A kézbesítők 15%-a diplomás avagy ne tanulhasson bárki tovább
A siker egyik kulcsának sokan-a celebbé váláson kívül- a diploma megszerzését tekintik. Bámilyen diplomát, bármilyen áron, akár a kilátástalan eladósodás árán is, tehetségtől és tanulmányi átlagtól függetlenül vágnak bele a diákok felsőfokú tanulmányaiba, aztán majd csak lesz valami. A diploma ma már olyan, mint 20 éve az érettségi, nélküle nehéz boldogulni, de vannak olyan szakmák, amelyekhez egyszerűen nincsen szükség diplomára, ezeknek a presztizsét kellene emelni ahhoz, hogy ne a feneketlen kútba -felsőoktatás- öntse a szülő, diák és természetesen az állam a pénzt.
Mi a siker kulcsa ebben az országban? A választ kapásból tudja mindenki: az, hogy, a celebbé válást nem számítva persze, „diplomát kell szerezni”. Mindenáron. A felsőoktatásban eltöltött évek jobb állást, magasabb keresetet és boldogabb életet fognak eredményezni – ezt verték a szülők, iskolások, tanárok fejébe. A „csak diplomád legyen” aranybölcsesség azonban megbosszulja magát. A bachelor képzést elkezdettek talán fele fog végezni az előírt képzési idő + két év időtartamon belül. Azon hallgatók között, akik már középiskolában is a gyengébbek közé tartoztak, 80% a lemorzsolódás. A diákhitel, a szülői támogatás esetükben kárba vész, diploma nélkül maradnak. Bizonyos diákok ne tanuljanak tovább! Legyenek értelmes alternatívák azok számára, akiknek nem való a felsőoktatás vagy még nem készek rá. Régóta mondják, hogy nem mindenki való egyetemre, a gazdasági válság csak felerősíti ezeket a hangokat, hiszen a felsőoktatásra is kevesebb pénz jut. A szakmák tanulása felé kellene terelni ezeket a fiatalokat, többek között céges tanulószerződésekkel. Igaz, hogy több környezetmérnökre van szükség, mint 10-15 évvel ezelőtt, de még mindig jóval kevesebbre, mint mondjuk kőművesre. Számos álláshoz egyszerűen nincs is szükség diplomára. A legkeresettebb képesítések jelenleg és a közeljövőben: hegesztő, gépi forgácsoló, kőműves, ápoló, szerszámkészítő, ács-állványozó, burkoló, villanyszerelő, elektronikai műszerész, karosszérialakatos. Ezek mellett eltörpül a diplomás slágerszakmák (villamosmérnök, gépészmérnök, programozó, stb.) létszámigénye. A következő évtizedekben például tömeges hiány lesz egészségügyi szakdolgozóból. Egy tanulmány szerint a postai kézbesítők 15%-a diplomás. Páran közülük akár egy autót is vehettek volna az oktatásukra fordított pénzből. A középiskolából kikerülők egy része jobban járna, ha inkább azt tanítanák meg nekik, hogyan viselkedjenek és kommunikáljanak egy munkahelyen. A munkáltatók még a tanulmányi előmenetelnél is jobban értékelik, ha a pályakezdők képesek problémákat megoldani, döntéseket hozni, konfliktusokat kezelni, tárgyalni, együttműködni másokkal és aktívan figyelni. Ezen igények kielégítések helyett a középiskolákban inkább a továbbtanulásra készítik fel a diákokat. Németországban az érettségizők 40%-a, ahelyett, hogy egyetemre menne, cégekhez megy tanoncnak, ahol szakmát, könyvelést, kereskedelmi menedzsmentet vagy számítástechnikát tanul. Néhányuk végzés után keresettebb lesz a munkaerőpiacon, mint a diplomások, hiszen már bizonyítottak egy munkahelyen. Mondhatjuk persze, hogy ha a felsőoktatásba vezető utat egyesek elől elzárjuk, azzal a diákok egy részéről lemondunk bizonyos értelemben, megfosztjuk őket az esélytől, hogy egy másfajta környezetben fejlődhetnének. Továbbá a hátrányos helyzetűekkel szemben is negatív megkülönböztetést jelentene. Nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy a diploma megszerzése nem csak a pénzügyi megtérülésről szól. A felsőfokú tanulmányok, még ha el sem jut az illető az oklevélig, igényesebb ízlést, jobb egészséget, és nagyobb szavazati hajlandóságot jelent. Szükség lenne a középiskola és az egyetem közötti lépcsőként értelmes, hasznos, valódi alternatívát jelentő képzésekre, amelyek elvégzése után még mindig dönthet úgy valaki, hogy továbbtanul. A fentiek a New York Times-ban jelentek meg: http://www.nytimes.com/2010/05/16/weekinreview/16s Az írás értelemszerűen nem a magyar helyzetről szól, de elolvasván önkéntelenül is eszembe jutottak a párhuzamok. Rövidítve, nem szó szerinti fordításban közöltem a cikket és itt-ott nem csak nyelvileg magyarítottam bele, a hatás kedvéért. A postás statisztika amerikai. Érdemes elolvasni az eredeti cikkre érkezett hozzászólásokat is: Nagy szavak helyett csupán annyit: érdemes más országokra is kitekinteni. Van, aki pl. az osztatlan orvosképzést (mint amilyen a magyar) gazdaságosabbnak, előnyösebbnek tartja, mint a két lépcsőre tagolt amerikai BSc + M.D. modellt. Lám, van ami nálunk jobb. Szintén jobban állunk abban, hogy az USA-val ellentétben itt legalább van szervezett szakképzés, de a „diplomások helyett szakmunkásokat" irány nálunk több sebből vérzik, hiszen a jelenlegi valóság, hogy aki a szakképzésben végez, annak csak alig több mint fele marad a szakmájában, aki elhelyezkedik, annak 40 százaléka egy év után már elhagyja választott pályáját. Ugyanakkor „nehéz egy jó szerelőt/asztalost/stb. találni”, ha sikerül is, csillagászati órabérrel dolgoznak – na és adófizetés nélkül. Különösen tetszik, amikor az angolszász országokból hozzászólók kiemelik: sokan komoly adósságokba verik magukat a vágyott de túlértékelt diploma megszerzése érdekében. A tandíjra felvett (államilag támogatott) diákhitelek bedőlését meg az adófizetők pénze bánja. Ez sejteti, hogy Magyarországon („akkor majd mindenki meggondolná, hogy szabad bölcsészetet vagy informatikát akar-e tanulni”) sem oldódnának meg a gondok automatikusan a tandíj bevezetésével!
