130

A média tönkreteszi a gyerekeket?

Ellenőrző , 2009.10.13. 08:06

Hogy befolyásolják a gyerekek médiafogyasztási szokásai a fejlődésüket? Milyen hatással van az életpályájukra? Mennyit számít az, hogy gyerekkorban milyen útravalóval indítanak el bennünket? Ezekre a kérdésekre keresi a választ egy a médiában dolgozó olvasónk, na meg arra, miért hagyják felügyelet nélkül tévézni a gyereket a szülők, ha amúgy tisztában vannak annak káros hatásaival. Köszönjük.

Szervusztok, Ellenőrző blog!

Egyik iskolámban sem vezettem az ellenőrzőmet rendesen, a blogotokat is "félév előtt", pótlólag, egyben olvastam el. Egy témát azonban nem találtam, és bár a klasszikus kibontása szempontjából ez nem baj, mert már unalmas, a szülők és tanárok részvételének oldaláról azt hiszem, fontos lehet a gonosz média.

Sosem gondoltam, hogy az esélyegyenlőség komolyan működne, mert már ötévesen is nagyon irigyeltem az utcában lakó velemkorú srácokat, hogy egész nyáron bringáznak, engem meg apám múzeumba visz, és órákat magyaráz a képekről. Ami akkor határozott kitolásként ingatta meg a bizalmamat az esélyegyenlőségben, azt ma olyan előnynek érzem, ami a biciklis kollégák szempontjából behozhatatlan.

A szülői felelősség ugyanígy kiterjed a gyerek médiafogyasztására is, az pedig ugyanúgy kihat a gyerek fejlődésére, ahogy az említett múzeum, vagy az esti mese, vagy a két nagy pofon. Nem vagyok pedagógus, szóval javítsatok ki, ha tévedek.

Most viszont olyan statisztikát láttam ezzel kapcsolatban, ami komoly problémákra figyelmeztet. A PPKE pszichológia tanszékén készült felmérés szerint annak ellenére, hogy a szülők több, mint 80%-a rossz hatásúnak gondolja a médiát a saját gyermekére, a megkérdezettek elenyészően kis száma válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ő maga részt vesz-e gyereke médiafogyasztásában, szabályozza-e azt, magyarázza-e az onnan kapott információit. Erre sem emlékszem pontosan, de az igenek aránya 5% körül mozgott.

Hogy ezt a pár mondatot még aggasztóbbá formáljam, azt kell írjam, hogy a magyar szülőknek azt a nem teljesen agyhalott vagy alul képzett részét, amelyik tudja, mit láthat egy tizenéves a tévében, vagy az interneten, a 75%-át nem érdekli, hogy a saját gyereke milyen mocskot kap az arcába.

Hogy a saját szabályozás ilyen mértékű hiánya minek köszönhető, nem tudom, de azt gondolom, hogy a problémára valamilyen módon a közoktatásnak kell reagálnia. És kérlek ne mondjátok, hogy a Mozgókép- és médiaismeret óra erre alkalmas lenne, volt szerencsém a tárgy kiagyalói egyikének az előadását hallgatni fél éven át. Nem, az nem megoldás. Főleg nem gimnáziumban, amikor a statisztikák szerint már rég megkövesedtek az információfogyasztással kapcsolatos szokások.

Remélem, hogy ha már a szülők ilyen csúfos kudarcot vallottak, nektek, pedagógusoknak lesz még pár jó ötletetek!

P.s.: Akinek a terjengősségből nem derült volna ki, magam is a gonosz médiában dolgozom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr341442496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzá Szóló 2009.10.13. 10:38:10

@gorillka: Ezek a tények úgy általában kínosak, nem te, hanem ebben az országban iszonyú sok ember csinálja ezt még durvábban is, NAPI SZINTEN (ez az, ami igazán ijesztő).
Az én érzelmeim rendben vannak, mert nem játszanak vele médiamunkások, köszönöm szépen :)

Naná, hogy kényelmes dolog a családdal a nagy tévé előtt ülni! Annál már csak az lehet kényelmesebb, amikor közben be is van mindenki katéterezve és infúzión jön a kaja. Mi kellhet még? :D

Nem tudom, hogy hogy jönnek ide a mozifilmek. Én egész évben 1-2 vagy max 4-5 esetben jutok el valami filmet megnézni, de azt tévénéző koromban is láttam, hogy a mozi meg a tévé nagyon nem hasonlítanak, egész más élmény.
Én nem mondom, hogy megveszitek az agyonreklámozott termékeket. Ha szövegértési problémáid vannak, akkor kezeld. Meg az idegességedet is :)

Valóban, szerintem ha valaki maga festi az életét és hozzá vesz drága és mérgező festéket, amiről ordít, hogy semmi jót nem hoz, valóban nem hibáztatható a festékgyártó. De küzdjél még, ha úgy érzed, hogy juszt is. (Miközben te fizetsz nekik, én meg nem, ez jópofa)

scsaba1 2009.10.13. 10:40:56

Csak nem egyszerű úgy a dolog, hogy a család nem dolgozik össze ebben.

Nálunk a gyerek nem nagyon néz tévét (mi is alig), esténként a könyvből olvasott mese előtt egy-egy Pompom vagy Vizipók epizód, amit torrentről szedtem le.

Viszont sokszor vigyáz rá muterom, aki mit néz vele? Győziket b+... Most ismétlik valamelyik csatornán. 30x mondtam már neki, hogy ne nézzék a fiammal ezt a szemetet, de nem sok eredménye van...

Hozzá Szóló 2009.10.13. 10:42:08

@noirA: Gondjaid vannak a szövegértéssel neked is drágám? :D

"Neked mi bajod van?? Azért mert te nem nézel TV-t más már csak szar sorozatfüggő lehet, ha megnéz egyet rendszeresen?"

Olvass gyorsan vissza, ki mondta MAGÁRÓL, hogy sorozatokat néz rendszeresen a tévében. Miért is kéne most nekem magyarázkodni? :D Eszem faszom megáll :DDDDDDD

"És ne játszd a hülyét, nagyon jól tudod hogyan érti azt gorillka, hogy nincs választása; vagy nézni a sok szennyt, vagy be sem kapcsolja a TV-t."

Ja, jól értem.
Érdekelne, hogy mit jelent számára, hogy nincs tévé.
Szar napod van kisember? Ne vedd túl komolyan a médiát, a netet és a fórumokat se, mert nem tesz jót :)

"Nem értem emberek miért vannak elszállva maguktól, ha nem nézek TV-t. Ez nem egy olyan dolog, amiért az ember megküzdött. Nincs rá igénye, tehát nem nézi. De nehogy már le kelljen borulni a lábatok elé...."

Nem kell. Mikor mondtam én ilyet? Csak megmondom, hogy így is lehet, neked meg ez idegességet okoz, hát ez van, szar dolog az igazság :D
Csak vicces, hogy a tévét szidja az, aki megveszi és előfizet. Nem furcsa ez? :D

Krisz30 2009.10.13. 10:43:06

@Bambula: A jobb kajánál Nálad a pont, enni kell és lehetőleg nem azt a kutyakaját amit bizonyos üzletláncokban kapni lehet( ha visszaolvasol látod, hogy egy bizonyos szint utáni pénzt írtam ).

Nem tudok konkrét kimutatásokat, hogy mennyivel biztonságosabb egy 10M+ kocsi, de azért abban megegyezhetünk, hogy nem (csak) azért vesz valami egy ilyen drága kocsit, hogy a biztonságra hajtson.

Amit írsz a pénzről abban is igazad van, én sem ezt mondtam, csak a mai Magyarországon nagyon felerősödött szerintem a fogyasztás utáni vágy( a média hatására ), valakit a kocsikkal lehet megfogni, valakit a telefonokkal, stb-stb, de a többség úgy érzi ha X-et költ akkor Y szinten boldog, míg ha 2X-et költene(költhetne) akkor 2Y szinten lenne boldog.
Erre mondom én (hogy bizonyos szint után) ez nem egészen így van, vannak más értékek az anyagi dolgokon kívül is, csak ezt épp nem nagyon hangsúlyozza a média.

gorillka 2009.10.13. 10:44:02

@Hozzá Szóló: "Az már önmagában siker, amikor a mosóporok előtt állva te NEM AZÉRT veszed meg ugyan a porsilt, mert agyonreklámozták, nem is hiszel benne, meg semmi, de mégis azt választod, mert egyszerűen azt hallottad-láttad többet."

"Én nem mondom, hogy megveszitek az agyonreklámozott termékeket. Ha szövegértési problémáid vannak, akkor kezeld. Meg az idegességedet is :)"

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 10:44:15

@Bambula: Innen már csak egy ugrás, hogy neked pl. mit jelent az esztelen fogyasztás? :))

Hozzá Szóló 2009.10.13. 10:47:40

@scsaba1: Azért én ezt sok helyen látom - szerencsére - a te módszeredet és működik is, ha működtetik.
Sokan egyáltalán nem vállalják a felelősséget, bekapcsolják a tévét a gyereknek, aztán hadd szóljon. Utána meg fogják a fejüket, hogy miért idióta a gyerek :(
Ez csak akkor kezd kicsit abszurd lenni, amikor még fórumon panaszkodnak is, amiért FIZETNEK...

Hozzá Szóló 2009.10.13. 10:48:54

@gorillka: Amikor szócskára hívnám föl a figyelmed, tudod, AMIKOR...

Tényleg szövegértési problémákkal küzdesz, mert szerintem érthető, csak nem kéne ezzel a többieket terhelni...

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 10:50:42

@Krisz30: Ahhoz, hogy a 10M+ kocsival gyorsabban tudjál haladni:) jobb utak kellenek:) jobb vonalvezetéssel:) -gondolom nem azért használnád, mert olyan csini.:)

Egyébként meg nem kéne álszentnek lenni, ez az emberi fejlődés motorja, hogy mindenki jobbat akar és ez régen is így volt.:)

gorillka 2009.10.13. 10:51:08

@Hozzá Szóló: Úgy látom nagyon a lelkedbe gázoltam "kisember". :-)
Ne is terheljük a többieket...

MeeCee 2009.10.13. 10:51:19

@scsaba1: "amit torrentről szedtem le" - és elmondod a gyereknek, h kvázi olyan lopott mesét néz, ami amúgy 990 Forintért vásárolható meg legálisan a boltban?

Hozzá Szóló 2009.10.13. 10:52:51

@gorillka: Ne is :D
Sikerült már megérteni az összes mondatot? Ha gondolod, mailben értekezhetünk, leírom lassabban, csak neked :DDD

noirA 2009.10.13. 10:53:24

@Hozzá Szóló:

Most fejeztem be a veled való "vitát". Te egy provokátor vagy. És én ennek nem dőlök be. :)

Hozzá Szóló 2009.10.13. 10:53:41

@MeeCee: Lopott mesét :D
Na jó, ez már kabaré :D
Nyilván te se gondolod komolyan ezt :D

gorillka 2009.10.13. 10:55:26

@Hozzá Szóló: légyszi ne keress levélben, a lekezelő stílusod nekem nem jön be.

scsaba1 2009.10.13. 10:56:27

@MeeCee:

Gratulálok, sikerült a lényeget megfogni. Gondoltam, hogy lesz olyan, aki bele fog kötni, ezért is írtam... :) Nem kellett sokáig várni. :)

gorillka 2009.10.13. 10:56:36

@MeeCee: ez nekem is beugrott. :-)

gorillka 2009.10.13. 10:57:34

@scsaba1: Jó filmeket néztek, nincs azzal baj, de tényleg már olyan olcsóak a DVD-k. Miért ne lehetne kifizetni?

gorillka 2009.10.13. 10:58:50

@scsaba1: Jó filmeket néztek (ajánlom még a klasszikusokat: VUK, Ludas Matyi), de olyan olcsóak már a DVD-k. Miért nem lehet megvenni?

gorillka 2009.10.13. 10:59:27

bocsi, vacakol a gép-rendszer mit tudom mi.

noirA 2009.10.13. 11:00:22

Kicsit off téma, de azért még sem annyira :).

Mindig azt lehet hallani, hogy azért adják ezeket a műsorokat (Vacsoracsata, Mónikashow, Győzike stb.), mert erre van igény. Én ezen mindig megdöbbenek, hogy erre hogyan lehet igény? Ezekre a szemetekre? És arra jutottam, nem lehet, hogy csak azért nézik az emberek ezt, mert ezt adják? De teszem azt, ha különböző országok kultúráját, hagyományait, történelmét mutatnák, akkor meg arra lenne igény? Vagyis azt néznék az emberek?

Csórómajszter 2009.10.13. 11:01:11

Az a fene nagy probléma, hogy itten egymásra mutogatás van. A gonosz média, is meg a szülők is hibásak! Összefogás kellene, mindkettőnek meg kellene tennie azokat a lépéseket amivel rendes értékrendszerű embereket lehetne nevelni a gyerekekből. Mit kellene tennie a szülőnek? Többet törődnie a kölkével, és nem a tanárra akasztani hogy nevelje meg, mert ha a szülőre nem hallgat a gyerek, akkor a tanárra sem fog. Ha a gyerek gázos, akkor apuka meg bejön és leosztja a tanári kart, hogy az ő gyereke márpedig nem ilyen. Ergo teljesen tehetetlen a tanár. Nincsenek JOGAI a gyerekkel szemben. Anno mi is kaptuk a fost az arcunkba, "gonosz média" címmel DE amellett kedves szüleink figyeltek ránk annyira, hogy olyan értékeket mutattak meg amivel le tudtuk szűrni mi az igazi maradandó érték, és mi a múlandó szemét. Retek mindig volt, csak ennyire nem borult fel az aránya hogy legyen mellé érték is.
Szóval mivel anyuka és apuka hajt, vagy totál éretlen arra személyiségileg hogy gyereket neveljen, de össze kellett pakolni egyet kettőt mert "elkésünk, lemaradunk" így ez a legjobb megoldás, hogy lekötik a kölköt azzal ami vibrál, és csillog, és csörömpöl.

Bambula 2009.10.13. 11:01:21

@Krisz30: Igazad van, egyetértünk abban hogy a pénz mint cél nem valami jó dolog, mint eszközt kell nézni.
Általában a drágább autóknak jobb szokott lenni a fékje, futómű, stb, tehát kisebb esély van arra hogy kicsúszik meg ilyenek. Sőt, olyan szolgáltatás is van ha a légzsák működésbe jött akkor automatikusan jelenti a balesetet a rendszer.
A fogyasztás pedig, sok embernek ez helyettesít más dolgokat. Gáz.

@Rosa Rugosa: Esztelen fogyasztás fogalma, igen nehéz dolog. Mihez képest sok - a fene tudja. Én például meg szoktam venni ami tetszik és úgy érzem annyit nekem megér ami az ára. Lehet ezt esztelen nevezni, én meg úgy gondolom hogy nem megyek a pokolra majd hátizsákkal, amim van csak itt tudom elkölteni :)

Krisz30 2009.10.13. 11:02:51

@Rosa Rugosa: Alapvetően igazad van, viszont ez a mostani fogyasztásmánia ennek a kifordítása, kifacsarása. Ez már nem az emberi fejlődés motorja, hanem a gazdaság motorja de ez meg még messzebbre visz mint a boldogságos dolog.

OFF:
Még anno az egyetem alatt az egyik kedvenc tanárom tartott egy órát, a tárgy neve Fenntartható fejlődés volt ott sok érdekes dolog elhangzott ezzel kapcsolatban és 99%-ban egyetértek az előadóval. Ha érdekel jobban hogy mire is gondolok( és van/lesz kedved/időd elolvasni ) a "fenntartható fejlődés végh lászló" kulcsszavakra a google kidobja talán 2. találatra a jegyzetet.

Bambula 2009.10.13. 11:02:54

@Csórómajszter: Sok igazság van amit irtál.

Csórómajszter 2009.10.13. 11:04:12

A média meg mi a francért lenne olyan kedves szelektálni a szart, amikor semmi másról nem szól, minthogy minél több pénzt húzzon ki minden élőlényből ami fizetőképes? Hülye lenne abbahagyni, leszarja, így tud faján elterpeszkedni a mocsok sok pénzében. Sajnálom de a médiát felégetném ahogy van, és nem mondhatják azt hogy a labda a szülőknél van, mert ha nem fizet elő a tv-re majd a gyerek haverjai megmutatják neki mobilon, saját gépen, akárhol nem csak tv-n. Ha meg nem úszik velük, akkor ő lesz a nagyon idióta amcsi tv kultúrából átvett úgynevezett LÚZER. És ezt abból veszik amit nyomtok nekik kedves médiások, mert ha nem ezt látnák, akkor nem ezt mondanák, és ti tudjátok a legjobban hogy a média a legnagyobb hatalom, és így a legnagyobb felelőségű eszköz is. Tehát ne mondja nekem egy médiás sem hogy nem nála van a labda....

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 11:04:40

@gorillka: Azért, mert aki nem egy nagyvárosban lakik, hanem valahol messze, annak bizony sokkal egyszerűbb otthon letölteni, mint ugyanazt felkutatni, hogy hol lehet kapni. (Valószínűleg a kisboltban nincs...)
Tudom, hogy meg is lehet rendelni, de amikor leadsz egy rendelést és 2 hét múlva megkérdezik, tényleg kell-e... hát az nem versenyképes, bármennyire is tisztességes szeretnél lenni.:)
Ennek ellenére nem vagyok ennek a megoldásnak a rajongója.

gorillka 2009.10.13. 11:05:42

@noirA: egy médiában dolgozó ismerősömnek kiakadtam ezen. Konkrétan azon, hogy a NŐk lapja is kezd a Story magazin színvonalára "süllyedni". A válasz ez volt: erre van igény, ezt keresik az emberek.
Igen van egy réteg (sajnos ők vannak többen), akik ezt keresik. Én viszont úgy gondolom, hogy nem csak ők a fizetőképes kereslet, hanem az igényesebb műfajt kedvelők is.

Csórómajszter 2009.10.13. 11:09:44

Na lenyugszom, tehát annyi hogy médiások ne hárítsatok, ugyanúgy mocsok nagy felelőség van rajtatok, és kedves szülők pedig valóban vigyék múzeumba a gyerkőcöket, meséljenek nekik, hallgattassanak velük zenét normálisat is. Vissza kell állítani az arányokat ennyi.

noirA 2009.10.13. 11:09:57

@gorillka: Lehet, hogy tényleg így van. De akkor miért ne lehet szemetet és igényes műsort is sugározni normális időben. Mondjuk egyik nap megy a Győzike showm másik nap meg egy értelmes film. Mindenki jól járna. Persze tudom...naiv vagyok és nem értek a médiához.:)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 11:11:04

@Krisz30: Szerintem nincs igazad. Mióta az ember minden kötelet igyekszik elszakítani, ami a természethez fűzi, azóta nem létezik fenntartható fogyasztás.
Ez csak arra jó, hogy az ember ámítja magát minden elmélettel és így nincs lelkiismeret furdalása.
Kb. annyi, hogy a legújabb cuccoktól berzenkedve elfordul.:)

Egyébként a történelem során birodalmak emelkedtek aztán buktak, általában akkor, amikor már semmi nem volt elég.:)

gorillka 2009.10.13. 11:11:29

@Rosa Rugosa: én egy faluban lakom. :-) Nekem szerencsém volt az internetes rendeléssel eddig.
Könyvet, DVD-t, ruhát, háztartási gépet veszünk neten. Olcsóbb, mint üzletben, igaz szervezést igényel (pl. az értékhatár összevárása a könyveknél).

Hozzá Szóló 2009.10.13. 11:13:26

@Csórómajszter: Pedig nem nála van. Tudod, hogy mikor van felelőssége a médiának?
Emlékszel te a szabad nép-félórákra? Ha máshogy nem, csak elmesélésből...?

Akkoriban KÖTELEZŐ volt, azt olvasni és tudomásul venni, elfogadni, amit az újság írt. És akármi volt, közelező volt meghallgatni, így kezdődött a munkaidő. Igazi agymosás.

Mi van ma? Veszel egy tévét, előfizetsz... TE, mert AKAROD...

midnight coder 2009.10.13. 11:14:03

@Hozzá Szóló: Azt jelenti hogy míg 20 éve az értelmiség véleménye valóban fontos volt, mára úgy istenigazából nem nagyon foglalkozik ezzel az átlagpolgár. Hacsak be nem megy valamelyik valóságshowba bohócnak. Ma egy vélemény az akadémia elnökéé, és egy másik a Győzikéé. És nem az előbbi fog több emberhez eljutni.

@Krisz30:
>Szerintem meg behozhatatlan előnyben van a 10 éves Opelével
>és a művészfilmjeivel.
Ezek szerint az átlag magyar értelmiségi boldog, kiegyensúlyozott. Én innen sokkal inkább frusztráltnak látom őket.

>A pénz egy bizonyos szint után már nem boldogít és a fogyasztás sem tesz boldoggá.
Ahogy anno Rejtő is megmondta: a hiánya viszont kifejezetten boldogtalanná tesz.

>ez hogy a fogyasztás boldoggá tesz az pont a reklámokból jön
Ez a standard sötétzöld dogma. Valójában viszont az átlagember szeretne jó kocsit, jó házat úszómedencével a Rózsadombon, jó éttermekbe járni, stb. és ezért a lehető legkevesebbet dolgozni. Persze ha Tibetben egy barlangban éled le az életed akkor nemigen vannak ilyen igényeid, de az átlagpolgár azért nem ott él.

>Szóval lehet, hogy bizonyos emberek úgy gondolják, hogy azok akik 10
>milliós kocsikkal járkálnak azok ettől sokkal boldogabbak, de szerintem
>ez nem feltétlen igaz.
Persze hogy nem. De az sem hogy a 10 éves Suzukival kopott öltönyben járó másodvonalbeli értelmiségi annyival boldogabb a BMV-vel járó Barátok közt rajongó osztálytársánál hogy ez jogalapot jelentene a post-ban elhangzottakra.

>Ezek tárgyak, amik begyűjtése és birtoklása nem tesz téged valakivé,
>ez nem boldogság, ma vannak holnapra akár el is veszhetnek.
Viszont amíg megvannak jelzik a helyzetedet a társadalmon belül. És viszonylagos biztonságot is jelentenek - akinek BMV áll a rózsadombi lakása előtt az kisebb eséllyel fog holnap az utcára kerülni mint a Suzukis értelmiségi.

>Viszont a szellemi, értelmi értékek nem teremnek minden autókereskedésben,
Viszont a szellemi értékek elég nehezen meghatározható dolgok. A hasznosságuk pedig még kevésbé meghatározható. Nem biztos hogy a fenti értelmiségi boldogabban éli le az életét mint a 8 gyerekes írástudatlan szabolcsi cigány. A végén pedig mindenki meghal, a felhalmozott szellemi értékeivel együtt.

Teng-Hsziao Gerzson 2009.10.13. 11:14:14

Velem apám kis koromban a következőt csinálta: minden elolvasott könyvért, aminek el tudom mesélni a tartalmát, 50 ft-ot fizetett (ezért akkoriban pl. egy csomag star wars matricát lehetett kapni, mentek is a szép albumba). Más módon viszont nem kaptam zsebpénzt, max. valamilyen alkalmi, rendszerint munkáért.
Utáltam, hogy nekem van a legkevesebb pénzem a barátaim közül. Olvastam, amennyit csak tudtam - főleg szépirodalmat akkoriban. Aztán hopp - egyszer csak nem vettem a fáradságot, hogy 50 forintért elmeséljem apámnak... hanem csak a magam örömére csináltam.
TV-t pedig hagytak nézni, ha kész volt a leckém, bár tény, hogy akkoriban nem volt ennyi szemét. De ha ilyen is, az ember hamar rájön, hogy melyik az igényesebb szórakozás, ha eleget olvas. És bár addig talán azért olvasott, hogy olyan fasza pólót/mellplasztikát/orrpiercinget/akármit vehessen, mint amit egy "celeb"-nél lát, idővel megváltozik az ízlése.
Na, ilyesmi a szülő felelőssége szerintem. A média úgy sem fog lemondani a bevételéről, de a szülő nagyon sokat tehet. Nem kell hozá sok, csak odafigyelés. Még drága könyv sem - a könyvtár nem drága.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 11:14:54

@gorillka: Itt most nem könyvről és egyéb cuccokról esett szó, hanem pl. arról, hogy van egy régi mesefilm, amit forgalmaz valaki, de ki tudja hol...?
Pl. a Pom-pom részei...

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 11:16:32

@Teng-Hsziao Gerzson: Dehogyis nem kell odafigyelés!
A legelső hozzászólásomban említettem a potemix és az óvodás gyerek esetét...:))

gorillka 2009.10.13. 11:16:40

@noirA: gondolom monitorozzák a nézettséget, vagy nem tudom, hogy megy ez. Engem még senki sem kérdezett meg - hivatalos helyről :-) - hogy mit néznék, milyenek a tévénézési szokásaim.
De van egy baráti házaspár kicsi gyerekkel (4 éves), náluk háttértévézés megy. Ha ott vagyunk, meg szoktam kérni, hogy kapcsolják ki, de egyébként megy. Akkor is, ha senki nincs a nappaliban. Ezt a kábelszolgáltató érzékelheti érdeklődésnek is.
Bár nem tudom, van-e ilyen "visszacsatolás".

Krisz30 2009.10.13. 11:19:18

@Rosa Rugosa: Szerintem pont ellenkező az előjel a legújabb cuccok meg a fenntartható fejlődés pont kéz a kézben járhatnak. Az új környezetkímélő technikákkal pont e felé teszünk/tennénk lépéseket( alternatív megoldások, megújuló energia CO2 kibocsájtás visszaszorítása ).
Kár hogy erre nincs médiakapacitás, az, hogy kevesebbet költesz pl gáz, áramszálára az nem növeli a GDP-t, tehát nem lényeges az Ő gondolatmenetükben.

De mondom, nagyon eltértünk a tárgytól, a lényeg, hogy szerintem van élet a fogyasztáson kívül is. :)

noirA 2009.10.13. 11:24:13

@gorillka: "háttértévézés megy"
na ez az. egy csomó embernél csak háttérzajként megy. én úgy tudom, hogy a társadalom különböző rétegeit képviselő embereknél a TV-be van vmi szerkezet, ami érzékeli, hogy mit néznek, de nem tudom pontosan miként megy a dolog. Egyáltalán, hogy választják ki erre az embereket? Ha vki tudja igazán megoszthatná velem. :)

webybaba 2009.10.13. 11:25:10

Oké, tv-t ne nézzen a gyerek! De mi van az internettel? Akkor sem árt vigyázni rá, ha a gépnél ül!

Pl.: www.youtube.com/watch?v=l4S7kNdEWyU

gorillka 2009.10.13. 11:27:00

@noirA: akikről írtam, értelmiségi, jó módban élő fiatalok. És rögtön megy a strigula.

Netuddki. 2009.10.13. 11:36:20

Most nem azért, de kedves tanárok, tanítók!
Van a tantervbe illesztve olyan óra ahol felhívják a gyerekek figyelmét ezekre a veszélyekre? Ahol el tudnak beszélgetni róla? Egy évben mondjuk párszor?
Az rendben van, hogy én nem engedek a gyereknek megnézni minden syart, de mi van a többi 95%-al?
Félreértés ne essék ezt most nem a tanárokon akarom számonkérni, de vannak akiknek pont ez (is) lenne a feladatuk. De ennél fontosabb problémákkal sem foglalkoznak.

KenSentMe 2009.10.13. 11:39:38

Istenem, hát itt is előkerült a gonosz média téma.. az ember ilyenkor legszívesebben már tökön szúrná magát.. mindig eszembe jut, hogy annak idején a doomot is be akarták tiltani a szülők, és már annyiszor jutott eszembe, hogy többé már elszörnyülködni sincs erőm rajta.. meg valahogy az ilyen témában mindig előkerül valaki, mint felettem az XY elvtárs, hogy a Rém rendes család rossz családmodellt állít, és ez tudat alatt megragad (sic!) .. nem, egyszerűen nem hiszem el, hogy ha valaki normális szociális hálóban, apjával, anyjával, ismerősökkel, stb. él, és nem négy fal között ül szótlanul, hanem mondjuk naponta órákon át normálisan beszélget és emberekkel, akkor hogy ilyen tudat alatti dolgok így kipeckeljék és kivasalják az agyát.. nem, ez egyszerűen nonszensz.. azt már inkább el tudom képzelni, hogy ha valaki egyedül él, és nincsenek normális kapcsolatai, akkor minden ilyet beszop, és elrohan az első reklám után Duracellt venni.. nem azokat "teszi tönkre" a média, akiknek egyébként is rendezett az életük.. innentől kezdve pedig hagyjuk már békén a tévét, a pedagógusok is inkább mentsék meg a világot meg tegyék rendbe a családok életét, ne ilyen baromságokon lovagoljanak. És nem, voltaképp azért sem értem a Rém rendes család fikázását, mert akárhogyan is gondolom végig, abban szeretik egymást a szereplők.. jó, hogy Al Bundy szinte impotens az ejaculatio praecoxa miatt, a gyerekei meg a szociális helyzetük miatt sérültek, és persze folyton beszólogatnak egymásnak, de attól még.. ha valóban nem szeretnék egymást, miért beszélgetnének folyton egymással? Én, ha gyűlölök valakit, ahhoz nem is szólok.. ráadásul szerintem még vicces is, Al Bundy sokkal frappánsabban tud fikázni, mint az őt fikázó:).

gorillka 2009.10.13. 11:40:56

@kovi1970: szerintem nincs meg a megfelelő képesítésük rá.
Ezt úgy tudom elképzelni, hogy lenne beiktatva joker óra a tanrendbe. Ahol külsős szakemberek tarthatnának előadásokat.
Erről, függőségről, kommunikációról, munkajogról, állampolgári ismeretekről, egészségről stb.
Az ő szintjükön, mélyrehatóan.

aron-reloaded 2009.10.13. 11:44:05

Hozzá Szóló: Miért csinálod ezt? (Ráadásul eléggé ügyetlenül is.) Nem várok választ, pedig tényleg érdekel.

többiek: Ez szerintem tipikusan olyan témakör, ami a szülő, és nem a pedagógusok felelősége. De a szülő dolga is borzasztó nehéz. Pontosan azért, mert mint fentebb már írták, a média egyre agyafúrtabb, egyre alattomosabb módon önti az emberekbe a szemetet. A média pedig meg fogja tenni, amit megtehet, mert a célja egyedül profit maximalizálás minden egyébre való tekintet nélkül. Szigorúbb törvényi szabályozás kéne. Pl: ne lehessen bevágni az összeverekedős jeleneteket az agyatlankodó showkból délelőtt ajánló gyanánt. A reklámokra is ráférne a szigorúbb szabályozás. Pl: ne arra tanítsa már a reklám a gyereket, hogy rajzoljon a falra zsírkrétával. Valamint nem kell mindent csöcsökkel reklámozni.

A TV teljes elhagyása lehet egy megoldási ötlet. De nem vagyok benne biztos, hogy ez az egyetlen lehetséges út. (Amúgy ez pedig további kérdéseket vet fel: nem fog-e túlságosan kiszakadni a gyerek a kortársai kultúrköréből, hogyha mindenki más tévézik, csak ő nem?)
Én amúgy kész lennék lemondani a TV-ről (mivel én meg számítógép függő vagyok, valljuk be), de a feleségemet nem tudom rábeszélni. Őt is meg lehet érteni: otthon egész nap a gyerekkel, néha kell egy kis "külvilág" - mondjuk főként akkor, mikor a baba alszik, de később óhatatlanul a gyerek is bekapcsolódik majd a tévézésbe (ami még mindig jobb, mintha egyedül nézné). De például hétvégén szoktuk nézni vele a Hupikék Törpikéket, és persze a mesék között is van reklámblokk...

Krisz30 2009.10.13. 11:45:37

@midnight coder:
"Ezek szerint az átlag magyar értelmiségi boldog, kiegyensúlyozott. Én innen sokkal inkább frusztráltnak látom őket."
Honnan innen? Én itt Budapesten azért látok jó pár ellenpéldát, attól, hogy még nincs nagy értékű gépjárművük még nem feltétlen vetik maguk a Dunába, eljárogatnak BKV-vel is. :)

"Ahogy anno Rejtő is megmondta: a hiánya viszont kifejezetten boldogtalanná tesz."
Ez igaz nincs is vita, aki éhezik és nincs fedél a feje felett annak nehéz elmagyarázni a művészfilmek szépségeit.

"Ez a standard sötétzöld dogma. Valójában viszont az átlagember szeretne jó kocsit, jó házat úszómedencével a Rózsadombon, jó éttermekbe járni, stb. és ezért a lehető legkevesebbet dolgozni. Persze ha Tibetben egy barlangban éled le az életed akkor nemigen vannak ilyen igényeid, de az átlagpolgár azért nem ott él."
Igen, ez igaz. De attól, hogy a Rózsadombon élsz és medencéd van attól még nem leszel boldog. Sőt! Le lehet élni boldogan ezek nélkül is egy életet szerintem.

"Viszont amíg megvannak jelzik a helyzetedet a társadalmon belül. És viszonylagos biztonságot is jelentenek - akinek BMV áll a rózsadombi lakása előtt az kisebb eséllyel fog holnap az utcára kerülni mint a Suzukis értelmiségi."
Biztonságot szerintem a személyed/tudásod is jelenthet. Lehet, hogy ha piacképes a tudásod nem is kerülsz utcára, vagy ha utcára is kerülsz, rövid időn belül ismét foglalkoztatva leszel, minden kapcsolati tőke nélkül.
Illetve ha nem vered magad mindenféle hitelbe a fogyasztás-mánia miatt(mert az trendi) hanem gondolsz az ilyen esetekre is előre, akkor nem is visel meg annyira egy kis pihenő.

gorillka 2009.10.13. 12:01:36

@aron-reloaded: a reklámokat főleg gyermektelen kreatívok találják ki, akik csak mutatóban látnak gyereket.
Saját példa, én is másképp viszonyultam a gyerekekhez, amíg nem volt saját. Azóta megfordult a világ. :-)

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2009.10.13. 12:08:21

@zulu: "a gyerek meg elmebeteg animéket néz"

Nem mintha az animék lennének a leginkább károsak egy gyerek szellemi fejlődésére. Sőt, a gyerekeknek szóló animék egyáltalán nem azok.

zezse 2009.10.13. 12:09:57

tök jó téma, épp itt ülök a gép előtt és szakdolgozatot írok a média hatásai a gyerekekre. na jó szakdoli helyett netezek. nálunk nincs tv a gyerekem mesejátékokat hallgat ( szerencsére jó a könyvtár van egy csomó régebbi meg új mese is) meg este vacka rádiót. Teljesen elfogadta hogy nincs tv, azóta kiegyensúlyozottabb. Nem ez persze az egyetlen követendő út, szerintem elég ha a szülő képes a gyerekkel együtt nézni a tv-t, és megbeszélni vele mit lát. ami ijesztő számomra hogy fél éves gyerekeknek is vannak már műsorok. Szerintem 5-6 éves kor előtt felejtős a Tv.

gorillka 2009.10.13. 12:10:16

@Krisz30: Az értelmiségi is ember. Neki is vannak vágyai. Pl. szeretné kifizetni a gázszámláját, szeretne tűzpiros sportkocsit, eljutni Japánba, kivenni egy év szabadságot és feltöltődni.
Ezekhez pénz kell.
A testvéremnek gyerekkori álma egy piros autó volt, 42 éves korára meglett. nem fehér, nem ezüst piros.
És addig nem volt boldogtalan, nem az autóért húzott. Egyszer csak beesett és választhatott.
Nekem is pár régi vágyam teljesült. Jó dolog vágyakozni és jó dolog elérni. :-)
A státuszszimbólum más téma. Amikor boldog-boldogtalan hitelből vesz mobiltelefont és "menő" autót, mert menő akar lenni, akkor van baj.
Mást tükröz a kirakat, mint a valóság.

gorillka 2009.10.13. 12:11:22

@zezse: Jól belőtted az életkort. :-)

2009.10.13. 12:12:24

úgy gondolom, hogy a felelősség kettős. egyrészt, ha már ez a szenny folyik a tévéből, akkor azt nézik ami van, így a szülő felelőssége is, hogy mit enged megnézni a gyereknek. azt nagyon bírom, mikor országos felháborodás tör ki, ha napközben bevillan egy csöcs valamelyik műsorban, közben meg egész nap (a délutáni sorozatokban is) gyilkosság, lövöldözés, erőszak. Azért 12-es, mert ha ratatata meg puff puff, akkor ott van anya és vagy eldönti, hogy nézik-e, vagy megmagyarázza, hogy kisfiam, ez az életben nem így van (a számítógépes játékkal hasonló a helyzet)
a média felelőssége viszont abban áll, hogy az _NEM IGAZ_, hogy erre van igény. ha big brother helyett a karmesterverseny menne este a tévében, és arra lehetne sms-t küldeni, akkor arra küldenék az smst.
az oktatás meg már nem tud mit kezdeni a gyerekkel, ha otthon nincs meg a megfelelő háttér...

summarygloss 2009.10.13. 12:16:07

Nyilvánvaló, hogy a szülőnek, aki 8-10 órát dolgozik és utazik még min. másfelet, nem lesz esélye sem arra, hogy befolyásolja a gyerek médiafogyasztását. Arra sincs esélye, hogy befolyásolja a gyermeke drogfogyasztását. Már elnézést kívánok, de a médiafogyasztásos balhé ma, itt, Abszurdisztánban csak amolyan Dallas-gond. Hogy stílusos legyek. De nyugodtan pörögjetek rajta, index&co.

Egyébként egyetértek azzal, hogy a média a felelős, nem a szülő. Mondom ezt újságíróként és gyakorló szülőként. A munkámban valami elfajzott, ifjonti idealizmustól hajtva sokszor próbáltam ún. "értéket" átadni, de a főnökök részéről mindig az volt a reakció, hogy arra nincs kereslet. A médiát olyanok irányítják, akik pénzt akarnak vele keresni, és erre a legkönnyebb, legolcsóbb utakat fogják választani. Értsd: vér, könnyek, geci. A legnagyobb baj ezzel, hogy a gyerek eltompul, az afrikai éhezők vagy a gyilkosságok mutogatása nem szociálisan érzékenyebbé, hanem érzéketlenné teszi, mivel hozzászokik a látványhoz. Ami pedig a valóságshow-szereplők és a pornósztárok vonzó karrierképet mutatnak a médiában, addig a szülőnek esélye sincs lakatosként vagy irodistaként kivívni a gyerek tiszteletét. Így aztán elég nehéz szülői mintát átadni... A társadalmunk (klasszikus cociológiai megfogalmazásban) jelenlegi "értékvesztett állapotáért" nagyban a médiatulajdonosok a felelősek. Sajnos tényleg nem hagynak más alternatívát, mint a tiltást vagy teljes kikapcsolást, amivel a gyereket "freak"-ké teszed a kortárs csoportban, és értelemszerűen fellázad az intézkedéseid ellen.

Egy angol szülő ekként értekezett erről: "nem vettem a fiamnak Nintendót, mert ellenzem. Évekig kérte minden születésnapjára és karácsonyra. Végül az érv, amitől meghajoltam, ez volt: 'apa, én rossz gyerek vagyok?' Megnyugtattam, hogy nem. 'Akkor miért nem kapok Nintendót, ha még a rossz gyerekek megkapják, és jót játszik vele?' Az ő értelmezésében büntettem a jóakaratommal."

Szóval a médiatulajdonosok ránktolják a felelősséget, azaz fogyasztókra, mondván nem kötelező megvenni (és ha valaki ugyanezekkel az érvekkel próbál ebben a vitában érvényesülni, az csak a fizető gazdáitól lehullott kis infómorzsákkal próbál dobálózni, és innen üzenem: inkább cuppants ki a fejed a gazdi seggéből és próbálj vele gondolkodni!). Egyben, hogy jövedelmezővé tegyék a csatornát/nyomtatványt, mindent elkövetnek a vonzóbbá tételére, és a primitívtől (pl. vér, könnyek, geci) az összetett manipulációs eszközökig mindent bevetnek, hogy mégis fogyasztóvá tegyenek. Ezek a módszerek a televíziós műsorszórás 1936-os születése óta már csaknem tökéletesre csiszolódtak, és az egyébként is alulművelt magyar társadalom nagy részén működnek is, mint a tankönyvben.

Na, ilyen körülmények között légy felelősségteljes, értéket közvetítő, értékes mintát átadó szülő, miközben az állam anyagilag épp csak annyival tart a víz fölött, hogy meg ne fulladj. Hugyozz inkább széllel szembe, nagyobb siker lesz.

BOB 2009.10.13. 12:17:43

@midnight coder: Azert ne tipizaljunk, az en altalanos iskolai osztalytarsaim kozul a "nagy vagany csavok", akik akkor a csajok kedvencei voltak, ma nagyreszt munkanelkuliek es 8 altalanos iskolai vegzettseggel jo esellyel meg sokaig azok is maradnak, mig azok a latszatra jelentektelen gyerekek, akik nem voltak a csajok kedvencei (hiszen jo tanulonak lenni a 80-as evekben is ciki volt) ma tobbnyire jol kereso allassal rendelkeznek. Kivetelek persze mint mindenhol, itt is vannak, de en utolag nagyon igazat adok apamnak, aki ha kellett, "eroszakkal" is ravett a tanulasra.

midnight coder 2009.10.13. 12:18:20

>Én itt Budapesten azért látok jó pár ellenpéldát
A médiában leginkább síró értelmiségieket látni. Nincs elég pénz kultúrára, nincsenek megbecsülve a tanárok, növekszik az értelmiségi munkanélküliség, stb.

>Le lehet élni boldogan ezek nélkül is egy életet szerintem.
Le lehet élni egy életet egy vályogputriban is. Az pedig hogy kinek mi a boldogság alapvetően preferenciák kérdése.

>Biztonságot szerintem a személyed/tudásod is jelenthet.
Biztonságot semmi nem jelenthet. Valószínűségek vannak.

summarygloss 2009.10.13. 12:18:50

Röviden, gy.k.: lehet, hogy a felelősség elvileg 50-50, csak a rendelkezésre álló eszközökek sokkal aránytalanabbul osztották ki, így aztán egyáltalán nem beszélhetünk egyenlő esélyekkel induló harcról a gyermek lelkéért.

ruprecht 2009.10.13. 12:23:56

Van tévénk, de nincs kábelszolgáltatásunk előfizetve. Csak dvd-t nézünk, a gyerekek (4 és 6 évesek) szigorúan ellenőrzött tartalmat, azaz mese és természetfilm. A filmek 90%-át együtt nézzük, vagy "előnézést" alkalmazunk, azaz volt olyan mese, amit este, lefekvés után egyedül néztem meg, majd úgy döntöttem, hogy ez még korai. (pl. BOLT, Hihetetlen család).
A Disney filmek 50%-a horror elemeket tartalmaz. Ha becsúszik ilyen (mi szülők észre se vesszük, csak nevetünk rajta), ezeket azonnal (mese közben) magyarázzuk, ill. finomítjuk. De ilyenkor a kényes rész akár napokig téma, vissza-visszatérő kérdések tucatjait kapjuk: miért mászott ki a kopasz fejű baba az ágy alól póklábon??? (Toy Story). A japán Miyazaki rajzfilmek között van olyan, ami ici-picit félelmetes csak, agyon unom magam alatta, de a gyerekek imádják, már megnézték hússzor. (Varázserdő, Tottoro)A természetfilmekben egyértelműsítjük, hogy az állatok táplálkozási szokásai normális, természetes része a világnak, de a gonosz ember vs. természet témájú filmeket kerüljük. Ezekről a dolgokról BESZÉLGETÜNK (akár esti mese mellett/helyett), és olvasunk.

Most ott tartunk, hogy ha egyéb tennivalóink miatt, nem tudunk rájuk figyelni, és a tv-ben bármi rosszat látnak, szólnak, hogy nem tetszik, kapcsoljuk ki. A nagyobbik fiú a nagyszülőknél cartoon network-ön látott valami agybeteg rajzfilmet. Könnyek között szipogta el pár nappal később, hogy emiatt lelkiismeretfurdalása van. "Kísérletképpen" megnéztem vele 2 epizódot a Astroboy rajzfilmből. Első pillantásra úgy tűnt, egy 6 éves srácnak ez már mehet. Mikor érzékeltem, hogy a pusztítás és harc mellett más üzenete nincs a rajzfilmnek, lekapcsoltam. Azonnal agresszív hisztiroham tört ki rajta. Mindössze 30 perc után! (A rajzfilmeben egy robotkisfiú győz le űrszörnyeket, vagy más gonosz robotokat, lézerrel, rakétával, stb. Egy felnőttnek megmosolyogtató.)
A természethez viszonyulásuk pedig példás. Nem szemetelnek, nem pazarolnak, nem tépáznak bokrokat, nem ölnek bogarakat.

Teljesen mindegy mit sugároz a TV (ne keverjük a média szóval), a kapcsoló nálunk, szülőknél, a felelősség is a miénk. A TV azért ad ennyi szennyet, mert a felnőtt nézők igénylik. A gyerekeknek nincs ilyen igényük.

üdv,

Krisz30 2009.10.13. 12:29:29

@midnight coder:
"A médiában leginkább síró értelmiségieket látni. Nincs elég pénz kultúrára, nincsenek megbecsülve a tanárok, növekszik az értelmiségi munkanélküliség, stb."
A médiában nincs hírértéke annak, hogy XY értelmiségi csoport meg van becsülve, tisztességes munkáért tisztességes pénzt keres, az nem erről szól. De ezt @summarygloss: szépen leírta előttem.

"Le lehet élni egy életet egy vályogputriban is. Az pedig hogy kinek mi a boldogság alapvetően preferenciák kérdése."
A vályogputri és a rózsadombi medencés ház között azért vannak fokozatok, nem minden csak fekete és fehér.

"Biztonságot semmi nem jelenthet. Valószínűségek vannak. "
Igen, a 100%-os valószínűség pedig definíció szerint a biztos esemény, de hogy jön ez ide? :)
Viccet félretéve igazad lehet, bár én még nem láttam olyan piacképes tudású szakembert a szakmámban aki nem tudott volna elhelyezkedni itt Budapesten rövid időn belül. Nyilván csak a saját ismereteimből indulok ki( ami nem túl nagy ), nézd ezt el nekem.

gorillka 2009.10.13. 12:38:23

@summarygloss: magyar valóság. köszönöm, jó volt olvasni.

gorillka 2009.10.13. 12:40:24

@ruprecht: 9 és 12 éves gyerek "boldog tulajdonosaként" állíthatom, hogy nem kell sietni. Az általad említett filmeket bőven ráér még megnézni, de nem is biztos, hogy szükséges.
Némelyik Disney film, mintha felnőtteknek készült volna.

Grigorij 2009.10.13. 12:51:39

A médiafogyasztásról a legnagyobb, Vekerdy Tamás több mint 10 éve elmondta az igazat!
Leírta a kutatások eredményeit, hogy azok a picik, akiknek 2 éves korukig a papa/mama könyvből mesél, lényegesen fogékonyabbak az olvasás vagy a számolás tanulására, mint azok, akiket a szülők kapásból Walt Disney filmekkel tömtek!
Olvashattuk, hogy a gyerek agyának a kreativitásért, a tanulásért felelős részei indulnak be!!! Mert a hallott mesét neki kell ELKÉPZELNI, míg a rajfilm készen adja az egészet.

Nálunk a fiamnál ezt betartottuk, és később, 2 éves kora után is kizárólag "élő" műsort nézhetett - és kizárólag velünk -, azaz természetfilmek vagy hajnalban velem Forma1-et...
És könyveket vettünk neki, nem G.I. Joe babát, állatketbe, múzeumba és kirándulni vittük, az első időktől kezdve nem féltettük az élővíztől, imádta a Dunát!

Ezzel szemben a baráti köröm, pedig számosan közöttük hatalmas IQ-val, értelemmel, tudással bírnak, annak ellenére, hogy TUDJÁK a média káros voltát, az első perctől kezdve engedik a babának a tévét...
Van olyan, aki azért, hogy főzhessen, pihenhessen, egyszerűen gyerekkocsistól odatolja a tévé elé a szerencsétlen kölkét és bekapcsol neki valami ostoba rajzfilmet...

Van olyan gyerek a környezetemben, aki akkor kezd el hisztizni, ha vége a reklámnak...

De hát ez a célja ennek a fasiszta, kozmopolita multi-média vonalnak!
Ami nem sikerült Hitlernek, nem sikerült Sztálinnak - ezeknek sikerülni fog!

A velejéig lebutított, ostoba, nyomorult, önálló gondolkodásra képtelen, médiafüggő FOGYASZTÓ kitenyésztése!

És az ostoba szülők a saját gyermekeiket végzik ki ezáltal!

De jó látni a 100 emberből 99-en a hátizsákot, az egyen frizurát, az egyen kopaszságot, az egyen szakállt, az egyen divatot ...

A gyereket el kell távolítani a média környezetéből - akkor még van pici esély...

gorillka 2009.10.13. 13:04:28

@Grigorij: hogy oldod meg? Mész az utcán és befogod a szemét, ha elmentek egy óriásplakát mellett?
Nem szeparálni kell.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.10.13. 13:06:04

Nálunk inkább mese olvasás van, mint tv nézés...

geteot 2009.10.13. 13:13:36

én '89-ben születtem, szerintem valahol ott volt a fiatalság elbutulásának határa, plusz-mínusz pár év... és fel nem áldoznám a szellemi szabadságom meg a józan eszem azért, hogy felső körökbe tartozzak, anyagilag, vagy bárhogy máshogy... már évekkel ezelőtt hánytam attól, ami a tv-be meg odakint ment és mikor ezt vissza hallom a tirpák tiniktől meg a még kisebbektől hát valahol a sírás meg a röhögés határán feszengek... a szomorú az, hogy az ember hétköznapi gondolkodása még csak nem is annak függvényében dől el, hogy mennyire intellektuális, tehát alapvetően tényleg elég lenne a jó nevelés ahhoz, hogy ne legyen még több és több birka a világban, egy pár atyai pofon, egy kis törődés, hogy szabadon gondolkodó értelmes felnőttek legyenek a fiatalokból, de akkora káosz, önzés meg érdektelenség uralkodik már a világban... menthetetlen az emberiség helyzete minden szempontból, úgysem fog mindenki egyszerre megtérni, főleg, hogy csomó embernek ez így jó... tisztelet a kivételnek, ti maradjatok meg akik vagytok és törődjetek egymással

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.10.13. 13:23:16

A szülő felelőség ebben a kérdésben rendkívül nagy, viszont az eszköztára rendkívül kicsi. Vannak azok a szülők, akik et nem érdekel, hogy a gyerek mit méz, meddig, mikor, és az milyen hatással van rá. Sajnos a magyar lakosság többsége ebbe a csoportba tartozik. A kisebb réteg, az aki szabályozza valamilyen módon a gyermekét a tévénézésben. És minimális azoknak a szülőknek a száma, akik haszontalan dolognak tekintik a tv-t és elfecsérelt időnek a tévézést. És nekik van igazuk. A tv-ből csak a szemetet kapja a gyerek , haszontalan dolgokat, amiből semmilyen haszna nem származik. Viszont ehhez hozzátartozik, hogy a szülőnek le kell tudnia kötni a gyermeke figyelmét valami mással, külön, iskolán kívüli tevékenységekkel, sporttal, bármivel, és megtanítsa ezeknek az értékét, ellenben a tv-vel.

Hozzá Szóló 2009.10.13. 13:45:44

@aron-reloaded:
"Miért csinálod ezt? (Ráadásul eléggé ügyetlenül is.) Nem várok választ, pedig tényleg érdekel."

Mit?

"a média egyre agyafúrtabb, egyre alattomosabb módon önti az emberekbe a szemetet. A média pedig meg fogja tenni, amit megtehet, mert a célja egyedül profit maximalizálás minden egyébre való tekintet nélkül. Szigorúbb törvényi szabályozás kéne. Pl: ne lehessen bevágni az összeverekedős jeleneteket az agyatlankodó showkból délelőtt ajánló gyanánt."

Szigorúbb törvényekkel megelőzhető, hogy 100%-ban csak a szülőt tehessük felelőssé? Nem.
A korhatárkarikák bevezetése is csak idegességet szült, hasonlóan ahhoz, mint a filmek közben adott reklámok. Ugyan kérem. Adhatna egész nap verekedést és melegpornót. Tessék odaállni mellé, mert nem biztonságos üzem, gyereket se film, se reklám mellett OTTHAGYNI nem lehet. Ez annyira szánalmas, de folytatódik az öncenzúra követelése a netes szolgáltatóknál is, sokan úgy érzik, hogy ha bevezették a netet a gyereküknek, akkor ők mindent megtettek a fejlődésért, de odaülni a netező kicsik mellé, hasonlóan a tévéző kicsikhez, na az már nehéz....
ilyenkor jön a "tévéadók felelőssége" meg a "honlapkészítők felelőssége" csupán azért, mert a szülő szarik a kötelességébe, könnyebb ujjal mutogatni másokra.

"A reklámokra is ráférne a szigorúbb szabályozás. Pl: ne arra tanítsa már a reklám a gyereket, hogy rajzoljon a falra zsírkrétával. Valamint nem kell mindent csöcsökkel reklámozni."

Szerintem meg ráférne szülőkre a szigorúbb szabályozás.
Pl ne arra nevelje a gyereket, hogy reklámokat nézzen...
A csöcsös reklámnál meg már elnézést, de mit keres a csöcsös reklám előtt a gyerek? Ja értem, felelőssége a szülőnek csak korlátozott :D

"A TV teljes elhagyása lehet egy megoldási ötlet. De nem vagyok benne biztos, hogy ez az egyetlen lehetséges út. (Amúgy ez pedig további kérdéseket vet fel: nem fog-e túlságosan kiszakadni a gyerek a kortársai kultúrköréből, hogyha mindenki más tévézik, csak ő nem?)"

Én elég sok családot ismerek, ahol nem megy a tévézés és nem látom, hogy a gyerekekben olyan nagy problémát okozna ez, akár a társakkal való viszonyban... de említhetnél elrettentő példát, ez mindig is érdekelt, ha esetleg bárki ismer olyan gyereket, aki nem nézi a tévét és emiatt rövid-, vagy hosszútávon bármilyen hátrány érte.
Volt ilyen? Mi volt? Mesélj.

"Én amúgy kész lennék lemondani a TV-ről (mivel én meg számítógép függő vagyok, valljuk be), de a feleségemet nem tudom rábeszélni. Őt is meg lehet érteni: otthon egész nap a gyerekkel, néha kell egy kis "külvilág" - mondjuk főként akkor, mikor a baba alszik, de később óhatatlanul a gyerek is bekapcsolódik majd a tévézésbe (ami még mindig jobb, mintha egyedül nézné). De például hétvégén szoktuk nézni vele a Hupikék Törpikéket, és persze a mesék között is van reklámblokk..."

Hát, azért itt a hozzászólások között akad olyan, amelyik leírja, hogy hogy oldja meg a reklámmentes meg a NAGYJÁBÓL tévémentes életet. De azért örülök, hogy végül is beismered, hogy a szülők nem hajlandóak lemondani a tévéről, ha alszik a gyerek, akkor azért, ha ébredezik, akkor azért, ha már ébren van, akkor azért, ha unalom van, akkor azért, hát, ez sajnos ilyen :(

felucca 2009.10.13. 14:04:55

Egyértelműen a szülőnél van a felelősség.

Ha télen a gyereket nem öltözteted fel és megfázik, akkor ki a hibás, a tél?

Ha a gyereket nem tanítottad meg közlekedni, kiszalad az útra és kivasalja a kamion, akkor ki a hibás, a kamion?

Ha agyerek odaül a tévé elé és nézi a szart, akkor ki a hibás, a tévé? Na, nehogy már!

A gyereknevelés nem annyiból áll, hogy dugunk, megszüljük, aztán megpróbáljuk letudni. Nem. A gyereknek évtizedeken keresztül támogatásra és útmutatásra van szüksége.

Mit egyen, mit ne egyen?

Mit nézzen, mit ne nézzen?

Mit olvasson, mit ne olvasson?

Hogy öltözzön, hogy ne öltözzön?

Ja, hogy nektek magatoknakfogalmatok sincs erről?

Az gáz! Akkor nem kellett volna gyereket csinálni.

felucca 2009.10.13. 14:11:17

@Hozzá Szóló: A tévémentes élet minden további nélkül megvalósítható.

Nem kell leborulni előttünk, de nincs tévénk. El sem tudnám képzelni, hogy legyen. Nem tudom, miből kellene időt elvenni, hogy cserébe tudjunk tévézni. A gyerekeket marhára nem foglalkoztatja, hogy az iskolában ki tévézik és ki nem. Olvasunk együtt, vagy ha én szögelek, akkor ők is szögelni akarnak, ezért vettünk kiskalapácsot. Ha az édesanyjuk virágot öntöz, akkor ők is virágot akarnak öntözni. Ezért vettünk kiskannát. A fúrőgépet is nagyon szeretnék, de azt még nem adom oda.

Hogy a mamának is kell néha a külvilág? Úristen, a te feleséged csövön kapja otthon az ételt?

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.10.13. 14:18:39

bevallom őszintén, nem tudom mi a jó, mivel teszünk jót a kölykeinknek, semmi tv vagy kontrollált tv vagy gyeplő lovak közé és azt néznek amit akarnak. utóbbiban azért nem annyira hiszek :)) de mondjuk az első két verzió között nem tudok választani, ezért simán önző vagyok és mivel mi felnőttek nem tv-zünk otthon, a gyerkőcök se néznek, max valami mesét dvd-ről (napi 1 mese fürdés után). persze még kicsik, 5 és 7 évesek, még suliba se járnak, tudom, hogy előbb utóbb le tudnak majd nyomni minket és kierőszakoskodhatnak maguknak egy TV-t, leginkább csak abban bízom, hogy addig is lesz pár nyugisabb évük(évünk).

ha úgy vesszük, tulajdonképpen mi is ráerőltetjük a gyerekekre a mi életstílusunkat, mi sok sok éve nem nézünk tv-t, ezért ők se. természetesen mindenki más azt néz amit akar, nem gyártok ideológiákat, egyszerűen csak arra jöttünk rá, hogy kidobott idő amit a tv előtt töltünk, különösen az egész nap a háttérben üvöltő tv-nek nem látom semmi értelmét. rádiót például hallgatunk.

2 dolog miatt vagyok bizonytalan. egyrészt, nem kerülnek-e hátrányba, amikor kiderül, hogy kortársaikhoz képest egy halom dologról fogalmuk sincs (ki az a győzike, kinek mennyi szilikon van a mellében stb). másrészt amikor elég nagyok lesznek ahhoz, hogy kierőszakoskodjanak maguknak egy tv-t a szobájukba, a hirtelen előzmények nélkül rájuk zuhanó nyáláradat nem fogja e elsodorni őket? nem fog e hiányozni más gyerekekben addigra kiépülő bizalmatlanság a média dumái iránt?

Dekatlon 2009.10.13. 14:22:52

@felucca: A tv mentes élet egy nagy hülyeség. Bocs, hogy radikálisan fogalmazok.

Nem megoldja a problémát, hanem kikerüli. SOHA nem tanulja meg a gyerek szelektíven kezelni a médiát. SOHA nem szembesül a szülő véleményével a reklámokkal, szemét műsorokkal, üresfejű szárocskákkal szemben.
Csak kialakul benne egy sóvárgás arra, amit barátai magabiztosan használnak és ismernek.

darkmirjam 2009.10.13. 14:35:32

@Csubakka Mrozsek: "ha úgy vesszük, tulajdonképpen mi is ráerőltetjük a gyerekekre a mi életstílusunkat, mi sok sok éve nem nézünk tv-t, ezért ők se."

Nem erőltetitek. Megszülettek egy életbe, ami ilyen. Az erőltetés más.

"másrészt amikor elég nagyok lesznek ahhoz, hogy kierőszakoskodjanak maguknak egy tv-t a szobájukba, a hirtelen előzmények nélkül rájuk zuhanó nyáláradat nem fogja e elsodorni őket? nem fog e hiányozni más gyerekekben addigra kiépülő bizalmatlanság a média dumái iránt? "

Igen, igazad van. A TV létezik, kikerülhetetlennek tartom. Se nem jó, se nem rossz, semleges jelenség, mint az időjárás. Profitmaximalizásra törekvő időjárás. Előbb utóbb úgyis találkozik vele a gyerek.

Mégis sokkal egyszerűbbnek gondolom a dolgot. Ami árt, annak ártalmas hatásai vannak, tehát meglátszik. Ha pedig már ennyire nyilvánvaló a probléma és a szülő nem tesz ellene, akkor a heylzet menthetetlen. Dehát kellenek a világba droidok szép számmal, mert ha mindenki kerékpáros bölcsésszé válna, még a végén a fenntartható fejlődésnél kötnénk ki, és jelenleg nem erre vagyunk berendezkedve.

A TV mentes és a felügyelt TVzés közül sztem mindegy melyiket választja az ember. Ha jó otthon a hangulat számít? Ha meg egyéb okokból nem jó, akkor meg mért pont azzal fényezném magam, hogy azért a gyerek médiafogyaszátsára odafigyelek.

A kulcs talán a hogyanban rejtőzik. Hogyan nincs TV-nk. Dühösen, a világra fröcskölve, hogy az mennyire egy fosgyár, vagy mert jobb dolgunk is akad a zajládánál. Vagy hogy közös tévézéseknél figyelembe veszem e, hogy mi érdekli a gyereket, vagy esztétaként magam választok neki valami belassult rajzfilmet, amiben egy kislány a havas utcákon kóborol és félperces állóképekben néz be vágyakozóan ablakokon.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 14:47:13

@Krisz30: Amiről te beszélsz, az az elkényelmesedett fogyasztó ember útkeresése.:)

hiperaktív 2009.10.13. 14:53:01

@felucca: te valamit félreértettél. Hozzászóló mindig idézi azt, amire reagál. Ezt idézőjelbe szokta tenni. Azok az ő szavai (véleménye), amik az idézőjeles cucc után van. Figyejjé jobban és TV helyett inkább nyelvtanozz :)

Dekatlon: igazad van, a teljes tiltás nem megoldás. Pontosan azért, amit leírtál. Nem tanulja meg használni, csak vágyik rá és mikor megkapja, nem tud mit kezdeni vele. Na belőlük lesz az ostoba médiafogyasztó.

Engem mindig úgy neveltek, hogy együtt néztünk TV-t, csak azt, amit engedtek. A mai napig van olyan "kultusz"-sorozat, amit még nem láttam, mert akkoriban nem engedték (mert nem nekem való). Most meg már nem is érdekel. Ilyen volt pl. a Twin Peaks.

Mivel mindenki a TV-ben látottakat vitatja meg a suliban, nem is kell nézni, elég, ha az értelmesebbje odaáll a társaság mellé és végighallgatja, hogy ki kit gyilkolt le a sorozatban, vagy mit mondott a Győzike. Én ezzel a módszerrel "néztem" évekig TV-t, miközben otthon esténként olvastam és kreatívan lefoglaltam magam. Nem érzem magam környezetemből kiszakítottnak, vagy kevesebbnek, mert én nem úgy nevelkedtem, mint az átlag...sőt!

A két éves fiamnak is csak most kapcsolom be a tévét, mert már hideg van és nem mindig lehet lemenni (főleg ha egész nap esik). Akkor is csak velem nézheti azt, amit én is. Reklámszünetben meg vad kapcsolgatásba kezdek.
És hogy mit engedek? Deko tv-n a barkácsműsort, focimeccset, forma1-et :)

Valóban a szülő felelőssége ez a Tv-dolog. Csak és kizárólag!!!!! És én felelősségteljesen megtiltom anyámnak, hogy mikor vigyáz a gyerekre, akkor Mónikát nézzen vele (bírja már ki, hogy egy nap nem látja a sutyerákokat verekedni).

Na megyek, mert a gyerek alszik és nekem most van időm krimit nézni a Viasaton :D

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.13. 14:53:03

@werem: 4-6 perc? Az mire vonatkozik?
Számomra értelmezhetetlen...
Szerintem aki ilyen számokkal példálózik, annak talán nincs is gyereke...

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.10.13. 14:56:24

darkmirjam 2009.10.13. 14:35:32

nem érzem én jobbnak vagy rosszabbnak magam mint bárki más aki tévézik. egyszerűen az van, hogy évek alatt meguntam ezt a dobozt és x-edik költözés után már nem köttettünk be semmi kábeltv-t és a tv-t ott hagytuk a nagymamánál, sőt egy tv-t is csak azért vettem elő nemrég, hogy szoba antennával a forma1et nézzem rajta 2 hetente 1x (mivel nem volt türelmem kivárni, hogy letölthessem a futamot). nem hiszem hogy én több lennék ettől, nem hiszem magam jobbnak, bölcsebbnek, a jövőért aggódóbbnak, a fenntartható fejlődés élharcosának, egyszerűen csak idegesített már a vége felé ami a tv-ből kijött.

kicsit off : az internettel és számítógéppel viszont határozottabban vagyok így, azt gondolom ezzel még ráérnek. nem akarok csodagyerekeket nevelni, akik már x-1 évesen milyen édesen kezelik az egeret, nyomogatják a gombokat stb. bízom benne, hogy majd ha eljön az ideje (mennél később, inkább lego mint quake23), pillanatok alatt meg fogják tanulni.

hiperaktív 2009.10.13. 14:57:02

Felucca: ne haragudj, csak viccből írtam azt a nyelvtan dolgot, remélem értetted a mosoly-jelet a végén. Nem szeretnék összekapni senkivel itt a fórumon :)

puszi minden kommentezőnek, bármi is a véleménye

eax_ 2009.10.13. 15:04:07

@darkmirjam:
"ha mindenki kerékpáros bölcsésszé válna, még a végén a fenntartható fejlődésnél kötnénk ki"

2 apro kitetellel: ez sem fenntarthato, sem fejlodes nem lenne. :)

felucca 2009.10.13. 15:13:55

@hiperaktív: Igen, bocsánat, túl sokat nézek tévét, azé' hülyültem má' el tejjesen.:)))

felucca 2009.10.13. 15:19:58

@Dekatlon:

Jaj, Dekatlon csókollak, természetesen egy gyereknek 5 éves korában kell megtanulnia, hogy kell szelektíven kezelni a médiát!
Ez jó, ez a mai nap (rossz) vicce volt!

Amit művelsz, az szaknyelven kognitív disszonancia, magyarul meg a megpampogás: nehoyg már le kelljen mondani a tévéről, amit úgy szeretünk, inkább kreálunk valami jó kis elméletet arról, hogy miért kurva jó a gyereknek a tévé. Hát, baz+!

Szerintem ráér az a gyerek akkor szembesülni a médiából folyó ostobasággal, amikor már elég erős, hogy ne tegyen kárt benne. akkor már tényleg csak használni fogja, de nem fog rácuppanni, mint a kortársai, akik most a saját gyerekszobában, saját tévével tanulják, hogyan kell szelektíven kezelni a médiát.

hiperaktív 2009.10.13. 15:39:58

felucca: igazad van, bár Dekatlonnak is. A teljes tiltás tényleg csak pár évig működik, kb. míg iskolába nem megy a kölök - de aztán meg a szülő felelőssége, hogy hogyan szabályoz és megtanítja-e használni a médiát a gyereknek vagy csak leülteti elé. Az mondjuk a legnagyobb félrenevelés, ha az egyesért meg a meg nem írt leckééért az a bünti, hogy nincs tévézés.

Anno nekem az volt a legnagyobb bünti, mikor kötelező olvasmányt kellett olvasnom..........

......... és addig nem mehettem könyvtárba, míg meg nem írtam az olvasónaplót is.

Mert rendes lázadó diákként mindenféle mást olvastam, csak kötelezőt nem :)

hiperaktív 2009.10.13. 15:45:56

No rohanok, mert éppen a Vacsoracsatában látott receptet főzöm meg a családnak.

Aztán mit mondok, ha odaégetem és ehetetlen lesz?...

... azt, hogy ez is a SzőkePlasztikCicaCeleb hibája? végülis ő főzte a tévében :)

Jaj, gyerekek, nem kell komolyan venni a médiát (és ezt a véleményt is kell továbbadni a kölöknek), ez a titka mindennek.

darkmirjam 2009.10.13. 15:48:30

Szoktam a fiammal tévézni. Volt, hogy pokemont néztünk...ki dobott? Addig itt nem dob senki követ, amíg azt nem mondom rajta!
Ha lehetőséget kap, hogy elmesélje nekem, kik között is dúl a konfliktus, félreteszem előítéleteim a vinnyogó, villogó, villámló plüssállatokkal kapcsolatban és együtt nézem vele, akkor ez egy jó élmény. Kikérdezem ki kicsoda, megjegyzéseket teszek, nevetünk rajta. Van közös témánk. Beszélgetek a gyerekeimmel és nem csaupán az ápolás, fegyelmezés, hegyi beszéd háromszögében kommunikálunk.
Bevallom, előfordul, hogy ottfelejtjük...ki dobott? Onnantől a dolog már látványosan káros. Bezombul tőle, körmét rágja, rángatja a lábát. Nem szabad hagyni, hogy zsinórban válogatás nélkül nézze. Mindegy mitől, a műsor minősége elhanyagolható. Képekben gondolkodik, a TV pedig túlságosan kiszolgálja. Gondolkodik helyette. Mintha egészséges lábbal mankót használnál. Könnyeb, csak elsorvad a lábad hosszútávon.
De ha valami miatt mondjuk Naruto fan lett, gonoszság lenne azt az öt percet kitagadni az életéből.
Az már már közhely, hogy a TV nem babysitter, hiába látszik egész jónak benne. Egy eszköz, amit okos ember tud okosan használni. Nem, nem okos. Olyan aki törődik a gyerekével.

summarygloss 2009.10.13. 16:59:56

Felucca,

azért fognak még meglepetések érni, mire felnő a gyereked - akit máris apatikussá neveltél, hiszen "A gyerekeket marhára nem foglalkoztatja, hogy az iskolában ki tévézik és ki nem."

És csak halkan: amit írtál, a kognitív disszonancia önigazolásos feloldása, nem a kognitív disszonancia maga. Az nem úgy megy, hogy felcsípünk a netről valami jól hangzó terminus technicust, elolvassuk a wikiben, mit jelent, aztán jól használjuk mindenre, amit nem értünk.

Pincehelyi 2009.10.13. 17:09:32

Ellenőrző: nem a média a gonosz, hanem az emberek ostobák, engem beleértve.

gorillka 2009.10.13. 17:10:21

Azért tegyünk különbséget gyerek és gyerek között.
Tekintsünk el attól, hogy nincs tévé. :-)
Szerintem 4-6 éves korig fölösleges, esetleg néhány magyar rajzfilm.
De utána milyen adagokban?
Valaki írta az előbb, hogy kiharcolja a gyerek a tévét a szobájába.
Én nem gondolnám, hogy ez nálunk bejöhet a képbe. Amikor építkeztünk és a kábelezés volt a téma, a tervező nagyon szorgalmazta volna a gyerekszobákba a tévé és telefonvonalat. Mi lemondtunk róla, hogy még csak a lehetősége se legyen meg. :-)
Most egy tévénk van a nappaliban és egy közös használatú pc a dolgozóban.
Egyeztetni kell, ki, mikor, mit akar csinálni.
Nekem is határozott elképzelésem volt, amikor a gyerekek kicsik voltak, de ők is alakítanak minket. Meg kell tanítanunk őket, hogy hogyan tudnak ellavírozni az életben. A burok nem megoldás.

A Forma-1 nézést többen írták, mint kivételesen nézett műsor. Ez nem egyfajta sorozat (valami cirkusz)? :-)

aron-reloaded 2009.10.13. 17:17:44

Hozzá Szóló:

>"Szigorúbb törvényekkel megelőzhető, hogy 100%-ban csak a szülőt tehessük felelőssé?"
Itt azért nem csak a saját gyerekedről van szó. Mert sajnos vannak olyan szülők, akik korlátozás nélkül hagyják tévézni a gyereküket. Ha a te gyerekedet az iskolában megveri egy olyan, aki előző este mondjuk ezt az ütést látta a tévében, és ki akarta próbálni valakin, akkor az a te felelősséged?

>"A korhatárkarikák bevezetése is csak idegességet szült [...]"
A korhatárkarikák teljesen el vannak tájolva.

>"A csöcsös reklámnál meg már elnézést, de mit keres a csöcsös reklám előtt a gyerek?"
Pl: ül az etetőszékben. Én kimegyek levenni a vacsoráját a gázról, és arra jövök vissza, hogy mese helyett már a hüvelygombáról beszélünk (akinek nincs TV-je az valószínűleg nem érti). (Megjegyzem konkrétan nem a pucér női mell látványával van a gondom, nem osztom ezt az amerikai fóbiát. Azt a bevett reklámtechnikai trükköt kifogásolom, amely bármiféle terméket burkoltan vagy kevésbé burkoltan a szexualitáshoz kapcsol. Pl: félreérthetetlen pillantásokat küldözgető fürdőruhás nő jégkrémet nyalogat. [Nem mindig találom el, hogy konkrétan mi is a reklámozandó termék: példámban ugyanúgy lehet a fürdőruha, vagy a jégkrém, de azon sem lepődök meg, ha mondjuk mobiltelefon.]).

>"Én elég sok családot ismerek, ahol nem megy a tévézés és nem látom, hogy a gyerekekben olyan nagy problémát okozna ez, akár a társakkal való viszonyban... de említhetnél elrettentő példát, ez mindig is érdekelt, ha esetleg bárki ismer olyan gyereket, aki nem nézi a tévét és emiatt rövid-, vagy hosszútávon bármilyen hátrány érte.
Volt ilyen? Mi volt? Mesélj."
Nem tudok ilyen példát. Súlyos információhiánnyal küzdök (nem csak ezen a téren). Az emberi élet egyik legnagyobb kihívása, hogy folyton megfelelő mennyiségű háttérinformáció nélkül kell döntenünk.
Ugyanakkor a TV teljes elhagyása nem megoldja, hanem elkerüli a problémát, mint azt fentebb már írták. Hiszem, hogy lehetne ezt a médiumot értelmesen is használni. (pl: értelmes embereket felvonultató beszélgetős műsorok (volt régen pár ilyen), színházi közvetítések, értelmes vetélkedők, igényes filmek, ismeretterjesztő filmek (nem az amerikai zombikra méretezett mindent tizenötször elismétlős), sportközvetítések, és igen, show műsorok (megfelelő minőségben), ...)
Hol van az megírva, hogy a TV-ből csak a hülyeség áradhat? Hiszen rajtunk, embereken áll, hogy mit sugározunk embertársainknak. Ezt kéne felfogni szerintem.

>"De azért örülök, hogy végül is beismered, hogy a szülők nem hajlandóak lemondani a tévéről [...]"
Igen, voltaképp erről van szó. Megjegyzem, nem csak a gyerekekre hat károsan ez a rengeteg szemét, sőt! (Nem tartom valószínűnek, hogy semmi hatása nem volna valakinek a lelkivilágára az, ha minden este gyilkolászós, boncolós, műtős cafrangolást bámul.)

Werem:

>"Statisztika: átlag szülő 4-6 percet tölt naponta csemetéjével. Ez sok mindent elárul a helyzetről."
Pl azt, hogy nem kisgyerekről van szó...

felucca:

> "Hogy a mamának is kell néha a külvilág? Úristen, a te feleséged csövön kapja otthon az ételt?"
Erről akkor érdekel majd a véleményed, ha GYED-en leszel. Amúgy pedig személyiségtől is függ, kinek mennyi társadalmi inger kell. Én nagyon jól ellennék egy sötét szobában hetekig (feltéve, hogy van net :)). A feleségem nem ilyen. (Én pedig azt viselném nagyon nehezen, ha egyfolytában jópofiznom kéne mindenkivel.)

summarygloss 2009.10.13. 17:19:56

"Egyértelműen a szülőnél van a felelősség.
Ha télen a gyereket nem öltözteted fel és megfázik, akkor ki a hibás, a tél?
Ha agyerek odaül a tévé elé és nézi a szart, akkor ki a hibás, a tévé? Na, nehogy már!
A gyereknevelés nem annyiból áll, hogy dugunk, megszüljük, aztán megpróbáljuk letudni. Nem. A gyereknek évtizedeken keresztül támogatásra és útmutatásra van szüksége.
Mit egyen, mit ne egyen?
Mit nézzen, mit ne nézzen?
Mit olvasson, mit ne olvasson?
Hogy öltözzön, hogy ne öltözzön?
Ja, hogy nektek magatoknakfogalmatok sincs erről?
Az gáz! Akkor nem kellett volna gyereket csinálni."

És ime Felucca, a Szülésengedélyező Hatóság elhivatott elnöke megszólalt. Mi jöhet még, a Hülye Szülők Aktív Eutanáziája? Magzatelhajtás és műtéti meddővé tétel a médiafogyasztók körében?

Az általad leírt kontrollt (mert szép, hogy felelősségnek állítod be, de ez valójában kontroll) még értelmi fogyatékos esetén is max. 12 éves koráig tudod gyakorolni a gyereked felett. Ha soha nem engeded más emberek otthonába, ahol - mit tesz isten - tévét is láthat. Reklámot is!

A teles hasonlat pedig nagyon sántít. A tél nem próbálja magát nyárnak beállítani, míg a tévében a pornósokat már színésznőnek is eladják.

aron-reloaded 2009.10.13. 17:35:03

Jajj, tényleg, erre is akartam reagálni...

Felucca:
>"Mit egyen, mit ne egyen?
Mit nézzen, mit ne nézzen?
Mit olvasson, mit ne olvasson?
Hogy öltözzön, hogy ne öltözzön?
Ja, hogy nektek magatoknakfogalmatok sincs erről?
Az gáz! Akkor nem kellett volna gyereket csinálni."

Én bevallom, hogy fogalmam sincs ezekről. Te vajon tudod? Biztos vagy benne, hogy jól tudod?
Szerintem aki 100%-ig tudni véli, hogy mi jó a gyerekének, az önmagát ámítja. Ha odakerülsz, meglátod majd mennyire nem egyszerű még olyan pitiánernek tűnő kérdéseket sem eldönteni, hogy mit egyen, vagy mit ne egyen. (És ahány embertől megkérdezed, mind mást fog mondani. Legyen orvos, védőnő, rokon, vagy ismerős.)
Abba pedig bele kell törődnöd (és legyél érte nagyon hálás, mert ez azt jelenti, hogy egészséges a gyereked), hogy egy idő után nem te fogod előírni, hogy mit vegyen fel, vagy hogy mit nézzen a TV-ben / neten / haveroknál a suli után, amikor te még nem érsz haza a munkából. Amit te vizionálsz, az nem nevelés, hanem rabság.

summarygloss 2009.10.13. 18:05:54

Bocs, ha kétszer menne, elsőre hibát írt ki.

Darkmirjam,

asszem egyazon frontvonalon harcolunk. :-)

Igen, valahogy így képzelem a "választás tanítását". Én is odatettem a gyereket a tv elé, még nem volt fél éves. (Senki nem kövez meg senkit, amíg meg nem fújom ezt a sípot! Akkor sem, fogjátok végre fel, ha azt mondja, hogy TÉVÉ!) Rohadtul nem érdekelte. Most két éves, két filmet néz meg (a többire rá se bagózik), ez a Verdák és a Némó. A Némóba bele kell tekernem két helyen (a búvárnál és a cápáknál) vagy levennem a hangot és közben magyaráznom, mert különben fél tőle. A Verdák a témaválasztás ellenére szelíd film, nagyon szereti, pedig lány. A legjobban mégis azt szereti, ha róla készült videókat és képeket nézünk, pl. a születésnapjáról, a Tropicariumról, állatkertről stb.

Tv-előfizetésünk nincs, a neten olvasunk híreket. A tv nem hiányzik, mert nem igazán fél bele az időnkbe, de később tervezem, hogy bevezetjük.

A csaj tudja kezelni a számítógépet. Mivel sokat látott itt dolgozni, egyértelmű volt, hogy érdekelni fogja. Egy viráglocsolós-ültetős videójátékot tanult meg használni, mostanában tanulja a paintet.

Ám ha bármikor inkább ki lehet menni játszani a kertbe vagy átmegyünk egy másik babához, esetleg hozzánk jönnek (kb. két-három naponta), akkor a tv és a pc le van tojva.

Nem hiszem, hogy a kifejezetten káros (pornó) vagy ijesztő tartalmakon kívül bármikor korlátoznom kellene a "médiafogyasztását". Vele kell lennem, meg kell magyaráznom, meg kell ismernem, amit szeret és amit nem. Szerintem te jól csinálod, hogy érdeklődsz azután, ami érdekli.

Amikor vártuk a lányomat, arról beszéltünk a férjemmel, mik legyenek a nevelési elveink. Az első helyen az állt, hogy a gyereket a szeretet és a kölcsönös bizalom légkörében neveljük. Hogy el merjen nekünk mondani bármit, hogy el merje hívni a barátait, hogy megossza velünk az életét, a gondjait, mert ezt látjuk egyetlen esélynek arra, hogy megóvjuk a drogoktól. Nem akarunk kontrollt gyakorolni fölötte, mert azt úgyis el fogjuk veszíteni...

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.10.13. 18:34:44

mostanában a gyerkőcökkel a starwars rajzfilmeket nézzük (a klóngézát :), ez jó mert 20 perc, vannak benne jó csókák meg rosszak, tudjuk kit szeretünk is kit nem, kap akciót a pasi, kedves jediket a kiscsaj. de én is észrevettem rajtuk, hogy ha sokat videóznak, akkor bezombúlnak, hiperaktívakká válnak (főleg a csávó, a kiscsaj jobban bírja, de ő nem is koraszülött). egyenlőre nálunk az egy mesefilm hossz vált be, ennél többet nem nézünk (ami persze lehet valami letöltött természetfilm is valami teknősökről, galapagoszról).

mivel nálunk nincs TV (gyakorlatilag), ezért nincs tiltva a tv nézés, egyszeüen a tv nézése nem opció, nem merül fel (még). persze más kérdés, hogyha majd x év múlva éhség sztrájkot fognak tartani egy TV beszerzése mellett, akkor tutti lépünk valamit. (kapnak egy fekete fehér junosztyot :))

summarygloss 2009.10.14. 11:07:47

Még valami eszembe jutott. Ahogy a csaj a tv-t és a pc-t kezeli, úgy látom, ez nála egyfelől egyértelműen mintakövetés: azért csinálja, mert mi is csináljuk. Másfelől kihívás, meg akarja tanulni, el akarja sajátítani, hogy mire való, hogy kell használni, így pl. a pc-n is ugyanolyan dolgokat akar rajzolni, mint szabad kézzel, ami nehéz, de nagyon kitartóan próbálkozik. Különösen szereti, hogy ha megnézzük a korábbi képeit (pl. amikor a tropicariumban voltunk) és utána megpróbálja lerajzolni.

Nagyon hasznosnak találtam még a video-skypolást napközben, így nem csak reggel és este látja az apját.

Amire még hasznosnak találtam a tévét: így látott először hajót, repülőt, zsiráfot, elefántot, sőt, így bármikor láthat tüzijátékot, amit nagyon szeret, de az igazihoz csak aug. 20-án jut hozzá.

felucca 2009.10.14. 15:12:18

@aron-reloaded: Nem,nem rabság. oda megy, ahova akar és ott azt csinál, amit akar. Ha akarnak, tévéznek. De ha hazajön, akkor azt látja, amit mi is csinálunk, azt eszi, amit mi is eszünk, azt látja, amit mi olvasunk és azt látja, hogy nincs tévé. Otthon ez a szabályrendszer él. Ha ez őt iszonyattal tölti el, akkor 18 éves korában el fog költözni, amit nem fogok megakadályozni. Ha tévét vesz az albérletébe, akkor arról elmondom a véleményemet, de nem fogom megakadályozni. Legfeljebb szomorú leszek. Valami nem jött be.

Az eredeti kérdés ezt volt: lemarad-e a gyerek valamiről, ha nem néz tévét.

A válasz: nem marad le semmiről és nem lesz alulinformáltabb, mint más gyerek.

Feltéve, hogy a tudás beszerzésére a szülő biztosítja az alternatív forrást.

Az viszont biztos, hogy a fantáziája élénkebb lesz, a gyerek kreatívabb lesz, ha nem néz tévét. Vekerdy már megírta, nem kell ismételnem, miért. Röviden: A gyereknek óriási mennyiségű képre van szüksége, hogy fel tudja építeni a világot, önmaga világát. A tévéből ezeket a képeket készen kapja, tévé nélkül magának kell felépítenie.

Melyik eset jobb a gyereknek? Nem árulom el a választ:)

Csak nagyon halkan: igen, a kognitív disszonanncia nem azonos annak feloldásával, ahogy írtam. Mentségemre szolgáljon, ezt régebb óta tudom, mint ahogy a net egyáltalán megjelent:)

felucca 2009.10.14. 15:14:07

@Csubakka Mrozsek: Ismerek egy családot, ahol van tévé. lent van a pincében, fűtetlen helyen, és nincsen előtte szék. Bárki, bármikor mehet a hideg pincébe tévét nézni, állva. Szerintem tökéletes megoldás.

Laidbeck · http://pszichoblog.blog.hu 2009.10.14. 19:29:03

Félreértés ne essék, nem reklámozás végett, hanem egyszerűen azért mert ugyanerről a témáról szól (közte a PPKE-n készült vizsgálat más eredményeivel is) ajánlom figyelmetekbe ezt a bejegyzést: pszichoblog.blog.hu/2009/10/09/media_38 <-- Valóban elképesztő, hogy mennyire nagy veszélyeket rejt a gyeremkkori médiafogyasztás.

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.10.15. 14:31:34

Ha a média alatt kizárólag a tv-t, ezen belül a kereskedelmi csatornák műsorát nézzük, akkor bizonyára igen! De ezen kívül számos olyan média van, amely a gyermek épülését, tanulását szolgálja. ennek megválasztása a(z értelmiségi) szülő, tanárok, oktatási intézmények feladata (lenne)!

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.10.16. 10:21:59

Nekem pl. gyerekkoromban nem volt külön tvm a szobában, a nappaliban nézhettük, ha kész voltunk a házival, megcsináltuk az otthoni dolgokat. Na ennek az lett a következménye, hogy kb. 6-7 órára fejeztünk be mindent, akkor meg már vacsi, fürdés, aztán mehetsz aludni, mert elfáradtál. A tv-nem volt a mindennapok része, és nem határozta meg, nem befolyásolta az életünket! És jé, "normális" emberek lettünk!

KIT_BASE 2009.10.17. 20:52:27

Gyurcsány Ferenc: A PÁRT- keltét azért szüntettük be, mert nem volt elégé agresszív. „Nem képviselte elégé hűen Nagyszerű Baloldali Gondolatainkat, Politikánkat”. Helyette bevezetjük az "JÓ REGGELT Magyarország EGÉSZ NAP a MI TV-vénket CINÜ MÜSÓRT” közkívánatra nektek, amiben hol Sipánka Ildikó, hol Libajnai Gordon, Nyakó elvtárs néha Draskovics hol pedig én magam fogom lefasisztázni a jobboldalt „Reggeltől- Estig” folyamatosan Különös gondot fordítva az „ellenség” (ellenzék) „vezírére,” Orbán Viktorra. A Gazdaságról Veres Janifog benneteket okítani nagyvonalakba ismerteti, hogy a gazdasági mutatok (DGP) csökkenése valójában emelkedés, az adó csöketések valójába adó emelések, „de nyilván erről nektek nem kell tudnotok!” Ti dolgotok mindössze annyi, hogy „hitelesen próbáljátok az embereknek tálalni a „kiigazításokat”Pd. Nem lesz Vagyonadó viszont lesz Vagyonadó Támogatás” A 13 nyugdíjat nem vettük el csak felfüggesztettük a folyósítását kihangsúlyozva hogy mindezt a „kisemberek érdekébe”de nyilván tudjátok a dolgotokat mi, nem akarunk a részletekkel benneteket terhelni! Különben megbukunk „e.l.k.ú.r.j.u.k nem kicsit nagyon!” A feladatról Szekeresnek ne szóljatok mit mondtam „Gyenge minőségű ember”! Higgyétek el nagyon érdekes műsor lesz. Van egy haverom, Gy. Tamás, aki 10-szeres áron jól megcsinálja az egészet úgy, hogy nyugi reggeltől estig hallgathatjátok Verebes barátunk szuszogását! De szivárványos barátain megdugtatása érdekébe Péntekenként Szetei Gábor-illetve Orosz Józsika fog benneteket kéz a kézbe szórakoztatni! Itt lesz, velünk több kiváló munkatársunk is hogy csak a Legnagyobbakat említsen Bánó, Acél, Bogár, Bárdos ki nem emlékszi már semmire” kik nyilvánvalóan végighazudták velünk az utolsó másfél-két évet!” Lesznek gyermekműsorok is az új sztárriporterünk ki az klub rádióban ossza, az ész Kence Gabika vezet rendszeres vendégével, Kovács Pistivel! A szórakoztatásotokról is gondoskodunk, „méltán híres előadóművészek” mit Fehér Anettka, Győzőke, Bunyós-Pinyú, Fásy Ádám illetve a dekoratív Padödö rendszeresen ellátogatnak hozzánk, a velünk szavazok, érdekébe Bangó Margitot szívesen látjuk a Hosszú fekete hajával! Többször szemléltetve a Kossuth díját, mit tőlünk kapót a „nyólckerben” végzet „társadalmi munkájáért!” A vasárnapra tervezet műsorainkat továbbra is Lakat T. Károly vezeti rafinált kérdéseivel zavarba hozva a 66758 –cadik szépség királynőnket! A jogi dolgok útvesztői miatt Dr. Helmezci fog előadást tartani „mire vigyázzunk, a gépkocsiba rejtet drogok esetén felmerülő problémák elkerülése véget” vitapartnerei Kereki Szabolcs Krakkó Ákos a Hír tv munkatársai illetve a haveri kutya! A vitában az objektívtájékoztatás „érdekébe” többször is feltűnik, majd Draskovics elvtársuk ki a helyszínen ad át a kitüntetéseit a rendőri vezetőknek az eredményes munkájukért! Áldást a gyülekezetnek az üzemagyagot töltő állómásnál a már lemondott „keresztény Pécsi pénztárcás ” Főrabbi fogja celebrálni „reggel, délbe, este”! Remélem, van rá elég pénzetek? Ha nincs, majd kiszorítjuk belőletek! Akinek nem tetszik, ellehet menni!

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.