83

Meddig tanár egy tanár?

Ellenőrző , 2009.09.20. 20:00

Nem egyszerű kérdés ez, akárhogy is nézzük. Egyrészt egy tisztességben megöregedett, jó pedagógus tapasztalata, ismeretanyaga kincset ér, amit valamilyen formában jó, ha át tud adni a gyerekeknek. Márészt viszont egy 60 vagy akár 70 feletti ember nagyon kevéssé tud már kapcsolatot tartani a mai gyerekek világával, de sokszor még a változó tananyaggal is. A különféle modern eszközök, oktatási technikák alkalmazásáról, kezeléséről már nem is beszélve.

Mindenkinek vannak emlékei középiskolából vagy egyetemről idős tanárokról, akik közül sokan jól helytálltak. Sokan azonban már csak az igazgató szánalmának, kegyének vagy éppen gazdasági érdekeinek köszönhették az állásukat. Mert ugye egy nyugdíjas pedagógust alkalmazni mindig jobban megéri az iskolának, hiszen egy teljes fizetésű tanárhoz képest nevetséges anyagi terhet jelent. Talán ezért is lehet annyi, az oktatásra teljesen alkalmatlan tanár még a pályán. Minden tiszteletem az övé, de az egyik kolléganőm például 79 éves, bottal jár, a hallása is megromlott az évek alatt. Az egyik fiú az osztályomból mesélte, hogy oktatás címén az órák elején közösen elszámolnak angolul közösen 100-ig, aztán mindenki azt csinál, amit akar, a lényeg, hogy csendben tegye.

Nem akarom azt mondani, hogy minden nyugdíjas korú tanár felesleges, de szerintem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az alkalmasságuk szűrése távolról sem megoldott, és sokan gyakorlatilag addig taníthatnak, amíg kedvük tartja, mert nincs, aki azt mondja nekik, hogy eddig és ne tovább. Minden tiszteletem az övék, de tudni kell, mikor hagyja abba az ember, vagy ha nem tudja, kell, hogy legyen valaki, aki megmondja nekik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr741393887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shaman87 · http://mediagezd.shamanoldala.hu 2009.09.20. 12:25:52

Ezzel teljesen egyet tudok érteni. Hála a jó égnek nekem nem nagoyn voltak ilyen tanáraim, az osztályfőnököm volt már nyugdíjas korú, de nála jobb matek illetve fizika tanárt nehezen tudnéék elképzelni.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.09.20. 12:41:04

Egyetemen volt egy tanárom, egy 80 évesnek kinéző bácsi (később kiderült, hogy csak 67 volt akkoriban...). Írásvetítővel tartotta az órákat, ez még rendben volna. Viszont volt, hogy nézte kigúvadt szemekkel a vetített képet, és morfondírozott, hogy "hm.. én ide akartam írni maguknak még egy képletet, de úgy látszik, elfelejtettem", és felírta, miközben a képlet ott volt az egyáltalán nem túl sűrűn teleírt, tehát jól áttekinthető fólián.
Vizsgán is hasonló volt: nézte a vázlatomat, majd rákérdezett egy képletre. Mutatott egy kis üres helyet, hogy oda írjam. A képlet már ott figyelt ettől a helytől kb. 3 cm-re. Utána meg még el is aludt, miközben beszéltem...

gyuzsu 2009.09.20. 13:38:15

Hát igen, ez teljesen igaz.
Ugyanakkor ha most feldobnánk a korkedvezményes nyugdíjazást (mint a börtönőröknél, stb. - akik esetében senki nem vitatja a jogosságát) - elvégre hihetetlenül rágja szét az idegeket, a személyiséget ez a munka, akkor ránk zúdulna a kommentelők hada, miszerint ők is dolgoznak eleget és még szünetük sincs, blablabla.

titantoma 2009.09.20. 20:31:18

Kérdés, van-e elég színvonalas tanár manapság? Nem ócsárolni jöttem ide a szakmát, de az tény, hogy az utóbbi időben elég kis százalék, akinek van pedagógiai "érzéke" is. Ezt ha jól tudom, nem nézik a felvételin.

Nem akarom azt mondani, hogy minden tanár felesleges, de szerintem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az alkalmasságuk szűrése távolról sem megoldott.

Pipas 2009.09.20. 20:48:22

A kijelentésed azt implikálja, hogy a nyugdíjas tanárok közt több az alkalmatlan mint a pályakezdők közt és ebben nem vagyok százszázalékosan biztos.

szilvacska 2009.09.20. 20:50:05

@bm613: egyik főiskolán is van ilyen tanár.. sajnos már csak nála volt hely :S

Art Mooney 2009.09.20. 20:56:16

óó nnnne vegyük észre, h a színvonalesés érdekes módon követi a forráscsökkentést, az individualizmus erőltetését, a tanárok fegyelmezési lehetőségeinek visszaszorítását - azaz az oktatás szétverését. ok-okozat?

mobo 2009.09.20. 20:57:37

"alkalmasságuk szűrése távolról sem megoldott"
A fiatal tanároké sem...

Kobres 2009.09.20. 21:00:12

A fizetesben tevedsz. A nyugdijasok ugyanugy a bertabla szerint vannak berezve, tehat joval tobbe kerulnek az iskolanak. Sok nyugdijas tanar kepes kivalo munkat vegezni - meg kell becsulni oket.
Szerintem ugyanannyi a palyara alkalmas tanar, mint amennyi az orvosok, komuvesek...kozott. Nehez merni az alkalmassagot. Milyen szemelyisegjegyek kellenek a jo tanarnak? Csak egyfele jo tanar van?
Max a patologias szemelyisegeket kelene kiszurni.

adir_1 2009.09.20. 21:02:50

Nem értek egyet a cikkíróval. Általánosít. Lehet valaki rossz pedagógus harmincévesen és lehet jó hatvanötévesen.Ez nem ettől függ. Az általatok felsorolt szélsőséges példák ellenében nyilván van másik oldal is. Általános iskolában tanítok, több nyugdíjas korú pedagógus van körülöttem, és mondhatom kitűnően végzik a munkájukat, pedig negyven-ötvenkilós kis idős nénikék, mégis a gyerekek szeretik Őket, az óráikon rend van a megfelelő tudásanyag a gyerekek fejébe kerül. Azt hogy nem a pénzért csinálják a mai pedagógus fizetések mellett talán nem kell bizonygatnom. Amíg van erejük és kedvük miért ne végezhetnék amihez értenek, és a társadalomnak is hasznos. Nem hiszem, hogy amilyen vonzó a tanári pálya, sokan a helyükre szeretnének állni az ifjú titánok közül.

Zia1 2009.09.20. 21:04:35

60 felett? Mikor 65 év a nyögdíj korhatár?
Második osztályba jártam - általánosba - a tanárnőnk beteg lett, egy nagyon idős tanárnő helyettesítette. Féltünk tőle mint a tűztől..aztán egyik óra elején, álltunk vigyázzba, Ő leült és becsukta a szemét....nem mondta, hogy üljetek le. Nem tudom mennyi ideig álltunk néma csendben, nekem akkor nagyon hosszú időnek tűnt. Egyszer csak leesett a székről......meghalt, ott az osztályteremben 30 vigyázzba álló 7 évesek előtt.

titantoma 2009.09.20. 21:11:48

@Zia1: 35 évesen is lehet szívrohamot kapni és meghalni az osztály előtt. Ennyi erővel ne legyenek tanárok. Hidd el, nem azért csinálta az idős tanárnéni se, hogy örök nyomot hagyjon a 7 évesekben ;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.20. 21:17:52

Különbséget kell tenni egy egyetemi és egy középiskolai tanár között.Mert egy egyetemi tanár éppen olyan jó nagy általánosságban 70 évesen,mint 40 évesen,míg egy olyan gimnáziumi tanár,aki a 60-as,70-es években volt fiatal oktató,az szerintem nagy általánosságban nem képes megfelelni az új követelményeknek.

zako1 2009.09.20. 21:23:12

Az életkornak nem sok köze van az alkalmassághoz (na jó, az extrém eseteket (80 év fölött pl.) leszámítva: én személyesen ismerek 50 éves, évtizedes tanári tapasztalatokkal rendelkező tanerőt (direkt nem tanárt írtam), aki egyszerűen alkalmatlan erre a hivatásra, de olyan szinten, hogy az még a takarítónőnek is feltűnik... A gyerekek, szülők gyűlölik, a kollégák kerülik. A saját osztályába járó gyerekek nevét sem képes megjegyezni, gyakran káromkodik, cigányozik és iszonyatosan rendetlen, szétszórt. Mindamellett a pedagógus teljesítményértékelésen 96%-ot ért el. Ez nyilván a főnökeit is minősíti, akik előtt képes annyira megjátszani magát, hogy nem tűnik föl nekik az alkalmatlansága. Aki jelzi, az irigy, visszahúzó, stb. Nomármost ez az ember addig lesz ezen a pályán, amíg be nem tölti a nyugdíjkorhatárt, gyakorlatilag be van betonozva.

Van ugyanakkor 33 éves tanár, aki mindent megtesz a gyerekekért, szereti a hivatását, nem nézi az óráját, hogy mikor jár le a munkaideje - mindezt feleannyi fizetésért, mint az előbbi kolléga. No és persze vannak nyugdíjhoz közel álló, hatvanéves tanárok is, akik - megfáradva, betegségekkel küszködve - de teszik a dolgukat, tanítanak, nevelnek és senkinek eszébe nem jutna elküldeni őket.

Nem életkor alapján kellene szűrni a pedagógusokat, hanem pedagógiai érzék, gyermekszeretet, hivatástudat, stb. alapján. Hogy ezeket nem lehet egy pároldalas, feleletválasztós teszttel megtenni? Igaz, de senki nem mondta, hogy könnyű lenne.

Javaslat: pár aktív tanítással eltöltött év után a tanárnak egy komplex "vizsgán" kellene átesnie, amelyben súlyozva szerepelne egy személyiségteszt, egy pszichológiai vizsgálat (stressztűrés, konfliktuskezelés, stb.), egy szülőkkel és egy diákokkal kitöltetett értékelés (nyilván véletlenszerűen kiválasztott szülőkkel és diákokkal), egy, a kollégák által kitöltetett értékelés, valamint az igazgató vagy közvetlen felettes véleménye. Ha ezeknél feltűnő eltérés figyelhető meg (pl. az igazgató véleménye szöges ellentétben áll mindenki máséval), akkor az illetőt tovább kell vizsgálni. Ha többé-kevésbé egybevágnak az értékelések, akkor a tanár "átment" a vizsgán. Természetesen bizonyos időközönként (pl. 5-10 évente) meg lehetne ismételni ezt az alkalmassági vizsgát.

Nevetséges, hogy míg egy tízéves autót ezentúl évente kell műszaki és környezetvédelmi felülvizsgálatra vinni, addig egy diákok ezreit tanító pedagógust a diploma után a kutya nem vizsgál felül szakmai-pedagógiai szempontból. A teljesítményértékelés egy vicc, súlyosan szubjektív és még véletlenül sem azt méri, hogy valaki milyen pedagógus...

Végül, de nem utolsósorban: vissza kell állítani a szakfelügyelői rendszert! Hatalmas hiba volt a megszüntetése, amelynek máig érződik a hatása. Szükség van egy objektív, külső ellenőrzésre.

montipájton 2009.09.20. 21:27:06

Ekkora általános maszlagot, legalább valami konkrét példát hozott volna fel a poszt szerzője. Én is írok egy "cikket" gyorsan a 60 feletti esztergályosok, gépkocsivezetők, szakácsok és színészek hátrányairól.

Csavarhúzós 2009.09.20. 21:44:05

Ahogy már előttem is írták, a nyugdíjas tanár a legdrágább tanár, mert a bértábla szerint adható legmagasabb bért kapja. A mai gazdasági helyzetben az igazgatók pályakezdőt keresnek (kénytelenek keresni), ugyanis ha nem jönnek ki a megkurtított költségvetésből, akkor a fenntartó új igazgató után néz. Nem mondom, hogy nincs kivétel, de a tipikus a financiális szemlélet. Hogy forintosítva ez hogy néz ki, pl. nálunk hiányzott egy félállású kémiatanár. A nyugdíjba vonult kolleganő I14-ben volt. Az eredeti főiskolai diplomáját az évek során egyetemire ápgrédelte, utána elvégzett még egy közoktatás-vezetői alibiképzést. (F->H->I kategóriaváltások) A kívülállóknak mondom, a közoktatás vezető képzés egy komolytalan diplomagyár (illetve nem is igazán diploma az, mert még nyelvvizsga sem kell hozzá), törvényileg megfelel a pedagógus szakvizsgának, emiatt aztán kábé a tanárok harmada közoktatás-vezető, mert értelme nincs, ám anyagilag megéri. Szóval így a havi bruttó bére 262 345Ft/hó, félállásnál nyilván a fele, 131 200Ft
Nyugdíjas után ugyanúgy fizetendő a munkaadói járulék (kb. 3%, nem vagyok naprakész számvitelben), 29% TB-járulék, azaz kedvezményt csak a munkavállaló kap, az iskola nem.

Ehhez képest felvettünk egy utolsó éves egyetemistát, elvileg az érettségije alapján lehetne besorolni, de feltételezem hogy ki tudott alkudni magának egy főiskolás szintű bért, F1= bruttó 122eFt. Azaz őt teljes állásban olcsóbb lenne foglalkoztatni, mint a nyugdíjas kolleganőt teljes állásban. Vagy másként fogalmazva kevesebb mint felébe kerül az iskolának.

Szóval ritkaság a nyugdíjas tanár, mert nagy luxus...

misterx 2009.09.20. 21:44:58

@zako1:
Biztos, hogy igazad van - de (a jelenlegi közállapotokat nézve) nem gondolod, hogy bilibe lóg a kezed?
Eszembe jut egy régi, gonosz vicc: Miben különbözik a pedagógus és a pedofil? (gyk: a pedofil szereti a gyerekeket...)

Csavarhúzós 2009.09.20. 21:46:01

@Csavarhúzós: ööö, mint a nyugdíjas kolleganőt félállásban, akarommondani..

sebi77 2009.09.20. 21:48:51

Azt a kutya mindenit, volt stílusérzéke a tanárnőnek.

Mylady 2009.09.20. 21:49:27

Nekem is volt egyetemen egy 86 éves tanárom. Kicsi volt, vékony és időnként csúnyán köhögött. Mindig attól féltünk, hogy ott hal meg a bácsi végelgyengülésben előadáson (bocs, de tényleg). Előadás után valaki autós mindig hazavitte, nehogy baja legyen :D

gramercy 2009.09.20. 21:51:26

egy biztos (szerintem): VAGY nyugdíjat kapjon VAGY bért, bármilyen pályán van. ha úgy dönt X hogy tovább tanít/rakodik a polcra/hegeszt, akkor kapja meg a fizetését de a nyugdíjat ne

2009.09.20. 22:02:49

Anyám iskolájában (tanár volt), volt egy 70+ éves Julika néni, aki szenilis volt, hülye, és rosszindulatú, akkor tették ki, mikor már a naplóba is olyanokat írt, hogy "kis kurva pofázott" (alsós napköziről volt szó). Az idősebb tanárok döntő része megkeseredett, megcsömörlött, és kevéssé alkalmas a feladataira, persze öreg alatt magas kort, 70 fölöttit értek. Egy 50-es, 60-as tanár gond nélkül nyomhatja még. persze ez leginkább alkat függvénye.

Anatómus 2009.09.20. 22:04:50

Tudod kik nevetnek az ilyen vicceken... ez nem is humoros, mert a mai világ egyik legnagyobb problémája, hogy a tisztelet és odafigyelés veszett ki mindenkiből. A pedagógusok (akár iskolai, akár egyetemi) között vannak még sokan, akikért érdemes iskolába/egyetemre járni, de sokukat már sajnos nem lehet tisztelni, mert nem tudnak viselkedni. Szerintem határozottan tilos a bratyizás, összesúgás, kikacsintás. Elvész a méltóság, de persze mindenben, mert a mai középkorúak nem tudnak méltóságteljesen öregedni, azaz nem fogadják el a korukat, hanem rosszmodorú tinédzserként öltöznek és viháncolnak. Ki mutat példát ennek a sok kisméretűnek, ha ugrálunk az értékrendek között?! A tornatanár nem tart teljesértékű judoedzést (azaz a fegyelem hiányzik), mert ha szigorú, akkor a szülők nekiállnak hápogni. Sajnos a szülőtársak is sokat rombolnak az iskola nimbuszán, mert nem támogatják a szabályok betartását. Pedig a fiatalok igenis mindent meg tudnak még csinálni és tanulni (gond nélkül fegyelmezhetők!!) elég kétszer szólni az év elején, hogy evés-ivás-rágógumi tilos az előadáson és a boncoldában (hisz' ez egyértelmű, ugye), valamint el kell rámolni magunk után.
Ha nem lennének hetvenévesek a kollégáim között, akkor ki lehetne dobni az egész orvosképzést a szemétbe, nem a kora dönti el, hogy ki a követendő példa, hanem a szemlélet.

zako1 2009.09.20. 22:09:21

misterx: nyilván nem a közoktatás reformja most a legfontosabb kérdés, csak a gond az, hogy a jövőnket kártyázzuk éppen el... :(

gramercy: igazad van. Vagy dolgozzon valaki, vagy legyen nyugdíjas. Egyébként tapasztalataim szerint nagyon kevés iskolában foglalkoztatnak nyugdíjast, egyszerűen nem éri meg. Fölvesznek inkább egy pályakezdőt (ha vállalja az intézmény, hogy legalább négy évig foglalkoztatja a pályakezdőt, akkor az első két évben az állam átvállalja a bér- és járulékterhet egy részét, plusz jóval alacsonyabb a kezdőfizetése).

baratom 2009.09.20. 22:21:56

Ajánlott olvasmány minden namajdénmostnagyonmegmondomatutit pedagógusnak:
www.oktatas.magyarorszagholnap.hu/images/ZKTartalom.pdf

valamint

www.oki.hu/kiadvany.php?kod=Jelentes2006

vesd össze:

www.oecd.pisa.org

inyesmester 2009.09.20. 22:24:34

Nekem kijutott rendesen az érdekes tanárokból.
Mégis legnagyobb tisztelettel gondolok a gimnáziumi igazgatóra, aki meg merte tenni a szocializmusban, hogy a 3. és a 4. év végén a diákokkal értékelést iratott a tanáraikról.Mindezt tette úgy, hogy mindenki számára világos volt, hogy aki rossz értékelést kap az nem taníthat az iskolában tovább.

Rabyn 2009.09.20. 22:29:34

Azzal egyet értek, hogy alkalmassági után kellene felvenni minden tarnárt-tanítót és bizonyos időközönként ellenőrizni őket (akár úgy is, hogy nem tudnak róla).
Nagyon sokféle tanárt (inkább tanítót) látok és van aki egyszerűen szerintem nem alkalmas arra, hogy emberekkel foglalkozzon, főleg nem gyerekekkel. Ez nem korfüggő.
Persze én is hidegrázást kaptam a 70 éves bélabácsitól aki latinul követelte (volna) tőlünk a biológiát (szegényke nem volt tisztában vele, hogy ez nem gimnázium és nem biosz-szak), de azért van sok idősebb tanár akinek elismerem a tudását és a módszereit, akkor is ha elsőre brutálisnak tűnnek.

A másik ami szerintem segítene a helyzeten az az, hogyha 7 vagy 9 évenként egy évre elküldenék a tanárokat pihenni. Mert azért higgyétek el elég megterhelő napi sok órában huszonsok gyerek zsibongását hallgatni, akkor is ha az ember szereti ezt csinálni.

scsaba1 2009.09.20. 22:37:04

@adir_1:

Itt nem arról van szó, hogy valaki rossz pedagógus vagy sem, hanem az öregedésről és a kiöregedésről. A rossz pedagógus valószínűleg nem jut el odáig, hogy 65-70 évesen is tanítson, mert elhagyja a pályát, infarktust kap, vagy alig várja a nyugdíjazását, hogy végre saját dolgaival foglalkozzon a pecázástól kezdve a kertészkedésig.

Viszont a kiöregedés a jó tanárokat is érinti, sőt őket érinti leginkább. Mert nem érzik úgy, hogy eljárt felettük és a tudásuk felett is az idő. Mindenkinek van sztorija egyetemi-főiskolai tanárokról-óraadókról, akiket már csak kegyeletből alkalmaznak...

tuli1 2009.09.20. 22:53:01

@zako1: és @gramerx: miért is nem kaphatna valaki egyszerre nyugdíjat és fizetést?
A nyugdíj a nyugdíjkorhatárig befizetett járulékok átlágából termelődik ki, sőt, ha nagyon sok év múlva mindenki átlép a magánnyugdíjpénztárba, kifejezetten a saját befizetéseidet kapod vissza a hozamukkal. Innentől két lehetőség van: 1. valaki letelepszik a Duna-kanyarban, meccseket néz, kapál, kiskertezik 2. tovább dolgozik. A tovább dolgozó miért ne kaphatná meg ugyanazt a fizetést, amit a munkaképes korú, ha ugyanúgy elvégzi ugyanazt a munkát, és szükség van rá (és meg tudják fizetni, mint a cikkből kiderült)?

Kopasz Szuzukis 2009.09.20. 22:53:44

Fültanúja voltam a gimnáziumban, a tanári szobában, mikor az akkori matematikatanárom, a biológiatanárnővel és a fizikatanárral ógörögül beszélgetett. Hárman együtt voltak vagy 200 évesek. Pár hónap múlva a megbetegedett töritanárt a matematikatanár helyettesítette, és tökéletes történelemórákat adott le. Akkor ezeket a "vén kripliket" ki kell írtani? Igaz, tárgyi tudásukkal, tanári képességeikkel alázzák a mai, többnyire diplomagyárból kikerült "pidagajgoszokat", de elveszik a levegőt előlük. Ezen a téren a kommenyista rendszer, biza maradandót alkotott. A "végképp eltörölni" jelmondat tovább él. Pedig nem igazán a lózungokat kellene átvenni.

Spambella 2009.09.20. 22:55:23

@Zia1: "60 felett? Mikor 65 év a nyögdíj korhatár?"

Felmenőben vezetik be. Néhány évvel ezelőtt a nőknek 57, a férfiaknak 60 volt, aki most megy nyugdíjba, annak egységesen 62, ez megy majd fel pár év alatt 65-re, mindig csak pár hónappal emelve.

@gramercy: "egy biztos (szerintem): VAGY nyugdíjat kapjon VAGY bért, bármilyen pályán van. ha úgy dönt X hogy tovább tanít/rakodik a polcra/hegeszt, akkor kapja meg a fizetését de a nyugdíjat ne"

Ha jól emlékszem, 2012-től így lesz, addig csak a felső sávba nyomja ki az adójukat a nyugdíj, persze csak akkor, ha zsíros nyugdíjuk van nagy fizu mellé.

T2006 2009.09.20. 23:00:18

@Anatómus:

OFF

Már diákként sem értettem, hogy egy elméleti órán miért tilos a rágógumi (piercing, piros/zöld/kék hosszú haj, stb.)?!
Most tanárként sem értem, néhány kollégát miért zavar?! Ha rendesen tanul, normálisan viselkedik akkor miért gond?!

ON

Valakinyolc 2009.09.20. 23:03:30

A matematika tanárom éppen nyugdíjba ment mikor mi érettségiztünk. Az egyik legjobb tanárom volt. Szerintem meg pont fordítva van. A fiatalabbak (mert volt olyan is, 25-30 évesek) már ilyen korban is leszarják az egészet, túl lazán veszik a dolgokat és leállnak "spanolni" a diákokkal. Természetesen itt nem az említett 70 felettiekre gondolok, viszont én átlagosan sokkal jobban örülök a 45-50 felettieknek mint a 30-35 alattiaknak. Tapasztalat kérdése.

ciprike 2009.09.20. 23:31:19

@Rabyn: Egyetértek a 7-9 évenkénti "pihenőidővel", csak ne hívjuk már így, s ne is pihenésre adják, hanem (mint külföldön is "rekreációs évnek" nevezik), tanulásra, továbbképzésre, fejlődésre, úgy, hogy addig nincsenek a tanárok nap mint nap osztályban, s ez így egyúttal kikapcsolódás az idegőrlő tanításból, de semmiképp nem "ingyenszabadság", hanem tanulás. Aki azt mondja, neki már nem kell tanulnia, na azt kell elküldeni, meg tényleg egyébként is vizsgálni kéne vhogy az alkalmasságot, ez sokszor nem annyira nehéz, mert olyanok is vannak a pályán, akik messziről nézve sem odavalók, másrészt meg nem könnyű, mert tapasztalatom szerint pont azokat szokta "nagy elismerés" övezni, főként a vezetőségtől, akik nagyon nem jól bánnak a gyerekekkel, de ezt nehéz észrevenni, mert mondjuk pont nála a legjobbak a gyerekek (hisz rettegnek tőle). Szóval elsősorban az ilyen gyerekalázó, félelmet keltve manipuláló tanároktól kéne megszabadulni, kortól függetlenül. És ez azért más, mint a fodrász, szabó, stb, mert a tanárral a gyerek szülő nélkül van, tehát kiszolgáltatott!!

dr. Erika Zangolna 2009.09.20. 23:58:46

ez tényleg egy nagy fing konkrétumok nélkül. lehet elcsépelt bölcsességeket ráposztolni, de inkább javaslok egy jó pohár bort meg egy jó dugást.

konkrét történet esetén a dolog érdekes / vitatható / elemezhető, de így csak egy üres érvelő esszé a kisérettségire.

Bambano 2009.09.21. 00:24:33

@Rabyn: szerintem az orvosnak is el kellene menni pár évente, a villamosvezetőnek is, a villanyszerelőnek is, a bírónak is, a börtönőrnek is...
ha meg mindenki elmegy, az 5-6 év kiesés egy karrier során.

summa summárum: az ötlet marhaság.

prometheus_X 2009.09.21. 02:02:45

Beleolvasgattam a kommentekbe... sokan gondolkodnak valamilyenféle komplex tesztrendszerben, mint szűrő. Szerintem ez teljesen felesleges, sőt, káros. A felsorolt lehetőségek többségét könnyen ki (meg) lehet játszani. Nem ezen kell múlnia egy tanár alkalmasságának.

Nem szűrőrendszer, hanem hozzáértő, alkalmas igazgató(ság)ra van szükség. Olyan, az iskolája és szakmája irányába mélyen elkötelezett igazgatókra, akik rendelkeznek a megfelelő pályatapasztalattal, és empátiával ahhoz, hogy alkalmatlan tanár ne vethesse meg a lábát hosszabb távon egy iskolában. Ehhez nem kellenek agyon bonyolított tesztek. Ehhez csak emberismeret, pályaismeret, és a tanári, szülői, pedagógusi visszajelzések befogadásának készsége szükséges, valamint természetesen döntéshozatali képesség. A "vacak kis" csepeli általános iskolámban, ahova takonykoromban jártam, kb 17 éve ugyanaz az igazgató: pokoli jól csinálja. Abban a suliban mindig is voltak és lesznek rendkívül nehezen kezelhető gyerekek, balhés osztályok (nem akarom ecsetelni, csak az én osztályomból hármat ismerek, aki azóta tartós vendég lett egy BVH intézetben), mégis rendkívül jól felépített rendszert hozott létre és tart fenn a mai napig. Alkalmatlan tanárról nem tudok abban az iskolában. Olyanról, aki 20 - vagy több - éve ott tanít, igen - és olyanról is, akit 15-17 év távlatából felismerek az utcán és aki név szerint viszontfelismer engem. Ezutóbbinál jobb teszt nehezen hiszem, hogy lehetséges volna.

Summa summarum: alkalmas, elszánt, talpra esett igazgatóval minden lehetséges - alkalmatlan, tohonya, nyusz-musz igazgatóval semmi sem. Én ezt láttam eddig.

Bambano 2009.09.21. 03:03:07

@prometheus_X: lehet, tényleg nem kell bonyolítani a tanári teszteket. Megnézik, hogy a továbbtanulásra jelentkezettek közül mennyit vesznek fel és kész. Egyéb számok úgysem számítanak.

Bertalang 2009.09.21. 06:03:57

Hát, elég jól összeírkáltatok mindent, a dolgok azért nem ennyire bonyolultak:
- 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, nyilván aki megéri ezt a kort az kevés kivételtől eltekintve menjen nyugdjba...
- fizetések gyalázatosak, csak a gyermekfelügyelet díját fedezik átlag bruttó 2000Ft/óra, a tanárok zöme nem azért fásult mert alapvetően tehetségtelenek, meg lusták hanem mert a legtöbben maszekolnak, napi 10-12 órát dolgoznak, mert havi 100.000 Ft-ból nem lehet megélni...kivéve a rektorokat akik havi 4 millát visznek haza amiért meg sem dogloztak (ez biztosan ki merem jeneteni) mint ahogy egyetlen állami cégvezető és politikus sem dologzik meg a havi több milliós fizetéséért...
- nyilván vannak zseniálisan jó tanárok és kevésbé tehetségesek is, mint ahogy orvosból vagy diákból is sokféle van... ez nem feltétlenül baj...
- sokkal nagyobb baj maga az oktatási rendszer, ami túl bonyolult, túl gyakran változik tele van feleslege dolgokkal meg mutyizással, és forráshiányos...
- megint csak az anyagiakra lyukadunk ki, a közoktatás ma több sebből vérzik, persze most lehetne szapulni a diákokat a családjukat, a tanárokat, meg az egész országot, de Hankiss E. mondta hogy a "kakiból" a legegyszerűbb úgy kimászni ha mindenki a saját helyén egy kicsivel jobban és tisztességesebben csinálja a dolgát, ez nyilván a pedagógusokra is vonatkozhat...

Öreg Sam 2009.09.21. 06:48:54

Valami nagyon félrement...
Fantasztikus tanaraim voltak gimnáziumban,amit tudok az életről-kulturáról-müveltségről-a tudás akarásáról-azt nekik köszönhetem.
A selejt akkoriban sem volt ismeretlen,ez a 20 éves érettségi találkozón derült ki(nekünk diákoknak már kezdettől nyilvánvaló volt),mikoris az "idős" tanárok szemére vetették a selejtes matektanárnak,hogy karriere érdekében a nagytudásúakat begyüjtő" Megyei Oktatási Osztály" munkatársaként őket csuklóztatta...
Valami nagyon félrement...
Volt szigor,volt számonkérés,és nem szaladtak a szüleim az ombudsmanhez,ha netán csibészségen kaptak az iskolában.(szédületes maflást kaptam a tornatanártól cigizés okán )
Nem akarom ezzel a poroszos iskolarendszert dicsőiteni,mert ez valami más volt.
Igenigen! Kell egy bevállalós igazgató,aki egyszemélyben! eldönti,hogy kit alkalmaz.Ez az ő feladata és egyben feleleőssége!

Grigorij 2009.09.21. 06:57:01

Jó kis rasszista, már-már náci írás!

Nem konkrét problémával jelentkezik, hanem egy adott problémát ráhúz egy rétegre, általánosít, megbélyegez...

A nyugdíjas kor nem csak 79-évtől van...

És ugye előttem valaki már írta, a mai, fiatal megélhetési tanárok ugyanolyan károsak! Az idős tanár lehet, hogy még szeret tanítani, szereti a gyerekeket!
A mai megélhetési tanárok viszont elvétve találni ilyet.

Van jó tanár és van rossz!
Az életkor pedig csak egy pillanatnyi állapot...

melkaart 2009.09.21. 07:01:57

A felmérésekről, alkalmassági vizsgálatokról nincs túl nagy véleményem. A kötelező orvosi vizsgálaton pl. még sose vizsgáltak ténylegesen meg, sem engem, sem a feleségem - aki pedig multinál dolgozik, kemény pénzeket számláznak nekik a tisztelt doktorok - de papíron minden rendben, alkalmas vagyok:-)Gondolom a tavalyi kompetenciamérés sajátosságait nem kell újra leírnom, de az érettségi is ugyanígy nem mér valós tudást - szép dolog a kompetencia alapú oktatás, de valahogy mégiscsak gyakorlatilag írástudatlan fiatal felnőttek kapnak érettségit, a hogyanról inkább ne essék szó, nyilván mindenki hallott pletykákat, nos, ezek valószínűleg igazak is.
A tanárok teljesítményértékelése is problémás lehet - aki esetleg 20 éve tanított gyereket utoljára (szakfelügyelő), az nem biztos, hogy naprakész, ismeri az osztályt, a tanulókat (van ahol eredmény az, hogy 9. végére nagyjából szöveghűen olvas mindenki - töriórán, van, ahol eredmény, hogy nem esnek egymásnak órán, és szünetben sem keresik a csetepatét). Az igazgató, helyettes jobb megoldás lehetne, de ehhez jó igazgatók kellenek, akik fel merik vállalni az esetleges konfliktusokat (pl. rákényszerítik a tanárt, hogy fújja meg a szondát...). Azt azonban érdemes tudni, hogy teljesen másként fog viselkedni a megfigyelt osztály, és a tanár is.
Én azt gondolom jó megoldásnak, ha a személyi jogok némi zárójelbe tételével (sok pénzért, tudom) bekamerázzák az osztályokat - és véletlenszerűen rögzítik, se a tanár, se a diák ne tudjon róla.

tigri 2009.09.21. 07:13:14

Elég szerencsétlen kis cikkecske volt,amilyenek ma a diákok,már az általános iskolában is a szerencsétlen pedagógus alig várja, hogy nyugdíjba mehessen.A három éve nyugdíjas anyám pont szombaton járt bent egykori iskolájában,az összes kolléga irigyelte,már mind szeretne megszabadulni attól a "csőcseléktől" ami ma a padokat koptatja.Tisztelet a nagyon ritka kivételnek de tanulni azt nem akarnak!Persze nekem is volt olyan egyetemi oktatóm akinek komoly kihívást jelentett a protézis bent tartása de két kézzel egyszerre rajzolta a vázlatot a táblára és a kisujjában volt a szakma.

gabest1 2009.09.21. 07:18:24

Vitatkozás helyett nem lenne egyszerűbb tanulmányi versenyeken vagy valami egyéb mércén keresztül lemérni melyik tanár a jó tanár? Hiszen mégiscsak az a tanítás célja, hogy tudjon az a gyerek.

Golem 2009.09.21. 07:39:51

"az egyik kolléganőm például 79 éves"
"egyik fiú az osztályomból"
Fentiekbőll arra is lehet következtetni, hogy a bejegyzés írója is tanár.
Bízom benne, hogy nem így van.
Mind az írása, mind pedig a helyesírása kritikán aluli.

A témához egyébiránt: tanítottam tanítóképző főiskolán. Az első éveseket megkérdeztem szeptemberben, hányan akarnak ténylegesen tanítani? 30-ból kb. 6 ember jelentkezett. Felháborodtam, hogy ilyen kevés. Mit keresnek ott a többiek?Majd megkérdeztem őket év végén is ugyanerről, ekkor már csak 3-4. Megrémültem, hogy ilyen sokan?
Ugyanis csoportonként jó ha 1-2 olyan ember volt, akire kisgyereket mertem volna bízni. Viszont (horribile dictu) mindegyikük kapott tanítói diplomát! Az a szégyen, kedves blog-író.

Papírgyárrá tették a felsőoktatást.

Zia1 2009.09.21. 07:46:25

@titantoma: Egy percig nem gondolom, hogy "szándékos" volt, de nagyon megrázó az biztos.

Persze, 35 évesen is előfordulhat, de talán kisebb az esély................

tbs1001 2009.09.21. 07:53:03

Kicsit OFF:

Olyan indokkal nem vettek fel a tanítóképző fősulira jó pár éve, hogy "már van diplomám, engedjek fiatalokat tanulni"... :D

Mindezt azután, hogy sikeresen megugrottam minden felvételi lépcsőt (pszihó, testnövelő, ének/zene stb.).

Igaz, kicsit kilógtam a sorból jó pár éve gyakorló villamosmérnökként a sok éppenérettségizett közül... :D :D :D

/OFF

etkezesiutalvany 2009.09.21. 07:54:24

@Golem: és ki tette papírgyárrá a felsőoktatást? Ha te tanítasz, akkor megkérdezem tőled: vajon te hány alkalmatlan embert nem engedtél át a vizsgán? Ha az osztályodból 1-2 ember alkalmas akkor a többit minek negded át? Szóval senki más nem tett tönkre semmit csak Ti tanárok, persze kennétek a kakit másokra - jó magyar szokás szerint. Felelősök nincsenek, csak gyanusítgatások és szarkeverés. :D Úgyhogy nem kell itt rinyálni, pontosan úgy néz ki az oktatás színvonala mint a tanároké, aki gerinctelen és csak sodródik az árral az ne panaszkodjon és főleg ne sóhajtozzon, hogy jaj istenem TÖNKRETETTÉK!

tigri írta:
Meg a "csőcselék aki az iskolapadokat koptatja"... micsoda duma, elképesztő. De körülbelül elárul mindent a magyar szinvonalról, aki jót akar a gyerekének az magyarországi iskolába be se engedi.

És vajon ki csinált csőcseléket a diákokból?

Á, ez az ország szánalmas, a legjobb recept továbbra is az amit én csináltam: elmenni ebből a nem is tudom mindek nevezzem országból és csak évente max. 2x hazanézni és jókat röhögni a sok elmebetegen.

scsaba1 2009.09.21. 07:54:29

@Golem: Mindenki tudja, hogy a tanárképzés jelenleg parkolópálya és nem valós cél. A hallgatók 80-90%-a azért megy oda, mert nem vették fel a "jogra", "közgázra", "műegyetemre", viszont a tanári diplomának magasabb értéke van, mint a Pajzán Dagobert királyról elnevezett főiskola büfé-ruhatár szakán szerzett diplomának. Idegen nyelv+egyéb ill. informatika+egyéb szakos diplomákkal elég jól el lehet helyezkedni.

Nezumi 2009.09.21. 07:59:26

saját példámból kiindulva pl: matek tanárom (már bocs)egy igazi vén banya volt aki a tekintetével is ölni tudott volna, soha nem magyarázott csak írt a táblára és üvöltözött, kérdezni nem lehetett ha nem értetted hülye vagy(ez volt ált. isk.) A közép iskolában sikerült egy orosz/ukrán? nőt megint kifogni aki alig beszélt magyarul, az is csak írt soha nem magyarázott, kérdezni lehetett volna de nem tudta elmagyarázni. Szóval egy életre megutáltam a matekot sík hülye vagyok hozzá. Más tantárgyból is van ilyen tapasztalatom de nem ennyire összetetten.

scsaba1 2009.09.21. 08:00:49

@etkezesiutalvany:
"És vajon ki csinált csőcseléket a diákokból?"

Ebből a szülök is szépen kiveszik a részüket. Illetve elcsépelt toposz, hogy jóformán semmiféle fegyelmezési eszköz nincs a tanárok kezében és ezt a gyerek is pontosan tudja.

Csak szólok: a felsőoktatási keretszámokat nem a mezítlábas oktatók emelték az egekbe.

cbc 2009.09.21. 08:03:29

"És vajon ki csinált csőcseléket a diákokból?"

A nagy magyar szabadság, és a nagy magyar "jogom van mindenhez" hozzáállás. Nem mondom, van és volt tanárból is alkalmatlan a pályán (főleg a sok nejlonköpenyes, izzadós, képesítés nélküli a 80-as években), de az már sok, hogy például a tök hülye és imbecillis Szamantha kap egy 1-est, erre apuka bemegy verekedni.

cbc 2009.09.21. 08:04:05

(És ez akkor szűnne meg, ha az első apukát lesittelnék 10 évre utána)

tigri 2009.09.21. 08:14:13

@etkezesiutalvany:

Csőcseléket a kedves szülők kezdtek el gyártani a csemetéből az az első hat,hét év szépen megalapozza a gyerek "pályafutását",a tanárok folytatják,amikor feladják az kilátástalan harcot a diákkal,hiszen a tanításra szánt idő nagyobb része a fegyelmezésre megy el,a kezdő tanár kedvét már a gyakorlóiskolában elveszi a diáksereg.Persze a tanárképző főiskolának nevezett valamik is megérnek egy misét.Pár év múlva iskolaköteles a gyerekem és már előre rettegek,hogy mi lesz belőle,mi tesz benne nagyobb kárt majd a pályára alkalmatlan kezdő pedagógus,a kiégett már csak a nyugdíjról álmodó tanár néni,vagy a karámból kieresztett marhacsorda!

Бабаяга 2009.09.21. 08:14:36

@etkezesiutalvany: Szerintem a csőcseléket otthon gyártják a szülők. Születésüktől kezdve a kisdedek ott rohadnak a saját tévéjük előtt, hogy ne zavarják anyucit a kedvenc sorozatuk nézésébe. Anyuci még a kaját is úgy rendeli, hogy főznie se kelljen. Valami mindig üvölt a háttérben, így a gyerek nem tanulja meg, milyen a csend, értelmesen beszélni se tud, mert a sok műsor miatt erre nem marad idő. Asztalhoz leülni is olyan feladat, amivel otthon nem találkozik, hiszen az egész család tálcáról eszik a saját foteljából. Óvodától fősuliig tanítok. Látom, hogy ma már az óvoda első két éve azzal telik, hogy a lurkó megtanuljon pohárból inni, kanállal enni, asztalnál ülni. A csendet, a másikra való figyelést pedig tanítják szerencsétlennek három évig, mégse mennek vele semmire, mivel a szülők ebben nem partnerek. Egyik ovis csoportot megkérdeztem, hogy kinek mesélnek legalább néha otthon, tizenhét gyerekből kettőnek. Mivel a szülők se szoktak olvasni, így a gyerek soha nem fogja megszeretni a könyveket, az olvasást. (Persze nem mindenki így nevel gyereket, de egyre többen.)

Golem 2009.09.21. 08:21:03

@etkezesiutalvany:
Nem értem, hogy ismeretlenül miért használsz velem kapcsolatban olyan kifejezéseket, hogy "gerinctelen" stb. Van benned és a hozzászólásodban valamilyen sértett indulat. Csak nem tanítóképzős vagy/voltál?
Válaszolandó a fel nem tett kérdéseidre, amiket rögvest ténnyé formáltál:
Nem, már nem tanítok. Másként alakult az életem, Budapestre költöztem, itt pedig más jellegű munkát találtam.
Erős közutálatnak örvendtem a hallgatók közt anno, mivel nem gondolták volna, hogy rajzból is meg lehet bukni. Igen, buktattam meg embert és rontottam le sokak átlagát.

noirp 2009.09.21. 08:26:50

Ach, egy-egy nyugdíjas tanár vagy oktató, bagatell. Ahová én jártam egyetemre, ott volt egy gépészeti tanszék 60+ átlagéletkorral, ami önmagában még nem baj, de az IQ-maximum is 60 körül járt. Olyanok is voltak. Mi a túrót kerestek az egyetemen, ma sem tudom. De mikor egyiket-másikat mégiscsak hazazavarták a katedráról, olyan sírás-rívás volt, de olyan...
Hogy mér bántjátok az X. Y.-t?
Micsoda? Hogy egész életműve kimerül egy jegyzetben, amit 1984 óta évente változatlanul utánnyomat? Ezért? Ó, ti Vadista Szandálok!
A tanszék azóta kettévált, kb 1 tanszék és 1 elfekvő arányban. Mennyibe volt ez az elmúlt évtizedben az egyetemnek, ki sem firtatja.

Itt tartunk.

Бабаяга 2009.09.21. 08:27:54

@Golem: Sajna, nem buktattál eleget. A tanítónénik még mindig úgy gondolják, hogy a festés az kifestés, tehát az kap ötöst, aki szépen megrajzolja a vázlatot ceruzával, majd a vonalon belül maradva kifesti. Én otthon nem erre szoktattam őket, így soha nem volt sikerük alsóban, a gimnazista fiam pedig most hetedikben végre kapott egy igazi rajztanárt, azt retteg tőle: rémülten kérdezte, hogy rajzból lehet-e bukni, mert szerinte ő soha nem fogja elérni a kettes szintet. (Bátorítom, hogy képes lesz teljesíteni, csak felejtse el a tanítónénis rajz stílust.)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.21. 08:34:38

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Az egyetemen pont nem kéne az öregek frontját erősíteni.
Össze tudnak fogni úgy, hogy a faekét tanítsák kitartóan a végsőkig.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.09.21. 08:35:30

egy kedves ismerősöm, a legjobb pedagógus, akivel találkoztam, most kb 83 éves. nem volt pedagógus, hanem még mindig az. hívják országszerte, néhány napos tanfolyamokra, autót már rég nem tud vezetni, de mindig van, aki elviszi, vagy eljön érte.

Бабаяга 2009.09.21. 08:36:27

Ami a nyugdíjas tanárokat illeti: Sok igazgató merő szociális irgalomból tartja saját egykori tanárait az iskolában. Az én utolsó ált. isk. igazgatónőm például egyáltalán nem szakmai alapon válogatott, hanem az alapján, hogy ki mennyire tud sírni. Így a tantestület fele nyugdíjas volt, a másik fele pedig elvált sok gyerekes anyuka. Én meg fiatal pedagógusként helyettesíthettem őket, mert aki öreg volt beteges, a gyerekét egyedül nevelő is állandóan hiányzott, mivel a gyerek beteg volt. Mivel volt férjem és még nem volt gyerekem, így nekem nem jutott szakkör, mert az annak kell, aki nehéz anyagi körülmények között él.
Nos a gyermekeim születése után már nem is akartam visszakerülni igazi tanárikarba.
A pedagógusi pálya nem megélhetés. Akinek a pénz számít, az menjen el. Szánalmas, hogy egy-két ezresért túlvállalják magukat, aminek egyedül a gyerekek isszák meg a levét.

Dee_ 2009.09.21. 08:42:20

Nem csak a szülők hibája... Az iskoláknak sokszor egy gyerek után járó fejkvóta is számít, annyira el van adósodva. Ilyenkor esik meg a következő eset: a megbuktatott diák kedvezőtlen értékelést ad a tanárról, akit már ki is rúgnak. Nagyszerű példa ez a többi tanárnak , mihez tartsák magukat, és a diákoknak is, akik érzik, a kezükben a hatalom, és ha utálnak egy tanárt, könnyedén kirúgathatják... Régen ilyenkor meghallgatták a másik felet is, ma már a pénz és a fejkvóta számít. Gyereket úgy kell vadászni, óvni kell, a szülőket nem feldühíteni, de tanár akad tíz is a kirúgott egy helyére. A gyerek hozza a pénzt, a tanár csak viszi egy iskolában.

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.09.21. 08:48:04

@ciprike: nem biztos, hogy egy olyan tanár, akitől a gyerekek "rettegnek" (mert ez azért mindenképpen idézőjeles rettegés), rossz, és el kéne küldeni. Nekem például általános iskolában a magyartanárom volt ilyen, de belénk is verte az anyagot rendesen. Bekerültem középiskolába, és olyan magasan nekem volt a legjobb helyesírásom, hogy 4 éven át ezzel cikiztek a többiek:) Műszaki suli...

Hadd tegyem hozzá, hogy ezzel a vérszomjas módszerével még az olvasást sem tudta velem megutáltatni, sőt, így visszagondolva hálás vagyok neki, hogy kemény tanár volt. Például a fizikatanárunk teljesen puhány volt, nem tudott rendet tartani, tiszteletet sem tudott kivívni magának, hülye is lettem fizikából, pedig a műszaki középiskolában nem ártott volna.

Persze lehet rettegés nélkül is jó órát adni, de ha valakinek ez nem megy, akkor legalább legyen zsarnok. Azzal is többre megy a diák. Az meg nagyon szar duma, hogy kárt okoz a gyerekek lelkivilágában, meg törést a fejlődésében, meg blabla. Ilyen nincs. Ez csak valami újkeletű faszság, amit kitaláltak a politikusok meg a szülők, meg a jó isten tudja kicsodák, hogy lezülleszthessék az oktatás színvonalát.

Manapság ott tartunk, hogy az öcsém most ment első osztályba, de már 3 hét után látszik, hogy nem tanulnak lóf@szt sem, és nagymamám otthon tanul vele pluszban. A napközi az játékból áll. Nem tanulnak. Felfogjátok ti ezt? Ottmarad a 6-7 éves gyerek délután 4-ig, és akkor nem tanul. Akkor minek van napközi? Hát szerintem azért, hogy plusz 1 tanárt lehessen alkalmazni, és ne kelljen kirúgni. Mert más hasznát nem látom. Játszani otthon, vagy a szomszédban is tudna a gyerek.

KomplexSokaság 2009.09.21. 08:49:29

@titantoma: FELVÉTELIN? Ember, hol élsz? A mai tanárfizetések és presztizs SEMMI válogatási lehetőséget nem tesz lehetővé. Egy ma 60 éves is, egy mai 40 éves is zsebrevágja a ma végzős tanárokat például matekból. (Például középiskolai feladatok megoldására gondolj.) Pontosabban, van egy kis réteg, a lelkes őrülteké, akik okosak, és mégis tanítani akarnak különféle személyes okoból. A többség totálisan alkalmatlan, de nem lehet kirakni őket az egyetemről, mert akkor náluk még rosszabbak fognak tanítani. Amióta a BSc-ben össze vannak ömlesztve a leendő tanárok és nemtanárok, azóta végképp világos, hogy aki csak kicsit is tehetséges, azok közül csak nagyon kevés vállalja a tanári pályát.

Liora · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.09.21. 08:51:19

@Kopasz szuzukis: senki nem azokat a tanárokat akarja "kirakni" a pályáról akik még szellemi képességeik maximumát tudják nyújtani. Ne csúsztass szándékosan. Erről szó sem volt. Azokról van/volt szó, akik már valamilyen okból (egészségügyi, módszertani, satöbbi) kifolyólag alkalmatlanná váltak a tanításra.

gabcigirl 2009.09.21. 08:53:07

Én sem vagyok az a HR-náci, aki már egy 25 évesre is azt mondja állásinterjún, hogy "ide már öreg, stb..."

De: jó lenne a személyi alkalmasságot nézni egy-egy eset elbírálásánál. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy sok fiatalna azért nincsen állás, mert a bebetonozott őskövületeket lehetetlen kirobbantani a bebetonozott pozíciójából...

tigri 2009.09.21. 08:59:48

@Dee_:

Bizony bizony anyámék sulijában is tilos volt rosszat mondani a szülőknek nehogy máshová vigye a gyereket,de egy egy erőszakosabb kölköt már önvédelemből sem buktat meg a tanár,jövőre úgyis ő kínlódhat vele megint.

uni1002 2009.09.21. 09:03:13

Anno 1967...
A német szakosnak meghirdetett gimnáziumi osztály első óráján bejött egy kb.80 éves tanár úr, és közölte hogy azonnal mindenki a német könyveket becseréli latinra, mert Ő azt fog tanítani. Kész. Apelláta nincs.
A fixa ideája az volt, hogy nem tudunk skandálni /hangsúlyozni a latint/, ezért bőszen osztogatta az egyeseket. Az úszta meg, aki délután elment a kertjébe kapálni, neki már jó lett a kiejtése.
Megkérdeztem tőle, hogy honnan tudják, miként skandáltak a rómaiak, hiszen nem maradt fent egyetlen hangfelvétel sem? Válaszként meg akart buktatni a tanár úr, az osztályfőnök lépett közbe, hogy megúsztam év végén 2-es osztályzattal.
Szerencsére a következő évet már egy technikumban folytattam, megszabadultam a vérengző szenilis tanerőtől.

ssl 2009.09.21. 09:03:46

zako1: Igazad van abban, hogy fel kell mérni az oktatásban dolgozókat időről időre. De fel kelle ne mérni a diákokat is, hogy ugyan abba az intézménybe valók-e vagy esetleg nem áll olyan szellemi szinten, hogy közösségbe lehessen engedni. Sajnos újabban az a rendelkezés, hogy mindenkit egy kalappba tesznek taníthatóság szempontjából. Az nem számít, hogy a húszegynéhány gyerek közé bekerül 2 akitől nem lehet tanítani magaviselete miatt. A szellemileg elmaradottabbakkal is könyebb haladni, mint egy ilyen csoporttal, aki tönkreteszi az osztály munkáját, felőrli a pedagógus idegeit (mert ugye a tanulónak személyiségi jogai vannak és csúnyán sem szabd ránézni ). A pedagógus felmérésekből szerintem egyre inkább az derülne ki, hogy alkalmatlanok, mert az idegeik nem bírják.

Természetesen a pedagógusok között is van "jó" és "rossz", de szerintem jelenleg még a jók vannak többen.

Még annyit, hogy nem vagyok pedagógus csak rálátásom van a dolgaikra.

elod72 2009.09.21. 09:05:34

Nem indokolt kiemelni az idos tanarok problemajat. Ez is csak egy tunet, van meg ezer masik, a kommentek ezeket rendre elo is hozzak. Ugy altalaban csuszott le az egesz oktatas, vagy talan meg mindig csuszik, ha van hova, ezt mar nem latom. Ma egy doktori felel meg egy "regi" egyetemi diplomanak, egy diploma pedig az erettseginek stb. (kicsit sarkitva, de tenyleg kicsit). Ha lenne penz az oktatasban, ha erdemes lenne tanatnak lenni, ha erdemes lenne tanulni, akkor senki sem lenne tobbe erdekelt az alkalmatlan (az eletkor lenyegtelen) tanarok bujtatott segelyezeseben. Hmmm, nem vagyok tul optimista a jovot illetoen...

Vad.Korte (törölt) 2009.09.21. 09:10:45

Az igényteleneség, a hülyeség nem csak öregkorban létezik. Az én gimnáziumi testnevelő tanárom bejött, a jelentés után azt mondta 3 függeszkedés (kötélmászás láb nélkül) és aztán játék. Nem volt öreg.

tigri 2009.09.21. 09:11:14

@danaz:
A "vérszomjas" tanár is tud olyan órát tartani ami leköti a diákot,anno a magyartanárom eltörte a fülemet:) de otthon titkoltam mert ha anyám megtudja miért ,eltörte volna a másik fülemet is,mégis ő volt a TANÁR csupa nagybetűvel fantasztikus órái voltak.
Később olyan pedagógushoz is volt szerencsém aki nem kellett erővel fegyelmezzem még a szigorlatról is úgy jöttem ki tőle, hogy többet tudtam mint mikor bementem vizsgázni,a maga módján ő is etalon volt számomra.Aki szereti és tudja végezni a munkáját,megtalálja a módszert hozzá ha hagyják.
A napközi meg egyszerű ruhatár,nem gondolod ha reggel nem akar tanulni a diák majd délután lesz hozzá kedve.

Vad.Korte (törölt) 2009.09.21. 09:17:54

Az egyetemen (ELTE info tanárszak, ezelőtt sok évvel) volt egy tanár, aki ugyan nem hülyült el idős korára, csak a tananyagot nem frissítette. Olyan kütyükről tanultunk, amik már evék óta elavultak voltak, nem használták már őket.

A tanári továbbképzési rendszer meg vicces. Mivel mindenkinek mindig meg kell szereznie a szükséges pontokat, krediteket, tudomisén, olyan ún. továbbképzésekre járnak, amik feleslegesek.

hambig 2009.09.21. 09:18:41

Általánosban volt egy tanárnő, nagyon idős volt nem tudom megmondani mennyi lehetett. Majdnem 30 vagyok de mind a mai napig szoktam rosszakat álmodni vele. Botrányos marhaságai voltak , olyan 18 századi felfogással, aztán később lett egy fiatal normális tanárunk , el sem hittem (sőt a szülők sem), hogy ilyen is lehet az iskola.

elod72 2009.09.21. 09:20:29

@tigri: Ha egy tanar eltorne a lanyom fulet, akkor nem a lanyom masik fule lenne komoly veszelyben ;-)

Az emlitett lanyom a napkoziben (Bajororszag) nagyon aktiv program szerint tolti idejet, sportolnak, tanulnak, kiserleteznek, tarsasjatekoznak stb. Amikor elkezdett odajarni, kaptunk egy levelet, ami pont ezzel kezdodott: a napkozi nem egy gyerekmegorzo. A mi feladatunk... es itt hosszasan magyaraztak, mi is a feladatuk. Es azt el is latjak.

Kicsijoe 2009.09.21. 09:26:32

@Бабаяга: De az is lehet,hogy simán változik a világ,és nem betonozhatunk be régi dolgokat.Lehet,nem azért nem vacsorázik együtt a család,mert mindneki felelőtlen szar,hanem azért,mert nincs rá idő...mi például jóformán sosem vagyunk otthon egyszerre hárman.Én mire elmegyek a gyerekért,már kopog a szemem az éhségtől,mert olyan a munkarendem,hogy reggel 10-kor tudok enni,aztán fél ötkor már igen-igencsak "ebédelnél".Ekkor a párom még otthon sincs,a gyerek meg egy órával van uzsi után,urambocsá nem fogok sem éhendögleni,sem a nem éhes családtagokat megtömni,hogy olyan szép hagyományt ápoljak,mint az együtt kajálás asztalnál.Jó lenne,de nem bármi áron.

LEhet,hogy a gyerek nem azért ül a tévé előtt,mert anyuka Született feleségeket akar nézni nyugton,hanem azért,mert mondjuk tanul...

És gyönyörű a tankönyvi forma,amikor a kisgyerek "segít" anyucinak a házimunkában,de nyolc óra állómeló után urambocsá nem biztos,hogy van a szülőnk kapacitása 3 óra alatt elvégezni az 1 órás házimunkát az apró segítségével...

És ez nem mentegetőzés,csak egy másik nézőpont.Persze,tökjó együtt kajálni a nagy asztalnál,de például belegondoltál,hogy lehet,azért nem teszik,mert a lakótelepi 3,5 négyzetméteres konyhában nem tud leülni a család egyszerre?Mert ma már nem az van,hogy mindenki dolgozik gongtól-gongig 8-16 között,aztán boldogság,együtt a család,senkinek semmi dolga.

Én például sokszor nem is látom a gyerekem,mert olyan a műszakbeosztásom...és igen,én sem így képzeltem.

De miről beszélünk?Amikor a bölcsi-ovi-iskola nyitva van 6:30-16:30-ig...igen,kedves pedagógusok,csak Ti dolgoztok ebben a munkarendben,én,és a többi normális átlagember nem.Sok családnak már ez is megoldhatatlan probléma,nemhogy mesét olvasni,meg együtt kajálni.A normál munkarend 8-16:20,már úgy néznek az emberre,mint a véreshúsra,ha 16:20-kor feláll,az oviban meg akkor,ha 16:00 után érkezik...

És igen,a bölcsinek ovinak,iskolának NEVELNI kéne basszus,ezért kapjátok a fizetést,nem azért,hogy felolvassátok az xy tankönyv vonatkozó részét az osztálynak.

KEdvencem a bölcsi volt : tanítsam meg szobatisztaságra a gyereket,mert jujj.Hát basszus!!!Nagyságrendekkel több időt tölt a bölcsibe,mint velem,és ha ott a mélyentisztelt,nagyrabecsült nagytudású pedagógusok nem tudják megtanítani rá akkor én,amikor este 7-re hazaesek,hogy tanítsam meg?

A pedagógusok már bölcsödétől kezdve nem végeznek nevelőmunkát (tisztelet a kivételnek) utána meg pamlognak,hogy milyen a mai fiatalság.Olyan drágáim,amilyet kineveltetek!Ez nem a cucilizmus,amikor a szülő nevelte főleg a gyereket,sajnos most,a vadkapitalizmusban,mikor 10 órákat melózunk ez a feladat a közoktatásra hárul(na).

Ne szülőknek köszönjétek eslősorban,hanem a pedagógus kollegáknak a bölcsiben,oviban.

Amikor semmit nem tudok a gyerekemről,mert az óvónő nem méltóztatik fogadóórát tartani fél öt után???Nem akarok én mindennap a szoknyáján ülni,de azért negyedévente egyszer beleférhetne,mert akkor talán én is tudnám elsőkézből,mi a gond a gyerekkel,nem fórumokon szembesülnék vele...

A tanár panaszkodik,hogy a szülő nem kommunikál vele,hanem rögtön az igazgatóhoz rohan,ugyanakkor a tanár nem kommunikál velem,hanem elkönyveli,hogy ha fegyelmezné a gyerekem,akkor mennék pofánvágni,ezért nem teszi...

Бабаяга 2009.09.21. 11:30:45

@Kicsijoe: Nem akarásnak ugyebár nyögés a vége....
Két fix étkezés van az életemben: reggel hatkor reggeli és este 7 után valamikor vacsora, ha otthon vagyok. Ha nem vagyok otthon, akkor a párom ülteti le az aprónépet az asztalhoz.
Amíg nem olvastak maguktól mind a hárman, addig megoldottuk, hogy felváltva olvassunk.
Három gyerek mellett szereztem újabb diplomát, tudományos fokozatot, mindezt úgy, hogy nem ült a gyerek a tévé előtt, hogy én tanulhassak. Igaz, amíg kicsik voltak délelőtt lefárasztottam őket annyira, hogy ebéd után hajcsizzanak, így tudtam tanulni.
Ami az ovi, bölcsi, suli "nyitva tartását" illeti azzal teljes mértékben egyetértek. Én a félnapos ovit úgy úsztam meg, hogy félállásban dolgoztam, gyeten voltam és mellette még doktoranduszként nappali tagozatos egyetemista, így egész napra maradhattak a gyerekek.
Igen, a gyerekek miatt este 10-kor folytatjuk a férjemmel a munkánkat itthon. Éjfél előtt soha nem kerülünk ágyba, de mindig van rájuk időnk. Igaz, nem járunk szolizni, konditerembe, fodrászhoz, barátokkal dumcsizni egy kávé mellett. Ez az őrült hajtás csak 15 év az életedből, mert kamaszként már nem igényli az esti mesét, nem kell már tanítgatnod arra, hogy kell felseperni, mosogatni, teregetni, az ebédet megmelegíteni, ha ő kettőkor már otthon van, te meg este 11 körül esel haza.
Szóval szerintem minden csak elhatározás kérdése. Én a bölcsit úgy fogtam fel, hogy a gyereket legalább nem kell levinnem a kutyasz@ros játszótérre és jópofizni a többi anyukával. De egyáltalán nem vártam el, hogy bármire is megtanítsák, már csak azért se, mivel tudom, hogy ott nem pedagógusok vannak, hanem gondozók eü. végzettséggel.

melkaart 2009.09.21. 17:11:43

@Kicsijoe: Sok igazságod van, de miért pont ennek az éremnek ne volna két oldala:-)
Félévente tartunk fogadónapot, amikor este nyolcig ott ülök akár, minden héten van fogadóórám, publikus az emailcímem, aki akar, megtalál. A tavalyi évben összesen ha 10 szülővel beszéltem, a problémás gyerekek szülei közül eggyel - mondjuk nekem nem is volt, ma sincs problémám a sráccal. Mielőtt lecsapná valaki, nem az fáj, hogy évente kétszer is (horrible dictu!) bent kell lennem estig, hanem hogy ennyire nem érdekli a szülőt, akkor se, ha külön kérem, hogy jöjjön be valamikor. ÉS lennének közösen megoldandó problémák, esetleg segítene nekem is ha megtudnék ezt-azt az ifjakról, de nem könnyű ám terepszínű mosollyal tudomásul venni, hogy sok szülő le se.., csak beadja a suliba, addig sincs otthon. Családlátogatást kínos valaminek érzem (mármint a barikád túloldalán állva gyűlöltem az intézményt), de ha a tisztelt szülő közömbös, akkor én mit pörögjek? Én gyerekem?

MEgértem én, hogy sokat kell dolgozni a kapitalizmusban, nekem se a tanári az egyetlen melóm, a háztartás is jórészt az enyém, asszony többet dolgozik, fáradtabban ér haza - de a gyerek elsősorban a szülői mintákat utánozza, mire én látom, 11-12 évesen, nagyjából kész van - kész kicsi ember, fejleszteni lehet, kell is, de az alapok már benne vannak. Ha apu veri anyut, akkor ez a minta, ha a családban kötelezettségek is társulnak a jogok mellé, akkor az. Messzire vezetne mélységében elemezni, milyen is egy mai gyerek, mondjuk akár csak a harmincas generáció gyerekkorához képest, de tény, hogy változott az élet. A TV tökéletesen alkalmas arra, hogy konzumidiótákat neveljen a gyerekekből. Egyetlen példa: a hatodikosoknál az a játék, hogy valaki lefekszik, és öten rugdossák - önként lefekszik, bakker! Merthogy ilyenkor az a tapasztalat, hogy felkel utána, bármi is történjen - max. visszatölti az állást...

zako1 2009.09.21. 18:11:10

Kicsijoe 2009.09.21. 09:26:32:
"A pedagógusok már bölcsödétől kezdve nem végeznek nevelőmunkát (tisztelet a kivételnek) utána meg pamlognak,hogy milyen a mai fiatalság.Olyan drágáim,amilyet kineveltetek!Ez nem a cucilizmus,amikor a szülő nevelte főleg a gyereket,sajnos most,a vadkapitalizmusban,mikor 10 órákat melózunk ez a feladat a közoktatásra hárul(na)."

Na basszus erre majdnem írtam valami csúnyát. A nagy francokat a közoktatás feladata a Te gyereked nevelése! (Pláne nem a szobatisztaságra nevelése.) Az elsődleges szocializáció a családban zajlik (zajlana), az óvoda, pláne az iskola nem tudja átvenni ezt a feladatot. A gyerek soha nem úgy viszonyul az óvónőhöz, tanítónőhöz, mint a szüleihez. Nyilván a legegyszerűbb mutogatni a hülye pedagógusra, hogy miért neveletlen, tiszteletlen és kezelhetetlen a gyerek, de a közoktatás csak csiszolni, faragni tud az otthonról hozott mintákon, viselkedésen. Amikor én voltam gyerek, akkor is sokat dolgoztak a szüleim, ahogy más kortársaimé is, mégis ember lett belőlem. Ma is vannak elfoglalt, sokat robotoló szülők, mégis képesek gyereket nevelni. Én pár perc után látom egy gyereken, hogy mit hoz otthonról, volt-e gyerekszobája, ahogy mondani szokták.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása