45

Mitől nincs idő tanítani?

Ellenőrző , 2009.12.23. 08:00 · 1 trackback

Minden foglalkozásnak megvan a rákfenéje, a tanárságé egyértelműen az állandó adminisztráció. A diák minden megmozdulását rögzíteni kell, jelezni a Fenntartó felé, aminek jogossát nem is vitatja levélírónk, inkább az elavult módszerekkel gyűlik meg a baja, neki is, mint sokunknak.

Sziasztok!

Nagyon sok mindenről szó volt már, de az adminisztráció, ami minden tanár rémálma, még nem került górcső alá! Nekem személyes kedvencem, rengeteg idő megy el vele, lehet jókat bosszankodni azon, hogy a kedves kolléga már megint nem tette vissza a naplót a helyére, nem tudom beírni, elmaradok, leszúrnak, beleszámít az értékelésembe. A másik variáció naplótémára, ha osztályfőnökként keresi az ember és nincs a helyén soha, a kedves kolléga nem írta be....

 A sor végtelen, tanmenet, óravázlat, naplóbeírás -osztályfőnökként ellenőrzés-, a diák minden iskolai megmozdulása dokumentálva van, bár egyenlőre nem tudjuk kit is érdekel, de gyártjuk a statisztikát,  hogy hányan iratkoztak be, milyen sorrendben, dátumszerint, névsorszerint, osztályok szerint, ténylegesen hányan jelentek meg -ez még eddig ok, ez alapján fizet a Fentartó-, a naplóba hátra külön statisztika arról, hogy hány lány és fiú jár az osztályba, vidékiek-budapestiek-e, kolisok-családban élnek-e, és még rengeteg, teljesen felesleges adat. A osztályfőnök meg tölti, írja. Írja az ülésrendet, habár nincs saját terme az osztálynak és minden órán máshol ülnek, de rendnek kell lenni. A legújabb a H1N1 statisztika, minden osztályban fel kell mérni, hány embert oltottak be, hol oltották be, ha sehol, szeretne-e a suliban oltódni, mert kijött az ukász, hogy el kell érnie minden iskolának a 60%-t, különben irgumburgum, az osztályfőnök meg írja a következő statisztikát.

Havonta leadja az ember az óraelszámolást, amin rögzíti, hogy ténylegesen hány órát tartott, milyen egyéb tanórán kívüli tevékenysége volt.

Gyűjtöm, írom a hiányzásokat, bogarászom, összesítem. Aki a hiányzások jelölésének és összesítésének módszerét kitalálta, fizethetné a szemüvegem árát, mert nem kicsit rongálja a szememet.

Kitalálták már az elektronikus naplót, sok helyen alkalmazzák is, miért nem lehet mindenhol bevezetni, legalább önkéntes alapon.....

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr931614335

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Digitális napló 2010.06.21. 17:30:02

Az Ellenőrző blogon felmerült a kommentek során az elektronikus napló bevezetésének gondolata. Iskolánkban már két éve csakis elektronikusan rögzítik a jegyeket, hiányzásokat. A szülő azt gondolja, hogy gyermekének összes jegyéről és hiányzásáról tud, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.23. 09:10:59

"Kitalálták már az elektronikus naplót, sok helyen alkalmazzák is, miért nem lehet mindenhol bevezetni, legalább önkéntes alapon....."

Ez az a kérdés, amit a munkaadódnak kell feltenni, nem pedig belekiáltani a pusztába.
Ez ugyanis nem költői kérdés, hanem egy felteendő.

szakértőbb 2009.12.23. 09:45:01

Elektronikus naplot miert tolunk kerdezed???

De a H1N1-oltas viccesebb... Mi volt ez, munkaverseny? Es ha az egesz osztaly (netan iskola) azt mondja, hogy minket ne oltsanak, akkor nem tudjatok teljesitenia 60%-ot???

pjotr007 2009.12.23. 09:52:29

Nem azért mondom, de amit leírtál az nem egy vészes dolog.
Sok multi a többszörösét megköveteli az idióta statisztikáknak, táblázatoknak.
Akkor most sírjon mindenki?

vilska 2009.12.23. 09:53:33

Az elektronikus napló sajnos nem úgy működik, mint ahogy azt gondolják. Az elektronikus napló lényegében a sima kézírott napló digitalizált változata, ami elérhető az iskola honlapján. A naplót ettől még vezetni kell, max annyi időt lehet vele spórolni, hogy a szülőt nem kell fogadni az iskolában, ha a gyereke igazolatlanul hiányzott, mert akkor ő ezt az interneten is látja.

Ellenőrző · http://ellenorzo.blog.hu/ 2009.12.23. 09:55:45

Szerintem nem tőletek kérdezi az elektronikus naplót, én költői kérdésnek érzem, hiszen mindenki ismeri, hogy hogyan működnek nálunk a dolgok.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 10:00:08

...és még mennyi mindent kihagytál...

aztán van még olyan, h nem adminisztráció, de nem értem, miért az iskola dolga, illetve mire jó:
- tanítási idő alatt fogászatra vinni a gyerekeket;
- tanítási idő alatt orvosi szűrővizsgálatra vinni őket;
- szombati napra tanítást tenni 3 darab rövidített órával, fél osztály hiányzásával

stb...

A hiányzás figyelése, számontartása sztem fontos, mert az egyik legfontosabb oka lehet a rossz tanulmányi eredménynek. Aki éves szinten 100 óránál többet hiányzik, annak már meglátszik a tanulmányi eredményén!

króm 2009.12.23. 10:03:22

vilska! Használtál te már elektronikus naplót? Rengeteg munkát meg lehet vele spórolni. Csak egyet mondok: hiányzások összesítése, beleértve a késések perceinek összeadogatását. És a szülő fogadását pont nem helyettesíti. (Remélem nem tanár vagy!) Ettől még persze az iskolában kell bevezetni az elektronikus naplót, nem egy blogon, ha poszt írója tudja a megoldást.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 10:03:51

Az elektronikus napló nem jó ötlet, mert figyeld meg, kettős adminisztráció lesz majd évekig, az meg nagyon odatosz, és ráadásul még naprakészebbnek kell lennie, pedig sokszor az embernek nincs ideje.
Mi lesz, ha az elektronikus napló majd nem engedi beírni a tegnapi órát, aszt nem fizetik ki emiatt, hö?
Én van úgy, h a hétvégén írom be az óráimat, mert a csoportbontás miatt nem jutok mindig a naplóhoz.

Üdv.

De a lényeg: a poszt jogos!!!! Túl sok az administra.

T2006 2009.12.23. 10:05:13

Az elektronikus napló a legjobb dolog ami egy tanárral az adminisztrációval kapcsolatban történhet! Persze ha jó programot választanak. A mi szoftverünk nagyon jó, könnyű használni és rengeteg feladatot automatizál. Szerintem a vezetőséget kell folyamatosan piszkálni vele, ha elég sokan és sokáig teszitek biztos sikerül. Mondjuk egy informatika szakos igazgató jelentősen megkönnyíti a megoldást. :)

T2006 2009.12.23. 10:09:01

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (109): Kb egy évig tényleg illik kettős naplózást használni, de utána sokkal könnyebb lesz. Hogy mit enged az beállítás kérdése, de az olyan problémák biztosan megszűnnek, hogy nem volt napló, nem tudtam beírni az órát!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.23. 10:11:28

@T2006: miért illik kettős adminisztrációt használni az első évben?

Csore60 2009.12.23. 10:15:41

Az elektronikus napló előbb-utóbb kötelező lesz. Ettől nem lesz egyszerűbb az adminisztráció. A lényegi kérdés nem az, hogy adminisztrálni kell, hanem az, hogy közben mit csinálnak a gyerekek. Tizenéveseket tanítok, akiknél az is eredmény, ha nem szedik szét egymást és az iskolát, ha egy pillanatra lanyhul a figyelmem... Nem tudok náluk a táblára írni, mert ha hátat fordítok, kitör a káosz...
Egyre többet adminisztrálunk, egyre kevesebb idő jut a gyerekekre. Ne jöjjön senki azzal, hogy akkor óra után beszélgessek velük. Még a kötelező foglalkozásokon való részvételre is nehéz rávenni őket. 10 éve még napi rendszerességgel otthon is felkerestek, 4-5 gyerek ülte körül az asztalt, míg a vacsorát főztem, beszélgettünk, segítettem nekik. Akkor sokkal inkább tanárnak, pedagógusnak éreztem magam, mint mostanában. Még nem adtam fel, küzdök, próbálkozom, képezem magam... Kérdés, hogy 60 éves korom körül mennyi energiám lesz minderre. Mostanában egy-egy óra jobban hasonlít egy túlélési gyakorlatra.:)

T2006 2009.12.23. 10:21:21

@kolbászoszsömle: Persze ez csak az én tapasztalatom, de az elején voltak komoly fennakadások. Nem a programmal volt gond, hanem -minden tiszteletem mellett- az idősebb kollégák komoly ellenállásával. Csak félév körül látták be, hogy 2 perc alatt jobb kinyomtatni a félévi értesítőt, mint egész nap írni. A első félévben mindig a hagyományos napló alapján írták a hiányzásokat, jegyeket, stb., mert azt gyorsan letudták óra elején. Ha órán rögtön az elektronikusba kezdték írni kb 15 perc és egy informatikus kellett. Ez a probléma kb. félév idejére oldódott meg. De abban az évben, már végig kellett vezetni a megnyitott naplókat. Hiába gyakoroltunk augusztusba, mindig volt olyan probléma, ami csak az éles használat során derült ki.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.23. 10:21:48

@kolbászoszsömle: Nyilván egy kvázi "tesztidőszak" sajátja, hogy biztonságból papíron is megvannak az adatok.

@Csore60: Részvétem. A tekintélyt megőrizni egyre nehezebb, mikor már irányadóvá válik ennek tagadása...

m. kisasszony · http://kisasszony.blog.com 2009.12.23. 10:23:35

Az én iskolámban elektronikus napló van, nálunk az a gond, hogy lassúak a gépek, és a tanár negyed órát vár, amíg betöltődik.
Na meg zárni kell a termeket, mert nem lehet csak úgy otthagyni a diákokat a számítógépekkel.
Ettől függetlenül praktikus, és itthon is tudom ellenőrizni a jegyeimet, a hiányzásaimat.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.23. 10:30:09

@T2006: Ezt sosem értettem meg...
Vannak olyanok, akik nem hajlandók megtenni valamit elsőre, ezért mindenkinek kétszer kell ugyanazt végigcsinálni.

A másik amit nem értek meg sosem, hogy ezt azok, akikkel kitolnak, miért tartják természetesnek.

T2006 2009.12.23. 10:40:01

@kolbászoszsömle: Igazad van, de mit kellett volna csinálni? Egyébként mikor mi bevezettük az elektronikus naplót (kb 6 éve), még az OH sem mert egyértelmű állásfoglalást adni, hogy elhagyható a papír vagy sem. Ma már ez sokkal egyszerűbb: a programok is kiforrottak és a szokások is kialakultak.

@Csore60: A gyerekekkel kapcsolatos problémákat semmilyen szoftver nem oldja meg. De az adminisztrációt nagyon leegyszerűsíti. Most nem sorolnám fel az előnyöket, -mert nagyon sok van- de ha akarod szívesen leírom.

Madarsky 2009.12.23. 10:44:41

@kolbászoszsömle: mmm, én informatikus vagyok, support-szerű munkakörben, irodaházban, középkorú vagy idősebb felhasználókkal

Azt gondolom, hogy nem is igazán azzal van a gond hogy nem hajlandóak megtenni valamit elsőre, de van egy csomó olyan ember, akik amíg nincsen stabil rutinjuk adott dologban, szörnyen lassan bogarásszák ki... Ez egy irodában még belefér dupla rendszer nélkül, de ha ezt tanítás közben kellene csinálni, az már nagyon sok időt elvenne - simán elhiszem amit T2006 írt a plusz negyedóráról és egy informatikusról. Néha csak rákattintanak valamire véletlenül, ismeretlen szituációban találják magukat, és nem mernek önálló döntést hozni, nehogy elrontsanak valamit. Ez pedig csak hosszabb gyakorlással csökkenthető, szóval a rendszer ismerete nélkül is - én is azt mondanám hogy biztosabb a kettős dolog - sajnos.

anago 2009.12.23. 10:52:25

A gyerekektől veszik el a sok időt, akik ezt a szarságot igy találták ki.

veszbejarat.org

céerem 2009.12.23. 10:55:58

Szegény-szegény ofő. Azért a lyukasórákban van elég ideje adminisztrálni...

Fandorin 2009.12.23. 10:56:23

Szerintem ennél nagyobb hülyeség hogy az érettségi dokumentumokat ki kell nyomtatni( nem is egy példányban !!! ) ami legalább egy kettőszáz oldalas könyv ha van benne néhány előrehozott érettségis is. Elég lenne CD-n lementeni oszt küldeni a statisztikus Micikéknék játszadozásra,és mindenféle összehasonlítgatásra. A tötrénelem különkiborító mikor diktálják a részpontokat pld világosság stb. Elég lenne a szóbeli és írásbeli részpont majd összesen és százalék érdemjegy. Ki a bánatot érdekel, hogy Kovács II Juanitának milyen részpontjai voltak. A többi statisztika is egy nagy hülyeség persze arra jó hogy egy egy értekezletet el lehet vele húzni...

Ellenőrző · http://ellenorzo.blog.hu/ 2009.12.23. 10:57:19

@céerem: És hová írja a lyukasórában? A napló az órát tartó tanárnál van.

céerem 2009.12.23. 11:02:31

@Ellenőrző: Jogos. Készítsen egy baromi szimpla XS rendszert és adminisztrálja oda. Ezt bármelyik helyi Béla (informatikus) meg tudja csinálni, ha a tanárnak nem megy.

Fandorin 2009.12.23. 11:04:50

@Ellenőrző: Én nem mindig viszek naplót magammal van saját kis füzetem abba írom a jegyeket és mindenféle megjegyzéseket a diákokról ki miért jelentett, hogy miért nem készült, mikor pótol, kinek kell pótdolgozatot írnia stb. Ez csupán egy-két perc...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.12.23. 11:10:10

:: A legújabb a H1N1 statisztika, minden osztályban fel kell mérni, hány embert oltottak be, hol oltották be, ha sehol, szeretne-e a suliban oltódni

Ezt hogy a picsába-e? Az, hogy kit oltottak, az "különleges személyi adat", szóval tudtommal nem úgy megy, hogy tanárbácsi/néni rákérdez ezekre...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.23. 11:14:50

@Madarsky: persze, de erre az egy rossz válasz, hogy akkor hivatalos naplót is kell írni.
A jó válasz az, hogy írja a füzetbe, aztán beleszenvedi a progiba.

Szelid sunmalac 2009.12.23. 11:14:54

Excel. Undorito, ezerszer jobbak vannak nala, de amire neked kell, tokeletesen megfelel. Istenem, Miert ilyenek tanitjak a gyerekem? Egy kis elelmesseget varnek egy oktatotol, barmit tanitson is, mert nem szeretnem ,ha a gyerekem is ilyen balfasz legyen, hogy csak panaszkodni tudjon, megoldast kitalalni meg nem....

Fandorin 2009.12.23. 11:16:14

@Translator +X+:
A helyzet az, hogy nem a tanárnénik és bácsik találták ki. Hiller Pityunál érdeklődj és az ANTSZ-nél...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.12.23. 13:15:52

A helyzet az, hogy ez ugyanolyan szintű személyes adat, mintha azt gyűjtenék össze, hogy ki zsidó (hogy kissé demagóg legyek). Szóval nagyjából ugyanolyan szintű joguk van mindkettőre...

T2006 2009.12.23. 13:34:02

@Translator +X+: Lehet, hogy jogilag igazad van, de de az, hogy valaki zsidó, nem veszélyezteti mások egészségét, intézmények működőképességét.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.12.23. 15:04:05

:: Lehet, hogy jogilag igazad van

Szóval akkor szarjuk le magasról a jogot? Tessék szükségállapotot kihirdetni, kötelezővé tenni az oltást (mint a többit, amit a gyerekek kapnak). Vagy engedelmeskedjünk, mert a szamárlétra tetején valami idióta úgy gondolja, hogy a törvények felett áll? A tanár meg majd védekezik a bíróságon, mert "csak parancsot teljesített"? (Hopp, ezt mintha már hallottam volna...)

:: de az, hogy valaki zsidó, nem veszélyezteti mások egészségét, intézmények működőképességét.

Ezt a magas labdát hadd ne csapjam le :DDD
(Fogalmazzunk finoman úgy: lennének, akik más véleményen vannak...)

tanbacsi 2009.12.23. 21:47:09

@Translator +X+: Azt, hogy ki zsidó nem kell összegyűjteni, de azt, hogy ki a cigány, azt igen. Továbbá: ki hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű. Ezek mind szerepelnek a naplókban.
Az adminisztráció feleslegességéről elgondolkodva nézze meg mindenki (már akinek van), hogy a bizonyítványaiban hányszor szerepel a neve, az anyja neve, a születési ideje, az iskolája megnevezése... Mindezt bruttó 6000Ft osztályfőnöki pótlékért írogatja szabadidejében az osztályfőnök úgy 30-35 gyereknek 2-3 nap alatt.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.12.24. 00:29:18

:: Ezek mind szerepelnek a naplókban.

Hömm, mért érzem úgy, hogy az iskola mint olyan egy nagy adatvédelmi "bűntanya" (most lusta vagyok politikailag korrekt szinonímát keresni)??? Azt értem én, hogy szociális vagy nevelési okokból BIZONYOS szervek kérhetnek ilyen infót, de azt, hogy vki cigány-e vagy sem, mi a fenét keres ott? És főleg mit a naplóban???

pszichoapu 2009.12.24. 09:58:03

belefulladunk az adminisztracioba....multkor azt kellett felmérni hogy a diákok a falakon látható képek közül melyiket látták és melyikre emlékeznek....erre van idő....meg pénz meg papir meg energia....lassan a lényegre nincs igazan idő azaz az órákra rendesen felkészülni, szaktanárként és ofő ként a szakóráim eleje mindig ofő-s dolgokkal telik el, néha akár 15 perc is elmegy aztan 30 perc jut a tárgyamra.
ezer fele kell adminisztralni/igazolni mindent, pedig elég lenne az ellenőrző( szülők fele) meg a napló ( vezetőség/hivatalok/stb. fele)a többi csak felesleges papírgyartas.

pszichoapu 2009.12.24. 10:26:05

OFF: Boldog Karácsonyt mindenkinek és BUÉK!

Uhu20 2009.12.24. 15:20:13

T2006,

Melyik iskolában tanítasz? Már ha publikus. Megnézném a honlapotokat, biztos van egy dicsekvő rész az e-naplóról, érdekelnének a részletek.

MajdnemAraya · http://azenwin10em.blog.hu 2009.12.25. 23:20:12

@céerem: "Készítsen egy baromi szimpla XS rendszert és adminisztrálja oda. Ezt bármelyik helyi Béla (informatikus) meg tudja csinálni, ha a tanárnak nem megy."

Na, ebben azért ne legyél te annyira biztos...

Csavarhúzós 2009.12.25. 23:50:26

Tényleg, nálatok hogy megy a késések adminisztrálása? Régebben volt az egyszerű rendszer, hiányzóknak függőleges vonal, ha negyed órán belül megjelent, vízszintessel áthúzva jelenti a késést.

Azóta az Oktatási Jogok Biztosa kitalálta, hogy nincs ilyen, hogy három késés egy igazolatlan óra, tessék összeadni a perceket, és ha összejön 45 perc, akkor az egy igazolatlan. Úgyhogy azóta nálunk a fegyelmi füzetbe írogatjuk, hogy ki hány percet késett - de hogy valaki késő vagy hiányzó, ebben a szisztémában csak az óra végén derül ki. Néha elmegy az adminisztrálással a szünet, miközben a naplót esetenként át is kéne küldeni másik épületbe, mert ott lesz órája az osztálynak...

2009.12.26. 15:34:58

Ha csak az adminisztrációval lenne gond, az nagyon jó lenne.

2009.12.26. 15:39:24

@tanbacsi: " hogy ki a cigány, azt igen. Továbbá: ki hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű. Ezek mind szerepelnek a naplókban."

Ha jól emlékszem, ezeket az adatokat már évek óta nem lehet a naplóba írni. Vagy nálatok más a rendszer ?

T2006 2009.12.26. 23:08:43

@Uhu20: A szünetidejére lekapcsoltam a szervereket, így csak a központi weblapunk érhető el. Azon nincs infó az elektronikus naplóról. De ha már kérdezted, (nem reklám!) mi az AROMO programot használjuk és nagyon bevált.

T2006 2009.12.26. 23:12:11

@Translator +X+: Ha neked ez magas labda, akkor a gyerekek érdekében remélem nem tanár vagy. Vagy csak a szőke, kék szemű kap ötöst?!
Egyébként fontos a jog betartása, de vannak speciális helyzetek, amiről ráadásul nem is a tanár dönt. Ilyen pl. a mostani influenza járvány...

Aszusz 2009.12.27. 20:13:30

@Csavarhúzós: Mi (én) a késést úgy írom be, hogy óra elején a hiányzóknak csak a nevét írom be, aztán, ha valaki megjön, akkor mellé írom a percet. Óra végén a többieknek meg behúzom a strigulát.
Mi tavaly elkezdtünk tesztelni egy e-naplót, de iszonyú kezelhetetlen volt, alap funkciókat nem találtunk rajta, úgyhogy elhalt. Idén egy másik rendszer megy tesztüzemben (+ papírnapló is, éljen a kettős könyvelés), ez legalább jó, jövőre kidobjuk a papírnaplót, és csak ez marad (MAYOR). Már alig várom. Folyamatosan számolja az átlagot, ilyenkor az ofő csak végignézi a gyerekeit, hogy ki áll bukásra, és máris mehet az info a szülőnek. Hamarosan a szülők is kapnak hozzáférést, akkor már ez sem kell. Látja a szülő, ha be van jelentve dolgozat, illetve az aktuális dolgozatra hányast kapott a gyerek, mert minden jegy címkézve van. Nekem is egyszerűbb, azonnal látom, kinek kell pótdogát írnia és miből. És egy óra adminisztálása sem negyed óra, hanem kb másfél perc, hiányzással, miegyébbel együtt. Öt perc alatt órák után, vagy akár otthon végzek az egész nappal, és nem kell a naplót hajkurásznom.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.12.27. 20:18:47

:: T2006 2009.12.26. 23:12:11
:: Ha neked ez magas labda

Negálok egy állítást hogy a falszifikálhatóságát vizsgáljam, és kijön nekem valami nácikra hajazó megállapítás, amikor pont a nácikra vonatkozó analógiát hoztam fel. Rasszista-e vagyok?

:: akkor a gyerekek érdekében remélem nem tanár vagy.

Nem, nem tanár vagyok, és a gyerekeket nem a bőrszíne alapján szoktam megítélni...

:: Egyébként fontos a jog betartása

Ja, főleg ha nem akarsz börtönbe jutni...

:: Ilyen pl. a mostani influenza járvány...

Esetleg elmondhatnád, hogy erről MIÉRT nem a tanár dönt. Az egészsége állapot "különleges személyi adat", amire igaz az, hogy:

1992. évi LXIII. törvény 3. § (2) ... akkor kezelhető, ha
a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy
b) a 2. § 2. a) pontjában foglalt adatok esetében, az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvető jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében törvény elrendeli;
c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli.

Szóval erről tényleg nem a tanár dönt. A tanárnak ugyanis SEMMI JOGA NINCS ennek eldöntésére. De viszont a fentiek alapján akkor MI ALAPJÁN TÁROLJA a különleges személyes adatokat?

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2009.12.28. 17:39:36

Basszus, az most teljesen komoly, hogy egy tanárember írja "egyenlőre"? "n"-el?
Közpiskolai nyelvtan, helyből bukás, kezitcsókolom.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása