5

Pont, pont, vesszőcske

Ellenőrző , 2009.09.28. 08:15

Egy nagyon meglepő esetre hívja fel figyelmünket Bigusz a levelében. Egy nyolcadikos fiú hullámokat rajzol a táblára szavak helyett, és a tanár hiába próbálja bizonyítani a szülők és az igazgtóság felé az igazát. Mivel motiválható az általános iskolai diák? Mit tehet a tanár, ha egyáltalán semmilyen eszköz nincsen a kezében, illetve még a vezetőség is a diáknak ad igazat?

 Sziasztok!

Nyelvtanítás témában nekem is vannak érdekes történeteim. Leírnám a legutóbbit: 8-os nagyfiúk, motiváció a nullával egyenlő. Próbálkozhatok én mindennel, írni nem akar, olvasni nem akar, szituációzni nem akar. Előveszem a legutolsó ötletemet: írd a táblára a feladatot!Azt gondoltam, addig sem zavarja legalább a többieket. Szorgalmasan dolgozik a táblánál, de amikor alaposabban megnézem, csupa hullámos vonalat rajzolt oda. Kérdezem tőle, hogy mégis mi ez? A válasz:szavak. Ne is állítsam az ellenkezőjét, mert ezek szavak, ez az ő órai munkája. Behívatom a szüleit, előadom a problémát, de szintén süket fülekre találok. Ha a gyerek azt mondta, hogy azok  szavak, akkor azok szavak és nem vonalak. Fordulok az igazgatónőhöz, aki széttárja a karját, ha nem fényképeztem le a táblát, akkor semmi bizonyíték nincs a kezemben és miért ne hinne egyébként is a gyereknek?!

Most már azt gondolom, hogy kár volt ügyet csinálni belőle. Ha szavak, hát szavak. Végülis, kit érdekel, engem nem, az biztos. Jövőre elmegy, aztán ott rajzolgathatja a vonalakat a táblára. Kíváncsi vagyok, ott is szavaknak látják-e majd?!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr981410697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.09.28. 08:29:39

Beírni az egyest, aztán ha panaszkodik, közölni vele, rosszul látja, az nem is az.:)

cegez 2009.09.28. 09:59:41

Az ilyen osztálytársamat nagyon lekötötték a káromkodások minden nyelven, olyan rend volt, ha shitfuckolhatott órán...

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.09.29. 13:27:40

Az egy dolog, ha a diák ilyen, de milyen tanár az, akit ez nem érdekel? Te minek tanítasz? Nem azért, hogy tudást adj át a diákoknak? Mert ennyi erővel mehetnél adatrögzítőnek is...

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.09.30. 08:08:08

@Mercer395: Azért nem kéne bántani... lehet, hogy ő átadná a tudást, csak nincs aki fogadja. Szép dolog az, hogy mindenkiben ott rejtőzik a jó, de 25-30 fős osztályban elég nehéz minden egyes tapló bunkó kölyökben felfedezni és előhozni. Mert azért ne legyenek illúzióink, vannak ilyenek.

Aztán lehet, hogy ez amolyan egyszerű kamaszos "Ki, ha én nem" húzás volt, a legkönnyebben vicces formában orvosolható.

Az "olvassa fel", pl. jó ötlet nagyon.:)

Még ált.-ban történt, hogy az orosztanár kikérte egy fiú ellenőrzőjét, mire az viccesen kivitte a tolltartóját.
A tanár rezzenéstelen arccal beírt és közölte a gyerekkel, hogy otthon írassa alá.
Mindenki kedvence volt.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása