193

A tanároknak nincsen szükségük könyvekre?

Ellenőrző , 2010.05.17. 08:00

Levélírónk egy olyan témát vet fel, amely sokunkat fájdalmasan érint, ez pedig a szakkönytámogatás összegének megkurtítása. Az évi bruttó(!) 14 000 forint sem volt elég, de hogy milyen (szak)könyvet is vehetnénk a bruttó 4000 forintból, el sem tudom képzelni. Talán, ha gyakrabban járnának könyvesboltba a rendeletet hozó szakemberek, akkor rájönnének, hogy ez a pénz semmire sem elég.

 

Kedves Ellenőrző blog!

A tanárokat előszeretettel szívatta a jelenlegi (még éppen hatalmon lévő) kormányzat. Hosszú lenne felsorolni, mi mindennel. Az i-re a pontot - mintegy búcsútökönrúgásként - a pedagógus szakkönyvtámogatás megváltoztatása tette fel. Ez eddig 14 000 Ft volt egy évben. Bizonyos években nem is kellett számlát hozni róla. A számlanélküliség szerintem humánus megoldás volt. Igazán feltételezhető, hogy egy pedagógus tényleg költ ennyit könyvre egy év alatt. Én például simán. Minek vegzálni a dolgozót feleslegesen. Nos, ez már a múlté.
A kormányzat a támogatást 14 000-ről 4 000-re csökkentette. Erre egy pedagógus már fel sem emeli a fejét, volt már nehezebben elviselhető intézkedésük is. Különben is, egy pedagógusnak (sajnos) fát lehet vágni a hátán. De ez nem elég nekik. Az így megspórolt kb. egymilliárd forintot (saját számítás, lehet, hogy nem helyes) bürokráciára költik. Ugyanis most számlát kell hozni a 4 000 Ft-ról. Megalázó, hogy nem nézik ki az emberből, hogy ennyit már csak elolvas egy évben. Ezt kb. másfél könyvnyi. Ráadásul aláíratnak mindenkivel egy nyomtatványt két példányban (!), hogy fog is róla számlát hozni. Ez még a régebben érvényben lévő számlahozós időszakban sem volt a magasabb összegnél. Hogy ezeket a nyilatkozatokat ki tárolja, olvasgatja, az rejtély. Pluszban őrizzük is meg a számlákat öt évig!!
Eszembe jut a klasszikus mondás: „Nem az a baj, hogy nyakig vagyunk a szarban, hanem hogy lötyögtetik.”

Tisztelettel

egy pedagógus

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr882006927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2010.05.17. 11:40:20

@eperlevélke: pont ezt írtam. A változásokat. Ami az oktatásban sokkal kevesebb, mint a versenyszférában. Egyetértünk.
Azt pedig mindketten tudjuk, hogy a neten nem minden hiteles. Ahogy a könyvekben sem. És ezért tarton nagyon szomorúnak, ha egy pedagógus esetenként forrásként elfogadja mondjuk a wiki baromságait. A forrás hitelességének előzetes szelektálása ezért bizony a pedagógus felelőssége. És joga van tévedni. De ezt véletlen se fogja arra, hogy kevés a számla nélküli pénz a szakkönyvre. Jelzem igen sok új szakkönyv hozzáférhető antikváriumban. Ha esetleg ez a szó ismerős, akkor érdemes néha felidézni az antikvárium szó mögötti tartalmat is.

@jo.e: nagyon szívesen. Kár, hogy nem érdemi volt az ellenvetésed.

eperlevélke 2010.05.17. 11:40:46

@HgGina: Mondtam én, hogy vakon vagy!

Ahogy " Jóságos tekintetű" mondotta volt: Klebelsberg óta egyre rosszabb a helyzet!

Én tisztelem a munkádat, én nem lennék rá képes!

De elvárom, hogy ha én nem szólok bele a munkádba, te se ítéld meg a pedagógusok munkáját, mert fogggggalmatlan vagy hozzá!

eperlevélke 2010.05.17. 11:42:13

@HgGina: Szövegértés!!!

Már írtam, nekem az antikvárium adatik meg!

ikerhatas 2010.05.17. 11:42:37

@eremita: "A pedagógust meg kell becsülni és fizetni." Csak a tanitas irant elkotelezett JO pedagogust kell megfizetni.

Egyebkent mindenki probalja otthon nevelni a gyereket onallo gondolkodasra, es tiszteletre (a padagogus tiszteletere is)!

Videofon 2010.05.17. 11:44:32

@Jóságos tekintetű:
Sokan azért Hóman Bálintot is a "valamirevalók" közé sorolják.

Videofon 2010.05.17. 11:50:52

@eperlevélke:
Mi bármikor elmegyünk egy hétre hozzátok.
Megmutatni, hogyan kellene dolgoznotok.
Rohadtul nagy az arcotok a semmire.
Nem kell áttolni a felelősséget a szülőkre. Ha egy esztergályos elvállal egy munkát, akkor végezze el! Ha egy tanár elvállal egy munkát, akkor végezze el! Az esztergályos is sírhatna az anyagminőségre, a szerszámra, az esztergára, a boldogtalan életére, kevés bevételére. De a kutyát sem érdekli. A tanár se sírjon, hanem végezze a dolgát!

HgGina 2010.05.17. 11:51:16

@eperlevélke: nem láttam, de örülök neki, hogy Te legalább ezt a módszert ismered és alkalmazod. Egyébként pedig én is írtam, hogy a családban volt és van nem kevés pedagógus. S mivel egy ideig én magam is az voltam, így elhiheted, van azért némi rálátásom.
A pedagógusoknak stabil alapot kellene biztosítaniuk, és ezt sajnos manapság nem lehet elvárni tőlük. (Továbbra is tisztelet a kivételnek!)
Az (kicsit szélsőségesen fogalmazva) nem mindegy, hogy a stabil alap szerint 2x2=4. Ugyanakkor van aki azt mondja, 2x2=3 vagy 2x2=5, attól függően, hogy veszel vagy eladsz. Gondolom elég érzékletes a hasonlat az éppenséggel nemrég (szerencsére) megbukott oktatási vízfej hozzáállására tekintettel. Sajnálatos, de az oktatás lezüllése igen erősen a nagy fene liberális trágyadomb hatása. Ahogy a számlanélküli dolgok is elsősorban hozzájuk köthetők. Nem kéne vaknak lennie éppen egy pedagógusnak. (Tisztelet a kivételnek!)

Tjuca 2010.05.17. 11:51:36

Eperlevélke!

az outputot meg lehet ítélni. tud olvasni a gyerek vagy nem tud? (én nem tudtam harminc osztálytársammal együtt, aztán másik tanítónéni megtanított mindannyiunkat, akit az első nem tanított meg). 50%-ot teljesít a gyerek egy kompetencia felmérésen vagy 75%-ot? ha odaadnak neki egy egyszerű életszerű feladatot, pl. készítsen egy levest 8 főre, és 4 főre adod meg az adagokat, vajon elkészíti vagy ott töpreng, hogy most vajon mit kell csinálni? bármilyen fura a gyerekeket lehet mérni, és lehet látni, hogy a tanárok mennyit feccöltek bele egy -egy gyerekbe, és akkor mérhető a tanár teljesítménye is.

igen, a tanár mindig szuper, csak a gyerekek hülyék, neveletlenek, motiválatlanok és parasztok a szülők. ez is egy nézőpont persze, csak itt sokunknak más a véleménye.

az az önfényezés, amit az óvodavezető előadott, és az a nulla produktum, ami mögötte áll, és az a lenézés a gyerekekkel meg szülőkkel kapcsolatban, holott, nagyon hasonlított a kommentjeidre.

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 11:54:32

@eremita:
Tipikus hiba, amire már az előbb is céloztam. Nem tekintheted a pedagógusokat egy nagy, egységes tömegnek, közös célokkal, dinamikával, stb. Én pl. nem használtam semmire a szakszervezeteket. Nem is vagyok tagja egyiknek sem. Nem képviselek semmilyen szakmai (vagy nem szakmai) szempontokat se pártok, se politikusok mellett, se azokkal szemben. A munkám során erre egész egyszerűen nincs lehetőségem. Bármilyen meglepő is ez. A "pedagógustársadalom" csak egy absztrakció, nincs mögötte semmilyen kézzel fogható egység.

"Akkor szerinted mitől züllött le az elmúlt évtizedekben többek között az oktatás színvonala is?"
Ez egyébként egész egyszerűen nem igaz. Csak egy közhely, amivel persze ebben a formában nehéz is lenne vitatkozni. Szerinted csökkent a képzés színvonala mondjuk a Szegedi Piarista Gimnáziumban? Vagy ott épp nem, de mindenhol máshol igen? Vagy miről szól egyáltalán ez az általánosító kijelentés, hogy "lezüllőtt az elmúlt évtizedekben az oktatás színvonala"?

zizizuzu 2010.05.17. 11:54:35

Japán rendszert akarok. Fizetős oktatást, a középiskola 2. osztályától kezdődően.
Lehet itt ugatérozni, de amíg egy több diplomás tanár annyit keres, mint akár egy alkoholista kőműves, ne is várjatok többet senkitől. Kis pénz-kis foci.
Ha a diplomás átlagbért tekintjük, - mert ugye a tanítás elméletileg diplomát követel meg - akkor egy tanár SOHA sem éri el az ÁTLAGBÉRT.
Mindenki a PISA teszt alapján fikázza a tanárok teljesítményét. Majd ha a PISA követelményei megegyeznek az érettségi követelményeivel, lehet dumálni. Ma úgy néz ki a felkészítés, hogy 2. osztályig készítik a gyereket kompetencia-mérésre, aztán következik az érettségi felkészítés, lévén a kettő követelménye csak részegységekben találkozik.

Videofon 2010.05.17. 11:56:55

@HgGina:
A tisztánlátás végett: Te valójában a liberálisnak CSÚFOLT oktatásról, és annak vízfejéről beszéltél, ha nem tévedek. Mert ami Magyarországon az elmúlt években történt, annak semmi köze nincs a liberális oktatáshoz.

eperlevélke 2010.05.17. 11:59:10

@Tjuca: Arról volt itt szó, hogy nekünk kellenek a könyvek!

És igazat adok abban, hogy a legfontosabb a pedagógus, mint szubjektív tényező!

5 gyerekem van, 5!!!

Nem sírok, nem szidom az aktuális pedagógusokat, hanem segítem azok munkáját!

Én, mivel nem dolgozom, mert kicsik a "legkissebjeim", attól még veszek könyveket, ha majd vissza megyek, akkor simán tudjam folytatni a munkámat!

Nem sírok a támogatás miatt, mert írtam, megszerzem az antikváriumból a könyveket, vagy azt kérek ajándékként a családtól!

Ezt a pénzt fordíthatnám a gyermekeimre is, mert nekem ők a legfontosabbak!

De egyet ne felejts el: ha én nem tanítom meg a gyerekemet arra, hogy viselkedjenek, legyenek tisztelettudóak, akkor a tanárok nem tudnak velük mit kezdeni, pláne, ha otthonról még uszítom is őket!

HgGina 2010.05.17. 12:06:28

@Videofon: pontosan erről beszélek. Liberálisnak hazudta magát egy pénzéhes csürhe, és lezüllesztette az oktatás amúgy is rogyadozó építményét. De ha neked úgy érthetőbb, a szadesznek köszönhető sokminden. A hazudott liberalizmus is.
Sajnos tudok olyan esetről, amikor oktatási támogatás címén sokmilliós támogatást adtak egy cégnek ingyenes oktatási szoftver fejlesztésére, ami úgy történt meg, hogy a fejlesztők részben ingyenes, részben lopott forrásból dolgoztak. De azért azt a sokmilliót sikerült kitalicskázniuk.
Nos, ezt a pénzt lehetett volna valódi oktatásra is költeni.

eremita 2010.05.17. 12:07:32

@Cartman (ex Cartman):
Többek között az elitiskolák rendszere is hozzájárul az általános lezülléshez. Jó képességű gyerekekkel eredményeket elérni - hogy közben a közepes és gyenge képességűeket kizárom - nem nagy pedagógusi hőstett. A motivált jó képességű gyerek akkor is magába szívja a tudást, ha a katedrára egy majmot ültetsz. A finn példa is azt mutatja, hogy a jó és gyengébb képességű diákokat nem szabad elválasztani egymástól. Kevert osztályokat kell kialakítani, az ezzel nyert előnyök messze meghaladják az esetleges hátrányokat.

Egy pedagógus akkor tud bizonyítani, ha az átlagos gyerekből is kihozza a maximumot. A magyar iskolában ha megjelenik egy hátrányos helyzetű diák, a legtöbb pedagógus azonnal kapitulál és a családot okolja. Ja persze honnan tanulná meg szegény pedagógus a problémás gyerekekkel való foglalkozás mesterfogásait, amikor már főiskolásként is csak gyakorló iskolákban oktathat, válogatott gyerekanyaggal.

Hát tisztelt pedagógus kolléga lehet hogy én kívülállóként jobban látom a helyzetet.

ikerhatas 2010.05.17. 12:08:02

Ugy latok megerkezett a kommentelok "ertelmisegi" resze is :-(
Probaljatok elmondani ugyanazt csak tragar szavak nelkul. Vajon sikerulni fog??? Ketlem.

Tjuca 2010.05.17. 12:10:28

@eperlevélke: akihasználja a szakkönyvet, annak még adnék, de továbbra sem értem mi a gond a számlával és az elszámolással. (ja és antikvárium is köteles számlát adni... azt nem tudom, hogy csak új könyv lehet-e)

és nem uszítom a gyerekeimet, soha nem említettem a gyerekeim előtt, ha valami nem tetszett az oviban, de maga a hozzáállás dühít, amit leírtam.

konkrétan ilyeneket mondott a nő: mert a gyerek úgy jön, hogy nem szobatiszta, nem tud rágni, nem tud gyalogolni... nos. az enyém szobatiszta volt, egyszer sem pisilt be. rágni is tud. és gyalog járunk. de erre nem az a megoldás, hogy akkor nem megyünk sétálni, mert a gyerekek többsége autóhoz szokott, meg nem adunk neki rágni való ételt, mert nem tud rágni! azt hiszem elég nagy a képzavar.

az óvoda feladata szerintem, hogy megtanítsa a gyerekeket szocializálódni, és fejlessze bizonyos képességeit, és ingerekhez juttassa, úgy is, mint séta, vagy gyerek koncert, hangszerek stb. nos a furulyát nálam látták a gyerekek, volt, akinél iskolában derült ki, hogy nem tud ollóval vágni...

az én feladatom, hogy egy nyitott, érdeklődő és tisztelettudó gyereket adjak oviba. ha dolgoznék, akkor nem lenne olyasmire időm, mint amire most van, és nagyon sokkal kevesebb lenne a gyerkem, mert míg az én koromban voltak foglalkozások, jártunk sétálni, meg teheneket néztünk, meg pékségben voltunk, ma ezt a program nem tartalmazza. a nap 24 órája meg ugyanúgy 24 óra egy dolgozó szülőnek is., és nem elég arra, hogy óvodát pótoljon otthon.

Videofon 2010.05.17. 12:12:10

@eperlevélke:
"De egyet ne felejts el: ha én nem tanítom meg a gyerekemet arra, hogy viselkedjenek, legyenek tisztelettudóak, akkor a tanárok nem tudnak velük mit kezdeni, pláne, ha otthonról még uszítom is őket!"
Ez egyszerűen nem igaz. A tanári hivatásnak a pedagógiai munka is része. A tanár azért is kap fizetést. Akinek csak szakismerete van, az ne tanárnak menjen, hanem kutatónak, mérnöknek, hivatalnoknak.
Motiválatlan ember sem tanulni, sem dolgozni nem képes. A motiválás pedagógiai feladat. A szocializációs különbségek alig vannak hatással a tanulásra, ha jól választod meg a motivációs eszköztárad.

Foriel 2010.05.17. 12:17:37

@Alikam: "Menj ki baszd meg Kongóba és taníts önkéntes alapon, akkor megtanulod becsülni baszd meg amid most van."

:)

És hova tennéd a gyerekedet, ha nem lennének állami iskolák? Fizetnél nekem óránként 10 000 Ft-t, hogy vigyázzak rá? Az árban még nincs benne, hogy tanítom, de nekem így érné meg, ha az adót is hozzá kell számítani :) Vagy ha nem lenne tankötelezettség, hagynád a gyereket az utcán kóricálni? Vagy bezárnád a lakásba 18 éves koráig? Hmm?

Nem kell állami iskola! És akkor lesz kereslet tanárra! Olyan áron, amilyenért én akarom, ahogy nekem megéri :)

Egészségügy se kell állami! Majd a te pénzeden (meg az én magántanításomból) fizetjük a magánorvost. A kevésbé élelmeseket, az öregeket meg a betegeket, akik nem termelnek, nem keresnek, meg a tolvajokat, utcagyerekeket majd lelővöldözzük az utcán, hogy ne zavarjanak. OK? Én benne vagyok. Persze véletlen se csodálkozz, ha téged is lepuffantanak, hisz a rendőrség is csak magánrendőrség lesz és lehet, hogy útjába leszel egy maffiózónak.

eperlevélke 2010.05.17. 12:19:46

Ezzel is egyet értek!

És hidd el, a legfontosabb, hogy ne égjen ki a pedagógus, hogy legyenek új ötletei, hogy a gyerekeket tudja motiválni!

Én furulyázom, zongorázom, száj harmónikázom és most képzem magam, amíg otthon vagyok, hogy gitárral is kísérjem az énekemet!

Az első szociális színtér: a család!

Örülök, hogy egyre több olyan szülő van, mint Te, aki felismeri a család fontosságát!

Az meg pedagógus függő, hogy az éves tervében, a projektjében mit tűz ki célul és ahhoz milyen eszközöket tud alkalmazni. Na és ehhez kell könyv és új anyag!

Aki meg az általad említett problémaelkerülő stratégiával hárítja el a felelősségét, annak újra kéne olvasni a differenciálás fogalmi körét!

Ha én nem szeretem a gyerekeket (ami esetemben a saját 5 miatt nem valószínű felvetés), akkor ne menjek közéjük!

Videofon 2010.05.17. 12:22:06

@eremita:
Divatos dolog a finnekre hivatkozni. Minden viszonyítás kérdése, de náluk is több a probléma, mint az eredmény. Majd pár évtized múlva érdemes a finnekre visszatérni. Túl kicsi az időtáv még ahhoz, hogy az oktatási hatást el tudjuk választani a társadalmi változások hatásától.

eperlevélke 2010.05.17. 12:22:08

@Tjuca: Bocs, az előző irományt neked szántam:)

eperlevélke 2010.05.17. 12:24:18

@Videofon: Ugye akkor belátod, hogy az új eszköztárat nem a google fogja elénk tárni?

Én két oldalon állok, mint pedagógus és mint szülő!

Látom mindkét oldal hiányosságát is!

Tomasz_a_gozmozdony 2010.05.17. 12:28:52

Inkabb nem is irok semmit,rohadtul sajnalom "szegeny" tanarokat. Konyvtar, internet? Jah, es az en szakkonyveimet miert nem fizeti ki senki? Ja hogy en nem kozalkalmazott vagyok. Meg nem napi 5 x 45 perc a munkaidom.

ikerhatas 2010.05.17. 12:35:21

Jelentkezzen az aki az utobbi 1-2 honapban vasarolt konyvet maganak vagy a gyereke(i)nek. Kivancsi lennek milyen aranyban vannak a szakmak? Ja, hogy ez a tanaroknal munkahelyi artalom...
Kar hogy nem mindenkinel nem az!

Videofon 2010.05.17. 12:37:29

@eperlevélke:
Magyarul sem a google sem a könyvesbolt nem fog túl sokat elénk tárni.
Az oktatáspolitika legnagyobb bűne az, hogy pozícióban tartotta a kádárista oktatási elitet. Ők írják a szakirodalmat, ők határozzák meg a tanárképzést, ők ellenőriznek minőséget.
Igazság szerint földig kellene rombolni a magyar közoktatást és felsőoktatást, aztán sóval behinteni, hogy ott már fű sem teremhessen. De ez akkora társadalmi krízissel járna, hogy nincs politikai erő, amelyik felvállalná. Így csak a józan ész által vezérelt lassú változásokban bizakodhatunk.

Foriel 2010.05.17. 12:37:53

@Tomasz_a_gozmozdony: "Ja hogy en nem kozalkalmazott vagyok. Meg nem napi 5 x 45 perc a munkaidom."

Kézzeed eee! Nekem, mint egyetemi végzettségű középiskolai tanárnak olyan tudásom van, hogy napi (hétköznapi) 2 x 45 perc munkával is megkeresem ugyanazt, mint a kollégák a suliban. Irigyelj már egy kicsit engem is! :) Az, hogy neked a pénzedér' egész nap kell gürizned, az a te bajod.

Tjuca 2010.05.17. 12:38:10

@ikerhatas: vásároltam. nem szakmát. :-) nem is egyet. és el is olvastuk. férjem vett szakmát. de mi molyok vagyunk. ugye ér e neten vásárlás és a könyvtár is? mert akkor havi 3-4 könyv biztosan van. (gyerekkönyvekkel együtt több)

Tomasz_a_gozmozdony 2010.05.17. 12:40:12

@Foriel: Teged meg nem lattalak rinyalni. Irigyellek is, ne aggodj :P

ikerhatas 2010.05.17. 12:43:34

@Tjuca: bocs a "szakmaert". Bar manapsag mar mindent lehet penzert venni... akar pedagogust, tanart, szakoktatot,mernokot, stb. is. Remelhetoleg valos tudast is. Azert jo hir, hogy Te moly vagy :-O.

eremita 2010.05.17. 12:44:03

@Videofon:
Nemzetközi vizsgálatok egyértelműen azt mondják, hogy a finn gazdasági csoda többek között kiváló iskolarendszerükre vezethető vissza. (Finnország a II. világháború után Európa legszegényebb országai közé tartozott.) Ma a finn iskolarendszer komplex hatásait tekintve a világ legjobbjai között van, ezt ENSZ kutatások is megerősítik. Ennek az iskolarendszernek egyik alapvető tézise az, hogy mindenféle szempontból kizárja a gyerekek közti szelektálást (szülők státusa, vagyoni viszonyok, szociális háttér stb alapján)

Ha sarkítva akarok fogalmazni akkor ez azt jelenti, hogy a gazdag gyáros gyereke, az értelmiségi szülő gyereke, a halmozottan hátrányos cigány gyerek ugyanabba az iskolába jár, mert nincs jobb iskola meg rosszabb iskola, nincs jobb osztály és rosszabb osztály. Ennek az iskolarendszernek a társadalmi demokratizmusra is igen jelentős a hatása természetesen pozitív értelemben.

Hogy Magyarországon egy gyakorló pedagógus a finn rendszer eredményességét megkérdőjelezi, az számomra a magyar provinciális gondolkodás pökhendiségét jelenti.

fukisunni22 2010.05.17. 12:51:38

Nem vagyok pedagógus, de a szüleim azok. Matek-fizika szakos, kémia-biológia szakos középiskolai tanárok, illetve a nagymamám tanítónő.
Szabadság: soha nem számoltam, pontosan hány nap, de tapasztalatom szerint, nyáron, a nyári szünet idején a szüleim otthon voltak, nyaraltunk, utazgattunk. Igen, aug. utolsó hetében már be kellett menni, és apám a matek-fizika szakával, sokszor elnyerte az órarend készítési feladatot is. Ezekkel együtt azonban, nagyon sok szabadidejük volt. Év közben pedig, sokszor javítottak dolgozatokat esténként és készültek is másnapra néha, de nem volt több délutáni elfoglaltságuk, mint egy lelkiismeretes munkavállalónak. Pl. én is készülök egy másnapi tárgyalásra otthon, de ez természetes.

A fizetés: na ez az, amiből soha nem elég! A legtöbb ember mindig elégedetlen a fizetésével, még akkor is, ha egy más nézőpontból egyáltalán nem alacsony. Viszonyítás kérdése. Egyetértek azzal, hogy meg kell fizetni a pedagógusok munkáját. De mi lenne az az összeg, amit már elfogadhatónak ítélne a pedagógustársadalom? (Ft/hó) Minden lelkiismeretes munkavállalót rendesen meg kellene fizetni. A társadalom nem működik pedagógusok, orvosok, mérnökök, kőművesek, pékek, de még szippantósok nélkül sem. A társadalom minden hasznos tagját meg kell fizetni (ez is jelenti a megbecsülést), de mindent - színvonalat, lelkiismeretességet, stb. - ettől függővé tenni nem szabad(na).

Kedves pedagógusok! Sajnos a társadalom nem tudja befogadni azt a hozzáállást, amit sokan képviseltek. Azt, hogy az oktatás színvonala elsősorban azért olyan, amilyen, mert kevés a fizetésetek. És az sem elfogadható érv, hogy a mai gyerekek neveletlenek, a szüleik taplók, így már alig, vagy egyáltalán nem is érdemlik meg a törődéstek. Otthon is hallom, és a szülői értekezleteken is elhangzik ilyesmi a pedagógusok szájából, és én ezt nem tudom, nem akarom elfogadni! Én pl. közreműködő szülő vagyok, sosem vártam, hogy helyettem nevelje a pedagógus a gyerekeimet, azonban elvárom, hogy velem nevelje, hisz Ő ennek a tudósa. (pedagógia=nevelés tudománya)

Itt azt írta valaki, hogy ne kezeljük a pedagógusokat egy megbonthatatlan halmazként, mert akad mindenféle köztetek is. De kérem, hogy akkor Ti is így viszonyuljatok a gyerekeinkhez és a szülőkhöz is! Ez az állandó másra mutogatás (pénz, gyerekek, szülők, minisztérium), komolyan mondom, szánalmas kezd lenni.

De hogy a témához is érdemben hozzászóljak: a szakkönyvtámogatást nem csökkenteni, hanem emelni kellene, akár a duplájára is, azonban az elszámolás (számla) kötelezettsége magától értetődő legyen.

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 12:55:28

@eremita:
Óriási elméleti bölcsességeket eresztesz itt meg (ld. 1. bekezdés), mindenféle hazai GYAKORLATI tapasztalat nélkül. Ha a finn példát hozod fel, akkor nézz utána légyszíves az ottani oktatási rendszernek. Az egész struktúra számít! Egy kiragadott szempont (a komprehenzív oktatási elv), önmagában nem sokat mond. A finn példa sem csak ennyiről szól. Amúgy pont jól jött ki, hogy épp ezt az elemet ragadtad ki. Szerinted mi volt az egyik fő célja az oktatás liberális reformjának (ámokfutásának) az elmúlt években? És vajon miért nem sikerült? Biztos, hogy ezért is a tanárok a hibásak?

Nem látod jobban, sőt egyáltalán nem látod jól a helyzetet. De ez nem baj, mert nem ez a szakmád, nem ebben dolgozol. A gond ott van, hogy - mint a legtöbb itteni laikus kommentelő - Te sem kérdezel, érdeklődsz, megpróbálod megérteni a problémákat és az okokat, hanem osztod az észt.

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2010.05.17. 13:03:02

@Cartman (ex Cartman): Szerintem ez felesleges mazohizmus. Ha pedagógus lennék biztos nem kardoznék itt a sok egységsugarú barommal. És vidáman vállalnám, hogy 3 hónap fizetett szabim van, mert az nekem jár. :)

Videofon 2010.05.17. 13:03:38

@eremita:
Első kézből ismerem a finn rendszert, de azért te biztosan jobban tudod.
Ami az integrálást illeti: Kiket is kellene náluk integrálni???
Néha tájékozódsz is, vagy csak osztod az észt?

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 13:12:17

@matyi10:
OK, nyertél!

NEKEM JÁR A HÁROM HÓNAP FIZETETT SZABADSÁG!!!

NEKEM JÁR A TANKÖNYVTÁMOGATÁS!!! (De nem ennyi, hanem ennek legalább a húszszorosa, és apróban kérem, hogy trükközés nélkül dobhassam rögtön a játékgépbe!)

NEKEM JÁR A KEDVEZMÉNYES UTAZÁS!!!

NEKEM JÁR A KEDVEZMÉNYES BELÉPŐ MÚZEUMBA / KÖNYVTÁRBA!!! (Ahol amúgy járhatna a különterem is, hogy zavartalanul nézhessem a Neten a pornót.)

ÉS MÉG A SZÁM IS JÁR!!! :)))

eremita 2010.05.17. 13:13:12

@Cartman (ex Cartman):
Kilóg a magyar az oktatás szaros gatyája a szakadt nadrág alól, és közben a tulajdonos egyik képviselője egy világszínvonalú oktatási rendszert ócsárol.
Az érvelésed arra a magyar felsőbbrendű tudatra, földesúri gőgre hasonlít veszedelmesen, ami már többször padlóra vitte az országot. Mi az hogy én kívülálló vagyok? Ki adta meg neked azt a jogot, hogy az oktatás ügyben kívülállókra és hozzáértőkre osztályozd az adózó állampolgárt. Ugyanezt hallom amikor az egészségügy problémáiról van szó, és gőgös főorvosok oktatnak ki a jogaimról és hozzá nem értésemről. El mentek ti ám jó picsába. Te is annak az értelmiségnek vagy a része, aki amikor kellett Kádár seggét nyalta, előtte meg utána kommunistázott egyet, most meg éppen a keresztény kurzust élteti. Hányingerem van ettől az "értelmiségtől"

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 13:20:00

@eremita:
Vicces vagy.

Jól érzed magad, nem fáj semmid? Csak mert ha valami betegséged van, szívesen vállalom a kezelésed. Ha akarod, meg is műtelek. Igaz, nincs orvosi diplomám, de nehogy már hozzáértőkre és kívülállókra osztályozd az adózó állampolgárt!

"Te is annak az értelmiségnek vagy a része, aki amikor kellett Kádár seggét nyalta, előtte meg utána kommunistázott egyet, most meg éppen a keresztény kurzust élteti."
Semmit se tudsz rólam, de innentől kezdve nem érdekel a véleményed se.

eremita 2010.05.17. 13:21:24

@Videofon:

A mai magyar oktatási rendszer a középosztály érdekeit szolgálja minden mellébeszélés ellenére. Ezért vannak kitalálva az elit iskolák, a gyakorló iskolák, a 6-8 osztályos gimnáziumok. Természetesen elit tanári karral. Ahová a jó gyerekek járnak akiknek a szülei is jó körökből valók. Az összes többinek, a leszakadóknak meg marad a rosszul felszerelt falusi és külvárosi iskola vállalhatatlan színvonalú oktatással. Nem beszélve a legalja színvonalú iskolákról a reményvesztett pedagógusokkal és 90% feletti cigány tanulóval.

Te vak vagy hogy ezt nem látod?

Videofon 2010.05.17. 13:28:16

@eremita:
Szerintem csöppet sem kell a magyar adófizetőnek értenie a finn oktatási rendszerhez. De ha referenciaként hivatkozik rá a magyar adófizető, illik tudnia róla legalább a legalapvetőbb tényeket. Csak azért, hogy ne égjen be vele a magyar adófizető.
A finn oktatási rendszerről alkotott magyar adófizetői kép ugyanis legendák és misztikumok katyvasza. Ha a tények is érdekelnének, esetleg értelmes vita is folyhatna róla. De a dölyfös kioktatással egy vitában nincs mit kezdeni.

Videofon 2010.05.17. 13:34:42

@eremita:
A finn oltatási rendszer is szegrégál és elitet képez. Szerinted mégis ők a legjobbak. Akkor nálunk is minden rendben?
Nem kellene kicsit értened is ahhoz, amihez hozzászólsz?

eremita 2010.05.17. 13:37:10

@Videofon: Te mit védesz? Azt a halom szart amit a magyar értelmiség iskola címszó alatt kiizzadt magából az elmúlt 20 évben? Talán a világ élvonalába tartozunk, hogy annyira fel vagy háborodva?
Vagy te is azok közé tartozol akik hasznot húznak a mostani rendszerből? A "Doktor Úr" vagy, aki fel van háborodva, hogy tandíjat kellene fizetni a fiacskájának az orvosi egyetemen? Abból a hálapénzből amit feketén keresett és nem is adózott utána? Vagy te vagy a "Dékán Úr", aki bármelyik egyetemen legalább 20-szor akkora fizetést kap mint a tanársegédek? Megérdemli a 20-szoros fizetést mert az egyetemen kiadott diploma egy kalap szart sem ér.

eremita 2010.05.17. 13:44:19

@Videofon:

Velem te vitatkozhatsz, de ha a tényekkel is vitatkozol, akkor komolytalan a dolog. Finnország Európa egyik legszegényebb országából kettő emberöltő alatt az egyik leggazdagabb lett. Ennek a fejlődésnek az egyik alapja és záloga a finn oktatási rendszer. Ezt nemigen szokták megkérdőjelezni. Mivel nyílvánvalóan ez te sem tudod tagadni, ezért folyamatosan maszatolsz és félrebeszélsz.

Videofon 2010.05.17. 13:44:41

@eremita:
"Igazság szerint földig kellene rombolni a magyar közoktatást és felsőoktatást, aztán sóval behinteni, hogy ott már fű sem teremhessen. De ez akkora társadalmi krízissel járna, hogy nincs politikai erő, amelyik felvállalná. Így csak a józan ész által vezérelt lassú változásokban bizakodhatunk." - írtam 12:37-kor.
Látom csak írni szeretsz, olvasni nem.
Nem a magyart védem, hanem a finntől nem ájulok el. Nem ugyanaz.

eremita 2010.05.17. 13:55:18

@Videofon: EZ így korrekt. Egyébként te sem olvasol csak írsz, mivel én a finn példát mint pozitív dolgot említettem. A finn iskolarendszer hatásosan működik Finnországban. Lehet hogy vannak problémáik, de az messze nem alaproblémákat jelent.
Egyébként tudom honnan fúj a szél. Magyarországon a Finn iskolarendszert sokan a liberalizmus példaképének állították be, és mint tudjuk nálunk mostanában a liberális szó az szitok szó. Innen kezdve szakmai vitákat már nehéz folytatni.

eperlevélke 2010.05.17. 13:55:37

Ha már könyveknél tartunk:)

Nem csak szakkönyvek kellenek egy pedagógusnak:)

Egy példa (tudom kit érdekel) :

Én gondolom, hogy itt sokan ismerik Varga Domokos műveit. Vannak olyanok, amiket még gyermekeink is használnak az oktatásban. DE! Én például ahhoz, hogy anya és pedagógus legyek sok megerősítést kaptam és ismeretet, szeretetet a Kölyökkóstolgató és a Kutyafülüek című műveiből:)

Kötelezővé tenném ezek elolvasását a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt:)

Videofon 2010.05.17. 14:01:39

@eremita:
A tényekkel neked vannak súlyos konfliktusaid.
1. A speciális igényű gyermekeket Finnországban bizony szegregáltan oktatják. Meg lehet kérdezni a finnektől. Nem a "hallottam valakitől, akinek mondta a valakije, aki látott már finn vasutast" pontosságú információkra kellene hagyatkozni.
2. Az érettségiző finn diákok 65%-a magániskolákból kerül ki.
Hogy csak a szegregációt és az elitoktatást említsem.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.05.17. 14:02:19

@eremita: Nincs is jobb, mint elmenni sítáborba ötven, tök különböző korú és sítudású gyerekkel úgy, hogy a másik kísérőtanár az első nap este kitalált derékfájdalmára hivatkozva egész nap a szaunában ül, neked meg egyedül (vagy szerencsés esetben - legalábbis első alkalommal - a szabadságát töltő feleségeddel) kell vigyáznod az ötven pernahajderre, akik a csúcsról az előre megbeszélt (és már nagy engedménynek számító) piros helyett elindulnak ezerrel a legdurvább feketén, hogy legfeljebb a lenti síliftnél éred utol őket. Ha valamelyik a lábát törné közben, mehetnél börtönbe.

A hüttében egy forralt bort nem ihatsz meg, az egyetemi évek alatt jól begyakorolt egy unicum - egy panino con salsicca - egy lesiklás - egy unicum ütemet el is felejtheted! Majd a haverokkal - mehetnél, ha lenne szabadságod, de ugye nincs, hiszen fix, hogy mikor veszed ki. Ott volt a téli szünet - ha esetleg az összes haverodnak nagy hajtás van és decemberben nem kap szabit, akkor majd nézheted vágyakozva negyven éven át a sítúrás fotóikat, amiket aranyos ppt-ben küldenek minden évben e-mailben.

@Cartman (ex Cartman): A kétszeres csehországi kereset mellé jónéhány százalékkal alacsonyabb adóteher is jár, így a végeredmény talán a háromszoros értéket is meghaladja.

@HgGina: Kérlek mutass nekem ingyenesen fölhasználható, korszerű, teljes fizika-tananyagot! Akár angolul, franciául, németül is megfelel. Nincs ilyen. Sőt, a legtöbb elméleti cikket is csak pénzért lehetne elolvasni, amikhez az egyetemi könyvtárnak sincs előfizetése, pedig ELTÉ-s vagyok, nem a XXI. Bogdán Vezér Udvari Bolondja emelt szintű szakközépbe járok. Jelenleg egy olyan szemléletű hőtani modul kidolgozásával foglalkozom, ami Magyarországon úttörő munkának számít. Kölcsönkönyvekből, DVD-n levő scannelt cikkekből dolgozom, de ha lediplomáztam, a kölcsönkönyveket vissza kell adnom, ahhoz, hogy folytathassam a munkámat, rengeteg könyvet kellene vennem. És ez nem komoly kutatómunka, igaziból ez ahhoz kell, hogy korszerűen taníthassak a leendő közép- vagy általános iskolámban. Hogy ebből komoly, eladható kutatás legyen, ahhoz még sokkal magasabb szinten kellene ezt űznöm.

De ne is nézzük a konstruktivista didaktikát, vegyük csak azt, hogy elvárható, hogy egy magyar pedagógus legalább a magyar pedagógiai szakfolyóiratokra előfizessen. Namost nekem kell vennem kb. tizet minden hónapban. Az iskolai könyvtár nem vesz, legtöbbször csak egyet-kettőt az általánosok közül, meg a legerősebb lobbierejű tanár szakmai folyóiratát (ha a töris az igh., akkor törit, mit kezdjek vele?) Az ELTE PPK könyvtárából ezek nem kölcsönözhetőek, nyílván nincs havi öt-hat órám ott ücsörögni és olvasni ezeket, meg kell vennem.

A fizikai folyóiratokat még az ELTE TTK könyvtára sem veszi. Amit meg vesz, azt már a beérkezés napján lenyúlja valaki, és sosem kerül ki a polcra.

@Tjuca: A buktatás eltörlése komoly gond volt, de sajnos belülről is vannak gondok: ugyanis ha szabad, akkor sem fognak buktatni, mivel azt mondják, fölösleges.

Csak akkor mit csináljak hetedikben fizikaórán, ha nem, hogy számolni, de magyarul beszélni nem tud a gyerek? Nem az irodalmi nyelvet nem ismeri, hanem képtelen összefüggően magyarul megszólalni.

Ilyenkor mit tegyek? Fizikát tanítani nem tudok, arra viszont nem vagyok kiképezve, hogy hogyan lehet egy 13-14 évest megtanítani magyarul beszélni, írni, olvasni. Természetesen megpróbálom. És ha nincs eredmény, akkor jön a fizetésmegvonás?

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.05.17. 14:07:17

@Videofon: A finn iskolarendszer súlyos hibája az elitoktatás hiánya. Mondom ezt úgy, hogy a fél családom ott él, és egyetemi emberekként, sőt, jól kereső, híres emberekként nem a körzeti iskolába járatták a gyerekeiket, hanem az elérhető legjobba. Hát az sem volt egy nagy szám.

Amit viszont nagyon jó lenne megtanulni tőlük, hogy ők képesek mindenféle előfeltételtől függetlenül egy nagyon stabil és használható tudást megadni mindenkinek. Nem lesznek különösebben műveltek, nem lesznek különösebben kidomborítva a tehetségeik, kevés az, aki az egyetem után szakterületének nagyon komoly kutatója lesz. De jó szakorvosok, jó mérnökök kerülnek ki, onnan, jó a szakképzés, de a kukások is mind tökéletesen beszélnek egy-két idegen nyelvet (a helyi kisebbségi nyelvek mellett természetesen). Nálunk az lenne a csoda, ha legalább a saját nyelvüket ismernék a tanulók.

eremita 2010.05.17. 14:40:54

@Videofon:
Ugye nagy különbség van a pozitív irányú szegregáció és a kirekesztő szegregáció között? Az általad finoman speciális igényű gyerekek azt a kategóriát jelentik, akik vagy értelmi, vagy szociális tekintetben nem képesek egy hagyományos osztályközösségben tanulni. Ez teljesen más szegregáció, mint amikor valaki származásánál fogva automatikusan szegregált iskolai környezetbe kerül.

A köziskolai elitoktatásban sem szerencsés a két országot összehasonlítani. Mint írtad Finnországban magán középiskolákban végez a tanulók x százaléka. Semmi probléma, ez magán intézmény és tandíjat kell fizeti. (Aki jól tanul, azt támogatja az állam) Teljesen átlátható a rendszer. Nálunk azonban az adófizetők pénzéből fenntartott (állami, egyházi, önkormányzati) középiskolák között vannak erőteljes finanszírozási és színvonalbeli különbségek. A felvételizés folyamán rejtett szülői háttér felmérés zajlik. Az állami normatíva mellett a "kiemelt" intézmények személyi kapcsolatrendszereken keresztül jutnak plusz fejlesztéskehez. Az egész rendszer korrupt és átláthatatlan. Egyre jó: a különben is jobb anyagi helyzetben lévő középosztály ggerekei számára nyújt "ingyenességet".

Tjuca 2010.05.17. 14:54:49

@Benbe: erről beszéltem. ovi mutogat szülőre, tanítónéni ovira, tanár a tanítóra és így tovább. mikor jeleztük, hogy az ovi így nem okés, az volt a válasz, hogy de, ez így pont jó, ti lusta szülők nevelhetnétek meg a kölykeiteket... (isi előtt pedig nekifekszik mindenki az iskolaelőkészítőnek, ami már deklaráltan nem az ovi feladata, viszont az iskolákat nem tájékoztatta senki, hogy 7 évesen majd kapnak 5 évesen megrekedt gyerekeket, akinek nem kell végigülni 10 percet, és nem kell foglalkoznia, ha nem akar.)

jogos a morgásod, te tlán érzed, hogy az enyém is az, mert az végképp nonszensz, ha mindent tőlem szülőtől várnak. akkor azt úgy híjják oktonoktatás. és akkor megtanítom írni, olvasni, ollóval vágni, furulyázni, vagy épp mit kell...

eperlevélke 2010.05.17. 15:07:29

@Tjuca: Egy kicsit mindenki nézzen magába is!

És ezt az anya mondatja velem, nem a pedagógus!

zizizuzu 2010.05.17. 15:13:22

@eremita: És ezekért mindért a pedagógus a hibás? Merthogy őket szidod egyfolytában.
Talán ott kellene kezdeni a dolgot, hogy azért verjétek az asztalt, hogy a finn követelményeket hozzák be. Vagy az amerikait, vagy a svédet. Vagy akármelyiket. Azt kellene észrevenni, hogy míg most minden laikus a kompetencia-alapú fejlesztésbe, meg a konstruktivista didaktikába van belebuzulva, (nem mondom, hogy rossz), addig az adott időszakok követelményeit senki sem akarja megváltoztatni.
Lehet, hogy egy finn gyerek 14 éves korára 2 nyelven gagyog, meg jó a problémamegoldó képessége, de hogy nem látott másodfokú egyenletet, nem tudja hogy mikor volt a 2. világháború az szinte biztos.
Kellenek ezek egy végzős általános iskolásnak? Szerintem sem, de ha egyszer ezt követelik a NAT-ban, akkor a tanároknak ezt kell megtanítani.
Na, tessék gondolkodni.

Tjuca 2010.05.17. 15:16:37

@eperlevélke: megtörténik elhiheted. nem is kevésszer.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.05.17. 15:30:01

@zizizuzu: A dologgal elvileg egyetértek, vagyis jó lenne, ha az új tanterv nem úgy születne, hogy elolvassák a régi könyv tartalomjegyézékét, és fölsorolják a fizikai jelenségeket, a magyar királyokat, évszázadonként két magyar költőt, stb.

Viszont pedagógiai problémák vannak a másodfokú egyenlet eldobásával: jelesül, hogy úgy tűnik, bizonyos matematikai és fizikai elvek (nem konkrét törvények és ismeretek, hanem képzetek és koncepciók) csak bizonyos életkorig alakíthatóak ki. Ezért a minél koraibb fizikatanítás épp olyan fontosságú lehet a technikai civilizációnkban a versenyképességünk szempontjából, mint más okokból például a minél korábbi sportágválasztás, vagy már fiatalon is a memoriterek tanítása, vagy a komoly nyelvtanítás a gügyögés helyett.

Harmadrészt amit nálunk kompetencia-alapú fejlesztésnek neveznek, az tulajdonképp semmi más, mint drága eszközökkel, a régi tanárokkal ugyanannak a tanítása, mint korábban. Ehhez a tankönyv fejezeteit fölcimkézik mindenféle kompetenciákkal, meg minden órai gyakorlathoz hozzáírnak valami lózungot ("Ma a feladatgyűjtemény 511-527. feladataival foglalkozunk. Fejlesztjük a diákok problémamegoldó képességét."). Mindezt annak tudatában, hogy a kognitív pszichológia bebizonyítja, hogy nincs is olyan, hogy problémamegoldó képesség, hanem mindenféle, erősen kontextusfüggő folyamatok vannak, amiket egy igen laza metakognitív tudásrendszer próbál adaptálni az ismeretlen helyzetekre, inkább rosszabbul, mint jobban.

A konstruktivista didaktikába (sajnos) nagyon kevesen vannak belebuzulva, pedig az egy világos pszichológiai alapokon nyugvó elméletrendszer, amelyikből önmagában következik, hogy meg kell határozni, hogy mire van az egyes diákoknak szüksége, és ebben használható tudást (és nem csak ismereteket) kell nyújtani. Ebből elméleti alapokon, ötletelgetés nélkül következik, hogy valós problémákat kell megoldani, nem tankönyvi példákat. A konstruktivizmusból azonnal érthetővé válik, hogy miért veszíti el bármely átlagos diák kb. a harmadik fizikaórán a fonalat. És sajnos az is, hogy miért retteg tőle majdnem minden, ma állásban levő tanár.

A kompetencia alapú marhaságnál elég elolvasni párszáz oldalt, előkapni egy digitális táblát, minden, a tankönyvben ma meglévő feladatot a tábla helyett csoportmunkában megoldatni, látványos óraterveket fabrikálni változatlan tananyaggal, és máris jön a TÁMOP-ból a pluszpénz.

Sajnos a konstruktivizmus egy nehezen megtanulható, magas szintű pedagógiai tudományos ismeretrendszert követelő elmélet, aminek a sikeres alkalmazásához elhivatottság kell, sőt, valószínűleg nagyformátumú tanáregyénisgének kell lennie valakinek ahhoz, hogy sikerüljön. Ezt nem lehet úgymond szakmunkában elvégezni, rutinból, ügyesen begyakorolt technikákból. Mindig és mindenkire figyelni kell, alkalmazkodni kell a tanítás során. Nagyon sokat kell tervezni. Még ha lenne jól kidolgozott, a magyar viszonyokhoz nagyjából hozzáillesztett tananyag (mint ahogy nincs), akkor is minden évben, minden osztályban más előismeretekkel, más személyiségek járnak az órákra, akiket máshogyan kell tanítani.

Ez pedig - bonyolult. Az pedig kell a fenének.

Ugyanez látszott a kerettanterv 2000 bevezetésekor. Jött egy viszonylag jó NAT, amit nehéz volt alkalmazni, de nagyon korszerű volt, és az értő kezeket megfelelő mozgástérrel ruházta föl, az átlagos pedagógus viszont csak annyit mondott: "Miért nincs leírva, hogy mit tanítsak?" Ezért leginkább nem is tanítanak semmit. Mély tisztelet a kivételnek.

morcogo99 2010.05.17. 15:43:56

Üdv Mindenkinek!
Végig olvastam a kommenteket és sírni támadt kedvem a sok buta és irigy ember hallatán. Tisztelet a kivételnek! Nem bírtam ki, hogy ne szóljak közbe én is.

Én szerintem, a becsületes és dolgozni akaró, gyerekeinket oktató (és sajnos sok esetben nevelni kénytelen) pedagógusnak minden tisztelet kijár!( én remélem, hiszem, hogy ilyenből van a több) Szerintem, ennél nehezebb hivatás nem sok van, mint amikor egy gyereknek tudást és képességei alapján irányt kell mutatni, hogy legalább egy fokkal legyen okosabb a kedves szülőjétől. Sajnos a mai világban valóban többet ér egy jó mobil, mint a munkában eltöltött nehéz évek. Láthatjuk egyre többször a tv híradóban , azokat az eseteket, amikor a hirtelen gazdagodott szülők gyereke vagy a családot börtönben ülő apával, (esetleg bodza szedésben megfáradt) gyermekét tehernek tekintő anyával természetesnek tartó csemeték megverik, leköpik stb. a pedagógusokat. És azokat a szülőket is akik neveletlen, buta, a tisztelet szót hírből sem ismerő gyermekeiket védik meg a tanár „agressziójától” (hangosan rászólt)
Ez sajnos a magyar valóság. Meg az, ahogy itt nekiestek azoknak a pedagógusoknak, akik meg merték kérdezni miért lett kevesebb az amúgy sem túl sok járandóságuk.

Akkor egy pár megjegyzés az itt megjelenő ötletekről:
„Sok a szabadsága ne pofázzon”- típusú hozzászólóknak: a valós szabadság sajnos nem 3 hónap, mert tanévzáró után és tanévnyitó előtt még több hetet töltenek a pedagógusok az iskolában. Értekezletek, könyv csomagok elkészítésével, stb vagy egyszerűen az iskola termeinek kifestésével (budapesti „elitiskolai” példa) De javasolnám mindenkinek kipróbálni azt a szabadságok, amit 30-35 gyerekkel kell eltölteni, azzal a kitétellel, hogy a pedagógust büntetik meg (rosszabb esetben veri össze az édes szülő, testvér, rokon) ha valamelyik szófogadatlan nebulónak valami baja esik, esetleg a másfélórai rimánkodás után elszakad a cérna a pedagógusnál és ne adj isten lekever egy fülest a részeg, bedrogozott természetesen ártatlan tanulónak.

„A hozzá nem értő, buta pedagógus” biztos van ilyen is, de szerintem nehéz lehet annak, akinek először a köszönésre kell megtanítani a gyereket, és csak ezután juthat idő a szorzótáblára. (tudom már nem biztos, hogy tanítják) Vagy azt a szülői példát követő gyermeket okítani, akinek édes szüleje „nekem sincs érettségim mégis merdzsóval járok, nekem ne ugasson a tanárnő” kijelentésekhez hasonlókat ismételget.

„Miért nem fénymásolja a könyveket?” Mert szerzői jog védelme alatt állnak, és sajnos nagyon sok iskola olyan rossz anyagi körülmények kötött van, hogy egyszerűen nincs fénymásoló, vagy nincs papírra pénz.

„A finn és egyéb oktatási rendszereket kell követni” legyünk liberális, gyerekeket nem korlátozó, mindenféle jogokkal dobálódzó emberek. Csak azt szeretném kérdezni vették a fáradságot és utána néztek mennyit keres egy ottani pedagógus? Milyen jogai vannak ott a pedagógusnak. Nekem volt egy nagyon jó tanárom, aki mindig azzal kezdte mik a kötelességünk és csak utána jöttek a jogok

„A védő burokban élő pedagógusok” védelmében csak annyit, hogy aki itt dolgoznak, azt mindig utolérik az aktuális kormányok minden rendelete, és nincs lehetőség kiskapukat keresni, mint a „versenyszférában” dolgozóknak. Itt sokszor több diplomás emberek dolgoznak kicsit sem megbecsült helyen legalább annyit, mint a napi 8-10 órát dolgozó nem pedagógusok.
„Nekem sem jár külön pénz a tanulásra, neki miért járna” Mert nekik sajnos minden évben meghatározzák az asztal mögött ülők, hogy mit tanítsanak. És kérdezem, hány versenyszférás esztergályos, autókereskedő, kisfőnök (előre elnézést kérek a felsorolt szakmájú emberektől) tanul újra a szakmájáról , vagy ha igen azt be is építi a szolgáltatása árába , ellentétben a pedagógusokkal, akik a szakmában eltöltött év, végzettség után naggyából fix fizetést kapnak

Hú, ezt lehetne ragozni még pár oldalon keresztül, de aki érteni akarta az úgy is érti.
Tehát még egyszer:

Igen is tisztelet (és pénz is kellene, hogy járjon) jár azoknak, akik ezt a hivatást választották ilyen körülmények között!!

Videofon 2010.05.17. 15:54:48

@Benbe:
"Sajnos a konstruktivizmus egy nehezen megtanulható, magas szintű pedagógiai tudományos ismeretrendszert követelő elmélet, aminek a sikeres alkalmazásához elhivatottság kell, sőt, valószínűleg nagyformátumú tanáregyénisgének kell lennie valakinek ahhoz, hogy sikerüljön."
Egy személyes kérdés: Ugye te elméleti szinten ismered a konstruktivista oktatáselméletet? A fent idézett mondatból ugyanis ebben a formában nagyon kevés állítás igaz. Kb. olyan, mintha azt állítanád, hogy az autók gyártásához csúcstechnológiai mérnöki tudás szükséges, ezért valószínűleg nagyon kevesen lehetnek képesek megtanulni autót vezetni.

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 16:20:01

@zizizuzu:
Nem fog neki menni. Még azt is kevergeti, kinek, milyen megnyilvánulására reagál...

Ebben a mondatban benne van minden:
"Kilóg a magyar az oktatás szaros gatyája a szakadt nadrág alól, és közben a tulajdonos egyik képviselője egy világszínvonalú oktatási rendszert ócsárol."
Ebben ugye tanárként én lennék "a tulajdonos képviselője" :))), a világszínvonalú oktatási rendszer meg a finn, amit én ócsároltam. Akit érdekel, olvassa vissza, hol, mit ócsároltam én.

Ráadásul tényszerűen hamis állításokkal operál. (pl. az egyik legelképesztőbb: "A felvételizés folyamán rejtett szülői háttér felmérés zajlik." - Ez komoly? És mégis hogy gondolja? Távcsővel figyeljük a tanáriból, ki milyen autóval érkezik? Vagy szakértőket alkalmazunk, hogy mérjék fel a szülők / diákok ruházatát, és ha nincs meg legalább a 200ezer, akkor kiutáljuk a gyereket?)

Nem szoktam személyeskedni, de Eremita az oktatási rendszer csődje. Még olvasni sem tanult meg tisztességesen. Szerencsére nem a mi sarunk (ha igaz, kb. 40-50 éve járt iskolába).

eperlevélke 2010.05.17. 16:30:42

@Cartman (ex Cartman): Egyébként nem láttuk a diplomáját a hölgynek, mert az nekem lejött, hogy nem férfi:)

eperlevélke 2010.05.17. 16:32:09

@Cartman (ex Cartman): Jaaaa, és ne is foglalkozz vele (Eremitával)! Nekünk itthon kell alkalmazni azt, amink van!

Foriel 2010.05.17. 16:36:25

Állítólag én nem panaszkodom :), így most se fogok. Amikor a kollégák -- szerintem is jogosan -- panaszkodnak, mindig mondom nekik: akkor miért nem csinálsz valamit? Szerintem a tanárok megérdemlik a sorsukat. Rég a sarkunkra kellett volna állnunk, de sajnos, akár mennyire is tudjuk, hogy nem így van bennünk is él az a naív kép, ami a merdzsós emberbe': a tanárok nem dolgoznak. Ezt a naív életképet próbáljuk megőrizni magunknak, holott az már rég nincs így és már nem is lehet így. Amikor a 20-as években a főgimnáziumi tanárnak csak heti 5 órája volt, akkor a gyerekek 90%-a nem járt főgimnáziumba.

Igen, vannak olyan időszakok, amikor az ember nyugodt és jó, hogy kevés az óra, jók a gyerekek, okosak és az órákra sem kell készülni, mert még jól emlékszem hogy kell ezt-és-ezt tanítani.

Másrészt viszont főleg az van, hogy leszar minket a gyerek, a főnök, az önkormányzat, a szülő és a merdzsós. Panaszkodni nem érdemes. El kell menni és más, értelmes dolgot kell csinálni. És leszarni azokat, akik semmibe veszik a munkánkat. OK, majd jönnek helyettünk olyanok, akik már tanítani sem akarnak. Amikor majd a leszarókra ráomlik a közoktatás és szívják a fogukat, akkor majd én egy jót röhögök.

És ez nem panaszkodás, mert én már nem tanítok középiskolában. Már az alma máterem sincs meg, mert a főváros megszűnette egy tollvonással. Viszont nagyokat nevetek, mert a merdzsós álma valóra fog válni: nánk fog dőlni a közoktatás :)

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 16:37:41

@eperlevélke:
Na, ezt megoszthatnád velem is. Miből jött le számodra, hogy nő? :)

Egyébként orvosokat is szívesen fikáz. Hasonló hozzáértéssel és éleslátással... :)

Pig_Bodine 2010.05.17. 17:53:46

@eremita:
"A mai magyar oktatási rendszer a középosztály érdekeit szolgálja minden mellébeszélés ellenére. Ezért vannak kitalálva az elit iskolák, a gyakorló iskolák, a 6-8 osztályos gimnáziumok. Természetesen elit tanári karral. Ahová a jó gyerekek járnak akiknek a szülei is jó körökből valók."

Ez részigazság. Én kollégiummal felszerelt ELTE-gyakorlóba jártam, ahová kemény felvételivel lehetett bekerülni. Az osztálytársaim fele vidéki - jobbára falusi - gyerek volt, és sokan voltunk, akiknek egyáltalán nem magas körökből származott a családja. Többnyire inkább az alsó középosztályból, de voltak munkás- és parasztszármazékok is.
Ha van is korreláció a társadalmi státusz és az iskolai teljesítmény között, ez korántsem egyértelmű meghatározottsági viszony, és az elit oktatási intézmények olykor éppenséggel lehetővé teszik a társadalmi mobilitást. Persze ettől még ez az oktatási szisztéma elitista, és sok jogos kritikával illethető
de ha megfelelően csinálják, akkor kivédhető az az egyszerűsítő tétel, hogy pusztán a társadalmi elit újratermelődését szolgálná az elitoktatás.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.05.17. 17:57:46

@Videofon: Manapság az a tanár számít tanáregyéniségnek, aki nem a tankönyvet fölolvasva tartja az óráit, hanem szinte ösztönösen, magas színvonalon, a gyerekekre jól reagálva, jól kezelve őket, bevonva őket az órába, egyénileg rájuk szabott feladatokkal tanít.

A legtöbben fogják a könyvet, fölolvassák, fegyelmezgetnek, kiadnak pár számot a feladatgyűjteményből, majd, mint aki rosszul végezte dolgát, kisomfordálnak a kicsit szétzilálódott óráról.

Szerinted utóbbi tanároknak lenne esélyük egy konstruktivista órát megtartani?

Az elmúlt félévben volt balszerencsém több gyakorlógimnázium legjobbnak mondott tanárainak állítólag modern pedagógiai elvek és anyagok mentén szervezett bemutatóóráit megtekinteni. Ha lenne jogi háttere ennek (több Nyugat-Európai országban van), akkor ott, helyben be kellett volna vonni a tanítási jogukat. Ami a Basic Paedagogy for Dummis c. könyvben szerepel, azt mindent sikerült áthágniuk, és még büszkék is voltak rá.

nn153 2010.05.17. 18:08:33

@Advocatus_Diaboli: Az informatikus nem közalkalmazott, ennek megfelelően keres. A közalkalmazottak, mivel alulfizetettek, kapnak bizonyos plusz juttatásokat, hogy ne legyen annyira rossz a kedvük. A post nem rinyálás volt.

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 18:22:11

@Pig_Bodine:
"Ha van is korreláció a társadalmi státusz és az iskolai teljesítmény között, ez korántsem egyértelmű meghatározottsági viszony."
Tegyük hozzá, hogy ezt az iskola megpróbálhatja tompítani, de meghatározó a család szerepe. Az iskolai végzettség szempontjából magasabban kvalifikált családból érkező gyerekek eleve előnnyel indulnak (elsősorban a nyelvhasználat, önkifejezés terén, ami viszont kihat az egész tanulási folyamat sikerére), másrészt a tanulási motiváció is jellemzően magasabb egy értelmiségi családban.

És nagyon nehéz ezeket a hozott különbségeket kiegyenlíteni. Ha a család számára érték a tudás, akkor mindenképp igyekszik ilyen szempontból "helyzetbe hozni" a gyermekét. Különórák, tanulmányutak, könyvek, folyóiratok, színház, fejlesztő kütyük (számítógép, Internet), stb.

Kicsit számoljon, gondolkodjon mindenki, aki ezeket a problémákat is simán nyakába varrja egy-egy pedagógusnak.

Videofon 2010.05.17. 18:44:06

@Benbe:
Nem válaszoltál a kérdésemre.
A tanulás folyamata nem úgy működik, ahogyan az te elképzeled.
Lehet fantáziálni az ideális tanár eszményképéről, csak éppen felesleges. Az elméletben mindent jobban tudókból lesznek azok a "szakértők", akik tönkreteszik az oktatási rendszert.
Nem lehet a semmiből 150-200 ezer felkészült tanárt elővarázsolni. A meglevő tanárokkal, a meglevő oktatási infrastruktúrával kell gyökeresen megváltoztatni a közoktatás minőségét.
Mivel évtizede "konstruktivista" könyvekből, eszköztárral és módszertannal tanítunk, hadd tudjam már jobban, milyen tanárokkal, milyen feltételekkel működik ez a pedagógiai megközelítés. (Ez egyben cáfolja azt a tévedésedet is, hogy hazánkban nem léteznek ilyen tankönyvek.)

Videofon 2010.05.17. 18:47:08

@Cartman (ex Cartman):
Szinte semmi szerepe nincs a szülőnek az iskolai eredményességben, ha az iskola jól végzi dolgát. El kellene már felejteni a szülőket okoló, parasztvakító hazugságokat.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.05.17. 18:50:19

@Videofon: Hogy a francba ne lenne,

Ha a szülő nem tanítja meg olvasni és számolni a gyereket, az iskolában nem fog megtanulni, aztán bukdácsol élete végéig...

Láttam ilyet, nem is egyet.

Videofon 2010.05.17. 18:52:09

@kolbászoszsömle:
Nofene! A szülőnek lenne feladata megtanítani olvasni és számolni a gyereket???
Ezt most viccnek szántad?

Pig_Bodine 2010.05.17. 19:01:50

@Cartman (ex Cartman):
Egyetértek, csak arra próbálnám felhívni a figyelmet, hogy néha nagyon könnyen homogenizálunk különböző eliteket (például az a hsz., amelyre fönt reagáltam).
Egy "értelmiségi család" törvényszerűen része a társadalmi elitnek? Vagy egy gazdag üzletember az intellektuálisnak? Természetesen rengeteg átfedés van az eltérő csoportok között, de feszültségek is lehetnek köztük.
Akik például a gyakorlóiskolákat mint az "elit" újratermelődésének a terepét támadják, éppen arról feledkeznek meg, hogy egy ilyen intézményrendszer legalább az elvi esélyét megadja annak, hogy a társadalom alacsonyabb rétegeiből valaki az intellektusa révén fölemelkedjen.

Videofon 2010.05.17. 19:05:03

@Pig_Bodine:
Egy normálisan felépített oktatási rendszer pedig a gyakorlati esélyét is megadná. De az néhány ezer hatalmas lobbierejű "szakértő" bukásába kerülne. Ezért lehetetlen.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.05.17. 19:06:43

@Pig_Bodine: Hibás logika.
Ha hülye a tanár és nincs lehetőségem elvinni a gyereket, akkor addig verem őt, vagy az asztalt, amíg valami nem történik.

Így viszont az van, hogy ha hülye a tanár, a gyereket átviszik egy másik iskolába, és a hülye tanár mérgezi tovább a többi gyereket.

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 19:26:00

@Videofon:
Nem okolok senkit semmiért. Olvasd el újra, mit írtam, és próbáld meg értelmezni. Nem volt benne semmi ilyen "a szülő nem veri otthon bele a tisztességet a hülyegyerekébe, ezért nekem kell naponta lepofoznom a kis szarost" közhely.

Egyszerű a képlet: ha a tudás az érték a családban, és anyu-apu megteheti, akkor sokkal több lehetőséget tud nyújtani a gyermekének, mint egy egyedülálló, állástalan alkesz anyu. Ha most azzal vágsz vissza, hogy ezeket a különbségeket tudja az iskola enyhíteni (enyhíteni!), hát tényleg. És az is igaz, hogy a mai magyar iskolarendszer nem elég hatékony ebben, de erről nem Gizi néni, a 4/b osztályfőnöke tehet... Ahogy Dr. Csontos Csaba, patológus sem szállhat egyedül harcba a hálapénz ellen... Ahogy az egészségügy, úgy az oktatás bajai is rendszerszintűek, így a megoldásoknak is ilyeneknek kellene lenniük. Egy ekkora rendszert nem lehet Gizi néni elhivatottságára építeni, csak megfelelő szabályozókra, motivációra, minőségbiztosításra.

Pig_Bodine 2010.05.17. 19:26:12

@Videofon:
Valóban sok mindennek kellene változni. De a "szakértői" réteg is megosztott, több versengő oktatási koncepció létezik -- többnyire persze pártvonalon elkülönülve, de nem csak úgy.

@kolbászoszsömle:
Ne haragudj, de fogalmam sincs, hogy amit írsz, az miképpen kapcsolódik az általam felfetett kérdésekhez.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.05.17. 19:30:44

@Pig_Bodine: "Ez részigazság. Én kollégiummal felszerelt ELTE-gyakorlóba jártam, ahová kemény felvételivel lehetett bekerülni. Az osztálytársaim fele vidéki - jobbára falusi - gyerek volt, és sokan voltunk, akiknek egyáltalán nem magas körökből származott a családja. Többnyire inkább az alsó középosztályból, de voltak munkás- és parasztszármazékok is."

Azok, akiket érdekelt az, hogy tanuljon a gyerek, azok elmenekítették a gyereküket az ELTE gyakorlójába.
A többek meg otthon maradtak és negyedikben nem tudták a mutatós órát értelmezni.

Ha azok a gyerekek otthon maradnak, akkor nem maradhatott volna olyan tanár a falusi iskolában, aki a lábát lógatni jár oda.

Hát így.

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 19:33:45

@Pig_Bodine:
Tudom, hogy ezek nem kőbe vésett szabályok. Régebben tanítottam egy "alacsony társadalmi presztízsű" iskolában is. Volt ott jópár értelmiségi családból származó gyerek is. Ellenben ahol anno én érettségiztem (elitgimnázium volt már akkor is, most meg pláne az lett), ott viszont voltak "munkásgyerekek" is, bőven. Működik azért a társadalmi mobilitás. Szerencsére.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.05.17. 19:45:56

@Videofon: Én készséggel elhiszem, hogy jóideje tanítasz konstruktivista módon. Mivel magam is több konstruktivista pedagógust ismerek, ez abszolút reális.

Ugyanakkor kimondottan konstruktivista tananyaggal még nem találkoztam, különösen nem fizikából. Vannak mindenféle részletecskék, illetve a nagy kiadók között kezdenek konstruktivista gondolatok lappangva megjelenni - például az én kutatási területemen, a hőtan alapjainál egyértelműen megfigyelhető, hogy egyre korábban, egyre alapvetőbb szerepet kap a részecskekép a korábbi, fenomenologikus képpel szemben.

Ennek ellenére, akiket komoly konstruktivistáknak ismerek (a már említett Wagner Éva, például), nem hivatalos tankönyvből, hanem a saját kútfejükből és segédanyagaikból tanítanak.

Kérdés, honnan akasztasz le jó tanárokat. Kérdés, hogy aki tizenöt 12 évessel összezárva képtelen egy feladatot megoldani a táblánál 45 perc alatt, az mire jutna, ha három-négy kis csoportot kellene igazgatnia, amike belül minden gyerek külön-külön is egy kicsit mást csinálna.

Kérdés, hogy egy olyan tanár, aki a legalapvetőbb pedagógiai cselekedeteinek a következményeit nem tudja fölmérni (például, ha egy harminc fős osztályban próbál meg egy ki tudja, hány kérdéses feladatsort lediktálni fénymásolás helyett), akkor hogyan tudná megérteni, elemezni és megpróbálni megoldani ennek a harminc gyereknek a teljesen különböző problémáit ugyanazzal az anyagrésszel. Előveszi Hapkiewicz 150 elemű listáját a leggyakoribb fizikai tévképzetekről, és reménykedik, hogy nem találkozik olyan gyerekkel, akinek a bajai nincsenek a listán?

Valóban nehéz lenne a mostani anyagi, intézményi, politikai, szakmai helyzetben országosan bevezetni például a konstruktivista didaktikát. A "kompetencia alapú tanítás" sem jött össze, még azt sem képesek úgy tanítani, ahogy azt a kiagyalói kiagyalták (bármily böszmeség is az egész tulajdonképpen). De akkor mit csinálnál? Maradjunk a többtízezer tankönyvfölolvasó-gépnél?

Pig_Bodine 2010.05.17. 19:54:05

@kolbászoszsömle:
Igazad van abban, hogy az egyéni boldogulás és a társadalmi igazságosság szempontjai nem mindig egyeztethetők, és ezeket a konfliktusokat bizony hosszú társadalmi alkufolyamat során kellene kezelni.
De amit te mondasz, az inkább általában a szabad iskolaválasztás, nem a szűkkörű elitképzés problémája. Az ELTE gyakorlóba talán még ma sem olyan könnyű "átmenekíteni" a gyereket, csak mert a család úgy akarja.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.05.17. 20:19:43

@Pig_Bodine: Az ősbűn az általános iskolai szabad iskolaválasztás.

A középiskolában már nem gond az elitképzés, kiváltképp, ha nem nyolcosztályos a gimnázium.

Videofon 2010.05.17. 20:25:45

@Benbe:
"De akkor mit csinálnál? Maradjunk a többtízezer tankönyvfölolvasó-gépnél?"
Ameddig a társadalom nem lázad fel az oktatási rendszer ellen, nincs mit tenni. A pártok oktatáspolitikusai a kádárista oktatáspolitika egymással marakodó örökösei. Az egyik felszed magára valamit a konstruktivizmusból, a másik a kompetenciákról, a harmadik a kooperatív tanulásról, aztán az oktatás megújítójának szerepében tetszeleg mindegyik. Holott ötven éve is már elavultak voltak. (És még csak a k-betűs irányzatokról beszéltem.)
Három mondatot kellene kb. beletenni az oktatási törvénybe, és megoldódna az oktatás legtöbb problémája. De az a három mondat soha nem fog oda bekerülni. Mert az pedagógusok százezreit tenné munkanélkülivé, vagy kényszerítené valódi teljesítményre.
A konstruktivizmusról alkotott elképzeléseid nagyon elvontak. Szerintem fuss neki a témának újra. Bármelyik tanár képes konstruktív módszertannal tanítani, aki más módszerrel képes eredményt elérni. Az egyetlen különbség, hogy a konstruktivizmus hamarabb lebuktatja a dilettánsokat.
Egy konstruktivista tananyag fejlesztési költsége 10-20 millió forint. Alapszinten 2-3 milliárdból kijönne a közoktatás. Aztán persze lehet illusztrálni, demonstrálni, de az már csak hab a tortán és a milliárdokon.
Nem ez a szűk keresztmetszet, és nem is a tanári felkészületlenség. Hanem a tömeges érdeksérelem.

megitális rózsa 2010.05.17. 21:25:46

@csongorbela:

De akkor hogy érsz rá ide kommentelni délelőtt?????????????????????

Foriel 2010.05.17. 21:28:00

@Videofon: "Ameddig a társadalom nem lázad fel az oktatási rendszer ellen, nincs mit tenni."

Most vonatkoztassunk el attól, hogy Videfont egy beteges hazudozónak tartom. Ennek ellenére igaza van, amikor azt mondja, hogy az oktatást gyökeresen kell megváltoztatni. A tetejéről a talpára kéne állítani (az egészgésügyet is). És ennek a legnagyobb gátja a pedagógiai elit.

A pedagógiai és oktatási kormányzati elitet kellene elzavarni, és a leginnovatívabb és legkreatívabb, de egyben a legempatikusabb tanárok kezébe tenni a döntési jogot. A _közoktatás_ ma egy oktatási maffia pénzszivattyúja, ami a költségvetéshez csatlakozik. Először ezt a rendszert kéne ledózerolni. Aztán a többi államilag finaszírozott tantárgyfejlesztőt és továbbképzés tartót kéne bezavarni órára. Végül a nyafogó, amúgy nem tanító kollégákat kéne elbocsátani. És akkor újrakezdeni az egészet.

A hatékonytalanság kb. 4. osztályban válik nyilvánvalóvá. Addig látszólag minden rendben, bár a jelek már az 1. osztályban érzékelhetők. Én az óvodákat még rendben lévőnek minősítem.

zizizuzu 2010.05.17. 21:34:19

"Ameddig a társadalom nem lázad fel az oktatási rendszer ellen, nincs mit tenni."

Ezt most komolyan a 10m orvos,jogász,tanár, stb... országában mondod? Abból jó sülne ki szerinted, ha ez a birka nép az oktatási rendszer ellen kezdene el lázadni?

"Mert az pedagógusok százezreit tenné munkanélkülivé, vagy kényszerítené valódi teljesítményre."

Itt lenne már az ideje. Csak akkor lenne igazán pofáraesés, mert azt nagyon ritkán teszik hozzá, hogy ahhoz, hogy igazán jól tanítson valaki, minden tantárgyi órára minimum egy óra készülés kell. Hiszen differenciálni kell, motiválni kell, mindezt személyre szabva.
Ez viszont elvenné azt a lehetőséget, amiért nagyon sok jó pedagógus/szakember még a pályán van, lévén az, hogy van idő maszekolni. Ha te tényleg megköveteled azt, hogy napi 8-10 órában valaki csak a tanítással foglalkozzon havi 90-100 nettóért, akkor tényleg csak olyanok maradnak, akik nem fognak TUDNI normálisan tanítani.
Ja, én sem könyvből tanítok, most akkor menő vagyok? :)

gyuzsu 2010.05.17. 21:43:34

@matyi10: "Elgondolkodtató, hogy egy pedagógus vajon miért olvassa ezt a blogot. A hozzászólások 98%-a uyganaz mint itt.:
- a tanár ne sírjon
- túl sok a szabadsága
- túl sokan vannak
- túl rosszul tanítanak.
Nem unják meg soha ezekre regálni? "
Abból, hogy rendületlenül reagálunk ezekre, jól látszik, hogy tanárok vagyunk. Úgy működünk, hogy ha valaminek az igazában hiszünk, akkor újra és újra elmagyarázzuk. Hol kommentelőknek, hogy hogy is van ez az oktatással, hol meg a diákoknak, hogy pl. Janus Pannonius igenis érdekes költő volt vagy hogy az Aranybulla pontjainak ismerete miért is fontos.

Cartman (ex Cartman) 2010.05.17. 22:19:36

@Videofon:
Ezekben kb. egyetértünk. De így meg akkor azt nem értem, miért kellett eddig beállnod a "mindentanárhülye" kórusba.

Itt van (szerintem) a két legfontosabb gondolat:
"A pártok oktatáspolitikusai a kádárista oktatáspolitika egymással marakodó örökösei. Az egyik felszed magára valamit a konstruktivizmusból, a másik a kompetenciákról, a harmadik a kooperatív tanulásról, aztán az oktatás megújítójának szerepében tetszeleg mindegyik."
"Nem ez a szűk keresztmetszet, és nem is a tanári felkészületlenség. Hanem a tömeges érdeksérelem."
A legtöbb tanár igenis alkalmas a pályára. Csak motiválni kéne őket. Viszont itt is áll, ami az egészségügyben. Igaz, hogy büdös van, de legalább jó meleg. Az oktatási vezetők, szakértők, tankönyvgyártók, tananyagfejlesztésből, továbbképzésekből, pályázatokból élők elég jól elvannak, és félnek, ha gyökeres változások lennének, annak elsősorban ők innák meg a levét.

És persze biztos van olyan tanár is, akinek kényelmes ez a helyzet. De a többség - szerintem - nem ilyen. Nekem nagyon elegem van már abból, hogy néhány évente fenekestül felforgatják az egész oktatáspolitikát, az oktatási célokat, követelményeket, tananyagot, vizsgák rendjét, stb. Így nem lehet eredményesen tanítani. És abból is elegem van, hogy igazából nem számít, milyen munkát végzek. Nincs semmilyen szakmai kontroll rajtam. Ez most nem valamiféle póz, a saját jól felfogott érdekeim motiválnak, amikor ezt írom...

Egy tanár alkalmazásánál (elbocsátásánál) ma két szempont dominál: anyagi (fenntartói nyomás) és személyes szimpátia (nyilván a vezetőség felé). Ez tűrhetetlen. Mérni kellene végre a tanári teljesítményt. És objektív, a fenntartótól és az iskolavezetéstől független szervezet végezze a minősítéseket! A minősítések alapján aztán lehetne differenciálni a béreket, és kötelezően figyelembe kellene venni pl. egy leépítésnél.

Foriel 2010.05.17. 22:30:17

@megitális rózsa:

Fizikakönyvből sok van. Sz.tem Benbe gondja az, hogy a konstruktivista fizikatanítással kapcsolatos cikkek nem elérhetők vagy nincsenek is. Ez tényleg baja a magyar tudománynak. Csórók az egyetemek és az intézetek és nem rendelik meg a netes eléhetőségeket. És ha még a fizikusok meg is rendelik a sajátjaikat, a fizika tanításávaé foglalkozó tanároknak olyan kicsi az érdekérvényesítő képesége, hogy no azoknak aztán nem. És persze van a nagy csodálkozás, hogy nincs fizikatanár :)

megitális rózsa 2010.05.17. 22:35:13

@Foriel:

Dér-Radnai-Soós-féle fizikai feladatgyűjtemény + Holics-féle OKTV + Hudson Útban a modern fizikához

Nekem ennyi elég volt, de le is kellett ülni hozzá, mert csak az iskola kevés volt.

Foriel 2010.05.18. 08:03:47

@megitális rózsa:

Ne haragudj, de itt valami félreértés van. Ha jól értem -- de javítsatok ki, ha nem -- Benbe szakdolgozatot vagy valami publikációt, esetleg egyszerűen tantervet készít. Ehhez nem elég a D-R-S.

A hőtan konstruktivista tanítása pedig igencsak nagy előkészítést igényel. Először is el kéne olvasni, hogy kilhonban milyen kutatások vonatkoznak arra, hogy a "gyermektudomány" ebben a témában mi. Ezekhez, ha vannak is nem tudsz hozzáférni. El kéne menni érte asszem pl. Skóciába, ahol egyetemen kutatnak ilyet. Aztán fel kéne tárni, hogy a konkrét társaság akit tanítasz milyen előzetes elképzelésekkel bír hőtanilag. Erre speciálisan kell építened egy tantervet. Ha ezt menet közben csinálod, akkor már gyakorlatilag eltelt az első év és még semmit sem tanítottál fizikából :)

Videofon 2010.05.18. 08:49:21

@Foriel:
"Most vonatkoztassunk el attól, hogy Videfont egy beteges hazudozónak tartom."
Egészségedre!
Valamivel csak alá kell dúcolnod lelked düledező házát. Ha az ilyen mondatok segítenek neked, már nem jártam erre hiába.
"Akarsz beszélni róla?"

megitális rózsa 2010.05.18. 10:12:45

@Foriel:

Ezek a könyvek 3000+ oldalon szerintem bőven lefedik azt a tudást, amit egy nem fizikusnak készülő embernek tudnia kell.

Ha viszont arra nem tudják rávenni a gyereket, hogy leüljön és megcsináljon 20-25 feladatot egyhuzamban, akkor fabatkát sem ér az egész.

Prezentációkból nem tanuljuk meg a fizikát.

Foriel 2010.05.18. 10:28:26

@megitális rózsa: "Ezek a könyvek 3000+ oldalon szerintem bőven lefedik azt a tudást, amit egy nem fizikusnak készülő embernek tudnia kell."

De értsd már meg, hogy NEM fizikusnak készül, hanem fizikatanárnak. Nem azzal van a baja, hogy nincs belelátása a ma megjelenő fizikai cikkekbe, hanem hogy a mai külföldi és hazai fizikaTANÍTÁSI cikkekhez nem jut hozzá. Föl nem foghatom, hogy ezen mit nem lehet érteni! Van egy újság. A tartalomjegyzékében szerepel egy cikk mondjuk "Transforming science and learning concepts of physics teachers" az International Journal of Science Educationban és csesszék meg nincs az ELTÉnek előfizetve, mert az 171,91 USA dollár lenne.

@Videofon: Azért bátorkodtalak beteges hazudozónak nevezni, mert azt állítottad, hogy -- az amúgy csodaiskolátokban -- konstruktivista pedagógia szerint tanítotok, holott ilyen tanterv nem létezik. Lehet, hogy valami konstruktivista-szerű módon tanítotok, de hogy nincs nálatok sem olyan tanár, aki beleásta volna magát a konstruktivizmus külföldi irodálmába az hót ziher.

Egyébként írtam jót is a véleményedről, miért nem arra reagáltál. Nem kell minden elvtelen támadást megedravenni :)

Videofon 2010.05.18. 11:33:35

@Foriel:
"holott ilyen tanterv nem létezik"
Te már csak tudod. Alá is tudod valamivel támasztani ezt a "beteges hazugságodat"? Egyáltalán, tudod hogy mit jelent a konstruktivizmus?
(Kicsit segítek: Azoknak az ostobaságoknak, amiket Nahalka, Radnóti, Wagner összeírogatott a témában, valószínűleg több köze van a gyenge nyelvtudásukhoz, mint a konstruktivista pedagógiához.)

molnibalage 2010.05.18. 14:47:16

@Tibike15: Valahol egyre kevesebb, valahol egyre több. Ahol én lakom új iskolát kell építeni, mert nincs elég hely...

molnibalage 2010.05.18. 14:55:43

@eremita: Te sem álltál sora kétszer, mikor osztották az észt...

megitális rózsa 2010.05.18. 15:14:37

@Foriel:

Azt nem fogom fel, hogy miért kell cikkekre várni.

Vannak jól bevált módszerek, nem kell mindig újítani, lásd az olvasás tanítását. Teljesen belehülyültek a gyerekek abba, hogy egyik évben így, a másik évben úgy tanították őket. Csoda, hogy nem tudnak/szeretnek olvasni?

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2010.05.18. 23:13:17

@gyuzsu: A diákoknak való magyarázatot megértem. De ezeknek? pfff. Szerintem csak a gyerekekre fordítandó időt vesz el teljesen feleslegesen. Az pedig bűn.

@Cartman (ex Cartman): :) na ezt már szeretem. Valld be, hogy te is sokkal jobban érzed magad. :)

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.05.19. 19:09:15

@megitális rózsa: Zeneiskolában dolgozok. Délután tanítok a családom nem kis bánatára. Úgy...

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.05.19. 19:39:03

@eremita: Nem szeretnék cinikus és agresszív lenni, de ehhez őszintén erősen vissza kell fognom magam.
Miután leírtad, hogy a tanárok csak fogják be a pofájukat, ne pampogjanak, mert amúgy is egy lusta szar banda az egész, s különben is, akinek nem tetszik a rendszer, az próbálja meg a versenyszektorban, s különben sem dolgoznak 40 órát, meg ott a sok szünet, nyáron és a többi évszakban is stb. stb., ezután nem hiteles számomra, amikor a részletes munkabeosztásom ismertetése után azt mondod, hogy tisztelet a kivételnek. Vannak kóklerek itt is - és egy ilyen felelőségteljes szakmában nyilván nagyob baj ez, mint az árokásó segédmunkások közt - de Te ebből általánosítasz sőt a válaszodban is kissebségnek tekintesz engem és a hozzám hasonlókat. Pedig nyilván mindannyiunk le tudná írni részletesen, hogyan telnek a napjai, és biztos vagyok benne, hogy kevés kivétellel mindannyiuknak el tudnád mondani, hogy örülsz, hogy "ahhoz a körhöz" tartozik. Nekem is volt már vitám szülővel, nyilván ő engem rossz példaként emleget és dilettáns kóklernek tart, ahogy valóban szúrtam el bizonyos helyzeteket, voltam kellemetlen helyzetben rossz pedagógus. Ráadásul nem tudhatod, hogy mennyit vetítettem, mennyit fényeztem a magam esetében, mennyi volt a véres valóság, és mennyi a parasztvakítás a hozzászólásomban. Ez nem itt dől el.
Rosszak az oktatás eredményei? Megbukunk a felméréseken? Igen, de ha azt mondod, hogy ez a dilettáns, nem hozzáértő tanárok bűne, akkor azt mondom vak vagy süket és tudatlan. A pedagógus szakma évek sőt évtizedek óta hallatja hangját ez ügyben, könyörög, követel. Nagyszerű emberek hagyják el a pályát kényszerből, vagy mert feladják a kűzdelmet. S nem a gyerekekkel kűzdenek, hanem a pénzügyi és bürokratikus környezettel.
Ha az építész jelzi, hogy ezen a talajon nem áll meg a ház, s ezután mégis megépíttetik, amikor pedig megsüllyed őt okolják, akkor ő vajon lenyeli, vagy anyázni kezd? Ha a sofőr még két láda árut be kell gyömöszöljön a kocsiba (esetleg az oldalára gumipókozva) s erre még kevesebb benzint adnak újabb spórolásra kényszerítve, az áru meg nem ér oda időben, esetleg út közben meg is sérül, az a sofőr bűne?
40 fős osztályokban nem lehet eredményesen dolgozni. Egyre nagyobb óraszámban, egyre több feladat kötelezettségével, egyre kevesebb segédeszköz birtokában nem lehet eredményesen dolgozni. Betarthatatlan szabályzók szorításában nem lehet eredményesen dolgozni. Az eredménytelenség - úgy mondom, hogy jelenleg nem azon a területen dolgozok, ahol ez kérdés nem a saját mundéromat védem - nem a tanárok bűne.
Ha van türelmed szólj - ha valaki mást is érdekel, jelezze - szívesen leírok konkrét példákat.

Ne haragudj kérlek az indulatosabb hangnemért, de engem ez a sztereotip "hülye tanárok" mentalitás - nem csak érintettségem okán - felháborít.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.