Tévhitek az oktatásról
Egy tanár kollégánk reagál a blogon eddig megjelent posztokban felmerült "vádakra". Véleménye szerint hamis képet fest a tanárokról a posztok nagy része, akaratgyenge, dilletáns, máshová nem való embereknek állítja be a tanárokat.
Kedves Ellenőrző!
A blogot olvasva az embernek az a benyomása támad, hogy pedagógusnak az akaratgyenge, dilettáns, máshová nem való emberek mennek. Nem elsősorban a posztokból szűrhető le ez a vélemény, hanem a kommentek tömkelege nyilatkozik így a pedagógusokról, hiszen értenek hozzá, mert jártak iskolába. Arra a kérdésre, hogy ha ennyivel jobban tudná csinálni, miért nem megy tanárnak, az a válasz, hogy nem hülye, hogy ennyi pénzért a hülyegyerekek között tegye tönkre az idegrenszerét. Akkor most ki is hibás? A diákok hülyék, vagy a tanárok, vagy úgy mindenki az iskolában?
Véleményem szerint senki sem hülye, vannak alkalmatlan tanárok -mindenhol vannak alkalmatlan emberek-, vannak nehezen kezelhető diákok, de ezt a lenézést, ami a társadalom oldaláról a tanárok felé árad, semmi nem indokolja. Érdekes módon, ha konkrét kérdések merülnek fel, "milyen a gyerek tanító nénije?", "szeret-e iskolába járni?" nagyon sok pozitív történetet hallhatunk. Sokan vagyunk jó tanárok, sokan szeretünk tanárként dolgozni és nem azért, mert minden másra alkalmatlanok lennénk, hanem azért, mert ez a hivatásunk. Kontraszelektált a tanári pálya, de már szinte minden az. Mondjuk azt az orvosra, hogy szerencsétlen, dilettáns, mert itt maradt Magyarországon és nem ment el 5-6szoros fizetésért máshová? Azt gondoljuk, hogy rosszabb orvos, mert nem a magánrendelésére mentünk? Szerintem nem.
A tanárok valahogy mindenki pofonfájává váltak, a társadalmi feszültségek élesen lecsapódnak az iskola falai között, a tanárok pedig tehetetlenek. Mit is tehetnénk, amikor minden eszközt elvettek tőlünk, fegyelmezni nem lehet, ha nem használ a szép szó, akkor már csak az isteni gondviselésben bízhatunk. Elvárja a szülő, hogy a lusta, szemtelen gyerekéből a tanév végére neveljünk kedves, szorgalmas, tiszelettudó csemetét, de azt, hogy ezt hogyan is kellene megvalósítanunk, azt ő sem tudja. Egyrészről nagyon magasak az elvárások -szinte varázslónak kellene lennünk-, másrészről azt éreztetik velünk, hogy a mi munkánk aztán semmit nem ér. Természetesen a személyes találkozások során a legnagyobb tisztelettel beszélnek velünk, de a diákok magatartásából egyértelműen kiolvasható, hogy mi is a szülő véleménye.
