Szubjektív gondolatok az oktatásról
Viktoria levelét adjuk közre, amelyben megosztja velünk gondolatait a magyar oktatásról, valamint azt, hogy miért nem kíván a magyar közoktatásban elhelyezkedni. Immár 10 éve tanítok, (sajnos) eddig szerencsém volt külföldi intézményekben kamatoztatni tudásom, így nagyon sok olyan dologgal nem szembesültem, ami a magyar oktatási rendszerre jellemző. Egyik állásomat sem úgy szereztem, hogy ismertem valakit, aki valahogyan beajánlott az igazgatónál, stb. Ezt elkezdeni hazatérve nem volt kedvem, így már eleve nem akartam semmiféle gimnáziumban elhelyezkedni. De nem is mindig a diákokkal lett volna a bajom… Láttam elég olyan tanárt, aki a magát mindenhatónak gondolván, több évtizede oktat és meg van győzödve arról, hogy a világ mit sem változott az elmúlt 20-30 évben, így mindenféle újítást, más megközelítést eleve gyanakvással és ellenségesen fogad, csak azért, mert túl sok fáradságba és munkába kerülne, hogy megkérdőjelezze saját magát, és más szemléletmódoknak is teret adjon. Igen, túl sok utánajárás, ami nem oldható meg a tanáriban szünetben vagy épp két cigaretta között az ebédszünetben. Meg aztán plusz fizetés sem járna érte… Inkább magántanárként keresem a kenyerem, ahol a magam ura vagyok, és nem kell azon törni a fejem, hogy ki kinek a kije, és miért nem lehet megbuktatni, vagy kirúgni az állásából. Így is látok azért elég lehangoló dolgokat a diákság körében. A jellemző az, hogy a minimum szintet kell teljesíteni mindenben, és utána valahogy ügyeskedni az előrejutásban. És a legszomorúbb, hogy erre mi (tanárok, szülők) vagyunk a minta. Még jobban el vagyok keseredve, ha belegondolok, hogy iskolába menvén a saját gyerekem is ennek a rendszernek a része lesz 1-2 év múlva. Miért van az, hogy nálunk még mindig működik, hogy „majd én bemegyek az igazgatóhoz, és megmondom neki” mentalitás, stb.? Végezetül, néhány érdekesség, csak találomra kiragadott példák, hogy miket lehetne átvenni a sokat szidott amerikai oktatási rendszerből: 1/ Év elején a diákok és a szülők aláírnak egy kb. 100-150 oldalas dokumentumot arról, hogy mi az iskola szabályzata; ez még a buszban való viselkedést is részletesen leírja. 2/ Ha egy gyerekkel bármi gond van, arra van egy külön adminisztrációs részleg, aki csak az ilyen problémákra szakosodott, és akkor behívják a szülőket, diákot, stb. Ez nagy szégyen, mert hoppá, nem olyan mentalitás uralkodik nálunk, mint ott. A szülőnek el kell jönni a munkahelyéről, ami ugye nagyon kellemetlen, stb. 3/ Ha egy diákot kizárnak netán pár napra, szintén nagy szégyen, mert ott nem olyan nagy divat felügyelet nélkül hagyni a gyereket, így otthon kell gondoskodni róla, ami nagyon „ciki” mind a szülőnek, mind a diáknak. 4/ Ha valaki megsérti a szabályzatot, pontosan megmondják, melyik pontban vétkes az illető, és erre kidolgozott, nem ad-hoc szankciók vannak. 5/ A diákokat sikerre nevelik, és még a legrosszabb, legfegyelmezetlenebb, és leghátrányosabb tanuló is valamiben kiváló. És az a tanárnak a felelőssége, hogy rámutasson, hogy miben. 6/ A szülők úgy fogják fel az iskolát, hogy az a gyerek második otthona, tehát mindent megtesznek, hogy jól érezze magát a gyerek: olvasódélután a szülőkkel, jótékonysági rendezvények, sportvetélkedők együtt, stb. A szülők anyagiakat és idejüket is áldozzák az iskolára/iskolában. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon mindez nem lehetséges, és nem mindig a pénz miatt. Csoda-e ha az ember úgy érzi, hogy amint a gyereke ebbe az iskolarendszerbe bekerül, onnan szélmalomharcot kell vívna, és teljesen reménytelen, hogy ez a fajta mentalitás ne legyen rá hatással. Természetesen vannak kivételek is, hál’istennek, és ők ugyanígy nem érzik jól magukat ebben az oktatási rendszerben, hogy a többi tényezőt már ne is említsem… Tisztelem az olyan pedagógusokat, akik több évtized után sem vesztették el hitüket és lendületüket. Én sajnos ezt nem mondhatom el magamról. Fájdalom nézni, hogy az oviban még egyéniségekként kezelt gyerekeket az iskolában szép lassan „legyalulják” egy szintre és úgymond mindenki a „nulláról” indul. Mert tehetséggondozás az nincs. Azt a szülőnek kell megoldania, de akkor is az iskola negatív megjegyzéseitől kísérve (pl. ezt nem a tanulás rovására kellene, stb.). Így aztán oda jutnak a diákok középiskolában, ahova. Mi meg csodálkozunk, hogy miért. De sajnos a példát tőlünk látják: szülőktől, tanároktól. Üdv, S. Viktoria