Hogyan működik az egyetem?
Egy korábbi posztunkra nagyon sok érdekes, tartalmas komment érkezett. Ezek közül ma egyet emeltünk ki, amely nagyon jól foglalja össze a felsőoktatás hiányosságait egy oktató szemszögéből. Rávilágít arra, hogy milyen vezérelvek alapján szerveződik a felsőoktatás, és azt is megtudhatjuk belőle, hogy ér-e bármit is egy TTK-s BSc képzés?
A posztolónak sok mindenben igaza van, de azért van tévedés. Engedjétek meg, hogy egy kicsit árnyaltabb képet fessek a dologról, habár nyilván én sem ismerek minden összefüggést - ahogy egy fiatal, nem rég végzett kutató látja, aki egy ideje az oktatók oldaláról nézi a világot.
Először is, azt a mítoszt, hogy a magyar felsőoktatás valaha is elit volt, gyorsan felejtsük el. Egy erős közepes felsőoktatásunk volt mindig, amit a rendszerváltás óta fokozatosan sikerült lezülleszteni.
A bolognai rendszer valóban elég szar, de nem ez okozza a felsőoktatás romlását, hanem ahogy VulpesVulpes és noirp korábban megjegyezte, egy részről a főiskolák egyetemi rangra emelése, más részről a hallgatói létszám radikális növelése, harmadrészt - ezt már én tenném hozzá - az egyetemi oktatók kontraszelektív értékelési rendszere. Meg egyéb egyetem- és szakspecifikus dolgok, amik itt a hozzászólásokban kezdenek jól kijönni.
Hát először is, azt tudni kell, hogy az egyetem fejpénzt kap minden állami finanszírozott hallgatóért. Ezt a pénzt félévente kapja, tehát ha egy diák kibukik félévkor, jövőre kevesebb pénz jut. Márpedig az egyetem villanyszámlája ugyanannyi lesz, akár egy ember ül a teremben, akár 100. Vagyis az egyetem ellenérdekelt abban, hogy a hallgatókat idejében kirúgja.
A másik lehetőség a spórolásra a tantárgy átszervezés. Vannak olcsóbb tárgyak és vannak drágább tárgyak. Például egy kötelező gyakorlat, amire egyszerre 20 ember fér be, jóval drágább, mint egy 200 főnek megtartott előadás. Már eleve ugye a 200 főnek 10 gyakorlatot kell tartani, ami 10-szer annyi oktatói munkaórát jelent, plusz gyakorlaton egyéb eszközök, vegyszerek fogynak (pl TTK-n, orvosin), hamarabb kiég az írásvetítő/projektor lámpája is (mert annak akkor is 10000 óra az üzemideje, ha 200-an olvassák amit kivetít, meg akkor is, ha 20-an). Emiatt az egyetem átszervezi a képzést, hogy aki reménytelen, az kihulljon az előadáson, és ne kelljen rá vegyszert pazarolni, és a drága, de logikailag előrébb levő órákat későbbre csúsztatja, felborítva ezzel a logikus, érthető képzést.
A hallgatói létszámot ugye a mindenkori kormány határozza meg. Ugye sejtjük, milyen ellenzéki sipákolás lenne, ha mondjuk az egyik kormány vágna egy nagyot a létszámon? Márpedig a mindenkinek ingyen diplomát elve egy tarthatatlan valami, és a diploma értéke már csak azon piaci elv alapján is csökkenni fog, hogy jóval nagyobb lesz a diplomások száma (kínálat) mint a rájuk váró kereslet.
A hallgatók nagy létszáma okoz néhány pszichológiai jellegű problémát. Az ember óhatatlanul a társaihoz méri magát, és ha a társai fele sík hülye, akkor jól érzi magát a maga közepes szintjével. Ezt a hatást nem szabad lebecsülni, azt mondani, hogy „de hát igyekezhetne ha akarna”, hiszen egy embernek mindig a közössége a mérce, nincs „abszolút külső mérce”. Ez sajnos a legjobbakat is visszahúzza. Képzeljük el azt, hogy a 20. legjobb ember az évfolyamon mennyire kepesztene, ha az évfolyam 20 fős lenne. Ez esetben ugyanis ő lenne az évfolyam legrosszabbja. Egy 400 fős évfolyamon meg top 5%-ban van, és jól érzi ott magát. Egy régi, 20 fős évfolyam legrosszabb hallgatója az én TTK-s szakomon simán erősebb egy mai első helyezettnél. (Régen évente 20 főt vettek fel nálunk arra a szakra, amin én végeztem... ma 3-400 a létszám.)
Azt csak halkan súgom meg, hogy a hallgatók jelentős részénél alapszintű készségek hiányoznak, pl szövegértés, nyelvtudás.
Ha már tömegek, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az oktatókra jutó óriási hallgatólétszám milyen károkat okoz. Egy régi, 20 fős évfolyamon az oktatók mindenkit ismertek, ez okozott is némi pressziót a hallgatónak, hogy mindenképp megjelenjenek órán. Ma személytelen az egész, a vizsga is írásbeli (lehetetlen tisztességesen, szóban levizsgáztatni egy 2-300 fős évfolyamot, hogy közben az ember az egyéb kötelezettségeivel is foglalkozni tudjon), és írásbelin persze sokkal könnyebb puskázni, ami azt fogja eredményezni, hogy az egy jegyhez tartozó érték (tudásszint) sokkal kevesebb lesz, mint egy korábbi, főleg szóbeliző évfolyam esetén.
Nézzük a vizsgákat. Nálunk van egy olyan szabály, hogy ha egy évfolyam X%-a megbukik, akkor ki kell vizsgálni az esetet, macerálják az oktatókat, mintha direkt buktatnának. Ez a szabály egyébként legjobb tudomásom szerint a Hallgatói Önkormányzat érdeme. Ez ugye azt fogja eredményezni, hogy az oktató – elkerülendő a kellemetlenségeket meg a 2-300 fő újra vizsgáztatását – eleve lejjebb veszi a szintet. Vagyis olyanok kapnak 2-est (és ezzel diplomát), akik korábban megbuktak volna – további pont a leértékelődéshez.
Ezen kívül a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre több engedményt zsarol ki, ahogy ők mondják, „a hallgatók érdekében” (ezt már hallgató koromban is hibának láttam), ami benn tartja a tök hülye hallgatókat. Sokadik utóvizsga, mindenféle pót-pót lehetőségek, aztán az ember csak átcsúszik egyszer, és végre lesz diplomája. Vajon ez a tény lehúzza a jól tanuló hallgató diplomájának értékét, vagy nem? Szerintem igen.
Ha már HÖK. Ma a HÖK tisztviselők sokszor olyan arcok, akik minden buliban benne vannak, ellenben sokan az 5 éves szakjukat 8 éve végzik. A HÖK tisztségviselőket az egyetem hallgatósága választja a saját soraiból Az óriási létszámok miatt amúgy se ismeri az ember a társait, így mint választó, fogalma sincs, hogy ki az az ember, akit választ, illetve akik ismertek, azok nem a tanulmányi eredményükkel alapozták meg a hírüket. Nálunka a tanszéken az idősebb oktatók mesélik, hogy az ő idejükben az évfolyamelsőkből lettek a HÖK tisztviselők (evidens volt, hogy nem a hülyék ültek le a hallgatóság nevében tárgyalni). Ma ez egyfajta megélhetési politikai jellegű állás, és ennek megfelelő emberekkel van feltöltve.
Na nézzük az oktatók eredményességi mutatóit. Nálunk van egy olyan fogalom, amit óraterhelésnek hívnak. Ez az órák száma szorozva a hallgatók számával, valami íróasztal mögött dolgozó könyvelő találhatta ki, mint az oktatók „mércéje”. Vagyis egy 20 csoportnak tartott előadás (mondjuk egy nem kötelező speci) 10-ed annyi pontot ér, mint egy 200-fős, kötelező főtárgy. Márpedig a főtárgy ugyanaz már évek óta, nagy készülni való nincs rajta. A speci meg többnyire évente változik, az újabb kutatási eredmények ismeretében (ez TTK-n biztos így van). Vagyis egy kis szakterület keveseket érdeklő, de alaposabb felkészültséget igénylő órája pusztán a létszám miatt sokkal kevesebb pontot hoz, mint egy bejáratott, évente leadott, de igazából munkát nem igénylő nagy kurzus. Ráadásul a kurzus ugye automatikusan feltöltődik létszámmal, hiszen kötelező. Ebben a rendszerben az oktatók kénytelenek némi trükkhöz folyamodni, és például megtartják ugyanazt az órát két név alatt. Erre szakmai mentség nincs, csak emberi, hiszen senki se akarja, hogy kirúgják, holott a lelkét kiteszi egy óráért. Nálunk évek óta megy a sakkozás, hogy egy tárgy kinek a nevén legyen meghirdetve, függetlenül attól, hogy ténylegesen ki tartja. Egyszerűen nincs is annyi érdeklődő hallgató, ahány órát tartanunk kéne. Márpedig az, hogy én meghirdetek valamit, amire a kutya se jelentkezik, még semmit nem ér. (Erre lehet mondani, hogy hirdess olyat, ami érdekel valakit. Csakhogy az ember vagy azt hirdeti, amihez ért, vagy azt, ami a hallgatót érdekli, de az többnyire a kötelezőket kivéve a nagy semmi. A hallgató ritka egy motiválatlan fajta, és ha a diplomához el kell végezni mondjuk pár specit, akkor megpróbálja leinformálni a társait, hogy hol lehet a semmire is jegyet kapni, és oda megy – a tisztességes oktatók meg tartják az óráikat 1-2 embernek...)
Vagyis a rendszer összességében kontraproduktív, így a végzett hallgatók még hülyébbek, a jó, lelkiismeretes oktatók pedig még kiszolgáltatottabbak lesznek.
A főiskolák egyetemi rangra emelése megint csak egy hülye politikai lépés volt, ami most megpróbálnak visszacsinálni a „kutatóegyetem” megnevezés bevezetésével, amit a régi főiskola-egyetem felosztás szerinti egyetemek kapnának. Ugyanis egy néhai főiskola másodvonalbeli, kutatást sohasem végző oktatói (akik nem véletlenül mentek oda dolgozni) nem fognak tudni egyetemi képzést adni pusztán azért, mert egyetem lett a nevük. Ilyen módon is csökken a magyar diploma értéke, azaz a külföldi megítélésünk. (És persze a leendő hallgatókkal nem közlik, hogy a Valami Királyról Elnevezett Egyetem pár éve még főiskola volt, ő csak a PR-t látja, meg hogy ez egy egyetem. Országos szintű átverés.)
A bolognai rendszer mindehhez csak hab a tortán, mivel egy BSc természettudós gyakorlatilag semmit nem tud, laboreszközt a kezében nem tartott. Az alapvető laboránsi feladatokat nem képes ellátni, azaz kidobott pénz a képzése, mert nem taníthat (szerencsére), nem kutathat (mert nem tud), a laborban mozdulni nem tud, és a jelentős részükből sose lesz semmi, mivel nem jut be az MSc képzésbe. Vagyis egy olyan szűrés van, ami 3 év hitegetés után, több milliós költség árán elvégzi ugyanazt a feladatot, mint régen a felvételi, eredményül pedig frusztrált, 3 évet elpazarolt, érettséginél semmivel se többet érő emberek tömegét kapjuk.
