8

Vissza a természethez?

Ellenőrző , 2010.07.23. 08:00

András az ökoiskolai programhoz kapcsolódó gondolatait osztja meg velünk esszéjében, amelyben kifejti, hogy az emberiség olyan problémákkal nézhet szembe a közeljövőben, amelyre a mai iskola semmilyen szinten nem készíti fel.

 

Kedves Ellenőrző blog!

Tudom, hogy van már "ökoiskola program", és beszélnek a
fenntarthatóságról, bár ez még mindig messze eltörpül az iskolákkal
kapcsolatos egyéb kérdéskörök mellett. Mert tényleg, szinte akárhova
nézünk, vannak problémák. Szerintem pont ezért ideje lenne minél
inkább visszanyúlni a gyökerekhez, és újragondolni a dolgokat, mégha
ez nagyon nagy feladat is.

Legutóbbi esszémben ilyen nehéz kérdésekről írtam. Személyes aggódás
is vezetett, nem tagadom. Úgy látom, hogy az ipari civilizációban élő
emberiség olyan problémáknak nézhet elébe a nem is távoli jövőben,
amelyhez a jelenlegi iskolarendszer és média által közvetített
gondolkodásmódok szinte semmi segítséget nem adnak.

http://jand.info/2010/06/csodavaras-vagy-ketsegbeeses-helyett/

Matematikus doktorandusz hallgató vagyok, 25 éves, nem érthetek és
tudhatok mindent. Az iskoláról szóló rész is csak egy magánvélemény.

Szerintem egy csomó hasznos tudás, szemlélet, módszer létezik ma,
amelyek az egymással és a világgal való békésebb együttélést, az igazi
fenntarthatóságot elősegíthetik. Viszont úgy látom, hogy ezekről csak
kevesen tanulnak, tudnak. Szerintem fontos lenne megértenünk, hogy
miért. De ez nem egy társalgás lezárását jelentené, hanem új
kiindulópontokat.

Üdvözlettel,
JAndrás

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr262157902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.23. 08:42:10

Lolkabolka!

Most komolyan azt hiszed, elkattintok egy blogról úgy, hogy nem mondasz semmit, csak okoskodsz?

Főleg valami sötétzöld buzulásnak beállított téma kapcsán?

Remy 2010.07.23. 09:02:31

Én végigolvastam, szerintem érdekes írás. Számomra sok újdonságot nem tartalmaz, de egy újszülöttnek minden vicc új, így a diákok biztosan sok új információt szereznének belőle.

Buzzword 2010.07.23. 21:10:24

Neoprimitivista ömlengés Ted Kaczynski modorában (ha nem akarnék bunkó lenni, Zerzant vagy Quinnt írnék, de szeretek bunkó lenni). Reméljük, a szerző nem készít levélbombákat (a fentit kivéve).

bontottcsirke 2010.07.24. 07:29:30

Ha a bejegyzés üzenete a fenntartható fejlődés oktatása és szemléletmód változás, akkor az üzenet nem nagyon jött át.

A sötétzöld buzulás pedig jobb lenne, ha morális alaptétel lenne a civilizációnkban, mert 10 év múlva, ha nem változtatunk hülye kis szokásainkon, akkor bizony a saját szarunkat fogjuk visszainni ezen a bolygón.

Malachi 2010.07.24. 08:36:53

@bontottcsirke: már most is azt isszuk, kb. szó szerint.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.24. 17:05:44

@bontottcsirke: A tudományos alapokon nyugvó környezetvédelemmel a világon semmi baj nincs.

A vissza a természethez típusú technológiaellenes nyomingerekkel ellenben annál több.

Városi ember nem lehet környezetvédő, csak ripacs.
A falusi meg a városba akar költözni.

Fenntartható fejlődés pedig nincs.
Aki erről beszél, az hazudik.

Ha a fejlődés növekedést jelent, akkor ez akármilyen mutató fél százalékos éves átlagos növekménye mellett kétezer év múlva azon mutató a jelenlegi érték húszezerszeresén áll.
Ez pedig nonszensz.

Ha meg nincs mutató, akkor csak egy sötétzöld buzulás a fenntartható fejlődés...

bontottcsirke 2010.07.24. 22:19:03

@kolbászoszsömle: Akkor carpe diem baby ahogy Hetfield mondta és szarjunk bele.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 07:49:28

@bontottcsirke: Síkot kell váltani!

Huss, ki az űrbe!
Az végtelen.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása