90

A buktatáson áll vagy bukik a jövő oktatása?

Ellenőrző , 2010.06.04. 18:05

A tegnapi poszthoz kapcsolódó írást teszünk ma közzé, elodnek köszönjük!

Kedves Ellenőrző blog!

 
Azt olvastam a minap, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szeptembertől visszaállítaná a buktatás lehetőségét az általános iskola második osztályának végétől. Javaslatát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is támogatja.
 
Lehet, hogy ez egy értelmes változtatás. Az indoklása viszont könnyedén kikezdhető. Eszerint „az, aki a második év végéig nem tanulta meg az írás-olvasás és a számolás alapjait, annak jobb, ha megismétli az évet. Ez nem büntetés, hanem egy újabb lehetőség.”
 
Szerintem is elvárható, hogy egy nyolcéves gyerek tisztában legyen a fentiekkel. Ezen túlmenően talán érdemes elgondolkodni az okokon, ami oda vezet, hogy egy gyerek mégsem képes átugrani ezt a lécet. És ez nehéz kérdés. Ilyesmik jutnak eszembe:
  1. Szegény gyerek enyhén szellemi fogyatékos. – Ebben az esetben speciális iskolában lenne a helye, egy évismétlés aligha fog javítani a helyzetén.
  2. Túl korán találkozott a nagy kihívásokkal, inkább még az óvodában lenne a helye, de majd jövőre szárnyalni fog. – Van ilyen manapság, amikor az a trend, hogy egyre később menjen a gyerek iskolába? Nem tudom. Arra azért mernék fogadni, hogy a gyerek a bukást bizony büntetésként éli meg.
  3. Ha nem 1) és nem 2), akkor mi marad? Esetleg a tanár bukott meg azzal a kísérletével, hogy megtanítsa a gyereknek a tananyagot. De őt mégse lehet megbuktatni. Lehetetlen ellenőrizni, de tételezzük fel, hogy ugyanannál a gyereknél egy másik tanár sikeres lett volna.
 
Hogy az államtitkár asszonyt idézzem: „Nem kell feltalálni a spanyolviaszt!”. Ha körülnézünk azoknál, akik már feltalálták (értsd: a miénknél jobb oktatási rendszerrel rendelkeznek), akkor érdekes dolgokat fogunk látni. A PISA felmérések éllovasának, Finnországnak az esetében szinte alig lehet buktatással találkozni. Ha mégis, akkor az inkább az iskola szégyene. Ez igaz a legtöbb skandináv országra (meg Nagy-Britanniára is, de utóbbival nem akarok példálózni). Pár éve Franciaországban egy François Fillon nevű, akkor oktatási miniszter Hoffmann Rózsához hasonló érveléssel tette lehetővé a tanároknak a gyakoribb buktatást, ez azonban nem vezetett látványos javuláshoz. Németországban lehetőség van a buktatásra, de ezt alaposan meg kell indokolni, általában a szülő bevonásával. Egy viszonylag friss német tanulmány ugyanakkor arra jutott, hogy a buktatás drága és nem éri el a célját (http://www.bertelsmann-stiftung.de/cps/rde/xchg/bst/hs.xsl/nachrichten_97560.htm). Ideírom, hogy ez mennyibe kerül nekik: 1,000,000,000 euró/év. Szóval ez nem ingyen van. Bizonyára megérné, ha cserébe fegyelmezett, kötelességtudó, okos(abb) gyerekek lennének a kimeneteli oldalon, de a tények ezt cáfolják.
 
Az egy főre jutó éves nemzeti jövedelem Németországban >40,000 dollár. Magyarországon kb. 13,000. Nekünk tehát legalább háromszor érdemes meggondolni, milyen döntést hozunk. Nagyon jó lenne, ha egy döntés tényeken alapulna, és nem azon, hogy mit hiszünk a világról. Úgy érzem, hogy a tervezett intézkedésd inkább érzelmek motiválják; egy kétes hasznú eszközt kíván adni a tanároknak (fizetés helyett).

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr902056802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thrasher 2010.06.04. 22:49:40

4. a kölköt nem érdekli az egész, és csak azért jár be, hogy elvegye a kisebbektől a pénzüket

ghck 2010.06.04. 22:56:09

"Ideírom, hogy ez mennyibe kerül nekik: 1,000,000,000 euró/év"

Érdekesek ezek a statisztikai adatok. Bármit kihoznak belőlük. Talán én vagyok együgyű a témához, de ha 100 gyerek képzése 100 peták évente, akkor egy gyerek képzése egy peták, ugye? És ha azt a gyereket megbuktatjuk, akkor hátrébb vagyunk egy petákkal, ugye?

Nem! Szerintem nem! A következő évfolyam képzése ugyanannyi peták lesz, csak nem 100 diák fog oda járni, hanem 101. Ezért egy gyerek képzése nem 1 peták lesz, hanem 0.99.

Tehát ugyanazokból az adatokból kihoztuk, hogy olcsóbb egy gyerek képzése, ha buktatunk!

Na ezért nem kell hinni a statisztikusoknak, a buktatás kérdését pedig szerintem nem anyagi oldalról kell megközelíteni.

Szerintem buktassunk.

bucsin · http://bicig-bithe.blog.hu/ 2010.06.04. 22:58:26

miért nem mondja soha senki, hogy tanulni is kell?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.04. 23:09:45

"Van ilyen manapság, amikor az a trend, hogy egyre később menjen a gyerek iskolába?"

Van mostanság másfajta trend is, méghozzá az óvodákban. A hatéveseket sorra lökdösnék ki az iskolákba (ha a szülők nem akarják vinni őket, akkor irány a nevelési tanácsadó), hogy legyen hely a következőknek. Ugyanis eszméletlen nagy a zsúfoltság. Az, hogy nem tudják felvenni az összes 3 évest, a helyhiányon kívül annak is köszönhető, hogy a legtöbb gyerek 4 évig jár óvodába. Márpedig az ovik csak három "évfolyamra" vannak felkészülve. Helyben némelyik még annyira sem.

Most még csak a bölcsődék és az ovik zsúfoltak. Néhány év múlva az iskolák is azok lesznek, ugyanis az elmúlt években jóval többet vontak össze, szüntettek meg, mint ahány új épült. Akkor még finomabb lesz az az elmélet, hogy márpedig a pedagógusnak kutyköt minden gyerekre maximálisan odafigyelni, akkor is, ha 30+ lesz mindenütt az osztálylétszám.

Igen, a bukás büntetés, egyben újrakezdési lehetőség annak, aki nem tudott az adott év során megfelelni a követelményeknek.
Egy meg nem buktatható diák viszont szimplán büntetés az osztály többi tagjának, akik viszont meg tudták ugrani a - valljuk be, nem túl magas - lécet.
A felsorakoztatott, külföldi oktatási rendszerekre vonatkozó pozitív példák mellé tegyük oda az ottani pedagógusi fizetéseket, a társadalmi megbecsülést, a gyerekek és pedagógusok jogait és kötelességeit. Máris árnyaltabb a kép.
Mert nem várjunk el egy pedagógustól maximumot, ha a minimum társadalmi és anyagi megbecsülést sem kapja meg.

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2010.06.04. 23:16:37

Ha jó (és eredményes) oktatáspolitikáról írsz, talán Klebersberg hamarabb előkerülhetne, mint PISA...
Emellett a nyugateurópai közoktatás egy hatalmas kalap sz.

Elcseszett nick 2010.06.04. 23:22:57

@ghck: Ezt hogy hoztad ki? Ha egy gyerek képzése 1 peták/év, akkor a 8 általános elvégzése 8 peták/gyerek. Ha valakit meghúznak háromszor, akkor annak 11 peták. Fejpénzre megy a történet.

"Szegény gyerek enyhén szellemi fogyatékos. – Ebben az esetben speciális iskolában lenne a helye, egy évismétlés aligha fog javítani a helyzetén."

Csakhogy a speciális képzés drága. SNI-s osztályban egy gyerek két fejpénzt ér (2 petákot :)).
Szerintem meg akarják szüntetni az SNI-s osztályokat (amiről én tudok ott ugyanazt követeli tőlük az iskola vezetése, mint a normál osztályoktól, ami lehetetlen feladat). Így egyszerűbb integrálni ezen gyerekeket a normál osztályokba (illetve idővel már nem szegregálni őket), és megbuktatni "Hülye vagy fiam!" felkiáltással mint régen. Így olcsóbb.
Petákban :):
2 peták/1 SNI-s gyerek/év
16 peták/gyerek a 8 általános
Normál osztályba helyezve, négyszer buktatva:
1 peták/gyerek/év
12 peták/SNI-s gyerek a 8 általános

Ez csak azért szomorú, mert sok tehetséges részképesség-zavaros gyerek van, akik szorgalommal, és egy jó tanárral teljesen letudják dolgozni a hátrányukat.

ová rumá csicsi bulá (törölt) 2010.06.04. 23:28:17

Szerintem a buktatás embertelen. Kínos annak, akinek újra kell járnia az évet, és kínos azoknak a gyerekeknek, akikkel újrakezd. Egy életre nyomot hagy az emberben és szerintem káros.

attila1 (törölt) 2010.06.04. 23:41:24

nagyon különböző háttérrel kerülnek be a gyerekek az iskolába. Az első két-három évet arra kéne szánni, hogy megfelelően szocializálódjanak, megtanuljanak írni-olvasni. Ha a faluvégi cigánysorra született hatévesnek már azt vágják az arcába, hogy te ide nem kellesz, sose lesz esélye a normális életre. Nem a városi középosztályba született hatévesek szintjét kéne alapul venni. A buktatás ebben a korban csak arra jó, hogy a tanárok megszabadulhassanak azoktól a gyerekektől, akik csak egy kis problémát is okoznak.

Hazsu 2010.06.04. 23:53:51

Most érkeztek 5. osztályba a nem buktatott osztályok. Nagyon szomorú az eredmény. Be kellett vezetni a nem szakrendszerű oktatást, azaz órarendben korrepetálják az osztály nagyobb felét. Itt nem csak a buktatásról van szó, hanem az osztályzásról. A szülők nem látják a problémát, mert a szöveges értékelés nem fedi le, nem készteti őket gondolkodásra, otthoni segítségre. Állandó kompetencia mérések vannak, hogy tudja-e az osztály, amit tudnia kell. NEM A TANÁR akar megszabadulni a gyerektől. Kicsit mélyebben van a hiba.(tananyag, tempó, nev.tan. kiket küld a normál képességűek közé...)
És az is káros, ha a lurkó mindig a legbutábbnak érzi magát a közösségben. Nem szabad ennyire leegyszerűsíteni a dolgokat! Talán a tanítókat kéne megkérdezni egy ilyen döntés előtt. Én egyébként az elsős fiamból kiindulva, az írást, olvasást, számolást jeggyel értékelném, az összes készségtárgyat viszont csak 3. osztály végétől.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.05. 00:02:31

Körmöst kell adni, és megszűnnek a részképességzavarok.
Majd a Jóisten megsegít minket, mint június negyedikén általában.
Az osztályzás jó, mert konzervatív.

numlockholmes · http://napigeek.blog.hu/ 2010.06.05. 00:06:06

Ha 200 évig jó volt a buktatásos rendszer, az egész politikusgeneráció ebben nőtt fel, sőt a felmenő rokonaik is, akkor most miért kifogásolják azt? Kamuszöveg ha olyanokkal példálózunk, hogy "a gyerek nagy nyomás alatt van, nem bírja a feszültséget" és ezért nem tanul jól...

Egy kisebb gyerek nem fog magától tanulni, hacsak a szülei rá nem szólnak. Ha ezt a szülők elmulasztják, akkor az iskola majd megneveli őket. Ehhez kell néhány eszköz. Egyik ilyen a buktatásos rendszer. Másik eszköz lehetne a testi fenyítés. Ha a gyerek visszapofázik akkor dirr egy nyakleves és már tudja mi a tisztesség.

Egy átlagember el sem tudja képzelni, hogy mi folyik az iskolákban. Aki jó helyre kerül tanulmányai során az nem panaszkodhat, de a sulik többségében az órákon akkora káosz van, hogy még egy majomházban is jobbak a viszonyok. Tömegesen kerülnek ki az internetre/híradókba a tanárok terrorizálását mutató videók, tanárverések... Ha pedig az oktató fel meri emelni a hangját, akkor egyből megy a sápítozás.

dover 2010.06.05. 00:07:53

lesz fenyítés és hittan is!
rendlesszitt kéremszépen.

balfék 2010.06.05. 00:16:00

Egy klasszikust idézve "Állampolgári jog hülyének lenni". akkor miért ne lehetne állampolgári jog hülyének maradni is?

ősbölény 2010.06.05. 00:16:30

Nézzük meg talán, mi történik a megbuktatott tanulóval a bizonyítványosztás után.
1. szecenárió: Ha csak 1-2 tárgyból bukott, tehet pótvizsgát. Augusztus 26. és 30. között levizsgáztatják abból, amit két hónappal korábban nem tudott, és aminek a nyáron történő megtanulásához az iskola semmiféle segítséget nem nyújtott.
2. szcenárió: Ha osztályismétlésre bukik, akkor ugyanolyan körülmények között, ugyanazoktól a tanároktól, ugyanolyan módszerrel fogja még egyszer megtanulni ugyanazt, amelyből megbuktatták. És azt is, amelyből nem buktatták meg.
3. Konklúzió: Van-e akármelyik szcenáriónak értelme? Megtanulja-e ilyen módon azt, amit nem tudott?
4. Mellékhatás: Az évismétlésre történő buktatás termeli ki a túlkoros tanulókat, akik minden iskola rémei. Ha 6 évesek közé jár egy 8 éves, akkor pusztán a testi ereje miatt vitathatatlan informális vezére lesz a tanulóknak, s egyrészt terrorizálja őket, másfelől eltereli őket az iskola értékrendjétől.
5. Megoldás. Van megoldás, már amennyire egyáltalán meg lehet oldani ezt a kérdést, de az nem a buktatás újbóli bevezetése. Hanem a tanulók tudásának rendszeres, negyedévenként történő felmérése, értékelése, és akik nem ütik meg a kívánt szintet, azokat kötelezni kell felzárkóztató különórák látogatására. Ez az, ami hiányzott a buktatást az alsó tagozatban megtiltó törvényből, de persze ez pénzbe kerül.
6. Ennél többe már csak az kerül, hogy az iskola - buktatással vagy anélkül - analfabétákat bocsát ki magából.

gyz 2010.06.05. 00:26:03

egy nem szellemi fogyatékos gyerek kizárólag a szülei hibájából juthat oda, hogy 1-2-3. osztályban ne tudja elégségesre elsajátítani az anyagot. Úgyhogy szerintem a "borzasztó a buktatás, mert egy életre nyomot hagy"-szintű dumákat el kellene felejteni.

Elsősorban a szülő feladata/kötelessége, hogy nevelje a gyerekét, foglalkozzon vele. Ha ezt elmulasztja, akkor ne az iskolarendszerre mutogasson.

Videofon 2010.06.05. 00:26:05

@ősbölény:
+1. A valódi megoldás: Az iskola nem terrormódszerekkel próbál eredményt elérni (buktatás, "korrepetálás", testi fenyítés, probléma szülőre hárítása), hanem szolgáltat.

Videofon 2010.06.05. 00:27:34

@gyz:
Vgy nem szellemi fogyatékos gyerek kizárólag az ISKOLA hibájából juthat oda, hogy 1-2-3. osztályban ne tudja elégségesre elsajátítani az anyagot.
Tanár e vagy?

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.06.05. 00:32:45

@baυxit: Az elmúlt 200 évben nagyon sok rendszer volt ami a maga idejében jól működött aztán elavult. Vagy te még galambpostát használsz?

hipokrita 2010.06.05. 00:40:01

Szerintem maradjon mindenki hülye, úgy jobb szavazó válik belőle.

Videofon 2010.06.05. 00:42:26

@gyz:
Mert a szülőt okolod azért, amiért az iskola a felelős.

gyz 2010.06.05. 00:49:21

@Videofon: szerinted az úgy megy, hogy beiratom az iskolába a gyereket, onnantól meg leszarom, mi van vele?

1. Először is iskolát választok, azt amit a legideálisabbnak tartok a gyerek számára.
2. Akár sikerül ez a suliválasztás, akár nem, folyamatosan követem az előremenetelét. Kikérdezem, mit tanultak, ellenőrzöm a leckét, és ha nem megy valami, segítek.

ha ezek megvannak, egy átlagos képességű gyerek a leggyengébb tanítónál sem bukhat meg.

Videofon 2010.06.05. 00:59:37

@gyz:
Mindezekre azért van szükséged, mert az iskola sokszor nem teljesíti azt, ami a feladata lenne.

Seravy 2010.06.05. 01:09:11

"+1. A valódi megoldás: Az iskola nem terrormódszerekkel próbál eredményt elérni (buktatás, "korrepetálás", testi fenyítés, probléma szülőre hárítása), hanem szolgáltat."

Szerintem is. Elöször a diákot kell meggyőzni arról hogy neki jó ha tanul, és utána olyan szolgáltatást nyújtani ahol ezt hatékonyan, és kellemesen megteheti. Aki nem képes értelemes magyarázat után sem felfogni hogy miért is jó neki ha megtanul olvasni, számolni, stb, az úgyis menthetetlenül hülye, és csak bajt csinálna az iskolában. (egyébként is minek előirni hogy hány évesen kezdjen el tanulni? Van aki előbb, és van aki később kezd el érdeklődni a világ dolgai iránt...ezt pedig figyelembe kéne venni.)
Ehelyett mi van? Mész az iskolába mert kötelező, kisfiam. De nem akarok. De akkoris mész mert ha nem akkor elviszi a rendőr a szüleidet a börtönbe. Gyerek persze ezután már bemegy mert a szüleire szüksége van, és egy életre elkönyveli a társadalmat egy erőszakos, kegyetlen valaminek, majd pedig, miután végre "szabadul", mert innentről az iskola nem egy hely ahol tanulhat, hanem egy börtön, hiszen nem önszántából ment oda, ki tudja mi történik vele.
A bukatás pedig nem más mint az iskolának nevezett, jelenlegi rendszerben gyermekkényszermunkaintézetben eltöltendő idő hosszabbítása büntetésből amiért nem dolgozott úgy ahogy elvárták.

És még csodálkoznak hogy miért nem tanulnak a gyerekek rendesen?
Hát ezért...
Normális ember semmit sem fog szivesen és lelkesedéssel csinálni csak azért mert "kötelező", "bajba kerülsz ha nem" stb...ez nem más mint zsarolás, a társadalom iránzából a gyerek felé, ami elfogadhatatlan, és garantált károsodást fog okozni a személyiségében.

Egyébként is...tudni akarsz valamit? Ott az internet...letöltesz egy oktatóprogramot...vannak megoldások már a mai világban megszerezni bármilyen tudást, és megfelelő szülői odafigyeléssel az iskolára mint olyanra nagyon korlátozott mértékben volna szükség.

De most komolyan...
van az iskolán kivűl bármi más helyzet egy "demokráciában" ahol a
"12 évig azt teszed amit mondok vagy különben elvesszük tőled a legfontosabbat (gyereknél a szülő a lefgontosabb)", elfogadható?
Még jó hogy nincs, az ilyen zsarolásnak, rabszolgaságnak,személyes szabadság korlátozásának, stb.. hívják, és a törvény bünteti...

Vagy a gyerek már nem is ember? Rá nem érvényesek a demokratikus alapjogok?

1120 2010.06.05. 01:16:55

A Vekerdyék majd nyekeregnek egy-két hónapig. A többi néma csend. Visszáll végre az, ami működött (jól.)
Nagyjából ennyi.

gyz 2010.06.05. 01:18:12

@Videofon: és egy olyan iskolán (szerinted sok ilyen van, én nem tudom), amelyik képtelen egy átlagos gyereknek megtanítani az alaptantárgyakat, mit segít, ha nem buktathat? neked könnyebb a lelked, ha ugyan nem tud olvasni a gyereked, de átengedik?

és ha rossz az iskola, akkor mit teszel?

panaszkodsz, hogy megbuktatják a gyereked, vagy teszed, amit én mondtam?

mi a fontos, hogy leizéld az iskolát, vagy hogy a gyereked megtanulja, amit kell?

gyz 2010.06.05. 01:24:52

@Seravy: "Ehelyett mi van? Mész az iskolába mert kötelező, kisfiam. De nem akarok. De akkoris mész mert ha nem akkor elviszi a rendőr a szüleidet a börtönbe"

bocs, de ennyire idióta szülőről még nem hallottam, aki így érvelne a gyerekének. Ha mégis, akkor már nála is csődöt mondott egyszer az oktatás.

amúgy meg hülyeséget beszélsz, ma már gyakorlatilag 6 és 8 éves kor között adják be a gyerekeket elsőbe, tehát elég nagy a szórás, aki nem érzi érettnek a kölykét, hagyja még egy évet oviban.

Amúgy meg simán lehet gyerekeknek megtanítani, hogy vannak kötelességek az életben, bárhogy is vizionálod, nem lesz tőle lelki roncs a kis drága, hanem ellenkezőleg. Persze ha neked a börtönnel fenyegetés jut eszedbe motivációnak, akkor elképzelhető.

numlockholmes · http://napigeek.blog.hu/ 2010.06.05. 01:25:48

@Seravy:
"Normális ember semmit sem fog szívesen és lelkesedéssel csinálni csak azért mert "kötelező", ...ez nem más mint zsarolás, a társadalom irányából a gyerek felé, ami elfogadhatatlan, és garantált károsodást fog okozni a személyiségében."

Nézzük a gyerek szemszögéből: Két dolog között választhat: leül és megtanulja a leckét vagy elmegy játszani, kimegy az udvarra. Te 8-10 éves fejjel melyiket választanád? Naná, hogy az utóbbiakat. Valami ösztönző dolog kell. Ha először nem is fog lelkesedéssel tanulni a gyerek, de később, amikor már "tud" valamit rájön, hogy csak tanulással lehet boldogulni az életben.

"Vagy a gyerek már nem is ember? Rá nem érvényesek a demokratikus alapjogok?"

A kicsik tényleg tisztában vannak a jogaikkal, tudják hol a helyük a világban és ha a kedves anyuka rászól hogy ugyanmár ne szórd szét a legót, akkor mennek az ombudsmanhoz... A gyereket nevelő intézménynek (szülő, tanár) kell egy ideig meghozni a döntéseket a gyerek helyett!

www.szepi.hu/irodalom/vers/romhanyi.html#002

Sics68 2010.06.05. 02:48:02

Üdv!

Seravy
> Vagy a gyerek már nem is ember? Rá nem érvényesek a demokratikus alapjogok?

Hm, nem tudom mit értesz azon, hogy "demokratikus alapjogok", de szerintem te magad se tudod. Sőt azt se nagyon tudod hogy mit beszélsz...

Egy tetszőleges emberi társadalomnak szoktak lenni teljes jogú tagjai - és szoktak lenni nem teljes jogú tagjai is. Régen a szolga/rabszolga státuszú egyén nem volt teljes jogú tag... de még egy középkori jobbágy is erősen jogfosztott helyzetben élt. A városokban pedig a városi polgár volt az a státusz, aki egyenlő lehetett a társaival - de azért ott se volt minden a városban élő-lakó valakinek "polgárjoga", a nőkről nem is szólva. Aztán kialakult az, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő (persze hogy nem, de legalább az elv megjelent. Később a nők egyenjogúsítása következett. Aztán amcsiknál a négereké, indiánoké...

Egy mai demokratikus társadalomban elvileg mindenkit megilletnek bizonyos jogok - kivéve akikat nem. ( Nem állampolgár. Nem nagykorú. Nem cselekvőképes. Büntetésből megfosztották bizonyos jogaitól. )

A demokrácia és a szavazósdi először az angoloknál jelent meg, mégpedig úgy, hogy minden olyan angol férfiember szavazhatott, aki évi egy font adót fizetett (személyesen vagy cége fizetett legalább ennyit). Azaz a szavazati jogot adófizetéshez kötötték: egy olyan egyénnek, aki nem vállal részt a közösség/társadalom számára fontos közös dolgok /javak összeadásában, azaz a "közteherviselésből", annak az egyénnek az ezen javakat a közösbe beadók vajon miért engednék meg, hogy beleszóljon az általuk összeadott javak elosztásába?

Vagy ott volt az amcsik régi törvénye, ami egyszerűen írni-olvasni tudáshoz kötötte a szavazati jogot (négerek háborogtak miatta, azért törölték el - pedig hát ... )

De visszatérve a gyerekre: nem, neki nem ugyanazok a jogai és nem ugyanazok a kötelességei sem, mint egy felnőttnek... mint ahogy a kompetenciái sem azonosak!

***

buktatás:

Sokan rosszul közelítik meg ezt a témát: azt nézik, hogy mi az adott gyerek érdeke, hogy árt-e a lelkecskéjének az, hogy jujj őt megbuktatták...

Pedig ott van egy másik kérdés is ám: hogy egy az adott osztályközösség "zömével" együtt haladni képtelen egyed mennyivel "húzza vissza" a többieket a tanulásban.

Az ő szemszögükből nézve (márpedig ők a többség, kedves demokrácia-párti "barátaim" ! ) az az elfogadhatatlan, ha egy vagy néhány a többiekkel együtt haladni képtelen egyed miatt mindnyájuk tanulási lehetősége kárt szenved...

És a érettségin, felvételin (vagy bárhol az életben ahol kéne) NEM fogják megkérdezni, hogy miért nem tudják ők ezt a dolgot amit az iskola elvileg tanítani szeretne ... ott nem lesz mentség az, hogy hát azért nem tudjuk, mert a mi osztályunk nem jutott el odáig, mert a Józsika miatt nem is jutottunk el odáig...

Azt is érdemes észeben tartani, hogy vannak dolgok, amiket csak úgy lehet elsajátítani, ha a tanuló előzőleg már elsajátított bizonyos alapismereteket, amik az új anyagot megalapozzák... ha ez ez előismert nincs meg, akkor az új anyag nem érthető meg, nem fogható fel ... nem tanulható meg eredményesen. ( És ezért marad le végzetes az, aki a korábbi tananyagot csak részben, hiányosan tanulta meg ... )

bye
Sics

East Coast Rulz 2010.06.05. 02:51:15

@kolbászoszsömle: neked meg harom tockost, meg par sallert aztan megtanulod, hogy ne irj baromsagokat!

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.06.05. 04:44:54

Az a helyzet, hogy ma az egyetemisták fele is funkcionális analfabéta. Már őket is buktatni kellett volna...
Végtelenül lesüllyedt az átlag szellemi színvonal, ez 99%-ban a liberális okatatáspolitikának köszönhető.
A mai gyereknek negyedannyit se kell megtanulnia, mint nekünk kellett, mégse vagyunk lerokkantva... No és a leckeírás, tanulás után még bőven volt időnk lemenni biciklizni, tollasozni, sőt, még olvastunk is gyerekkorunkban, nem volt szégyen a könyv...
Volt rossz tanuló, bukott gyerek, de ők is ki tudták járni a 8 osztályt, csak nehezebben. Aztán elmentek szakmunkásképzőbe és kiváló mesteremberek váltak belőlük. És egyik se volt lelki sérült...

gpetersz 2010.06.05. 05:22:52

Mindenképpen az olyan "minket is buktattak mégis itt vagyunk" hozzászólások mellett érdemes figyelni a poszt valid felvetésére.

Ha az egyetemistáknál is komoly gond van (tömegesen) akkor nem lehet, hogy maga a rendszer is úgy fos ahogy van?

Mariannka51 2010.06.05. 06:10:29

Fiam elsős taní nénije mondta:
Ha nem tudok egy egészséges gyereket megtanítani írni, olvasni és számolni akkor visszaadom a diplomám. Mert ezt tanultam, ez a dolgom.
Amelyik tanító nem tudja az osztályába járó gyerekeket megtanítani írni, olvasni az menjen utcát söpörni. Olyan ez mintha a soför nem tudna hátramenteben vezetni. Itt kisiskolásokról van szó, akik még lelkesek, akiket még (legtöbbször) nem rontott el az iskola...

hajni35 2010.06.05. 06:46:46

A lányom 4 évfolyamos,gyakorló általánosba jár, tehát most 10 éves. Most, 4. osztály második félévétől osztályozzák őket. Év végére elő is jöttek a problémák rendesen, 4-5 gyerek áll bukásra az osztályból. De ami a "legjobb" az egészben, hogy gyakorlatilag az egész osztályt felvették nyolcosztályos gimmnáziumba, tehát nagyon súlyos problémák várhatók ötödiktől. Amiket nem értek:
- a szülő igenis legyen tisztában a gyereke képességeivel! Minek iratja emelt szintű 8 osztályos gimibe a gyerekét, ha az 4. osztály végére sem sajátította el a folyékony olvasást?
- Mikor lehet újra felvételiztetni a 6 és 8 osztályos gimmnáziumokban, a fentieket elkerülendő?
A 8 osztályos gimik feladata a tehetséggondozás és nem a felzárkóztatás.
Valószínűleg nagyon nem esne jól a lelkemnek, ha megbukna a gyerekem, de ha elkerülhetetlen, akkor még alsóban bukjon, amikor az alapokat meg tudják erősíteni, mert utána csak vergődni fog a gyerek.
És igenis, a szülőnek le kell ülnie gyakorolni a gyerekkel, felmérni a hiányosságokat, bejárni az iskolába, érdeklődni a tanítónénitől, hogy miben kell erősíteni a csemetét, nem 4. osztály végén szörnyülködni, hogy mi az, hogy bukásra áll?

qurvadis 2010.06.05. 07:22:51

Mi 8 osztályos általánosba járunk. Fél évkor és év végén szöveges értékelést kapunk, de 2. osztályban már volt ellenőrzőnk rendes osztályzatokkal ! Akik megbuktak 4. osztály végén, azok már bukásra álltak már harmadikban is. Szerintem a szülő feladata hogy
ezt észrevegye, de azok akiknek csak jogaik vannak, azok se szülőire se fogadóórára nem járnak ja és hülye a tanár.

jo.e 2010.06.05. 08:16:49

@Ormótlan: "A mai gyereknek negyedannyit se kell megtanulnia, mint nekünk kellett"
Nekem erről pont nem ez a véleményem - látva a 3.os kislányom dolgait. Ezt 1ébként elég nagy problémának látom: hogyan lehet ennyire eltérő a véleményünk ugyanarról a tantervről. Ennyire nem lenne szabad az iskoláknak eltávolodni 1mástól követelményszintben.

@qurvadis: Ezzel teljesen 1etértek. Az iskola 1edül kevés. Aki ezt nem látja be, azt valszeg valami súlyos sérelem érhette az iskola részéről.

1ébként a buktatás lehetősége szerintem kell - ha feltétlenül szükséges

bontottcsirke 2010.06.05. 08:31:29

Persze azt is meg lehet játszani, hogy a hülye gyerekkel elhitetjük azt, hogy ő is olyan fasza, mint aki tényleg jó, aztán majd élet bácsi jön és egy hatalmas sallerral bebizonyítja, hogy mégsem. Nem lehetne már végre felfogni, hogy a buktatás egyfajta reális szelekció?

Miért járjon a gyerekem hülyékkel egy osztálya? Vagy ha hülye a gyerekem, miért kelljen megugorhatatlan léceket átugrania?

Szekszkazan (törölt) 2010.06.05. 08:53:59

Érdekes, mindenki arról ír, hogy szegény gyerek, a bukás nyomot hagy benne, és a többi.

Arról nem esik szó, hogy mik az alternatívák? Ha a gyerek gyenge képességű, és a szülő AKAR és TUD róla gondoskodni, akkor irreleváns a buktatás. Ha viszont nincs lehetőség a speciális oktatásra, akkor kinek jobb, ha nem bukik a gyerek? A gyereknek biztos nem, mert folyamatosan kudarcélménye lenne. Továbbá a többi gyerekkel nem foglalkozunk? Az, hogy őket visszahúzza, az nem számít, ugye?

Ha a gyerek és a szülei is szarnak bele, akkor mért ne kellene buktatni? Hogy éveken keresztül egy balfasszal több legyen az osztályban, akivel kínlódni kell?

A buktatás eltörlése sok esetben azt eredményezte, hogy a kiemelkedően gyenge teljesítmény következmény nélkül maradt. És akkor a kisebbségi témakört még fel sem vázoltam, pedig lehetne.

jános515 2010.06.05. 08:54:20

Az a szülö, aki azt akarja ,hogy a gyereke érjen el valamit az életbe, az igenis figyeli a gyerek fejlödését--mert céljai vannak. Aki mindezt nem teszi, az ráfogja a tanárra, a tanárnénire és mindenkire, hogy a gyereke nem tanul.Magyarázkodik és kifogásokat keres.Igenis, buktasson a tanár--ha kell.De sokszor nem teszi, mert már unja azt, hogy egyes gyerekek az ö osztályában járják 3x a második osztályt, és elfáradt.Azt tudjuk, hogy nem minden gyerek egyforma és nem minden gyerek jó körülmények között él, de az esélye megvan, hogy kitörjön onnan ahová az élet hozta. Ha nem akar kitörni onnan, akkor akárki, akármit tehet, nem fog menni. Ez pedig nem a tanárok felelösége, hanem a szülöké.A tanárok felelösége az, ha nem tudják vagy nem akarják a nebulókat megtanitani, az életre, az életnek.Ezeket el kell onnan vinni, de ne fogjunk mindent rájuk. Pláne, ha mi magunk semmit nem teszünk, a gyerekeink érdekében, azért hogy megállja a helyét a "kinti világban".

Chuck Taylor (törölt) 2010.06.05. 08:57:34

ha nem is a buktatáson múlik, de mindenképpen kiszűri azokat, akik nem képesek tartani a lépést.

Videofon 2010.06.05. 08:57:35

@jo.e:
"Az iskola 1edül kevés."
A rossz, feladatára alkalmatlan iskola egyedül kevés. Azért tartjuk el adóinkból a közoktatást, hogy kiegyenlítse, de legalább csökkentse a társadalmi, környezeti, szülői különbségeket. Ha a szülőre bízzuk az iskola feladatainak egy részét, akkor éppen a legfontosabb feladatát nem teljesíti ez iskola. Akkor minek tartjuk el a közoktatást?

leone13 2010.06.05. 09:00:03

@Seravy: Te nagyon nem érted....
Ki az aki így érvel a gyerekének, hogy azért kell iskolába járni, mert ha nem elviszik börtönbe a szüleidet??
Vagy akkor magadból indulsz ki? Úgy látom igen.
Szerintem megbukni azért elég nehéz alsó tagozatban, és ennek a legfőbb oka sztem nem a gyerek, hanem az a szülő aki nem foglalkozik a gyerekével.A tanérnak sem érdeke a buktatás, a legtöbb helyen azért elég sok lehetőség van a javításra (persze ellenpéldák is vannak, de az sokkal kevesebb).
Demokratikus alapjog?Háhá, ezen mindíg röhögnöm kell! Hol van itt demokrácia egyátalán???Még Athénban sem volt!Ez egy utópia.
Ma még a sötét középkor van.

Videofon 2010.06.05. 09:01:11

@jános515:
Gratulálok. Leírtad, hogyan kell működnie a szegregáló, elitnevelő iskolának.
Tisztázzuk már végre: Az elitoktatás finanszírozása a feladata az államnak, vagy a közoktatásé?

nyelvőr 2010.06.05. 09:06:57

Több, mint 20 éve tanítok felsőben.(nem gyakorló áltiban ) ennyit elöljáróban, de egy kezem elég lenne, hogy megszámoljam, mennyit buktattam.
A bukások elkerüléséhez azonban mindig kellett a szülő és a gyerek akarata és energiája is.
Amit azonban az elmúlt 4-5 évben tapasztalok, kiábrándító:
tömegével jelenik meg a szülői falazás, ha a gyereknek hiányossága van, csak hogy megóvja a következményektől
a készhez szokott gyerekek alapdolgokon is lusták gondolkodni pl.: Mi a véleményed arról, hogy...
az elvárások hihetetlenül magasak szülői részről: ötödikben az első dolgozat közepese után a szülő órakezdés előtt orrom alá dugja a füzetet azzal, hogy "ehhez mi nem vagyunk hozzászokva".
A megoldást írták páran:szerintem az nagyon összetett.
kell hozzá jó módszerekkel, felkészült tanárokkal tanító iskola,
a felkészült tanárnak nem elég a szakmaiság, kell következetesség, hitelesség, fel kell tudnia vállalnia konfrontációt is a szülővel
kell kompromisszumkész, reális, következetes szülő
és kell hozzá a gyerek- azért nem írom, hogy milyen, mert ha a szülő a fent leírtaknak megfelel, a csemete alakítható.
Ha ezek közül valamelyik hiányzik...jöhet a buktatás.

Vajon ezek együttállása mennyire gyakori??

Videofon 2010.06.05. 09:07:17

@leone13:
El vagy tévedve. Az iskola feladata a tanulással összefüggésben foglalkoznia a gyerekkel. Nem a szülőnek. Ha a szülő képességén múlik a gyerek előmenetele, akkor felesleges közpénzt pazarolni az oktatásra. Otthontanulás, oszt csókolom.
Számos országban működtet otthontanulási rendszert a közoktatása mellett. Az elit fizesse meg saját zsebéből csemetéi elitoktatását!

Videofon 2010.06.05. 09:10:16

@nyelvőr:
"pl.: Mi a véleményed arról, hogy... "
Nem lehet, hogy hidegen hagyják szegény kölyköt a hülye kérdéseid?

Vowel 2010.06.05. 09:12:49

Nekem a Hoffman Rózsa pedagógiát tanított ez egyetemet. SOHA nem gondoltam volna, hogy pont ő áll elő ezzel a buktatás dologgal. Tiszta szívből nem támogatom! Mert ez nem a megoldás! Megint csak Popperrel és Vekerdyvel jövök (tudom, ők semmit nem tudnak/tudtak ezekről a mai kölkökről, naná! sosem tanulták) de például skandináv országokban nincs egy meghatározott kor (nyolc éves korra ezt és ezt KELL) hanem egy nagyjából idő van megadva. Nyolc-tíz év KÖRÜL... És a Popper nagyon jó példával jött ezt alátámasztani: a tinilányos sem KELL tizenhárom éves korukra menstruálniuk, mert kinél ekkor kezdődik, kinél akkor... Nem vagyunk egyformák. A buktatás nem segítség, vagyis az. A tanároknak. De az iskolákban elsősorban nem őket kéne segíteni, hanem a gyerekeket. A tanítóban valszeg sokkal kisebb lelki törést okoz egy rosszabbul teljesítő gyerek, mint a gyerekben okozhat az, amikor azt mondják neki, hogy pusztán a TE érdekedből, de most kiveszünk az eddigi közösségedből, és irány egy új. Reméljük onnan már nem kell majd kirakni. Mert akkor jön egy újabb.

Italo Balbo 2010.06.05. 09:16:34

A buktatásnak pont az a lényege, hogy a gyerek büntetésként élje meg, csak ezt manapság nem illik így kimondani. A gond ott kezdődik, ha a gyerek nem tartja büntetésnek, szégyennek és nem kepeszt, hogy ezt elkerülje, hanem "szarik" bele.

Amúgy persze, a buktatás nem old meg semmit, de az egyetlen eszköz, amihez nem kell pénz (la is nem közvetlenül). Itt csak akkor lesz jó oktatás, ha "a zemberekkel" fizettetik meg, talán inkább ezért kéne tüntetni, nem a szociális támogatások plafonra emeléséért

leone13 2010.06.05. 09:27:50

A gyerekeket érzelmeik vezetik, elsősorban a szüleihez kötődő érzelmei, szeretete.
Ha a szüleinek nem fontos az iskola, kiröhögik a tanárt, a gyerek is így viszonyul majd hozzá, mert másolja a szülei viselkedését.
Egy tanárhoz soha nem fog annyira kötődni mint a szüleihez.
Heti kb. 4szer 45 percben, egy 30-40 fős osztályban ez elég nehéz is.
Ergo, az iskola nem tud akkora hatással lenni egy gyerek életére, jövőjére mint a saját anyja, apja!
Ezért kevés az iskola 1edül.
Az iskola nem tudja a szülői különbségeket kiegyenlíteni, erre sztem soha nem is volt képes, és nem is ez az elsődleges feladata.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.05. 09:33:32

nem szabad buktatni és pedig azért nem, mert szó szerint életveszélyes dolog a nemcsak rendkívül, menthetetlenül gyenge képességű, de ugye az esetek túlnyomó többségében viselkedészavaros, rettenetesen agresszív egyéneket a kisiskolások között tartani, akik aztán 12-16 évesen terrorizálják nemcsak a kisgyerekeket, hanem a tanárokat is.

az ilyeneknek meg kell tanítani, amit lehet, aztán szevasz tavasz, menjenek a fenébe a börtönbe, ne az iskolákban rontsák a levegőt. a megbuktatásuk az égvilágon semmit nem old meg: attól nem fognak jobban tanulni, sőt.. viszont problémaHEGYeket jelentenek az ilyen "örökös tagok".

Videofon 2010.06.05. 09:34:27

@leone13: De, ez az elsődleges feladata. Ha nem szolidáris rendszer, akkor fizesse meg a tisztelt szülő!

leone13 2010.06.05. 09:35:16

@Videofon: Igen sztem is az iskolának csak a tanulással kellene foglalkoznia. De sajnos a nevelési részt is csak a tanárokon kérik számon. A szülő legalább neveljen, annyira, hogy a gyerekét érdekelje a tanulás. Ez nem tudás, hanem hozzáálás kérdése.

Videofon 2010.06.05. 09:37:52

@Bukowszky:
Ezek szerint Pintér hazudik?
Szerinte ugyanis nem etnikai vagy szocializációs probléma a bűnözés, hanem szegénységprobléma. Ő a statisztikákra hivatkozik. Te mire? Ezt láttad a kávézaccban?

terii 2010.06.05. 09:39:27

A nagyobbik lányom német középiskolába járt.8 év alatt egyszer sem mondta azt, hogy nem akar suliba menni.Élvezte az iskolát.Nem volt kötelező olvasmány,de minden hónapban be kellett számolniuk egy a tantervhez kaocsolódó könyvből.Nem volt házifeladat,de volt házi dolgozat.Ha nem készült el vele időben,bent kellett maradnia,amíg meg nem írta.Nem egyest kapott,mert attól nem készült el a feladat.
A kisebbek magyar középiskolába járnak.6.-ban az volt a szülői értekezlet témája, hogy hogyan tartson rendet a matek tanár az órán!Mert hogy nincs fegyelem,nincs házi feladat.Amikor javasoltam,h akinek nincs leckéje mradjon bent,amíg nem írja meg,közölték,h ők ezért nem kapnak fizetést!
Azért mentek Londonba busszal osztálykirándulásra az olcsóbb és gyorsabb repülő helyett,mert az egyik tanár fél a repülőn.

A tanítási módszereikről már nem is írok.
Mind a három gyerekem ugyanazokat az elvárásokat kapták.Ugyanaz az inger érte őket,csak sajnos az oktatási rendszer,a tanárok voltak mások.Csak az az egyetlen célunk van a két kicsivel,hogy valahogy elvégezzük a középiskolát.
Az érettségi gyerekjáték lesz,mert arra maguktól is fel tudnak készülni.A nyelvvizsga meg úgyis csak pénzkérdés.

Videofon 2010.06.05. 09:41:05

@leone13: Mi érdekeeeeelje???? Tudod te egyáltalán miről beszélsz?
A tanulás nem cél, hanem eszköz.
Mellesleg az iskolai nevelésen keresztül vezet az út a sikeres iskolai tanuláshoz. Az iskolai nevelés az iskola dolga. A családi nevelés a családé. Örülnék, ha nem látnál bele olyanokat a hozzászólásaimba, amit nem írtam le.

eino. 2010.06.05. 09:41:35

Ha egy gyerek megbukik általános iskolában , az nem a tanár hibája, akármilyen pocsékul tanít egyébként. Még a legszegényebb családoknak is vannak lehetőségeik, hogy a kettes szintet elérje a gyerek. A tanulható tárgyakhoz csak tankönyv kell, matekból pedig lehet kérni korrepetálást. Az akarat, odafigyelés - szülői részről is - persze más tészta.
Igen, lehessen buktatni. Falusi iskolába jártam, és nálunk kb. 5-6 olyan gyerek volt, akit nem lett volna szabad továbbengedni talán már harmadikban sem, és bár akkor adott volt a buktatás lehetősége, nem nagyon volt rá példa. És szívás volt velük kínlódni végig a nyolc évet, mert arra ment el egy csomó idő, hogy megtanuljanak valamennyire írni, olvasni, számolni nyolcadik végéig. Ezáltal a gyorsabban haladókra nem jutott idő, energia, és ez a későbbiekre igencsak kihatott. Én a matekkal kínlódtam nagyon a gimiben, mert talán ha nem arra kellett volna koncentrálni , hogy Jenőke and co. 14 évesen tudjon fejben összeadni kétjegyű számokat, meg tudja a szorzótáblát, akkor nekem nem lett volna annyi problémám a magasabb matematikával (nem vagyok őstehetség, evvan). Ennek ellenére nem buktam meg gimiben, általában hármas voltam, néha kettes. De ez a nem túl jó eredmény is a rengeteg gyakorlásnak-azaz magamnak- volt köszönhető. Más is szabadon fejlesztheti önmagát , legalább kettes szintig.

Videofon 2010.06.05. 09:45:00

@eino.:
Tetszett volna magániskolába járni.
A közoktatásnak nem az elitnevelés a feladata. A közoktatás feladata, hogy Jenőkéből minél többet kihozzon.

terii 2010.06.05. 09:47:32

@eino.:
szerinted kitől kérjen korrepetálást?
amikor a fiam hiányzott egy hétig 6-ban,és felhívtam a tanárnőt,hogy mikor tudnák pótolnia lemaradást,mert alsóban a tanító néni 7-tő fél órát felzárkóztatta azt,aki beteg volt,úgy nézett rám,mint egy ufo-ra.Őt nemfizetik meg ezért!
Sőt színházba sem viszi,mert azért sem.
Én is tanítónő voltam 10 évig,de eszembe sem jutott,hogy azért megyek családlátogatásra,mert pénzt kapok érte.Hanem.mert nekem volt könnyebb így tanítanom agyereket.

eino. 2010.06.05. 10:05:15

@Videofon: Közoktatásban is van olyan, hogy tantárgyi követelmény. Nyolcadikban a 35+72 már kevés. Jenőkének mégis elég volt ahhoz, hogy befejezettnek tekintsék a nyolc évét. A 135+172 már nem ment neki.

Videofon 2010.06.05. 10:06:47

@eino.: Valószínűleg az iskolával voltak alapvető problémák.

leone13 2010.06.05. 10:07:03

@Videofon: Lehet, hogy pongyolán fogalmaztam. Úgy értettem, hogy igenis, legyen fontos a szülőnek (és ezáltal a gyereknek is)az iskolai tevékenység, "tanulás".

molnibalage 2010.06.05. 10:07:25

@Cyr: Miért lenne büntetés? Az, aki nem tud vezetni - elvben - nem kaphat jogsit. Őt sem büntetésből buktatják hanem azért, hogy nem más és magát ölje meg az utakon...

molnibalage 2010.06.05. 10:09:21

@ová rumá csicsi bulá: És az mennyire hagy nyomot, hogy körülötte mnidenki olvas, de ő meg nem tud? Az nem folyamatos kudaracélmény? Az nem hagy nyomot?

Mire nem húzták még rá azt, hogy ez "szegény lelkében kitörölhetetlen nyomot hagy"? Nekem ezzel kezd telei lenni a tököm...

molnibalage 2010.06.05. 10:14:07

@ősbölény:

"2. szcenárió: Ha osztályismétlésre bukik, akkor ugyanolyan körülmények között, ugyanazoktól a tanároktól, ugyanolyan módszerrel fogja még egyszer megtanulni ugyanazt, amelyből megbuktatták. És azt is, amelyből nem buktatták meg."

Miért is ugyanaz a tanár tanítja? Az alsós osztályokban tudtommal egy osztályt szinte egy tanár visz még most is. Tehát ez nagy valószínűséggel nem igaz. Igaz, hogy egyetem alatt, de volt olyan, hogy megbuktam egy tárgyból. Egy év múlva ugyannál a tanárnál meg majdnem 4-es lettem. Nem értettem, hogy 1 évvel azelőtt mit nem értettem az anyagon. Az ember is fejlődik és tanul. Ami elsőre nem megy, az másodikra sikerülhet. Szóval ez nagyon gyenge érv szerintem.

"4. Mellékhatás: Az évismétlésre történő buktatás termeli ki a túlkoros tanulókat, akik minden iskola rémei. Ha 6 évesek közé jár egy 8 éves, akkor pusztán a testi ereje miatt vitathatatlan informális vezére lesz a tanulóknak, s egyrészt terrorizálja őket, másfelől eltereli őket az iskola értékrendjétől."

Vagy nem. Az én osztályomba is jár idősebb gyerek, de ettől még a nála egy évvel fiatalabb egy fejjel nagyobb volt. Ez genetika és véletlen kérdése is, nem determinisztikus...

molnibalage 2010.06.05. 10:15:11

@vacsad: Az elvben ott a hiba, hogy a szerinted elavult rendszert leváltó valami NEM működik. Sebaj...

bblloogg 2010.06.05. 10:19:46

Nem túl korrekt dolog kétfelől támadni a közoktatást attól függően, hogy mit kíván a pillanatnyi érdek.
Egyik kedvenc támadási irány: nem elég színvonalas a közoktatás.
Másik kedvenc támadási irány: csak az elitre figyel a közoktatás, holott az integrálás lenne a feladata.
Nyilván mindkettő a feladata lenne, csak azt kellene tudomásul venni, hogy talán nem ugyanabban az intézményben valósítható meg a kettő egyszerre.
Jól körülhatárolt célok kellenek és ezekhez a célokhoz megfelelő eszközöket is biztosítani kell.
Nem könnyű olyan jól működő gyárat megvalósítani, ahol a bádogedénytől kezdve az űrrakétáig mindent kiváló minőségben és olcsón tudnak előállítani. Arról meg nem is beszélve, hogy az űrrakétát tervező mérnök nem biztos, hogy kiváló minőségű bádogedényt képes tervezni megfelelő tapasztalatok hiányában. A fordított helyzetről meg talán ne is beszéljünk, mikoris a bádogedényeket tervező mérnöktől várjuk kiváló minőségű űrrakéták tervezését (hiszen neki is mérnöki diplomája van...)

molnibalage 2010.06.05. 10:22:43

@jo.e: Mondd, hogy mennyit kell olvasni, mint kötelező? Én akkor önként és dalolva faltam a könyveket és csak a kötelezők egy részét utáltam olvasni, mert egyszerűen sem akkor, sem most nem igazán tetszettek. Kivételek persze voltak. A Pál Utcai Fiúkat imádtam, ahogy az Egri Csillagokat is. A Kőszívű Ember Fiai meg szerintem egyenesen pocsék.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.05. 10:27:37

@Videofon: pintér hazudik, igen, vagy legalábbis erősen csúsztat és nem szakmai, hanem politikai nyilatkozatokat tesz. én meg a tapasztalataimat és a sok sok év alatt kialakult véleményemet mondom el. éltem a nyolcadik kerületben, borsod, szabolcs és hajdú-bihar megyékben. tudom, hogy miről beszélek.

Elathderon 2010.06.05. 10:28:22

A kérdésem a szakértőkhöz az, hogy mit lehet csinálni az olyan gyerekkel, aki nem tanul. Üres dolgozatot ad be (jobb esetben a nevét felírja), a szorgalmi feladatokra is magasról tesz. Tökletesen ellenáll az összes motiválási módszerbek és próbálkozásnak. Át kell engedni? Ha az iskolában azt látja, hogy erőfeszítés nélkül meg lehet élni (pláne ha a szülők is a feneke alá tolnak mindent otthon) akkor hol és hogyan fogja megtanulni, hogy ez nem így megy?

A magyarországi iskolarendszer nagyon jó volt régebben, sőt példa értékű. Rengeteg jó szakembert és tudóst képeztek ebben az országban. Amióta a gyereknek jog van, de kötelessége nincs, egy kicsit megváltozott a helyzet.

Én azt mondom, hogy alsó osztályban csak írni és olvasni tanítsák meg a gyereket, sőt felsőben max. alapozni a középisoklás tárgyakt, DE aki nem tud rendesen írni, olvasni és számolni, azt NE engedjék tovább! Ezek nélkül a képességek nélkül nem lehet alapszintű okatatást és tudást megszerezni. Középiskolairól meg ne is beszéljünk...

bblloogg 2010.06.05. 10:41:48

Csak egy kósza gondolat.
Egyáltalán ne legyen buktatás 4 évig az általános iskolában.
Gyerek járjon 4 évig iskolába, majd 4 év után kapjon egy végbizonyítványt a 4 év alatt elért eredményeiről. Ezzel a végbizonyítvánnyal jelentkezhet továbbtanulásra oda, ahol az eredményeit elegendőnek tartják. A következő 4 év hasonlóan történhetne...
Persze az iskoláknak meg kell adni a jogot, hogy minden tanév elején a körülbelül azonos tudásszint szerint szervezzék meg az osztályösszetételt és az osztálynak megfelelő tananyagot.
8 év iskola után a társadalom nem fedezi az általános iskola 8 évfolyamában tanulást, akinek mégis szüksége lenne erre, az önköltségen tanulhat (mondjuk hetedikes tananyagot)...
Ugyanez vonatkozhatna a következő 4 tanévre...

sony 2010.06.05. 10:46:32

Hát, nagyon egyszerű a megoldás. Ha egy gyerek kétszer bukik, harmadjára másik iskolába kell küldeni, ami jobban illeszkedik az igényeihez. Ha butuska, akkor alacsonyabb elvárású iskolába, ha kezelhetetlen, akkor kisegítőbe, ahol kisebb létszám mellett jobban tudnak rá figyelni. Emellett pedig mindenképp törekedni kell az osztályon belüli felzárkóztatásra, korrepetálással, amit nem a tanító tart, hanem egy másik személy (így ugyanis könnyebben kerülnek a problémás esetek korrepetálásra, a tanítónak ugyanis nem érdeke, hogy tovább bent kelljen maradnia, viszont érdeke, hogy órán minden jól menjen).
Lehet, hogy ez módot ad a szegregálásra. De mivel nem automatikus, ahhoz hogy egy gyerek másik iskolába kerüljön, tényleg rosszul kell teljesítenie, egyeztetni kell a másik iskolával, ha valaki küzd érte, lehetősége van a javításra, így nem hiszem hogy bárki tiltakozhatna miatta. Nem utolsó sorban, ha nem tévedek, régen is valahogy így működött a dolog, és akkor a többség még megtanult írni-olvasni.

lüke 2010.06.05. 11:15:24

nem, de egyértelművé teszi a továbbjutást

Karipapa01 2010.06.05. 12:13:26

Én ugyan vajmi keveset értek az oktatáshoz mert nem szakmám és nem is foglalkoztam vele mélyrehatóan. Csak a három gyermekem alapján tudok véleményt mondani. Szerintem az általános iskola első osztályában nem írást-olvasást-számolást kellene tanítani, hanem magának a tanulásnak a technológiáját. A tanulási vágyat és képességet ösztönszerűnek feltételezzük, ami részben igaz is, de nem az oktatási intézményekben történő tanulásra, hanem az idősebbek viselkedésének megértésére és másolására. Ugyan a gyerekek igen nagy része lelkesen kezdi meg az iskolát, de a sikerélmény hiánya miatt hamar elmegy a kedve az egésztől. Főként azoknak, akikkel otthon sem foglalkoznak. Azon gyerekek, akiknek sikerélmányük van -az otthoni támogatástól függetlenül- ösztönösen is igyekeznek ezt az elért pozíciót tartani és ha 100%-ban nem is sikerül, de eredménye minenképpen lesz.

hajni35 2010.06.05. 13:30:37

@Karipapa01:
A lányoméknak volt olyan tárgyuk (gyakorló isk, alsó tagozat), hogy tanulási stratégiák. Személyre szabottan megkeresték, hogy melyik gyereknek melyik módszer a legmegfelelőbb, és az erősítették.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.05. 16:02:25

@molnibalage: Nem azt írtam, hogy a buktatás büntetés. Hanem ezt: "Igen, a bukás büntetés, egyben újrakezdési lehetőség annak, aki nem tudott az adott év során megfelelni a követelményeknek."

És igenis büntetés IS. Ha úgy tetszik: következmény IS.

Rabyn 2010.06.05. 16:11:58

Több kommentben volt, hogy a tanárok azért nem foglalkoznak külön a gyerekkel mert nem fizetik érte őket.
Ez tény. A tanárok igencsak alul vannak fizetve (tudom lehet más pályát keresni, de ha hónapokig kb. havi 90 ezerből kell eltartanod egy családot, akármennyire is lelkes és elszánt van, egy idő után belefáradsz és te sem maradsz bent, hogy dolgozz még egy kicsit, kb. ingyen, más sem szeret túlórázni).

Egyébként a külön foglalkozásra elvileg vannak fejlesztő pedagógusok, csak az iskoláknak nincsen rá pénze, hogy alkalmazza őket. Az ő feladatuk lenne külön foglalkozni azokkal akik valamilyen okból kifolyólag lemaradtak a tanulásban, természetesen a tanítóval együttműködve.

Egyébként megbukni nem szégyen ha tudod, hogy a saját hibádból történt és nem a tanár bosszújaként.

sorstárs 2010.06.05. 19:48:10

@ősbölény: az 5. pont jó lenne, de pl. az SNI -seknek és a BTM -nek(beilleszkedési, tanulási vagy magatartás zavar) jelenleg heti 2-4 délutáni felzárkóztató órát ír elő a nevelési tanácsadó. Lehet tippelni hány százalékban jelennek meg az adott tanulók ezeken az órákon. És akkor csodálkozunk, hogy 4 év "fejlesztés" alatt semmit sem fejlődött.
Másik jó módszer lehetne, de az is sok pénz és órarend szervezés, hogy a tanuló tovább halad a saját osztályával, de a bukott tárgyból az alatta lévő évfolyam óráit látogatja. Talán Amerikában van valami ilyesmi rendszer. Ja ott van kötelező nyári iskola is , de nálunk ez elképzelhetetlen, mert rögtön jönnének, hogy szegény gyereknek ( aki netán azért bukik, mert 300 órát lógott a suliból) joga van a nyári szünethez.

sorstárs 2010.06.05. 19:59:34

@Seravy: Ja és nem kötelező dolgozni sem, legfeljebb kapsz segélyt vagy szülsz egy csomó gyereket ,akibe azt neveled, hogy az iskola egy felesleges hülyeség. Aztán a gyerek mégis iskolába kerül de ott csak rendetlenkedik, verekszik, nem érdekli a tanulás ,a tanító ősellenség, mert a szülei megmondták, hogy felesleges tanulni, ezért ő inkább csavarog stb. Aztán persze természetesen a tanító egy semmirekellő, mert szegény gyereket még olvasni sem tudta megtanítani.

sorstárs 2010.06.05. 20:14:07

@Videofon: Aki felsőtagozatban egy egyszerű hétköznapi dologról nem tud véleményt fogalmazni, az felnőttként kb. arra lesz alkalmas, hogy tolja arrébb a talicskát.

sorstárs 2010.06.05. 20:24:48

@Videofon: Szóval a közoktatás a butáké, lusták, az okosak , szorgalmasok meg fizessenek. ( persze a közoktatást többnyire az ő szüleik adójából finanszírozzák.) Hozzászólásaidat olvasva egyre biztosabb vagyok, hogy te vagy a gyereked legalább egyszer megbukott.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.06.05. 20:50:08

@molnibalage: A probléma ennél nagyságrendekkel nagyobb és a buktatáshoz hasonló látszatintézkedéssel nem is orvosolható ezért teljesen felesleges!
Itt az oktatás teljes átalakítására van szükség nem pedig egy omladozó rendszer foltozgatására jobb-rosszabb módszerekkel.

gyuzsu 2010.06.05. 22:35:51

Csak egy részkérdésre reagálnék. Sokan írjátok, hogy a tanár azt válaszolja egy-egy tevékenység kapcsán, hogy nem teszi meg, mert ezért nem fizetik meg. Sajnos amióta aaz a szemlélet dívik, hogy elmarad az óra, mert fogászatra vittem a gyereket (bár az anaygot meg kell akkor is tanítsam), és akkor azt levonják az órakeretemből, ergo a bérem egy részéből, ha bármire az a válasz, hogy ezért vagy azért kapok/nem kapok fizetést, akkor már az én agyam is erre jár rá. Másként fogalmazva, ha tőlem ezer dolog miatt levonják a óradíjamat, akkor meggondolom, hogy ingyen dolgozzak e. 20 éve, amikor pl. a túlórát átalányban fizették, nem számoltattak el minden nyekkenést, akkor egyértelműen bent naradtunk szó nélkül délután külön foglalkozni a gyerekkel, mert átlagban mindenkinek megérte, nem számolgattuk óránkánt hogy mi van, cserébe velünk sem számoltattak el mindent. Az nem megy, hogy a leszerebb és a szigorúbb elszámolási rendszerből kicsemegézzük azt, ami épp jó nekünk, mint szülőnek/vezetésnek/fenntartónak. ez van. Nem mi akartuk.

Másfelől: ha tanácsot kérek az üügyvédtől, akkor az előre megbeszélt egy órán túl ott fog maradni velem az egy óra díjáért még fél órát azért, hogy jobban elmagyarázza? Ugye, hogy nem.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.05. 22:45:49

@baυxit: te, én speciel szerettem tanulni, soha nem is kellett leülni velem, se zsarolni...ilyet még nem hallottál???

jo.e 2010.06.06. 14:31:57

@molnibalage: A kötelező olvasmány (v. azok nem léte) igen csekély része a mai követelményeknek. Mondom még 1x, amióta iskolás a kislányom teljesen másként gondolom azt, h. mekkorák a követelmények a kb. 30 évvel ezelőttiekhez képest.
Hihetetlenül kitárult és felgyorsult a világ. Azt is be kell látni, h. nagyon sok - főként idősebb - tanár 1xűen képtelen lépést tartani a korral. Nekik fizethetnének akármennyit is, akkor is képtelenek lennének rá. Viszont az egész pedagógustársadalom a KTV bértáblázatának az áldozata (ill. sokan a kedvezményezettjei). Ez már rég nem olyan, mint a mesében, h. a 100éves bölcs a legokosabb, ezért neki kell a legmagasabb fizetés. Minőségi bérpótlék (meg ehhez hasonlók)??? Kitől? Attól az igazgatótól aki a Gizi nénivel 1ütt kezdte a pályát 30éve és közösen nyomják a víz alá a fiatal kollégát, aki próbál valamit csinálni? Meg szánakozva mosolyognak az interneten meg a digitális táblán? Nincs lehetőség a kitörésre... Nem tudom a megoldást, de nem 1xű az biztos.

@sorstárs: Erre sztem nagyon jól ráéreztél! Én is ilyesmit hallok ki a posztokból. Ilyenkor jön az az amcsi filmekben, h. "Szeretnél róla beszélni?" ;)

jo.e 2010.06.06. 14:36:22

@gyuzsu: Ebben teljesen igazad van! Ha levonásról van szó akkor minden ér, ha túlóráról, akkor meg maradj bent kötelességből. Mintha a kirándulás meg a fogászat hobbi lenne... Ez így nem megy.

zizizuzu 2010.06.09. 23:20:50

@sorstárs: Dehogy. Valami magániskolája vagy micsodája van. Szóval azért beszél ennyi hülyeséget, mert szeretné, ha mégtöbb debilt tudna lehúzni.

zizizuzu 2010.06.09. 23:25:06

@terii: Miért megfizetik? Ha a kedves tanítónéni benyögte volna, hogy oksa, diplomás órabér 4000+áfa, lehet kiköhögni, ugyan így sápítoznál nem?
Versenyszférás teljesítményt vártok el, közszférás fizetésért. Hát az biza nem megy. Lehet hozzászokni a dologhoz, nincs messze az sem, hogy a tanítónéni hamarabb befejezi az órát, mert megy maszekolni, meg órán fog üzletelni, stbb.... Csak úgy, mint a versenyszférában ugye.....

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.06.25. 16:35:50

Ha alsóban buktatunk egy gyereket, és a következő évben ugyanazt kapja az iskolától, akkor mégis miért lesz jobb a helyzet? Azért, mert egy évvel érettebb/fejlettebb lesz --> esetleg nem iskolaéretten engedték be a sulikapun. Készségeket osztályozni meg érdekes kérdéskör. Ha olvasásból egy éretlen gyerek mondjuk kettes, és apuci/anyuci ezért leszidja, az vajon jó?

Szerintem itt két dologra van szükség: komolyan venni az iskolaérettség megítélését, és egy minimum 2, de inkább 4 éves időkeretben felzárkóztatni az éretlenebb gyerekeket, még akkor is, ha a legjobbak/legfejlettebbek unatkozni fognak tanórán. Nekik unalom ellen ott lehet a szakkör, stb. A közoktatás rendes tanórán nem elitképző kéne legyen, ugye?

Sansa 2010.06.26. 06:55:07

1. mielőtt belép a gyerek az iskolába, megnézik megfelel-e a szintje, ha nem marad még az oviban

2. szellemifogyatékos gyerek nem nagyon van, aki enyhe fokban az, azt úgy könyvelik el, hogy képtelen egyes területek megértésére, és mentesítík bizonyos tárgyak alól, és mehet normál iskolába

3. az a gyerek, aki megfelel minden kritériumnak, és megbuki elsőben, az esetleg, de inkább biztosan nem tanul otthon

és igen is bukjon meg, aki nem tud számolni és írni, nekem most volt olyan ötödik osztályom, ahol nem volt osztályozás alsóban. na azt kívánom, aki kitalálta, az kapjon jó pár ilyen osztályt, és tanítson nekik matekot, magyart és idegen nyelvet.

nem tudom már ki írta, hogy nem a buktatással kellene büntetni... az nem büntetés, és mit lehetne akkor csinálni? mert én pl. 4-6 féle feladtlapot szerkesztek szinte minden órára, hogy közel minden gyerek szintjéhez alkalmazkodni tudjak. van teljesen nulla, akihez ha magyarul beszélek is néz rám, hogy ez most mit akar... meg van akivel már 12 évesen, nyilván a szintnek megfelelően folyékonyan tudok beszélni angolul. ugyan az az osztály. a nullás szintű tanuló kb. semmit nem tanult. mikor elkezdték tanulni az angolt akkor még csak dalokat, szavakat, bemutatkozást tanultunk, mindezt úgy, hogy szinte végigjátszottuk az órát,matricákat, kifestőket, képeket lehetett gyűjtögetni a jó "munkával". Ebben ő egyszerűen nem volt hajlandó részt venni. erre mi volt a szülő válasza: nem baj, nem érdekli a gyereket... Ötödikre teljesen lemaradt, heti 5-ből 1 órán a gyerekek mindig önálló feladatot kaptak, amit otthon ellenőriztem, hogy vele tudjak foglalkozni. 15-20 perc után letette a tollat és nem volt hajlandó dolgozni. itt már viszont megjelent az értékelés, és mentek a dolgozat egyesek, és én lettem a szemét, mert nem foglalkozom a fiával.

marczy 2010.08.26. 10:04:40

A buktatás valójában egy kétes hasznú eszköz és magyar viszonyok közepette nagyon nehéz jó döntést hozni.
Ami biztos: minden tanárjelöltet elküldenék egy fél évre külföldre (értsd: Nyugat) hospitálni. Csak úgy fejtágítás gyanánt.

A másik dolog: pl. a Waldorf-iskolában nincs osztályzás, szöveges értékelés van. De ez nem jelenti azt, hogy a kontextusból és a mögöttes filozófiából kiragadva, elvtelenül alkalmazhatjuk a hagyományos iskolai oktatásban a szöveges értékelést, mint egy csodafegyvert. Ott ugyanis az alapvetően más filozófiai háttér miatt a tanár (osztálytanító) hozzáállása is egészen más. Ugye már az órák tagolása is eltérő, és mindez első osztálytól kezdve. (Problémák persze vannak, de alapvetően más természetűek, és megoldásuk is eltérő.) A főoktatáson belül (ami átalában az első kb. 120 perc, összevontan) az ún. ritmikus rész pl. arra szolgál, hogy a gyerekeket "összehangolja", összekovácsolja, így a nap további részében könnyebb az osztályt egyben tartani.
Előfordul még az is, hogy természetismeret, kémia stb. címén tüzet gyújtanak az osztályban, és az epocha végéig büdös marad utána a terem :).

Szóval a rendszert egységes egészként kell(ene) kezelni, és tapasztalt, az az alternatív pedagógiák terén is jártas, de persze vezetőnek is alkalmas pedagógusokat, akik belülről látták a folyamatokat, ültetni a kulcspozíciókba (miniszter, államtitkár stb.). Csak egy ilyen csapattól várhatunk megoldást a magyar oktatás problémáira.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.