Embertelen felsőoktatás?
Sok szó esett már az arctalanná vált felsőoktatásról, illetve arról, hogy egyes főiskolák és egyetemek diplomagyárrá alakulva ontják magukból a felkészületlen hallgatókat. Levélírónk saját tapasztalatát osztja meg velünk, megmutatva, hogy az oktatóknak is nehéz ebben a rendszerben dolgozniuk, hiszen nem is az oktatást, tanítást várják el tőlük, csak azt, hogy asszisztáljanak ennek a tökéletlen rendszernek a működéséhez.
Kedves Ellenőrző!
Saját történetemet szeretném megosztani veletek, válaszként a felsőoktatás szinvonal romlásáról panaszkodó posztokra. Nem vagyok már fiatal, a II. Világháború után születtem egy elszegényedett családba, ahol a legfontosabb érték a tudás volt, nálunk ugyanis sajnos tényleg igaz volt, hogy csak azt nem vehetik el tőlünk, ami a fejünkben van. Minden testvérem továbbtanult, a szüleink mindent megtettek, hogy segítsék a tanulmányainkat. Jó tanuló voltam középiskolában, így nem is volt kérdéses számomra, hogy továbbtanulok, egyből fel is vettek egyetemre, ahol az évfolyamunkon a mi szakpárunkon 6 hallgató volt összesen -csak összehasonlításképpen írom, hogy nem ritka az évfolyamonkénti 600 hallgató sem napjainkban-. Végzés után az egyetemen maradtam doktorálni, utána pedig egy ideig középiskolában tanítottam, amit nagyon szerettem. A város legjobb gimnáziumában tanítottam, okos, továbbtanulni vágyó diákokat, sokukat fel is vettek. Nagyon szép 10 éve volt ez az életemnek, de engedtem a csábításnak és elmentem az egyik helyi főiskolára tanítani. Hízelgett a lelkemnek, hogy főiskolán tanítok, és a fizetésem is sokkal több lett, mint a középiskolában, de a kellemes érzés csak az első vizsgaidőszakig tartott és a kínjaim csak nőttek az elmúlt 12 év alatt. A felsőoktatás embertelen, szeptemberben megérkezik egy arctalan tömeg és ez a tömeg gyakorlatilag arctalan is marad, mert gyakran 200-300 ember ül az előadásaimon, írásban vizsgáznak, szemináriumra csak kevesen járnak, ugyanis nem vezethetünk katalógust, legfeljebb saját használatra, de az, hogy valaki nem járt szemináriumra még nem jelenti azt, hogy nem kaphat félévkor gyakjegyet. Előfordult pár éve, hogy nem adtam egy diáknak gyakjegyet, mert nem láttam egész félévben, de írt a rektornak, ő pedig utasított, hogy adjak lehetőséget a hallgatónak a gyakjegyszerzésre. Írt egy 2 oldalas dolgozatot, nekem pedig adnom kellett rá egy kettest. Ott tartunk, hogy gyakorlatilag el lehet egy bölcsész szakot végezni úgy, hogy be sem dugja a hallgató az orrát az intézménybe. Vizsgán persze megbuktathatom, ha akarom, de miután elolvastam és értékeltem kb. 400 dolgozatot, nem nagyon van kedvem a felével újraíratni. Vajon hogy lehetne szinvonalas felsőoktatást elvárni egy olyan rendszerben, ahol bejön a hallgató szeptemberben, esetleg néha megjelenik előadáson, bead egy nagyon gyenge dolgozatot és kettest kap rá, pedig legszívesebben az érettéségijét is megnézettetném, hogy valódi-e a tudása alapján. Nekem személy szerint az is gondot okoz, hogy a hallgatók nagy része gazdag hülyegyerek, akit apuci befizetett egy diplomára.