a tényállást. Huncutul somolyogva, vagy diszkréten és komolyan?

Gyanúm szerint a tanárnő, amikor éppen nem a nyilvánosság előtt szólal meg, éppen hogy nem fapicsa...

Szelid sunmalac 2009.09.23. 11:37:14

Egy tizedikes fiu barmire raugrik. De ha nem, akkor is inkabb imponaljon, semmint serto legyen. Amugy a kollega helyeben sem en inteztem volna el. A srac bizalommal fordult a tanarahoz, amit nem szabad eljatszani. O atadta az uzenetet (gyerekes megoldas, de gyerekrol beszelunk) a tanarno pedig el tudja magyarazni ertelmesen a gyereknek, hogy miert nem. Ha nem tudja, akkor nem valo tanarnak!

Iustizmord 2009.09.23. 11:41:42

1 kollégám szokta mondani hogy eljön az idő amikor egy nőt már nekm akarnak megb... kávéztatni. és szerinte EZ az igazán nagy baj a nőnek, nem pedig hogy táncba akarják vinni. úgyhogy a posztoló szerencsés. :o)

Iustizmord 2009.09.23. 11:42:29

amúgy az az idő is eljön amikor a lurkó apukája tesz ajánlatot. az elfogadható?

Smacika 2009.09.23. 11:42:48

Szerintem örülj, hogy egy ilyen fiatal mókus gerjed rád. Ez azt jelenti, hogy jól nézel ki. Nem hiszem, hogy pszihológusra lenne a srácnak szüksége ezért. Egy 16éves fiú még a guruló krumplit is meg....ná.
Persze érthető ha nem akarsz a tanítványaiddal keverni, meg büntetendő is, de ha kijárta a sulit akkor lehetne esélye?

fingerbangs 2009.09.23. 11:43:24

undorito prud vilag
miert ne jarhatna egy 40es no egy tinivel?
ideje lenne tullepni ezeken a kispolgari erkolcsi gatakon
egyszer elunk es ez mar AZ!

Archenemy 2009.09.23. 11:46:32

@kangep: Végre egy értelmes hozzászólás itt a sok moralizáló okostojás közt!

lifelike 2009.09.23. 11:48:00

en 17-18 evesen kefeltem osztalykirandulason a tornatarnovel, akkor volt azt hiszem 31 vagy 32
nagyon jo no volt
nem bantam meg, azt hiszem o se, bar nem tartjuk a kapcsolatot
volt ebben a szexben valami megismetelhetetlenul kulonleges
lazabban kene kezelni az ilyet

mayfly9 2009.09.23. 11:53:04

Remélem sikerül majd kianalizálni a pszichiátereddel azt a sokkhatást, ami ért téged. Nevetséges, hogy egy 40 éves nő, nem tud kezelni egy ilyen helyzetet. Kíváncsi vagyok, mit tettél volna, ha a srác neked mondja el. Gondolom elpirulsz és és sírva elrohansz.
Úgy teszel, mint akit vérig sértettek.
Mondd, azért a szex megy még?

Betojok, komolyan.

orsianyu 2009.09.23. 11:53:08

@félemelet: jó, én is inkább arra gondoltam, hogy _ilyesmi_ nem megy, nem csak épp _ez_ nem.

antitaxis 2009.09.23. 11:54:59

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Erre is van egy szó, várjunk csak, micsoda is? Ja megvan: szarszájú!

is 2009.09.23. 12:01:09

pont azok a részletek nincsenek leírva, amik a külöbséget teszik: a kolléga reakciója a gyerek felvetésére (csak az 'elvárt' reakció van leírva, a tényleges nem); az ajánlattevés átadásának stílusa (informatív, szexista röhögcsélősen stb.). mert ha a kolléga maga is elmondta a gyereknek, hogy keressen inkább saját korosztályból, meg ha a tanárnőnak úgy mondta el, hogy 'képzeld mik vannak', akkor a posztíró egy vaskalapos aggszűz. ha a kolléga kerítőként lépett fel, szexista hangnemben, akkor viszont ő a farok. a részletekben bújik meg az ördög.

szimpla női megérzés, hogy ezek a részletek azért hiányoznak a levélből, mert nem támasztanák alá a posztíró álláspontját...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.23. 12:06:22

Csatlakozom, 16 évesen én is szívesen rámentem volna tanárnőre, amit amúgy 30 évesen is tartok. Az a gyerek nem nemnormális, hanem kamasz, ha nem akarna dugni, az volna a baj.

Abban igaza van a levélírónak, hogy ha ő elzárkózik az ilyen elől (mint minden nő, itt is az "erkölcsi alapon" való reakcióját nem az erkölcs, hanem az váltja ki, hogy nem tetszik neki az ötlet, vagy a fiú - lásd ugyanarra a szexuális ajánlatra ugyanaz a nő vkinek "fuj"-t mond, valakinek meg "hűűűdeszexi, hogy ezt így ki mered mondani"-t). Abban is igaza van, hogy fojtsa el a gondolatot a tanár úr kolléga az első felmerülésnél, és ne túráztassa a gondolatot.

DE HA OLYAN INTIMITÁSI SZINTRE FEL MER MAGASZTOSODNI A TISZTELT TANÁRNŐ az erkölcs vonulatait magaslatából jól átlátón, hála annak, aki ilyen finoman kivezette őt a helyes útra a morális útvesztők végtelen rengetegéből, hogy szerinte egy kolléga ÜSSÖN MEG egy gyereket, akkor éntőlem bazmeg inkább kúrja a tanár a gyerekemet, mint üsse, hogy rohadnál el, te féreg...

Annak legalább a gyerek is örül. Jobban alszik. Meg te is. Elnézést kérek azoktól, akik szerint a gyereket verni kell, számukra természetesen rejtett marad a büdös nagy lóláb a felszólalásban.

Bénító Mussolini 2009.09.23. 12:13:22

Úristen,
Akkor mondom:

Nyilván nem kell pofozkodni,

nyilván kedves férfikollégának nem kell cinkosan összekacsintani a kiscsávóval,

nyilván gáz az a világ, ahol a tanárbácsitól megkérdezi egy tizedikes, hogy van-e esélye egy kóbor kufircra a matektanárnőnél,

nyilván vannak olyan esetek, ahol igenis kell pofozkodni,

nyilván szar lehet ebben a világban tanárnak lenni,

nyilván tele vannak az iskolák kis elkényeztetett, neveletlen köcsögökkel

elég.volt 2009.09.23. 12:14:46

Na ebből a postból is jól látszik, hogy a pedagógusok még mindig felsőbbrendűeknek képzelik magukat. Ha mondjuk egy kávézóban odamegy egy srác és bókol neked, akkor egy atyai (jaj bocs anyai) pofonnal helyreteszed? Nem teljesen mindegy, hogy kávézó vagy iskola? De mert ő diák, meg 10.-es, te meg vagy a nagy és érinthetetlen jólkinéző 40-es tanárnő, az már felháborító.

Bandibacsi34 2009.09.23. 12:15:51

www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/crime/article6842888.ece

Music teacher Helen Goddard jailed for lesbian affair with pupil

fa 2009.09.23. 12:16:12

Hát igen, a probléma ott kezdődik, hogy ilyen tanárok tanítanak Magyarországon.

Kételkedem, hogy valódi a poszt, mert egy tapasztalt tanárnő nem fog így reagálni egy ilyen helyzetre. Ennyire antiempatikusan kezelni egy ilyen helyzetet kissé durva. Persze ezen post meglehetősen felületes, egyoldalú, nem ír arról semmit hogy milyen stílusban történtek a dolgok.

Az hogy a fiú diák beleszerelmesedik a tanárnőjébe meglehetősen általános dolog és nem pofozkodás rájuk a megoldás.

Szóval a "tanárnő" nem igazán pedagógus.

löklük le a padlóla dulván 2009.09.23. 12:19:21

a tanárnéni mivel ezt ilyen "felháborítónak" tartja, ezért gondolom nála is beindult a mi-lenne-ha effektus, nem csak a kisdiáknál ... ne legyünk már ennyire állszentek! tanárnénik, tanárbácsik! ne mán! vagy mindenki azonnal löklünk le a padlóla dulván, azonnal?

Asztabaszki Vivien 2009.09.23. 12:23:17

Tanárnő, kérem, tessen szíves lenni ráébredni, hogy semmi nem történt, egy fiatal fiú véletlenül észrevette (nyilván véletlenül, ha saját bevallása szerint is semmi különös). És az ég óvja a további tanári pályától, ha atyai pofonokban, egyáltalán agresszióban gondolkodik olyan esetben, amikor egy serdülő fiú lelkéről van szó.
Monnyon le!

2009.09.23. 12:32:54

Háhá, de sok hasonlót tudnék mesélni:) 24 évesen kezdtem el tanítani (sajnos már nem), és mint közepesen jóképű férfitanárt körbedongtak a gimis kislányok, olyanokat mondtak néha, hogy belepirultam, pedig nem vagyok mimóza alkat, de mindig el lehetett rendezni pofon, megalázás nélkül, beszélgetéssel. Aztán végül úgy alakult, hogy két éve együtt vagyok egy volt diákommal (hozzáteszem, hogy bőven érettségi után alakult így a dolog, az iskolában semmi nem volt).

ragamust 2009.09.23. 12:37:21

Szevasztok!

Középsuliban,nekem is bejött a matektanárom,jó bőr volt.Néha összefutunk az utcán és eszembe jut milyen balga voltam,hát..ezen legalább jót lehet derülni.Amúgy meg nem értem mi a probléma mostanában az emberekkel.Mindenki oly frusztrált a "nagy" dolgok miatt,inkább a saját "kis" gondjainkat kellene górcső alá venni és azt nagy figyelemmel kezelni.peace

melkaart 2009.09.23. 12:50:22

Első körben csak néhány észrevétel, szólít a kötelesség:-)
Nehéz korszak a kamaszok számára a szexuális érés ideje, teljesen természetes, hogy próbálgatják az oroszlánkörmeiket. A stílus sokmindenen múlik, de minden iskolára, mindkét nemre vonatkozik (nézz csak meg egy átlagos tinit buliba menet, kb a bakancsomban van annyi anyag, mint neki a teljes ruházata - általánosítok, tudom, de mindenesetre láttam már ilyet). Ezeket a helyzeteket kezelni kell tudni - nem ártana amúgy tanítani sem a kezelését, először talán a magánéletben. Jónéhány olyan harmincas tanárnőt ismerek, akinek pasija talán sose volt, de már nem is nagyon lesz, én a magam birkához hasonlatos türelmével is vagy két nap fojtottam sörbe a pár napos közös táborozás emlékeit. Kérdem én, mitől tudna adekvátabban reagálni az osztályteremben?
Azt, hogy kinek volt igaza se nem tisztem eldönteni, sem képes nem vagyok rá, hogy a rendelkezésre álló adatokból megtegyem. Szerintem a humor általános receptnek jó ("mit tegyek ha egyszer ennyire ellenállhatatlan vagyok" - ha rámnézel, látható ebben a humor:-)), ha meg komolyabb az ügy, akkor le lehet ülni, és megdumálni - semmiképp sem megszégyeníteni az osztály előtt, de név nélkül esetleg osztályfőnökin el lehet beszélgetni a párkapcsolatok hogysmintjéről.
Amúgy veletek se könnyű, tisztelt nem tanítók, 2-3 poszttal ezelőtt olvastam több olyan kommentet, hogy a tanárnak akár erővel is ki kell vívnia a tekintélyt. Klasszikus idézve: akkor ezt így hogy?:-)

kalapácstollú 2009.09.23. 12:50:45

@joszip: Ne fárassz! Mellényúltál és most magyarázod.

v.putin 2009.09.23. 12:51:41

Tíz ilyen pedagógus kellene,mint a kollégád.......,de sajnos több ezer van belőle.Modortalan és neveletlen tanerő.Igazad van!!!!

Oleg Gontar 2009.09.23. 12:55:17

Es egy ilyen hulye tanar lehet.

melkaart 2009.09.23. 12:57:15

@löklük le a padlóla dulván: Ó jaj:-) Azért az embert jórészt az emeli ki az állatvilágból, hogy uralkodik az ösztönein. Persze, az ember figyelmét megragadhatja egy csinos gimis lány/fiú ízlés szerint, de akkor mi van? A tanár már nem gyerek, bele tud gondolni, milyen lenne másnap mellette ébredni, a kamasz meg most tanulja az ilyesmit. Másrészt nekem pl. nem jönnek be a gimis csajok, a 20-30as korosztály inkább:-), nem igazán tudok nőként tekinteni rájuk, helyesek, kedvesek, még szépek is időnként, de nem nők. Idővel azok lesznek, és szeretném hinni, hogy rajtam is múlik, milyen nők.
Másrészt szerintem ez nem életkorfüggő elsősorban, láttam párkapcsolatot 20 év korkülönbséggel is működni - az élethelyzet különbsége döntő (tanár-diák, gimis-egyetemista, tanuló-dolgozó), ezek szülhetnek feszültségeket.

redzsina_filendzsi 2009.09.23. 13:02:29

szerintem a nagyobb probléma az, ha a tanárnő (már ha nem kamu az egész), nem tudja helyesen leírni azt, hogy 10-es vagy 13-as...(tehát nem kell pont a szám után...) ez van.

Sákif za morro? 2009.09.23. 13:03:40

Mi a gond ezzel? A fiúk mindig szerelmesek voltak a tanárnőkbe mióta világ a világ. A lányok is szerintem, de ők a tanárbácsikba. Az más kérdés hogy nem helyes realizálni egy ilyen kapcsolatot.

Mint nő, szerintem örülj neki hogy meglátta benned a NŐT. Az, hogy a kollégád megemlítette neked a dolgot, nem jelenti azt hogy élned is kell vele.

löklük le a padlóla dulván 2009.09.23. 13:05:02

@melkaart: Hát erről beszélek! Azt írod, hogy "Ó jaj:-)" utána meg minősíted, hogy Neked "másrészt nekem pl. nem jönnek be a gimis csajok, a 20-30as korosztály inkább:-)" ki jön be ... Ugye, ugye ...

itoh 2009.09.23. 13:11:40

Vald be jólesett a dolog.

Cyber.Kisertet 2009.09.23. 13:17:32

Elsőként: nagyon remélem kedves posztíró, hogy (legalább) osztályfőnök nem vagy. Mit kezdenél azzal a szituval, ha ugyanez a Te osztályodban fordul elő? (Egyik tanítványod azt hiszi, hogy beld szeretett... Mit tennél?)

Felmerült bennem a gondolat: "van-e esélye nálam?" Nekem nem derült ki, hogy mire? Szexre? Vagy viszonzott érzelemre? Ha az első, akkor kisebb a gond (majd kitérek rá.), ha a második, akkor már nagyobb...

Nézzük ha csak szexre: mielőtt felháborodtál volna, azért végig gondolhattad volna, hogy valószínűleg azért (is) jutott el addig, hogy megkérdezte, mert például azt látta a TV-ben, hogy a tanárnője vetkőzőtt. Vagy mert amikor egyetemre kerültem (még a múlt évezeredben, de hülyén hangzik), akkor sem volt már szokatlan a tanár-diák kapcsolat. Ettől még igazad van, csak ezt le kellene tudni kezelni.
És ha a felháborodásnál tartunk: életemben láttam olyan eseteket, amikor a férfi a női tantíványával jött össze. (Rendben van, hogy megvárták, míg a katedra elmúlik, de ekkor nem zavaró korkülönbség?)

Mi van, ha többről van szó? Na ekkor kell pszichológus. Igen kell, mert az bizony nem egy ötperces beszélgetés, mire ez az érzelem "lebomlik" úgy hogy sem sérül a diák. Sajnos tapasztalatból mondom. Nekem X éve volt (Már ez is kétszámjegyű, szörnyű :-D) volt egy viszonzatlan szerelmi ügyem, amikor semmilyen erkölcsi és jogi határt nem létünk át, és nem múlt el egyhamar nyomtalanul. Sajnos. És erről nem a másik fél tehetett.
Ennél a pontnál jutok el a kulcskérdésig: mi vezet idáig? Meg lehet kövezni a véleményemért (Tudom, jelentősen általánosítok), de esetleg a hasonló koruk lányokkal sem ártana megértetni, hogy nem az 5-8 évvel idősebb férfiakra kellene bukniuk, akikkel ez a korosztály helyzetükből adódóan nem tud lépést tartani. "Mielőtt megbotránkoznál a kokainistán, gondolkodj el az okain is tán." - írta volt Kosztolányi. Aktuális maradt!

Dr.Traktor 2009.09.23. 13:20:06

Óhe.
Emlékszem mi már ált. isk. 7. osztályban is elmélyedten gyönyörködtünk a kémia tanárnő csábosan ringó gömbölyded hátsójának látványában ahogy lábujjhegyen írt a tábla tetejére...

Nincs ebben semmi, a tanárnő is nőböl van és mint ilyen rendelkezik a megfelelő felszerelésekkel amit kamaszkorban elkezdenek a srácok értékelni.

Más téma bármilyen lépést kezdeményezni, mikor a tanárnővel való bármilyen (de főleg heves szexuális!) viszony csak is álombéli lehet.
Mert mondjuk aki bele is megy annál nincs rendben valami szvsz...

Bár mi a padban arról ábrándoztunk, hogy óra után a tanárnő azt mondja nekünk "Béla te még maradj egy percet!" és mikor mki kiment igazi leckében részesít minket a tanári asztalon ehe-ehe...

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.09.23. 13:51:52

prűd öregasszony vagy, kérlekszépen

Remy 2009.09.23. 13:57:49

@melkaart: Igen, de itt nem erről volt szó. Nem azt írta, hogy hozzá ment oda a fiú ezzel a problémával. Ráadásul azt is írta, hogy a kollégájára mérges elsősorban. Szerintem így már más a helyzet, gondolom különbséget tud tenni egy flört és egy durva inzultus között.

lelkesz 2009.09.23. 13:59:30

Másfél évig tanítottam egy gimiben, tesiórán óraadóként. Fiatal férfi vagyok, nem is nézek ki rosszul.
Az egyik kislány (17 éves volt akkor) sulibuli után megvárt az iskola előtt és a következőt kérdezte:
-Mikor tegezhetjük végre? (Magázódtam a diákokkal.).
-Ha leérettségizett. - válaszoltam.
-Akkor jön velünk kocsmába?
-Nem, nem szoktam a diákjaimmal kocsmázni.
-Hm... És a tanár úr hol alszik? A barátnőjénél?

Mivel a kedvesemmel éltem és nem vagyok őrült, nem mentem bele a dologba, de nem is estem kétségbe. Ez is egyfajta bók. :)

vörösbor(de)minőségi 2009.09.23. 14:11:58

sztem a kollégád egy nagy szarkeverő.a srác lehet nem is igy és nem is ezt mondta-kolléga felturbózta.neki kéne lekeverni egy maflást.
16évesen mindenki belezúg valamelyik tanárba-tök normális.és ha ezt valamikor esetleg jópofán elmondja másik tanár jelenlétébe?mi ezzel a gond?
vissza kanyarodtunk a szarkeverő kollégádhoz.rá legyél mérges ne a srácra.

tviola 2009.09.23. 14:17:47

@szvaccs: Látszik hogy te nem tanultál pedagógiát. Akkor gondolom Makarenko neve sem mond semmit...

Cyber.Kisertet 2009.09.23. 14:22:34

@tviola: ezen az alapon menjünk a Taigetoszra is? Egy időben az is bevált...

dr.pupak30 2009.09.23. 14:26:16

@tviola: makarenko? fejletted demokráciákban feljelentenek a pofonért

histar007 2009.09.23. 14:36:23

Semelyik házirendben nem láttam még, hogy tanár nem tetszhet diáknak, és főleg nem, hogy ezért büntetést érdemelne. Nem kellene rögötn kirúgni a gyereket?
Vagy játszuk amerikát, ahol egy cici látványa papíron egy egész generációt képes megrontani? És akkor még ne menjünk olyan messze, amikor sok fiú, sok lány, sok pia, után sok élvezet jön...

Homeoffice 2009.09.23. 14:43:33

Valahogy az az érzésem hogy nem az osztály keményvonalas tagjai közül került ki a srác.
Nem értem hogy miért kéne felpofozni.

Nyomek 2009.09.23. 14:48:35

Szerintem nagyon pontosan le kellene írni a párbeszédet, hogy tényleg, hogy is történhettek. Mármint a kolléga és diák, meg a tannéni és a kolléga párbeszéde.
A kommentelők többsége a saját íze szerint képzeli el, és az alapján ítélkezik. Én is.
Szerintem a kolléga és a diákok (mint férfiak egymás között) szoktak nőkről beszélni - akár órán is. És ilyenkor előkerülhetnek a tanárnők is. Szerintem még az sem kizárt, hogy konkrétan a "leszophatna" fordulattal fejezte ki a nebuló a tetszését, amin a tanár jókat derült, és pusztán geciségből adta tovább az infót, hogy "erre milyen pofát fog vágni...".
Szóval én így képzelem és a kollégát udvariasan elküldtem volna a kurva postás anyjába.

M11an 2009.09.23. 14:57:55

Adatlapot a tanárnőről!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.23. 15:11:16

Tényleg, kedves Tanárnő, azzal mit kezdett volna, ha egy szelid-szolid begomboltkardigános egérszerű (egyébként csinos és okos, de végtelenül jókislány) diákja (aki talán emlékezteti Önt 25 évvel ezelőtti önmagára is kicsit) egyszer csak odamegy a 6. óra után, mikor mindenki elrohant ebédelni, szürke kardigánját gyűrögetve félénken megszólítja:

- Tanárnő kérem! ... Mit tetszik gondolni... szóval... Hevesi tanár úrnak, a tornatanárunknak...szóval ő... nagyon magányos lehet esténként... és hát arra gondoltam... szóval hogy tetszik tudni...szóval megharagudna ha... egyszer vinnék neki süteményt?

Nyilván felfújná magát, kedves tanárnő, talán még hápogna is hogy "Hát...Hát", majd mivel erre szavakat sem találna, inkább felpofozná ezt a neveletlen tinédzsert ott helyben, csak hogy tudja már, hogy mi illik és mi nem. Hevesi tanár úrnak ezután sem szólna.

zeee 2009.09.23. 15:21:24

Sok tanár-diűk viszonyból lett holtig tartó szerelem. Előfordult jelentős korkülönbség is, persze inkább a ffi kollégák javára. A történet még társadalmi tabukat sem dönget,így bulvárértéke is konvergál a nullához. Nyilván egy 17 éves fiú érzelmeit ilyen viszonylatban nem lehet túl komolyan venni.
Azért a post író műfelháborodásából azt lehet kihallani, hogy nem lenne ellenére a friss kakashús.

zeee 2009.09.23. 15:26:40

@lelkesz:

És mennyi ilyen szitu van. Csupán megközelítés kérdése, hogy hülye vagyok, ha belemegyek, vagy akkor vagyok hülye, ha kihagyom a lehetőséget.

Cyber.Kisertet 2009.09.23. 15:26:56

Többi Kommentelőtől kérdezem, hogy egy ilyan kapcsolat akkor is tilos, ha nem tanít a tanárnő abban a bizonyos osztályban, ahová az a sárc jár?

zeee 2009.09.23. 15:28:44

@tviola:

Makarenko manapság pár év börtönt kapna, esetleg felfüggesztve. Sok éves gyakorló pedagógusi praxis alapján állítom, hogy erőszakal (különösen távlatokban) semmit nem lehet elérni. Lelki erőszakkal sem.

zeee 2009.09.23. 15:37:09

@Cyber.Kisertet:

Úgy gondolom, hogy a 6-8 év korkülönbséggel semmilyen probléma sincs, sőt a 10-15 éves különbség sem extrém.
Egyébként egyetértek.

isti77 2009.09.23. 15:38:21

Na, szerintem ennek se volt asszonyneve soha. Vagy volt, nagyon rövid ideig, és egy életre megundorodott a férfiaktól, és egyedül neveli a lányát (abba, hogy esetleg fia van, bele se merek gondolni).

"Nem tanítom a fiút, ha tanítanám, nem merte volna, egyszerűen nem olyan a személyiségem, hogy bármilyen bizalmaskodást megengedne."

Elhiszem. Ha vibrátor lennék, a közelében elem nélkül is reszketnék.

Ennyi elég is volt, hogy pontosan el tudjam képzelni. Szerintem egy apácaneveldében biztos boldogabb lenne... meg a jelenlegi környezete is, ha ott lenne.

zeee 2009.09.23. 15:41:15

@Cyber.Kisertet:

Semmi nem tilos, ami nem feszeget jogi (társadalmi) normákat. Iskolán belül egy tanár-diák viszony (eetleg) azért nem szerencsés, mert ez ronthatja az érintett pedagógus, általában a kollégák és az intézmény tekintélyét.
Más kérdés, hogy ez - véleményem szerint - prüd, álszemérmes szemlélet. Nem gondolom, hogy bárkit is agitálni kellene ilyen kapcsolatra, de elítélni sem kell.

zeee 2009.09.23. 15:48:25

@Penya666:

Közmorál?! Ne viccelj, miről beszélsz? Szívesen mesélnék az ókori görög társadalomról, vagy a XVIII. századi Franciaországól. Lehetne még a történelemben mazsolázgatni.

Pumpa 2009.09.23. 16:09:12

Pofozza fel? Ostoba tyúk! Mit tanítasz? Ha biológiát, akkor szerintem add vissza a diplomád.

Barom.

Michael Collins 2009.09.23. 16:24:50

Szerintem az nem gond, hogy a srácnak tetszik a tanárnő. Sőt az sem ha rágondol, mikor recskázik - ezt ugye nem lehet tiltani sem :). De a realitás érzéke eléggé a nullához közelít, ha azt gondolja, lehet esélye egy olyan hölgynél, aki az őt oktató iskolában pedagógus és kb. 26 évvel idősebb nála. Vagy csak túl sok bulvárt olvasott a gyerek, akkor persze meg van a véleményem az IQ-járól :).
Persze semmiképpen sem szabad megalázni a kis kakast, mert azzal csak árthatnak neki - esetleg még bolondabb lesz.

Ellenőrző · http://ellenorzo.blog.hu/ 2009.09.23. 16:26:42

Különbséget kell tennünk a rajongás és a szexuális közeledés között. Nem arról ír a posztoló, hogy napok-hetek óta rajongva nézi és követi a fiú, hanem, hogy konkrétan rákérdezett a férfi tanárnál, hogy mik az esélyei. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen fiúnak annyira nagyon sérülnek az érzelmei, inkább egy "hátha bejön" kérdésnek tűnik. Egyébként a tanár-diák kapcsolat minimum fegyelmivel és elbocsájtással jár.

Cyber.Kisertet 2009.09.23. 16:31:11

@Michael Collins: Ugyan csak itt ismertem meg a történetet, de... Szerintem ha valaki eljut odáig, hogy belemegy a manőverbe, azt már nem a realitás vezeti, hanem szerintem a korábbi sikertelenségek miatti elkeseredettség. Bár csak hétköznapi pszichológiai könyveket olvastam (és jó sokat foglalkoztam önismerettel), ha a "keménymagos" lenne a srác (Vö. Gunther 2009.09.23. 14:43:33), akkor oké, nagyon szexi a tanárnő, de megtalálom a társamat a korosztályomban. Ha egy ilyen manöverbe belekezd (vállalva annak a kockáztatát, hogy pofár esik, és nem is kicsit), azt már az elkeseredettség vezeti.
Nézzük indirekt módón: ha "keménymagos" lenne, akkor nem kérdezi meg, hanem "önállósítja" magát, azaz közeledni próbál. Nem is kérdezne, mert miért is tenné, hiszen van elég önbizalma...

zizizuzu 2009.10.01. 20:27:48

Nem tudom mit kell nyavajogni. Gyerekkel tisztázni a dolgot személyesen, és kész.

Van olyan ismerős :), aki fiatal 2x tanárként nem egy érettségizett lánykát meggyűrt. Természetesen szigorúan érettségi után. Most mit csináljon, ha megmaradt a vonzerő suli utánra is? :)
Tegye fel a kezét az aki kihagyta volna a lehetőséget.

R.M.E. 2009.10.13. 21:34:47

érzelmeivel mit kezdhet egy gyerek?

sorica123 (törölt) 2009.10.14. 09:42:38

@Ellenőrző: én most csöppentem ide, és úgy látom, hogy itt a tantó néninek nem ártott volna kicsit emberibben venni a dolgot. Arról szó se volt a posztban, hogy a srác bunkó lett volna vagy becsületsértően beszélt volna a hölgyről - akkor nyilván kijárt volna neki a makarenkói, így viszont a tanárnőnek adott egy vizsgahelyzet, hogy tekintélyelven intézi-e el a dolgot, vagy értelmes emberek módjára leül a kölökkel, hogy ez miért rossz vicc, és ha nem vicc, akkor meg miért lehetetlen. Főleg ha az utóbbi van (azaz a srác komolyan gondolja, hogy tetszik neki a nő), egyszerűen nem lehet tekintélyelven lerendezni a témát. Az már egy másik kérdés, hogy a jóképességű kolléga miért vitte meg a hírt kuncorászva a tanárnőnek, azért itt is felugrik a kisablak, hogy a tanár is ember, és nem ártana akként viselkednie az ilyen lehetetlen szitukat elkerülendő.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása