111

Hogyan teheti tönkre az iskolagépezet a gyereket?

Ellenőrző , 2009.10.31. 08:00 · 1 trackback

Ági levelében fia kálváriáját írja le, amit pedagógus szülőként türelmesen, de a negatív élmények hatására először szkeptikusan, majd elkeseredve, de a gyerek érdekét mindig szem előtt tartva élt meg. Sokan meríthetünk erőt kitartásából, illetve a történet pozitív kimeneteléből.

 
 
Hadd írjam le néhány tapasztalatomat a tanár-szülő viszonyról, bocsánat, ha hosszú leszek.

Úgy gondolom, elég autentikusan, és remélem elfogulatlanul értékelem a témát, ugyanis hatodik generációs pedagóguscsaládban nevelkedtem, felnőtté válásom után pedig, viszonylag korán, 21 évesen szülővé avanzsáltam. Így tehát, mindkét oldalról van rálátásom a dologra, nem mondom zsigerből azt, hogy a „tanár a hibás”.
Elsőszülöttünk már az óvodában eltöltött évek alatt is „problémásnak” bizonyult, visszahúzódó, zárkózott személyisége miatt. Középső csoportos volt, mikor először látta az óvodai gyermekpszichológus, hogy kiderítse, mi áll a zárkózottság hátterében. Nem sikerült fényt deríteni az okokra, mindenesetre drámaterápiás foglalkozásokra hordtuk Őt, hogy minél több közösségi programja legyen, hátha oldódik. Elvittük pszichopedagógushoz is, aki megmérte Tamás érzelmi- és értelmi intelligenciáját. Mindkettő normálisnak bizonyult, az érték az átlag felső határán mozgott.
Az első negatív élményem pedagógussal szemben akkor volt, mikor a nagycsoportos óvónéni (óvodapedagógus), azt találta mondani egy szülői fogadóóra alkalmával a gyermekemről, hogy visszamaradott. Úgy gondolom, még ha lett volna igazság a dologban, akkor sem biztos, hogy szerencsés szóhasználattal élt. Azóta sem tudom feledni, a virtuális ellenőrzőbe egy nagy egyest írnék.
Időközben Tamás iskolába kezdett járni. Az óvodában kiderült problémák miatt, igyekeztünk olyan tanító nénit találni, aki reményeink szerint majd tudja kezelni fiunk zárkózottságát. Több nyílt napon, és személyes megbeszélésen vettünk részt, majd az ott tapasztaltak alapján választottunk. Természetesen elmondtuk a tanító néninek mindent a gyerek előéletéről. Szerintem itt hibáztunk…Az első évben kiderült, hogy a tanító néni nagyon kedves és megértő, de inkább azon gyerekek menedzselésével foglalkozott szívesebben, akikkel könnyen, gyorsan haladt, nem a mi zárkózott csemeténkkel. Érthető, az ember könnyebb úton is sikert érhet el, miért választaná a nehezebb utat. Értékeljétek Ti ezt a teljesítményt!
Tamás, zárkózottsága miatt rosszul teljesített az iskolában, ezért már az első évfolyamon elkezdtük a fejlesztő terápiát. Hordtuk fejlesztőpedagógushoz és pszichológushoz is. A gyerek az iskolai élményei hatására – szakértői vélemény – önértékelési zavarokkal kezdett küszködni, szorongott az iskolában. A legtöbb felmérőjét üresen adta be, pedig felkészülten ment az iskolába. A fogadóórákon rendre sajnálkozással szembesültem, de egyetlen konkrét tanácsot, segítő javaslatot nem kaptam, hogy hogyan tudnám segíteni a gyereket.
Eldöntöttük, átíratjuk Tamást az ugyan abban az iskolában működő, fejlesztő osztályba. Kérvényeztük az igazgatónál.
A fejlesztő osztály tanító nénije megüzente az igazgatóval - nem is fogadott személyesen - hogy nem veszi át a gyereket, mert véleménye szerint már nem tudna beilleszkedni a kialakult közösségbe. Micsoda közreműködés!! Azóta sem értem.
Végül, egy kisebb létszámú osztályba került át Tamás. A tanulás sokkal jobban ment, a tanító néni, akihez kerültünk, támogatta Őt, segítette, ha valamivel elakadt. Mi minden fogadóórára, szülői értekezletre elmentünk, hogy megbeszéljük, hogy hol tudunk mi, otthon segíteni Tamásnak, és mi az, amit megosztanánk az otthoni tapasztalatokból a tanító nénivel. Teljes őszinteség, és együttműködés jellemezte a tanár-szülő-diák viszonyt. Csillagos ötös!
Tamás felső tagozatba lépett, a tanítónőtől sajnos búcsút kellett vennünk. A felső tagozat új kihívásokat elé állította Tamást, a szorongás ismét felerősödött. Az iskolai gyógypedagógus azt kérte, hogy Tamás járjon az Ő délutáni foglalkozásaira is, heti két alkalommal. Eltelt két hónap, és kiderült, hogy diszlexiásoknak szóló fejlesztő foglalkozásokat tart. Felkerestem megköszöntem a segítő szándékát, és elmondtam, mivel Tamás nem diszlexiás, - már vizsgálták korábban - nem szeretnénk, hogy részt vegyen a jövőben a diszlexiásoknak tartott fejlesztésen. Heti három alkalommal jártunk fejlesztésre a pszichopedagógushoz és a drámaterápiára, már ez is elég pluszfoglalkozás volt a tanulás mellett. A gyógypedagógus ezt személyes támadásnak vélte, és gyakorlatilag feljelentett az iskolaigazgatónál. Az iskolaigazgató hívatott és elmondta, hogy a gyógypedagógus azt állítja, a szülői közreműkö
dés teljes hiánya okozza Tamás tanulási nehézségeit, és szerinte mi nem foglalkozunk eleget a gyerekkel, de célozgatott arra is, hogy esetleg bántalmazzuk Tamást, ezért a szorongás. Beutalót küldött számunkra, hogy vigyük Tamást részképesség-vizsgálatra a Meixner Alapítványhoz.
Elvittük. Valószínű, hogy a gyógypedagógus megdolgozta a terepet érkezésünk előtt, mert ilyen barátságtalan, lekezelő, goromba viselkedéssel addig még sehol nem találkoztam, mint annál az alapítványnál. Az akkor 11 éves gyerekem, reggel 9-től 12 óráig, megszakítások nélkül, teszteket töltött ki. A tesztek tanúsága szerint Tamás IQ-ja igen alacsony, és diszlexiás is. Megnéztem a tesztlapjait, láttam, hogy a kérdések 2/3-ára egyáltalán nem is válaszolt. Megköszöntem a szakvéleményt és elbúcsúztam a barátságtalan személyzettől.
A szakvéleményt még akkor, melegében elvittem ahhoz a pszichopedagógushoz, aki már 5 éve foglalkozott a gyerekkel. Érdekesség a dologban, hogy az általa – ugyan azzal a módszerrel - végzett intelligenciavizsgálatok egészen más eredményt mutattak. Azt javasolta, hogy vigyük Tamást tanulási képesség vizsgáló bizottsághoz, valamint beutalt a Vadaskert Alapítvány kórházába, mert Tamás szorongása egyre erősebb lett. A bizottság megállapította, hogy Tamásnak semmiféle részképesség zavara nincs. A kórházban egy hétig vizsgálgatták, ahol megállapították, hogy gyermekkori depressziótól szenved, melynek oka valószínűleg az iskolai kudarcokra vezethető vissza. Kipróbáltak nála kétféle gyógyszert is, de nem változtak szignifikánsan az eredményei azok hatására sem.
Ezzel a rengeteg szakvéleménnyel, zárójelentéssel a kezemben tértem vissza az iskolaigazgatóhoz, aki azt tanácsolta legyen Tamás magántanuló, szerinte az lesz a megoldás.
Na ekkor sokalltam be teljesen.
A fentieket olvasva, azt hiszem, megállapíthatjátok, hogy közreműködők voltunk. Annyi helyre hurcoltam a gyereket, hogy még leírni is sok.
Nem lett magántanuló Tamás, mert a kortársaival való kapcsolattól, nagy hiba lett volna megfosztani. Végül Tamás kijárta az általános iskolát, közben folyamatosan járt iskolán kívüli fejlesztésekre. Az utolsó három évben mi már nem mentünk, se fogadóórára, se az iskolai gyógypedagógushoz, mert ott a közreműködés teljes hiányát tapasztaltuk. Igyekeztünk úgy viselkedni, hogy legalább otthon ne érezze többé azt Tamás, hogy Ő problémás gyerek. Bevált a stratégia.
Tamás most 17 éves, középiskolás. A középiskolában nincsenek problémái, iskolai szorongásai megszűntek, az általános iskola elhagyásával együtt. Most sem a társaság középpontja, idegenekkel szemben zárkózott, több idő kell neki az átlagosnál ahhoz, hogy feloldódjon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr271479560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Re-Akció 1#: Ki a hülye? Pardon, visszamaradott! 2009.10.31. 13:15:06

Trackback a köbön, pszicho vagy-e, Ödön… elolvastam ezt a bejegyzést, és súlyos kritikát szeretnék megfogalmazni. Lehet már a posztolót?   Milyen egyszerű is mindig a „hivatalos szerveket” csesztetni azért, ha a gyerekk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shopping 2009.10.31. 09:23:25

ezért fontos sok iskolát végigjárni, még ha sok időbe is telik.

Ki kell venni szabadságot, meg ilyenek.

Én is ezt tettem, pontosan a fenti események megelőzése végett.

Nem volt egyszerű megszervezni a sok iskolalátogatást, de még mindig megéri, ha azt nézem hogy ilyenek is történhettek volna vele, ha csak beadom a "legközelebbi kerületi iskolába".

Gilderoy 2009.10.31. 09:23:57

Érdekes hogy az otthoni háttérről egy szó nem esik a cikkben.

phrase 2009.10.31. 09:30:54

nem lehet, hogy a gyerkőc egyfajta enyhe fokú autizmussal rendelkezik?

pici gyerekkortól kezdődő zárkózottsága, bizalmatlansága, a feladatokkal és kihívásokkal szemben tanúsított viselkedése kissé emlékeztet az autizmus jegyeire, bár valóban legfeljebb is csak morzsáiban.

érdekes lenne még tudni, hogy mi a hobbija, mivel foglalkozik szívesen, mit szeret csinálni és örömet okoznak-e neki ezek a tevékenységek.

Pókercsaló · http://pokercsalo.blog.hu 2009.10.31. 09:30:57

Esélyes, hogy ez a sok idiótaság, hogy ide hordom oda hordom, pszichomókus stb... erősítette fel benne a szorongást. Biztos jól esett neki, hogy elvolt magában ami neki természetes volt, aztán mindenféle varázslatokra hurcolják.

ecinereb 2009.10.31. 09:37:47

Én is kíváncsi lennék, hogy csak ezekre a pszichoizékre járattátok-e, vagy volt más lehetősége is az iskolán kívül közösségi és/vagy sikerélményt megtapasztalni. Sport, zenetanulás, fotószakkör, cserkészkedés, akármi? Testvére van? Nekem valahogy az jön le a cikkből, hogy minden az iskola körül forgott...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.31. 09:39:51

nagyon sok múlik a tanár hozzáállásán.
az én alsós tanárom egy sárkány volt, minden órára gyomorgörccsel mentem, mindig csak abban reménykedtem, nehogy hozzám szóljon.
meg is lett az eredménye:csapnivaló a helyesírásom...:((

Fikalnyik Eugén 2009.10.31. 09:40:26

Talán kellett volna sok testvérkéket csinálni neki, hogy családban nőljön fel és ne laboratóriumban...

stillhungry 2009.10.31. 09:42:04

hát érdekes, hogy egy szó sem esik arról, hogy ti mit csináltatok otthon a gyerekkel, csak az iskolarendszer kapja be, mert nincs ideje foglalkozni külön a szorongó kiskölykökkel... Engem ez a rész jobban érdekelne, mint az, hogy melyik pedagógus szerintetek mit cseszett el. És hát azon még nem gondolkoztatok el, hogy érdekes módon, ahogy ti már nem pörögtetek annyira a témán a gyerek varázsütésre már bírta a középiskolát???

qwert77 2009.10.31. 09:43:05

4-5 éves középső csoportos gyereket elvisszük a gyermekpszichológushoz, majd bármi probléma van, visszük ilyen-olyan szakemberhez. Plusz, hogy azt bizonyítsuk az iskolának, vadidegeneknek, hogy márpedig minden rendben van tesztekre,vizsgálatokra.
Szerintem ezt nem egy óvodás, alsó tagozatos, de egy felnőtt sem dolgozná fel könnyen.
Családi háttér szintén érdekes lehet. Ki tudja, hogy a gyerek milyen beszélgetéseket hallott meg a szülők között. Vajon hogyan viselkedtek a szülők, mit mondtak neki, amikor a vizsgálatokra vitték?
És a történet vége, amikor a szülők is elfogadják, hogy márpedig normális gyerekük van és semmilyen pszichológusra, "szakemberre" nincs szükség, a gyerek elkezd normálisan viselkedni.

nevetőharmadik 2009.10.31. 09:43:07

@Pókercsaló: Teljesen egyetértek. Ennyi rohangálástól bárki becsavarodik, nem kell hozzá zárkózott természet sem. Folyton azt éreztették vele, hogy az iskolai teljesítménye rossz, hogy a társas kapcsolatokhoz való hozzáállása rossz, és vegzálták miatta, még ha szeretetből is. Most komolyan, ha egy gyerek nem szeret annyira társaságban lenni, akkor az a megoldás, hogy nyomjuk szakkörbe, meg mindenhova?

Rendkívül mulatságos, hogy a poszt egyetlen mondata megoldja a teljes problémát, és lenullázza a poszt összes többi részét:

"Igyekeztünk úgy viselkedni, hogy legalább otthon ne érezze többé azt Tamás, hogy Ő problémás gyerek. Bevált a stratégia."

De legalább minden jó, ha a vége jó.

Mistral1011 2009.10.31. 09:43:39

Hallottál már a Wandorf iskola-rendszerről? Érdemes körbenézni!

ecinereb 2009.10.31. 09:47:52

Az is érdekelne, hogy milyen problémák voltak az oviban a visszahúzódó személyisége miatt. Én is az voltam, mégsem volt velem gond. Miért baj az, ha valaki visszahúzódó? (Mondjuk, falun nem volt ovipszichomókus.)Nem mindenki működik úgy, hogy 3 éves korában éppen ovicsopiban van kedve játszadozni.

VOGAben 2009.10.31. 09:50:02

Hatodik generáció egy pedagógus családban? Hogy nem haltak ki, mondjuk éhen pl... Atya Úr Isten.
Ez még semmit nem jelent, sőt! Békén kéne hagyni a kiscsókát. Meg kellene keresni a legközelebbi legrokonszenvesebb tanárt/nénit és ott jó lesz. Kicsit zárkózott. És akkor mi van? Istenem!?

egyenlítő 2009.10.31. 09:51:43

Szerintem érdemes eltünődni egy mellékágon is.

Kire szánjon több időt a pedagógus? Aki jobban rászorul, vagy akiből többet lehet kihozni, tehetségesebb (vagy annak látszik)?

ursus artos 2009.10.31. 09:53:51

Már az óvdában is problémásnak bizonyult a gyerek. Szépen rá lett kenve a depresszió az iskolára.
Régi törvény: a szülői háttér az alfája és az omegája mindennek.

Zus 2009.10.31. 09:58:11

@phrase: én is az Asperger-szindrómára gondoltam legelőször.

-2- 2009.10.31. 09:58:28

Szerintem egy kis okos hanyagolás jót tett volna a folyamatoknak, amint erre a levélíró is rájött.

"Természetesen elmondtuk a tanító néninek mindent a gyerek előéletéről. Szerintem itt hibáztunk".

A pedagógus prekoncepcióval állt a dologhoz, így a gyerek nem kezdhetett tiszta lappal az iskolában, ám a középsuliban már igen, és tárááááámmm, meg is oldódott a probléma.
Az én gyerekem is hasonlóan zárkózott volt oviban, meg alsóban is, de hagytam, hogy kiforogják magukat a dolgok, és nem is volt gond. Levélíró gyerekében viszont már korán kialakult a sok ide-oda hurcibálás hatására, hogy valami gond van vele, és ehhez képest viselkedett.
A pedagógus szülők (anyám is az volt, én is az vagyok, de uralkodom magamon:)) hajlamosak túllihegni a viselkedési eltéréseket, az olyanokat is, amik később, érés hatására maguktól szűnnének.

Fleurs Du Mal 2009.10.31. 09:58:30

@egyenlítő: Az attól függ hogy zseniket és (kvázi) hülyéket akarsz nevelni, vagy pedig egy egyenletesebben értelmes generációt.

tony zionist 2009.10.31. 10:00:20

na a sok hülye bírkamagyar, egyből a mocsok szülőnek ugrik neki.

iylet még nem basztam, mint ez a tetves nép: ha valakit sérelemér, akkornem segítünk, nem igazat adunk neki, nem mellé állunk, hanem egyből támadunk. hogy miért? mert a sok mocsok így tud csak kielégülni, így érzi jól magát, hogy jééé van még nálam is szerencsétlenebb, hát jól belerugok.
és a sok okos, ő tudja, hogy a szülő a hibás, tudja, hogy xy-t jogosan verték meg a bkv-sok stb stb.
a 'magyar' nép megérett a pusztulásra...

-2- 2009.10.31. 10:00:52

@VOGAben: Naja, pedagógusnak lenni nem foglalkozás, hanem elmeállapot:))

Zus 2009.10.31. 10:02:36

Miféle családban nőtt fel ? Voltak-e vele szemben támasztott követelmények ? Azok a követelmények a korának megfelelőek voltak-e ? Játszott-e sokat vele egykorú gyerekekkel ? Hogy szocializálódott ? A szülők hogy kezelték - bura alatt vagy hagyták kicsit kibontakozni ? Ingergazdag környezetben nőtt-e fel (de NEM A SZÜLŐK SZERINTI ingergazdagságra vagyok kíváncsi) ? És így tovább...

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.10.31. 10:02:46

@Mistral1011: az Waldorf lesz, nem Wandorf.

Nekem az öcsém járt gyerekpszichológushoz, de eddig az sem tudott túl sok mindent kezdeni vele (neki evési problémái vannak), beszélgetnek, rajzoltatja, minden anyámkínja, egy óra 11E HUF, de eredmény nem sok. Annyi, hogy a gyerek jól érzi ott magát, na de ezért ne kelljen már tízezreket kifizetni.

Biztos vannak olyan gyerekek, akiknek szükségük van szakemberek segítségére, de az tényleg nem csoda, hogy nem javul a gyerek állapota, ha heti 3-4 alkalommal idegenek "baszogatják" őt mindenféle tesztekkel, feladatokkal. Ha valakivel éreztetik, hogy más képességű, akkor attól nem fog javulni. Azt kell éreztetni, hogy ugyanolyan normális, mint a többi gyerek, de közben valójában másképp, hozzá illően foglalkozni vele.

Borcsika 2009.10.31. 10:04:19

És mi a helyzet az ovikkal. A fiamnak 3 hét után gyomorhurutja lett a remek óvónői gárdától, mert "nem találtuk a kulcsot a gyerekhez". Hát köszi...
Az iskola ugyan ez. Szarnak az egészre, mert nekik kevés a bérük, és sok az órájuk. De attól még embernek lehet maradni.

ecinereb 2009.10.31. 10:06:03

@egyenlítő: Eleve, hogy felmerül ez a kérdés... Ahogy ez kinéz: gyógypedagógus, külön fejlesztő osztály a "rászorulóknak", anyámkínja. Hogy a francba nem lehet ennek ellenére szükség szerint foglalkozni a maradékkal? Néha a tehetségesebbel, hogy lássa, magasabb szint is létezik, plussz ne unatkozzon, néha azzal, aki extra magyarázatot igényel. Hogy lehet az, hogy 25 évvel ezelőtt ezt meg lehetett csinálni? Könyörgöm, általános iskoláról van szó....

teodora 2009.10.31. 10:06:29

nekem is bűzlik a sztori, már óvodás korában baj volt vele, írják, azt pedig csak otthonról hozhatta..

KenSentMe 2009.10.31. 10:08:26

Szerintem pedig ebben a topicban eddig kifejezetten jóindulatú emberek írtak, pl. még egy sem nyomorékozta le a gyereket:).. egyébként én sem fogom, szerintem ez egy tök pozitív történet.. a gyerekkor senkinél sem egyszerű eset.. csak mindenki máshogyan éli túl .. az pedig, hogy az iskolarendszer régen rossz, és megérett a lebombázásra, hátö.. közhely és evidencia.. ez a történet csak egy kis színesítés hozzá.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2009.10.31. 10:10:47

Magam is pedagógus lévén néhány dolgon azért elgondolkoztam:
Én mennyire tudnék kezelni egy ilyen esetet az iskolában? Elég képzett vagyok-e ahhoz, hogy egy ilyen gyerek esetében megfelelően kezeljem a problémát? Ha Ő problémás volt egyáltalán - a leírás alapján ez szerintem sem egyértelmű és több komment is megfogalmazott valami hasonlót. Egy ilyen leírásból nagyon nehéz állást foglalni. Lehet, hogy valóban problémás volt az iskola és egyik-másik pedagógus, lehet, hogy problémás volt a gyerek önmagában is, de lehet, hogy valóban a szülők lihegték túl a problémát és ettől vált azzá.
Így önmagában ez az esetleírás nem vitt előrébb, de saját tanulságot azért mindenki levonhat belőle, a poszt írója pedig legalább kiírhatta magából a rossz érzéseit.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2009.10.31. 10:14:38

Képzett helyett inkább: felkészült...

ecinereb 2009.10.31. 10:21:23

@csongorbela: Én látatlanban azt mondom: biztosan az vagy. Nyugtass meg, kérlek, hogy meritek használni a józan eszeteket és ítélőképességeteket! Hidd már el, ha szereted a munkádat és szereted a gyerekeket, komoly baj nem lehet! egy-egy probléma mindenhol akad, és mindenki hibázik.

azallamenvagyok 2009.10.31. 10:24:57

talán attól szorong a gyerek, mert úgy érzi, ő nem olyan, mint amilyet az anyukája szeretne?

Netuddki. 2009.10.31. 10:25:52

Hm. Elsőszülött véletlenül nem elvált szülők (vagy egyedülálló anyuka) gyereke-e?

Amúgy elárulok egy titkot. Hiába hordozzátok a gyereket ide-oda, ha pont az iskolában, óvodában nem foglalkoznak vele. De abban is kételkedek, hogy a gyerekspecialista valójában ért-e a szakmájához. Hiába, kis pénz, kis foci. :(((

Cervisia 2009.10.31. 10:26:26

@Zus: én is Aspergerre gyanakodnék, bár a normális EQ-teszt kicsit belerondít a dologba. Mondjuk miféle eq meg iq tesztet csinálhattak középső csoportban..

Az meg teljesen érthető, hogy nem ismerték fel 12 éve, hisz Amerikában is csak 15 éve definiálták az Asperger tüneteit, meg hogy van ilyen.

Parajpuding 2009.10.31. 10:30:30

Érdekes, hogy a cikkben a saját hiba esetleges közrejátszása fel sem merül. Pedig az óvodáig való időszak a családban (és persze utána is), ami tulajdonképpen az egész életre való alapokat jelenti, szinte a legfontosabb. No ezt vizsgálgatta-e a cikkíró?
Nyilván nem tudhatom, hogy ez milyen volt, de én magam is ismerek sok olyan családot, ahol a gyerek csak azért kellett, hogy ők se maradjanak ki a sorból. Aztán mielőbb bevágva a bölcsibe, utána oviba, napközibe. a gyerek jó esetben is csak néhány órára találkozik a szüleivel. És csodálkoznak, ha problémás lesz a gyerek. Egész életében. A másik: érdekes módon 20-30 évvel ezelőtt jóval kevesebb volt a depressziós gyerek, pedig azoknak olykor még a pajeszát is megcibálta a tanár. Szóval sajnos az a helyzet, hogy a világ egyre inkább "elselejtesíti" (bocs a borzalmas kifejezésért, de igaz) a gyerekek többségét és ahogy "haladunk előre", egyre inkább így van ez. :(

Der Beste 2009.10.31. 10:31:54

@tony zionist: Az a szülő, amelyik az óvodás gyerekét drámaterápiás foglalkozásra hordja, ahelyett, hohy kivinné a játszótérre vagy az állatkertbe, az ne várja el az internetes közösségtől, hogy bólogasson a hülyeségeihez..
A legkönnyebb az iskolát s a tanárokat hibáztatni, sokkal könnyebb, mint magunkba nézni, hogy mi mit rontottunk el.

SnowFighter 2009.10.31. 10:32:13

Szerintem talán egy speciális iskolába kellett volna vinni Tamást. Soha nem értettem, miért kell mindenkinek együtt tanulnia, és a gyengébb képességekkel - vagy olykor csak szorgalommal - rendelkezőknek a jobbakat visszafognia azzal, hogy a legtöbb tanár hozzájuk próbál igazodni, hogy ne maradjanak le. És erre nem megoldás, hogy a jobbaknak addig ad pár pluszfeladatot, mert az elég kevéske a tehetség kibontakoztatásához. Én ilyen szempontból megértem a tanárnőt, aki a jobbakkal törődött inkább.

A másik, hogy igen furcsa, hogy Tamás depressziójához az iskolai kudarcok vezettek, mikor a történet szerint zárkózottsága már az óvodára visszavezethető, nem az iskolában alakult ki.

Bár szakember nem vagyok ilyen téren, szerintem Tamást inkább társaságba kellett volna vinni, ha már magától nem barátkozott. Egy kisebbe, ahol könnyebben feloldódik. Csak volt valaki ismerős, rokon, akiknek hasonló korú gyerekeik voltak. Ehelyett úgy tűnik napi programja az iskolából (ahol elzárkózott), az otthoni tanulásból, illetve a különböző gyógyfoglalkozásokból és agyturkászásból állt. Nem csoda, hogy depressziós lett!

zenei előkészítő 2009.10.31. 10:32:35

Az iskolarendszer teljesen jó. A képességek érdemi része öröklött, ami nem, az meg fejleszthető. Ehhez türelem, hozzáértés, és jó szándék szükséges. Az iskola nem erről szól. Az iskola elemi problémamegoldó sémákat, meg bizonyos köz, és szakismeretet tanít. Az átlagos képesség üteméhez igazodva. Akit ez el tud cseszni, azt a tapasztalat szerint elcseszte már előbb a család. Kiemelkedő képességek a sakk, zene, matematika kivételével meg sem ismerszenek kisiskolás szinten. Aki beteg, annak meg orvosra van szüksége. Az iskolarendszer által támasztott elvárások olyan alacsonyak, hogy egész különlegesen rossz családi háttér, és egészen rossz képességek mellett is igen könnyű megfelelni nekik. Ellenben a Waldorf úgy szar ahogy van, hihetetlen személyiségtorzulásokat okoz. Onnan egyszerűen nincs tovább. Ha csak nem valamelyik művészeti egyetem oktatójának pereputtya vagyunk, de ez ritka, mert kevés művészeti egyetemünk van. Ha mégis, akkor nyugodtan hátradőlhetünk, ugyanis egy értelmi képességekkel úgyszólván nem rendelkező személy is könnyedén elvégzi bármelyiket. Némi idomítás azért persze szükséges, dehát dolgozzon meg a család a sikerért!

Netuddki. 2009.10.31. 10:32:42

@Parajpuding: Én inkább elközépszerűsítésnek nevezem.

Cervisia 2009.10.31. 10:34:19

@Parajpuding: dehogy nem voltak, csak mindenki szart rájuk, nem hogy statisztikát készítsenek.

Rókakígyó 2009.10.31. 10:39:15

A történet kíválóan erősíti azt az axiómát, hogy a tanarak a legfrusztráltaab és legkevésbé megbecsült értelmiségi réteg, amit ők azzal hálának meg, hogy rasszista kölyköket nevelnek és elbaszott társadalmat produkálnak.

Tényleg jó látni, hogyan nevelik a 7. generációt. Szerintem a gyerek ezután tuti tanárnak megy (esetleg tanítónak), mert minden pszichoeljárást kiválóan ismer. A szci legalább nem fogja behálózni.

phrase 2009.10.31. 10:41:34

@Cervisia: nekem is erős a gyanúm, hogy tulajdonképpen Asperger-ről van szó, de a pontos diagnosztika - mint tudjuk - gyakorlatilag képtelenség.

épp ezért sajnálom azokat, akik első körben a szülőket támadták, de a pedagógus meghurcolása is értelmetlen. segítséget csak türelemmel és megértéssel lehet nyújtani, egyébként nem.

sulijuli 2009.10.31. 10:41:54

Ebben a történetben teljesen felesleges hibást, felelőst keresni. A szülőt nem szabad azért elmarasztalni, mert meg akarja óvni a gyerekét a kudarcoktól, félti őt, hiszen érzékeli, hogy nagyon sérülékeny. Az a vád nem érheti, hogy nem törődik a kisfiával. Jobban kellene ismerni a gyereket és az otthoni légkört ahhoz, hogy eldönthessük, túlzás volt-e ez, és nagyrészt a szülők túlféltése miatt mélyültek el a gondok. A pedagógusok, pszichológusok egyoldalú hibáztatása se vezet sehová, hiszen a történetet csak a szülő szemszögéből ismerjük. Ami itt minden bizonnyal hiányzik az a kölcsönös bizalom és az érdemi együttműködésre való hajlandóság. Ez a szülő feltételezhetően megnyerhető lett volna, ha érzi, hogy az iskola is a gyerek érdekében cselekszik. Itt a szakembereké a nagyobb felelősség, az ő dolguk lett volna, hogy megnyugtassák, megnyerjék az aggódó szülőt, és vele közösen alakítsanak ki olyan fejlesztő stratégiát, amelyik a kisfiúnál beválik. Oka volt annak, hogy a szülő mindvégig bizalmatlan maradt, és kereste az újabb és újabb megoldásokat. Ennyi információ birtokában lehetetlen eldönteni, igaza volt-e vagy sem.

Tita73 2009.10.31. 10:42:01

Én is hasonló problémával küzdök. Nálunk pillanatnyilag a magántanolói státusz jött be! Mivel a problémákat az iskolai kudarcok okozták, a frusztráció attól, hogy a gyerek világosan látja,ő nem tud úgy teljesíteni, mint mások...ezek a magántanulósággal megszűntek. Tévhit hogy így a gyerek kimarad a közösségből. Bármely kiválasztott órára bejárhat (az én fiam hetente 8 órán vesz részt),de nem értékelik, nem állítják fel felelni. A gyógytestnevelés pedig számára is ugyanúgy kötelező, mint mindenkinek, akinél indokoltnak tartják...így ezeken a foglalkozásokon is közösségben van. Továbbá ha az osztályban délutáni program van, vagy az iskola szervez sportnapot, mulatságot, farsangot, azokon is ugyanúgy résztvesz.

Más!
Írta itt az előbb egy pedagógus, hogy ő nem tudja elég képzett-e egy problémás gyerekhez. Senki sem születik úgy, hogy tudjon kezelni egy autista, hiperaktív, diszlexiás gyereket...kedves pedagógusok: tessék magukat képezni!
Egyre több a beteg(?) gyerek, ezzel számolni kell. És nem szabad leragadni a 10-20 éve tanúltaknál. KÉpzeljétek mi lenne, ha egy tévészerelő csak abból táplálkozna, amit 20 éve tanúlt a tévészerelésről. Vicces lenne! tessék fejlődni, képződni, utánaolvasni, nyitott szemmel járni...és nyitott szívvel!!!!!

ecinereb 2009.10.31. 10:43:46

@zenei előkészítő: "Az iskola nem erről szól. Az iskola elemi problémamegoldó sémákat, meg bizonyos köz, és szakismeretet tanít. Az átlagos képesség üteméhez igazodva." - ja, ez LENNE a dolga, csak nem győznek igazodni a különböző idióta elvárásokhoz, meg ahhoz, hogy mire adnak éppen pénzt. A Waldorfot nem ismerem annyira, de más is mondta, hogy onnan nem nagyon van hova tovább, illetve egy idő után a többség úgyis inkább "rendes" iskolában folytatja.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.10.31. 10:47:30

Mint valaki megjegyezte, tényleg érdekes, hogy az otthoni, szülői dolgokról egy szó sem esett... Ők mindent jól csináltak?
Meg aztán miért baj ha zárkózott a gyerek? Mindenki legyen szupertársasági megaember? Szerintem ennek az erőltetése lehetett egyik gond.
A pszichológia meg egy áltudomány, attól segítséget várni...

nevetőharmadik 2009.10.31. 10:49:42

Zárkózottnak lenni nem betegség. Kész, mit kell ezen ragozni?

Bármilyen szokást vagy jellemzőt betegséggé lehet torzítani, ha betegségként kezelik.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.31. 10:51:45

abban is lehet valami,hogy ha elégszer mondják rád, hogy hülye vagy, vagy problémás, egy idő után elhiszed...

nemezisazis 2009.10.31. 10:53:57

zárkózottság miatt inkább jól szoktak teljesíteni..
az utolsó teszthez annyit fűznék hozzá, hogy ha tudták volna, hogy már óvoda óta 'zárkózott' akkor nem mondták volna hogy a 'fiatalkori depressziója' valószínűleg az iskolai kudarcokra vezethető vissza.
sanszosabb, hogy otthon érte valami olyan hatás amit, észre se vett a családja, ő pedig nem tudván mit kezdjen vele, nem szólt róla.
vagy oviban minden nap elverték. vagy tudomisén, nem hiszek abban, hogy valaki eleve elbaszottnak születik, kivéve ha zolinak hívják.

nemezisazis 2009.10.31. 10:57:32

@Kontárblog: rám annyit mondták, hogy hülye vagyok, mert korábban le se *tam a tanulást, hogy mindenkinél jobb lettem gimi utolsó két évétől kezdve még az egyetemen is, és emellett nem lettem kocka. szóval.. aki elhiszi, hogy hülye ha mondják neki, akkor az tényleg az

Edömér 2009.10.31. 10:57:44

Teljesen el vagyok képedve a sok primitív hozzászóláson!

Nyilvánvaló, hogy 17 év minden részletét nem lehet belezsúfolni egy ekkora levélbe. Mégis minden második hozzászóló hiányol belőle valamit és persze mindenki mást.

Anyuka nem írt semmi olyat, hogy nem foglalkozott a gyerekkel, nem vitte játszótérre, állatkertbe, olyan programokra, ahová alapban viszi a gyereket egy normális szülő. Gondolom, fel sem merült benne, hogy ez kérdéses lehet.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.10.31. 11:03:51

@Edömér:

"Anyuka nem írt semmi olyat, hogy nem foglalkozott a gyerekkel, nem vitte játszótérre, állatkertbe, olyan programokra, ahová alapban viszi a gyereket egy normális szülő."

Akkor meg vagyunk nyugodva. Ha ezeket mind megtette, akkor minden rendben, teljesítette amit kell.

ecinereb 2009.10.31. 11:06:01

@Edömér: Konkrétan a felvetett problémával kapcsolatban mi az álláspontod? elképedőkkkel tele a padlás...

sorica123 (törölt) 2009.10.31. 11:09:09

@phrase: na, ajaj, anno mikor ment az esőember, egy kicsit is nyugisabb, horribile dictu zárkózottabb gyerekre azonnal rámondták, hogy autista. Jó az, épp csak teljes szerepzavarba kerül tőle a kölök, de legalább a felnőttek úgy néznek ki, mint akik képben vannak...
@endike: azért az, hogy a pszichológia egy áltudomány, egy elég formás baromság, ha meg nem haragszol. De ha megharagszol ,akkor is az... nyilván lehet hülyebölcsészesen csinálni, találkoztam már ilyennel, attól én is hihettem volna azt, hogy a pszichológia ott egy humbug, ahol van, de nem feltétlenül az.

aritus 2009.10.31. 11:10:40

Atyavilág, mennyi "szakértő" kommentel itt! Még diagnózist is adnak ennek a szegény gyereknek, akit eddig is agyon baszogattak azzal, hogy mindenféle címkéket ragasztottak rá. Mindenki elfelejtette, milyen volt iskolába járni? Hogy tényleg vannak szar, alkalmatlan tanárok?! Az én lányom egy eleven, cserfes, buzgó mócsing volt általános iskolában, mégis agyon szorongta magát, hogy megfeleljen a tanító néni elvárásainak. Aki nem pedagógus volt, csak az érdekelte, hogy az osztályzatok alapján készített statisztika jó legyen. A gyerekekre egyáltalán nem figyelt. Pl, mindenáron azt akarta, hogy a lányom szavaljon valami ünnepségen, és amikor a lányom nemet mert! mondani, az egész osztály előtt megszégyenítette, hogy milyen gyáva.
Ha valamit fel lehet róni itt a szülőknek, az, hogy túlságosan is hittek a "szakembereknek", és elhitték azt a sok baromságot, amit a fiúkról mondtak. Mikor végre észhez tértek, és rájöttek, hogy hülyeségekkel tömték a fejüket évekig, és szartak rá, megkönnyebbültek ők is, meg Tamás is. Én csak gratulálni tudok a szülőknek, hogy felszabadították magukat és gyermeküket a címkézés és beskatulyázás alól.

tanbacsi 2009.10.31. 11:15:50

Amikor a kisgyerek megszületik, akkor mindenkinek szép, okos és ügyes. Az iskola (óvoda) az első olyan társadalmi közeg, ahol elvárásoknak kell megfelelni és már nem mindenkinek szép, okos és ügyes. 17 évesen pedig már a szülők számára sem feltétlenül szép, okos és ügyes a gyermekük.

nemezisazis 2009.10.31. 11:18:06

@aritus: megszégyenítette azzal, hogy azt mondta neki, gyáva. a te buksidat minden órán megsimogatta a tanítónéni igaz?

az előtted lévő generációt meg nádpálcával koordinálták, és bevált. egyiken sem látszik, hogy komplexusai lennének.
a vasárnapi ebédjénél még a leves előtt rohadjon meg az összes liberális idióta..

zenei előkészítő 2009.10.31. 11:18:38

@ecinereb: Az iskolarendszer valójában alig támaszt tanulmányi elvárásokat. A felsőoktatás néhány éve még támasztott, de hála a ... főiskola, és társai "minőségi" számonkérési szisztémájának, funkcionális analfabéták tömege szakad a munkaerőpiac nyakába. Ezeknek a light elvárásoknak egy gyerek, aki rendezett családi körülmények közt él, és nem kifejezetten buta, könnyedén, nevetve felel meg. Alapból. Ez így van kitalálva.
Egyedül tanulni kell megtanulni tanulni. Egy picit, az már elég. Ezt otthon lehet. Be lehet vonni szakembert, de nem érdemes, mert a szakember nagy kotyvaszt csinál a fejekben. Inkább a népszerűsítő szakirodalmat ajánlom, meglepően használható. Meg a józan paraszti észt, és türelmet.
Aki negyedik általánosra megtanul tanulni (és ennek segítségével írni, olvasni, az alapműveleteket, a szorzótáblát 10X10-ig, plusz ötszáz angol szót) az gyakorlatilag hátradőlhet, ezzel már átveheti az oklevelét a harsányiban, és beállhat ingatlanközvetítőnek, vagy akár Junior Financial Analystnak egy multihoz. A többi ambíció és kitartás kérdése.
A Waldorfal még több baj van, hadd ne részletezzem. Őszintén szólva mindig dühbe jövök tőle.
A Waldorfos szülőkkel pedig sajnos általában még több a baj. Ez nem véletlen egybeesés.

aritus 2009.10.31. 11:31:02

@nemezisazis:
Az utolsó mondatod téged minősít.
Ha azért kell szerinted megrohadnom, mert ellenzem és károsnak tartom a nádpálcát, és a gyerekek megszégyenítését, megalázását, hát akkor rohadjak meg:)) Még a vasárnapi ebéd elqrását is vállalva így gondolom. Ha csak a XX.századot nézem, nem állítanám olyan öntudatosan, hogy a nádpálca embert nevelt a kis nebulókból.
A lányommal kapcsolatban pedig ez csak 1, azaz egy példa volt, arra, hogy mennyire alkalmatlan volt a tantó néni. De sorolhatnám a többit is, csak ez a poszt nem az én lányomról szól:)). De szívesen mesélek róla. Minden szülő boldog, ha mesélhet a gyerekéről.

Host 2009.10.31. 11:32:43

A kevesebb több tipikus esete.
Annyi helyre lett elrángatva, drámaterápia, ilyen-olyan fehérköpenyes, h nem volt ideje feldolgozni az élményeket, nem volt ideje élni az életét.

Lili Marleen 2009.10.31. 11:34:38

Basszus, mi a szarnak kell mindenkibol szocialis bugocsigat faragni?
Tamas nem kozossegi ember ebben semmi kulonos nincs, mind b. szulok, mind a b. pedagogusok sziveskedjenek bekenhagyni ot.

bambapacák 2009.10.31. 11:35:06

Korosztályomnál fogva nagy létszámú osztályokba (35-46 tanuló) jártam, ahol mindenféle, mostanság divatos ketegóriákkal nyílt, zárkózott, hiperaktív, diszlexiás, autisztikusan viselkedő, ... gyerek volt. A sokat nyüzsgőket, akkiriban rossznak hívtak minket, körmössel, pofonnal, extraként igazgatói vonalzóval kezelték a bajunkat, a visszahúzódókat, a tanulási zavarral küzdőket békén hagyták, nagyrészt rossz tanuló kategóriában voltak. Alapvetően senkinek nem lett lelki traumája a fizikai inzultálástól, tudtuk, hogy kijár. A szüleinknek sem volt érdemes panaszkodni, mert kaphattunk egy másik verést, mivel úgy is megérdemeltük. A rosszul teljesítő, visszahúzódók egy része meg késztetést érezett a felzárkózásra. Alapvetően a mai pedagógiai szemlélet szerint egy rettenetes rendszer volt, de kitermelt egy csomó jó szakmunkást, a 10-15%-nyi felsőoktatási helyre, meg azok jutottak be, akik tudtak teljesíteni. Mivel nem a saját gyermekemről van szó ugye könnyen keményebb lehetek, amikor azt mondom, hogy a teljesen elfogult szülő nem akarta tudomásul venni, hogy az ÁTLAGOS gyerekre alkalmazható rendszerből kilógó gyermeke nem kapja meg azt a különleges figyelmet, amivel közelíteni lehetett a átlaghoz. A mostani tanárok lehetőségei, eszközei sokkal kisebb mozgásteret biztosítanak. Az energiájuk jóval nagyobb része megy el arra, hogy a figyelmet magukon tartsák, fegyelmezzék a korlátozáshoz nem szoktatott gyerekeket. Sajnos a felhígult felsőoktatásba bekerülő hallgatók esetében nincs semmilyen kontraszelekció és olyanok végeznek, aki mondjuk alkalmatlanok a kapcsolattartásra. Például a blogban szereplő elsőszülött esetében kerülni kellene az emberi kapcsolattartásra épülő hivatásokat, mert valószínűleg nem neki való. (Megjegyzem, hogy az ismert híres tudósaink egy része sem teljesített valami fényesen az alapoktatásban. Az eltérő viselkedés oka lehet a zsenialitás, vagy a visszamaradottság is, de altalában individuális természettel jár mindkét állapot.)Az bloggoló hiába hivatkozik a családi tradíciókra, az a világ még egy, az általam megélthez hasonló környezet tapasztalatait ismerhette. Nem derült ki valóban a családi háttér, az életkörnyezet. Nem az iskola kell, hogy kialakítsa egy gyerek jellemét, személyíségét, ott nem a tanárok dominánsak, a gyerekek egymástól tanulnak főleg rosszat és néha jót is. Úgy tűnik otthon sem tudták "faragni", ezért az átlagos képességű és kisugárzású tanárokat hibáztatják. Általában szerencsés esemény, ha a mostani viszonyok közepette egy kisugárzással bíró "egyéniség" megmarad a pályán és vállalja a tanárok megalázó helyzetét, amikor a rendszabályozás, tudásigény, és teljesítmény-vágy nélkül az iskolába kerülő gyerekek összes hibájáért is felelőssé teszik a szülők. (Pl felpofozzák, mert szegény gyereket zaklatni merte a házifeladat miatt.) Ennyire teljesítmény-ellenes még soha nem volt a társadalmunk, amikor vér-ciki, ha valaki tanul, vagy jobb akar lenni a kettesnél. Egy közepes érettségivel szinte bármely tanári szakra be lehet jutni, ahol úgy aztán ragaszkodnak a fejkvótához járó pénzhez, vagy a magánfinanszírozású befizetéshez és államvizsgát tehetnek. Aztán a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapnak oklevelet, mert ott azért valamit teljesíteni is kell. Így jutottunk el a vázolt problémához hasonló szituációk tömkelegéhez.

DArchAngel 2009.10.31. 11:37:05

Általános iskola 4. osztálya után én új helyre kerültem, és piszkosul nehezen ment a beilleszkedés, és a tanulás is nehezebben haladt. Holott semmilyen extrém negatív élmény nem ért, egyszerűen olyan gyerek voltam, aki nehezebben nyílik ki. Pár év után ez megszűnt, persze nem én lettem az osztály vagánya, de azért respektáltak, nem lógtam ki a sorból, de nem is lettem elvtelen.
A lényeg az, hogy az ember elfogadja azt, és kicsit talán előnyére is váltsa, hogy nem olyan, mint a többi.

aritus 2009.10.31. 11:43:06

@Lili Marleen:
A szülők erre már rájöttek. Valószínűleg nem a szülők tartották "problémásnak" Tamást, hanem az óvónéni. Én legalábbis így értelmeztem a leírtakat. Ha visszaolvasod a poszt elejét, láthatod. Mivel Tamás az első gyerekük, ezért még nem vértezték fel magukat eléggé, hogy figyelmen kívül tudták volna hagyni, amit az óvónéni mond. Komolyan vették, és ezzel belekerültek egy ördögi körbe, ahol a gyereket egyre inkább minősítették, újabb és újabb "diagnózisokat" aggattak rá, így lett a zárkózott gyerekből a végére "depressziós". Szerencsére végül rájöttek, hogy békén kell hagyni a gyereket, nem kell úgy tekinteni rá, hogy "problémás".

Lili Marleen 2009.10.31. 11:49:39

@aritus: persze latom en de idegesit, hogy ehhez tizenvalahany evnek kellett eltelnie...

Emellett: pedagogus anyuka a szinten pedagogus felmenokkel hogy tudott bedolni a kollegak marhasagainak? Es egyaltalan, (ismet megkerdezem) miert baj az ha valaki maganakvalo? Ha ezt a hozzaallast a tanitokepzon szedik fel akkor gratulalok.. :(

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.10.31. 11:51:05

@sorica123: Nem baromság, bár tudom hogy súlyos vélemény ha a piszológiát áltudománynak tartom. Felületes, ennek ellenére haaaaaatalmas dolgokat kijelentő, bugyuta tudomány.

Ettől függetlenül egy piszológus lehet hasznos az emberek számára, ahogy bármelyik ember is, aki jó emberismerő és értelmes, és van benne szeretet az embertársai felé.

Lásd a mellékelt ellenpéldát: mentse meg a gyerekünket a "szakember"...

zenei előkészítő 2009.10.31. 11:52:01

@aritus: Meg mindenki boldog, ha magáról mesélhet, és ez a poszt is többet mond a szerzőjéről, mint a gyerekről. A gyerekről nem sok érdemi derül ki. Már azon kívül, hogy átlagos képességeivel előbb alulteljesít (nyilván a szülői elváráshoz képest), majd megfelel az átlagos iskolatípus átlagos elvárásainak. És közben (szenvedő) kellék egy inkompetens anya ámokfutásában. Halleluja! Így teszi tönkre az iskolagépezet a gyereket. Indexcímlap. Még szerencse, hogy a középiskolákban újratanulnak mindent, és még annyit se várnak, mint korábban. Különben ki tudja mi történik csórikámmal. Ági anyuka, tessék magába nézni!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.10.31. 11:53:16

@Lili Marleen:

"Es egyaltalan, (ismet megkerdezem) miert baj az ha valaki maganakvalo? Ha ezt a hozzaallast a tanitokepzon szedik fel akkor gratulalok.. :("

Igen, ez már többször elhangzott itt. Talán a piszológia vagy a tanítóképző az amelyik így le akarja egyszerűsíteni az embert és sablonemberekké akar nevelni mindenkit? Vagy a korszellem parancsa hogy legyen mindenki társasági ember?

szilvacska 2009.10.31. 11:57:05

Tényleg szegény gyereket nem pszichokhoz kellett volna járatni, hanem közösségbe vinni, vele egykorú gyerekekkel hagyni játszani, sportolni!

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.10.31. 11:59:35

Nem értem, miért gondolja azt egy pedagógus szülő, hogy az majd megnyitja a gyereket, ha folyton szakértőkhöz hurcolja. Már a legelején tudták, hogy zárkózott, ami nem baj, hiszen felnőtt korban sem lesz mindenki a társaság középpontja, gyerekek között is mindig találnak barátokat a visszahúzódóbbak is. A környezetváltozás sokat segít (lásd: középiskola a posztban), de az általánosban is minden rendbe jöhetett volna, ha nem egyik osztályból a másikba (a tanárok kommunikálnak egymással, így nincsen tiszta lap), hanem egy másik iskolába viszik a gyereket. Felesleges harcolni az igazgatóval, az előítéletes tanárokkal (hiszen a kolléga megmondta, hogy ez visszamaradott, akkor biztos az is, a szülő meg nemjóltudja), nem minden iskolaváltás menekülés a problémák elől. És nem értem, hogyan gondolják,hogy otthon nem éreztették a gyerekkel, hogy nem jó ami vele van, ha orvostól orvosig szaladgáltak vele.

Lili Marleen 2009.10.31. 11:59:49

@endike: "Vagy a korszellem parancsa hogy legyen mindenki társasági ember?"

Nekem ugy tunik, hogy igen.

zenei előkészítő 2009.10.31. 12:02:10

@Lili Marleen: Igen, ez az un. Poltergeist. Vagyis Zeitgeist. Uh, megbuktam.

zenei előkészítő 2009.10.31. 12:07:28

Viszont nem mindenki lesz bukott nő, aki megbukik. És regényt is írhat róla. Gerlóczy Márton pl. tízezer példányt kihozott oktatás témában. Ez több ugyan, mint amit még akárki remélhet, de az embernek, lássuk be, szüksége is van kudarcokra. De otthon lehetőleg nem túl sokra.

aritus 2009.10.31. 12:09:26

@zenei előkészítő:
Nekem nem derült ki, hogy a szülői elvárásokat nem tudta teljesíteni, vagy az óvoda, iskola elvárásait. És a szülő csak azon igyekezett, hogy ezeknek az elvárások megfeleljen. A pedagógus anya ebben a helyzetben hátrányban van, valószínűleg nehezebb feltételeznie, hogy vannak hülye pedagógusok, akiket figyelmen kívül kell hagyni.

Martian (törölt) 2009.10.31. 12:14:23

@Fikalnyik Eugén: "Talán kellett volna sok testvérkéket csinálni neki, hogy családban nőljön fel és ne laboratóriumban..."

Már Káin és Ábel óta tudjuk, hogy önmagában nem biztosíték a harmoniára.
:)

zenei előkészítő 2009.10.31. 12:17:22

Az szülői elvárás volt, hogy feleljen meg (jól) az óvoda/iskola elvárásainak. És valóban hátrányban van, mert - a konkrét eset ismeretében mondom - szembe kéne néznie azzal annak lehetőségével is, hogy legalább egy hülye pedagógus egész biztos akad. És csakugyan pont az az egy tehető leginkább felelőssé mindenért ami itt félrement. De szép írás, jó témaválasztás.

dr. House 2009.10.31. 12:18:31

Annyi bizonyos, hogy nem lupus...

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.10.31. 12:19:19

@Fleurs Du Mal: Én így fogalmaznám meg: legyen mindenki egyenletesen hülye, vagy tanulhasson mindenki a képességei szerint?

zenei előkészítő 2009.10.31. 12:19:56

Úgy értem a konkrét eset ismeretében, amennyi itt megismerhető belőle.

Rebca 2009.10.31. 12:23:59

Én is arra tippeltem volna, hogyha valakit - elnézést a kifejezésért, csak példa - hülyeként kezelnek, akkor hülyének is fogja érezni magát. Én is teljesen megőrültem volna, ha állandóan vittek volna a dokiktól a pszichológusokon át a nevelési tanácsadókig, azt éreztem volna hogy valami nem stimmel velem, kívülálló vagyok, ROSSZ vagyok, stb. Szerencsére a gyerekkel nem volt semmi gond, így magától sikerült ezt áthidalnia.

zenei előkészítő 2009.10.31. 12:26:04

@Bockó: Mindenki a képességei szerint tanul. Csak a számonkérés van a - modjuk ki - gyenge képességekhez igazítva a közoktásban. E miatt kerülnek ki funkcionális analfabéták a főiskoláinkból, akik számológépen számolják a 6X7-et. Tehát sajnos aki a mai magyar közoktatásban átlagon alul teljesít, az vagy beteg, vagy rettenetes körülmények közt kell helytállnia. Ez a tantónéni kisfia vélhetően az utóbbi. Sok sikert neki, kívánom, hogy sikerüljön, és huszonötre tímlíder legyen.

2009.10.31. 12:41:08

Mint pedagógus, bár ez most mellékes, csatlakoznék sokak írásához, miszerint heti 5 napból három délutánt azzal eltölteni, hogy a gyereket vizsgálatokra hurcoljuk, valóban nem tesz jót. Én is tanítottam zárkózott gyereket, nem esett nehezemre, a mai napig is zárkózott, pedig 20 év telt el, 10-szer annyit keres, mint én, van 4 gyereke, és az egyik pont olyan, mint ő volt. Nem csinálnak belőle problémát. Az is igaz, hogy ha a pedagógus nem megfelelő, váltani kell, mint ahogy a történetben is volt egy ilyen szerencsés váltás. Ezek a vizsgáló bizottságok sem feltétlen hoznak valós eredményeket, én egyszer vittem a gyerekemet nevelési tanácsadóba, mert az óvoda szerinti "zsenialitása" miatt korengedménnyel javasolta , hogy menjen iskolába. Mi is egyetértettünk ezzel, mire a nevelési tanácsadó kihozta, hogy a gyerek iskolaéretlen. :-), mert ronda embert rajzolt, és az íráskézsége fejletlen. 3 órán keresztül kellett bent lennünk, a gyerekekkel együtt a szülők is rohamot kaptak, és még ezután vártak teljesítményt. Jelenleg külföldön jár 2. osztályba, három nyelven tanul és ír, kitűnő tanuló. Hát ennyit a tanácsadó intézményekről. Egyébként azóta is ugyanolyan idétlen embereket rajzol, mint ami miatt éretlennek tartották. Anyám még 50 éves korában is csak pálcika embereket tudott rajzolni.

Loop · http://www.autostat.hu/ujdonsagok 2009.10.31. 12:48:35

nagyon jó dolog, hogy a szülők kooperatívak voltak és tényleg elvitték mindenféle helyre a gyereket. de arra is lehetett volna gondolni esetleg, hogy ha ennyire nem segítenek rajta ezek a dolgok és (habár a tüneteket átmenetileg enyhítik is) nem tudják a problémát megoldani, akkor esetleg lehet, hogy a szülőknél van valami probléma amire a gyermek így reagál. a gyeremekek problémái, zavarai mögött gyakran a szülők hozzáállása/egymással való viaskodása/nevelési stílusa/elvárásai/általuk okozott koragyerekkori traumák állnak. jó lenne kicsit tudni ezekről is. persze sosem késő... el lehetne most is mennie a szülőknek valamilyen pszichoterápiába, és ezáltal megérthetnék, hogy mi a dinamikája a családjuknak és esetleg mit lehetne tenni most, hogy javítsanak a helyzeten. hiába javult a helyzet, a probléma attól még nem lett megoldva.

szendeszundi 2009.10.31. 13:08:48

Hát vannak hülye, kiállhatatlan, idegbeteg, rosszindulatú EMBEREK, akiknek a foglalkozásuk pedagógus. És igenis irtózatosan kártékonyak tudnak lenni. Az én gyerekem most főiskolás, mikor másodikos általános iskolás volt, akkor még nem verték a tanárokat, nem is tettem volna ilyet:-). De gyűlölöm a mai napig azt a "tanító nénit", aki abból a kisgyerekből, aki tucatjával hordta haza a könyvtárból a természettudományi könyveket, imádta az állatos ismeretterjesztő filmeket, gyakorlatilag egy év alatt kiölte az egész érdeklődést, mert majdnem megbukott környezetismeretből. Amikor az első szülői értekezleten ordítva, asztalt verve adta elő, hogy ő miként képzeli ezt az évet a gyerekekkel, és minden harmadik szava a "követelem" volt, hát az agyam megállt. Újra mondom, 2. osztály. Aztán kiderült, hogy a követelmény rá nem vonatkozik, mert arra nem vette a fáradságot, hogy a dolgozatokat kijavítsa, a padtársak javították egymásét. Vagy jól, vagy rosszul. Volt olyan, hogy mindenkié egyes lett, aztán kiderült, hogy a tanárnéni a fele oldal megoldását rosszul mondta be. De az is hibának számított, ha mondjuk (ezt csak példának mondom hogy megértsétek a hiba lényegét) gömbölyű helyett esetleg gömbölydedet írt a gyerek. Csak a szó szerint bebiflázott ökörség felelt meg. (És akkor még nem beszélek arról a környezetismeret munkafüzetről, amiben egy 6 mm-es, fekete, madárhoz hasonlító paca alapján kellett eldönteni, hogy milyen fajta madár...) Panaszt tettek a szülők az önkormányzatnál is többször (csak névtelenül mertek), volt is cirkusz, hogy kik lehetnek ilyen elvetemültek? Ja mert nem mondtam eddig ugye hogy ő volt az iskolaigazgató felesége... (Azt is elmondom, mi egy kis falu vagyunk, itt ez az egy iskola van.) Viszont, elismert oktatási szakértő volt a megyében, mindig képezte magát. Egy dolog zavarta őt piszkosul, a GYEREK. Ő volt a legrosszabb, de nem ő volt az egyetlen. És a fiam nem volt buta, tavaly 400 feletti ponttal érettségizett, felsőfokú angol nyelvvizsgát szerzett. Én a két gyerekem általános iskolai pályafutása során egyetlenegy nagyszerű, szeretetre és csodálatra méltó emberrel találkoztam, aki igen, PEDAGÓGUS. A mai napig imádom. Ja és a gyerekem is. Persze azért voltak rendes, jóindulatú tanárok is.

nothing.at.all (törölt) 2009.10.31. 13:15:52

úristen, szegény gyerek.
kicsit félénkebb vagy, erre az anyád bepánikol, éveken keresztül azt érezteti veled, hogy valami bajod van, orvoshoz hurcolász, és kétségbeesetten próbál meggyógyítani. én is depresszióba estem volna.

RonIQa 2009.10.31. 13:16:22

Szerintem túllihegtétek a történetet, sok 'pedagógus' között elveszett a gyerek.
Én is ilyen gyerek voltam. A szüleim szerencsére nem hallgattak az ilyen "szakemberekre", nem hordtak "fejlesztésekre", hanem tudomásul vették, hogy nem szeretem a tanintézmények közösségét és légkörét, ezért már óvodába is csak hetei egy-két délelőttre mentem, az iskolában pedig szigorúan csak a tanórákon vettem részt, a közösségi programokat nem erőltették (a tanerő őrjöngött, de lesz..ták). Nem jártam kirándulni, szüretelni, színházlátogatásra, stb.
Minél kevesebbet voltam az iskolai közösségben, annál jobban éreztem magam, annál jobb lett a tanulmányi eredményem és annál jobban tudtam hasznosan felhasználni a szabadidőmet. Sokat olvastam, rajzoltam, fotóztam, autodidakta módon tanultam, felnőtt, 10-20-30 évvel idősebb barátaimmal színházba, kiállításra és filmklubba jártam rendszeresen.
Gimnáziumban alakult ki az első "korosztályos" barátságom, az egyetemen pedig a második, végül eddigi életemben (48 éves vagyok) összesen három barátom volt, illetve van. Fentiek ellenére a munkahelyemen szeretnek, mindenkivel jól kijövök, szeretem a csapatmunkát. Természetesen munkaidőn túl, illetve a munkához szükséges mértéken túl nem vagyok hajlandó kapcsolatot tartani a kollégáimmal sem. Nekem ez így jó.
Mindig volt pasim, van családom, teljesen normális életet élek. Talán egy kicsit többet szeretek egyedül lenni, mint egy átlagos nő. Csak annyi a kívánságom, hogy a társaságomat magam választhassam meg, ne készen kapjam.
Nem mindenkinek tesz jót a készen kapott közösség.

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2009.10.31. 13:22:10

Turchi, Zus, ursus artos és még sokan megírták előttem, amit gondolok.
A legijesztőbb az egészben, hogy egy pedagógus adja elő ezt a szánalmas panaszáradatot.

laccc 2009.10.31. 13:25:45

Egyszerűen találni kellett volna valami sportot, amiben örömét leli! A sok szihómókus meg faszság. (A _gyógyszert_ nem is említem...)

Ysu 2009.10.31. 13:56:28

Azt gondolom, csupa szerencsés ember van itt a hozzászólók között, aki közelről sem élt át ilyen problémát. Jómagam is pedagógus vagyok, mozgássérültekkel foglalkozom, a kislányom elsős, a kisfiam most kezdte az ovit, beszédfogyatékossága miatt SNI A minősítést kapott. A kislányom óvodástársai közül több szülő vitte pszichológushoz a gyerekét, és nem ok nélkül. A zárkózottság egy dolog, önmagában nem kóros. Ha a gyereknek egyáltalán nincsenek barátai, nem vesz részt semmiben, kórosan szorong, akkor tenni lehet és érdemes valamit. A pszichológus nem ördögtől való, a játékterápia nagyon sokat tud segíteni, a pszichodráma ovisoknál is csodát tehet. Ott egyébként kicsi közösségben van, és elfogadóbb közegben, mint esetleg neadjisten a játszótéren. Nem értem annyira, miért lenne ez probléma, lehetne örülni, hogy egyáltalán van ilyen (a kislányom két társának nagyon sokat segített). Pszichológushoz egyébként még én is elvittem a lányomat, amikor a tesója nyolcadszor került kórházba (ami másnak nátha, az nála tüdőgyulladás volt, amíg két évesen ki nem vették az orrmanduláját), és szorongásában nem akart enni. Pedig harmonikus családban vannak, játszunk velük, sokat mesélünk nekik, máskülönben jó fej gyerekek.
A fiam külön téma. Őt hét hónapos kora óta hurcoljuk ide-oda, először orvosokhoz (szívrendellenesség, légúti szövődmények, rossz nyelési reflexek, hipotón izomzat), aztán mozgásfejlesztésre, mert azzal nem szabad várni! Pici korban nyom nélkül elmúlhat, és későbbi tanulási nehézséget lehet megelőzni vele. És csak a tények kedvéért: minket a neurológus utalt ilyenre, nem "divatból" jártunk. Fejlesztő pszichológushoz is a neurológus miatt kellett járnunk, ellenőrizendő, hogy az értelmi fejlődése nem akad-e meg - senkinek nem kívánom azokat a hónapokat. A probléma ugye ott van, hogy egészséges gyerek fejlődése magától is töretlen, legjobb nem erőltetni. A nem normális fejlődésű gyerekek fejlesztés, segítség nélkül lemaradnak, pedig az enyhébb esetekben esetleg behozhatnák kortársaikat. Ki az a szülő, aki, miután a neurológus/pszichológus/óvónő szakember ráijesztett, kihúzza magát, és azt mondja, én inkább nem teszek semmit, inkább maradjon le a gyerek? A mi történetünkben egyébként volt ilyen szakasz is, két éves korában a mozgása már rendben volt, csak a beszéde maradt el mind jobban a korától. A pszichológus szerint várhatunk, mert még beérhet, nem kell aggódni. Le is állítottam a terápiákat, maradt az otthoni játék, mese, mondóka, ének, együttes sütés-főzés, stb. Három évesen a gyerek még mindig 5 szót beszélt. Mégis elvittem a logopédushoz, ahol felvilágosítottak, hogy iszonyú későn jelentkeztem, ha hamarabb teszem, már nem itt tartanánk, és nem lenne a gyereknek súlyos beszédgátlása. Azóta két év telt el, a gyerek gátlása feloldódott, de ehhez tényleg kellett a logopédus, a fejlesztőpedagógus, a tornáztatás. A beszéde még nem szép, nem is mindig érthető, de beszél és kész. Jó fej gyerek, és én is mindent elkövetek, hogy nem kezeljem itthon különlegesnek. De ez nem jelenti azt, hogy elhagyhatom a fejlesztő foglalkozásokat.
Ha a gyerekem nem beszédhibás, hanem a fenti történethez hasonlóan kórosan, már-már autisztikusan zárkózott és szorongó lett volna, akkor én is így tettem volna, mint ő. A gyerek nem a drámafoglalkozásoktól lesz szorongó, sem nem a játékterápiától, a fejlesztőfoglalkozásokat, ha iskolai teljesítménye szorongása miatt bukás körül forog, szintén felelőtlenség elhagyni. Örülök, hogy a történetnek jó a vége, a hozzászólóknak meg üzenem, az, hogy egészséges, problémamentes gyereke van valakinek, az önmagában nem érdem, hanem a sors ajándéka. Becsüljék meg, és legyenek egy kis elnézéssel és elfogadással azok felé, akik nem ilyen szerencsések, mint ők.

Bedina74 · http://anyaapagyerekek.blog.hu 2009.10.31. 14:00:49

A nagyobbik lányom óvónője tanácsolta a gyerekpszichológust. Eszembe se volt elvinni. Sokat beszélgettem a gyerekkel az óvodai dolgokról, elvárásokról stb. Már nem az egyik "problémás" gyerek, csak egy "normális" ovis.

KenSentMe 2009.10.31. 14:04:24

Az jutott most eszembe, hogy az "így teheti tönkre az iskola a gyereket" poszt nyomán lehetne egy "így teheti tönkre az élet az embert" c. írást elkészíteni.. tulajdonképpen ugyanaz a téma mind a kettő.. egyáltalán nem könnyű egy életet sem úgy leélni, hogy a végén azt mondhassa az ember, hogy : "hát igen, azért volt némi sikerem".

tbb 2009.10.31. 14:07:11

Ahogy látom, ezt a gyereket nem az iskolai gépezet tette tönkre. Legföljebb nem tudta reparálni. De a szűlőt nem értem. Viszi a sok pszichotesztre, de nem viszi különböző sikerélményeket biztosító csoportokba,hátha valamelyik beválik (sport, szakkör, miegymás). Mindenesetre örüljünk, hogy Tamás végül rendbejött.

Gréver 2009.10.31. 14:15:01

Ezt a gyereket egy kicsit szeretni kellett volna. Végigolvastam a kommenteket, de nem emlékszem, hogy a "szeretet" szó elhangzott... A fent leírt esetben "termékként" kezelték a gyereket. Folytonos javítgatás, szervizelés, hogy úgy működjön, ahogy azt a "tulajdonos" elvárja. Én is tanár vagyok, sőt "pedagógusgyerekként" nőttem fel. Emlékszem kisgyerekkorom legnagyobb érzelmi problémájára: anyám mindig a tanítványaival és az iskolával foglalkozott, ahelyett, hogy "engem vitt volna fel a padlásra" (by József Attila). Ez nagyon rossz érzés volt. A folytonos megfelelési kényszer otthon is és az iskolában is. Bár nem voltam depressziós, és csak utólag tudom értékelni gyerekkorom kínzó érzéseit, de azt gondolom most öreg fejjel, hogy anyám jobban szerette az iskoláját és a tanítványait, mint engem. Ennyi év távlatából már nem haragszom rá...Középiskolában meg az ember gyereke - akár termékként akár emberként foglalkoztak vele - kinyílik, öntudatra ébred, szembesül saját személyével, integritásával, identitásával, lehetőségeivel, képességeivel, felelősségével maga és mások iránt. Már nem parancsra cselekszik. Már nem valakinek a gyereke (tárgya), hanem saját maga. Önálló személyiség. Persze korántsem tökéletes. Nem árt ezt sok-sok szeretettel a kisgyerekkel is megértetni. Rengeteg időt nyer vele a szülő, és érzelmi hozadéka felbecsülhetetlen annak, hogy emberként kezeljük az "ember gyerekét".

standup 2009.10.31. 14:53:53

Én is visszahúzódó gyerek voltam, mitöbb, pedagógus szülőkkel :) Elsőszülött, egy szem gyerek. 3 éve koromig szinte nem is láttam mást anyámon kívül. Lexikai tudásomon sokat dobott, mert folyamatosan foglalkzott velem. Viszont szociálisan durván elmaradott voltam. Amolyan "mindenki céltáblája", mert nem mertem fellépni mások ellen, ha piszkáltak. Ez kísért általános végéig, mondjuk a tanulási problémáimat "lustaságnak" hívták otthon és mivel ki voltam nevezve "amúgy jóeszű" gyereknek, jöttek a taslik, ha valamiből nem ötöst kaptam. (Akkor biztosan én lazáskodtam el.) Egyetlen kivételt a fizika képezte, abból állat volt a tanár, úgyhogy hármast még elfogadták. Nem is lettem fizikus :)
Szorongás volt dögivel, gyomorfekély gyanúval hurcoltak orvoshoz 8-12 éves korom között. Gyomortükrözést nem engedtem, de valószínűleg az volt.
Gimibe majdnem 100 km-re mentem, végre kikerültem az otthoni búra alól. Tanulmányi eredmény romlott, mert a szociális lemaradásomat próbáltam behozni - két szék között a pad alá. Nagyjából 18 éves koromra találtam meg a helyemet.
Szüleimet nem akarom bántani, szeretetből és féltésből másztak rám annyira, de ettől függetlenül hiba volt. 18-20 éves koromban kaptam be az összes pofont, amit addig kis adagokban kellett volna.
Szerintem a félénkség egy személyiségvonás, amit egyrészt ki lehet nőni (nekem is sikerült), másrészt ha nem tudatosítják a gyerekben, akkor még könnyebb előrébb lépni. Szerencsére én csak utólag jöttem rá, hogy tkp félénk voltam.

Ysu 2009.10.31. 15:00:09

@Gréver: Nehéz egy ismeretlen posztoló ismeretlen egyoldalas leveléből megállapítani, hogy szereti-e az édesanya a gyerekét. Én tudom, hogy a kislányom ovis társainak a szülei nagyon szerették a gyerekeiket. Tudom, hogy én nagyon szeretem az enyimeket, és az apjuk is nagyon szereti őket. Nincs okom feltételezni, hogy a posztban szereplő édesanya esetében más lenne helyzet. A szeretetnek nincs köze ahhoz a kálváriához, amit bejártak.

@tbb: A mai sportkörök (tisztelet a kivételnek) nem mindig alkalmasak arra, hogy sikerélményt biztosítsanak, pláne egy kórosan visszahúzódó gyereknek. Élsport egészen biztosan nem.

nagybela2 2009.10.31. 15:09:36

Ha szorongott, szerintem most is szorong, csak megtanulta kompenzálni. Szerintem ezért a váltás. Persze hogy el lett hagyva az otthoni hangoztatás, az sokat segíthetett. Szerintem elegük lett mindenből.
Ami valóban nincs leírva és én is hiányolom, az az otthoni légkör. Mennyi játékos lefekvés és ébredés volt? Hányszor nevetett a gyerek naponta?

Gréver 2009.10.31. 15:11:52

@Ysu: "A szeretetnek nincs köze ahhoz a kálváriához, amit bejártak."

...erről beszélek én is...:)

Ysu 2009.10.31. 15:21:03

@Gréver: Nem, Te azt mondod, hogy a kálvária okozója a kevés szeretet. Én azt, hogy akár elég volt a szeretet, akár nem, a kálvária kimenetele ettől független. Az én benyomásom az, hogy nagyon is törődött a gyerekkel, és a maga módján a legjobbat szerette volna neki, és a saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy sokszor jól is döntött. Pl. a kislétszámú osztályba átiratás nagyon is jól sikerült. A történet alapján egyáltalán nincs mire megkérdőjelezni a szeretetet.

Gréver 2009.10.31. 16:06:37

@Ysu:
Igazad van, egyfajta szemszögből. Tételezzük fel, hogy minden szülő szereti a gyerekét. Miért is ne lenne így? Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének. Az már más kérdés, hogy mi a "legjobb".
Az én nézetem szerint a törődés nem egyenlő a szeretettel. Egy társadalmi elvárásnak megfelelni (ami a szülői szerepet illeti) nem egyenlő a szeretettel. A szeretet odabújás, duruzsolás, megértés. Feltétel nélkül. És mindig ebből jut a legkevesebb egy gyereknek, kivéve a szerencséseket:)

Ysu 2009.10.31. 16:22:56

@Gréver: Igazad van abban, hogy a társadalmi elvárásnak megfelelés még nem szeretet, a duruzsolás, megértés, odabújás, megértés szeretet. Ebben nincs vita köztünk. Azt fenntartom, hogy a a Te általad említett odabújás és duruzsolás _mellett_ szeretet lehet a törődés, a "legjobbat" akarás is. Igen, ezzel el is lehet rontani - nem elég, hogy azt tegyem a gyerekkel, ami _szerintem_ jó (mert magamnak azt kívánnám), oda is kell figyeljek rá, hogy valóban olyat tegyek, ami Neki jó (mert ő nem én vagyok). Fontos, hogy figyeljük az ő sajátosságait, tiszteletben tartva akár a tőlünk való különbözőségét. De továbbra is fenntartom: az, hogy egy szülő a szorongó gyerekét szakemberhez viszi, bukásra álló gyermekét fejlesztőfoglalkozásra, esetleg átkéri a gyereket egy kisebb létszámú osztályba, ahol, mint kiderül tényleg jobban érzi magát és kicsit megnyílik a csemete - mindebből nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy ez a szülő otthon nem duruzsol, nem bújik oda a gyerekéhez, nem érti meg - hogy nem szereti.

2009.10.31. 17:43:27

@Ysu: Természetes, hogy ha probléma van a gyerekkel, akkor elvisszük szakemberhez. Ez közelességünk is. De a kezdő történetnek az az alapja, hogy egy tanárváltás , majd azután egy iskolaváltás megszüntette a gyerek problémáit. Biztos, hogy a gyerekkel volt akkor a gond ? Utalva arra a megjegyzésedre, hogy itt mindenki szerecsés a gyerekével kapcsolatban, én történetesen csecsemőkora óta tartósan beteg gyereket nevelek. De ez már nem tartozik a témához. És persze az is igaz egy másik hozzászólással kapcsolatban, hogy nem minden pedagógus áll a helyzet magaslatán, bizony sokat tudnak rontani ők is. Sajnos ebben a szakmában is van selejt, mint mindenhol.( Remélem, én nem közéjük tartozom :-)

2009.10.31. 17:46:01

Főleg, ha még két helyen is elírtam a szöveget, elnézést.

emiljuzso 2009.10.31. 18:18:10

@Gréver:
Minden szavad igaz. Rengeteg pedagógus gyereket tanítottam, s egy idő után magamban szinte kivétel nélkül mindet a "veszélyeztetett" kategóriába soroltam. A pedagógus szülőként teljesítménycentrikus, s képtelen elfogadni a sikertelenséget, s azt sem, ha a gyereke "csak" átlagos teljesítményre képes.
Természetesen ők is szeretik a gyerekeiket, csak rosszul. Többnyire a diákokhoz is így viszonyul a fajtám. A kitűnőek, azok igen! Azokat fényezzük ész nélkül, pedig talán nekik van legkevesebb szükségük ránk.
Az is igaz azonban, hogy pedagóguséknál megfigyeltem egy érdekes és igen undorító viszonyulást a "kolléga gyerekekkel" szemben. Kéjjel ostorozzák a hibáikat, s alig várják a kicsengetést, hogy alázzanak egyet a "kedves anyukává" leminősített kollégán.
Szegény Tamás, nem lehetett könnyű az élete.

mÁgnes@ 2009.10.31. 18:55:52

Sziasztok, én írtam a posztot.
Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam, ugyanis nem vagyok pedagógus, a felmenőim azok.

De, ami fontosabb. Többen kritikával illettetek, hogy össze-vissza hurcoltuk Tamást, ahelyett, hogy hagytuk volna. Így utólag már én is okosabban cselekednék - gondolom.

Nem feltétlenül a mi agymenésünk volt, hogy a posztban részletezett helyekre hordtuk, mert a drámaterápián kívül, mindenhová küldtek bennünket, mi pedig szolgai módon végrehajtottuk. A pszichopedagógus, nagycsoportos ovis korától kezdve, hatodik évfolyamos koráig foglalkozott vele. Tamás szeretett hozzá járni, mert csoportos "játszóház" szerű, de azért fejlesztő foglalkozások voltak.

Többen kérdezték, hát megírom, egész családban élünk (papa, mama, gyerekek), és van Tamásnak testvére is, ha de mindenre kitérő írást küldök, még ennél is hosszabb lett volna a poszt.

A posztban arra szerettem volna rávilágítani (egyebek mellett), annak ellenére, hogy egy kissé talán túlzó módon is közreműködő szülői hátérrel is hajlamos volt a pedagógus kizárólag a szülőkben keresni, látni a problémát. Mint írtam volt pozitív élményünk is, úgyhogy nem általánosítok.

Nem gondolom, hogy tökéletes szülők lennénk, biztos számos hibát elkövettünk a gyerekek nevelése közben, de szerető háteret nyújtunk számukra (azt ezt megkérdőjelezőknek nem is tudok mit válaszolni...) és igyekszünk jó embert "faragni" mindkettőjükből.

mÁgnes@ 2009.10.31. 19:37:05

@hererál:

1.Nem bukdácsolta végig az általánost.
2.Nem osztottam az észt, csak megírtam a történetet.
3. Prejudikálsz, mikor ezt írod "egyébként teljes joggal nem rakták be a kisegítő csoportba – igenis vannak olyan közösségek, amik képtelenek vagy nem hajlandóak új tagokat befogadni; miért volt a felháborodás afelett, hogy a gyerek nem jutott be egy közösségbe, ahonnan úgyis kiutálták volna?", és a felháborodás annak szólt, hogy nem állt velem szóba a tanerő.
4."S hogyan viselkedett már az óvodától kezdve? Mint egy dilinyós! Minden tanerő egybehangzóan állította ezt, és az eredmények is ezt mutatták!" Te csak minden második mondatot olvastad, vagy minden másodikat értelmezted...
5. Nem állítottam, hogy semmi probléma nem volt a gyerekkel, a pedagógusok közreműködéséről szólt a poszt.

Végül, örülök, hogy reakciót váltottam ki a történettel.
üdv,Á

Ysu 2009.10.31. 20:08:09

@Turchi: "De a kezdő történetnek az az alapja, hogy egy tanárváltás , majd azután egy iskolaváltás megszüntette a gyerek problémáit. Biztos, hogy a gyerekkel volt akkor a gond ?"

Én is ezt kérdezem, meg azt, hogy biztos a szülőben volt a hiba? Nyilvánvalóan kétszer is megszűnt a probléma, amint kikerült bizonyos pedagógusközösségből. Ez elég nyilvánvalóan azt jelenti számomra, hogy volt olyan pedagógus, aki jól kezelte a problémát, gyerekestül, szülőstül, és volt, aki kevésbé. Számomra abszolút reális és hihető történet, az én kollegáim között is akad olyan, aki a gyereket még alig látta, de már a szülő/gyerek/családi háttér minden bajnak az okozója, és olyan is, aki a gyereket úgy fogadja el ahogy, a szülővel együttműködni próbál, és együtt érnek el nagyon jó eredményeket (jobbakat, mint az együttműködésre képtelen kollega). Láttam már "reménytelen", együttműködni képtelen szülőt is (10 év alatt egyet), de szakembert többet. A fenti cikk írója egyébként az én benyomásom szerint semmiképp sem esett ebbe a kategóriába. Ő próbált együttműködni, és ha a pedagógus partnernek tekintette, együtt is tudtak dolgozni.

Roquentin 2009.10.31. 23:55:40

Én nem bántani szeretném a cikkírót, becs'szóra.
(Egyáltalán nem tűnik szimpatikusnak, ahogyan jó páran nekiugrottak a levélírónak. Ha - úgymond - az a baj a levelével, hogy a pedagógusokra akar kenni - elfogultságában - minden problémát, akkor szerintem ugyanezt teszi az is, aki meg a szülőt tenné felelőssé minden nehézségért, ellentétes előjelű elfogultsága miatt.)

De ettől teljesen függetlenül, nem világos előttem, miért lenne baj, ha valaki visszahúzódó, vagy zárkózott személyiség. Sokfélék vagyunk, miért lenne "normálisabb", vagy "kívánatosabb" az extrovertáltság az introvertáltságnál? Ezt komolyan nem értem, és - bár nem tudom, mennyire hiú a remény - de szeretnék választ kapni a kérdésemre, hiszen komolyan érdekelne.

2009.11.01. 08:13:25

@mÁgnes@: Ne vedd kritikának a válaszokat. Igazad van, utólag mindenki sokkal okosabb, és senki sem tökéletes szülő. Én a saját gyerekemmel kapcsolatban egyet megtanultam : a gyerekemet én ismerem a legjobban. Miután két alkalommal is állítólagos szakemberek teljesen egymásnak ellentmondó véleményt adtak róla, Úgy döntöttem, én határozom meg hogy mi kell a gyerekemnek. Volt olyan iskolaévünk, ami borzalmas volt, és a következő fantasztikus. Nyilván nem a gyerek, és nem a mi hibánk volt, viszont a pedagógus nem ugyanaz volt a két évben. Hagy ne írjam le az okokat, ami egyértelmű. Megjegyzem, a különböző szakvélemények kiadása nem csak pedagógus téma, hanem orvosi körökben is megtörtént. Ez már rázósabb, mert itt nehezebb saját magam dönteni, és nagyobb a felelősség is. A lényeg, hogy a fiaddal végül is minden rendben van, még ha nehezebb is volt ide eljutni, mint általában.

sorica123 (törölt) 2009.11.01. 17:43:35

@endike: azt mindjárt sejtettem, hogy nem fogsz fapofával rábólintani, hogy tényleg, mekkora marhaságot mondtam. Ezt nem is vártam. Ha te ragaszkodsz ahhoz, hogy nincsen ideges gyerek, csak bolond és jódógounkba assetuggyuk, mit csináljunk, azért lelkizünk itt, egészségedre. De én azt mondom, hogy a pszichológiának rengeteg használható eleme van. Nyilván gyereket - ha csak nincs valami nagy baja, trichotillománia vagy ilyesmi - nem hurcolunk dilidokihoz, és nem szentírás az se, amit ez vagy az a doki ír vagy mond. Például annak se kell bedőlni, hogy mindenki köteles társaságközéppontja vigyori gipszvájdling lenni, akár lógus mondja, akár a szomszédasszony.
@Martian: 'nőljön fel'... biztos pont akkor pisilte le a kistesó a magyarfüzetet, mikor a felszólító módot kellett volna gyakorolni. Amúgy én is utálom, ha valaki vitában a másik helyesírását basztatja, de ez így ebben a formában kérte a pofot.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2009.11.02. 21:00:12

@ecinereb: Megnyugtatlak. De nem nagyon értem a válaszodat a kétségeimre.

WildBear 2009.11.03. 11:18:52

Üdv,

engem első-másodikban elküldtek logopédushoz, mert csúnyán írtam. (!)
A napközis tanárom azt mondta rám, hogy abszolút nulla vagyok, és talán szakmunkásnak jó leszek.

Azóta mérnökként tudományos fokozatot szereztem. Tanítottam az egyik budapesti egyetemen, és meggyőződésem, hogy az általános iskolai tanároknak csak nagyon kis része megy tanárnak szakmaszeretetből, egyszerűen csak hülyék ahhoz, hogy egy jobb főiskolára/egyetemre bekerüljenek, valamint hülyék ahhoz, hogy a versenyszférában dolgozzanak. Ha a gyereket sz*rul tanítják, abból nem lesz bajuk (csak a gyereknek..), nem ég le a gyár, stb..

WildBear 2009.11.03. 11:21:37

Még egy gondolat; volt egy ált. iskolai tanárnőm, hívjuk Tóth Józsefnének. Idegbeteg volt, ha a gyerekek kiborították, sírva szaladt ki az osztályteremből. Az édesanyám azt mondta az egyik anyukának, hogy Tóth Józsefné nem való tanárnak. Ő visszamondta.. osztályfőnöki órán felállított, hogy mi az, Laci, nem vagyok való tanárnak..?! Utána elérte, hogy félévkor két tárgyból megbuktam.

Most valahol vidéken tanít.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.