Meddig tanár egy tanár?
Nem egyszerű kérdés ez, akárhogy is nézzük. Egyrészt egy tisztességben megöregedett, jó pedagógus tapasztalata, ismeretanyaga kincset ér, amit valamilyen formában jó, ha át tud adni a gyerekeknek. Márészt viszont egy 60 vagy akár 70 feletti ember nagyon kevéssé tud már kapcsolatot tartani a mai gyerekek világával, de sokszor még a változó tananyaggal is. A különféle modern eszközök, oktatási technikák alkalmazásáról, kezeléséről már nem is beszélve.
Mindenkinek vannak emlékei középiskolából vagy egyetemről idős tanárokról, akik közül sokan jól helytálltak. Sokan azonban már csak az igazgató szánalmának, kegyének vagy éppen gazdasági érdekeinek köszönhették az állásukat. Mert ugye egy nyugdíjas pedagógust alkalmazni mindig jobban megéri az iskolának, hiszen egy teljes fizetésű tanárhoz képest nevetséges anyagi terhet jelent. Talán ezért is lehet annyi, az oktatásra teljesen alkalmatlan tanár még a pályán. Minden tiszteletem az övé, de az egyik kolléganőm például 79 éves, bottal jár, a hallása is megromlott az évek alatt. Az egyik fiú az osztályomból mesélte, hogy oktatás címén az órák elején közösen elszámolnak angolul közösen 100-ig, aztán mindenki azt csinál, amit akar, a lényeg, hogy csendben tegye.
Nem akarom azt mondani, hogy minden nyugdíjas korú tanár felesleges, de szerintem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az alkalmasságuk szűrése távolról sem megoldott, és sokan gyakorlatilag addig taníthatnak, amíg kedvük tartja, mert nincs, aki azt mondja nekik, hogy eddig és ne tovább. Minden tiszteletem az övék, de tudni kell, mikor hagyja abba az ember, vagy ha nem tudja, kell, hogy legyen valaki, aki megmondja nekik.