444

Tényleg olyan keveset dolgozik egy tanár?

Ellenőrző , 2009.09.08. 08:00

Huebertől kaptuk ezt az inkább elkeseredett mint felháborodott hangvételű levelet, amelyben a frissen kézhesz kapott órarendjén töpreng, nem értve, hogy is kaphatott ilyen mennyiségű órát a nyakába. Aki szerint a tanárok egész nap csak sakkoznak a lyukas órákon, az olvassa el!

Szia Ellenőrző!

Az aktuális órarendemet kézhez kapva -és már az első szívroham után-, felötlött bennem, hogy megírom nektek a tanárok álláspontját, a kötelező heti 22 óráról. Gyarkran hallom ugyanis, hogy a tanárok csak nyaralnak egész évben, a tanítási idő alatt is hazamehetnek max. 1-kor, mivel 22/5, az napi 4-5 óra. Na ilyen tanárt nem ismerek, de maradok a saját órarendemnél. Összeszámoltam, 39 órát vagyok bent egy héten, és ez csak, ami hivatalosan az órarendemben van, a pluszokat nem is számolom, ebből 6 lyukasórám van, amikor ingyen vagyok bent az iskolában, mert arra nyilván nem fizetnek.
Tanítok 8 osztályban, van ahol heti 12 órát is tartok, mert nyelvi előkészítősök, ami nagyon sok plusz munkát jelent. Ha egy héten csak 2 osztályban íratok, az is nagyon sok javítanivaló, ehhez jön még az otthon készülés. Rendszeresen 4-5 órakor kelek reggel, hogy tudjak haladni a munkámmal, mert a délutánokat (4-1/2 5-től) és az estéket a gyerekeimmel töltöm, hogy ne csak a más gyerekét neveljem. Hétvégén egyetemre járok, szóval marad a vasárnap pihenésre. Ennyit szerettem volna az egész délutáni láblógatós tanári pályával kapcsolatban megírni!
Köszi, sziasztok!

Címkék: munkaidő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr481363941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.09.08. 15:09:23

Mindenkinek hozzászólok.

Tanárnak lenni jobb vagy rosszabb?
Egyik se. Ugyanolyan. Multinál dolgozni se egy kiemelkedő élmény. és itt nem a gyártósorra gondolok. Az sem csak papírtologatás. Napi kb. 10 óra munka (nem kaja, meg munkábajutás, meg locsifecsi) mindez rugalmas munkaidővel.

Szünidő:
Má bocsánat, de ha ennyire sír itt némely tanár, hogy szünidő az nem jó dolog, akkor tessék követelni, hogy akkor is dolgozzanak. Igenis a szünidő egy kedvezmény a tanároknak.

Készülni az órára:
Utánaolvasni, hogy mi újság a szakterületen, szélesíteni a tudományos látókört? Elárulok egy titkot. Ez kurvára nem készülés. Ez a szakmai szintentartás, mindenkinek maga ügye, hogy csinálja-e. Ne tessék a munkaidőbe számolni. Egy mérnök mikor olvasgat az újabb dolgokról? Munkaidőben? Frászt. Este, hétvégén, szabadság alatt, WC-n.

Fizu:
Nem egy egetrengető. Befektetéseket három ismérv alapján jellemezhetjük (mindenki hallgatott már ügynököt) likvidítás, hozam, biztonság. Na hát ez a hozamban nem nagy, de a biztonság megvan. Viszonlyag kevés tanárt rúgnak ki.
Én differenciálnám a tanári béreket teljesítmény szerint. Aki megérdemli, megdolgozik érte, az kapjon többet.

Pályaelhagyók
Sok a pályaelhagyó? Persze. Kik jelentkeznek BTK-ra TTK-ra (tisztelet a kivételnek), akik diplomát akarnak szerezni, de nem tudják még mivel. Nincs is talán annyi tanári állás, ahány TK-s végző egy évben van. Persze, hogy sokan nem a pályán maradnak.
Sok ilyen embert ismerek, akik ilyen helyen tanultak, eszükbe nem jutott, hogy tanárok legyenek. Az amit tanultak öt év alatt, azt egy orvosis, jobb közgáz, vagy jogi egyetemen egy szemeszter alatt megtanulják.

Uff

gitáros 2009.09.08. 15:09:48

@pcr:
Miért, hogy viselkedik? :)

A. B. Normal 2009.09.08. 15:10:12

@elod72: hopp, eltűnt a hozzászólásom fele.
Szóval nyilván nem, de nem is ez a baj, h. a kontraszelekció: most a szar fizetés, azelőtt meg 40 év kemény elnyomás kitermelt egy mentálisan ÉS erkölcsileg cselendzsid tanárgenerációt.

akakukk 2009.09.08. 15:11:01

@elod72:
Engem nagyon elkeserít a tanárok elégedetlensége, hogy ha megfeszülnek, akkor sem keresnek annyi pénzt, ami gyógyír lehetne frusztráltságukra. De könyörgöm, igazolhatjuk-e silány munkánkat azzal az érvvel, hogy "ennyi pénzért mégis mit várnak tőlünk!".

A silany munkara nemnagyon van mentseg. De ha nem tudja eltartani a csaladjat, es plusszmunkat kell vallania, az bizony meglatszhat a tanitas minosegen. Egy tanar hazaspar mibol vegyen lakast? Mibol neveljen gyereket? Hat plusszmunkat vallal, nem ez a helyes? De a testi-lelki kizsigerelesnek is van hatara, es ilyen korulmenyek kozott nem fair minosegi munkat elvarni. Maltert hordani lehet faradtan, de jol tanitani nem. Mas orszgban sem a tanari berebol lesz valaki milliomos, de tisztesseges eletre futja.

Lépes Elek 2009.09.08. 15:11:29

En tanitottam 3 orszagban 3 kulonbozo nyelven real targyakat, most is azt teszem egy nyugati orszagban, gimnaziumban jo fizetesert. Sajnalom, hogy ilyen sok negativ hozzaszolas van a tanarokrol. Ilyesmit sehol nem tapasztaltam Magyarorszagot kiveve. Az en tovabblepesemben is komoly szerepet jatszott ez a magasfoku lesajnalas.

Nagy kar, mert a tanitok semmibevetele nem vezet jora.

közlekedési bűnöző (törölt) 2009.09.08. 15:11:55

@pcr: Te most egy csoport viselkedésére következtetsz egyetlen tagjának a viselkedéséből?

Egyébként ne terelj, hanem arra válaszolj, hogy mit tennél 20-25 fent leírt típusú gyerekkel, ha téged bíznának meg a felügyelettel!

Állítsuk meg a ......... 2009.09.08. 15:12:52

@Bajnok:
Nem értünk egyet , talán nem ismered a mai egyetemi rendszert a Btk-ra járnak a történészek , régészek , levéltárosok , múzeológusok , politológusok, szociológusok stb, stb ők mind nem tanárnak készülnek.

akakukk 2009.09.08. 15:12:59

@elod72: Tapasztalatbol mondod? Mert en hat evig tapasztaltam, es a kozhiedelemmel ellentetben nekunk jo volt. Amerika nagy, ha altalanositasz, nagyot tevedhetsz.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.08. 15:14:21

@közlekedési bűnöző: "Egyébként ne terelj, hanem arra válaszolj, hogy mit tennél 20-25 fent leírt típusú gyerekkel, ha téged bíznának meg a felügyelettel!"

van ennek szakirodalma. tanítják is a tanárjelölteknek, nem?

elod72 2009.09.08. 15:14:58

@A. B. Normal: Cinikus hozzászólásomat Arogáns Antika ihlette, nem számítottam komoly reakcióra. Ettől függetlenül maximálisan egyetértek a véleményeddel, sőt nem is szűkíteném le a "tanárgeneráció"-ra.

johevi 2009.09.08. 15:16:37

Nejem pedagógus, elvileg napközis. Heti 4x van délelőtt is besegítő órája, ilyenkor 9-re, 10-re megy, utána nyilván nem jön haza 1-2 órára, ennyi lenne maga sz ut oda-vissza. Többször ügyeletes egy héten ezért akkor is bent van hatig, ha egy kivételével minden gyereket hazavittek 4-kor, és csak egy marad. A szeptember és az október rámegy a családlátogatásra, ilyenkor 8-9 körül kerül haza ( többnyire akkor is kiborulva, hogy mit lát ott... ) havonta 2 szombat elb@va: egészségnap, osztálykirándulás, tantestületi kirándulás, sportnap, stb. Én multinál dolgozom, egyszer - csak úgy kiváncsiságból - írtuk ki-mennyit dolgozik egy nap: döntetlen lett, pedig én sem lazsálok...

Lépes Elek 2009.09.08. 15:17:09

@Bajnok: "Az amit tanultak öt év alatt, azt egy orvosis, jobb közgáz, vagy jogi egyetemen egy szemeszter alatt megtanulják."

Kizsfijju. Most megnevettettel.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.08. 15:18:00

@Bajnok: "Viszonlyag kevés tanárt rúgnak ki."

Téves. Ott kezdőik, hogy a fiatal tanárokat fél - egy éves fix szerződésre vesznek fel és nyárra nem jár zsé. Csökkenő gyerekszám van. Ennyi a fix melóról.

Talán tájékozódni kelle...

gitáros 2009.09.08. 15:18:55

@pcr:
És biztos, hogy ettől tanárnak szar?

rózsakeresztes 2009.09.08. 15:19:10

@pcr: ecsém gondolj bele, amikor a gyerek már otthon lubickol, a tanár még gürizik egy kört, mi június végéig és augusztus elejétől már dolgozunk, alapfizetésért, a jűlius meg kötelező szabadság. A többi szünet valóban többlet, de akkor is vannak pl. továbbképzések, táborok stb...
A fizuról meg annyit, hogy 1949-ig a középiskolai tanárok komoly fizetést kaptak, utána döntött úgy az állampárt, hogy a szellemi munka nem olyan fontos, mint a fizikai, na ezért jutottunk el ide!!

Amíg a tanárok fizetése nem lesz versenyképes, addig a kontraszelekció működik, de addig Ti is a gatyátokat fizetitek ki, hogy a piacon megvedd a néhány jó tanár felkészítését.

Arról ne is beszéljünk, hogy a tanárok nemcsak tanítanak, de nevelniük is kellene, hogy a diákok normális országot képzeljenek maguknak.

közlekedési bűnöző (törölt) 2009.09.08. 15:22:30

@idelle: ja, ennek van. Csak azóta kivettek néhány eszközt (tulajdonképpen mindet) a tanárok kezéből.

Nem tudom, mi a szakmád, de legyen mondjuk asztalos. Elveszik tőled a fűrészt, meg a csiszolót aztán basztatnak, hogy miért nem csináltad meg a széket. Mit szólnál hozzá?

Ha lehetne szankcionálni, akkor lehetne nevelni is, de bazzeg alsó 4 osztályban buktatni sem lehet már. Így azért kicsit necces leírni , amit pcr írt, hogy csak a tanár lehet alkalmatlan, ha a gyereket nem tudja megnevelni...

elod72 2009.09.08. 15:23:07

@akakukk: Mondjuk, hogy közvetett tapasztalatból tudom. Tény, hogy nem jártak ott iskolába a gyerekeim, de elég valószínű, hogy hamarosan fognak. A lényeg az output, és ebben nem túl fényes az USA. Nehéz ezt mérni, de pl. a PISA által vizsgált 29 országból nekik a 24. helyet sikerült megcsípni 2003-ban, annak ellenére, hogy nagy pénzt költenek el oktatásra.

johevi 2009.09.08. 15:23:28

Egyébként nagyon sok szülő ott rontja el ( és ez elkeseríti a pedagógusokat ) hogy szarik a gyerekkel való foglalkozásra. Szerinte azért van a délelőtti tanítás, meg a délutáni napközi. otthon már semmit nem kell csinálni, semmit nem kell kikérdezni, semmit nem kell segíteni. Egyébként is inkább megvesz a gyereknek mindent ( PC-játékot ) csak hagyja békén... Sok tehetséges gyerek ott hagyja abban a tanulást, ott veszíti el a tanulás szeretetét, amikor azt látja, hogy más gyerek inkább lent játszik, nincs otthon számonkérés, persze hogy ö is azt választja. "Majd az iskola megneveli a gyereket" NEM Az iskola tanítja, a nevelésben a szülőnek is rézt kell venni.

Állítsuk meg a ......... 2009.09.08. 15:24:28

@gitáros:
Mint ember szerintem nulla a tanítónéni , tehát én nem adnám a gyermekemet a kezei közé.


@rózsakeresztes:
A gyermek otthon lubickol , mert a gyermek dolga a tanulás és nem a munka . Érthető voltam keresztapa?

ChPh 2009.09.08. 15:28:46

Tisztelt Postírór/Beküldő!

Tudok mutatni egy egész iskolát, ahol a fent említett verzió áll fent, vagyis a tanárok jobb esetben 4 napot bent vannak, de van aki 3at és nem óraadók, hanem főállásúak, és az egy egész intézmény... Akinek már 5 nap van órája az "madár"...

elod72 2009.09.08. 15:30:58

@közlekedési bűnöző, @molnibalage: Nagy szerencse, hogy a tanároktól elvették a fűrészt (= nádpálca) meg a csiszolót (= vonalzó körmöshöz), mert sokan rájöttek, hogy nem ezekkel kell alakítani a gyereket. Azt hiszem a leghatékonyabb eszköz (a tanár személyisége) éppen elég. Elég a tanításhoz, természetesen nem elég a kriminális alakok fegyelmezéséhez, de talán azt nem is kéne a tanárok nyakába varrni.

segitoember 2009.09.08. 15:33:26

Az én megfigyelésem szerint a kommentelők nagy része szart sem csinál, csak fizetésért ücsörög és fáj neki az élet.

akakukk 2009.09.08. 15:34:33

@elod72: Amerikaban az onkormanyzatokra van bizva, milyen iskolat csinalnak, de meg ez is allmrol allamra valtozik. Mi olyanban voltunk, ahol nagyon jol mukodo iskolarendszer volt, es kifejezetten tetszett az "iskolaborton" intezmenye. A fegyelmezetlen tanulot a tanar egy elkulonitett helysegbe kuldte egy feladatsorral a kezeben, ahol egy ketmeteres tornatanar ugyelt a rendre es a feladatok megoldasara. A tanar dolga a tanitas es neveles, nem a kezelhetetlen gyermekek fegyelmezese. Ez utobbi nem tul effektiv elkoltese az adofizetok penzenek!

dr.pupak30 2009.09.08. 15:36:34

@elod72: amerika mégis cirka 200 év alatt lepipálta európát úgy, hogy esélyünk nincs behozni, hacsak nem történik valami durva.
lehet, hogy az europai felfogás szerint tudatlanok, mégis mintha az életben működne amit megtanulnak. míg mi a balsorsról rinyálunk 500 éve

közlekedési bűnöző (törölt) 2009.09.08. 15:37:03

@elod72:

te tudsz olvasni, vagy szar volt a tanárod? :-)

Mit gondolsz miért írtam le, hogy még buktatni sem lehet.

A nádpálcáról meg annyit, hogy az anyám (aki egyébként 35 év munkaviszonya alatt soha nem ütött meg gyereket) valamelyik gyereknek azt találta mondani, hogy kap egy taslit. A szülő meg másnapra fenyegetőzve ment az iskolába. A szerencse az volt, hogy épp ott voltam, és mondtam neki, ha még egyszer fenyegetőzik , akkor jól szájon vágom.

Ha pedig úgy gondolod, hogy jó, hogy kivették a nádpálcát meg a vonalzót a kezükből (egyébként én sem értek egyet a testi fenyítéssel, de van amikor már más nincs), akkor mondjál légyszíves egy Mo.-n megvalósult megoldást, amivel meg lehet fékezni egy fékezhetetlen gyereket (by the way: egyre több van ilyenekből a Jetix-nek meg egyéb médiumoknak köszönhetően)

amize 2009.09.08. 15:39:50

Aki irigyli a tanári munkámat, annak ajánlom, hogy próbálja ki.
Utána szerintem megelégszik a sajátjával.
Öszvértől kölcsönzöm a kitartást, kötélből vannak az idegeim.
Szinte mindenkinek nehéz az élete ebben az országban.
Nem egyméást kellene irigyelni és utálni, hanem az együttműködésre kell törekedni. Én minden tanulóban és szülőben ezt az együttműködő felet keresem.
Az más kérdés, hogy nem mindig találom meg.

sutyerák 2009.09.08. 15:44:02

@Bambano: Dunaujváros azért végzett a legveszélyesebb városok közti listán az első helyen,mert vagy 60 iskolai rablást is hozzáírtak,-felszámolták az ilyen eseteket.

elod72 2009.09.08. 15:45:51

@akakukk: Én mondjuk már az iskolabörtön szótól fázom, de ez ízlés kérdése. Ugyanakkor érdekelne, hogy mennyit javultak a "börtönviselt" gyerekek, azaz jobbak lettek-e a börtön után? A feladatsor mint büntetés? Ezzel próbálkoztak a kilenc éves Gaussnál is: adja össze az egészeket 1-100 között. De ő kiszúrt a tanárral, mert pár perc alatt végzett, miközben megalkotta a "kis Gauss" formulát...

elod72 2009.09.08. 15:52:58

@közlekedési bűnöző: Is-is :-) Nem kizáró vagy, ugye?

A buktatásról nem tudok. Erre nem is reagáltam. Azt sem tudom, mi a jetix. Bocs.

Azt meg tényleg sajnálom, hogy őszintén elhiszed: van olyan, amikor a verés segít. Nem vagy ezzel egyedül. A leghatékonyabb módszer az akarat megtörésére, a fegyelem fenntartására. És ezzel minden jót elmondtam róla, a rosszak sorolására meg nem lenne elég hely ebben a boxban.

A. B. Normal 2009.09.08. 15:53:25

@elod72: Nálunk is volt, szép hagyományos neve: karcer.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.08. 15:56:00

@elod72: És a fegyelem fenntartása az hogyan zajlik te zseni? Szó nincs arról, hogy állandóan verni kelle, de kérlek fékezz meg egy c kategóriás állampolágrt aki élből verekedni akar mindenkivel...

elod72 2009.09.08. 16:00:32

@pupak30: Nem tudom pontosan, hogyan definiálod a lepipálást, de tény, hogy az USA sok mindenben előrébb tart, mint Európa. De azért ez még nem lefutott meccs :-) A tudatlan tömeg manipulálható a legjobban, aki elhiszi, hogy Irakban mondjuk majmokkal kell háborút vívni. Ez a blog nem erről szól, így inkább hagyjuk a témát.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2009.09.08. 16:03:34

Bárhol, ahol emberekkel dolgoznol, kell a többieket fegyelmezni, bánni velük, kivívni, hogy meghallgassanak, ráadásul úgy, hogy mondjuk egy szinten vagytok és nem alá-fölé rendelt viszonyban.... Nem kell ezt annyira misztifikálni kérem, hogy mekkora kihívás, micsoda meló.

elod72 2009.09.08. 16:11:33

@molnibalage: El kell, hogy keserítselek: nemhogy zseni nem vagyok, de a választ sem tudom. Azért, mert tudom (na jó, hiszem) valamiről, hogy rossz, nem kell rögtön a jót is megnevezni, ugye?

Ha mindenképpen szeretnél tőlem valami javaslatot látni, akkor egy külső profi pedagógus (mi lett ebből a szóból, háromszor próbáltam helyette mást írni) csapatot képzelnék el, akikhez a tanár (sőt szülő is) fordulhat, és ők igyekeznének segíteni. Hülyék mindig voltak és lesznek, egy szint alatt együtt kell élni velük (ezt meg kell tanulni), egy szint felett be kell avatkozni, de ésszel.

akakukk 2009.09.08. 16:12:04

@elod72: Hat, nem kell feltetlenul bortonnek hivni, az csak az en tulzo megfogalmazasom. Az angol neve "In School Suspension". A feladatsor meg arra jo, hogy a diak ne ussza meg a targgyal valo foglalkozast. Hogy a diakok jobbak lettek-e? Talan igen, mert az ISS nem hivatkozasi alap a hazifeladat hianyara, es ezt azert mindenki el akarta kerulni. De az amerikai filozofia nem nezi, hogy jobb lesz-e a rossz gyerek. A lenyeg, hogy aki tanulni akar, az tanulhasson. A lehetoseg mindenki szamara adott, elni nem kotelezo vele, de aki elni akar, azt nem hatraltathatod.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.08. 16:12:44

@elod72: Jaj, ez a szokásos duma. Azt nézd, hogy mennyivel jobban él ott, aki ugyanazt csinálja, mint itt.

Egy kinti hobbifejlesztő csapat tagja vagyok. Fel sem fogják, hogy milyen kevés pénzből élnek egyesek errefelé. Mikor végeztem és elkezdtem dolgozni, akkor viccesen megjegyezték, hogy akkor most dől a lé. Nem világosítottam fel őket arról, hogy azért amiért egy jenki mérnök kap évi 80-100k-t én kapok olyan 11k zöldhasút...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.08. 16:13:40

@elod72: És erre hol van forrás, mikor anyám saját pénzből vett kérát néha, mert a hónap végére elfogyott? ÉBREDJ már fel te!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.08. 16:14:16

@molnibalage: De kakaóbiztos számítgépre meg digitális táblára van lé, mikor szükségtelenek.

svdkert 2009.09.08. 16:17:11

drágám,
k...........ra sajnállak, hogy ennyit kell izzadnod a 12 havi munkabérért. Úgy hallottam van felvétel csernobilban azuránbányábaröngenyesnek.

akakukk 2009.09.08. 16:20:20

@molnibalage: "De kakaóbiztos számítgépre meg digitális táblára van lé, mikor szükségtelenek."

Nem akarok vedeni senkit, de ez demagogia. Tudod jol, hogy EU-s penzt nem lehet kretara, tanari berre, napi mukodesi koltsegekre forditani. Csak pl. digitalis tablara. Talan jobb lenne nyelvi oktatolaborra, de ahhoz nyelvtanar is kell, akinek fizetest is kell adni.

Bambano 2009.09.08. 16:24:33

@molnibalage: amiről ugye köztudott, hogy nem törvényes foglalkoztatási módszer. Másrészt ha csökken a gyerekszám, csökkenjen a tanári állások száma is, ez így normális. csak nem kellene folyton tüntetni, ha racionalizálás keretén belül be akarnak zárni 4 fő/osztály méretű iskolákat meg 2 utas/nap méretű vasúti mellékvonalakat meg ilyenek.

többen is emlegettétek a fegyelmezési eszközöket. Ebben egyetértek a tanárokkal, valamit lépni kellene. Nem kellene nagy dolog, csak megszüntetni azt az előírást, hogy akkor lehet elküldeni iskolából a gyereket, ha az iskola keres neki befogadó intézményt. maradjon a tankötelezettség 16 éves korig, ha gyerek nem jár, szülőt börtönbe, és legyen az, hogy nevelőtestületi döntéssel ki lehet rúgni egy diákot. Ezt egyszer-kétszer megjátszani, diákot utána nem fogadná be egy intézmény sem, papa börtön, probléma megoldva. Nem gyorsan, nem látványosan, de pár év alatt, egy évtized alatt szépen lassan megoldódna minden ilyen probléma.

Bambano 2009.09.08. 16:25:46

@akakukk: az, hogy valakinek nem tetszik, hogy azokért a számítógépekért, amiket az ibm minden normális országban ingyen, reklámcéllal odaad az óvodásoknak, mi fizettünk egy halom pénzt, az nem demagógia.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.08. 16:26:03

@akakukk: És miért nem lehet? Azért mert az EU egy vicc intézmény. Először működtetni kellene tudni egy inzéményrendszert én nem fejleszetni.

Ez olyan, mintha Magyaroroszág építene egy tengót, csak nem lenne hova tenni és mit csinálni vele, mert itthon már nincs tengeralattjárós okatás.

Pénz megy el HASZNÁLHATATLAN és felesleges eszközökre. A mi időnkben remekül megvoltnuk számítógép nélkül 6 éves koromban. A rokok most 14 éves gyereke is megvolt néküle, mikor ő volt 6.

elod72 2009.09.08. 16:27:00

@molnibalage: Jól látom, hogy válaszoltál a saját kérdésedre? Mindig ott van a legnagyobb pazarlás, ahol legkevesebb a pénz. Aludj még tovább te! :-)

Michael Jackson az USA-ban élt, baromi sok k-ja volt, sőt m-ja is, lehet, hogy te mégis jobban éltél a 11k-ból, hmmm?

drhrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr (tör 2009.09.08. 16:28:05

te jó ég, milyen naívak itt páran

olyan dolgokat kritizálni mernek, amit soha nem láttak még közelből arról az oldalról csak egy kis iskolapadban ülve, hülyegyerekként

sankó panza 2009.09.08. 16:28:14

Tisztelt "Arogáns Antika"!
Szerintem egy minőségbiztosító, egy külföldi nagy cégnél, csak ül a számítógép előtt, kávézgat, böngészi a híreket, néha csinál ezt-azt, miközben "dolgozik" háttérben fut az msn, szól a zene a winampról, "kiugrik" néha megnéz valamit, telefonálgat...majd a pesti dugóban hazafelé beugorva még egy mekis menüért, este 8-ra hazaérve megjegyzi, "nah, hogy én mennyit dolgoztam ma"...Írom mindezt azért, mert soha nem csináltam még egy minőségbiztosító munkáját, nem tudom milyen és mennyi munka van vele.A tanároknak és főleg a tanítóknak is nehéz munkájuk van és sajnos sokszor marad el a sikerélmény és az elismerés is. Ha mi nem lennénk, nem lenne diplomád, nem tudnád bekapcsolni a számítógéped, mert hülye lennél hozzá és valószínű most valami közmunkában töltenéd a drága időd és szidnád a pedagógusokat , hogy nekik milyen jó. Végül , hogy ne feledkezzünk el arról se, továbbra is egy "r"-rel írnád az "Arogáns Antikát" csak már diploma nélkül...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.09.08. 16:31:36

Én pályakezdő tanár vagyok szakiskolában, 91 nettóért, 7:45-kor kezdek, az ideiglenes órarend szerint 1 óra tájban végzem is. Eddig igen jól hangzik, nem panaszkodom.

Azért ettől függetlenül kívánom a fikázóknak, hogy nekik is üvöltsenek a fülükbe napi 5 órában folyamatosan, pofázzanak vissza nekik 10 másodpercenként, fingjanak az orruk alá csak egy hétig, úgy hogy nem küldhetnek ki senkit, viseljék el a fenyegetést, hogy majd jön a "kiccsalád". :)

akakukk 2009.09.08. 16:32:04

@sankó panza: "Végül , hogy ne feledkezzünk el arról se, továbbra is egy "r"-rel írnád az "Arogáns Antikát" csak már diploma nélkül..." :D:D

suklemovics 2009.09.08. 16:32:12

@A. B. Normal: Bocsi, nagyvárosi irodista vagyok, hogy a te szavaiddal éljek, próbálom összekaparni a tandíjjam mellette, éjszaka tanulok, és én is azt a pénzt keresem, mint az említett tanár úr, emberekkel foglalkozom és nem is egyszerűekkel.
Sajnálom, hogy oda jutottunk, hogy nem fizetik meg a tanárokat.
Tisztességtelen, hogy jelenleg én érettségivel ugyanazt a pénzt megkeresem, mint egy diplomás tanár, ám ne rajtunk tessék elverni a port.
A legtöbb ember maga választja a hivatását. Nem, nem a munkáját, a hivatását. Nagy a különbség. A tanárok nagy része elmehetne máshova dolgozni, de nekik ez a hivatásuk és ezért megérdemlik a legnagyobb tiszteletet.
Apám is tanár, 7 éves voltam mikor elhagyott minket. Mint Apa megbukott, de fantasztikus tanár.
Csak ennyit akartam.

Bambano 2009.09.08. 16:34:04

@sankó panza: höhö, a sors úgy hozta, hogyha én nem jártam volna iskolába, akkor most a *TANÁROK* nem tudnák bekapcsolni a számítógépüket...

@wzoli: én tanítottam pár évet, úgyhogy mindkét oldalát láttam már a tanári asztalnak...

elod72 2009.09.08. 16:35:04

@Gee Halen: Ha pályakezdő, akkor még nem késő váltani! Vagy fel kell nőni a feladathoz... (egy nem fikázó)

Troppauer74 2009.09.08. 16:36:57

Van itt olyan aki tanárként is dolgozott meg nem tanárként is? Én ilyen vagyok, úgyhogy elsőkézből tudom mondani: soha olyan keveset nem kellett dolgoznom, mint amikor tanítottam. Készülni? Bocs, azért vagyok egy adott tantárgy tanára, mert értek hozzá, nem kellett nekem semmit készülni. Azt is el szoktam felejteni, hogy hol hagytuk abba legutóbb. Megérdeztem, aztán hajrá, tartottam az órát.
Dolgozatok összeállítása? Ja, egyszer, azután mindig ugyanazt adtam kis módosítással. Kijavítani persze kellett, de ez lyukas órákban simán megvolt.
A nyári és téli szünet hihetetlenül jó, a fizetés viszont tényleg szar, ezért is hagytam ott. Akinek ez fontos, az ne menjen tanárnak, ezt mindenki tudja, nem titok. Ja, matek-számtech szakos voltam de matekot nem tanítottam.
Azóta sem vagyok a munka hőse, de lényegesen több munkám van, igaz többet is keresek.
Osztályfőnök nem voltam, ez még persze plussz melót adott volna, ezt elismerem. Ja és a 22 kötelező óra 45*22 percet jelent, nem 60*22-t. Az óra mindenhol 60 perc, csak az iskolában nem.

drhrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr (tör 2009.09.08. 16:37:44

@Bambano:
ja látom, tanárokat informatikára

én meg titkárnőket számítástechnikára

nem ugyanaz, köszönőviszonyban sincsenek

drhrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr (tör 2009.09.08. 16:38:39

@Troppauer74:
nagy tanár lehettél, ezért ilyen szar a véleménye az embereknek
jó hogy abbahagytad

ProShopper 2009.09.08. 16:38:54

elolvastuk... minden normális főállású munkás embernek ennyit vagy ennél azért többet kell dolgoznia. kivéve ha orvos vagy ápoló mert akkor sokkal többet. vagy ha multinál dolgozik kis emberként mert akkor is. vagy ha vendéglátós, vagy ha saját cége van. vagy ha sportoló vagy :) vagy eladó egy szupermarketben, vagy szóval értitek ... a tanárt persze ezalatt nem fizetik meg, ami tény. és az orvost? ápolót? multinál kezdőket? vendéglátósokat? pénztárost a szupermarketben? nevelési tanácsadóban a gyógypedagódust? ja! őket sem... akkor mi itt az egyedi probléma? és tudomásom szerint (anyám is ezzel foglalkozik) a suliszünet az szünet. szóval a tanár akkor is kevesebb napot és kevesebb órát dolgozik mint a legtöbben, még ha ezt szar is elismerni. a történelem és a matematika pedig nem sokat változik szóval a tavalyi óratervek azért ha nem is copy-paste de irányadónak nem rosszak gondolom. na mind1. a probléma egyébként sem ez. nyugaton (illetve nálunk is régen) pedagógusnak lenni az státusz volt illetve jobb helyeken még ma is az. nálunk azonban nincs már ennek a hivatásnak rangja. egyetemi szinten még csak - csak, mert egy prof az mégiscsak prof. de általános iskola és gimnáziumi szinten... a tanárképző főiskolákra kb a legalacsonyabb pontszámmal lehet bekerülni és elnézést a kivételnek akinek tényleg ez élete küldetése, de alapból az megy tanárképzőbe (tesi földrajz szakra) akit 'rendes' felsőoktatási intézménybe nem vettek fel viszont ezzel szemben fitt :)

Lépes Elek 2009.09.08. 16:42:20

@Troppauer74: A tarsadalom halaval tartozik, amiert abbahagytad.

Krisz30 2009.09.08. 16:43:55

@Troppauer74: Az óra sem mindenhol 60 perc idéznék a 50/1999. (XI.3.) EüM rendeletből ha megengeded:
"4.§ A munkáltató a munkafolyamatokat úgy szervezi meg, hogy a folyamatos képernyő előtti munkavégzést óránként legalább tízperces - össze nem vonható - szünetek szakítsák meg, továbbá a képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje a napi hat órát ne haladja meg."

Amennyiben tényleg az informatikában dolgozol csodálkozom, hogy erről nem tudsz.
Ja, hogy ezt nálatok nem veszik figyelembe? Kérlek, ez már nem a tanárok miatt van... ;)

'it's cool to know nothing' 2009.09.08. 16:45:24

@cindbl:
Oszt mit tanítasz? "Hejesírást"? Te magad vagy a kontraszelekció q.e.d.

lor 2009.09.08. 16:45:49

"de maradok a sajátom órarendemnél."
rendben

Troppauer74 2009.09.08. 16:48:16

@wzoli: nyilván egy hozzászólásból el tudod dönteni, hogy milyen tanár voltam. Nagyon bölcs ember lehetsz, ha neked ennyi is elég. Vagy csak ennyi érved van? Esetleg? Persze írhatnád azt is, hogy az én apukám erősebb...
A tanári fizetés szerintem az elvégzett munkával arányos, mint oly sok egyéb munkahely és feladatkör esetén. Sokan gondolják úgy, hogy alul vannak fizetve, de kis hazánkban bizony sok helyen alacsonyak a fizetések. Ez van. Azért aki tanárnak megy, az nincs tisztában a fizetéssel, csak az első hónapban döbben rá? Na ne már...

Az igazi gáz, hogy a jobb képességű tanárok közül sok nem a szakmában helyezkedik el, mert okosak, jó szakemberek, a versenyszféra felszívja őket. Marad a ... többi. Persze nem akarok általánosítani, de testközelből ez a személyes tapasztalat.

Bambano 2009.09.08. 16:48:27

@wzoli: hol látsz te olyat, hogy tanárokat tanítottam informatikára? diákokat tanítottam, nem tanárokat.

Troppauer74 2009.09.08. 16:50:22

@Krisz30: Tudok. És te tudsz olyan munkahelyet, ahol ezt betartják? Nem sok lehet...

Krisz30 2009.09.08. 16:53:02

@Troppauer74: Ez már nem hiszem, hogy a témához tartozik. Törvények szerint Neked is 50 perc egy óra.

Ha Te erről a jogodról( az egészséged kárára ) lemondasz a munkahelyed javára az a Te dolgod, ne a mond azt, hogy mindenhol 60 perc a 60 perc, mert ez így nem teljesen igaz.

Leiter Jakab · http://leiterjakab.blog.hu 2009.09.08. 16:53:32

Hogy a bánatba' van az, hogy ennyien verik a mellüket, hogy ők bizony kurva sokat dolgoznak, szemben a tanárokkal, 8-tól 5-ig, 6-ig, megállás nélkül, és mégis van idejük posztot olvasni, (gondolom, Indexről - olvasgatunk munkaidőben?), aztán kommentet írni, meg visszajönni válaszolni?? Vagy pont ma van mindenki szabadságon? De nem azt írtátok itt sokan hogy soha nem vehettek ki szabadságot a nyári két héten meg a karácsonyon kívül?

Ez vagyok 2009.09.08. 16:56:07

Óriási! Itt megintcsak egy olyan vita alakult ki, amikor a másikat szidják, ócsárolják.
Bármilyen munkáról is legyen szó, ha azt jól csinálják, mindegyik igénybe veszi az embert és az idejét, ha szarul csinálják, kevésbé. Ha valaki valamilyen tevékenységnél kevés idővel rendelkezik, illetőleg sok munkát be kell vállaljon, az előbb-utóbb a minőség rovására megy. Ezen felül, nem vagyunk egyformák, alapból ki igényesebben, ki hanyagabbul dolgozik. Ezeket mindenki tudja, de ha a másikat akarja leszólni, előkerülnek az elvakult indulatok.
Minek kell már megint versengeni, a másikat tiporni?

Troppauer74 2009.09.08. 16:56:25

@Krisz30: OK, ez törvény szerint igaz, nem is ezt vitatom, De ha te erre hivatkozol multi főnököd előtt, akkor másnap már nem biztos, hogy ott dolgozol. Ez egy jogos, de betarthatatlan törvény. Mindenesetre a tanári 45 perc sem pontosan annyi, hányszor kezdődött az óra 1-2-3 perc csúszással a suliban, nálunk ha jól emlékszem elég sokszor, ...
Na mindegy, további szép napot...

Krisz30 2009.09.08. 17:03:22

@Troppauer74: Én multinál dolgozom szintén az informatikában. Számomra az egészségem sokkal fontosabb mint a munkám így ha nem is minden órában de naponta többször kihasználom ezt a 10 perc törvényadta szünetet( lemegyünk sétálni, megbeszéljük a futó fejlesztéseket, darts-ozunk, stb-stb ), így nekem tényleg 50 perc egy óra.

Azt meg hogy hogyan tudod érvényesíteni a jogaid a munkaadóddal szemben azt ne a tanárok nyakába akard varrni.
Ha jó munkaerő vagy és határidőre jól elvégzed a munkád akkor nem hiszem hogy ebbe belekötnének, ha meg nem vagy nem jól dolgozol akkor meg mindegy, hogy mennyit ülsz a géped előtt.

Krisz30 2009.09.08. 17:05:21

Az utolsó mondat értelmesebben:
Ha jó munkaerő vagy és határidőre jól elvégzed a munkád akkor nem hiszem hogy ebbe belekötnének, ha meg nem, vagy nem jól dolgozol akkor meg mindegy, hogy mennyit ülsz a géped előtt.

Kimaradt egy vessző, elnézést.

ősirománszokás 2009.09.08. 17:12:14

@LEPEDÁK:
Nem fikáztam megállapítottam néhány tényt. Nem gonolom hogy a tanári hivatás alacsonyabbrendű és azt sem hogy az ingyenélésről szól. Továbbra is fenntartom ugyanakkor hogy én még tanárt megszakadni em láttam. Ha meg a fair fizetésről beszélünk a rengeteg különóráról meg zsebbefizetett korrepetálásról sem kellene megfeledkezni. Tanárnak nem mentem mert sem türelmem sem késztetésem nem volt hozzá. Nem nézem le, ellenkezőleg megbecsülöm a tanítást hivatásként felfogó embereket. Habár tapasztalatom alapján ez nem feltétlenül fedi le a tanár-társadalom többségét. Részemről annyi a konklúzió, hogy ha olyan szakmát kellene említeni ahol a dolgozóknak oka lenne panaszkodni, a tanári szakma nem kerülne be az első tízbe, ugyanakkor fontos hivatás amit kár lebecsülni és felhigulni hagyni.

louise 2009.09.08. 17:12:15

@lor: Gratulálok, mélyenszántó hozzászólás.

louise 2009.09.08. 17:16:01

@Bambano: Én nem ismerlek mégis be tudom kapcsolni a számítógépemet. Vagy csak eleve a létezésedtől tudjuk bekapcsolni?! Ott nem tanított senki, nem egy tanártól tanultad? Ha igen, jobb ha befogod a szádat és lapítasz, ha nem, tényleg akkora isten vagy, amilyennek érzed magad, te szerencsétlen.

scavengario 2009.09.08. 17:20:04

4 év tanítás után tapasztalataim:
Nem éles a határvonal, de kétféle tanártípust tudok megkülönböztetni. Az egyik ahogy vége a kötelező óráinak, már haza is húzott, nehogy valaki megtalálja valami plusz melóval. Az ilyen általában rutinból tanít, nem szereti a változásokat sem. Akár az ő munkáját könnyítené meg ez a változás, akár a másét, ő nem kér belőle. Csak legyen minél hamarabb otthon.
A másik típus -akikből kevesebb van- hajtanak folyamatosan, igazából ők viszik el a hátukon az egész intézményt.

Pl. nálam van 26 óra hetente, de szinte mindegyikre készülni kell. A szakiskolás osztályoknál a deviáns, vagy szociálisan beilleszkedni nem tudó és egyéb problémás gyerekek miatt. Érts szót egy olyan gyerekkel, aki azt hallja otthon, hogy a magyarok köcsögök, a tanár hülye. Vagy apa mindent elintéz pénzzel, ha törik a 600e Ft-os robogó, sebaj, kap másikat. Tanulni se kell, apa elintézi. És ebből még van 5-6 ilyen egy osztályban. Tarts rendet. Amikor a gyerek szimplán elküld a kurva anyámba.

Ez tarthatatlan helyzet, ezért köteleznek minket mindenféle továbbképzésre (persze a szabadidőnkből megy és ingyen), így majd tudjuk őket kezelni. Közben elkeseredve látjuk, hogy az előadó közelről nem látott még gyereket, leadja amit kell és felmarkolja a lét. Sokkal többet, mint amit mi egy hónap alatt megkeresünk. Nem az a baj, hogy ingyen ülünk ott, hanem hogy teljesen felesleges és használhatatlan az, amit nekünk át akar adni. Eddig a sokból egy előadó mutatott jó dolgokat, de ahhoz minden teremben legyen számítógép, lehetőleg 1 gyereknek 1 gép, plusz projektor, digitális tábla egyéb vicces dolgok. Ja, és feladatokat ehhez a rendszerhez majd szintén nekünk kellene készíteni. Szóval se pénz, se idő rá.

A kötelező órák mellett az adminisztráció rengeteg időt elvisz. Én -mint informatikus- próbálok mindent automatizálni, hogy kevesebb idő menjen el az ilyen feladatokkal, de a betokosodott agyú kollégákat nem lehet rávenni az elektronikus adminisztrációra, ők kényelmesen elvannak a hagyományos móddal is, hiszen ha délben hazalógnak, akkor van idő mindenre.

Persze az iskola honlapja működjön, legyen fejlesztve, de a tartalom is mindig aktuális és érdekes legyen. Tegnapra legyen kész, mert ma szóltunk. Komlett portálrendszert márazonnal (miközben maguk sem tudják, mit akarnak igazán)! Az ingyenes rendszerek is rosszak, mindig van bennük valami, ami nem tetszik, nézzem át, tanuljam meg, írjam át! Még mindig tegnapra legyen meg. Ez csak 5 perces meló, nem?!?! De ezért pénz nem jár! Sőt, a fejlesztés mellett rohangáljak a friss tartalom után, mert maguktól nem hozzák ám az emberek. Lyukasórákban komoly munkát végezni? (dolgozatjavítás, naplóbeírás ok, de most a nagyobb kaliberű dolgokra gondolok, mint a felnőttképzés menedzselése, stb.) Tessék megkérdezni egy programozót, milyen úgy dolgozni, hogy a programot 1 órán át írhatja (illetve tervezheti), majd szakítsa félbe és 2 óra múlva ismét folytassa 1 órát, aztán megint megszakít...

Szünetekben bent vagyok rendbe vágni a gépeket, nyári szünetben is igazából az augusztus első 2 hete az, amikor hanyagolhatom az iskolát.

Arról nem is beszélve, hogy a felnőttképzésben rengeteg olyan tantárgy van (a modul alapú -kidolgozatlan- képzésnek hála), amihez még kidolgozott tananyag sincs, egyetemi jegyzetekből próbálom összekaparni a dolgokat, megtanulni, hogy legyen mit átadni.

Reggel 6-kor kelek (szerencsére nem 4-kor), de este 7-ig simán van mit csinálni. Kb ilyentájt megunom a dolgot és hazaviszem a melót. Szerencsére még nincs gyerekem, így este 10-12-ig még tudok dolgozni.

Leszarom a segédmunkást, a szalagmunkást, ők nem tanultak, én igen. Dolgozok ugyanennyit, de több pénzért szeretném. És igen, próbálok a versenyszféra felé nyitni, mert egy barátommal közösen kisebb melókat el tudtunk vállalni és jobban megérné, mint az állami szférában, ahol fentről a hozzá nem értők dirigálnak és még véletlenül se a logikus és hatékony rendszereket részesítik előnyben. De sajnos ahhoz, hogy váltsak, jobban kell nyomulni a versenyszférában, de ehhez megint több idő kéne...

Köszönöm, kisírtam magam.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.08. 17:22:41

@Krisz30: Ez nálam is így van. Amíg kész a meló időre senki nem basztat. Pl ilyen sokáig mint ma, elég ritkán vagyok bent. :)

nina80 2009.09.08. 17:25:25

arogáns anti: a hozzászólásodból üvölt, hogy számodra a tanítás&tanári munka: ahogy azt Móricka elképzeli....

készülésről: nem arra kell készülnie a kedves földrajz szakos tanerőnek, hogy megtalálja Albániát a térképen, hanem hogy egy érdekes-értelmes órát rakjon össze, amely nem csak az ő előadásából áll, hanem bevonja a tanulókat, leköti a figyelmüket, stb...
és akkor nem beszéltem arról, hogy egy jó tanárnak mindig meg kell újulnia, a tanítása tartalmában és formájában, mindig igazodnia kell a tanított gyerekekhez, kor követelményeihez. (ez természetesen nem azt jelenti, h. ne lennének bevált módszerei, stb.)

dolgozatok: nyilvánvalóan változtatni kell őket osztályról osztályra. a javításuk pedig időbe kerül.
lazán ide kapcsolódik még a kötelező adminisztráció, amely szinten időigényes, és tanórán kívül esik, ill. a kirándulások, egyéb programok, ügyeletek.

Troppauer74: sajnos részben igaz, amit irsz, hogy sokaknak kényszerpálya a tanárság. hálisten, nem mindenkinek. és valóban lehet úgy is csinálni a dolgokat, ahogy te leírtad, de az nem fog minőségi munkát eredményezni, csak elfogadhatót...

egy szó mint száz: a relativ kevés óraszámnak az oka, hogy a tanárnak legyen ideje, energiája a tanítással kapcsolatos órán kívüli tevékenységekre és a készülésre, amelyek együtt bőven kiadnak egy átlag teljes munkaidőt, mondjuk egy multinál.
Sajnos, a baj az, hogy a fizetésük ennek csak fele, harmada...
Nem csoda, ha igy az arány az elkötelezett tanárok és a kényszerpálya miatt tanárkodóknak kb. : 20-80..
Maximum respekt tehát azoknak, akik a nehéz anyagi körülmények között is lelkesek, és minőségi munkát folytatnak.

Állítsuk meg a ......... 2009.09.08. 18:31:14

Bármennyire is védik itt egyesek a mundér becsületét , azért más munkakörökben is szükség lenne a feltöltődésre , mondjuk a gyári munkásnak is kellene hónap leállás persze egész havi fizetéssel , nemcsak leálláspénzzel.

Egyébként a posztíró azt írta , hogy a másoddiplomájáért jár hétvégenként tanulni vaj azt ki finanszírozza ? 170 ezer/ félév hmmm......

Az nem zavar benneteket , hogy egy rektor éves nettója 54 -100 milla?

Itt mindenki keveset keres a saját szakmájában , ebben az országban csak a csalók , rablók , vezetők, politikusok élnek jól(ja van aki minden pontban érintett egyszerre), sajnos.

2009.09.08. 18:43:21

kicsit kinyílt a bicska a zsebemben azoktól, akik ilyeneket írnak, hogy nem kell tanárnak menni, meg ilyesmik.

ha jól olvasom, postolónk 39 órát tanít, majd dolgozatot javít, felkészül, ilyesmik. valószínűsíthetem, hogy ő egy jó tanár. aki nem brahiból, vagy azért, mert nem vették fel máshova, azért ment a tanárira, hanem azért mert szeretne tanítani. dolgoztam tanárokkal és igenis értem miről beszél az író.

a szülők nagy része elvárja, hogy a gyereke szinvonalas oktatásban vegyen részt, illetve nagyon sokan azt is, hogy az iskola nevelje - és ne csak oktassa - a gyereket.
óránként van 30 gyerek előtted, akinek érdekes órát kell tartani, le kell kötni a figyelmét, mert ha nem, akkor pont semmi értelme annak, hogy bemegy órát tartani.
ráadásul előfordulhat, hogy 2-4 évig nem is tanítja azt az anyagot. muszáj foglalkoznia vele, mert a tanár is felejt. gondoljunk csak az alsós tanítónénire. 4 évente kezdi újra az anyagot. és négy év alatt annyira változik a világ, hogy muszáj újabb dolgokat bevinni az órába, hogy a kisgyerekeket le tudja kötni.
és ugye alsóban napi 4-5 órát tart, 20-30 izgága 6-7 évesnek, akinek az eddigi élete arról szólt, hogy játszott az oviban.

aztán a szülők annak is mennyire örülnek, ha a gyereket érdeklő témában szakkör is van a suliban, amik újabb és érdekesebb anyagot jelentenek a gyereknek, és sokkal több felkészülést a tanárnak. és lehet a szakkör ki van fizetve, de a felkészülés nincs. viszont annak nincs értelme, hogy unalmas szakkört tartsunk a gyereknek ugye?

aztán ott van az osztályfőnökség mint extra. minimális pluszt jelent a fizetésben, viszont mennyivel több időt köt le? ebből is a legjobbak a kirándulások, csoportos programok. a gyerek általában megteheti, hogy nem megy el, de a tanár nem. ő a szabadidejét áldozza be, pénzt nemigazán kap érte, de a felelősség a nyakán van.
és a szülők/diákok elvárják, hogy legyen.. nemde?
de ugyanez igaz a táboroztatásra is. higgyétek el, rohadt nagy a felelősség, hogy annyi gyereket vigyünk haza, amennyit elhoztunk. és ha csak egy nyári láblógatós táborról van szó, akkoris.. reggeltől estig nyomni a programokat, nyomni a háttérmunkát, hogy minden flottul menjen, majd takarodó után a következő napot nagyjából összerakni.

javaslom mindenkinek, hogy próbáljon ki 45 percet egy általános 1. vagy gimi 12. osztályában, órát tartva. egyből rájönne mi a lényeg.
vagy egyszerűen csak próbálja végiggondolni, milyen elvárások vannak a tanár felé, hiszen ha hülye marad a gyerek, az a tanár miatt van ugye?

csak ennyit akartam

Bambano 2009.09.08. 18:47:50

@pcr: engem pl. nem zavarna, ha egy rektor 100 misit keres, ha mögötte olyan a teljesítmény. Mondok egy példát:
Egyik vidéki egyetemünknek nem nagyon vannak külföldi kapcsolatai, kutatási és egyéb szerződései az iparral, stb. stb. Nem tud tisztességes phd kurzust tartani, mert nem tudja témához, publikálási lehetőséghez juttatni a jelöltet.

Másik vidéki egyetemünkön fontos iparági szereplőkkel van évtizedes jó viszony, tehetséges diákokat tolják ki külföldre ilyen-olyan nagyvállalatok kutatóintézeteibe kutatni, szakdolgozatot írni, stb. Az egyetemen senki nem foglalkozik azzal, hogy a diplomamunka milyen érdemjegyet kapott, az az értékmérő, utána a partner vállalat hány évre titkosíttatja a benne kifejlesztett új technológiák miatt. Ezen az egyetemen sima ügy phd-zni, mert vannak kapcsolatok, amiket ennek érdekében mozgatni lehet és azt is el tudom képzelni, hogy állásbörzére se járnak a jobb diákok, hanem végzés előtt belökik őket a hr osztályra, hogy ezt alá kéne írni....:)

Na ez utóbbi rektor keressen 100 millert nettó. Az előbbi meg monnyon le.

És (ha szabad egy mondatnyit politizálni) engem az se zavarna, ha egy politikus másfél misit keres, de közben mondjuk egy vállalat életéhez szükséges adminisztrációt lefelezi. Ha nekem könnyebb, jobb, mert ő jól dolgozott, akkor vigye csak el azt az egy-két millert nettó per hó. Egyéb esetekben meg monnyon le ő is...

Bambano 2009.09.08. 18:56:35

@PTibi: ha nekem megadta volna a sors, hogy csak négy évente tanuljam újra a szakmámat, de boldog lennék... és azok az emberek, akik mondjuk egy gázszállító rendszert, egy villamosenergia elosztó hálózatot üzemeltetnek, azok hogy örülnének, hogy csak nyáron két hétre kell felelősséget vállalniuk, nem pedig minden nap, karácsonykor is... azzal tudattal, hogyha mellényúlnak, kisebb városokban hetekig nem lesz fűtés mondjuk karácsonykor... esetleg egy rosszabb mellényúláskor már kisváros sem lesz..

Tudod milyen az, amikor úgy zúz el melletted az autópályán egy mikrobusz, hogy majd letépi a vákuum az ajtódat és egészen addig dühöngő őrültnek tartod a sofőrt, amíg meg nem látod a hátulján, hogy koraszülött mentő teper a kiemelt klinikára... amikor a rokonod úgy születik meg, hogy Pestről éjjel helikoptert küldenek érte, mert az állapota ezt indokolja...

Ne gondolja egy tanár sem, hogy a többieknek fáklyásmenet az élete.

Bambano 2009.09.08. 18:57:49

@louise: nem csak asztali pc tartozik a számítógép kategóriába. meg nem csak windows.

A Tyne folyó déli partja 2009.09.08. 19:29:03

@idelle: ja. javaslom, tanuld meg az egész szakirodalmat, az összes lehetséges helyzetet, aztán menj be egy osztályba. meg fogsz lepődni...ugyanis, pont az a lényeg, h. NINCS minden gyerekre, helyzetre adható séma, hiába vágtad be az elméletet (ami egyébként sem olyan, mint egy matekpélda, h. 2+2=4), neked kell kitapasztalnod, h. mikor, mi működik. és ez bizony osztályonként változni fog. sőt, gyerekenként is.
@elod72: nem elég. a nevelésnek ugyanis otthon kéne kezdődnie (ahogy az én egyik egykori kolléganőm mondta: mi már hozott anyagból dolgozunk.) márpedig mostanában az van, h. a szülő azt hiszi, h. mindent a tanárnak kell csinálni, majd ő megtanítja Pistikét erre-arra, olyan dolgokra, amiket a szülőnek otthon kellett volna megtanítania. MEg az milyen már, mikor behívatják a szülőt, h. baj van a gyerekkel, mire visszaüzen, h. oldják meg?

amúgy, ebbe a nevelés kérdésbe mindenki gondoljon bele. Egyszerre 20-30, otthonról esetleg teljesen különbőző gyereket kell formálni, az érdeklődését fenntartani, stb. akinek van gyereke, vagy a rokonságban, vagy akár csak vigyázott pár óráig párra, gondoljon vissza arra, h. mennyire kimerült azalatt. A barátom au-pair volt egy évig, egy nyolcéves kisfiúra vigyázott, soha olyan stresszes nem volt életében. Akkor most ezt szorozzuk be húsz gyerekkel...

A Tyne folyó déli partja 2009.09.08. 19:38:14

@Xmas: "a diáknak több az óraszáma". aha, talán számold bele a rajzot, testnevelést, éneket, osztályfőnöki órákat is, amikre nem igazán szokás készülni. plusz, ha a diák nem készül, van esélye arra, h. esetleg nem felel, viszont a tanár elég nehezen tud bemenni egy órára úgy, h. fingja nincs az anyagról.

A Tyne folyó déli partja 2009.09.08. 19:43:26

és azoknak, akik azt hiszik, h. ha tapasztalt a tanár, nem kell készülni.
amikor én nyelviskolában tanítottam, (felnőtteket! akik azért jöttek, mert ők akartak, tehát ez már eleve egy előny, szemben az általános és középiskolákkal, ahol esetleg utálja a diák az órádat, és ezért mindent elkövet, h. megnehezítse a dolgod - mellesleg: ezt akkor még nem tudják, de saját magukkal szúrnak ki. a tanár már lediplomázott, nem neki kell érettségiznie, diplomáznia, stb...)
szóval. nyelviskola, felnőttek. kezdő angol tanfolyam, ugyanaz a könyv, ugyanannyi óraszám, ugyanoda kell eljutni. ennek ellenére az egyik csoportra átlagos mennyiségűt kellett készülnöm, a másikra jóval többet. miért? az anyag ugyanaz volt, a diákok nem. és amit a másik csoport tagjai hamar felfogtak, ezek nem, ezért ki kellett találnom más feladatokat, módszereket, h. ők is megtanulják. Na ezért kell készülni mindig, tapasztalt tanárként is. mert soha nem lesz két ugyanolyan csoport, amelyikre ráhúzhatod ugyanazt.
lehet, h. ha felnőtteknek tartasz előadást, ahol mindenki alszik, de mivel felnőttek, nem fognak rendetlenkedni, akkor nem kell készülni, a gyerekek óráira viszont nagyonis.

A Tyne folyó déli partja 2009.09.08. 19:44:58

@Bambano: nem gondolják. csak elmondják a tényeket, h. nem olyan, mint amilyennek kívülről látszik. amúgy meg, nem érted a lényeget. VÁLTOZIK a tananyag, meg a neveléstan, módszertan, stb. tehát NEM ugyanazt tanulja meg, amit anno az egyetemen. szinte egy új szakmát tanul, nem újra...

A Tyne folyó déli partja 2009.09.08. 19:59:18

@Bona: ja, a diáknak....amúgy nekem anno a gimiben volt nulladik órám (7.05kor kezdődött), meg általában 7 órám (vége 2.30-kor), meg heti kb. kétszer 8 is. (vége fél négy körül...)
vegye már észre mindenki, h. a tanárnak nem addig tart a munkaideje, mint a diáknak, és hogy a szüneteket arra használja, h. készüljön, adminisztráljon, stb.

cindbl 2009.09.08. 22:16:55

@\'it\'s cool to know nothing\': nagy kiraly vagy, jol megmondtad :) azt mondjuk nem tudom, mibol szurted le, hogy helyesirast tanitok, mert lathatoan olvasni nem tudsz. mar NEM tanitok, elhagytam a palyat :D

latod, kontraszelektalt tanarok mellett ilyen remek sracok gyonnek ki a sulibol, mint te. esze semmi, pofa nagy, fikazni barkit barmikor :) en meg tojok rad :D

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.09.08. 22:27:34

@Lépes Elek: Örülök, hogy megnevettettelek. Én ezen egyátalán nem nevettem. Inkább siralmas volt. Bár arra jót derüljek az "iszonyatosan nehéz" vizsgáik történetein.
Ne feledd, én egy átlagos bölcsészt vetettem össze egy orvossal.
(Igaz, itt hibáztam, mert a TTK-t is egy kalap alá vettem. Ezért Mea Culpa)

@pcr: De ismerem a mai oktatási rendszert. (Bologna egy nagy szar) Igen, igazad van, ők nem tanárnak készülnek. De mekkora részét teszik ki, a karra való jelentkezetteknek?

@molnibalage: Fél-egy éves fix szerződéssel. Nevezzük próbaidőnek. Nem véletlen. Sok az olyan, aki nem azért ment tanárképzőre, mert tanár akart lenni, de tök alkalmatlan. Ki kell az ilyeneket szűrni.
De bocs, felveszem a stílusod. Határozott idejű szerződés lejárta nem kirúgás. Ha ezen a rostán átmegy, akkor viszont tényleg kevés tanárt rúgnak ki, és vesznek fel helyette másikat, csak mert nem elég jól dolgozik.
Előbb talán olvasni kéne megtanulni, (nem csak azt, hogy mi van odaírva, hanem, hogy mit jelent) aztán keresni kötözködni valót.
Vissza a saját stílusomra: Bocs pongyolán fogalmaztam.

3006 2009.09.09. 08:31:56

@babhun: aztán mégis elöttünk járnak 100 évvel.

melkaart 2009.09.09. 09:12:43

Némiképp rendszertelenül szeretnék pár dolgot hozzáfűzni.
Elöljáróban: tanítok általános és szakközépiskolában, de dolgoztam "elit" gimnáziumban is, ha nem is a teljes spektrumra, de a tanári pálya jelentős részére azt hiszem van rálátásom. Elsősorban azért választottam ezt a pályát, mert tanítani szerettem volna - pénz miatt nem sírok, egyenlőre elbírom a másodállást. Fontos szempont volt a nyár, és a szünetek, nem szeretnék olyan szülő lenni, aki csak szökőévekben ér rá foglalkozni a gyerekével. Egyetlen dolgot az anyagi körülményekről: jelenlegi iskolámban magamnak veszem a papírt, amire a dolgozatokat nyomtatom, kb. 240 ember, középiskolában több oldal...nem halok éhen emiatt, de méltatlan helyzetnek érzem. Az, hogy ha lépést akarok tartani a szakirodalommal, folyóiratok, ilyesmi, azt nekem kell finanszíroznom - és a havi 8-10000 pénz nettó lejön a fizetésemből. Egyetemen se jobb a helyzet, tanszéki könyvtárnak úgy lett példánya a tanszékvezér aktuális könyvének szerzői példányát kapta ajándékba. Törit tanítok, 30 éves rozzant térképek segítségével, projektort ha veszek is, nem fogom behurcolni minden nap. Ne essék félreértés, nem magam miatt sírok, de amikor elavult eszközökkel, rozzant padokban, penészes termekben ülő diákokat kell okítani, az valahol nyomot hagy a minőségen is.

A tanári készülésről: van, hogy egy nap kétszer mondom el ugyanazt az anyagot a párhuzamos osztályokban, és nem teljesen ugyanúgy - más poénok, más példák, más kérdések. Van ami az egyik osztályban 2 perc, van ahol 10. 9. évfolyamon volt, ahol az iránytűt sem ismerték, a "keleti szomszédja" kifejezés értelmezhetetlen volt számukra. Ezekre készülni kell, év közben többször átalakítani a tanmenetet.

A 45 perces órákról - ez korrekt, de a szünetben - 10 perc, gyalogolok két-három emeletet, vagy folyosón, vagy udvaron ügyelek, naplót keresek, ha valaki diáknak, kollégának gondja-baja-problémája van (engedjem el ezt a 3 gyereket orvosi vizsgálatra, tudomisén) azt kezelem. Ha hat órám van egyhuzamban, akkor valamit eszem-iszom, egyéb szükségletek.

A heti óraszámról: 22 órám van hivatalosan, 2 szakkör, 1 korrepetálás, 2 érettségi előkészítő - ebből egyet talán fizetnek majd. NEm azt mondom, hogy ez olyan hű de sok és megterhelő lenne, de nem irreális a heti 39 óra (van ilyen kollégám).

Szünetek: a nyár baró dolog, én mondjuk melóval töltöttem (így jár aki építkezik), de ez egyéni szocprobléma. Viszont július közepén van záróértekezlet, augusztus 20. körül kezdődik a móka - pótvizsgák, stb. Ehhez simán hozzájön pár hét táborozás - nekem sose volt pofám a diákokkal kifizettetni a szállásom, élelmem, egyrészt így éreztem helyesnek, másrészt így inkább van erkölcsi alapom bármit is kifogásolni a viselkedésükben - ha úgy tetszik fizetek azért, hogy felelhessek 20-30 felelőtlen, időnként önveszélyes diákra.

Diákok eltanácsolása: amíg tanköteles, az iskola köteles szerezni olyan intézményt ahova átveszik, ÉS a szülőnek is bele kell egyeznie. És a diákok tudják is, hogy nem rúghatják ki őket, nem is haboznak visszaélni ezzel (16 évesen hatodikos, 18 évesen kilencedikes nem is olyan ritka). Mi is az eredmény? EGy-egy renitens figura (mondjuk a reális 4-5 osztályonként) sportot űz abból, hogy szétszedje az órád, a tanulni akaró, és tudó gyerekek szülei pedig keresnek más iskolát. Tanárok megfenyegetése sem olyan ritka, ezt le kell kezelni - én kétméteres, 110 kilós lévén nem nagyon kapok ilyesmit, de 50 kilós lányként nem biztos, hogy biztonságban érezném magam az órákon.

Oktatás/nevelés: a történelem érettségi tantárgy, aminek követelményei tőlem függetlenek. Történjék akármi, nekem az a dolgom, hogy érettségin átmenjen, akinek ez a célja. Tudnék érdekesebb, őket jobban megfogó témákról beszélni velük, nem a tudásom/szándékom hiányzik, de az adott órakeretbe ennyi fér. Sok esetben nagyon alacsony szintről indulva kell fejleszteni - az, hogy alsóban nincs buktatás azzal jár, hogy ötödikbe olvasni nem tudó emberek jutnak el, akik képtelenek megtanulni a szükséges mennyiséget - gyakran 10-11. osztályban is kihívás egy nem nehéz szöveg szöveghű felolvasása, 2-3 mondat leírása 5-6 percig is tart - nem azért mert lusták, nem figyelnek, hülyék - egyszerűen sokkal alsóbb osztályokban lemaradtak. Az ilyen tanuló nyilván frusztrált, és ezt le is vezeti - gyűlöli a tárgyat. Engem - azt hiszem - szeretnek a tanítványaim, a törit sokan nem. Magukhoz képest ők is sokat fejlődtek - de ha a reális cél az, hogy 12-re el tudjon olvasni és meg is értsen egy cikket az iraki háborúról pl, akkor az érettségi túlzott elvárás. Az érettségi, kompetenciamérések amúgy is megérnének egy misét, aki csinálta tudja mennyire valós képet ad. A nálunk tanuló gyerekek zömének apára-testvérre-pszichológusra lenne szüksége, lehet és kell is egy-egy szakórát feláldozni a nevelés érdekében (miért rossz ötlet 13 éves lányként diszkóban merevrészegre inni magad, olyan kéthetente, miért nem jó ötlet azt játszani hogy valaki lefekszik a földre és öten rugdossák poénból - mindkettő megtörtént eset)

Eszembe sem jut vitatni, hogy vannak nehezebb szakmák, sosem bírnám az orvosi léttel járó feszültséget és valószínűleg nem vagyok elég okos ahhoz, hogy jó mérnök lehessen belőlem, csak annyit akartam felvillantani, hogy azért nem csak láblógatás ez sem:-) Viszont kevés ahhoz fogható sikerélmény van, mint amikor a tanítványaid szemében látod, hogy leesett nekik a poén, megértettek valamit, esetleg csak szimplán jól érezték magukat az órán.

Bocsi a hosszú szövegért, épp betegszabin vagyok, ráérek:-)

Lépes Elek 2009.09.09. 09:52:26

@Bambano: "Ne gondolja egy tanár sem, hogy a többieknek fáklyásmenet az élete."

En nem gondolom.

Mindenesetre elteszem kinyomtatva ezt a blogot a hozzaszolasokkal, hogy ne kelljen magyaraznom, miert is vandoroltam el Magyarorszagrol.

Gyonyoru lekepezese az irigy, megosztott, lehuzo tarsadalomnak. Tessek mar egy kicsit felemelni a burakat a sarbol es piciket korbetekinteni.

A magyarorszagi tanarok megbecsulese minden szempontbol nulla. Zero. Semmi. (Az erettsegi koruli siras-rivas nam er.) Mondom ezt ugy, hogy ismetlem magam: 3 orszagban tanitottam 3 nyelven mat-fiz-t. Tomott sorokban alltak a foiskolas diakok is az ajtomnal, hogy kapjanak korrepetalasra lehetoseget es tavozasom hirere nem tort ki a hipp-hipp-hurra. Dolgoztam tovabba 4 evet multinal komoly helyen (Magyarorszagon) es parat a magyar allamigazgatasban.

Ettol meg megertem, hogy ilyen a kozhangulat es el is fogadtam, hogy csupan a sajat munkam minosegevel nem tudok ezen valtoztatni. Eppen ezert vandorbatyut fogtam, mert a hos tipust nem nekem talaltak ki. Cselekedni ezt tudtam. Most elegedett es boldog vagyok. Kivanom ezt mindenkinek.

Tovabbi szep napot.

gyuzsu 2009.09.09. 22:18:58

Hát sok minden leírattatott már.
Különösen tetszett a luksa órámban kijavítom a dolgozatokat amiből úgyis ugyanazt iratom meg minden osztályban kitétel TRoppauer74-től. Próbáld meg ezt megcsinálni egy 36 fős osztály egyenként 2 oldalas irodalom fogalmazásával, amit tartalmi, helyesírási, szerkesztettségi, nyelvhelyességi szempontból kell egyenként értékelni. De ugyanezen osztály 4 oldalas töridogájával sem fogsz végezni 45 perc alatt.

Aztán kirándulásokhoz, egyéb programokhoz: elvárás vagy egyenesen kötelező, hogy ezekben részt vegyél. De nem fozeti az iksola, fozeted te a szebedből. Pedig lehet, hogy amúgy nem néznéd meg tizedszerre a Rómeó és Júliát. Nekem tavaly a 2 napos kirándulásra se szállást, se napidíjat, túlóradíjat, se semmi költségtérítést nem fizettek, bár a kajámat is olcsóbban kihozom itthon, mint egy étteremben. Magyarul fizethettem azért, hoyg dolgozhassak, és még a felelősség is az enyém.

Aztán olvastam még a számolatlanul sok zsebbe fozető korrepetálásról. Matekosnak talán akadhat, nyelvórákat is fizetnek magánban sokan, bár a számolatlant enyhe túlzásnak érzem. (a gázszerelő 60000-es számlanélküli munkáját nem fájlalod?). No most magyar és töri szakokkal manapság nem nagyon akad magántanítvány, nekem az elmúlt 5 évben kettő volt csak. A szülő már nem fizet ezekre a tárgxyakra, tanuld meg fiam a könyvől, mondja az utódjának.

Amúgy nekem ma csökkentették a másodállásomban (esti gimi) az óradíjamat bruttó 2300 ft-ra. Nemcsak nekem, mindenkinek. Gondold meg, hogy mit tudsz leszámlázni tanárként, és mit adózol vállakozóként ebből és mi marad utána. Ki mozdulna meg a maradékért?

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása