20

Mi forog kockán?-Oktatás és gárdulás

Ellenőrző , 2010.03.18. 08:00 · 1 trackback

Prinz Dani újabb írásában pontokban összefoglalva fejti ki bővebben az oktatásunk hiányosságait, hibáit és a hibák későbbi következményeit. Nagyon szemléletesen tárja elénk a magyarországi kisebbségek helyzetén keresztül azt, hogy az iskola nem látja el az állampolgári nevelés szerepét.

Üdv Ellenőrző!

Mi forog kockán? – Oktatás és gárdulás

Miután két cikkben általánosabban beszéltem arról, hogy szerintem mik a magyar oktatás legnagyobb problémái, most néhány cikkben részletesebben szeretnék beszélni más kérdésekről, amiket fontosnak tartok. Először is arról, miért olyan fontos, hogy értelmes dolgokat tanuljunk az iskolában, és hogyan érezzük ma mindannyian a bőrünkön, hogy ma nem ez történik.

A magyarországi németség

Amikor én földrajzot tanultam, és Magyarország kisebbségeiről volt szó, a földrajz könyvünk (amely egyébként tanárunk munkája volt) körülbelül három sort szentelt a magyarországi cigányság helyzetének, kevesebbet mint a hazánkban élő németekének. Ez szerintem abszurd, és az ilyen és ehhez hasonló aránytalanságok jó alapot adnak az általános tudatlanságnak, amely aztán kiterjed rasszizmusban manifesztálódik. Nem azt mondom, hogy az emberek azért rasszisták, mert nincsen szó a cigányságról az iskolában, és hogy ha lenne szó, akkor nem lennének azok, csak azt, hogy az ahogyan az oktatási rendszerünk átsiklik a fontos, a mindennapjainkat meghatározó társadalmi problémák és történelmi események felett részben felelős az emberek gondolkodásmódjáért. Először erről a földrajz óráról szeretnék beszélni mint jó példáról, majd az általánosabb helyzetről és további eseményekről. Én úgy gondolom, hogy ma Magyaroszágon egyetlen olyan kisebbség van, amelynek az életében meghatározó a kisebbségi lét, ez pedig a cigányság. Nem tudom, hogy pontosan miben különbözik egy magyaroszági német egy magyarországi nem némettől, biztos néha otthon németül beszél, de valójában a más magyarországi kisebbségekről szóló tények nem túl érdekesek. Annál fontosabbak a cigányokkal kapcsolatos ismereteink, szerintem ugyanis a rasszizmus az egyik, ha nem a legnagyobb társadalmi problémánk. Ennek fényében mindenképpen fontos lenne, hogy szóba kerüljenek a rasszizmussal kapcsolatos kérdések az iskolában. Hogy miért nem beszélünk rólul? Mert ez egy ellentmondásos kérdés, és a magyar oktatási rendszer lehetőség szerint megpróbál nem foglalkozni ilyen kérdésekkel, arra való ugyanis a család. Szerintem ennek látjuk ma a hatását a kiterjedt kisebbség- és idegenellenesség formájában. Lehet azt mondani, hogy az iskolának nem feladata ilyen dolgokkal foglalkozni, csak akkor ne csodálkozzunk, ha a budapesti elitiskolába érkező diák szájából ilyet hallunk: ,,bazmeg, valami buzi cigány ráhamuzott a cipőmre a HÉV-en’’. Szerintem ez nem egy normális dolog, és ennek nem szabadna megtörténnie.

Általánosabban

De úgy egyébként az ahogyan a magyar iskolarendszer elhanyagolja az ellentmondásos kérdések megismertetését a diákokkal nagy mértékben árt a társadalomnak, és hozzájárul a közállapotokhoz. (Persze ne legyenek illúzióink. A rossz közállapotok miatt rossz az oktatás is. A társadalom nem néz szembe a saját múltjával, az elmúlt évszázad eseményeivel, lásd ügynökakták és ügynökügyek, tehát nehéz elvárni, hogy az iskolák viszont megtegyék ezt. Viszont valahol el kell kezdeni, és meg kell törni az ördögi kört.) Hogy mást ne mondjak, Trianon, a Horthy-korszak, a második világháború, a Holokauszt, a sztálinizmus évei, 1956 és a Kádár-korszak alapvetően meghatározzák a jelen kor Magyarországát. Az ezekhez az eseményekhez való viszonyunk nagyon fontos, ezt talán nem kell sokat magyarázni. Ám mégis csak elvétve van róluk szó az iskolában, az érettségi előtt kerülnek szóba röviden. Aztán viszont lehet király törvényeket alkotni, hogy az emberek ne tagadhassák, hogy megtörtént valami, amiről egyébként az iskolában nem merünk beszélni. Ez elég paradox, nem? Najó, merünk beszélni, ezért találtuk ki a Holokauszt Emléknapot meg a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. Nekem például a következő élményeim kötődnek hozzájuk: elrohantunk megnézni a Két félidő a pokolbant az egyik évben, megnéztük a Jób lázadását, egy vibráló, szintelen felvételről egy másikban, valamint emlékszem még A napfény ízére (ez nem is a Holokausztról szól, de legalább befogadható) több részletben, valamint a Napló gyermekeimnek fekete-fehérben, izgi volt. Van egyébként egy másik budapesti elitgimnázium, ahol viszont felváltva tartják meg ezeket az emléknapokat, egyik évben az egyiket, másik évben a másikat. Na ez milyen?
Egy egyébként elég jó tanáromat idézném, akinek felvetettem, hogy a társadalmi nevelés fontos dolog lenne: ,,Én az szeretném, ha a gyerekek rendes emberek lennének, családdal és nevelnék a gyerekeiket, nem az a lényeg, hogy milyen állampolgárok.’’ Szerintem ez elég problematikus.

Tehát az látható, hogy az iskolák nem mernek ezekkel a meghatározó dolgokkal foglalkozni, az viszont meglepetést okoz, hogy a gyerekek magukra hagyva rossz válaszokat találnak. És itt még csak általánosságban beszéltem arról, hogy be kéne vinni mindenféle ilyesmit az iskolába, később lehet, hogy arról is blogolok majd, hogy hogyan lehet az iskola az értelmes állampolgári nevelés terepe.

 
20

Zoli, nincs pénz!

Ellenőrző , 2010.03.17. 08:00 · 1 trackback

Olvasónk az Indexen megjelent, Pokorni Zoltánnal készült interjúra reagál röviden. Az oktatáshoz pénz kell, azzal nagyon sok problémát meg lehetne oldani, de hogy honnan is kellene annak a pénznek jönnie, illetve, hogy szándékában áll-e a Fidesznek több pénzt tenni az oktatásba, azt nem derül ki az interjúból.

Kedves Ellenőrző blog!

Az Indexen olvasható egy interjú Pokorni Zoltán volt-leendő oktatási miniszterrel, aki megmondja a tutit. Most is, mint mindig. A jó iskolához pénz kell. Eddig stimmel, mi is tudjuk, jól is hangzik. A feladat adott, a cél konkrét, pénz kell és lesz minőségi oktatás, azt is pontosan megtudjuk a cikkből, hogy hogyan. Min kell változtatni, hogyan kell ezt megtenni, látszik, hogy egy nagyon átgondolt koncepcióról van szó, Pokorni Zoltán tudja, hogy miről beszél. Arról, amiről akar, a vágyairól. Vajon melyik gyakorló pedagógus ne tudna ugyanígy, vagy még jobban összefoglalni az oktatás megreformálásának lépéseit? Mindenki tudja, hogy javítani kell a hátrányos helyzetű gyerekek körülményein, addig nem tud bekapcsolódni az oktatásba, amíg nincsenek meg a tárgyi feltételek. Nagyon szépen levezeti, hogy hogyan is képzeli mindezt az óvodás kortól kezdve, min és hogyan lenne ildomos változtatni. Ennek a tervnek a kifutási ideje így kb. 10-15 év, ha van megfelelő anyagi fedezet a finanszírozásra, de nincs. Ez a szomorú igazság, hogy az oktatásból csak kiveszik a pénz, beletenni egyik kormány sem akart eddig, úgy is elzörög valahogy az a szekér. Kedves Pokorni Zoltán, a Fidesz tervezi, hogy több pénzt szán az oktatásra, vagy ez is csak egy olyan választások előtti, jól hangzó szólam?

 
74

Mit tanítanak az egyetemen?

Ellenőrző , 2010.03.16. 08:00

Levélírónk a felsőoktatás problémáit vizsgálva, nem elsősorban a gyenge képességű hallgatókat teszi felelőssé az oktatás színvonalának romlásáért, hanem a felsőoktatási intézmények profitorientságát. Az egyetemi oktatók mindent elvállalnak, nem törődve azzal, hogy értenek-e egyáltalán ahhoz, amit éppen tanítanak.

Kedves Ellenőrző!

Nagyon örülök, hogy nálunk futottak össze az Únió oktatási miniszerei, így legalább látták közelről is azt az országot, aminek a felsőoktatását sikerült a sajátjukkal egyenlően szarrá süllyeszteniük. Itt tartunk egyébként, ez a bolognai folyamat eredménye. Nehéz munka volt, nem vitatom, nem egyszerű egy korábban elitképzést a selejtgyártás szintjére zülleszteni, meg is érdemelték, hogy közpénzen mulatozzanak egy kicsit.

Ezen a blogon a tanárképzés hibáit sorolják posztoló társaim, de a felsőoktatás ennél sokkal nagyobb problémáktól szenved, bár való igaz, hogy a legsúlyosabb a tanárképzésé, hiszen közvetlen hatása van a jövőnkre, a gyerekeinket naponta rábízzuk gyakran alkalmatlan emberekre. Hol szorít leginkább a cipő? Min kellene elsősorban változtatni? Szinte mindenkinek a finanszírozás ugrik be először, nyilván nagy gond, de én elsősorban az átgondolatlanságot hibáztatom. Nem tudjuk, mit akarunk. Illetve azt, hogy munkát, kenyeret, azt nagyon jól tudjuk, csak ez sajnos felülírja a magasztosabb elvárásokat. Munkát, kenyeret szeretne az egyetemi oktató, ezért félreteszi szakmai igényességét és megtart olyan szemináriumokat, aminek a témájáról alig tud többet, mint a hallgatói. Munkát, kenyeret szeretne a rektor, ezért engedélyezi olyan szakok akreditációra való felterjesztését, amihez nincsenek meg a személyi feltételek, majd tartja valaki, lényeg, hogy hallgató legyen. Rokon egyetemista -elnézést, MA képzésben résztvevő- meséli a minap, hogy felvett egy tárgyat, ami érdekelte, aztán kiderült, hogy teljesen mást tanít az oktató, csak az nem passzolt a szakhoz, ezért más néven futtatják.  A hallgató meg örül, hogy túl van rajta, nem megy panaszra a rektorhoz, hogy elnézést, de mit keresett Kiss Jenőné tárgya az én szakomon, különösen, hogy más címmel ugyanazt tanítja BA-n is?
Először a célt kellene tisztázni, utána pedig végre féltretéve a mutiyzást a cél érdekében értelmes döntéseket hozni. Talán így visszaállíthatnánk a magyar felsőoktatás renoméját.

 
105

Jobb egyházi iskolába járni?

Ellenőrző , 2010.03.15. 08:00

Nervus ajánlotta nekünk saját blogján megjelentetett posztját - nervus.us.to , eztúton is köszönjük-, amelyben egy "képzeletbeli" egyházi gimnázium hétköznapjaiba pillanthatunk be. A liberális iskola engedékenységére panaszkodó olvasóink, most megismerhetik a  tekintélyelvűség hátrányait is.

Minden hasonlóság a valósággal csupán a véletlen műve. Vagy azoké, akik miatt ilyen a valóság…

Képzeljünk el egy országot, amely történelmében elég sokáig nem lehetett szabad, a forradalmaik, a szabadságharcaik elbuktak, majd miután oly’ sok év után elkapta őket a fenenagy szabadság,
néhány okos vezetőjük még el is kúrta az egészet.
A szabadság szó jelentése teljesen elferdült és szinte mindenütt idióták vették át az uralmat.
Megvan?
Remek.

Ebben a képzeletbeli országban, az ország egyik legnagyobb városában van egy iskola. Egy magát kereszténynek valló gimnázium. Az elég idős egyház szellemében próbálja nevelni a diákságot, egyre kevesebb sikerrel. A sikertelenségről természetesen az elkurvuló diákság is tehet, ezt aláírom.

Képzeljük el, hogy az ebbe az iskolába járók max. 10%-a él és viselkedik úgy, ahogy az iskola elvárná. A 90% nagyobb része a város összes -szerintem- elég undorító szórakozóhelyeire jár, a kisebb része tud kulturáltan is szórakozni – ha elfogadjuk, hogy belefér 16-17-18 éves diákoktól a normális szintű alkoholfogyasztás a kulturált szintbe.
Mit is tehet az iskola, hogy a diákja visszatérjenek az általa diktált szellemiségbe? Megpróbál értelmes szabályokat bevezetni, nem zsarnokoskodik, nem talál ki hülye, értelmetlen szabályokat, nem rontja el a diákok kedvét.
Egy normális helyen ez valóban így is menne, de engedjük szabadjára fantáziánkat és képzeljük el, hogy az értelmes szabályok bevezetése valami miatt még egy okos “felnőttnek” sem jutott eszébe.
Ezért az iskola -”tessék, mi dolgozunk, dehát ezek a kis tetvek nevelhetetlenek”-, bevezet kismillió betarthatatlan/ostoba/értelmetlen/fölösleges szabályt.

Például: semmiféle műszaki eszközt nem tarthatsz magadnál. Sem mobiltelefont, sem MP3-lejátszót, sem semmit.
Nem, nem csak órán nem használhatod. Nem, nem csak bekapcsolva nem lehet nálad. Nem, tartsd szépen otthon, mert még a végén felhívod Lucifert a Nokiádról, kis butus. Örök vita ez mindenhol az országban, hogy lehet-e, nem lehet-e, kikapcsolva lehet-e, rejtve lehet-e stb.
Úgy gondolom, hogy nincs azzal semmi baj, ha a diák szünetben előveszi az ördögi masinériát a zsebéből, hogy írjon egy SMS-t vagy felhívjon valakit. Órán meg tegye el, némítsa le és ha meglátják nála, törjék ketté fejszével. Oké.
Bármikor szükség lehet a telefonra, főleg a mai világban. Még egy gyereknek is. Ha nem viheti be az iskola területére, akkor nyilván az odaúton és a hazaúton sem lehet nála. Így ha hirtelen elüti egy arra kószáló vaddisznócsorda, reménykedjen abban, hogy valaki megtalálja. Ha lerobban az összes busz, leszakad az Antarktiszról egy jégdarab az úttestre, kitör a pestisjárvány, szerezzen aprópénzt, keressen egy működőképes telefonfülkét, vagy küldjön haza füstjeleket, hogy bocs anyu, kések.

Vajon miért baj az, hogy ha esetleg elmarad egy órája, zenét hallgatva üsse el az időt? Biztosan a zenén keresztül szivárog be a fülébe a Sátán hívó szava. Közben esetleg még az iskolában is részeg -volt már rá példa, nem is egyszer-, hétvégenként hajnalokig bulizik, drogozik, iszik stb. Az nem baj, nem az intézmény gondja, de legalább nem telefonál az iskolában és megmarad az a jó(?) hírneve.

Ha nem a képzelet játéka lenne az egész, írhatnám azt, hogy szemtanúja voltam, amikor az igazgató kikapta a folyosón a hazafelé tartó diák telefonját a kezéből és elvitte, mondván ő még két óráig bent van, addig mehetnek a szerkezetért a kedves szülők. Se telefon kikapcsolása, se SIM kivétele, semmi. Elvitte, mert jaj. Mivel ez a történet csak a fantázia szüleménye, így természetesen nem láttam ilyet, nem is történt soha ilyen.
Hogy anyu-apu esetleg dolgozik a következő két órában is? Sebaj, majd visszakapja kedden. Addig meg morzsoljon kukoricát otthon és térdeljen rá imádkozva.

A kislányok -akiknek ugye egy része már elmúlt 18-, ne sminkelje magát kicsit sem, ne használjon színtelen körömlakkot, ne öltözzön kihívóan, mert hazaküldik átöltözni. Oké, ezt is aláírom, nem kell még több kiskurva a világra. Viszont ezt ne olyan tanárok mondják már, akiknek nem látszik az arca a sminktől…

Ha kimész az iskolából 12:00 előtt, lefejeznek az udvaron és leköpködik a hullád. (Lehet, hogy keresztre feszítenek, az stílusosabb.) Akkor is, ha csak enni mentél venni.
Szintén soha a büdös életben meg nem történt eset, hogy óra idejére elkérték a becsomagolt kaját -tehát nem volt tervezve az órán történő elfogyasztása-, mert mit képzelsz te sátáni fattyú, még eszel is? Ott van az Isten szeretete, elég táplálék az neked!

 A poszt folytatása a  nervus.us.to oldalon olvasható.


 
103

Mi a magyar oktatás baja?-Prinz Dani válaszol

Ellenőrző , 2010.03.13. 08:00

Prinz Dani önálló posztban válaszol a kommentekben felmerülő kérdésekre, meglátásokra, nem mintha olyan sok ellenvélemény merült volna fel a tegnapi poszt kapcsán, de Dani szerint maradtak a tisztázandó részletek.



Miután elolvastam a hozzászólásokat, amik a cikkemhez érkeztek, fontosnak érzem, hogy válaszoljak néhányra.

Coming out

Kezdjük a kilétemmel kapcsolatosakkal. Valóban diák vagyok, névvel is vállalom az írásaimat, Prinz Daninak hívnak, 19 éves vagyok. Ezt egy gyors internetes kereséssel bárki beláthatja. Nem vagyok harmadikos gimnazista, elsőéves egyetemista vagyok. Ez rossz hír azoknak, akik örültek, hogy egy harmadikos gimnazista is tud összefüggő mondatokat írni. Nekik vigasztalás lehet, hogy már második gimnazista koromban is tudtam, például a Népszabadság 2007. június 12-én megjelent számában: 
http://www.nol.hu/archivum/archiv-449920
Azt is jól vették többen észre, hogy a posztomban vannak helyesírási és stilisztikai hibák, ennek fő oka valószínűleg az, hogy 2007 szeptembere óta nem sokat beszélek és írok magyarul. Ez természetesen nem mindenki szerint jó kifogás.

Szülő vagy iskola

A ,,kinek a felelőssége?” kérdéssel is több probléma van, és valószínűleg nem volt világos, hogy mi erről a véleményem. A legtöbb dolog nem csak a szülő és nem csak az iskola felelőssége, azt is rendkívül nehéz eldönteni, hogy egyáltalán hol húzódnak a határok. Viszont szerintem a kérdés egy rossz megközelítésen alapul. Ha én felnövök és bűnöző lesz belőlem, akkor az részben a szüleim hibája, részben az iskoláé, és nyilván részben a sajátom is. Ugyanígy, ha viszont utánam dobnak egy Nobel-díjat, akkor az részben köszönhető a szüleim nevelésének, a tanáraim áldozatos munkájának, és a saját kitartásomnak. Legalábbis az esetek nagyobb részében mindhárom tényező fontos. A probléma értelmes megközelítése az lenne, hogy megkérdeznénk: ,,mindenki megtett-e minden tőle telhetőt?”. Ha mi otthon a szüleimmel egész nap csak tévét nézünk, senkit nem érdekel, hogy megcsinálom a házifeladatomat és egyáltalán nyilvánvalóan a családi hátterem miatt nem megy nekem a tanulás, akkor normális reakció egy tanártól, hogy ez nem az ő felelőssége? Szerintem ez emberi szempontból is rossz, de oktatáspolitikailag is tévedés. De továbbmennék. Ha a gyerek otthon azt hallja, hogy a cigányok (vagy a gádzsók) rossz emberek, akkor cinikus lenne a pedagógus részéről azt mondani, hogy ez politika és magánügy, nem az én felelősségem, hogy a gyerekek ne legyenek rasszisták.
Szóval úgy tűnik, egyáltalán nem egyértelmű, hogy hol a határ. Az viszont biztosnak tűnik, hogy nem igaz, hogy az iskolának nincs felelőssége olyan kérdésekben, amikről sokan úgy gondolják, hogy kizárólag a szülő hatáskörébe tartoznak. A tanárok sem tudnak bármit elérni, minden szempontból megváltoztatni a gyerekeket (ez nem is lehet cél), de szerintem a legtöbben nem is tesznek meg mindent, tisztelet a kivételnek.

,,A sok hülyeséget kevés hülyeséggel írjuk felül”

Ez volt talán a legjobb hozzászólás. Nézzük meg először mi az a sok hülyeség. Amikor arról beszélek, hogy túl sok felesleges dolgot tanulunk az iskolában, a legtöbben azzal válaszolnak, hogy de ez is meg ez is fontos, illetve hogy a gyerek nem tudhatja, mi lesz belőle később, nameg az általános műveltség.

Vegyük sorra ezeket az érveket. Az az állítás, hogy ,,az egyiptomi történelem nem érdekes” nem túl releváns oktatáspolitikai szempontból, ugyanis ez teljesen szubjektív. Kinek érdekes? Miért érdekes? Mi az egyáltalán, hogy valami érdekes? Engem például nem érdekel az egyiptomi történelem, de teljesen elfogadható, ha valakit meg de. Én például buszvezető szeretnék lenni, de teljesen elfogadható ha valaki meg egyiptológus vagy történelemtanár. Ezt a problémát szerintem a rendelkezésre álló idő végessége szempontjából kell megközelíteni. Ha a diáknak egész életében csak egy történelem órája lenne, akkor az egyiptomi történelemmel töltenénk el azt? Erre valószínűleg legtöbben nemmel válaszolnának. És ha azt kérdezném: ha a diák egész életében csak négy éven keresztül fog történelmet tanulni, akkor érdemes ezt olyan kérdések taglalásával eltölteni, amiknek majdnem, hogy semmi hatásuk nem lesz az életére? De ennél eggyel jobb, ha ezt megfordítom: ha a diák csak négy éven keresztül fog történelmet tanulni, akkor helyes-e egyáltalán nem foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amik meghatározzák majd az életét, azt a társadalmat, amiben élni fog? Míg az utolsó előtti kérdésre lehet azt válaszolni, hogy de igenis a régebbi történelmi eseményeknek is komoly hatása van a világunkra, sőt szerintem ez egy jó válasz is lenne, az utolsó kérdésre hülyeség lenne azzal válaszolni, hogy nem, csak azért sem fogunk az órán olyan dolgokkal foglalkozni, amelyeknek rendkívül nagy hatása van a mindennapi életünkre és a közbeszédre. Ha eljutottunk idáig, akkor viszont mivel a történelemoktatásra fordított idő véges, biztos, hogy valahogyan az utóbbi kategóriába tartozó dolgokkal kell helyettesíteni néhány az előbbibe tartozó dolgot. Ha belátjuk, hogy nem tudunk mindent megtanítani négy év alatt, akkor bizony választanunk kell. Ez aztán tovább általánosítható: nem csak a témakörök, de a tantárgyak és a tudásterületek között is választani kell. És itt választunk rosszul.

A gyerek nem tudja még, hogy mi lesz belőle, nameg az általános műveltség szintén egy gyakori érv az általános mindenre kiterjedő magyar oktatás mellett. Ez körülbelül annyit jelent, hogy csak azért is beleverek a gyerekbe minden tantárgyból egy csomó mindent, hiszen amikor gimnáziumba megy még nem tudhatja, hogy majdan orvos lesz vagy ügyvéd. Itt több probléma van. Egyrészt ez nem tűnik túl hatékonynak. Másrészt, miért gondoljuk azt, hogy pont ettől a hozzáállástól jön majd meg a gyerek kedve bármelyik szakmához? A középiskolában tanult biológiának és kémiának semmi köze nincs egy orvos munkájához, nem beszélve arról, hogy mivel is foglalkozik egy ügyvéd. A középiskolai tantárgyak nagy része inkább pont arra jó, hogy elvegye a kedvünket ezektől a dolgoktól. Harmadrészt, nem is gondoljuk úgy, hogy a gyerekek nem tudják idejekorán eldönteni, hogy mik szeretnének lenni. Ezért vannak szakképző iskolák és szakközépiskolák, nem? Hogy lehet az, hogy van aki már 14 évesen el tudja dönteni, hogy ő az építőiparban akar dolgozni, míg másoknak 18 éves korukig kell várniuk, hogy eldöntsék, hogy inkább programozóként vagy magyartanárként tudnak érvényesülni? Negyedrészt, megint a külfölddel hozakodnék elő. Nem minden országban van ennyire általános gimnáziumi oktatás, és nekem ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy Magyarországnak nem megy túl jól sem oktatási szempontból, se úgy egyébként.

És mivel írjuk felül? Segítene a magyar oktatáson, ha a jelenleg tanított anyagot 10%-kal csökkentenénk, de egyébként nem változtatnánk semmit? Hát persze, hogy nem. Ha eddig 14 versszakot kellett megtanulnom a Toldiból, és ez szerintem hülyeség (nem állítom, hogy az, legalább fejlődött a memóriám, ami fontos!), és a későbbiekben csak tizenkettőt kell majd, akkor jobb lesz nekem? Valószínűleg nem, így csak többet fogok tévét nézni. Az viszont elképzelhető, hogy ha csak tizenkét versszakot kell megtanulnom, viszont lefolytatunk egy érdekes vitát a versről (már amennyiben ez lehetséges), az jobb, mint a korábbi állapot. Nekem úgy tűnik, hogy a jelenlegi inkább az első megoldást választja. Így a gyerekek nettó hülyébben jönnek ki az iskolából, ,,kisebb a kapacitásuk”, mint korábban, ahogy erre több hozzászóló is felhívja a figyelmet.

Kréta-tábla kombó

Lehet-e megoldás az intelligens tábla a magyar oktatás bajaira? A hozzászólásokból is kiviláglig, tudjuk, hogy ami igazán számít az az, hogy tud-e a tanár tanítani. A rossz tanár intelligens táblával is rossz, vagy rosszabb, mint korábban. A legjobb tanárok intelligens tábla nélkül is képesek lehetnek lekötni a gyerekeket. Viszont az a különböző ,,infokom eszközök” segíthetnek nekik. Véleményem szerint egyébként az intelligens tábla programnak nem itt kell keresni a buktatóit. Hanem ott, hogy az én gimnáziumomban már akkor feltűntek, amikor még nem lehetett kinyitni az ablakokat, mert kiestek volna a keretből és az épületben számos helyen beázás volt. Lehet, hogy nem az intelligens tábla lett volna az első, amire szükségünk volt. De ki tudja.



 
91

Mi a magyar oktatás baja?

Ellenőrző , 2010.03.12. 08:00

Levélírónk a magyar oktatás problémáját veszi górcső alá, végignézve a családi hátteret, a modern média hatását és az iskolai tartalomszolgáltatást. Egy diák szemszögéből nézve az általunk már annyiszor megvizsgált problémák új aspektusait ismerhetjük meg.

 

Kedves Ellenőrző!

Sokan sok helyen elmondják a véleményüket arról, hogy milyennek kéne lennie a magyar oktatásnak, de csak ritkán kérdeznek meg minket, diákokat. Gondoltam, itt az ideje, hogy mi is mondjuk valamit arról, ami minket érint a leginkább.

Először arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem csak a megoldási javaslatok nagy része rossz, de maga a megközelítés is hibás. Sőt: nem csak hibás, de a legtöbb állításnak, ami elhangzik, értelme sincsen. Milyen állításokra gondolok pontosan? Például ezekre: ,,a mai generáció nem akar tanulni”; ,,a mai generációt nem érdekli az iskola, csak a tévét akarja bámulni”; ,,ezek a mai fiatalok züllöttek, nem képesek figyelni”. Ezeknek az állításoknak több okból sincs értelme. Tegyük félre, hogy rendkívül általánosítóak, végül is el lehet őket fogadni abban az értelemben, hogy a legtöbb mai fiatalra vonatkoznak.  A nagyobb probléma az, hogy úgy közelítik meg az oktatás problémáját, mintha valóban a diákok hibája lennének az fentebb felsorolt dolgok. Ez alapvető tévedés. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy megszületett egy generáció, amelyben genetikailag kódolva van, hogy tévét kell nézni egész nap, annak ellenére, hogy ez szüleiket egyáltalán nem jellemezte, sőt nem is jellemzi. Az nyilvánvaló, hogy mi, akik a rendszerváltás után nőttünk fel másképp nézünk a világra, mint a szüleink, más dolgok érdekelnek minket, ez szintén nem túl érdekes – miért is érdekelnének minket ugyanazok a dolgok? Azonban a mai fiatalok iskolához való hozzáállása mögött komoly okok vannak, amelyeket nem lehet bennük keresni. 

A modern média hatása

Az én generációm úgy nőtt fel, hogy folyamatosan ott volt körülöttünk a tévé, a számítógép és a mobiltelefon. Ez alapvető különbséget jelent az előttünk jövőkhöz képest. Sőt, még én is úgy mentem először iskolába 1997-ben, hogy csak filmen láthattam mobiltelefont (biztos láttam egy-két üzletembernél is, nem emlékszem), természetesen nem volt saját számítógépem, és nem volt otthon internet. (Egyébként tévé sem, de az mindenki másnál igen.) Azok, akik nálam öt-hat évvel fiatalabbak viszont már mobiltelefonnal lépték át az iskola kapuját, és számítógépezni mentek haza az óráik után. Szerintem ez egy adottság, amellyel az oktatási rendszernek együtt kell élnie. Mindenki örül, hogy ezeket a dolgokat feltalálták, és eljutottak minden háztartásba, ma már csak kevesen nem vennék meg őket a gyerekeiknek. Azonban, hatalmas kihívást jelentenek a tanárok számára: úgy kell lekötniük a gyerekeket, hogy azokat rengeteg más inger éri folyamatosan, nyugodtan játszhatnak a mobiltelefonjukon, és délutánonként is választhatják a tévézést az olvasás helyett. Ez korábban nem volt így, hiszen még a kereskedelmi tévézés is csak pont 1997-ben indult el, nem beszélve a többi ,,zavaró tényezőről”, a mobiltelefonok a gyerekek körében például emlékezetem szerint 2002-ben kezdtek elterjedni. Szerintem alapvető emberi reakció, hogy ha valamit nem találunk érdekesnek, akkor mást csinálunk, a kérdés csak az, hogy mennyire széles a választék, amiből választhatnak a gyerekek.

Ami körülvesz

A megváltozott környezet nem csak közvetlenül fejti ki a hatását, nem csak a gyerek tudja otthon a tévét nézni, de közvetetten is: a szülő is tévét néz. Sőt. Most olyat mondok, ami sokakat sérteni fog. A tanár is. Nem állítom, hogy a tanárok is elmerülnek a színvonaltalan bulvármédia tengerében, de azért erős a gyanúm, hogy őket is erősen befolyásolják ugyanazok a tényezők, amik a diákokra hatnak. Nehéz elképzelni egyébként azokat a családokat, ahol a gyerek este ül a tévé előtt és öreg lantművészeket néz, miközben FPS-t játszik a számítógépén, miközben a szülei a Nyomorultakat olvassák, Mozart zenei aláfestéssel. Ez igencsak életszerűtlen, bár nem zárom ki, hogy vannak ilyen esetek is. Valószínűleg általában a következő kettő egyike áll fenn: a szülő dolgozik (vagy a munkahelyén, vagy otthon, mondjuk mosogat), közben a gyerek pedig ül és Berényi Miklós simogató hangját hallgatja; a gyerek és a szülő együtt tudják meg, hogy mi történt dr. Pongrácz Péterrel.

Nehéz lenne amellett érvelni, hogy bár a szülő (sőt, talán a tanár is) ugyanazok alatt a hatások alatt állnak, mégis valahogy a diák hibája, hogy nem érdeklődik a tanulás iránt. Ha valaki körül néz az országban, nem is kell a bulvármédiáig menni, hogy valaki azt lássa, a szar mindent elborít. Olvashatna a gyerek politikai napilapot is, jó is lenne, ha azt olvasna, de itt is maximum a sportrovatban találhatna pozitív szerepmintákat. Kocsis István akarjon lenni, vagy mi?

Tartalomszolgáltatás

És nem elég, hogy úgy tűnik, jogosan nem érdeklődünk az iskola iránt, de nem csak, hogy nem sikerül ott érdemben felkelteni a figyelmünket – ez esetleg nehezen, de orvosolható lenne némi módszertani fejlődéssel, intelligens táblával, miegyébbel – de maga az iskola tartalma is meglehetősen érdektelen. Itt van egy másik számomra értelmezhetetlen állítás: ,,a gyerek nem hajlandó az egyiptomi mezőgazdasággal foglalkozó fejezetet elolvasni a tankönyvben”. Azt hiszem, már részletesen kielemeztem a ,,hajlandó” szóval kapcsolatos problémákat, az ,,elolvasni a tankönyvben” pedig a módszertan kategóriájába tartozik, így helyettesíthető lenne például a ,,megnézni a DVD-n” kifejezéssel. De egy ezeknél még mélyebb probléma az, hogy a mai magyar iskola köszönőviszonyban sincsen a való élettel. Nem képes értelmes módon reflektálni a fentebb felsorolt változásokra, nemcsak a módszerek szintjén, ez pénzkérdés is, de a tananyagban sem. És itt most nem azokra az elkeseredett kísérletekre gondolok, amikor a matekkönyvben azzal foglalkoznak, hogy és még miminden használja a való életben ezeket a nagyszerű képleteket, ezeken a gyerekek is átlátnak.   Arról beszélek inkább, hogy tízéves iskolai pályafutásom során kevesebbszer került szóba bármi ami körülöttünk történik, mint ahányszor ehető volt az ebéd a menzán. Igen, a körülöttünk történikben ezalatt az idő alatt benne volt a Való Világ éppúgy, mint egy szomszédos ország lebombázása vagy szeptember 11.
A legtöbb tanár, akinek próbáltam arról beszélni, hogy miért is lenne fontos, hogy az iskola érdemben foglalkozzon azokkal a dolgokkal, amik meghatározzák az életünket, azt mondta, hogy ez nem az intézmény feladata. Hanem kié? Azé a szülőé, aki maga sem kapott semmiféle támpontot az életben való értelmes eligazodásra az iskolájában, esetleg a diáké?

Jelenleg szinte senki nem kérdőjelezi meg, hogy van-e értelme azokat a dolgokat tanítani az iskoláinkban, amikkel nap mint nap próbálják teletölteni a fejünket. Szerintem ez egy alapvető hiba. Ezt igazolja, hogy egyáltalán nem minden országban működik úgy az oktatás, mint nálunk, és még a hivatalos oktatáspolitika által fontosnak tartott szempontok, például a PISA-felmérés is azt igazolják, hogy nem biztos, hogy nekünk van igazunk. Arról, hogy szerintem mivel kéne az oktatásnak foglalkoznia, és milyen intézményi struktúrák lennének jók ehhez, esetleg majd egy másik cikkben foglalkozom, de talán elég annyit mondani, hogy ha belátjuk, hogy nem jól működik a magyar oktatás, akkor nem feltétlenül jogos elvárás, hogy a gyerekek üljenek a padban, és hallgassák a tanárt. Persze ezzel nem azt akartam mondani, hogy a gyerekek maguktól rájönnek, hogy rosszul működik a magyar oktatási rendszer, és ezért tudatosan meghozzák a döntést, hogy akkor nem is figyelnek (ez elég nagy hülyeség lenne), hanem azt, hogy először talán jobb oktatás kéne, és utána lehetnének elvárásaink a gyerekekkel szemben.

 
84

Tiszteld a tanárt!

Ellenőrző , 2010.03.10. 11:35

Habár az internet jóvoltából naponta láthatunk órai felvételeket verekedésekről, tanáralázásokról és egyéb iskolai bűncselekményekről, még sem lehet mehetünk el szó nélkül a legújabb felvétel mellett, amit a BKVfigyelő blog- bkvfigyelo.hu - juttatott el hozzánk. Sajnos, nem egyedi esetről van szó, nagyon jól megfigyelhető, hogy mennyire kiszolgáltatott a tanár egy ilyen helyzetben.

 

 

 
40

Visszafordíthatlan folyamatok az oktatásban?

Ellenőrző , 2010.03.10. 08:00

A tegnap megjelent "Így tanítunk történelmet a 21. században?" posztunkra érkezett kommentek közül tothh írását jelentetjük ma önálló posztként. Véleményünk szerint nagyon jól foglalja össze az oktatás problémáit, sajnos megoldást ő sem talált ezekre.

 

Kicsit úgy látom, mintha az utóbbi időben fordítva ülnénk a lovon. Értsd ez alatt azt, hogy azon vagyunk fennakadva, hogy a gyerekek most éppen mitől hajlandók megtanulni azt, amit kell. Az én időmben (pedig én se nagyon régen, mindössze hat éve érettségiztem) azért a többségnek az volt az alapállás, hogy meg kell tanulni, és kész. Ha pedig nem tette, akkor meg tudta, miért kap elégtelent. Hozzáteszem, én már a mi generációnkat is egy elég kifordított társaságnak tartottam, de amit pl. buszon beszélgetésekből kiveszek mostanában, az már totál furcsa számomra a mai középiskolás generációból.

Az pedig nyilvánvalóan úgy van, hogy a gyerekek egy része inkább a magyart, vagy a történelmet szereti, a másik pedig a reál tárgyakat. De attól még mindegyiket meg kell tanulni, ha már az ember valamilyen szinten műveltnek akarja tartani magát. Bár én ezt a törekvést a mai középiskolások jó részében nem is látom. Lehet persze, hogy én vagyok túlságosan elmaradott.

A harmadik meg a szülők felelőssége. Szerintem a szülő feladata is, hogy motíválja a gyerekét. És most nem csak arra gondolok, hogy "tanulj fiam/lányom különben kukás lesz belőled", hanem megértetni, hogy miért fontos tanulni, és miért fontosabb például a többször említett eketípus, mint Benkő Dániel, vagy a hozzá hasonló jelenségek magánélete.

Negyedrészt pedig az iskolarendszer felelősségét is látom. Az utóbbi időben minden lényegesebb szűrőt kivettek az intézmények kezéből. Gondolok itt felvételikre, érettségikre, satöbbi. Mindenkit fel kell venni mindenhová, onnét pedig még akkor se lehet eltávolítani ha a tanárát megveri. Ez ugye nem kell magyaráznom, hogy a csak melegedni bejárókat hogy motíválja...
De bizony rossz hatással van a jobbakra, szorgalmasabbakra is: Egy idő után azt látja, hogy a tróger, link gyerek ugyanúgy megvan töredék energia-befektetéssel, akkor ő minek hajtsa magát. (ez mint a magyar focisták: Akkor is megkapja a pénzt, ha nem fut. Akkor meg minek is fusson?)

Ezek a dolgok pedig nagyon súlyosak, és én attól félek, hogy az utóbbi időben már visszafordíthatatlan károk keletkeztek erre a mostani generációra nézve. Hiszen ha most majd felszámolják a magyarbálinti "vívmányokat", az már egy következő generációt fog csak érinteni.

 
141

Így tanítunk történelmet a 21. században?

Ellenőrző , 2010.03.09. 08:00

Levélírónk a történelem tanítás nehézségeit írja le nekünk, külön kiemelve a diákok motiválatlanságát, amire a szaktanácsadó szerint megoldás lenne, ha puzzle-t készítene, az egyes tanagyagokhoz kapcsolódóan. Erősen megkérdőjelezhető ennek a hatásossága egy középiskolai osztályban, jobb ötletem azonban nekünk sincsen.

Kedves Ellenőrző!

Sok minden elhangzott már itt a blogon az oktatás nehézségeiről, most egy talán ritkábban említett tárgy, a történelem tanításának nehézségeit szeretném elmesélni röviden. Adva van egy középiskola, nem humán tagozatos, de okos gyerekekkel. Azt gondolná az emberfia, hogy értelmiségi szülők, majdan értelmiségivé váló  gyerekeit érdekelhetné is akár a történelem, vagy ha nem is merő szimpátiából tanulja, legalább meg bírja tanulni a feladott menyiséget. Hát, nem ez a helyzet. Sok a betű, tudtam meg egy tanulótól, ő ezért nem tanulta meg a feladott leckét. Csak nem gondolom, hogy 5-6 oldalt elolvas, sőt megtanul?! Ja, hogy órai jegyzet? Azt nem írta le, mert fáradt volt... Mondom neki, hogy én is, mégis elmondtam, sőt megtettem minden tőlem telhetőt, hogy érdekessé tegyem az órát. Nem sikerült, hangik a válasz. Erre nincs mit mondani, ha nem sikerült, hát nem sikerült. Megemlítem az érettségit, csak legyint. Minden hülye leérettségizik, mit izguljon rajta. Majd az egyetemen összeszedi magát, addig pihen, egyébként is egyszer fiatal. Tagadhatatlan.

A legnagyobb döbbenet azonban akkor ért, amikor az egyik lány úgy felelt, hogy csak a vastagbetűsöket tanulta meg a könyvből és egymás után felsorolta. Nagyon csodálkozott, hogy egyes lett, hiszen ő aztán minden fontosat elmondott. Hozzá kell tennem, hogy az óráimon az összefüggések megértésére helyezem a hangsúlyt, külön értékelem, ha valaki önállóan von le következtetéseket. Volt nálam szaktanácsadó is, aki azt az ötletet adta, hogy vágjanak-ragasszanak az órán, készítsek puzzlet a feldolgozandó témakörrel kapcsolatosan, így talán felkeltehető a diákok érdeklődése. Hát, nem tudom, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy majd pont ezzel vehetőek rá a tanulásra. A leginkább bosszantó számomra az, hogy folyamatosan mérnek minket, mintha az iskola arra lenne kitalálva, hogy  a tanárok tanuljanak, fejlődjenek, a diákok pedig csak eltöltik azt a pár órát, hogy legyen kin gyakorolnia a tanárnak. Így tanítunk történelmet a 21. század iskolájában.

 
92

Kinek ír be a tanár?

Ellenőrző , 2010.03.07. 19:42

Katalin levele egy olyan problémát tár elénk, ami talán már minden tanár elgondolkozott. Ha gond van a gyerekkel az órán -és úgy gondoljuk, hogy a szülőt is érdekli és érinti-, beírunk az ellenőrzőbe, azt remélve, hogy a szülő értesülve a problémáról, segítségünkre lesz a megoldásában. Katalin, Popper Péter egy ismert idézétén lepődött meg, ami szerint a tanár oldja meg a problémát a tanórán, a szülő nem tud mit tenni, hiszen nincsen ott.

Kedves Ellenőrző blog!

"Amikor az én fiam először hozta haza azt beírásul, hogy: »Tisztelt szülő! A gyerek számtanórán fegyelmezetlen volt.« — Elgondolkodtam. Tessék mondani, ennek mi értelme van? Persze, rögtön aláírtam. De én is beleírtam a könyvecskébe: »Tisztelt tanárnő! A gyerek vacsoránál nem ette meg a tökfőzeléket." A fenti idézetet Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás és Popper Péter egy-egy előadása olvasható a Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekeik című kötetben olvastam, Popper Péter mondta. Őszíntén megmondom, nagy tisztelője voltam mindhármuknak -amíg nem volt gyerekem, azóta vannak fentartásaim-, de ezzel egyáltalán nem tudok egyetérteni. Rengeteg könyvem van a fenti szerzőktől, Ranschburg tanárúr előadásaira is jártam -egyébként az ő írásai állnak mind a mai napig legközelebb hozzám-. Ez a kis anekdota azonban újra arra döbbentett rá, hogy alapvető ellentét van pedagógus-pszichológus-szülő között, sőt inkább a pszichológus-pedagógus között. A pedagógus oktat-nevel, a pszichológus megmagyarázza, hogy miért nem működnek a dolgok, talán így sarkíthatnánk le, természetesen a pedagógus szemszögéből. Egy pszichológus nyilván másképpen látja a dolgokat.

Én pedagógus vagyok, ritkán írok be az ellenőrzőbe, nem szeretem, talán lusta is vagyok. Sajnálom rá az időt, a szülő általában nem is olvassa el, ha egyáltalán eljut hozzá az üzenetem. De az, hogy ne is írjak be semmit, mert nekem az a dolgom, hogy neveljem meg ott helyben a gyereket -mind a 30-at-, azt a gyereket, akit a szülő nem bírt megnevelni 14-16 év alatt, azért az szerintem nonszensz. Köszönő viszonyban sincsen az órai viselkedés és a vacsora elfogyasztása, az Popper Pétert nem érdekli, hogy a gyereke hogyan viselkedik az iskolában, az róla mond el sokat, nem feltétlenül az iskola módszereiben kell a hibát keresni. A tanár nem azért ír be, mert szeret beírni, hanem azt gondolja naívan, hogy a szülőt érdekli a gyereke iskolai viselkedése, szeretne visszajelzést kapni arról, hogy hogyan viselkedik csoportban, idegen környezetbben az a csemete, közös munkának tekinti a nevelést, partnernek tekintve a szülőt. Nem jó érzés az viszontlátni elismert, nagyrabecsült pszichológusok véleményeként azt, az egyébként rossz gyakorlatot, hogy hagyjon engem békén a tanár, oldja meg, az a dolga. Ha Popper Péter így godnolkodik, kitől várhat segítséget a tanár?

Köszönettel:

Vargha Katalin

középiskolai tanár

 

 
75

Faszt üvöltesz, baszd meg!

Ellenőrző , 2010.03.04. 08:00 · 1 trackback

A következő levél első olvasása közben nem tudtam eldönteni, hogy miről is szól igazán. Dühös a levélíró, mert egy ordenáré hangon kiabáló tanárnőt látott-hallott egy iskola folyosóján, vagy sajnálja, mert a legtöbb nő, önhibáján kívül kerül olyan helyzetbe, hogy nem tud nőként viselkedni, kimeríti az, hogy férfiként kell helytállnia a mindennapokban.

Kedves Ellenőrző!

Szerencsém volt ma látni a Hiller István által teremtendő harmadik nem egyik előfutárát, pontosabban hallani az iskola folyosóján. Kívülről határozottan nőnek kinéző lény volt, szoknyában, magassarkú cipőben, kisminkelve tipegett jóval becsengetés után, naplóval a kezében -eddig rendben is lenne minden-, de egy teremhez odaérve hirtelen átváltozott, feltépte az ajtót és artikulálatlan hangon beüvöltött, hogy "a faszt üvöltesz, baszd meg?!" finoman és nőiesen utalva arra, hogy nem tetszik neki a teremből kihallattszó zaj.

Meglepődtem rajta, az osztályban tartózkodó diákok kevésbé, erre utalt a teremből kiszűrődő zaj felerősödése. Gondolom a tanárnő ugyanígy kezeli a stresszt mindennap az órán is, talán ezért is üvöltenek a diákok is, amíg rá várnak. Én igenis hiányolom a társadalomból a nőként viselkedni tudó nőket -bár belátom nem egyszerű feladat- és a férfiként viselkedő férfiakat. A mai magyar társadalomban a végletek dominálnak, kurvának öltözött fiatal lányok, vagy egyneműnek ható lények. A nők viselkedése döbbent meg leginkább -nyilván azért, mert férfi vagyok-, egyre gyakrabban hallunk-olvasunk agresszíven viselkedő nőkről, fiatal lányokról, akik ütik-verik társaikat, közönségesen viselkednek rendezvényeken, iskolában, közterületen egyaránt. Szerintem nagyon rossz irányba haladunk, és erről mi férfiak tehetünk elsősorban, a kormány az idióta rendeleteivel, mi férfiak, azzal, hogy nem kezeljük nőként a nőket, apaként, hogy nincs időnk, erőnk, lehetőségünk támaszként segíteni az anyákat a gyereknevelésben. Talán a tanárnő sem üvöltene így, ha lenne lehetősége nőként viselkedni, nem kellene férfiként helyt állnia az életben.

 
11

Helyreigazítás-Hiller István nem teremti meg a harmadik nemet

Ellenőrző , 2010.03.03. 16:45

A "Hiller István megteremti a harmadik nemet?" poszttal kapcsolatban sok felháborodott hangú levelet kaptunk, megkérdőjelezve ép elménket, hozzáértésünket, szándékainkat. Most az egyik bíráló hangú levelet tesszük közzé, amelynek tartalmával -fenntartásokkal ugyan-, de egyet tudunk érteni.

 

Kedves Ellenőrző blog!

A "Hiller István megteremti a harmadik nemet?" című posztban megjelentekre szeretnék reflektálni. Nem értek egyet a posztban leírtakkal, sarkítottnak és a pártatlanságot teljességel nélkülözőnek érzem a megfogalmazottakat, különösen sérelmesnek érzem, hogy egy szélsőjobboldali újság cikkét jelentetik meg egy függetlennek gondolt blogon. Ettől függetlenül szívesen és gyakran olvasom a blogot, nem értek egyet azokkal, akik első felháborodásukban az ördög cimboráinak titulálják a szerkesztőket, hiszen eddig több száz bejegyzés jelent meg és ez volt az első, aminek a tartalmát megkérdőjelezhetőnek éreztem. Nincsen könnyű dolga a blog szerkesztőinek, hiszen az oktatáshoz mindenki ért, mindenkinek van véleménye róla, de legalábbis járt már iskolába, hosszabb-rövidebb ideig. Talán eldönteni sem egyszerű egy beérkező levélről, hogy milyen lesz a fogadtatása, de szerencsésebbnek gondolnám a politikát kizárni a megjelentetett témák közül, hiszen túlpolitizált hétköznapjaink így is rengeteg feszültséget keltenek, értelmetlenül.

 

 
280

Hiller István megteremti a harmadik nemet?

Ellenőrző , 2010.03.01. 16:50 · 1 trackback

Levélírónk érdekes cikket talált az óvodáskorú gyerekek nevelésére vonatkozóan. Új irányelv jelenik meg, kerülni kell a nemi szerepek megjelenését, meggátolva ezzel a társadalomra ezek szerint káros hagyomásnyos nemi szerpek beidegződését. Nagy szerencséjük van a szülőknek, hogy ez nem a farsang előtt került bevezetésre, mert Hiller István lehet, hogy személyesen szakította volna le a kislányok tündérszárnyát, illetve öltöztette volna át őket a fiúk kalóz, vagy lovagruhájába.

 

Kedves Ellenőrző!

Az alábbi cikket találtam az óvodai nevelés módosításásval kapcsolatosan. Két óvodáskorú gyeremek édesanyjaként aggályosnak tartom a kormány azon munkálkodását, hogy egyneműeket neveljen a gyerekből!

 

A kormány úgy módosította az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló jogszabályt, hogy arról nem kérte ki a szakmai szervezetek véleményét.

Valószínűleg nem véletlenül járt el így, hiszen a módosítás ellen a pedagógusok döntő többsége tiltakozik. A rendelet értelmében ugyanis a következő nevelési év kezdetéig úgy kell módosítani az óvodai nevelési programokat, hogy a jövőben az óvónők tudatosan kerüljék a nemi sztereotípiák erősítését.

A Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium nem tudott azonnali választ adni Eszter nővérnek, csupán arra tettek ígéretet, hogy harminc napon belül írásban megindokolják a döntésüket.

Az egyházi szakemberek felháborodtak az új szabályon. - Egészen ijesztő az az irányvonal, amelyet a kormány az óvodai nevelésben akar bevezetni. Mit is jelent a gyakorlatban a nemi sztereotípiák kerülése? Például azt, hogy a mesében nem apának és anyának, hanem egyes és kettes szülőnek kell hívni a családot. Vagy azt, hogy a jövőben be kell avatkozni a gyermekek játékába, ha a kislány túl sokat babázik. Ebben az esetben meg kell próbálnunk rávenni, hogy játsszon inkább a markolóval. Nemi sztereotípia a lányos öltözködés, a szoknya, a hosszú haj, a masni és a lakkcipő is. Ha a jogszabályt komolyan vesszük, akkor azt kell kérnünk a szülőktől, hogy a jövőben a kislányokat is inkább nadrágban járassák - jelentette ki Papp Kornél, a református zsinati oktatási iroda vezetője. Papp leszögezte: a jogszabály támadja a család intézményét, annak tudatos szétverésére törekszik, ami szöges ellentétben áll a keresztény ember világképével. A gyermekek fele már most sem teljes családban nő fel, a pedagógustársadalom elnőiesedett, így a fiúk egy része már jó ideje csak az óvodában ismerkedhet meg az apaképpel. Ha ezt is elveszik tőlük, akkor a felnövekvő generáció már nem lesz tisztában azzal, miért érték a hagyományos családban élés és a gyermekvállalás, illetve miért alapvető, hogy az apa férfi legyen, az anya pedig nő.

Papp kijelentette: a kormány ezzel a lépéssel tudatos támadást indított a család mint intézmény ellen, és a hagyományos anyakép és apakép lerombolására törekszik. Ez végzetes következményekkel járhat, hiszen egyre több lesz a nemi identitását kereső felnőtt, aki nem él majd családban. Hozzátette: az ember egymagában sokkal jobban manipulálható, mintha egy közösség, legfőképp egy erős és összetartó család tagja.

Szakértők szerint az ominózus mondat jogszabályba emelése nem más, mint a gender ideológia oktatásba való becsempészése. A gender ideológiát a Szociális és Munkaügyi Minisztérium saját honlapján népszerűsíti az esélyegyenlőségi tervek címszó alatt. Ismertetőjében az új világnézetnek csak a pozitív elemeit emeli ki, annak a családellenességéről nem szól.

Az oktatási tárca az egyházi szakemberekkel ellentétben azt állította, hogy az óvodai alapprogram valamennyi módosításáról egyeztettek, és a javasolt módosításokat a Közoktatás-politikai Tanács el is fogadta. Az OKM közoktatási főosztályának válaszában igyekszik a negatív sztereotípiákra koncentrálni. Azt írják: a nemi sztereotípiákkal kapcsolatos mondat a legnagyobb félremagyarázás mellett sem jelentheti azt, hogy az óvodának feladata a nemi szerepek eltakarása, a nemi identitás megszüntetése. Fontos ugyanakkor, hogy már az óvodában el kell kezdeni a gyermekek ráébresztését arra: nincs alá- és fölérendeltség nő és férfi között.

A tárca konkrét példát is hozott a negatív sztereotípiákra: ilyen, amikor azt mondjuk, hogy a tipikus férfi erős, célratörő. A tipikus nő gondoskodó, kedves, visszahúzódó. A nő főz, mos, takarít, a férfi karriert épít és pénzt keres, eltartja a családot. A minisztérium leszögezi: egy modern társadalomban a nevelés során kerülni kell ezen nemi sztereotípiák erősítését.

Forrás: Magyar Nemzet

Kapcsolódó cikkek


 
220

Szubjektív gondolatok az oktatásról

Ellenőrző , 2010.02.28. 08:00

 

Viktoria levelét adjuk közre, amelyben megosztja velünk gondolatait a magyar oktatásról, valamint azt, hogy miért nem kíván a magyar közoktatásban elhelyezkedni.

 

Immár 10 éve tanítok, (sajnos) eddig szerencsém volt külföldi intézményekben kamatoztatni tudásom, így nagyon sok olyan dologgal nem szembesültem, ami a magyar oktatási rendszerre jellemző. Egyik állásomat sem úgy szereztem, hogy ismertem valakit, aki valahogyan beajánlott az igazgatónál, stb. Ezt elkezdeni hazatérve nem volt kedvem, így már eleve nem akartam semmiféle gimnáziumban elhelyezkedni. De nem is mindig a diákokkal lett volna a bajom… Láttam elég olyan tanárt, aki a magát mindenhatónak gondolván, több évtizede oktat és meg van győzödve arról, hogy a világ mit sem változott az elmúlt 20-30 évben, így mindenféle újítást, más megközelítést eleve gyanakvással és ellenségesen fogad, csak azért, mert túl sok fáradságba és munkába kerülne, hogy megkérdőjelezze saját magát, és más szemléletmódoknak is teret adjon. Igen, túl sok utánajárás, ami nem oldható meg a tanáriban szünetben vagy épp két cigaretta között az ebédszünetben. Meg aztán plusz fizetés sem járna érte…

Inkább magántanárként keresem a kenyerem, ahol a magam ura vagyok, és nem kell azon törni a fejem, hogy ki kinek a kije, és miért nem lehet megbuktatni, vagy kirúgni az állásából. Így is látok azért elég lehangoló dolgokat a diákság körében. A jellemző az, hogy a minimum szintet kell teljesíteni mindenben, és utána valahogy ügyeskedni az előrejutásban. És a legszomorúbb, hogy erre mi (tanárok, szülők) vagyunk a minta.

Még jobban el vagyok keseredve, ha belegondolok, hogy iskolába menvén a saját gyerekem is ennek a rendszernek a része lesz 1-2 év múlva. Miért van az, hogy nálunk még mindig működik, hogy „majd én bemegyek az igazgatóhoz, és megmondom neki” mentalitás, stb.?

Végezetül, néhány érdekesség, csak találomra kiragadott példák, hogy miket lehetne átvenni a sokat szidott amerikai oktatási rendszerből:

1/ Év elején a diákok és a szülők aláírnak egy kb. 100-150 oldalas dokumentumot arról, hogy mi az iskola szabályzata; ez még a buszban való viselkedést is részletesen leírja.

2/ Ha egy gyerekkel bármi gond van, arra van egy külön adminisztrációs részleg, aki csak az ilyen problémákra szakosodott, és akkor behívják a szülőket, diákot, stb. Ez nagy szégyen, mert hoppá, nem olyan mentalitás uralkodik nálunk, mint ott. A szülőnek el kell jönni a munkahelyéről, ami ugye nagyon kellemetlen, stb.

3/ Ha egy diákot kizárnak netán pár napra, szintén nagy szégyen, mert ott nem olyan nagy divat felügyelet nélkül hagyni a gyereket, így otthon kell gondoskodni róla, ami nagyon „ciki” mind a szülőnek, mind a diáknak.

4/ Ha valaki megsérti a szabályzatot, pontosan megmondják, melyik pontban vétkes az illető, és erre kidolgozott, nem ad-hoc szankciók vannak.

5/ A diákokat sikerre nevelik, és még a legrosszabb, legfegyelmezetlenebb, és leghátrányosabb tanuló is valamiben kiváló. És az a tanárnak a felelőssége, hogy rámutasson, hogy miben.

6/ A szülők úgy fogják fel az iskolát, hogy az a gyerek második otthona, tehát mindent megtesznek, hogy jól érezze magát a gyerek: olvasódélután a szülőkkel, jótékonysági rendezvények, sportvetélkedők együtt, stb. A szülők anyagiakat és idejüket is áldozzák az iskolára/iskolában.

Sajnos tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon mindez nem lehetséges, és nem mindig a pénz miatt. Csoda-e ha az ember úgy érzi, hogy amint a gyereke ebbe az iskolarendszerbe bekerül, onnan szélmalomharcot kell vívna, és teljesen reménytelen, hogy ez a fajta mentalitás ne legyen rá hatással. Természetesen vannak kivételek is, hál’istennek, és ők ugyanígy nem érzik jól magukat ebben az oktatási rendszerben, hogy a többi tényezőt már ne is említsem… Tisztelem az olyan pedagógusokat, akik több évtized után sem vesztették el hitüket és lendületüket. Én sajnos ezt nem mondhatom el magamról. Fájdalom nézni, hogy az oviban még egyéniségekként kezelt gyerekeket az iskolában szép lassan „legyalulják” egy szintre és úgymond mindenki a „nulláról” indul. Mert tehetséggondozás az nincs. Azt a szülőnek kell megoldania, de akkor is az iskola negatív megjegyzéseitől kísérve (pl. ezt nem a tanulás rovására kellene, stb.).  Így aztán oda jutnak a diákok középiskolában, ahova. Mi meg csodálkozunk, hogy miért. De sajnos a példát tőlünk látják: szülőktől, tanároktól.

Üdv,

S. Viktoria


 
52

Integrálunk, vagy szegregálunk?

Ellenőrző , 2010.02.27. 08:00 · 1 trackback

Levélírónk az Index egyik hírét kommentálja a saját iskolájukban kialakult helyzet alapján. Hány százalékának kell kisebbségi tanulónak lennie az osztálylétszámnak ahhoz, hogy integrációról beszélhessünk és hol billen át szegregációba az arány.

 

"A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola, amelyet többször elmarasztaltak roma gyerekek elkülönítéséért."- jelent meg a napokban az Indexen.

A tanáriban többször elmélkedtünk már azon, hogy vajon meddig integráljuk a kisebbséghez tartozó gyerekeket és hány főtől számít szegregációnak? Van ugyanis olyan osztály az iskolában, ami teljesen véletlenül szinte csak roma tanulókból áll, szándékosságot nem találhatunk benne, hiszen csak a nevet látja a titkárnő, a hozzá tartozó diákot egyáltalán nem, a név pedig bárkit takarhat. Tanítani pedig pontosan ugyanúgy lehet, ahogy egy vegyes osztályban, nincsen több fegyelmezési, tanítási probléma.

Mi számít szegregálásnak? Van-e olyan százalékos kritérium, ami megfelelően szabályozza a szegregáció kérdését? Vagy mi van akkor, ha mondjuk 50-50% a kisebbségi tanulók aránya a többségiekhez képest, de sok többségi iskolát, vagy osztályt vált és megnövekszik az arány? Megbüntetik ilyen esetben az iskolát, vagy kötelezik arra,  hogy alakítsa át az osztályt az előírásnak megfelelően? Én nem értem miért van erre egyáltalán szükség, hiszen már azzal is sértjük a diák emberi jogait -szerintem-, ha megkülönböztetjük és figyelembe vesszük a faji, etnikai, vagy vallási hovatartozását. Az is lehet persze, hogy ami a többségi oldalról integrációnak tűnik, azt a kisebbségi oldal szegregációnak látja, ha az arány valamiért felborul.

Konkrétan a roma diákokkal kapcsolatban érzi az ember,  hogy nagyon összetartanak és jobban keresik és igénylik egymás társaságát, mint többségi társaik, mégsem háborodunk fel azon, hogy kiszorítanak minket, mert teljesen természetes dolog, hogy a kulturális gyökereik összetartják őket, különösen, ha kisebbségben, vagy alárendelt helyzetben érzik magukat. Javasolni tudnám a Cigány Önkormányzatnak, hogy segítse a roma gyerekek integrációját azzal is, hogy jó kapcsolatot ápol az oktatási intézményekkel, nem csak hibát és kifogást keres, néhány esetben konkrétan uszítva a szülőket az intézmény tanárai és vezetése ellen, mi az intézmények dolgozói ugyanis mindent megteszünk annak érdekében, hogy egyenrangú félnek érezzék magukat diákjaink az iskolában és később a társadalomban.

 
6

Kinek a feladata a speciális nevelési igényű gyerekek oktatása?

Ellenőrző , 2010.02.26. 08:00

A Marcella levelére érkezett sok komment közül az alábbit emeltük ki, érdemesnek tartva arra, hogy önálló posztként megjelenjen, mivel nagyon jól leírja a fejlesztésre szoruló gyerekek kálváriáját. Intézményi segítség nincsen, a speciális iskolák ígéretei pedig rendre ígéretek maradnak.

 

Kedves Marcella!
Sajnos átérzem a helyzetedet. Én is azt tapasztaltam, hogy a kicsit "más" gyerekeknek nincs megfelelő segítség.
Én a lányomnál 2 évesen vettem észre, hogy valami nincs rendben, azóta küzdünk.
Minket is a Halmi úti beszédvizsgáló "javaslata" - kötelező szakvéleménye - alapján bekényszerítettek egy speciális iskola logópédiai osztályába. A gyereknek 119 IQ-ja. Motoros diszfázája, megkésett beszég fejlődése van.
Igaz, hogy csak 14 fő volt az osztályban, de ebből enyhén szellemi fogyatékos kb. 8 gyerek.
Amit ígértek annak a 1/2 részét sem teljesítették. Normál tanmenet, úgy haladnak, mint egy normál általános iskolában, csak vannak a plussz fejlesztő és logopédiai órák.

A főiskola gyakorló iskolájaként próbatanítások, konferenciák bemutatóórák stb., ahol kell egy-két normális, értelmes gyerek, akikkel lehet villogni és eredményt felmutatni. Na ez volt az én gyerekem és még kb. 4 gyerek.
Csak a gyerek szám a lényeges, mert így maradhat fenn az iskola, maradhat fenn a kiemelt státusz ...., hogy közben a nem odavaló gyerekek miatt szenved a többi is, az senkit nem érdekel.

Saját döntésemre és felelősségemre átvittem normál általános iskolába. Természetesen a felzárkoztatás egy magántanárral az az én költségem volt.
Normál iskolába 2 főnek számítunk a szakvélemény alapján, de csak heti 1 logópédiai és fejlesztő órajár.
Nekem szerencsém van találtam egy olyan általános iskolát, ahol partnerek a tanárok. Látják, hogy más a gyerek, de okos, értelmes, szorgalmas és tanulunk vele. De ez a családnak nagyon megterhelő.

Intézményi segítség nincs! Mindenki csak széttárja a karját. Bürokrácia az van. Papír kell mindenhez. Addig nem járhat fejlesztő pedagógushoz, míg nincs kijelölő szakvélemény. Ha a nevelési tanácsadó adja, akkor elveszti a beszédvizsgáló szakvéleményét és nem jár a logópédus stb.

Sajnos én tudok neked okos tanácsot adni. De néha annnyira egyedül érzem magam ebben a csatában, amit a gyerek fejlődésért vívok. Egészen más a problémád, de nagyon megérintett, hogy vannak még ilyen küzdő családok, ezért nem tudtam szó nélkül hagyni.

Neked és a családodnak nagyon sok kitartást kívánok.

 
44

Mit csinál az iskola rendőre?

Ellenőrző , 2010.02.25. 08:00

Az iskolai lopásokkal szemben mindenki tehetetlen, a diákok szétszórtak és nem vigyáznak az értékeikre, a portás gyakran tehetetlen, a tanárnak pedig se ideje, se eszköze megoldani ezeket a kellemetlen helyzeteket. Jó ötletnek tűnt az Iskola Rendőre kezdeményezés, de ahogy levélírónk leveléből is kiderül, nem sok látszata van a munkájának.

Kedves Ellenőrző blog!

Sajnálatos eset történt a kislányom iskolájában a múlt héten, ellopták egy osztálytársa telefonját. Szóltak azonnal az osztályfőnöknek, aki széttárta a karját és annyit mondott, hogy nem kell telefont hordani az iskolába! Alapvetően egyet kell vele értenem, nem létszükséglet 12-13 éveseknek a mobil, habár másoknak sem az, de azzal nem értek egyet, hogy akkor akár el is lophatják. Kíváncsi lennék, hogy hány tanárnál van mobil, és ők sérelmezik-e, ha ellopják tőle?! A történet lényege, hogy az egyik élelmesebb kislány megkérdezte, hogy nem lehetne-e szólni az iskola rendőrének, talán ő eljárhatna az ügyben, ha már a tanárok tehetetlenek. Az osztályfőnök erre azt válaszolta, hogy van jobb dolga is az iskola rendőrének, mint hogy eszetlen tinik mobilja után futkosson, ami nyilván szintén igaz, de arra nem kapott/kaptunk végül is konkrét választ, hogy mit is csinál az iskola rendőre és mikor lehet vele találkozni. Gyanítom, ez is csak olyan szakfelügyelős dolog, hogy a rendőrség szólt az Önkormányzatnak, hogy kellene egy kis plusz látszat tevékenység, szolgáltatás ugyan nem nyújtanak érte, de jól mutat PR oldalon. Az iskola meg, mint mindenki játszótere, nem tud mit tenni, kitesz egy plakátot az ajtóra, hogy mindenki jól lássa, hogy bizony itt Szabó József vigyáz a rendre, vagy a portás.

 
73

Hová való ez a gyerek?

Ellenőrző , 2010.02.24. 08:00

Marcella segítséget kér tőlünk, nem talál SNI-s, sok részképesség zavarral kűzdő gyermeke számára megfelelő iskolát, azzal kell szembesülnie, hogy sok mindent ígérnek, de végül a legtöbb csak ígéret marad. Sajnos, esete nem egyedi, úgy tűnik az erre specializálódott alapítványi iskolák is jobban szeretik a pénzt, mint a gyereket.

Aki tud neki segíteni, legyen szíves írja meg nekünk!

 

Tisztelt Ellenőrző!


  ...........................  nevű gyermekem számára szeretnék önöktől segítséget kérni.
Leírom ............... élettörténetét. Sajnos sokszor vizsgálják őt, de 16-évesen még mindig nincs a számára megfelelő helyen. Minden szakirodalomban azt olvasom, hogy mindaz ami vele történik milyen káros, de hiába keresem a számára megfelelő helyet, mindig vizsgálják, elhelyezik, aztán fél év múlva elküldik.
Kálváriánk 5 éves korában kezdődött ,óvónői kérték hogy mint szülő kérjem a NEV-tan vizsgálatát. Itt megvizsgálták, majd egy évig rajzkészségét fejlesztették.
7-évesen szintén óvónői kérésre, mint szülő kértem a gyermek iskolaérettségi vizsgálatát.
Megállapításuk szerint gyermekemnek kis létszámú feljesztő osztályra lenne szüksége, de mivel ez Magyarországon nem jól működik, ne vigyem oda. Keressek egy tanárt, mutassam meg neki a szakértői véleményt, s ha ő ezek után bevállalja ,vigyem abba az iskolába.

Én így tettem, így került a Dohány-utcai általános iskola normál első osztályába. Itt nagyon sok baj volt vele, a tanárnő nehezen, de elviselte, negyedikben a tanítónő kérésére elvittem a Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői Bizottság elé. Döntésük, hogy bár 75 IQ-t mértek, nem enyhe értelmi fogyatékos ( én kértem ha az, mondják ki, és oda viszem, ahova ők ajánlják, hisz ezért jöttünk). Állították, ők érzik más tesztben jobban teljesítene. Mivel IQ-ja alacsony Diszes osztályba nem mehet.
Ezért szokjak a gondolathoz ez a gyerek buta így 5.-6.-szor meg fog bukni ,vigyem vissza a normál suliba, és örüljek hogy ott elviselik. Ötödikes korában újabb vizsgálatra kültdék, így elmentünk az Országos Beszédvizsgáló Szakértői Bizottság elé. Innen nehezen, de bekerültünk a Szivárvány Magántanoda Általános Iskolába. Ide 3,5-évet jártunk. Itt is jelezték, Ő a legnehezebb esetük, kérték pszichiátriai vizsgálatát.

A II.-kerületi Ali utcában vizsgálták. Ritalin és Risperdál nevű gyógyszerekre állították be.
Embertelen körülmények közt, egy szobába 10-gyermek, se egy játék, se normális körülmények. Többször meglátogattam látogatási időn kívül, soha nem találtam se pszcihiátereket se más szakembert a közelben, csak a szakképzetlen takarító nénit, konyhásokat, néha felvigyázókat.
A gyerekek őrjöngtek, ............... nem. Állítólag miattam nem, mert szeret engem és tudja, nekem elvárásom, hogy ne dühöngjön. A gyógyszer a figyelmére nem hatott, de a monotóniatűrését segítette. Mivel hol lehetett kapni, hol nem, így egy idő után nem szedtük. 14-évesen újra elülvizsgátják. Vélemény: organikus eredetű magatartászavar, SNI- nem integrálható.

15-évesen bekerül a Magyari Gyula Szakiskolai részébe. Fél év után jelzik, ő a legnehezebb esetük, nem tudnak mit kezdeni vele. Újra pszichiátria, eredmény ugyanaz. Mivel a gyógyszerek a való világban nem használtak, így nem szedtük. Több agresszív társa van, ő is ilyenné válik, mivel rendkívül befolyásolható. Megjelennek deviáns magatartásformák, lop, hazudik, dohányzik. Iskolából egy székdobálási ügy miatt eltanácsolják.(nem ő dobta a széket). Most ebből rendőrségi feljelentés is folyamatban van. Osztályfönőkével új iskolát keresünk már megint,( mit érezhet ...........?!), mivel mondják ebbe a speciális SNI-s osztályba se való. A Nagy Szivárvány tanoda igazgatója elmondja, idén először indítanak SNI-s nem integrálható gyerekeknek osztályt, 9-en lesznek egy osztályban, 1 tanító lesz velük egész nap.

Elmondom neki, csak akkor engedem ide a gyereket, ha tényleg megfelelő szakemberek fogadják, és biztosít arról fél év múlva nem kell új sulit keresnünk. Megkérdem látott-e már 16-éves magatartászavaros, deviáns részképesség problémás, 75-ös IQ-val rendelkező gyereket, megnyugtat itt a helye. Ezek után betették egy 26 fős osztályba ezzel csak az első szülőin szembesültem. Lám, nem bírnak vele. Törvényileg megtehetik ezt? Most kezelhetetlen mondják, vigyem a pszichiátriára. Kérdem mi a gond? Sokszor szemtelen, de osztályfőnők nem tud kirívó esetről, de sok a panasz rá, órákon nem együttműködő, nem figyel, nem ír, fekszik, alszik.

Ezért vigyem el a pszcihiátriára. Sajnos már az itthoni hangulat is rémes. Mit tehet az ember, ha saját gyereke meglopja? Ordít, dühöng. A gyerek azt érzi, te se szereted, azt mondja az egészért te vagy a hibás, mert állandóan ordítasz. Segítséget sehol sem kapunk, mindenhol a havi 70-80 ezer forintot kérő alapítványi iskolákat ajánlják számunkra, de ezt pedagógus fizetésemből, havi kiadásaink mellett nem engedhetjük meg magunknak.

Úgy tudom, hogy Magyarországon az oktatás ingyenes, és azt tapasztalom, hogy ezt általában a fogyatékkal élők számára biztosítják is, ám az én gyermekem nem fér bele egyetlen oktatási formába sem, sehol sem biztosítják számára, hogy fejlődhessen. Kérem, hogy a fent leírtak alapján segítsenek végre a gyermek számára megfelelő iskolát intézményt találni. Mit tegyünk? Hol van az ilyen gyermek, felnőtt helye?

Budapest, 2009. február 23.


Segítségüket köszönöm:




.............. Marcella
Cím:
Telefon:

 
207

Mi folyik az iskolai WC-ben?

Ellenőrző , 2010.02.22. 08:00

Ede saját középiskolai szép emlékeit felidézve meséli el nekünk, amit a középiskolás gyermekétől az iskolai WC-ről megtudott. Megdöbbenve tapasztalta, hogy már a WC sem az a hely, ahol a diák a jól megérdemelt cigijét elszívhatná, hanem az idő múlásával a WC társadalma is radikalizálódott, megjelentek a szélsőségek, a drog és a szex.

Kedves Ellenőrző!

Az iskolai élet egyik fontos tere eddig kimaradt a posztok közül -vagy csak én nem találkoztam vele-, ez pedig nem más, mint a mosdó. Valahogy úgy, mint a házibulikban a konyha, az iskolában a mosdó a társadalmi élet központja. Középsuliban, odajártunk mi is cigizni, beszélgetni, csajozni, nem is értettük, hogy kinek jut eszébe egyáltalán rendeltetés szerűen használni ezt a tanár mentes területet. Alig vártuk, hogy vége legyen az órának és csapatostul vonultunk a mosdó irányába társadalmi életet élni, néha kizártuk a tömeget, vagy átirányítottuk egy másik mosdóba, hogy nyugodtan tudjuk elszívni a jól megérdemelt ciginket, hárman.

A saját gyerekem az idén lett középiskolás és próbáltam megtudni nagyon óvatosan, hogy vajon cigiznek-e még a mosdóban a nagyok -persze az érdekelt, hogy ő cigizik-e-, de rövid úton kiderült, hogy már csak az én emlékeimben élnek romantikus elképzelések az iskolai mosdók meghitt félhomályáról. Ami kiderült röviden és tömören annyi, hogy be nem teszi a lábát az iskolai mosdóba, inkább hazáig tartogatja, mert egyrészt büdös van, másrészt tömeg, egyébként meg a cigifüstöt még kibírná, de a fű csípi a szemét. Néha zárva van a mosdó, akkor éppen szexuális életet élnek -nagyrészt kilencedikesek szerinte-, és egyébként is, inkább hasonlít egy rosszhírű lebujhoz, mint iskolai mosdóhoz. Mindez egy megyerszékhelyen lévő kéttannyelvű elit gimnáziumban, ami rendezettségével és tisztaságával messze felülmúlja a város iskoláit. Elvileg van tanári ügyelet, de ez a mosdó az igazgatói iroda folyosóján van, és ide külön nem osztottak be senkit. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy van rendes mosdó is, de ott tömeg van és mindig van tanár, akinek meg köszönni kell(ene). Ezt tudtam meg az iskolai élet legfontosabb színhelyéről, de bár ne is kérdeztem volna!

 
34

Az orvosok nem puskáznak?

Ellenőrző , 2010.02.19. 15:01 · 1 trackback

Egy medikus tisztelt meg minket azzal, hogy elmondja véleményét az Elégséges orvosok posztunkra reagálva. Megtudjuk leveléből, hogy minden vizsga előtt aláríratnak egy nyilatkozatot a hallgatókkal, hogy amennyiben puskázáson érik őket, azonnal kicsapják őket az egyetemről.

Tisztelt Ellenőrző Blog!

Orvostanhallgatóként koránt sincs annyi időm, hogy rendszeres olvasója legyek a blognak, mégis a vizsgaidőszak elején kirakott Elégséges Orvosok c. posztra szeretnék érdemben reagálni.

Először is a Semmelweis Egyetem Általános és Orvostudományi Karán minden ZH és írásbeli vizsgadolgozat előtt a hallgatókkal egy nyilatkozatot iratnak alá, melyben vállalják, ha puskázáson kapják a hallgatót, azonnali hatállyal kicsapják az egyetemről. Azt hiszem sokaknak ez a rendszer hihetetlen, de szerintem minden egyetem minden szakán be lehetne vezetni. A vizsgák nagy része egyébként is szóban zajlanak, ahol esélytelen a puskázás. Ha mindez nem elég, akkor be kell látnia az embernek hogy muszáj megtanulnia és értenie pl. az anatómiát, hisz másképp, hogy tanulnának az emberek klinikai tárgyakat.
Az élet úgy hozta, hogy 1 év után családi körülmények miatt át kellett jelentkeznem a Debreceni Egyetem Orvosi karára. Egy példát említenék az ottani rendszerből is: a Computer Human Anatomy órát (igen, lehet csodálkozni, a szabadon választható tárgyak többsége már most angol nyelvű) Gary Kish M.D. tartotta és tartja mind a mai napig, ahogy még sok más világhírű vendégprofesszor emeli az oktatás színvonalát. Ha az ember ténylegesen egy példaértékű karriert akar befutni, egyszerűen nem engedheti meg magának képzése során, hogy ilyen kaliberű orvosprofesszorok mellett csalásra adja a fejét. Elég, hogy egyszer észrevegyék és ott rögtön azonnal el van kalapálva és semmi esélye sincs, hogy ezt helyrehozza (nemhiába belterjes az orvosi). Fényezhetném még tovább az orvosi karokat, de nem teszem hisz mind a 4 magyar orvosi kar bátran megállja helyét a világban, nem hiába tanul több külföldi orvosin Magyarországon mint amennyi magyar. Gimnáziumi barátaimmal sörözve viszont azt vettem észre, hogy néhol olyan alapvető problémák merülnek fel a bachelor képzések során, ami az orvosin elképzelhetetlen lenne. Nálunk szerencsére olyan homogén a hallgatók összetétele, hogy nem jelent gondot az, ha például angolul kell megszólalni vagy akár szombat délelőtt is van óránk vagy esetleg este 20.00-tól mert a tanár máshova nem tudta berakni, itt mindenki tanulni akar. A magasan kvalifikált orvosoknak csupán egyetlen egy hátránya van az ország számára. Hat év tanulás után a szakorvosit még csak-csak itt töltik el a hallgatók nagyrésze, de nettó 92.000 forintos rezidensi fizetésért dolgozni, finoman szólva méltánytalan a megszerzett tudás és a munkával járó felelősség arányában (Más foglalkozásokhoz nem szeretném hasonlítani az orvosokat, mert értelmetlen lenne és egyébként is minden állás és foglalkozás fontos, ezért a fizetést inkább azzal hasonlítsák össze, hogy az évente beszerzendő összes könyv és jegyzet ára 100.000 forint körül mozog). Nekem elhihetik, a hallgatók 99%-ának 6 év orvosi után nem az lesz a legnagyobb problémája, hogy külföldön állást kell, hogy találjanak, vagy akár anyanyelvi szinten kell beszélniük angol vagy akár német nyelvterületen.

Orvost a hazának, hazát az orvosnak

 

Üdvözlettel: egy medikus.

 
9

Óvodáskorú bűnözők?

Ellenőrző , 2010.02.17. 19:00

Levélírónk egy furcsa kezdeményezésről számol be nekünk. Gyereke óvódájában, az egyébként hivatalos nevén ügyeletnek nevezett csoportot nevezték át gyűjtőnek.

Kedves Ellenőrző!

Az, hogy Magyarország nem egy gyerekbarát hely, sajnos már régóta tudjuk. Mégis megdöbbentett, amit a kisebbik gyerekem óvodájában tapasztaltam, bár nem voltak vérmes reményeim eddig sem az intézménnyel kapcsolatban. Az óvodáról annyit, hogy a környéken kezüket-lábukat törik a szülők, hogy bekerülhessen a gyerekük, mivel az azonos nevű elit iskola "előszobájaként" funkcionál. Mi kényszerből kerültünk ide, körzetesként nem vették fel a gyerekemet máshová, igaz majdnem 2 kilométerre van tőlünk...

Budapesten élünk, messze van a munkahelyünk a lakóhelyünktől, bizony már 7 órakor be kell vinnünk az óvodába a kisfiamat, hogy odaérjünk időben mi is. Nem is volt ezzel eddig gond, vittük reggel az ügyeletbe, volt, aki az összetolt padokon aludt, más is viszi kényszerből korán a gyerekét. Hétfőn azonban szíven ütött, ahogy a fülem hallatára az óvónők az ügyeletbe kényszerült gyerekekről és a szülőkről beszéltek. Nem ügyeletnek hívják ugyanis, hanem gyűjtőnek, ami bennem határozottan rossz érzést kellt, talán a Gyorskocsi utcai gyűjtővel való elég határozott párhuzam miatt.

 
3

Ki nem tudta, hogy mindenki továbbtanul?

Ellenőrző , 2010.02.16. 15:15

A felsőfokú oktatás részvételi arányai

 

A felvi.hu a tegnapi nap folyamán -főleg az esti-éjszakai órákban- akadozott, nem voltak felkészülve arra, hogy ilyen sokan kívánnak élni az elektronikus jelentkezés lehetőségével. Utánanéztünk az interneten, hogy lehet-e tudni, hányan érettségiznek az adott évben és ezek közül mennyien kívánnak továbbtanulni. A Kemplen Farkas digitális tankönyvtárban találtuk ezt az érdekes cikket, ami pontosan meg tudja határozni a kívánt adatokat, talán néhány kattintást megért volna...

A rendszerváltást követően Magyarországon egy megkésett, viszonylag nagy ütemű létszámnövekedés kezdődött a felsőoktatásban. Így miközben 1980 és 1990 között az összes felsőoktatási hallgató 1%-kal, a nappali tagozatos hallgatólétszám pedig 20%-kal növekedett, 1990 és 1999 között az összes hallgatólétszám több mint 2,7-szeresére növekedett, s a nappali tagozatos létszám is több mint kétszeresére nőtt.

A nappali tagozatos hallgatólétszám növekedése 1990–1998 között több mint kétszeres volt, ezen belül különösen jelentős volt (több mint háromszoros) a 26–29 éves korosztályba eső nappali tagozatos hallgatólétszám növekedése. Érdemes felfigyelni rá, hogy miközben a 18–21 éves korosztály felsőoktatási részvételi aránya telítődési jelleget látszik mutatni, addig a 22–25 éves korosztály részvételi aránya növekvő ütemű részvételről tanúskodik.

 

 A nappali tagozatos hallgatólétszám alakulása 1990–1998 között korcsoportonként

13. ábra - A nappali tagozatos hallgatólétszám alakulása 1990–1998 között korcsoportonként

A hazai felsőoktatás nappali tagozatos részvételi arányainak várható alakulását a hallgatólétszám további (bár a 90-es ütemnél lassabb) növekedése fogja jellemezni. Itt is érdemes kiemelni néhány oktatáspolitikai problémát:

1. Az egyik az érettségizettek számának várható alakulása. Az érettségizettek száma 2010-ig lassan növekszik, 2010-ben várhatóan 55% körül fog alakulni, majd viszonylag gyorsabban nő, s valószínűleg 2015-ben 65%, 2020-ban 73% körül lesz. Ezt az érettségizett létszámot szokták “merítési bázisnak” tekinteni a felsőoktatás számára. A demográfiai folyamatok nyomán az érettségizettek száma és az államilag finanszírozott első évfolyamos hallgatólétszám rohamosan közeledik egymáshoz. Alapvető oktatáspolitikai probléma tehát a felsőoktatási hallgatólétszám – pontosabban az államilag finanszírozott és a költségtérítéses felsőoktatási hallgatólétszám – növelésének kérdése. A felsőoktatási részvétel jelenlegi tendenciái ugyanis több veszélyt rejtenek magukban:

Az évente felvehető létszám növekedése nyomán viszonylag gyorsan beszűkülhet a merítési bázis (azaz a felvehetők létszáma megközelíti az érettségizettek számát).

A hallgatólétszám növekedésének jelenlegi tendenciáit előrevetítve, gazdasági fejlettségünket meghaladó felsőoktatási részvételi hányad alakulhat ki – különösen az egyetemi (és főiskolai) szintű programok területén –, amely azzal a veszéllyel járhat, hogy a felsőfokú végzettségűek elhelyezkedése nehézségekbe ütközhet.

2. A hazai felsőoktatás vertikális szerkezete meglehetősen torz. A képzés kiterjedése nagyrészt a főiskolai és az egyetemi programokon résztvevők számának növekedésével zajlott. Ugyanakkor a fejlett országok nagyobb részében ez a kiterjedés a rövidebb idejű felsőfokú képzésen (a posztszekundér képzési programokon) tanulók számának növekedésével történt.]Nálunk tehát a posztszekunder képzésben résztvevők aránya alacsonyabbnak – s fejlődése is lassabbnak – tűnik, mint a tömegesedett felsőoktatási rendszerek nagy részében.

Ha az OECD ajánlását tekintjük a 2010-ig kitekintő felsőoktatás fejlődés jellemzőinek, akkor a következő részvételi arány célkitűzésekre tehetünk javaslatot:

  • a 30 éves korosztály 25%-a fejezze be nem egyetemi harmadik szintű tanulmányait;

  • a 30 éves korosztály 30%-a végezzen el egy rövid egyetemi szintű programot (ISCED 5.);

  • a 30 éves korosztály 13%-a végezzen el egy hosszú egyetemi szintű programot (ISCED 6.);

Az egyetemi (és a vele együtt számolt főiskolai) végzettséggel rendelkező népesség aránya a 25-34 éves korosztály között Magyarországon 1996-ban 14% volt. Ez azt jelenti, hogy eleget teszünk annak az ajánlásnak, hogy a 30 éves korosztály 13%-a végezzen el egy hosszú egyetemi szintű programot. Ugyanakkor rövid egyetemi szintű program (posztszekunder program) a 90-es évek végén is alig van, és a nem egyetemi harmadik szintű programok részvételi aránya is elhanyagolható.

A fentiek arra mutatnak rá, hogy mind a hazai szakképzés, mind a felsőoktatás fejlesztésben jelentős szerepe van a posztszekunder képzésnek, amely részint a középiskolából kiszoruló igényesebb szakmai képzés színtere, részint egy továbbépíthető rövid idejű felsőfokú képzés, s mint ilyen alkalmas a felsőoktatás iránt továbbra is növekvő kereslet egy részének olyan levezetésére, amely többé-kevésbé a munkaerőpiac igényeinek is megfelel. Ezért a felsőoktatás kapacitásának fejlesztése során a posztszekunder képzésre kellene a legnagyobb súlyt helyezni.

3. A képzés horizontális struktúrája is összefügg a gazdasági fejlődéssel. A hazai felsőoktatás ebben a tekintetben is több torzulást mutat. Horizontális szerkezetének és tartalmának fejlődésével kapcsolatban elsősorban azt kell kiemelni, hogy a felsőoktatásban az alapképzésben oldódnia kell a szakmai specializációnak, s a szélesebb szakmai műveltséget adó elméleti képzésnek kell előtérbe kerülni. Ugyanakkor egyre nagyobb teret kap az elhelyezkedést követő – s a konkrét szakosodást (és persze az állandó továbbképzést) szolgáló – posztgraduális képzés. “A konkrét munkakörök igényét szolgáló szakosítás, az interdiszciplináris, a vezető és tudományos képzés az oktatás negyedik szintjévé áll össze, – mintegy dimenziót adva az élethosszig tartó tanulásnak” (Vámos 2000).

Az oktatásirányításnak fontos szerepe lehet a szakképzési szerkezet alakításában. A műszaki, agrár, pedagógiai képzések helyett az egészségügyi, gazdasági, kereskedelmi szakterületi képzések államilag finanszírozott keretszámát kell fejleszteni.

www.tankonyvtar.hu/gazdasagtudomany/oktatas-gazdasagtana-080904-138

 


 

 
29

Tanár úr, nevessen a gyerek poénján!

Ellenőrző , 2010.02.15. 08:00

Levélírónk rövid történettel illusztrálja a tanár kiszolgáltatottságát. Nem is verbális, vagy fizikai erőszakot alkalmazó tanárról van szó ebben az esetben, csupán arról, hogy nem értékelte kellőképpen a diák viccét.

Üdv Ellenőrző blog!

Olyan sokat olvasunk a tanárok túlkapásairól, hogy az embernek olyan érzése van, mintha tényleg a 50's években élnénk, a tanárok ütnék-vernék a gyerekeket, rettegésben tartva szülőt, diákot egyaránt. A valóság teljesen más, a tanár van kiszolgáltatva a szülő,- diák kényének kedvének. Egy rövid kis történettel szeretném illusztrálni a mai oktatási helyzetet, amit egy kollégám mesélt a napokban:

Gazdasági ismeretek órán felteszi a tanár a kérdést, hogy ismernek-e Zrt-ket, ha igen, nevezzenek meg párat! A válasz: Scooby Doo rejtély Rt. A kollégám annyit jegyez csak meg, hogy hát, ez igazán vicces volt, de folytassuk tovább a keresgélést, mire a szülő másnap visszaüzen, hogy a tanár úr legyen szíves nevetni a gyerek poénján. Na, itt tartunk most, bele sem merek gondolni, hogy mi is jöhet még.

 
117

Üssön-e Teri néni?

Ellenőrző , 2010.02.14. 08:00

Kommentelőnk az "Úgy pofon váglak, hogy behugyozol!" posztot gondolta tovább, lehetséges megoldásokat keresve. Abban egyetérthetünk, hogy az erőszak semmilyen formája nem lehet az iskolai nevelés eszköze.

 

Képzeljük el a Teri nénin szocializálódott gyereket. Alsó tagozatos, szóval most tanulja a társadalmi normákat. Szóval ilyenkor azt látja, hogy így 'kell' viselkedni ez a normális. A szülő meg csak álltak és hallgattak mint a bárányok? Hát egy kicsit ez a mi társadalmunk baja, szótlanul tűrjük a bunkóságot és hogy megalázzanak bennünket/gyerekeinket/egymást. Igenis szóvá kell tenni, hogy ez tűrhetetlen viselkedés, nem kell birka módra tűrni. Azt hogy a posztoló feltette a netre az az első (de gyenge) lépés. Szerintem az eset után igenis el kell meni az igazgatóhoz és formálisan panaszt tenni, ha annak nincs foganatja, akkor menni az Önkormányzat illetékes osztályához. OK, most egy csomóan fogják mondani, hogy azért nem teszik mert úgyse fog semmi sem történni -nos én ebben nem hiszek, mert csak akkor nem fog semmi sem történni, ha mindenki hallgat. Ha felemeljük a hangunkat ebben vagy bármelyik ügyben, akkor előbb-utóbb történik valami és ez rajtunk múlik.

Azért mondjuk van egy másik oldala is a dolognak: szerencsétlen tanárok mit tudnak tenni a beszóló, pofájukba röhögő kölkökkel és az osztályba kerülő antiszociális egyedekkel? Nem ütheti meg (ne is üsse meg!), nem zavarhatja ki, nem rúghatja ki az iskolából csak akkor ha másik iskola befogadja, mert ugyebár tanköteles a gyerek és neki jogai vannak és ha ne adj' isten cigány a gyerek, akor még azt is ráfogják, hogy rasszista. Barátom alsós gyerekének osztályában van egy ilyen antiszociálsi gyerek: verekszik, erőszakoskodik, összeférhetetlen - egyértelmű, hogy speciális foglalkozást igényel, de olyan családi háttere van hogy ott nem kapja meg. Most akkor hagyni kell hogy éveken keresztül terrorizálja a többieket?

 
183

Tanári túlkapások

Ellenőrző , 2010.02.13. 09:49

Egy rövid kommentet szeretnénk kiemelni a tegnapi posztunkra érkezett reakciók közül, nagyon sokat elárul a magyar oktatásban uralkodó állapotokról.

 

Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Budapest:
Egy tanárnő fegyelmezési módszere ollóval belevágni a diák hajába.
Év: 2009-2010

Fegyelmi eljárás ellene nem indult.

Mégcsak nem is nem megátolkodott "bűnözökről" van szó, fegyelmezetlen, de nem agresszív kamaszokról.

Aki védi a pofozkodó, hajvágó utolsó szemét gazembereket, az maga is támogatja, előidézi ezeket az eseteket.

Próbálná meg az ilyen söpredék a saját, felnőtt kollégáit, igazgatóját személyes problémája esetén hasonlóan "nevelni". Tudja a mocsok, hogy a gyenge, védtelen kisemberekkel szemben kisebb a kockázat, hogy megfenyítsék.

Mikor fognak a pofozkodó diákok és pedagógusok egymás mellett ülni a börtöncellákban?

 

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása