13

A tanárság árnyoldalai

Ellenőrző , 2009.09.16. 16:00

Tegnap közétett levelünkre érkezett egy válaszl Ilditől, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanári pálya bizony sokkal jobban eszi az ember idegrendszerét, mint ahogy azt a legtöbb ember gondolná. Akiben van egy kis empátia, próbáljon belehelyezkedni egy tanár helyébe, aki a napi munka mellett rengeteg olyan dologgal is szembesül az iskolában, ami elvileg nem tartozna a feladatai közé. Ráadásul mindezt anyagi és erkölcsi megbecsülés nélkül. Íme a levél:

A baj ott kezdődik, hogy a legtöbb ember nem látja, hogy helyettük nevelik a gyerekeiket, mégis minden miatt bemennek és leüvöltik a fejüket, mert a gyerekeknek mindenhez joguk van - meg persze A Szülőnek. Azért tart ott a magyar társadalom ma ahol, mert a munkára hivatkozva az emberek reggel 7-es ügyeletet kérve bedobják a suliba a gyereket és délután 5-kor elviszik. (tisztelet a kivételnek) Aztán panaszkodnak, hogy nem tudják megnevelni, és áthárítják a pedagógusra.
Nem hiszem, hogy a tanárok sajnáltatják magukat. Könnyű azt hinni, hogy milyen baromi jó nekik, mert ott vannak a szünetek, Meg "csak" 5 órájuk van egy nap, és gőzük sincs az embereknek, mennyi minden plusz feladat létezik ezen kívül, ami egy tanárnak kötelező.

Ki az aki egy fél napos megállás nélküli rohangálást össze tud vetni egy nyolc órás irodai munkával-ebédszünet-kávészünet-lehívom a mailjeim-ülök a seggemen, elalszom az értekezleten, stb. Vagy a drága anyuka a második napja engedi influenzásan a kölkét iskolába, és nem hajlandó hazavinni, mert majd a tanárok leápolják...vagy egész hétvégén rókázik a kölök, és harmatgyengén behozza a drága mama hétfőn aztán egész nap az osztályfőnöke tartja a fejét a wc fölé...vagy a szülő azt sem tudja egész évben hogy hívják az ofőjét a gyerkőcnek, azt sem nézi meg, bepakolt-e a táskájába, vagy miért jár ötödik napja ugyanabban a dzsuvás pólóban. Sorolhatnám nagyon sokáig...Valaki az egyszem gyerekével nem bír, a tanároknak meg 20-30-cal kell egyszerre.

Pedagógus családból származom és látom hogyan lesz egy profi, elhivatott szakemberből kiégett roncs. És nem az idő múlása miatt, hanem mert kihalt a tanárok iránti tisztelet és becsület. Sok szülő azt gondolja, hogy a gyerek minden lelki-érzelmi-értelmi- morális nevelést megkap az iskolában, s neki már csak etetnie kell. Mert a tanárnak "ez a dolga".De ha a tanár nem a neki tetsző módszert választja, akkor rászabadítja a poklot.  Sajnos ez a mostani tapasztalat. És sokan pedagógusok, akik tényleg a pályára termettek ezért adják fel még fiatalon és választanak egy jobb melót, aztán az aki esetleg ottmarad és nyakába veszi a felelősséget és küzd, hogy beleroppan....arra meg rásütik a "hülye, szar tanár" bélyeget .És ha még erre rájön egy esetleges rossz hangulatú, egymást maró tantestület... mert sajnos ez sem véletlenül alakul ki... ..Akkor  így járnak, mint a topikindító aki tehetetlenségében csak dühöngeni tud, és még meg is kövezitek...

Persze ezek az árnyoldalak, és ezer meg ezer csodálatos pillanata van a tanításnak, de ez kikívánkozott, mert ez nem így működik. Ha megtanítanátok a gyerkőcöknek ti a másodfokú egyenletet megoldóképletét, a hexametereket, és Magyarország természetföldrajzát... akkor nem kellene szidnotok a tanárokat. 

Akinek nem inge, ne vegye magára...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr941384624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2009.09.16. 10:51:46

Világért sem akarom az itt leírtakat kétségbe vonni. Már csak azért sem mert már nagyon sokszor olvastam itt a neten hasonló típusú panaszokat a pedagógusok tollából. Én elhiszem, hogy ezek a panaszok valósak csak pár dolgot nem értek.

Például azt nem, hogy a szabadság időtartama régóta örökzöld sláger. Nem most először vágják a pedagóusok fejéhez, akik mindig az órán kívül végzett pluszmunkával és a dolgozat javítással válaszolnak vissza. Szerintem, aki ilyen típusú érveléseket kap az nyugodtan megpróbálhatna így regálni: Igen kedves szülő a szabadság hossza egy komoly érv a pedagógusi pálya mellett javaslom Önnek is csatlakozzon hozzánk a több szabit akar. :) Megnézném milyen reakciók érkeznének egy ilyen mondatra.

A másik, amit nem értek és szintén örök sláger: A nevelés. Szerintem ha egy felnőtt ember annyi időt tölt el egy gyerekkel mint egy pedagógus az óhatatlanul nevelni fogja gesztusaival, habitusával stb. stb. Így nehéz meghúzni a határt mi a szülő dolga és mi az, ami közös feladat. Jó azt én is nehezen élném meg ha mondjuk vallási vagy világnézeti kérdésben vállán gyökeres mást egy pedagógus és ennek égisze alatt térítgetné a gyereket.
Viszont nem egyszer megfigyeltem iskolában például, hogy a pedagógusok alapvető dolgokért nem szólnak. Például a gyerek az udvaron nyugodtan rugdoshatja labdával a folyosóajtó vaskapuját úgy, hogy zeng az épület. Miközben a tanárok tőle tíz méterre ülnek és trécselnek. És csak a gondnok szól rá és vesz a labdát. Vagy tökön rúgnak egy másik gyereket, aki hosszú percekig fetreng a földön, mire odamegy hozzá az ügyeletes pedagógus, hogy megkérdezze mi baja van. Ilyenkor én is felteszem magamban a kérdést: Mire veszi fel akkor a fizetését?

Én éneklek több kórusban és ismerek is jó párat. A kórusokat 98%-ban tanárok alkotják. A munkájukat hivatásnak megélő, hobbijuknak élni és időt szakítani tudó kiegyensúlyozott emberek ezek. Soha nem hallok tőlük ilyen típusú panaszokat. És ahhoz képest, hogy a netre irogató pedagógusok első érve, hogy dolgozatot kell javítani, neki mindemellett van idejük heti két próbára, koncertekre vagy az ország nagyvárosaiba elutazni, fellépni; úgy, hogy rámegy a fél hétvégéjük. Ja és a most jövő őszi szünetre sem próba sem fellépés nincs beütemezve, mert gyaníthatóan a kórus 80%-a még Bp. közelében sem lesz azon a héten. :)

melkaart 2009.09.16. 16:17:31

@matyi10: Figyelj: a szünetek hossza fontos érv a pedagógus pálya mellett:-) Mondjuk ez bele is van kalkulálva a fizetésekbe, nincs is ezzel semmi baj, ha kicsit több lenne, nem volna baj, de tény, hogy lehet - hovatovább kell - másodállás ahhoz, hogy pedagógusfizetésből emberi módon lehessen 1-2 gyereket nevelni. A hosszú szünetekről - emlékeztek még milyen jó volt júniusban 32 fokban koptatni a padot, mikor szerencsésebb életkorú felebarátaink már rég a strandon iszákoltak jéghideg söröket? Én mint tanár simán megbírom, ha nyáron is tanítanom kell - de mivel nyáron keresem a pénzt, így nem lenne baj, ha ezt a kiesést megfizetnék - de valóban hiszitek, hogy a gyerekeknek sincs szükségük erre a kis pihenésre?
Túl azon, hogy az ember tényleg elfárad év végére, én pl csak ma az egyik ki sem fizetett szakkörömre 2 órán át vágtam össze videókat, gyűjtöttem forrásokat - ne sajnáljon senki, holnap kárpótolnak érte a lelkes (remélem legalábbis) ifjak. Csak megemlítem, hogy emberi számítás szerint most ér véget a napom - ezért cserébe holnap 3 körül fel kéne támadnom, dolgozatot összeállítani, meg egy paksamétát javítani is. Most viszont elmegyek haverokkal, asszonnyal szülinapot ünnepelni. Vessetek meg érte, ha úgy tetszik - szerintem az teszi elviselhetővé az életet, ha megengedhetsz magadnak ilyeneket, tudván, mi az ára. NEm nagyon értem azt a hozzáállást, hogy " én napi 16 órát dolgozom, teljesíts te is ennyit és akkor pofázz" - valószínűleg megfizetik (ha esetleg nem, rá lehet próbálni a tanításra, másrészt miért törvényszerű, hogy a tanárok láblógázással töltik a szabadidejüket (igazán nem azért, én a nyári szünetben négy hétig 12-14 órában vágtam fát - lehet irigyelni a szabadságot:-)
Bocs, hogy kicsit off, de kikívánkozott:-)

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2009.09.16. 17:09:27

@melkaart: Tényleg off lett egy kicsit. :) De örülök ennek mert emberibb és életszgúbb lett ez a kommetn mint amit áltlában tanároktól itt a neten látok. Persze a dolgozat témát te sem hagyhattad ki és a felvetéseimre sem regáltál. Leglábbis nem mindegyikre. De azért tetszett. :p

gyuzsu 2009.09.16. 21:44:29

Azt hiszem a dolgozat téma azért kerül elő állandóan, mert a közkeletű vélekedés (közkeletűenk nevezem, mert kommentekben, fodrásznál, edzésen, villamoson hallottam eddig) szerint a tanár hazamegy ha letanította az óráit, és akkor már semmi dolga sincs. Gyakorta került elő az is, hogy ha valaki diplomás, akkor meg minek még készülni, annyira nem lehet hülye. Azt hiszem, hogy az összes dolgozatozó, készülésező stb. tanárnak (magamat is beleértve) van néhány emléke arról, amikor közölték vele, hogy milyen jó neki délben hazamehet. És ilyenkor ezekre a sokszor hallott dejónekikezésre is válaszolunk ilyenkor. Nyilván nem mindig helyénvaló a konkrét kommunikációs helyzetben, de talán így érthetőbb.

gyuzsu 2009.09.16. 21:54:21

@matyi10: Az jó, hogy találkozol kiegyensúlyozott kollégákkal. A tapasztalatom azt mutatja, hogy a tanárok kiegyensúlyozottsága nagyban függ a házastárs jövedelmi viszonyaitól. Ahol a férj/feleség nem tanár, hanem valami jobban kereső foglalkozást úz, nagyban segíti a kolléga kiégésmentességét. Jelen sulimban arcra meg lehet mondani, hogy kinek van tanárpárja. Annyira kevés a pénz egy kéttanáros és mondjuk kétgyerekes családban, hogy ott már nem igen lesz idő/pénz/energia a hobbikra. Őszi szüneti utazásról nem is beszélve. Én ez utóbbi csoport tagja vagyok. POnt azt számolom, hogy a szünet hóvégén elsz, és milyen program a maximum amire a gyerekeimmel reálisan benevezhetek. Mondjuk uszoda, mozi beleférhet. Nem üres panasz, de nem hittem volna, hogy 45 évesen teljes állás és másodállás mellett még arra jutok, hogy a bérletvásárlással és számlákkal trükközzek, és úgy kb. márciusra lesz a számlám újra nullán.

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2009.09.17. 12:04:55

@gyuzsu:

Én értem azt, hogy valamire válaszreakció a „dolgozatot javítok” című lemez non-stop lejátszása. Megjegyzem, hogy amikor általános iskolába jártam és rákérdeztünk a tanártól, hogy mikor kapjuk meg a dolgozatot szintén az volt a válasz, hogy: Nekem 120 dolgozatot kell kijavítanom. Szóval az embernek néha az-az érzése támad, hogy egy pedagógus szeptembertől júliusig mást sem csinál csak dolgozatot javít. Még a készségtárgyat tanítók is. Én biztos megpróbálnám egyszer azt, hogy visszakérdeznék: Ha úgy gondolja kedves xy, hogy délután semmi dolga egy tanárnak akkor miért nem ezt a pályát választotta? Kíváncsi lennék milyen reakció, érkezne erre. :)))

Egyébként a háztartás jövedelme és a szabadidő tartalmas eltöltése között nem feltétlenül van összefüggés. Például a kórusozás sem kerül pénzbe inkább időbe. Arról nem is beszélve, hogy így egy-két külföldi út leesik, a mi igen kedvezményes. Ráadásul én mindig úgy definiáltam a tanárokat, hogy olyan értelmiségiek, akik nem szálltak el a saját intellektusuktól de a szabadidő eltöltésekor igényesebbek az átlagnál. Tehát élnek egy szellemi életet is nem csak anyagit. Persze az internetre leginkább a „leüvölti a hajamat a szülő, hülyére vesz a gyerek a kollega” típusú litániák kerülnek. Arról furcsa mód sosem olvasok milyen érzés az, amikor egy gyermeken látni, hogy megért valamit, látni a lelkesedést, szembesülni azzal, hogy ha nem ért valamit célirányosan úgy kérdez rá, hogy a kérdésből lehet már tudni, hogy sokat foglalkozott az anyaggal csak ennél az apróságnál akadt fent. Stb.

brekkencs11 2009.09.18. 10:57:41

Lent mellekelve idezem a fenti szoveg egy reszet es felhivom az erdeklodok figyelmet , hogy ez a "level" az Nlcafe-rol jon es ha az ottani reakciok utan erdeklodik valaki , nezze meg a szept 15-en nyilt topikot : Iskola=bolondokhaza cimen

"..Akkor így járnak, mint a topikindító aki tehetetlenségében csak dühöngeni tud, és még meg is kövezitek..."

Ellenőrző · http://ellenorzo.blog.hu/ 2009.09.18. 16:18:36

@brekkencs11: Így van, onnan való. Találtunk egy színvonalas hozzászólást és megkerestük az íróját, akinek a hozzájárulásával és nevével adtuk közre a levelet. Mi nem találunk benne kivetnivalót, sajnálom, hogy a te hozzászólásod nem kerülhetett ide.

Remy 2009.09.18. 20:44:54

@brekkencs11: Szerintem nem veti meg se a szülőt, sem a gyereket. Általános ma a magyar iskolában, hogy nem kell egészséges igazolás, ha beteg volt a gyereked. Rendszeresen előfordul, hogy hazaküldök egy gyereket, mert lázas és másnap jön, ugyanolyan lázasan. Mindenkit megfertőz, szerintem elég szerencsétlen dolog. Van olyan kolléganőm, aki a beteg gyerekét úgy küldi oviba, hogy előtte ad neki lázcsillapítót. Nem vagyunk egyformák. Sajnos a szülő helyett neveljük a gyereket, hiszen ebben a bolond világban alig találkoznak...

Mike36 2009.09.20. 01:31:25

az oktatás - szolgálatás
ezt kéne már végre felfogni
és minden szinten, alsó-közép-felsőfokon is
ezzel együtt ez nem azt jelenti, hogy szolgamód kell hajlongani, és a seggét is kanyalni az ügyfélnek, de azért olyan szinten igen, hogy az iskola az ügyfelekért van és nem a diákok és a szülők vannak a tanárért
nem csak az iskola neveli a gyereket, hanem a szülő is, sőt inkább ő, és az ő dolga
a 80-as években is az a duma ment, hogy a szülők csak beteszik az iskolába a gyereket, és nem nevelik, hanem az iskolától várják el azt
ehhez képest a mai közoktatásunk színvonal a béka feneke alatt van, lásd pl. PISA eredmények, lásd a tanárképzés színvonalat, siralmas
és inkább ezekkel a problémnkkal kéne foglalkozni, nem ezer éves soha fel nem oldaható dolgokkal
mert mindig lesz olyan szülő aki leüvölti a pedagógus fejét
senki soha nem gondolta hogy hű de baromi jó a tanárnak, és nem is hangoztatta
max aki tanárnak megy, hiszi azt az elején, hogy milyen jó, van nyári szünet. kevés a fizetés, alacsony presztizs, a személyigében örökre nyomot hagy tanárság mivolta (a buszon megmondom ki tanár ha megszólal, beszélget valakivel)
ugyanakkor nem kell lebecsülni és lepocskondiázni azokat sem akik egy multinál nyomnak le 8-10 órákat, az is elég pörgős, a határidők nem hetekre hanem tegnapra szólnak, nagyobb projectek sem az ejráérünkarramég, félévignemtöténiksemmi stílusában folynak. Értekezleten tanárként is lehet aludni. Ellenben multinál nem szokás, közszférában inkább.
Rókázik, beteg, bepakolt-e? Azért választottad ezt a szakmát, mert elvileg! szeretsz gyerekkkel foglalkozni. Különben lehetnél cipőeladó is, ott nem rókáznak a gyerekek. Osztályfönökként meg egy idő múlva érzelmileg is kötődsz a "gyerekeidhez", és pont ez benne jó. Éppen ezért nem nyűg ha rókázik a gyerek. Ha nem bírsz 20-30 gyerekkel, akkor ne legyél tanár.
Hm.. következő bekezdésben visszatértünk a 80-as évekbeli lemezhez, kiváncsi leszek, említed-e a kulcsos gyerekeket is :)
nem, nem hoztad fel :)
Tanár kérdés: én úgy látom a normálisabbja elmegy, a selejt meg marad (bár ez megint csak durva általánosítás) Át kéne venni a svéd modellt (persze azt sem ész nélkül egy az egyben másolva, természetesen).

Mike36 2009.09.20. 01:37:07

@matyi10: no igen, de amikor azon stresszelsz hogy hogy fizeted ki a számlákat, miből veszel kaját, ezer éve nem vettél könyvet magadnak, ruhát, akkor nincs ideged kórusozni. persze lehet, hogy pont azt kéne ilyen esetben csinálni

gyuzsu 2009.09.20. 13:51:54

@matyi10: a tanárok egy jó része (legalábbis remélem nem csak az én közegemben igaz) valóban normálisan tölti el a szabadidejét, a kultúrára is áldoz, stb. Viszont a szellemi kontra anyagi opcióban - bár tuti nem az anyagit választottuk volna eredetileg - sajna egy idő után (gyerekek isoláztazása, lakásfelújítás, kocsi? mi is az? láttam már....) mégiscask előtérbe kerül. És akkor jönnek a pluszmunkák, és fogy az idő a kórusozásból és bármi másból. És jön villámgyorsan a kiégés, és tudod hogy jön, de már se erőd se pénzed tenni ellene. És utána marad a túlélés...

Hogy a jó és öröm miért kevés? Talán azért, mert mindenki azt várja el néhány évtizede, hogy hivatástudatból, gyerekszeretetből és egyéb eszmékből tegyük a dolgunkat. Én személy szerint már meguntam ezt a szöveget, mert hivatástudatból nem tudom befizetni a gyerekemet dzsúdóra és a dob sem olcsó.

GYere olvass bele a blogomba www.iskola.freeblog.hu (nem tudom betenni a nevem mellé), főleg régebben még voltak pozitív bejegyzéseim. Újabban már nem sok, de most így hozza az élet épp.

Ellenőrző · http://ellenorzo.blog.hu/ 2009.09.20. 16:17:40

@gyuzsu: Szia, beleolvastam és nagyon tetszenek az írásaid. Gratulálok, csak így tovább!

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.