22

Mit felügyel a szakfelügyelő?

Ellenőrző , 2010.02.01. 18:11

Több olvasónk is billentyűzetet ragadott Sólyom László különítményének véleménye kapcsán, levélírónk konkrétan a szakfelügyelői rendszer értelmetlenségét nehezményezi -tegyük hozzá-, joggal.

 

Az Indexen megjelent oktatással foglalkozó cikk, az oktatás színvonalának javítását részben a szakfelügyelői/szakértői rendszer megerősítésében látja. Milyen szép is lenne, ha évente kétszer jönnének a szakértők, hospitálnának, azután pedig jóindulatúan javaslatot tennének a hibák javítására, ötletekkel, tanácsokkal látva el a gyakorló pedagógust.

Hogyan is néz ki napjainkban a szakfelügyelői látogatás? Küld egy levelet az Önkormányzat az iskolának, hogy nem használta ki kellőképpen a rendelkezésére álló kapacitást -magyarul a szakfelügyelőnek nincs dolga- és legyen szíves igényeljen szakfelügyelőt. Az iskola igényli, a szakfelügyelő elmondja, mikor is tud jönni. Aztán jön. Az adott tanár már egy héttel korábban a bemutató órát gyakoroltatja a diákokkal, minden óramű pontossággal működik. A vezetés üdvözli a szakértőt, etetik-itatják, bekísérik, kikísérik, mindenki nagyon boldog, de ki profitált a szakfelügyelő véleményéből, tudásából, szakértelméből. Mondjuk ki nyugodtan senki. Jött, látott, de mit? Semmit abból, ami egy iskolai órán igazából történik, nem látott fegyelmezetlenséget, új anyag tanítást, gyakorlást, hiszen az nem mutatós, sőt unalmas. A pedagógus heti 25-30 óráját nem képes azon színvonalon tartani, amit a szakfelügyelő előtt produkál és ezt mindenki tudja. Kirakat óra, mégis miért van rá szükség?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr501720616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.02.01. 19:50:21

Jönne bezzeg bejelentés nélkül. lenne para ezerrel >]

klikk ide · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.01. 19:54:35

Véletlenszerű ellenőrzés sosem árt.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.01. 20:00:56

És mit, és hogyan ellenőrizzen? Ez nem megy a jelenléte nélkül, amikor meg bent ül, pedagógus is, gyerek is máshogy viselkedik.

Rögzítenék csak az órákat videóra, hanggal... csúnya világ lenne, de legalább lehetne ellenőrizni. Melyiket akarjuk?

Talán ha a szakfelügyelet átvenne 1-1 órát a tanároktól, és felmérné, hogy az osztály mire képes? Végigtanítana egy napot a felügyelő, aztán másnap átbeszélnék a tapasztalatokat a tanáriban?

Legalább csinálnának valamit...

kiraaaaa 2010.02.01. 20:06:21

Nálunk járt az előző évben, nem volt bemutató óra, simán bekapcsolódott a menetrendbe. Nem volt gyakorlás..stb. Engem nem zavart, diákot sem.
Viszont nagyon meglepő észrevételt tett: legyen egyforma az érettségi tételsor formai megjelenítése.
Tehát egyforma stílussal gépeljük.
Éljen! Ez építő kritika lett:)
De kiderült,hogy azért hívták, hogy kompetencia alapú-e az oktatásunk! És most már papírom(unk) is van róla, hogy igen:))

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2010.02.01. 20:10:32

Hozzám jöhetnek bármikor, nem parázok tőlük. De lássuk be, tényleg semmi értelme a szakfelügyelői látogatásoknak - legalábbis a jelenlegi formában. Kábé annyi értelme van, mint amikor jönnek az FPI-től, és (egyetlen) motivációs tréningen elmondják, hogy mivel motiváljuk a gyerekeinket, holott fogalmuk sincs arról, hogy kik járnak hozzánk, milyen szülői háttérrel, kulturális igénnyel, magatartásbeli problémákkal.

Képmutatás az egész. Számtalan dolog van, amin változtatni kéne a közoktatásban - a szakfelügyelői látogatások nagyjából a száznegyvenötödik helyen állnak fontosságban.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2010.02.01. 20:24:48

Szakfelügyelő vagyok. Bejelentkezek az oktatási intézménybe, megjelenek, elkérem a pedagógiai programjukat, helyi tanterveiket, a tanár tanmeneteit, megnézem a taneszközjegyzéket, és természetesen a szertárban a valóságos taneszközhalmazt. Megnézem az elmúlt évi tanulói munkák archívumát. Mindenről digitális fotókat készítek. Közben persze valóban bekapok esetleg egy kávét, de kifejezett evés-ivásra nincs idő, meg ugye általában kilenc körül érkezem, a reggeli már megvolt, az ebéd még messze. Bemegyünk a terembe, megnézem a legutóbbi tananyagbejegyzést a naplóban. Érkezik az osztály, elkezdődik az óra. Lap topomon van egy mérőlap, amin pontokat tudok adni mindenféle dolgokra, alkalmazott módszerek, motiválás, szemléltetés,sok rovat, a végén pedig egy rovatban leírom a nem pontozható dolgokat. Ezekre az órákra többnyire valóban jobban felkészülnek a tanárok, de az archívum, a tanmenet, stb. meglehetősen pontosan jelzi a korábban megtartott órák minőségét is.

Óra után megmutatom a kitöltött lapot, ha van valami megjegyzés, ellenvélemény, azt is rávezetem, majd jelentésemet egy cd lemezen beadom az engem megbízó minősítő testületnek, amely vagy elfogadja, vagy ha nem találja elég alaposnak, más szakértőt küld helyettem, ez esetben persze ugrott a díjam és nincs is több megbízatás. Ha elfogadja a jelentést, még természetesen mindig felülbírálhatja, az iskola egyéb dokumentációinak áttekintése után.

Szakérteni ugyanis hanem közoktatási intézményekbe járok, hanem olyan iskolákba, akik ezen túl is vállalnak feladatokat, az ehhez szükséges fejkvótát viszont csak akkor kaphatják meg, ha a kötelező szakértői látogatás a feladatvállalás megfelelő minőségű teljesítését is igazolja. Ha nem, bezárhat az iskola, vezető, tanárok munkahelyüket veszítik.

Mindennek így a közoktatásban is lenne értelme.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2010.02.01. 20:37:31

Persze ehhez az kellene, hogy a közoktatásban alkalmazott tanterveknek legyen részletes, valamennyi tantervi feladat teljesítését lehetővé tévő taneszközjegyzéke, az iskolafenntartók pedig tételes elszámolással tartozzanak a tanulók után kapott fejkvóták elköltéséről. Meg még kellene páér dolog, de már az előbbiek is a fantasztikum világába vezetnek.

0123evian (törölt) 2010.02.01. 20:47:10

szerintem az építő jellegű kritika sosem árt, és van olyan tanár (igaz elvétve), aki nem megsértődik, hanem próbál tanulni belőle. az én munkában is van kontroll, kell fejlődni, ha lépést akarok tartani, szerintem a szakfelügyelőnek épp ez lenne a célja, bár lehet, hogy nem ennek megfelelően működik...

Filipposz 2010.02.01. 21:31:17

Megint sikerül egy igazán fontos részletkérdésen reszelnünk a fingot!

Ilyen kérdéseket szvsz azért nincs értelme felvetni, mert pillanatok alatt kiderül, hogy ebben is ugyanaz a törésvonal osztja ketté az országot, mint (majdnem) minden másban.

Nem a szakfelügyelet létjogosultsága itt a kérdés, hanem, hogy meneteljünk-e tovább ebben a szélsőliberális irányban, amíg teljesen tönkre nem tesszük magunkat, vagy próbáljunk meg a régi (igen: a porosz, szembőltanítós) rendszer romjain felépíteni valami újat, értelmeset, ami legalább nyomokban hasonlít az oktatás-nevelésre és amiből az ország újjászülethet. Lehet, h patetikusan hangzik, de szerintem itt nem kisebb a tét.

Nem állom meg, hogy kifejezésre ne juttassam, hogy mennyire alantas, cinikus, semmirekellő dolognak tartom, amikor olyas valaki minősítget egy, a közjóért dolgozó, igen komoly múltú társaságot, aki momentán nem túl sok mindent tett le az asztalra. Ezt csak úgy mellesleg.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.01. 22:14:23

A szak-ot:) felügyeli:) érted?

Starlark 2010.02.02. 06:58:59

Akkor ez az egész egy normál iskolában úgy néz ki mint egy tessék-lássék minőségügyi audit. A papír mindent elbír...

Én utoljára /akkor még/ tanfelügyelővel általánosban találkoztam aztán jött a rendszerváltás és eltűntek.
Kíváncsi lettem volna mit szólt volna a gimis töri és biosz óráinkhoz ahol gyakorlatilag semmi mást sem csináltunk mint felolvastuk a könyvet. A biosz faktos óra meg úgy nézett ki hogy kiosztották a szürke teszt könyvet aztán hajrá a tanerő meg dogát javított mert hogy ő haza nem visz munkát.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.02. 08:58:55

@Filipposz: Bár a liberális<->poroszos nevelés is kiváló téma, jelen posztban úgy érzem, hogy a szakfelügyelőkről szól a történet. Szerintem a kommentekben is maradjunk itt, engem például rohadtul érdekel, hogy mi is volt a lényege a kirakatóráinknak jó 20 évvel ezelőtt.

Nem épp elegáns fingreszelésnek minősíteni valaki posztját, meg a kommenteket, majd kijelenteni, hogy szerinted mi a fontos, és beszéljünk inkább arról.

Érted, "a liberális<->poroszos szembenállás csak fingreszelés, sokkal fontosabb lenne arról beszélni, hogy Haitin meg éheznek..."

rozsomák 2010.02.02. 12:06:40

"Kirakat óra, mégis miért van rá szükség?"
"Az adott tanár már egy héttel korábban a bemutató órát gyakoroltatja a diákokkal, minden óramű pontossággal működik."

Hát így tényleg semmi értelme.

Én a dirik helyében azt csinálnám, hogy időnként beszólnék egy-egy tanárnak, hogy jön egy szakfelügyelő mostanában, de nem tudom, pontosan mikor, tessék rá készülni, mert én is csak öt perccel csak a kiszemelt óra előtt tudom meg, hogy megjött.

És na,akkor asszem lenne ám oktatási színvonal emelkedése béremelés nélkül is.:-))))

rozsomák 2010.02.02. 12:09:40

@rozsomák: Ja és erről, mint a munkába épített ellenőrzésről - ami minden más munkahelyen megvan egyébként - eszembe jut... miért nem tudnak beülni időnként a dirik egy-egy órára, azt végignézegetve ?
Már az is növelné - kikényszerítve - az oktatás színvonalát...

Kora Délutáni Kornél 2010.02.02. 12:56:06

A szakfelügyelet kérdése szerintem alapvetően szakmai kérdés, így egy köztársasági elnök részéről ilyen markáns véleményt kinyilvánítani szerintem kifejezetten káros. Mondjuk Sólyom Lászlótól láttunk már ennél cifrább belevakkantást is.

A közoktatásnak komoly gondja a minőségellenőrzés szinte teljes hiánya. Ennek módja lehetne akár egy szakfelügyelői rendszer is, de a bejegyzésben is említett szakfelügyelői operettórák miatt önmagában biztosan semmit sem érne. Általános iskolában (80-as évek) mi voltunk a kirakatosztály, úgyhogy minden kóbor szakfelügyelőt hozzánk küldtek be. Sok személyes tapasztalatom van az ilyen órákról.

Egy szakfelügyeleti (vagy akárhogy nevezett) rendszernek akkor lenne valódi minőségjavító szerepe, ha

1. az ellenőrök véletlenszerűen szállnának ki,
2. az óra előtt pár perccel derülne ki, hogy ellenőrzés lesz
3. a tanárok óráinak mérhető része (pl. 1%-a) ellenőrizve lenne (az 1% esetén évente 6-7 alkalmat jelent)
4. egy-egy ellenőrzés eredményét nem afféle végítéletként tekintenék, hanem egy pillanatfelvételként, több ellenőrzés után lépnének bármit is
5. az ellenőrzés értelmes szempontok szerint zajlana, nem a betarthatatlan bürokratikus frincfrancokat ellenőriznék ezerrel
6. az ellenőrzéseknek valódi következményük lenne: az ellenőrzések nyomán fejlesztő tréningre, kiégés elleni tréningre, (stb.) lehetne küldeni a tanárokat, végső esetben el lehetne őket tanácsolni a pályáról.

KDK

akrosztikon 2010.02.02. 14:17:47

@Kora Délutáni Kornél: Úgy látom a többség egyetért azzal a meglátással, hogy érdemes lenne erősíteni a szakfelügyelet rendszerét az oktatásban, a te javaslataid is pont erről szólnak.

Érdemes megemlíteni, hogy nem Sólyom László nyilvánított véleményt, hanem felkért egy csoportot, akik megfogalmaztak egy olyan ajánlást, amit nem kötelező figyelembe venni, de akár hasznos is lehet.

Konkrétan a poszthoz kapcsolódva: Azért mert jelenleg a szakfelügyelet nem működik megfelelően, nem érdemes elvetni az egész rendszert. A szakfelügyeletre szükség van megerősített, átalakított formában. Ezt javasolta a Bölcsek Tanácsa is és ezt javasolja a kommentelők többsége is. Tehát mi a probléma?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.02. 15:41:43

Mi a probléma?

Hogy józan paraszti ésszel mi is azt mondjuk, mint a Bölcsek Tanácsa, csak nekünk senki nem fizet tanácsadói díjat, és eredményeinket nem nem Sólyom László adja közre, valamint nem kerülünk vele index-címlapra.

akrosztikon 2010.02.02. 15:49:46

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Így már világos:)Akkor jó szórakozást ehhez.

Remy 2010.02.02. 18:13:59

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: De, kerülünk címlapra. Tegnap este is kint volt a poszt.

szakértőbb 2010.02.14. 11:03:31

Sz'azstok!

Nem tudom, feltűnt-e valakinek, de szakfelügyelők kb. 15-20 éve nincsenek... A fenntartók időnnként kirendelnek/megrendelnek szakértői vizsgálatokat, a kettő nagyon nem összekeverendő. A szakértő kimegy vagy azt sem, csak a dokumentumokat vizsgálja, attól függően, milyen feladatot kapott, és leadja a jelentését.
A szakfelügyelő más jellegű munkát végzett anno...
Szoval igy klassz ezekről beszelgetni, hogy fogalmatok sincs rola:-)

fragolka 2010.02.15. 11:48:27

Valóban nem tanítottam akkor , amikor szakfelügyelők léteztek. De elméletben a munkaközösség felügyelő kollégának joga és kötelessége folyamatosan a kollégák óráját látogatni. Ezért és a papírmunka elvégzéséért órakedvezményt és plussz fizetést kapnak. Hogy mennyit, az más tészta....(pl.: bruttó 2000Ft)
De ettől függetlenül, lehet és kell is ellenőrizni. Velem úgy csinálták, hogy elöző nap szóltak, az óra előtt meg elmondja az ember a terveit, elvárásait. Utána meg megbeszéljük egy pár percben. Ha így csinálják, akkor nem tudsz előtte gyakoroltatni, de felkészülhetsz. A diákok meg elég öszinték ahhoz, hogy lereagálják a túlságosan feltupirozott órát. :-))) Akinek van tapasztalata, az a kis jelekből is tud következtetni dolgokra.
Nekem ezek az órák kezdő koromban segítettek. De később is tudtak adni valami plusszt, egy másik nézőpontot. Pl.: könnyű anyag volt az elöző órán és
Az már más kérdés, hogy a vezetőség mit kezd ezzel az infoval.
Nyilván, mint mindent, ezt is lehet a visszájára fordítani. Lehet szemétkedni stb.

sorstárs 2010.02.15. 18:26:43

Amikor én tanítani kezdtem, akkor még működött a , nem szakfelügyeleti, hanem szaktanácsadói rendszer. Részemről sokkal többet profitáltam az idősebb kollégák óráinak látogatásaiból. A 90-es évek elején jött az órámra egy hölgy, aki míg én órát tartottam, leült a tanári asztalhoz és még a fiókjaimat is kikutatta. Talált benne egy spirál füzetet, amiben az osztály tanulóinak felméréseit összesítettem. Így rögtön nyomon tudtam követni egy-egy gyerek fejlődését százalékosan is egy-egy tantárgyból. Ezen teljesen elcsodálkozott, hogy milyen jó ötlet. Ma persze már mindent a számítógépen rögzítek. Lehet ezen is csodálkozna. A mostani iskolámban az igazgató évente legalább kétszer látogat órát, hol bejelent, hol nem. A fenntartó részéről is látogatnak egy-két osztályt legalább kétévente. Országos szervek viszont csak az adminisztrációt ellenőrzik, azt viszont évente többször. Elvégre nem a tanítás a fontos, hanem hogy be van-e írva mind az öt dokumentumban az apa minkét keresztneve.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása