13

Iskolai szex-szabad a vásár

Ellenőrző , 2009.10.04. 16:03

Borzos a tanár-diák kapcsolatok egy specifikus formáját írja meg nekünk levelében. Örök kérdés, hogy plátói-e a szerelem, amit a tanítvány a tanári iránt érez, vagy materializálódik-e, akár az iskola falai között. Úgy tűnik, napjainkban ez utóbbi a gyakoribb.

Tisztelt Ellenőrző!

Diákként eddig azt hittem, hogy tilos a tanár-diák szexuális viszony. Talán van rá valamilyen törvény, hogy a tanár nem szexelhet a diákjával. Azt eddig sem tudtam, hogy csak azzal a diákkal nem, akit tanít, vagy azzal sem, aki abba az iskolába jár. Az osztályom az idén végez, és év eleji osztálykiránduláson voltunk, ahol jó sok minden kiderült, ki melyik tanárral/tanárnővel és hol, mikor. Az ő elmondásuk alapján szabad a szex bárkivel, bárhol, de azért ne nagyon derüljön ki, mert nem nézik jó szemmel, de nem rúgják ki érte se a tanárt, se a diákot. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy általános jelenség lenne a suliban, de nem is olyan ritka, mint ahogy én gondoltam.

A mi sulink egy elit gimnázium Budapesten, nagyon sok plusz órával és délutáni foglalkozással, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy "személyes felkészítés" címen futó délutáni foglalkozás nem az adott tárgyból való felkészítést jelenti. Az egyik osztálytársam együtt is jár egy fiatal tanárnővel és állítólag találkoztak a Westendben a suli igazgatójával -ők kézenfogva sétáltak-, de az igazgató csak elnézően mosolygott a dolgon. Tény, hogy a tanárnő azóta is tanítja az osztályunkat, így következménye nem lett az esetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr361426173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2009.10.04. 08:42:44

A jelenség biztos létezik. De, hogy az itt leírtakból mennyi az igazság ás mennyi a hormonoktól túltengő kamaszok édes álma az kideríthetetlen. :)

Csavarhúzós 2009.10.04. 22:00:01

-Törvény az nincs rá, tehát nem tilos. De ellenkezik az íratlan szabályokkal, szóval népköztársaságunk törvénye nem sújtja, de dolgozó népünk megvetése igen.

Más kérdés, hogy mit ér(ne) a törvény, ha az ember szerelmes lesz. Kezdő koromban én is beleestem ebbe a hibába, illetve az egyik tanítványomba, a hatás szimmetrikus volt. El is jött a nagy romantikus beszélgetés, kettesben a tábortűznél, az osztály többi része már aludni tért (micsoda naivitás, később kiderült hogy mindenki leskelődött...), aztán még a romantikus végkifejlet előtt megtudtam, hogy Star Wars figurák vannak az ágya mellett a hálószobájában. Na ettől blokkolt a romantikus fantáziám, valahogy nem tudtam elképzelni egy "utána" ébredést a szerelmemmel, ahogy Dart Waderre esik a pillantásom. Szóval így elmúlt a kísértés - illetve frászt, a kísértés nem múlt el, csak már én is úgy gondoltam, ahogy a társadalom, hogy ez helytelen volna.

A szerelemmel szemben a legtöbb kollega és igazgató megértő, bár a maximális diszkrécióra inti a feleket. Ha az igazgató nem megértő, kirúgás is lehet belőle - végül is ráhúzható, hogy közalkalmazotthoz méltatlan módon viselkedett, stb. A jelenség ugyanakkor nem tömeges, nem hiszem, hogy egy osztálykiránduláson ez lenne a téma, hogy ki melyik tanárral, mert ahhoz az osztályok túl sokan, a szabad vegyértékű fiatal tanárok meg túl kevesen vannak. Mert ugye az egyetemen is már sokan kialakítják a maguk tartós kapcsolatát, stb.

Van a szerelmen kívül egy másik kategória is. Pl. egyik csaj velem való ismerkedés közben mesélte, hogy a teszt jellegű dolgozatába a tanára kékkel is belejavított, így egyes lett, majd négyszemközt közölte, hogy lehet abból ötös is, ha délután felmegy a lakására "korrepetálásra". A sztori valószínűleg igaz, mert a lány már pár évvel érettségi után volt, és nem tudta, hogy én ismerem a szóban forgó tanárt. Csak mint vizsgaelnököt ismertem, de a habitusa alapján hihetőnek tűnt a történet. Később igazgatóhelyettes lett belőle, aztán a pletykák szerint együtt élt az egyik (volt?)tanítványával, az iskola aktuális honlapja szerint már nem ig.h. De tanár.

fa 2009.10.05. 09:23:59

Statisztika az én osztályomról:
- 3 diák szerelmes ugyanbba a tanárnőbe, egyikkel végzés után kapcsolata volt.
- 1 diák már végzés előtt gyereket csinált egy másik tanárnőnek, aki el is hagyta a férjét, aztán végzés után pár évvel összeházasodtak.

Másik osztályban kislány és óraadó tanárbácsi 6 évig jártak.

Egy magyartanárnő szintén volt diákjával lépett házasságra, gyerek stb...

És ennyit tudok én, aki nem igazán volt a társaság központja...

Szóval tömegek? Igen!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.10.05. 13:23:17

@fa: Ez finoman szólva is egzotikus, különösen azért, mert általánosságban sem jellemző, hogy egy férfi/fiú, pláne ilyen fiatalon, ennyivel idősebb nővel jön össze. És akkor ezeken belül vajon mennyi lehet az, akinél a hölgy éppen a tanára volt... A férfi tanár-diáklány felállás hihetőbb és nyilván gyakoribb.

fa 2009.10.05. 16:43:18

@bm613:
Üdv:
Lehet hogy tényleg ez a szélsőség amit leírtam, de nem szeretném tényekkel bizonygatni.

Annyit tennék hozzá, hogy ez egy olyan iskola volt, ahol a fiú diákok voltak erősen túlsúlyban.
A fiú-tanárnő kapcsolatokban egyébként 10 év volt a korkülönbség.
Azaz 18-28.

Általános ítéletet nem lehet levonni. A 4 kapcsolatból 2 lett hosszú távon tartós, ami valószínűleg még jobb arány mint amúgy a "kapcsolatok" általában.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.10.05. 22:14:54

@fa: Elhiszem minden szavadat, csak azt mondom, hogy hiába tudsz te ilyenekről, ez nem általános jelenség.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.05. 23:01:56

Wet dreams.

Komolyan, mit tud nyújtani egy 16-18 éves diák egy 25-30 éves nőnek/férfinek?

melkaart 2009.10.06. 07:09:24

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nem tudom, de ettől még megesik. Előző munkahelyemen kapásból 3 nőről és 4 férfiről, a tantestület olyan 10%áról tudom, hogy diákkal járt/házasodott össze. 5-10 év korkülönbség szerintem nem olyan vészes, feleségem és köztem is van öt, inkább az élethelyzet különbsége a problémás. NEm akarok általánosítani, sem senkit megsérteni, de ismeretségi körömben aki 25-30 éves korára egyedül van, az nem véletlen. Oyayn tíz körüli 30-40 közti pedagógust ismerek, akinek barátja/barátnője ha volt is, nem tudom elképzelni, hogy lesz újra. Ilyen helyzetben lehet, hogy lát/megkap valamit egy tanítványtól, amit amúgy nem kapna. Ettől még nem tartom helyesnek, de talán magyarázat.

Gyalogtank666 2009.10.11. 13:46:15

A régi sulimban volt egy tanár, aki "x.y. baráti kör" néven (x. y. = a tanár neve) délutáni foglalkozásokat szervezett a diákjainak, kizárólag lányoknak természetesen. Aztán az egyiket elvette feleségül. Aztán nászútra Olaszországba mentek, ő, a felesége és még két lány az x. y. baráti körből. Ez a fickó az isten.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.12. 09:07:10

@Gyalogtank666: www.urbanlegends.com - vagy valami hasonló...

Rosszabb esetben wet dream ez is!

Nem kell mindent elhinni, amit vetítenek! Tudod, a TV-ben is mutatják a szobavízilovas reklámot!

SLacc 2009.10.20. 09:49:48

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Az házivíziló. Egész aranyos. Igény az volna rá... :)

Victum 2009.10.20. 10:49:52

Basszus, rossz korban/rossz helyre jártam iskolába!
Nálunk ilyen csak fejben volt (lásd még: wet dreams).
Vagy csak nekem nem mondták el?
Megpróbálom kinyomozni, de érdekes beszélgetések fognak belőle kikerekedni, ezt már most látom...
"- Szia, tudom, hogy nem beszéltünk 20 éve, csak azt szeretném kérdezni, hogy dugtál-e Ildikó nénivel?"

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása