22

Modern rabszolgatartás?-alapítványi iskolák

Ellenőrző , 2009.11.03. 08:00

Levélírónk segítségével bepillantást nyerhetünk az alapítványi iskolák fizetési szokásaiba, szomorúan konstatálva, hogy még a közalkalmazottak által is szerénynek gondolt juttatások és illetmények nélkül végeznek gyakran sokkal több munkát, mint  a törvényben előírt, sokszor méltatlan körülmények között. Egyáltalán milyen törvény szabályozza az alapítványi iskolákban dolgozó pedagógusok juttatásait?

Kedves Ellenőrző!


A legtöbb pedagógus előtt, ha azt hallja, hogy kollégája alapítványi iskolában dolgozik megjelenik egy elitiskola, sok-sok extrával, válogatott , tovább tanulni vágyó diákokkal,- de elsősorban az áltag  közalkalmazotti bérnél lényegesen magasabb fizetésekkel.
A valóság viszont egy kissé másabb…
Az alapítványi iskolák ma nagyrészt azokra az iskolába járásra  kötelezett  tanulókra  összpontosítanak, akik az önkormányzati fenntartású intézményekben valamilyen ok miatt nem állják meg a helyüket, valamilyen magatartási, viselkedési,  tanulási képességzavarral küszködnek, az esetek nagy részében egyéni foglalkozást, fejlesztést igényelnek.
A mai diákok tanuláshoz való viszonyáról, az iskolai hiányzás kezeléséről éppen elég szó esett a blogban,- és fog is, hiszen az oktatási törvény sok pontban betarthatatlan. Ezt csak annyiban érinteném, hogy a tanárnak komoly belső konfliktust okoz ez a betarthatatlanság. Tisztában van azzal, ha beírja az összes hiányzást,vagy  ha nem igazolja az oktatási törvény szerint még elfogadható mértékben az órákat-mennyi 29 órás igazolatlannal találkozhatna az érdeklődő a naplókat lapozgatva!- bizony a polgármesteri hivatalok jegyzői mással sem foglalkoznának, mint a kiskorú szülője  elleni eljárással,- viszont lényegileg nem változna semmi.
Nem elhanyagolandóak ezek a kérdések, de most inkább a furcsa státuszú pedagógusok miatt kesergek. Furcsa, ugyanis nem közalkalmazottak. A  közalkalmazotti  törvény bizonyos részei vonatkoz(ná)nak  ugyan rájuk, ám ennek érvényesülését senki nem vizsgálja - a tanár pedig kiszolgáltatott. Nincs érdekképviselet, szakszervezet, nem működik az üzemi tanács, létezése abszolút formális az esetek nagy részében.
Feladat ellátás van, az oktatási-tanítási folyamat megvalósul, minősítenek,  nyilvántartanak- de a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások, pótlékok. de akár a kötelező óraszámok is sajátosan értelmezettek. Pótlékok? Maximum az osztályfőnöki –az is az adható minimum.    Nyelvi, munkaközösség vezetői, vezetői, minőségi,címpótlék ismeretlenek! Étkezési hozzájárulás, utazási költségtámogatás úgyszintén hiányzik, ezek a Kollektív Szerződés által szabályozandó területek, az pedig ha van is, nem dolgozó centrikus, csak a kötelező elemeket tartalmazza, A 25 éve dolgozó kollégámat, amikor a jubileumi jutalomról érdeklődött, megmosolyogták.   És mégis ragaszkodunk az állásunkhoz, a nehezen kezelhető, kevés sikerélménnyel biztató tanulóinkhoz valami megmagyarázhatatlan idealizmus jegyében.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr421493857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.11.03. 09:19:58

"A 25 éve dolgozó kollégámat, amikor a jubileumi jutalomról érdeklődött" - na, ma érdeklődjön mindenki a munkahelyén a jubileumi jutalomról, aztán írja be ide a választ.

mojoking77 2009.11.03. 10:02:58

@ern0: Svajci aranyora minden 10 eve a cegnel dolgozonak....
Nem nagy szam, nem is tul szep, nem is nagyon hordjak, de gesztusnak mindenkep ertekelendo... Egy kollegam felertekeltette..
cca. 200kUF

boszor 2009.11.03. 10:05:10

És az osztálypénz, amiről nem szokás nyilvános, számlákkal ellátott kimutatást készíteni? És a kötelező ajándékok évzáróra, születésnapra, névnapra? Rosszabb esetben úgy, hogy a tanár egyenesen megrendeli, amit szeretne?

Az érdekképviseleti szervezet hiányán pedig nem nehéz segíteni. Alapítani kell egyet.

kukko 2009.11.03. 10:12:52

@ern0: Érdeklődtem. Én sem kapok jubileumi jutalmat. Ja és a munkahelyem: egy alapítványi iskola. Amúgy egyáltalán nem ritka a versenyszférában a dolgozók időnkénti megjutalmazása, közszférában meg mondhtani általános.

@boszor: kötelező ajándékról még életemben nem hallottam, még akkor sem, amikor én voltam iskolás. Ha meg van olyan hely, ahol ez tényleg elvárás, akkor sok marha szülő van ma kis országunkban, hogy ilyen helyre járatják gyerekeiket. Bár lehet, hogy ez az iskola van a legközelebb a lakásukhoz, a másikhoz meg kellene 2 buszmegállónyit utazni. Komoly súlyok vannak a mérleg mindkét serpenyőjében, magam nem is tudnék dönteni.

zizizuzu 2009.11.03. 10:20:01

@boszor: Nem minden iskola tartozik a budai elit iskolák körébe. Elmondanám a saját helyzetemet, ÉK MO.
- angol nyelven tartok infót, heti 2 alkalommal. Nem vagyok angol szakos, szakmaival bővített középszintem van. Nyelvpótlékot nem kapok. (szóval használom is a nyelvet, nem csak papír van. Érdekes módon a köztisztek automatikusan megkapják a pótlékot, úgy, hogy egy szót sem szólnak)
- semmiféle jutalmat nem kaptam 3 éve.
- osztálypénzt forintra elszámolom, ráadásul kinevezett gyerkőcöm szedi, átvételi igazolással, minden befizetést. Amúgy a szülők szokták kérni az év végi elszámolást.
- ajándékot én szoktam venni az osztályomnak, mikulásra, húsvétra. Tőlük névnapomra szoktam kapni, kérés nélkül.

netopi 2009.11.03. 10:22:35

"A 25 éve dolgozó kollégámat, amikor a jubileumi jutalomról érdeklődött" 25 éve dolgozik ugyanabban az alapítványi iskolában? Milyen alapítványi iskolák voltak 25 éve? Ja, hogy 25 évet dolgozott itt-ott és most tartja a markát? De azt meg ki nem szarja le ...

Terézágyú 2009.11.03. 10:23:30

@kukko: "Amúgy egyáltalán nem ritka a versenyszférában a dolgozók időnkénti megjutalmazása, közszférában meg mondhtani általános."

Álmodban.

Ja, hogy te megint összekevered a közszférát ennek egy kisebb szeletével, a köztisztviselőkkel?? Mert azok valóban kapnak mindenféle juttatást. De a közalkalmazottak szinte semmit.

Hófehérke hét kicsi törpéje 2009.11.03. 10:29:21

Mind a közalkalmazotti, mind a köztisztviselői réteg egy elmúlt rendszer csökevénye, annak minden paradox dolgával.
Nyelvpótlék, vezetői pótlék, osztályfőnöki pótlék - ugyan minek? Ha kell a munkájához a nyelv, akkor alap dolog, hogy tudja és megkapja érte a fizetést. Ha meg nincs szükség rá, akkor semmi szükség nyelvpótlékra, egy amúgy haszontalan tudásért. Ezekkel az állami állásokkal pont az a baj, hogy nyugdíjas langyosvíz közege tunyulásra, lassú agóniára kényszeríti a bennülőket. Amolyan szociális elfekvő munkahelyek, ahol a motiváció nulla, de biztos léte miatt sokan ma is be akarnak kerülni.
Egy olyan munkarendszer, ami csak az iskolai végzettséget és a munkában töltött éveket számolja el mindig kontraproduktív marad. Úgyhogy én az alapítványi iskola mellett vagyok.

subabubba 2009.11.03. 10:30:23

@boszor: most azt mondod, hogy a tanárok lopják az osztálypénzt? Megáll az eszem, te tényleg ennyire hülye vagy??? És mennyi osztálypénze van az osztálynak, hogy abból havi 10-20.000 Ft-ot észrevétlenül lehetne lopni??? Vagy 500-asokat lopnak? Esetleg tíz forintokat?

Kötelező ajándékok? Miről beszélsz, te kaszárnyába jártál? És mik azok a kötelező ajándékok? Virág? (elhervad) Váza? Van belőle 42 darab.

Ne gondolja már senki, hogy az, hogy szegény tanárok tanítanak az országban, az jó BÁRKINEK is.

Mondjuk a levélíró nyelvhasználata kicsit meglep: "másabb" olyan nincs. Más. "Tovább tanulni" helyett "továbbtanulni".

Mindenesetre nagyon remélem, hogy ezeket az alapítványi iskolákat jól leellenőrzi majd az OM meg APEH, mert hallottam olyanról, ahol minden zsebbe megy, szerződések ímmel-ámmal vannak, és gusztustalan kiskirályok vezetik.

subabubba 2009.11.03. 10:33:37

@netopi: és téged ki nem? Azért vagy ilyen, mert rossz tanuló voltál?

Peetee 2009.11.03. 10:40:50

Gondolom az ilyen intézményekben olyan pedagógusként végzett tanítók vállaálnak munkát, akik valamiért nem találták meg a saját világukat a közelkalmazotti jóvilágban. Gondolták 19re lapot húznak, megpróbáljuk a magánszférát, de ottmeg kizsákmányolás van, ígyaztán elváránk az alapfizetésen felülli juttatásdokat a heti 30perc matek-koorepetállásért, meg az évi 3 szülői értekezletért.
Ilyen örömök csak az állami alkalmazottaknak jár; ne haragudjon meg a világ, de én sem kapok pluszpénz érte,h a főnökség a térdére üt, és kér 1 gyors beszámolót az előző X hétrő/hónapról, ami nekem 1-2 túlórát jelent ma este,h holnap reggelre az asdztaluikon legyen.

Lehet sopánkodni, meg mutogatni, de EZ A VALÓSÁG. A magánszférában ezek így mennek. Vissza lehet sírni a nagyszünteti tájékoztatóért járó 5000ft-ot, meg az iskola pénzén intézett évi 5-6 tantestületi kiránsdulást.
Szar, ugye?

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.03. 10:47:53

@subabubba: Bizony a szegény tanár nem példakép.Amúgy minden nézőpont kérdése.
Egyszer olvastam valamelyik nagy írónk( meg fogom keresni potosan,csak most lyukas az agyam)azt mondta:-Apám tanító volt,édesanyám otthon volt velünk gyerekekkel.Csak egy mindenes cselédünk volt,szegények voltunk.

Dee_ 2009.11.03. 10:57:32

Alapítványi iskola, hjajj... Ahol az igazgató berakja a családját a tantestületbe (igen, a nemtanárok is tanítanak, mégis ki ellenőrzi? Aki eljön, hamar megy is borítékkal a zsebében... apeh úgyszintén.). Más iskolák a csőd szélén állnak, itt minden családtagnak jut nagy kocsi, a béka segge alatt lévő tanári fizetésből persze...
De kit érdekel, ha a rendes középiskolába alkalmatlan gyerekből kipréselnek egy érettségit? A szülő boldog, és fizet.

kukko 2009.11.03. 11:01:18

@Terézágyú: Persze megfordult a fejemben, hogy én tudom rosszul, rá is kerestem a neten, és ezt találtam:

"A jubileumi jutalom megállapításánál a közalkalmazotti jogviszonyt kell figyelembe. A közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számításánál a közalkalmazotti munkáltatónál munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, a köztisztviselői szervnél munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, a szolgálati jogviszonyban (pl.:rendőrség, határőrség), a bíróságnál és ügyészségnél szolgálati viszonyban, munkaviszonyban töltött időt kell figyelembe venni. A jubileumi jutalom megállapításánál a fenti jogviszonyokat kell figyelembe venni."

Ezt neveztem én "általánosnak".

Terézágyú 2009.11.03. 11:09:43

@kukko:
"A jubileumi jutalom megállapításánál a fenti jogviszonyokat kell figyelembe venni."

Jogviszonyok? :))) És a pénzviszonyok? :)
Ez inkább számít.
Pl. a munkábajárást se támogatják, holott elvileg kellene. És nem is az, hogy BKV-bérletet adnak (a köztisztviselők tudtommal igen!), hanem még a vidékről bejárókat se. Egyszerűen vidékit nem vesznek fel.
Elvileg járna munkaruházati támogatás is: régebben háromévente vagy ezer forintos utalvány. Kb. egy zoknit lehetett venni érni a munkaruházati boltban. De egyébként már ez sincs. Egyszerűen elsinkófálják ott fent...
Prémium mint olyan az nulla. Sose volt.
Étkezési jegy-- na, az van. 2000 ft.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.11.03. 11:25:23

Találkoztam kb. 2 évvel ezelőtt egy ismerősömmel, aki egy alapítványi iskolában tanított akkor. Nagyon durva dolgokat mesélt a gyerekek tudásszintjéről meg az egész iskola működéséről. Hányingere volt az egésztől, de azt mondta, van az a pénz, amiért belefér... Úgyhogy ne sajnáljuk az ilyen helyen dolgozókat. Szar lehet, de a beszedett vagyonokból megfizetik az embert, ami bőségesen kárpótolja a közalkalmazottként kapható juttatások elmaradásáért.

shitgun 2009.11.03. 12:34:59

Na, ebben a témában igen kompetens vagyok, négy évig tanítottam alapítványi suliban, és csak azért jöttem el, mert az utolsó fél évben nemigen volt fizetés.
Nagy tévedésben van, aki azt gondolja, hogy az ilyen iskolákban nulla szakmai munka folyik, pénzért érettségit osztogatnak, a gyerekek meg idióta újgazdag szülők ostoba csemetéi. A posztíró a lehető legpontosabban foglalta össze a helyzetet. Az alapítványi iskolák tanárai érdemtelen hátrányban vannak, amellett a legtöbb esetben sokkal intenzívebb szakmai munkát és toleránsabb emberi hozzáállást produkálnak. AZ én volt sulimban is magatartászavaros, deviáns, könnyűdrogos és tanulási nehézségekkel (diszfunkcókka) küzdő kölkök voltak, volt köztük nívós családú, és árva is. Sokkal többet foglalkoztunk velük, mint az állami iskolák, terápiás foglalkozás, patrónus-rendszer, iskolán kívüli találkozók, hobbiból tartott felzárkóztató órák, hol kap ilyet egy gyerek egy állami suliban. Ezért cserébe akadozó fizetés, félhivatalos státusz, bizonytalanság volt a jutalom. De mindenki elhivatottságból csinálta, én speciel a végül választás elé kerültem, hogy vagy új munkahely, vagy a megélhetésem, de van, sokan még mindig ott vannak, úgy, hogy ha kimarad egy havi fizetés, az nem kirívó.
Úgyhogy kérem, senki ne irigyeljen a tanároktól általában egy kis megbecsülést, akár anyagilag (például egy évi pártízezres jutalom, amit egyébként nem kapunk, szemben a ktv-kkel) akár erkölcsileg. Ha valakinek rossz élménye volt az iskolában, arra haragudjon, aki bántotta, és ne a tanártársadalomra. (AZ ilyen osztálypénzlopás meg köteélező ajándék szóra sem érdemes.)

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.11.03. 16:50:40

@shitgun: Akkor ez másmilyen iskola volt, mint ahol az ismerősöm tanított. Nyilván sokféle van alapítványiból is.

sorstárs 2009.11.03. 20:41:17

@boszor: 1.Az osztálypénzt /ami nem kötelező/ az osztálykirándulásra és osztályrendezvényekre fordítjuk. Egyiken sem kötelező részt venni, így fizetni sem.
2. Viszont, ha valaki bulizni akar annak ugye ne én fizessem az üdítőjét. A szegényebb gyerekeknek nem egyszer én fizetem a mikuláscsomagot. A Mikulást is a szülők kérik, nem az én mániám.
3. Az autóbusz nem visz ingyen és némely múzeumba, színházba, vidámparkba bizony a gyerekeknek is kell belépődíjat fizetni.
4. Ha valaki mást gondolna, a tanárnak mindez nem szórakozás, felel a gyerek viselkedéséért, testi épségéért. Nagy kő esik le a szívemről , amikor az egy hetes 200 km-re lévő erdei iskolából mindenkit épen, egészségesen hozok haza. Én pl. legalább 15-ször voltam már az egri várban, mégis odaviszem a gyerekeket, ha ők azt szeretnék látni.
5. Év elején mindig megkérdezem a szülőket szeretnének-e osztálykirándulást. /nem a gyerekeket, mert ők természetesen több naposat is/
6. Általában a 4. év végén szoktam ajándékot kapni, de nem mindig és nem várom el sőt nekem kellemetlen, de mégsem jelenthetem ki, hogy nekem ne vegyenek ajándékot, mert az sértő lenne. Kaptam már cserepes virágot /Pl. a legelső osztályomtól egy kis szobafenyőt. kb. 15 évig ápolgattam és nagyon sajnáltam amikor kipusztult./, étkészletet, olyan "fesményt", amit azóta sem raktam a falra. De a szülőknek biztos tetszett és biztos vagyok benne , hogy szerettel adták. Virágot csak évzárón kapok szinte minden diáktól és nem érdekel, hogy kertből szedett párszál virág csomagolás nélkül, vagy malomkerék nagyságú csokor, mert úgyis tudom, melyik diákom adja szeretettel és melyik csak megszokásból.
7. Az előző évi pénzügyekről, számlákról az év eleji szülői értekezleten mindig beszámolok. Sajnos , aki nem vesz részt ezen azt nem tájékoztatom külön.
8. Minden elsős osztály szüleitől kérem, hogy szedje az osztálypénzt valamelyik szülő, de sajnos legtöbbször egyszerűbb, ha a mindig megtalálható tanító néninek adják. Régebben bankszámlára gyűjtöttük, mert még lehetett olyan számlanév, hogy 2. osztály, de a kilencvenes években ezt megtiltották. Nehogy pénzt mossunk:(
Csak remélni tudom, hogy az iskolák többségében ugyan ez a helyzet.

gyuzsu 2009.11.03. 21:47:29

Az osztálypénzt egy szülő szedi és bankszámlára megy az egász. Ha kérek belőle színházra stb, akkor számlákkal igazolom a költést.
Most épp jó kerülteben tanítok, így adódik valami jutalom is, természetben, karácsony előtti ajándékkosár formájában,amiben egy doboz szaloncukor, tea, kávé, margarin (!) és egy doboz desszert van. bérletpénzt a férjem kap egy alapítványi suliban, én nem. Munkaeszközként évi 1000 ft-ot költhetünk el számlára papírboltban.
Osztályfőnöki pótlékot emlegette valaki: miért is baj ez? A tanárnak nem munkaköri alapfeladata ez, hanem kemény pluszmunka. A pótlék meg havi bruttó 7200 ft, és azt hiszem ez más sulikhoz képest rengeteg. Ruhapénz nincs. Évi 5-6 kirándulásra 20 évvel ezelőttről sem emlékszem. Évi egy néháyn suliban volt, de annak egy részét fizetni kellett és szabadnapra esett. Szó ami szó, a magánszférából hallani konferenciaturizmusról, céges pénzen szervezett vadvízi evezésekről és effélékről, mi max. Sopronig mentünk busszal.
Ajándék: most az elitsuliban néha kapok egy szál virágot vagy bonbont, nagyobbat még nem kaptam. 20 év alatt a legdrágább ajándék egy 10000 ft-os dvd lejátszó volt egy 38 fős esti gimis felnőtt osztálytól érettségi után. Ontosabban ketten kaptuk a férjemmel, emrt ő is tanította őket.

melkaart 2009.11.04. 07:13:53

@Peetee: Honnét tudod, hogy kik tanítanak alapítványi iskolákban, illetőleg milyen alapon általánosítasz? Én is ismerek multinál láblógatásból élő embereket, adócsaló vállalkozót - mint ahogyan keményen dolgozókat is, a világ már csak ilyen sokszínű. Az alapfizetésen túl, a pluszmunkáért miért ne járna honorárium? Multicégnél dolgozó feleségem is kap túlórapénzt, évi rendszerességgel, projectzáráskor jutalmat - és nem párezer forintos osztályfőnöki pótlékot:-) Az én munkaköri leírásomban a legnagyobb részt a heti kötelező óraszámom teszi ki - ezenfelül berendelhető vagyok versenyt felügyelni, érettségi, pótvizsgabizottságba, osztálykirándulni, és így tovább. Heti egy szakkört fizetnek, jelenleg négyet tartok, mert van rá igény - ha két embert sikerül kimenteni abból a közegből, azért már ott maradok. Múzeumlátogatás, színház, bálok (gólyabál, szüreti bál, szalagavató), éjszakai sportesemények, nyári tábor, osztálykirándulás, papírgyűjtés - így hirtelen ennyi egyéb tevékenység jutott eszembe, mindezekért kaptam tavaly 37000 pénz jutalmat, ha órabérben számolnám, 100 forint alatt. Ne érts félre, nem sírni akarok - de lássuk be, nem ebből építek házat - csak azt nem értem, miért fáj, ha valaki jutalmat kap. Én örülök, ha valaki segédmunkásként megkeresi a fizetésem dupláját, legalább van miből gyereket nevelnie.

Peetee 2009.11.04. 12:32:47

@melkaart:
Nincs ezzel gond, és részben igazad van.
ami miatt kicsit erősen fogalmaztam az az én rossz tapasztalatom:

Gimiben diákönkormányzatoztam. Jó volt.
Aztán városi DÖK-be is delegáltak, 1 évvel később városi(megyeszékhely) VDÖK-alpolgármester lettem.
Ez már kezdte bökni' a dirinek a csőrét, hamarosan kiderült,h miért.

Megszavaztunk a VDÖK költségkeretünkből 50.000Ft-ot a mi iskolnák 48órás kosárlabda-mérkőzésének támogatásához.
Pár hettel később nézem az iskolai DÖK ülésen,h az iskola 15.000Ft-al járul hozzá a sporteseményhez.
Mondom a górénak,h 50e Ft jön a VDÖK-től, aztmondja azzal ő gazdálkodik és nem én.
Ezek után pár héten belül (április-május, évvége) szinte heti rendszerességgel kaptam az ellenőrzőmbe sorban: O.főnöki figyelmeztetés - intő - róvó, ig. figy - intő - róvó.
Késésért, bekapcsolt de lenémított kabátzsebben lévő mobiltelefonért. Az oszt.főnök a fent említett sportesemény éjszakján utalt rá,h olyan dolgokra rátok lá, amire nem kellene és ne haragudjak(!!!) de ő nem tud megvédeni, mert ő ezekből a dolgokból inkább kimarad.
A hibát ott követtem el,h a véleményemnek többször hangot adtam a VDÖK-ben...Végül egy keddi napon 11óra felé hívatott az igazgató és kerek perec közölte: két lehetőség van. Vagy kikérem a bizonyítványomat és akkor nem kell beleírnia a hátsó oldalra,h iskolából eltanácsolva vagy maradok, de akkor előbb-utóbb beleírja.
Kikértem. Átmentem másik gimibe: Matekból osztályvizsgákat tettem, mert a hozott jegyeim alapján bukásra álltam.
Alig 1 évvel később 5ösre érettségiztem...mindenki gondolhatja,h 1 perccel nem tanultam többet, mint addig.
Azt azért tudni kell,h az iskolának volt ekkor egy 4-es Golf kombi autója, amivel az igazagató járt. Hétvégén a fia rallyzott vele a városban, de mi (tanár-sofőrrel) a boltig nem mehettünk el vele egy sulibulira való 30kg kenyérért...
Aztán az autót leselejetezték, hogy-hogynem az igazgató szomszédja használja...
Az a matektanár, aki engem majd' megbuktatott Mexikóban volt a barátnőjével kiránduláson, állítólag egy matekversenyen nyerte...
Tantestületi kirándulások: Verona, Prága, télen sítábort nem szerveztek, de ők elmentek 4 napra Koralpe-re Ausztriába...
Mikor a fősikolára jártam követtem az eseményeket tovább:
Azaddig évi 50-60M Ft-ból gazdálkodott az iskola, azonban a szociális bizottaság tagja, majd elnöke lett a kedves igazgatóbácsi.
A következő éveben rendre 100M ft feletti éves normítíva került megállíptásra az iskola résézre, míg más gimnáziumok ( kettő is az országos TOP20-ban van) max. 10%-al kaptak többet, mint az azt megelőző években.
A gyomrom kifordul az egésztől ha visszagondolok ráh milyen WC-kbe jártunk a dolgunkra, hol öltöztünk tesióra előtt...stb.
És ez a mai napig zajlik, hozzáteszem a korábbi igazgató most az alpolgásmester...
Durva?

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.