77

Törvénysértő tanárok?

Ellenőrző , 2010.05.02. 08:40

Levélírónk fia, Gergő kálváriáját írta meg nekünk, aki diszlexiás és disgráfiás, valamint egyéb területeken is fejlesztésre szorul. Levélírónk úgy érzi, hogy a tanárok kijátszák őt, valamint törvényt sértenek csak azért, hogy megszabaduljanak a fiától.

 

Tisztelt Ellenőrző!

A mi esetünk is érdekes,és megcáfol nagyon sok,tanárokat szentesitö véleményt! Én mindig azokhoz az emberekhez tartoztam akik tisztelik és megbecsülik a pedagógusokat, ennek megfelelően nevelem a gyerekeimet is.Mindig megbiztam a pedagógusokban és soha eszembe se jutott hogy becsaphatnak, és még a törvényeket is kijátsszák csakhogy megszabadulhassanak a fiamtól.Gergö már az általános iskola elsö osztályától kezdve fejlesztöpedagógushoz járt a megállapitott dislexia és disgraphia miatt de ezeken kivül más területeken is fejlesztésre szorult. Heti 3 órában foglalkoztak vele, sikeresen mert 8.évvégén befejezték a fejlesztést. A magatartásával ezen idö alatt semmi probléma nem volt.Jött az iskola váltás.A 9. osztályt egy szakiskolában kezdte és amikor ez a tanév elkezdödött Gergö viselkedése megváltozott.Önkontroll nélkülivé vált. Képtelen volt órán figyelni, nevetett és bohóckodott.Mindig megkapta a büntetését és nem gyözött bocsánatot kérni.Ellenszenv alakult ki vele szemben,a tanárok kifejezetten utálták. Pedig ök maguk sem értették hogy miért csinálja ezeket ha mindig bocsánatot kér.Az utálatuk elfajult odáig hogy fegyelmire vitték amikor megtudták hogy hazafelé menet egyik diáktársát pofon vágta.Minden fegyelmivel kapcsolatos papirunk ugy van megcsinálva hogy én ne jöjjek rá hogy közigazgatási és közoktatási törvényeket sértett az iskola. Erre több ügyvéd hivta fel a figyelmemet akiknek a papirokat megmutattam. Mivel megbiztam a tanárokban és nevelésnek hittem az egészet, nem fellebbeztem meg a döntést ami áthelyezés másik iskolába tanév végéig felfüggesztve. Akkor jöttem rá hogy hibáztam amikor egyértelmüvé vált a számomra hogy az osztályfönök gyártja Gergönek az igazolatlan órákat, csakhogy legyen ellene indok amivel érvényesithetik a fegyelmijüket.Nála fegyelmi vétség volt az is hogy -felszerelését nem hordja, -tanórára nem készül,ezekért minden diák egyest kap, Gergő viszont fegyelmit, még pedig azért mert a magatartászavara miatt utálták.Most egy másik iskolában tanul, érdekes hogy itt a tanárok tudják, ezek a zavarok sikerélménnyel kezelhetök. Semmi baj nincs vele és itt engem is partnernek tekintenek. Nekem senki se tudná bebeszélni hogy a tanárok nem diszkriminálnak. Dehogy nem!!! ÉS még pedig azért teszik mert sokan közülük korlátolt gondolkodásuak, ezért válnak idegbeteggé. Rá kellene jönniük hogy a problémákat megoldani kell, nem pedig átháritani egy másik iskolára. A megoldás mindig pszichológia. Ha beszélgetnének a szülövel a gyerekről akkor rá lehet jönni hogy a gyerek magatartás problémája miből ered, ennek megfelelöen lehet kezelni. De ha kezeletlen marad akkor majd sopánkodhatnak a tanárok is hogy vajon miért van ennyire eldurvulva ez a világ. Hát csak azért, mert sok tanár elfelejtette hogy az oktatás a nevelés része!

 
499

Ki védi meg a fiamat a tanárnőtől?

Ellenőrző , 2010.04.22. 08:00

Levélírónk az "Elfogadható-e a tanár-diák viszony?" című posztunk után ragadott tollat és megosztotta velünk a fia történetét. Leírja, hogy fiát az osztályfőnök kiszemelte magának és 9.-es kora óta kivételez vele, maga mellé ülteti az osztálykiránduláson és sms-eket küld neki. Attól tart, hogy az idő múlásával komolyabbra is fordulhat ez a kapcsolat és nem tudja, mit tehetne ellene.

 

Kedves blog!

Örömmel olvastam az "Elfogadható-e a tanár-diák viszony?" című írást, különösen azért, mert személyesen is érintettek vagyunk egy hasonló ügyben, bár őszíntén remélem, hogy nem jutunk el odáig, hogy esküvő, pláne gyerek legyen a dologból. A hozzászólások elkeserítettek, több együttérzést és felháborodást vártam volna, ezzel a hozzáállással tényleg nem várhatunk sokat a tanároktól hasonló helyzetben.

A mi rövid történetünk annyi, hogy a fiam 17 éves, nagyra nőtt, koránál idősebbnek látszó fiú. Már 9-es kora óta határozottan tetszik az osztályfőnökének, amit a tanárnő egyre leplezetlenebbül ad tudtára. Először csak az ártalmatlannak tűnő kivételezéssel kezdődött, aztán az osztálykiránduláson már maga mellé ültette a buszon és mindenhová kísértette magát, a fiam pedig nem mert ellentmondani, mert mégis csak tanár. Azóta egyre rosszabb a helyzet, telefonon hívogatja, osztályprogramot szervez, és a fiamnak mindig mellette kell ülnie, ez pedig lassan már a fiamnak is tetszik. Természetesnek veszem, hogy hízeleg a hiúságának a helyzet, engem viszont egyre inkább elkeserít. Tehetetlenek vagyunk,  hiszen konkrét dolog egy pár sms-n, közös sétán kívül nem történt, de tartok attól, hogy ahogy nő a fiam, egyre jobban ráakaszkodik a tanárnő, aki egyébként egy huszonéves, kimondottan szép fiatal nő. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben, hagyjuk, hátha magától elül a dolog, vagy beszéljünk az igazgatóval?

 
10

Az iskola feladata

Ellenőrző , 2010.04.21. 08:00

A tegnapi posztunkra érkezett több száz komment közül az alábbit -pill írása- adjuk ma közre. Egy nagyon fontos, eddig nem érintett témát tár elénk, az iskola feladatát. Véleménye szerint nincsen jó, vagy rossz iskola, mindig a gyerek érdeklődésének és képességének megfelelőt kell választani, minden oktatási intézmény fő feladata azonban, hogy, hogy egészséges lelkivilágú, magabiztos embereket neveljen, ez pedig sajnos a mai oktatásban nem valósul meg.

 

Nem tudom, hogy jó-e a Waldorf iskola. Egy ismerős tanár ment át az én régi sulimból egy Waldorfba tanítani, mert szerinte az jobb gyereknek-szülőnek-tanárnak ... de saját tapasztalatom nincs.

Én csak annyit szeretnék felvetni, hogy a nagybetűs élet kemény elvárásainak megfelelést nem csak úgy lehet elérni, hogy már az oviban/iskolában is kemény elvárásokkal nyomasztjuk a gyereket. Ha az élet majd megpofozza a kölyköt az-e a megoldás, hogy már előre vered?

Azt gondolom, bármilyen elvárással szemben jobban meg tud felelni egy egészséges lelkivilágú magabiztos ember, aki tudja miben jó és mik a céljai.
A poroszos oktatásból is kikerült sok zseni meg sok lelki sérült. Ma már az általános iskolák amúgy nem igazán poroszosak, de ez más kérdés.

Én például nagyon jól teljesítettem a hagyományos iskolarendszerben, mindjárt le is diplomázom az egyik neves egyetem jó kemény szakán. Biztos lesz majd állásom is előbb utóbb, meg jó fizetésem. De 24 év alatt nem lettem se magabiztos, se sem jöttem rá milyen foglalkozás nyújtana nekem igazán örömet. És persze társadalmi megítélés alapján sikeres vagyok, de közben érthető okból nem érzem magam annak.

Én azt akarnám, hogy a gyerekem boldog legyen és sikeres. Abban legyen sikeres, ami őt érdekli. Ehhez kell lexikális tudás, de kell önismeret, kreativitás, és önbizalom is. Ha a gyerekem olyan teljesítmény-kényszeres lesz, mint amilyen én voltam 6 évesnek is, akkor alternatív iskolába kell íratni ahol a személyiségét erősítik, ha olyan mint az öcsém, aki okos, magabiztos és lusta, akkor olyanba ahol őt motiválni tudják. Ha a gyerekem céltudatos lesz és magabiztos, akkor a tudásanyagra kell koncentrálni. azt kell szem előtt tartani, hogy a sikeres boldog élethez szükséges képességek közül melyiket kéne erősíteni nála. És sikeres az aki olyat csinál amit szeret és meg is él belőle. Nem kell hogy matematika professzor legyen mint a nagyapja, ha színész akar lenni. Ismerje a saját érdeklődését, lehetőségeit és korlátait. Én 14-18 évesen pont az elsőt nem ismertem, és azt gondolom, ha egyszer elnyomják benned, azt a legnehezebb pótolni.

 
482

Jó-e a Waldorf?

Ellenőrző , 2010.04.20. 08:00

Elod72 kisebbik lánya iskolaválasztás előtt áll és elgondolkoztak azon, hogy egy Waldorf iskolába íratják. Szimpatikusnak tartják, hogy rögtön két idegennyelvet tanulnak az elsősök és fontosabbak az értékelésnél a tánchoz, vagy képzőművészethez kapcsolódó képességek. Olyanok véleményére kíváncsi, akiknek van közvetlen tapasztalata Waldorf iskolából kikerült fiatallal, sikerült-e beilleszkednie a hagyományos iskolarendszerbe?

 

Idén hat éves lesz a kisebbik lányunk. Arra gondoltunk, hogy egy Waldorf iskolába fogjuk beíratni.
Azért hajlunk erre a döntésre, mert szimpatikus a Waldorf-pedagógia, tetszik, hogy rögtön két idegen nyelvet tanulnak az elsősök, de leginkább az, hogy a hagyományos iskolánál sokkal erősebben honorálja az olyan képességeket, amik a tánchoz vagy a képzőművészetekhez kellenek. És úgy általában, sokkal barátságosabbnak tűnik az egész.
A "kontra" oldalon a következők szerepelnek: óriási osztálylétszám (36+), tandíj, az antropozófiával fennálló kapcsolata (enyhe "szektás" jelleg, zavaros filozófia), a "normál" oktatásba történő esetleges visszatérés nehézkes volta, és leginkább a kétségek afelől, hogy begyűjti-e a gyerek azt a tudást, amit egy hagyományos iskolában begyűjtene. Azzal, hogy nincs bukás ill. osztályzás, együtt tudnánk élni.
Hálás lennék, ha azok, akik már láttak közelről Waldorf iskolát, esetleg onnan kikerülő fiatalt, megírnák véleményüket, legyen az negatív vagy pozitív. Külön köszönet azoknak, akik erős indulatot éreznek a "reformpedagógia" szó olvasásakor, de ezt az indulatot képesek kordában tartani. ;-)

 
23

Elfogadható-e a tanár-diák szerelmi viszony?

Ellenőrző , 2010.04.19. 11:00

Levélírónk véletlenül bukkant egy újságban egy fényképre, ami kolléganőjét ábrázolja a családjával. Legnagyobb megdöbbenésére az ifjú férj tavaly érettségizett és az említett kolléganő volt az osztályfőnöke.

Kedves Ellenőrző!

Baráti társasággal kirándultunk a hétvégén és az egyik pihenő közben előkerült egy újság, amiben meglepődve fedeztem fel az egyik iskolánkban tanító fiatal tanárt, amint mosolyogva tol a férjével egy babakocsit. Döbbenetemet nem az okozta, hogy férjhez ment és gyereke született -hiszen erről tud az egész tanári kar-, hanem az nem volt eddig publikus, hogy a férje és gyermekének apja az egyik volt tanítványa. Mondhatnánk most azt, van ilyen, évek múlva találkoznak és hirtelen fellobban köztük a szerelem, de itt most nyilván nem erről van szó, mert a fiú/férj/apa tavaly érettségizett és a fiatal tanárnő volt az osztályfőnöke.

Engem felháborított a dolog, a társaság több tagja -nyilván főleg a hímneműek-, nem ítélték meg ennyire szigorúan a dolgot. Szerintük viszonylag gyakran előfordul a tanár-diák szerelmi viszony, osztálykirándulásokon összemelegednek, a szertárban randizgatnak, iskola után gyakorlatilag együtt élnek. Én szeretném azt hinni, hogy ez csak az ők fantáziájában van így, mert természetesen az említett urak egyike sem élt át ilyet, csak hallott már róla. Tanárként nem tudom elképzelni, hogy ilyen szituációba keveredjek, nem azért, mert két fejem van és három szemem, és a kutya sem kezdene ki velem, hanem mert azt gondolom, hogy egy erkölcsi normát képviselek, amibe nem fér bele a rám bízott diák elcsábítása. A legtöbb fiatal tanárnő átéli azt, hogy udvarolnak neki, kávézni hívják, szerelmes levelket kap, de tudni kell a helyén kezelni a dolgokat, udvariasan le lehet építeni ezeket a próbálkozásokat. Nem tartom helyesnek, ha az iskola szemet huny az ilyen esetek fölött, valamint azt sem, ha az ilyen  hozzáállású tanárok a pályán maradnak.

 
113

A tanárok a legyőzendő ellenség?

Ellenőrző , 2010.04.18. 10:00

A tegnapi posztunkhoz érkezett kommentek közül ragadunk ki ma egyet, mert véleményünk szerint nagyon jól foglalja össze a tanítási-tanulási morál hibáit. A fenntartót nem érdekli, mi is folyik az általa fenntartott iskolákban, a tanárokat tartják állandó bizonytalanságban, ezzel arra kényszerítve őket, hogy minden döntést elfogadjanak.

 

"Senkit nem érdekel a végtermék, sikerült-e megtanítani a diákot bármire?, ugyan kit érdekel?"

Az, hogy a kollégákat, a szülőket és a fenntartót nem érdekli, hogy mi folyik az iskolában, az ok, ezt tudjuk. A fenti helyzet egy tipikus budapesti önkörmányzati vagy minisztériumi iskola. Ezekben a cél a gyermekmegőrzés, hogy ne csellengjenek 8-14 óráig az utcán a suhancok. Ebbe lehet nem beletörődni, de megváltoztatni nem tudod. A vicc, hogy a gyerekeket sem érdekli semmi. Lehetsz jó fej, fiatal, agilis, ambiciózus tanár, akkor is csak kettesre tanulja meg a gyerek, lehetsz autoriter, fegyelmező magázó feleltető, akkor is csak kettesre fogja megtanulni :) Te egyedül nem tudsz ezen változtatni, mert ahhoz az egész tantestületnek kéne teljesen megváltoznia. Egyszer kipróbáltam, hogy ha halandzsa nyelven tartom az órát, feltűnik-e bárkinek a gyerekek közül. Hát, nem tűnt fel :) Egy gyerek, akinek jó jegye volt az ugyan furcsán nézett, de aztán legyintett és inkább lehajtotta a fejét aludni.

És hogy miért ilyen a tantestület ezekben az iskolákban? Ugyanazért amiért az Apeh nem tudja beszedni az adót, az egészségügy nem tudja meggyógyítani a beteget, ... Mert a fenntartó leggyőzendő ellenségként kezeli a tanárokat. És megy a drill: lehet, hogy jövöre megszüntetünk titeket, lehet nem, lehet, hogy összevonunk vagy nem, lehet, hogy ezt-és-ezt a képzést elvesszük, másokra kényszerítünk titeket (pl. az általánost se bevégzett 18 évesek felzárkóztatására), ...

Aki ezt nem tűri -- mint én -- már nem tanít ott, aki bírja a gyűrődést, az nem fog egy szalmaszálat sem keresztbe tenni, csak felveszi a bennt töltött időért a fizut. Mindkettőnek igaza van. Akiket ki kell rúgni, azok az oktatási bizottságokban lévő dilettáns senkiházik, a megélhetési ismerősök. Most mennek majd a levesbe, csakhogy jönnek helyettük a fideszes megélhetési ismerősök és minden marad a régiben.

 
43

Mindenből személyes ügyet csinálnak a tanárok?

Ellenőrző , 2010.04.17. 20:00

Levélírónk egy kellemetlen munkahelyi eset kapcsán gondolkodott el azon, hogy az iskolai dolgozók mentalitása megállná-e a helyét, más, profitorientált munkahelyen? Véleménye szerint a tanárok mindenből presztizskérdést csinálnak és személyes ügyként kezelik a munka kapcsán felmerülő véleménykülönbségeket.

 

Kedves Ellenőrző blog!

Tegnap egy látszólag apró kellemetlenség ért a munkahelyemen -középiskola-, amiből jobb napokon csak 20 fordul elő, de mégsem hagyott nyugodni az eset és elmeséltem este a férjemnek, aki vezető beosztásban dolgozik a versenyszférában és hirtelen más megvilágításban láttam a dolgokat. Maga a történet banális, az egyik naplót másik titkárságon adtam le, mert ott, ahonnan elkértem zárva volt az ajtó, azt gondoltam ebédelnek. Leadtam a naplót, azt mondták, majd feltelefonálnak, hogy megvan a napló, ne keressék. Mentem vissza a tanáriba, útközben találkoztam a titkárnővel és mondtam neki, hogy leadtam a lenti titkárságon, erre vágott egy olyan pofát, hogy ha lett volna valami a kezemben, tutira elejtem. Nem mondott semmit, nem lett belőle vita, csak az arcvágás. Szünet végére el is felejtettem, de itthon azért elmeséltem a férjemnek egy másik ügy kapcsán, hogy nálunk így intézik a dolgokat. Azon lepődtem meg igazán, amit ő mondott. Szerinte cseppet sem egészséges az a mikrovilág, amiben mi dolgozunk, és nem véletlen, hogy ilyen rossz a tanárok megítélése, hiszen munka után is tanárok maradunk, minden vackon megsértődünk, presztizskérdést csinálunk piszlicsáré kis ügyekből is, hasonló mentalitású embereket egy hét után rúgnának ki máshol.Sajnos, igaza van. Egy normálisan működő cégnél azon munkálkodnának a dolgozók, hogy minél jobb munkát végezzenek, jobb legyen a cég megítélése, a végtermék megnyerje a vásárlók tetszését. A tanároknál ez nem így van. Senkit nem érdekel a végtermék, sikerült-e megtanítani a diákot bármire?, ugyan kit érdekel? Bent voltam-e az órán időben, illetve csengetéstől-csengetésig a teremben tartózkodtam-e?, ennyi a kérdés. Ha nem tanítanék semmit, az sem érdekelné a kutyát sem, úgyis hülye a gyerek. Nem a tanításban fáradunk el, hanem a sok pletyka, intrika a fárasztó. Nagyon nehéz olyan környezetben dolgozni, ahol mindenki panaszkodik és adminisztrálja a semmit. Nem hiszem, hogy csak a mi iskolánk ilyen, teljes szemléletváltás kellene ahhoz, hogy javuljon az oktatás színvonala.

 
23

A felsőoktatás átalakult napközi otthonná?

Ellenőrző , 2010.04.16. 08:00

Levélírónk egykori tanára, Laczkovich Miklós Bolognai-rendszerről szóló írását fedezte fel a Wikipédián, és osztotta meg velünk. Az írás kifogásolja -többek között-, a felsőoktatás értelmetlen és hirtelen átalakítását, az ifjúságot egy nyájként befogadó intézményhez hasonlítva az egyetemet.

 

Kedves Ellenőrző!

Pár hete fedeztem fel volt tanárom, Laczkovich Miklós
http://en.wikipedia.org/wiki/Miklos_Laczkovich) pár oldalas írását a
Bologna-rendszerről. Szerintem érdemes végigolvasni, mit gondol egy
Magyarországon oktató, nemzetközileg elismert tudós az felsőoktatásunk
(különösen a tanárképzés) helyzetéről. Érdekességképp itt van belőle egy
részlet:

"[...] De más dolog a felsőoktatás kapuját kitárni, és megint más az
ifjúságot egyetlen nyájként a kapun beterelni. Hogy _erre_ miért volt
szükség, hogy ez kinek vagy minek lenne jó, soha nem derült ki. Csak
egyetlen kézenfekvő sejtés fogalmazódott meg (amit a politikusok nem
erősítettek meg, de nem is cáfoltak, és nem helyettesítettek mással): a
cél talán a munkanélküliség visszaszorítása lehetett, vagyis
egyszerűbben fogalmazva: a felsőoktatás átalakítása napközi otthonná. Ez
meg is történt, és három év után immár láthatjuk az eredményt, ami csak
egyetlen szóval minősíthető: _katasztrófa_. Ezt mindenki tudja, aki a
felsőoktatásban oktat, de senki nem tudja, aki a felsőoktatáson kívül
van, ezért nem árt a helyzetet röviden vázolni. Engedtessék meg nekem,
hogy sarkosan fogalmazzak.
Az egyetemi oktatók idejének, energiájának és szellemi kapacitásának
túlnyomó részét egy tudatlan, motiválatlan, érdektelen, tanulásra és
munkára képtelen hallgatói tömeggel való vesződés köti le. (A
természettudományok oktatói azt látják, hogy a hallgatók nagy tömegei
nem tudnak törtekkel számolni, a bölcsészek pedig azt, hogy nem tudnak
írni és olvasni.) Emellett érdemi, magasabb szintű oktatásra, a
tehetséges, motivált, szorgalmas és elkötelezett hallgatókkal való
foglalkozásra már alig marad idő vagy energia. Az egyetemi oktatás
értelmetlen, idegőrlő és megalázó tevékenységgé züllött. [...]"

A teljes írás itt olvasható:
http://www.cs.elte.hu/~laczk/bol.pdf

 
19

Tanárnak születni kell?

Ellenőrző , 2010.04.13. 08:00

 Levélírónk a blogon eddig megjelent posztokra reflektál, megpróbál választ adni az eddigiekben felvetett és -szerinte- megválaszolatlanul hagyott kérdésekre. Véleménye szerint tanárnak születni kell, a tanárképzés alatt szinte lehetetlen elsajátítani , bár a pedagógia annak a tudománya, hogy hogyan lehet embereknek dolgokat megtanítani, az oktatásban részt vevő pedagógusok általában a legcsekélyebb mértékben sem értenek ahhoz, hogyan kellene ezt csinálni.

 

Kedves Ellenőrző!
   Volt szerencsém közvetlenül az indulás utáni hetekben teljesen véletlenül belebotlani a blogba, mely a jelenlegi magyar ’blogpiac’ meglehetős ismeretében kellemes meglepetéssel szolgált. Azóta is hűséges olvasó vagyok, de egészen a mai napig csak kacérkodtam a gondolattal, hogy írásra szánom el magam. Az ok, mely végül eljuttatott idáig, a következő; úgy vélem, ez a hely valóban adekvát színtere lehet az oktatással kapcsolatban született nívós gondolatoknak, vitának – illetve a friss postokat és kommenteket olvasgatván tovább erősödött bennem a meggyőződés, hogy a legtöbben még mindig a közelében sem járnak az oktatás VALÓDI problémáinak - ez talán nem csoda, tekintettel arra, hogy nagyon nehéz egy óriási szemétdombról megtalálni a kettő-három legmocskosabb dolgot. Merő egoizmus lenne azt állítanom, hogy ezekre én fogok rámutatni, viszont már mutogattak annyian, hogy miért ne én legyek a következő?
   Elöljáróban elmondanék egy-két szót magamról, csak a későbbi jobb megértés kedvéért. Szociológiát tanulok a ’legjobbnak mondott’ felsőoktatási intézményben (az állítás igazságtartalmát nem boncolgatnám), BA képzés keretein belül. Az oktatásszociológiát az egész tudomány egyik legérdekesebb, legmeghatározóbb és – ha szabad ilyet – legfontosabb területének tartom. Ez nem volt így, amikor megkezdtem tanulmányaimat, egy-két jó tanár és egy-két jó olvasmány-élmény juttatott idáig. Mindez azért fontos, mert amit írok, arra erősen rányomják a bélyegüket az engem ért hatások – ez ugye természetes -, ill. az ezzel kapcsolatos szociológus-önreflexió, amely nagyon, nagyon hangsúlyos olyasvalakinek az életében, aki komolyan szeretné venni ezt a tudományt, és erre áldoz is. Meggyőződésem, hogy ezzel az egésszel a pszichológus-, vagy például a közgazdász-hallgató is nap mint nap szembesül, ha nyitott szemmel jár a világban.
   A szociológia…nagyon másképp lát. Ezt a cikket szabad akaratomból írom, de ez a papír egyik fele. A másik felén a következő áll: engem a környezetem formált olyanná, hogy ezt a cikket írjam. Aki esetleg nem érzi ennek a mondatnak a súlyát, annak átültetném kicsit, és akkor vágjunk a témába:
A demotivált egyetemi hallgatót környezete formálja, abba illeszkedik.
A demotivált tanárt környezete formálja, abba illeszkedik.
A „megélhetési politikát” folytató HÖK-öt az egyetemen/főiskolán a környezete formálja, abba illeszkedik.
[És persze lehetne folytatni a sort, teszem azt, borsodi cigányok, akik lopnak, nos, ők például nem azért lopnak, mert a kleptomániáról kiderült, hogy igazából fertőző. Ők egyszerűen a környezetükbe illeszkednek. De erről majd máshol, máskor…]
   Azok kedvéért, akik a közgazdaságtól lopott neoliberalizmust, mint az élet minden szegmensére kiterjedő ideológiát pajzsként tartják maguk elé, s e mögött vonulnak fel vitatkozni (és mivel évekig ezt csináltam, pontosan tudom miről van szó): nem fogom tépni a számat. Egyszerűen NEM IGAZ az, amit ezek az emberek a szabad akarat kérdéséről gondolnak, én NEM LESZEK éltanuló, ha az osztályban mindenki büdös és ápolatlan, senkinek sincs tanszere, a fele azért jár be, mert délben meleg ebéd van, negyven főre jut egy inkompetens tanár, akit egyébként cca. 10 éve nyugdíjazni kellett volna, és különben is mindenki telibe szarja az egészet. De megsúgom: te sem leszel az.
   Természetesen létezik szabad akarat, de itt ciklikusságba csap át a gondolat; hiszen én magam, itt és most önként írok, mivel az utóbbi két évtizedben eljuthattam odáig, hogy most pont arra gondoljak, hogy írok. És ez a legkevésbé sem az én érdemem, hanem a szüleimé, meg a barátaimé, meg egyébként részben az iskoláé is, meg a véletlené. A dolog, tudjátok, attól igazán súlyos, hogy másoknak ez mind NEM jutott. És ők nem rosszabbak voltak, vagy lustábbak – nálam lustábbnak lenni, na az művészet -, hanem csak másfajta környezetbe kellett, hogy illeszkedjenek. Aki pedig nem illeszkedik a környezetbe, a társadalomba, arra van egy szakmai kifejezés; úgy mondják: szociopata.
   Tekintsük át először is az oktatás funkcióit! „Az ismeretek átadása [szűk értelemben vett oktatás], nevelés [tehát a személyiség fejlesztése], valamint a fiatal nemzedéknek a társadalomba való integációja” (Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába 2006 Osiris). A továbbiakban az oktatás első funkciójával, azaz az ismeretanyag átadásával foglalkoznék - a három terület egyenként is megérdemel egy-egy posztot, de a másik kettő, az ennél még sokkal bonyolultabb kérdéseket vet fel, így igyekszem az általam legegyszerűbbnek vélttel kezdeni.
   A mai magyar oktatási rendszer elsődleges (?) feladatának nem, vagy csak nagyon csekély mértékben tesz eleget. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem kerülnek átadásra az elégséges ismeretek akár a világba való kilépéshez 18 évesen – ez a kisebbik baj – akár a felsőoktatásban való részvételhez. Ezer példa adódik, amely ezt igazolja, az pedig, hogy az évfolyamom jó 50%-a másfél év alatt távozott, és az, hogy ez az arány a TTK-n mostanra 70% lenne, csak a jéghegy csúcsa. [ Kicsit leforditva: van egy input, meg egy output. Ha az output felesleges, minek öltünk bele annyi pénzt/munkát/inputot? Ha kell az az output, akkor miért nem azt kapjuk a végén?] Mindenki tudja, hogy azok az emberek, akikre a társadalom a fiatal nemzedéket 3-18 éves kora között rábízza (igen, az oktatás az óvodában kezdődik), azok az emberek INKOMPETENSEK. Rosszak a tanárok. Ez van, ez egy ilyen világ, gyerekek. A legtöbb középiskolai tanár a saját tantárgyát sem tudja megfelelően! Nem oktatni….nem, a pedagógiai skillhez el se jutunk. NEM TUDJA. Ebben a piszok ciki az, hogy ezt nem tegnap mesélték el nekem, hanem már 16évesen tudtuk, amikor az volt a világ vicce matekórán, hogy ha összeadom a táblán lévő feladatot fejben hamarabb, mint a tanárnő, és benyögöm hangosan, akkor ő ideges lesz, és ha ezt sokáig csinálom, meg csatlakoznak a haverok egy-két beszólással, akkor az óra utolsó 10 (20, 30) perce, az bizony konstans ingyencirkusszá avanzsál. És higgyétek el, mi sportot űztünk ebből.
   Lesznek majd sokan, hogy de az anyukám, meg ott volt a Marika néni elsőmásodikból. Legyünk igazságosak: nekem is voltak jó tanáraim (csekély számú), de ugye nekik két szűrőn kellett átcsúszni ahhoz, hogy most ezt gondoljam róluk. Egyrészt piszkosul tudni az adott tárgyat, mert bizony az érdeklődő, intelligens kamasz az egy olyan állatfajta, hogy az első pillanattól arra játszik, hogy hol lehet megfogni a hatalmon lévőnek a szarvát. Másrészt pedig nyilván az oktatás másik két funkcióját is betölteni alkalmas emberekről kell hogy szó legyen, de a legtöbb versenyző MEGBUKOTT már magából a TÁRGYBÓL, amit TANÍT. És egyetemen sokszor ugyanez van, csak sokkal nehezebb észrevenni, mert deriválni bonyolultabb, mint az ánégyzetbé. Mindez pedig annyit jelent (és itt jön a képbe a szociológia), hogy léteznek ugyan jó tanárok, de a tanárok, akik a társadalmat oktatják, rosszak. Kicsit máshogy: a tanárok, akiket a társadalom kitermelt magából, rosszak. Még egy kicsit máshogy: azok a személyek, akiket a társadalom önmaga reprodukálásának  céljára használ és tart fenn*, nem felelnek meg ennek a célnak. Akkor mi lesz itt később?
   [Prinz Danihoz hasonlóan, mint a 3-4 „budai elitgimnázium” egyikének valamikori diákja, bízvást indulok ki saját élményeimből. Nem azért érzem magam erre feljogosítva, mert én mindent láttam, sem pedig, mert az első kerület, az aztán überfasza. Viszont jogos a feltételezés, hogy a nyolcadik kerület, az bizony rosszabb, BAZ megye meg még rosszabb oktatási szempontból, tehát…]
   Hogy is tanítanának meg nekem valamit, amit maguk sem tudnak? Miért tudnák, ha nekik sem kellett megtanulni sosem? Az egyetemen sem, mert a tanárképzés ugye alulreprezentált. Ki megy tanárnak? x számú elhivatott ifjonc, és mondjuk 3x (3?) számú olyan, akit nem vettek fel máshová. Íme akkor kettő a szerintem legégetőbb, legsürgősebb problémák közül:
    •    a tanárképzésekre nagyon-nagyon könnyű bejutni, pedig a LEGNEHEZEBBNEK kellene lenni, hiszen nyilvánvalóan egy szűk elit képes arra, hogy ennyire* felelősségteljes pozíciót töltsön be
    •    jelenleg annyi helyre felvételizel, ahányra akarsz – „odaírok a papír végére valami tanári szakot, legalább valahova biztosan felvesznek” magatartás
   És ugye az egyetemen, később pedig a munkahelyen is van egy közeg, amelybe illeszkedünk. Adott esetben elhivatott, fiatal, tettre kész tanárként bekerül valaki egy tanáriba, ahol…
   Amiről valamiért mindenki elfeledkezik, amikor az oktatás kerül szóba, hogy „tanárnak születni kell”. Ha születni nem is, de szocializálódni mindenféleképp – ergo vannak, akik alkalmasak tanárnak, és vannak, akik nem. Az alkalmasak közül azok, akik nagyon akarnak tanárok lenni, ŐK kellene hogy a jövő pedagógusai legyenek! – bár az alkalmasság és az akarat gyakran korrelál, hacsak az ember nem olyan problémák közepette él, mint a fentebb felsorolt kettő, amelyek ennek az egésznek a természetes kiválasztódását megszüntetik.
   Az óvónő, az általános- és középiskolai tanár, az egyetemi oktató – bennük az a közös, hogy pedagógusok. A pedagógia annak a tudománya, hogy hogyan lehet embereknek dolgokat megtanítani. Az oktatásban részt vevő pedagógusok általában a legcsekélyebb mértékben sem értenek ahhoz, hogyan kellene bármint megtanítani – amennyiben ugye, egyáltalán van nekik miből válogatni. Mert ugye, ilyen posztmodern vicc, hogy őket sem tanítják meg erre mások, legalábbis pedagógus-hallgatók óraszámainak arányait ismerve maga a PEDAGÓGIA egyáltalán nem kap hangsúlyt a képzésben. Ez pedig gyászos.
És amiről azért nem írtam, mert iszonyú hosszú lenne:
    •    az átadni kívánt ismeretanyag szükségességéről
    •    az átadni kívánt ismeretanyag összeállításáról
    •    az átadni kívánt ismeretanyag iszonyúan elavult voltáról
    •    az átadni kívánt ismeretanyag kapcsán arról az érdeklődésről, amelyre az számot tarthat, holott a diákokat a kutya sem kérdezte meg soha, mit akarnak tanulni.

 
22

A levelezősök csak órán tanulnak?

Ellenőrző , 2010.04.12. 08:00

A tegnapi posztunkra érkezett kommentek közül emeltünk ki egyet, ami a nappali-levelező oktatás közötti eltéréseket hasonlítja össze. A levelezős nehézségét abban látja, hogy közel azonos tananyagot kell kevesebb óraszámban, munka és család mellett megtanulni, a vizsgán pedig senki nem kérdezi, hogy nappalis, vagy levelezős-e az illető.

 

Azért ez a levelezős-nappalis dolog erősen intézmény és tanár függő szerintem. A levelező képzés sajátossága, hogy ugyan azt az anyagot fele/harmada óraszámban adják le. (néhány estben viszont alig kevesebb)Ez természetszerűleg azzal jár, hogy kevesebb idő jut a diákokra, ráadásul a levelezők nagy része nem főállású diák, ezért a rendes tanítási időn túli tevékenység is a 0-hoz konvergál erősen.

Ahol én tanultam levelezőn, ott volt minden, beleszaró tanár, ugyanazt követelőző tanár mint amit a nappalisoktól, kevesebbet számonkérő, stb.

Volt olyan szakmai alaptárgyat oktató, amin rendesen hasaltak el az emberek nappalin és levelezőn egyaránt. Közölte az első konzultáción, hogy mivel maguk levelező diákok nincs idő leadni az anyagot csak az elméletet. Közben minden konzultációs alkalom során 5 órán keresztül 2x elmesélte ugyan azokat a sztorikat. Szóval nem is igazán akarta. Természetesen volt is hatalmas bukási arány. (a követelmény ugyan az mint nappalisoknál) Aki autodidakta módon megtanulta annak volt esélye.

De ugyanakkor vannak olyan tanárok is akik viszont a szűkös idő ellenére is át akarják adni a tudást, s át is tudják, nem is kevesen.

Ami az anyagi vonzatot illeti, a tanár az óraszám és hallgató szám alapján kapja a pénzét, tök mindegy, hogy nappalis óra vagy levelező. Viszont az intézménynek érdeke a levelezős diák, mert PÉNZ-t hoz.

A konklúzióval nem értek egyet. Természetesen a nappalis képzésen főállású diáként, főleg ha a hallgató akarja is csinálni több tudást lehet megszerezni. A levelező diák viszont az életkora, élettapasztalata, szakmai tapasztalata miatt rendelkezik egyfajta alaptudással. Nekünk azt mondták a tanárok, hogy levelezőket jobban szeretik, mert ők tudják, hogy miért vannak itt, tanulni jöttek ide, míg sok nappalis csak bejár.

Levelezőn könnyebb-e elvégezni? Hát nem biztos egyáltalán. A követelmények az esetek többségében ugyanazok mint a nappalisoknál (nincs külön levelező, meg nappalis vizsga) Az államvizsgán se kérdezi senki, hogy te most mi vagy. S ezt munka , estlegesen + család mellett teszed, kevesebb óraszám mellett.

Sok negatív tapasztalatod szerintem abból jön, hogy Bsc-Msc úttőrő voltál. pár év múlva, vagy talán már most is, ha most kezdenéd el sokkal kevesebb ilyen irányú tapasztalatod lenne (pl a tanár nem tudja mit kell leadni a tárgy keretében)

De hangsúlyozom, hogy ez szerintem intézmény függő.

 
73

Levelezőn nem tanítanak?

Ellenőrző , 2010.04.10. 12:30

Levélírónk a nappalis és a levelős képzést hasonlítja össze, saját tapasztalatai alapján. Véleménye szerint, aki minőségi képzést szeretne, az ne levelezőn keresse, a tanárokat nem nagyon érdeklik a levelezős diákok. Olyan is előfordult, hogy az egy tárgyra szánt 4 alkalomból az első kettőn nem jelent meg a tanár, az utolsón pedig vizsgát íratott.

 

Kedves Ellenőrző blog!

 
 
Szeretnék az elmúlt napokban megjelent írásokhoz egy kevéske kiegészítést is tenni, a saját véleményem és meglátásaim, tapasztalataim alapján.

1. Bsc

Az országban az első tizenpár diák között voltam, aki BSC képzésben részt vehetett. Az érintettek ugyan hamar rájöhetnek, hogy ez megyik egyetem, és melyik jelzett szakja (ugyanis összesen 8-an végeztük el a Bsc-t 3 év alatt a 108 indult főből...).

A Bsc képzést nappali tagozatosként végeztem el, és megvallom őszintén - kövezzetek meg ezért - nagyon tetszett az új képzési forma. A régi képzéshez képest a tárgyaink kicsit át voltak rendezve, újabb/modernebb tantervünk is volt, pár újabb, érdekes órával (illetve kötelező tananyaggal).

Az oktatók közül sokan nem igazán tudták, hogy mivel kellene másabb anyagot tanítaniuk - ez okozott is pár kisebb-nagyobb problémát. Pl. az egyik tantárgyunkat egy külsős előadó tartotta. A tantárgy anyaga különbözött a már korábbi, osztatlan képzésben szereplő tananyagtól, minket mégis velük együtt kezeltek előadás/gyakorlat/zh/vizsga szinten. A szerencsénk az volt, hogy a vizsga előtt én időben figyelmeztettem a tanárt, hogy a tananyag bizonyos része ránk nem vonatkozik - ő utánajárt, elfogadta, és abból a témakörből tényleg nem kérdezett minket. 

2. Msc

Az alapképzés után teljes munkaidősként kaptam állást, így az Msc képzést már levelezőn kellett elvégeznem. Ami nagyon felháborított - és itt szólnék hozzá a 2010 04. 08-is post tartalmához -, hogy amíg a Bsc képzésen normálisan kezeltek minket, és oktatni/tanítani akartak minket, addig a mester képzésen, levelezőn nem is érdekeltük a tanárokat. 

Mikre is gondolok?
- levelezősként nem kaptunk részletes listát arról, hogy mely tantárgyak kötelezőek, kötelezően választhatóak, vagy választhatóak számunkra (míg Bsc-n rögtön első napon a kezünkbe nyomtak egy részletes tájékoztató füzetet)
- sajnos a  választható tárgyak csak nevükben voltak választhatóak, mivel lehetőségek nem voltak, pontosan annyi tárgy volt meghirdetve, hogy a 120 kreditet tudjuk teljesíteni, azaz mégis csak választhattunk, mert vagy felvettük, és lediplomáztunk, vagy nem...
- tantárgy felvételi időszakban nem hirdették meg a tantárgyainkat, csak akkor, amikor már lezárult a tantárgyfelvétel, ami ugye plusz pénzt jelentene, hogy a tárgyakat felvehessük. Szerencsére velünk ilyenkor kivételt tettek, és nem kellett.
- az óráink tömbösítve voltak, de azok időpontjátminden félévben az első kurzus időpontja előtt 1 héttel tudtuk meg (ez elég problémás volt, lévén mindenki dolgozó ember volt, és valahogy a főnökkel is meg kellett beszélni, hogy mikor lesznek óráink...)
- átlag 4 alkalom jutott egy tantárgyra (egy alkalom 3-4 órát jelentett), ami akkor volt problémás, amikor a tanárt nem érdekeltük, első két alkalmon nem jelent meg, a 3.-on tartott egy órát, majd közölte, hogy másnap a 4. alkalmon vizsgát irat...
- a nappalisok hozzánk képest nagyságrendekkel jobb oktatást kaptak eközben, illetve velük foglalkoztak is a tanárok
- volt olyan tantárgyunk, ahol a gyakorlaton lego robotokkal kellett volna foglalkoznunk, illetve azok programozásával (Bevezetés a robotikába), a tanár viszont közölt velünk, hogy sajnálja, de a nappalisok megkapták az összes lego mindstorms készletet, ezért mi játszunk valamelyik robotos szimulációs játékkal (ajánlott volt a Nero, vagy a MS robotics), és a mentett állásért cserébe kaptunk érdemjegyet (5-öst), mellékesen ez a tárgy érdekelt volna leginkább az egész mesterképzésből...
- összesen 600.000 Ft-ba került a 4 félévnyi képzés + utazási költség ( 4*4 alkalom, alkalmanként átlag 16.000Ft = 256.000Ft), és bevallomm őszintén a Bsc alapokhoz képest szinte semmi újat nem tanultam (amit tudnék is használni a való életben, vagy a munkámban...)

3. Konklúzió

Szerintem ha valaki minőségi képzést szeretne, akkor ne levelezősön keresse. A tanárok hozzáállása mögött pedig az áll, hogy egy nappalis diák után több fejpénz jár nekik, mint egy levelezős, fizető (!!!) hallgató után - ezt az egyik egyetemi tanárom közölte velünk... -, ezért nem is fogja őket érdekelni az adott diák igénye. Ha valaki viszont diplomát szeretne mihamarabb, minél kevesebb tanulással, akkor fizessen! Ugyanis a legtöbb vizsgán fele akkora tudással, mint egy nappalis, jobb jegyet lehet elérni (ez a hallgatók/tanárok hozzáállása miatt is van - "Ha már fizetek, akkor minimum a 2-es!").


 
125

Megoldás-e a tandíj?

Ellenőrző , 2010.04.08. 08:00

Utolsó részét olvashatjuk a tegnap-tegnapelőtti posztnak. Fő témája a tandíj bevezetésének szükségessége, véleménye szerint önmagában a tandíj nem lenne megoldás, hiszen a mai fizetős szakokon sem magasabb a színvonal az államilag finanszírozottnál.


A fizetős egyetemről
 
Ilyen előzmények után jelentkeztem az egyik nevesnek tartott egyetemnek a Természettudományi Karára, normál BSc szakra (direkt nem írom a lenti sorok miatt azonosíthatóan melyik egyetemről és melyik szakról van szó.). Úgy gondoltam, hogy pályát kell módosítanom, valamint kicsit pihenni is ideje lenne. Talán elítélhető vagyok érte, de van félretéve 7 millió forintom és úgy gondoltam, hogy befektetem egy komoly pályamódosításba. Sok ismerősöm tartja ezt hülyeségnek, de ha a 7 millió forint felemésztődik 5 év alatt, akkor is a havi keresetkülönbség alig 1,5 év alatt vissza fogja hozni.
 
Nekem tandíjat kell fizetnem, nem is keveset. Sokan ettől várják, hogy a magyar felsőoktatás helyzete jobbra fordul. Hát akkor jelentem: hiába fizetek, semmilyen minőség iránti elvárásom nem tudom érvényesíteni. Pedig próbáltam!
Azért TTK-ra mentem, mert ott látok olyan szakterületet, ahol normális összegű fizetéshez juthatok. Nem mellékesen tanárként is természettudományi tárgyakat tanítottam (nem ugyanazt, amit most tanulok, de rokonterületek).
 
Szeretnék írni arról, hogy milyen egy ilyen patinás egyetemen tanulni. Sajnos ez már nem az, ahova anno én jártam! Olyan gyenge oktatóink vannak (őszinte tisztelet a kevés kivételnek), hogy érzékeltetni is nehéz. Értem, pedagógiai, andragógia, didaktika meg hasonló nem fért bele a képzésükbe, ezért nem tudnak logikus, érthető, összefüggő előadást tartani. A gyakorlatokon olyan helyzeteket nem tudtak megoldani, ami a legrosszabb tanárnak tartott exkollégámnak is gond nélkül ment volna. Ha úgy vezettem volna órát, ahogy itt a legtöbb oktató, akkor nagyon hamar utcára kerültem volna egy középiskolából.
Nem hiszem, hogy a diákok gyenge mivolta teszi ilyenné a légkört. Én olyan hallgatókat látok magam körül, akikkel öröm lenne foglalkozni. Hiába aránylag alacsony a felvételi ponthatár, a felvettek pontátlaga relatíve magas. A hallgatók nagyobb részének van nyelvvizsgája, van emelt szintű érettségije, de akinek nincs, annak is olyan alapos tudása van, hogy néha csak ámulok. Némelyik még olvasni sem tanult, amikor én már gimnáziumi diákként foglalkoztam például azzal a területtel ahova együtt járunk. Ezek a hallgatók meg egyből tudják a válaszokat, a beszélgetések során egyre inkább csak csendben maradok. Egy-egy kivételével mind olvasott a szakirodalmat tekintve, mindegyik tud viselkedni, mindegyik szorgalmas, öröm lenne nekik órát tartani.
Mégis, vannak tárgyak, ahol hihetetlen nagy a bukásarány. Egy sokak által ismert, a felsőoktatás (nála ez =hallgatók) minőségére panaszkodó oktatónál volt egy gyakorlati kurzusom. 24-en voltunk a csoportjában, 6-an mentünk át! Ketten ötössel, négyen kettessel. Következmény? Semmi. Hülyék a hallgatók – mondta. Ott voltam minden órán és amit művelt az nem tanítás. Nálam pár évvel fiatalabb, a szülei mosnak rá (én 19 éves korom óta egyedül élek), de azt gondolta 18-20 éves vagyok és amikor panaszkodtam arra, hogy nem értek valamit, kioktatott, hogy tanulni kell. Mondta, hogy osszam be jobban az időmet, amúgy is meg kell tanulni, ha egyszer érett felnőtt akarok lenni. Empatikusan közölte, hogy a hirtelen rámszakadt nagy szabadsággal kell tudni bánni. Az eltelt pár hónap alatt azonban minden órát rutinból tartott (egy sok órát tartó tanár kiszúrja ezt), nem válaszolt SOHA a hallgatók kérdéseire.
Ahogy jeleztem is, ez sok oktatóra jellemző.
A tömegképzés teszi?
Aligha. A gimnáziumi oktatásra is rátört a tömegképzés, mégis megoldottuk. Sokkal nagyobb óraszámmal, sokkal nagyobb terheléssel, sokkal kevesebb pénzből megtettük. Ám a legválságosabb időkben sem okozott gondot senkinek normálisan megtartani az órát, válaszolni a diákok kérdéseire, segíteni mindenkinek fejlődni.
Ha mi, túlnyomórészt doktorival nem rendelkező tanárok erre képesek voltunk, akkor ezek a fokozatot szerzett nagyon okos emberek erre miért nem képesek? Hogyan lehet az, hogy a saját tudományterületükhöz tartozó kurzusokat olyan zavarosan, értelmetlenül vezetik? Nem tudnak előadást tartani? Órát vezetni?
Ha e miatt veszít el sok hallgató egy-egy államilag támogatott félévet, akkor vajon miért nem kérhet a hallgató kárpótlást?
Ne legyen félreértés, látom, hogy a tömegképzés szükséges velejárója, hogy oda nem valók is bejuthatnak. OK, rendben, van ilyen. Most viszont nem az ilyenekről van szó. Soha nem tudom elképzelni, hogy egyszer azt mondjam, hogy olyan gyengék a diákjaim, hogy nem tudok nekik előadást tartani vagy órát levezetni, de itt normális diákokról van szó.
Úgy érzem, hogy a TTK BSc hallgatói kísérleti nyulak. Az oktatók és a vezetők is látják, hogy valami nem jó, mégsem tesznek semmit. Mellékesen: annyi tárgyat kell felvenni, hogy igazi elmélyülésre (mindegyikből) nem marad idő. Persze hülye vagyok, mert bejárok az előadásokra, pedig többségük időpazarlás. Nincs értelme, mert nem tartja meg rendesen az oktató (nem is képes rá). Bejárok gyakorlatokra, de semmit nem segítenek fejlődni. Otthon hajnalba nyúlóan tanulok, olvasom a különböző könyveket, jegyzeteket, mert az egyetemen alig kapok segítséget alapdolgok megértéséhez.
Vannak persze kivételek. A kivételek közt 50 feletti egyetemi tanár és huszonéves tanársegéd is van és tényleg hálás vagyok nekik. Érdekes, ők tudnak előadásokat tartani, készségesek, tudnak válaszolni. A rossz példa is nagyon vegyes korosztály, tehát nem igaz, hogy az 55 éves docensnél jobb felvenni a tantárgyat, mert a vele egy Tanszéken tanító 24 éves doktorandusz mérföldekkel lehagyja. Ezt a doktoranduszt láttam amúgy didaktikai könyvet olvasni a villamoson, talán ez is számít valamennyit.
 
Rövidre zárva: fizetős hallgató vagyok, próbáltam érvényre juttatni a minőség iránti igényem, de ugyanazt a soha nem működő selejtes vackot kapom, mint az államilag támogatott hallgatók.
Be kellene vezetni, hogy akár fizetős, akár államilag támogatott valaki, valamilyen körülmények esetén lehessen „visszaigényelni” a félévet, ha alkalmatlan oktatók miatt veszít az ember. Nem hiszek abban, hogy rá kellene kenni a nagy hallgatói létszámra vagy a reformokra az alacsony színvonalat. Sokkal egyszerűbb megoldásom van: aki nem tud előadást tartani, aki nem tud csoportokat tanítani, aki nem ért a tantárgyhoz, az ne kerülhessen olyan szerepbe, hogy mégis ilyet kelljen cselekednie.

 
38

Megéri-e tanárnak lenni?

Ellenőrző , 2010.04.07. 08:00

Tegnapi posztunk folytatása a következő bejegyzés, a pályaelhagyás okairól ír levélírónk. Pluszórákkal elfogadható összeget lehet hónapvégére félretenni, különösen, ha az embernek nincsen ideje elkölteni az elfoglaltságai miatt.

 
Pályaelhagyás
 
 
A tanári pályát mégis el kellett hagynom. 29 éves vagyok. Az utóbbi években annyira lekötötte a munkám az időmet, hogy szó szerint igaz: nem volt időm a pénzemet költeni. Egy kis vagyon halmozódott fel a bankszámlámon és nem maradt annyi időm sem, hogy valami normális helyre tegyem. Elgondolkodtam azon, hogy vajon megéri-e így élni? Lehet, hogy kiégtem, de lassan 30 éves vagyok és az elmúlt pár év életstílusába a gyermekszülés, a házasság egyáltalán nem fért bele. Valamikor 35-36 éves koromra jó lenne családban élni, de így, ilyen időbeosztással nem lehet gyermeket nevelni és háztartást vezetni.
 
Az iskolai keresetemről nem szívesen írok, értelemszerűen több elfoglaltságom volt az utóbbi időben, meg a magántanulóim is kissé megdobták a bevételeim. A nappalin sokan irigyek voltak azért, hogy nekem van másodállásom, de igyekeztem nem foglalkozni velük. Nem tudtam és most sem tudom ezeket a kollégákat mintának tekinteni. Úgy érzem, hogy megdolgoztam a pénzemért, nem költök hülyeségekre, nem züllök, normális, lelkiismeretes vagyok, miért rendellenes, hogy van pénzem?
 
Másfelől egykori gimnáziumi padtársam vegyészmérnöknek tanult és abban is dolgozik. Az én irigyelt fizetésem ötöde az övének. Hát, ez elgondolkodtatott. Ugyanolyan tanulók voltunk, ugyanannyira lelkiismeretesek, ő kevesebbet dolgozik, mégis neki jobban megy. Életkörülményeink nem összehasonlíthatóak. Nekem a túlterhelésből adódóan számos egészségügyi gondom van, őt meg óvja a munkahelye. Úgy gondoltam váltanom kell, nem akartam olyan lenni 10 év múlva, mint a rám irigy kolléganők.
Ahogy eddig írtam, szerettem tanítani, hiányzik is, de muszáj volt kilépni. Megjegyzem: igen, vannak a pályára nem való pedagógusok, vannak rossz iskolák, de jó vezetéssel lehet jó iskolát működtetni!

 
29

Ember is lehetett volna sok tanárból?

Ellenőrző , 2010.04.06. 08:00

Levélírónk egy többrészes posztban meséli el saját történetét, tanárrá válásától kezdve a szinte kötelezően bekövetkező pályaelhagyásig. Pályamódosítása során -magasabb fizetés és jobb munkakörülmények hatására- országunk egyik patináns egyetemén tanul, de a tapasztalatai döbbenetesek. Felkészületlen, motiválatlan oktatók, silány képzés.

Az első részben egy lelkes pályakezdőről olvashatunk, aki lelkesen, felkészülten végezte a munkáját, a diákok eredménye is ezt támasztotta alá, mégsem becsülték meg az iskolában.

 
Kedves Ellenőrző blog!
 
 
Egy ideje olvasom a blogon a leveleket és a hozzászólásokat. Legszívesebben azonnal írtam volna, de megpróbáltam megvárni, amíg lecsillapodom. Főleg a magyarországi felsőoktatásról szeretnék írni, mint érintett.
 
 
Magamról
 
29 éves, 2004-ben diplomázott, 2003-tól tanító tanár vagyok. Budapest egyik normális gimnáziumában tanítottam a múlt tanév végéig. Szakmai múltam nem túl tekintélyes. 1997 óta voltak rendszeresen magántanulóim. 2001-ben már hetente 4 órát tartottam (nem pénzért, hanem csak "gyakorlásból") a közoktatásban, főleg korrepetáló órákat, 2003-ban pedig egyből fel is vettek a szerzett diplomámnak megfelelően tanárnak, egy hozzám közeli gimnáziumba. Nekem akkoriban nem tűnt furcsának, hogy 20 hónapot dolgozom ingyen azért, hogy egy nem túl jól fizető állásra felvegyenek.
 
Miért mentem tanárnak? A gimnáziumban végig 5-ös voltam, minden tantárgyból ötösre érettségiztem. A gimnáziumomra nem akarom azt mondani milyen szuper volt, de minden szempontból a jobbak közé tartozott, nem ingyen vagy szociális okokra hivatkozva adták a jeleseket. Úgy gondoltam (17-18 évesen), hogy olyan munkát akarok majd végezni, amivel segítek normálisabbá tenni az országot (írom: 17-18 éves voltam). Ezért mentem tanárnak, de szinte bárhova bejutottam volna. Kissé furcsa volt, hogy amikor érettségi után találkoztam egykori igazgatómmal, akkor miért mondta sajnálkozón, hogy "pedig ember is lehetett volna magából". Mindenesetre rosszul esett és amíg mások az egykori gimijükbe mentek vissza dolgozni és nagy ívben elkerültem.
 
 
Tanári munka
 
Itt sokat kritizálják a tanárokat. Nekem is voltak rossz tanáraim, meg olyan kollégáim, akik szerintem nem alkalmasak a pályára. Engem a volt gyenge tanáraim példája nagyon ösztönzött arra, hogy jól tanítsak, jól neveljek.
Budapesten, belvárosi, "nem túl elit" intézményben dolgoztam 2001-től 2009-ig. Mellette mindig volt legalább 3-4 magántanulóm és az utolsó 4 évben pedig esti-levelezőn is tanítottam.
 
Fiatal nőként SOHA nem volt gondom a fegyelemmel. Normálisan öltözködtem, komolyan vettem az általam tanított tantárgyakat, mindig időre javítottam a dolgozatokat, érthető és lendületes órákat tartottam. A nappalin ez nem volt gyakori, mindig mondták a kollégáim, hogy ki fogok égni, meg nem érdemes ennyi energiát fektetni az egészbe.
A diákok viszont figyeltek, együttműködtek. Még az a diák is, aki nagy általánosságban csak akkor tudott viselkedni, amikor veszélyben érezte magát, nálam normális volt. Igaz, hogy az órák rendje érdekében néha négyszemközt kellett beszélgetnem egy-egy antiszociális diákkal a folyosón, de ezt természetesnek gondoltam. Az esti-levelezőn viszont számos olyan kolléga volt (és van most is), akik mondhatni kedvtelésből mentek be tanítani. Ők hozzám hasonló mentalitással rendelkeztek, ott nem voltam fehér holló. Életem eddigi legjobb négy éve volt. Hozzáteszem, sokkal egyszerűbb volt a 20-25 éves felnőttekkel, mivel nekik voltak iskolai kudarcaik, képesek voltak értékelni azt, hogy a tanári kar normális, érthető órákat tart nekik.
A fegyelemtartásnak nálunk volt intézményi háttere és szerintem ez sok helyen hiányzik. A nappalin nem lehet kirakni valakit úgy, mint az estiből, ezért alapjában véve nagyon szigorú rendszer működött. Minden fegyelemsértésért szankció járt. Ha a fegyelemsértés valamilyen jogszabályt sértett, akkor abból eljárás lett. Ennek az volt a lényege, hogy az iskola elkötelezte magát, hogy akármilyen kicsinek látszó ügyben is rendőrségi feljelentést tesz, mivel az iskola nem tolerálhat ilyet hallgatással. Ide az apróbb lopásoktól kezdve a garázdaságon át a testi sértésig minden belefért. Az első két eset után megtörtént a radikális változás, a legreménytelenebbnek látszó diák is érdekes módon megváltozott.
Itt nem akarom leírni, de volt egy házon belüli szankció. Ha bármely diák órai fegyelmezetlensége (amiért ugye nem lehet feljelenteni) gondot okozott, akkor az iskolai előírás nagyon egyszerű rendelkezést tartalmazott erre az esetre. Bár annyira nem szerettem a nappalis vezetőséget, de egyszer sem kentek el ügyeket, mindig érvényesítették a leírtakat és gondolom ez is közre tudott abban játszani, hogy a diákok rendkívül fegyelmezettek voltak.
Soha nem volt gondom abból, hogy fiatal nő vagyok, legalábbis a diákokkal ebből nem volt probléma. Normálisan öltöztem, nem kihívóan, emberileg is kedveltem a diákokat, segítőkész voltam. A 40-50 közötti (amúgy házas) férfikollégáim néha erőszakos udvarlása és pár kolléganőm irigykedése több gondot okozott, mint az órai fegyelem. Soha nem kezdtek ki velem a diákok, bár iwiwes regisztrációmra meg iskolában megadott emailemre rengeteg névtelen szerelmes levelet kaptam.
Az eredményeim - amennyiben az enyéim - elég jók voltak. Azok az osztályok amelyek nálam végeztek, meglehetősen erős érettségit raktak le. Az Oktatási Hivatal által közzétett statisztikák szerint a nappalis osztályaim mindig az országos érték felett vizsgáztak (középszinten és emelten is), az esti-levelezőn pedig az országos nappali átlagot mindig megugrották, ami szerintem valamit elárul. Nem ezek alapján akarom magam minősíteni, de azt hiszem kijelenthetem, hogy nem vagyok rossz tanár.
 
 folyt. köv.

 
91

Bővebben az amerikai egyetemekről

Ellenőrző , 2010.04.05. 08:00

Prinz Dani legújabb levelében alaposabban megismertet minket az amerikai egyetemekkel, megtudhatjuk tőle, hogy a nagy vizen túl sem fenékig tejfel az élet, de egy jobban átgondolt és gördülékenyebben működő rendszerrel ismerkedhetünk meg.

 

Bővebben az amerikai egyetemekről

Az előző az amerikai oktatással foglalkozó cikkemre több, az amerikai egyetemekről érdeklődő és a brit intézményekkel foglalkozó hozzászólás is érkezett, úgy gondoltam, hogy írok két cikket ezekről is. Nyilván nem tudok mindent róluk, de mivel két évet töltöttem Walesben, és egyet Amerikában, és mind a két helyen keresztülmentem a teljes felvételi eljáráson és láttam valamennyit az egyetemek életéből, pár érdekességet azért ki tudok emelni.

Alapvető szerkezeti elemek

Az egyetemi képzés két részre tagolódik. Az úgynevezett undergraduate oktatás négy évig tart, és egy bachelor fokozat megszerzésével végződik. Magyarországtól eltérően ezzel már dolgozni is lehet, sőt a legtöbb diák nem is tanul tovább. Szintén eltér a hazai gyakorlattól, hogy több szakmát nem lehet undergraduate szinten tanulni, így például a középiskolából kikerülve nem tudsz orvosi vagy jogi tanulmányokat folytatni. Ezeket csak graduate szinten tanítják, a nagy egyetemeken van medical school és/vagy law school. A bachelor fokozat megszerzése után, munkatapasztalattal vagy anélkül tanulhatsz tehát tovább, egy medical school-ban, egy law school-ban vagy egy graduate school-ban, ha mesterfokozatot, majd PhD-t szeretnél. Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert otthon elhangzik, hogy az úgynevezett bolognai rendszer hülyeség, és az alapképzéssel nem lehet elhelyezkedni. Szerintem inkább az lehet a probléma, hogy az osztott képzés nem jól működik nálunk, nyilván részben azért, mert új dolog. (Az is probléma, hogy mindenki, aki pár évvel ezelőttig járt egyetemre mesterfokozattal rendelkezik, így persze hogy esélytelen, akinek csak alapdiplomája van. Gyakran látok olyan álláshirdetéseket, amelyeknél nyilvánvalóan nincs szükség mesterfokozatra, de miért ne követelné meg a munkáltató, ha megteheti.) Szóval, az alapképzés itt négy éves, a graduális oktatás pedig szakmától függ, a jogi képzés hároméves, az orvosi négy, az általános PhD-képzésen általában két évig vannak óráid, és utána három év alatt írsz disszertációt.
Az alapképzésről

Mint mondtam, a négyéves alapképzés egy bachelor fokozat megszerzésével végződik. A legfontosabb eltérés az európai egyetemektől, hogy nem csak olyan dolgokat tanulsz, amik a szakodhoz kötődnek, sőt, amikor felvételizel nem is egy bizonyos szakra jelentkezel. Ez egyetemtől is függ, de az amerikai egyetemek célja az általános tudás terjesztése. Ez jól, hangzik, de mit is jelent a gyakorlatban? A legjellemzőbb a négy év – nyolc félév szerkezet (vannak egyetemek, ahol harmad-, illetve negyedévek vannak), és minden félévben négy kurzusod van. Ez összesen ugye 32, aminek mondjuk, hogy a fele kötődik a szakodhoz, a többit pedig többé-kevésbé magad választod. Én például közgazdaságtant szeretnék tanulni, most az öt órámból mégis csak kettő (matematikai mikróökonómia és lineáris algebra) köthető ehhez szorosan. Az előző félévben tanultam franciát és angolt is például. A szakodat a második év után választod ki, amikor már sok mindent kipróbálhattál. Természetesen a szakon belül vannak megkötések, de ezek sem összehasonlíthatóak a magyarországi egyetemi oktatással, például az én egyetememen a közgazdász szakon kötelező tárgy öt van (Bevezetés a közgazdaságtanba, Középszintű mikróökonómia, Középszintű makróökonómia, Ökonometria, Analízis), és ezen kívül még négy-öt közgazdasági tárgyat magadnak kell választanod. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez-e a jobb rendszer vagy az európai, csak a különbségekre szeretném felhívni a figyelmet. (Ez válasz azokra a hozzászólásokra, amik azzal vádoltak, hogy buta módon az amerikai oktatást preferálom a hazaival szemben. Szerintem mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is.)

Melyik egyetemekről beszélünk?

Körülbelül 4300 egyetem van az Egyesült Államokban – ez a szám önmagában is megdöbbentő, de főleg azért fontos, hogy lássuk, nagyon nehéz lenne egy cikkben jellemezni az összes egyetemet. Szerintem ennek értelme sem lenne, mert a legtöbb egyetem nem túl érdekes a magyar olvasónak. Szóval alapvetően az egyetemek két csoportjáról érdemes beszélni: a nagy egyetemekről és a kisebb liberal arts college-nak nevezett, magyarul (szerintem félrevezetően) főiskolának fordított intézményekről. A nagy egyetemek között megkülönböztethetünk állami és magánegyetemeket. A nagy állami egyetemek közül a legjobbak talán a University of California - Berkeley és University of California - Los Angeles, jónak számítanak még például a virginiai, a michigani és a wisconsini állami egyetemek is. A magánegyetemek között olyanokat kell megemlíteni mint a Massachusetts Institute of Technology, a University of Chicago, a Harvard, a Princeton, a Yale vagy például a California Institute of Technology. A kis egyetemek között a legelismertebbek a Williams College és az Amherst College. A legfontosabb különbségek a két típusú egyetem között a diákok száma (a nagy egyetemeken 6-7 ezertől felfelé, a kicsiken mondjuk 3 ezerig) és az, hogy csak a nagy egyetemeken folyik érdemben graduate képzés. Mindkét egyetemtípusnak vannak előnyei és hátrányai is. A nagy egyetemek koncentrálódnak a legjobb kutatók, viszont a kicsiken van a legjobb oktatás. A nagy egyetemeken fogsz Nobel-díjasoktól előadásokat hallgatni, a kicsiken viszont együtt vacsorázhatsz a professzorokkal, akik szintén elég komoly emberek. A továbbtanulás (law school, medical school, graduate school) szempontjából is mind a két típus jó lehet, és sok híres ember került ki a Harvardról és az Amherstről is.

Tandíj és felvételi eljárás

A legtöbb ember az amerikai egyetemekről szerintem a horribilis tandíjakra asszociál. A fentebb említett egyetemek mindegyikén 50 ezer dollár feletti tandíj van, bár az állami egyetemek lényegesen olcsóbbak, ha az adott állam lakója vagy. A magas tandíjat több dolog is magyarázza, főként az, hogy ebben benne van a lakhatás és az étkezés is, nem túl rossz körülmények között. Tehát ha a brit egyetemek kevesebb, mint négyezer fontos tandíjára gondolunk, akkor ehhez adjuk hozzá a megélhetést, és máris sokat csökkent a különbség. A másik fontos tényező, hogy az európai ingyenes vagy olcsó egyetemi oktatás mögött hatalmas állami támogatás áll. Kérdezzük csak meg az Európai Unión kívüli ismerőseinket, mennyiért tanulhatnak az Egyesült Királyságban. Igen, a válasz egy hatalmas szám lesz, sokkal több, mint amennyit mi fizetünk. Szakmától függően, 10 és 20 ezer font közötti összegről beszélünk. Na így már körülbelül ugyanott tartunk.
Fontos dolog az is, hogy az amerikaiak nagy része befektetésként tekint az egyetemre, és bizonyos szempontból igazuk van. Hiszen megéri sokat fizetni, ha utána tényleg magas fizetést kapsz majd. Ami talán még ennél is fontosabb lehet a hazai olvasónak az az ösztöndíjak rendszere. Azok az amerikai egyetemek, amelyeket itt említettem, ha szeretnék hogy odajárjál olyan ösztöndíjat fognak neked adni, hogy megengedhesd magadnak. Én is idejárok, és a megélhetést is beleszámolva nem igazán kerül többe, mint egy budapesti egyetem kerülne, pláne ha Budapesten mondjuk albérletet szeretnék.

Itt most szeretnék egy kis kitérőt tenni az esélyegyenlőségről, amiről majd később hosszabb cikket is szeretnék írni. Senki nem állítja, hogy teljes lenne az esélyegyenlőség, sőt még azt sem, hogy lehetséges. Természetesen mindig meghatározza a lehetőségeidet a családi háttered, hiszen befolyásolja a rendelkezésedre álló információkat, de például azt is, hogy megengedheted-e magadnak, hogy négy évet az egyetemen töltsél munka helyett. Hiszen az oktatás valós költségeihez hozzá kell számolnunk az elveszett keresetet is például. Erről a kérdésről nagyon sokat lehet vitatkozni, és még fogok is róla írni egy másik cikkben, de azt szögezzük le, hogy nem ringatom magamat abba a hitbe (sok más emberrel ellentétben), hogy csak a saját érdemem lenne, hogy itt tanulhatok, és ez független a családi hátteremtől. Nyilván az, hogy milyen értéket képviselt nálunk otthon a tanulás, a külföldön tanulás és az, hogy például nem kell eltartanom a családomat mind hozzájárulnak a lehetőségeimhez. Pusztán arra akarom felhívni a figyelmet, hogy nem kizárólag a nagyon gazdagok kiváltsága, hogy ilyen egyetemeken tanulhatnak.

Szerintem  az is sokakat érdekel, hogy hogyan lehet eljutni egy amerikai egyetemre, így írnék egy kicsit a felvételi eljárásról. Az alapvető eltérés a magyarországi rendszerhez képest, hogy nem egy vizsgán (az érettségin) múlik a felvételi eredményed, hanem több tényezőből áll össze. Ezek között pont nem szerepel az érettségi eredmény, hiszen a legtöbb amerikai egyetem ma (április 1.) teszi közé a felvételi eredményeket, én pedig csak májusban érettségiztem, és júliusban tették közzé a felvételi eredményeimet. A felvételi eljárás részei a legtöbb egyetemen az esszék, az interjú, a tanári ajánlások, a középiskolai jegyeid és a standardizált matematikai és angol tesztek. Fontos az is, hogy az óráidon kívül mit csináltál középiskolában. Tehát a felvételi eljárás komplex, és bizonyos értelemben szubjektív, viszont sokkal jobban tudja ellensúlyozni azokat a tényezőket, amiket nem lehet érettségi pontszámokban megjeleníteni (hiába próbálkozik ezzel az Oktatási Minisztérium). Ha a hozzászólókat bővebben is érdekli ez a téma, szívesen írok többet is. Amit le kell szögezni: ez megint nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, mint a magyarországi rendszer, hanem más. És nyilvánvalóan nálunk megvalósíthatatlan, mert kevés egyetem van és mindenki ismer mindenkit, így nem lenne fenntartható ez a rendszer.



 
5

Te is lehetnél Tóásó Előd?

Ellenőrző , 2010.04.03. 08:00

Gyakran halljuk, hogy a megalázóan alacsony fizetés könnyű prédává teszi a pedagógusokat, ennek egy példáját írta meg nekünk Petrus. Levelében Tóásó Előd példáját hozza fel, aki a havi 80 000 forintos fizetés kilátástalanságát cserélte el Bolíviára. Sajnos nem alakultak jól a dolgai, az eset fejleményeit mindannyian ismerjük.

Kedves Ellenőrző!

Egyik reggel hallgattam egy rádióbeszélgetést azzal a két fiatal riporterrel, akik meglátogatták a Bolíviában raboskodó Tóásó Elődött. Mivel korábban már láttam egy beszélgetést az apjával és a nővérével, nagyjából kirajzolódott bennem egy kép arról a fiatalemberről, aki kalandot keresve elindult Bolíviába, aztán a szerencsétlen véletlenek folytán olyasmibe keveredett, amire korábban álmában sem gondolt volna. Nem voltam vele tisztában, hogy hogyan is került ő Bolíviába, de a rádióbeszélgetésből ez is kiderült, és őszíntén megmondom, hogy szíven ütött, amit hallottam. Miért is ne ment volna el Bolíviába, mit várhatott volna az életétől 28 évesen informatika tanárként, havi 80 000 fizetéssel? Gyakorlatilag úgy hangzott, mintha Eduardo Rózsa Flores a siralomházból mentette volna ki azzal, hogy rábeszélte erre a bolíviai útra. Vagyunk egy páran ebben a siralomházban, és megdöbbent, hogy úgy gondolnak ránk, mint potenciális balekokra, akik minden lehetőséget megragadnak, csak kiszabaduljanan onnan. Bármelyikünk lehet egy következő Tóásó Előd?

 
112

Tanácsok tanároknak

Ellenőrző , 2010.04.01. 08:00

Monchini a korábbi posztokban fevetett problémák megoldására tesz konkrét javaslatokat nevelési aszisztensként. Sok jó ötlet ad, érdemes elgondolkozni rajta.

 

Kedves blog, hozzászólók és mindenki más!

A "Tévhitek az oktatásról" című bejegyzés kommentjeit végigolvasva egyre csak azt éreztem, muszáj közbeszólnom. Sok kérdés merült fel, amelyek egy részére próbálok most "tanácsot adni".
Ezek a következők:
- mit csináljon a tanár, ha nem tud fegyelmezni
- hogyan legyen tekintélye az "otthonról neveletlenül bejáró" diákok között
- hogyan kezelhetné a tanár az osztálytermi - mindenki számára- negatív helyzeteket
- megoldást jelenthet-e az oktatás-finanszírozás megváltoztatása, a társadalmi megbecsültség visszaállítására
- stb.

Tekintély

Először is a tekintélyről írnék pár keresetlen mondatot. Elliot Aronson igen neves, USA beli szociálpszichológus, nemrég hazánkban is előadást tartott egyik könyvével kapcsolatban. Ez a könyv, egy nálunk is nemrégiben felbukkant problémával foglalkozik, címe; Columbine után. Gondolom érthető, hogy miért említem.
(Azért tartom fontosnak megjegyezni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő kutató, mivel az ottani populációra alapozza vizsgálatait is. Közhelynek számít a különböző kultúrák "olvasztó tégelye" kifejezés is az USA-val kapcsolatban. A kulturális különbségekből adódó feszültség, hazánkban csak a rendszerváltás - még inkább az ezredforduló - idején vált nyilvánvalóvá a társadalom számára.)
Aronson, "A társas lény" című könyvében ír arról, hogy hogyan működik a befolyásolás, társas közegben. Ezt itt most kifejteném pár sorban, pusztán azért, hogy érthető legyen a "hogyan fegyelmezzünk" kérdéskör fontossága.

Aronson a társas közegben történő befolyásolás három módját különbözteti meg; behódolás, azonosulás és internalizáció.
A behódolás során viselkedésünket két tényező befolyásolja; a jutalom elnyerése vagy a büntetés elkerülése. Mindaddig fennáll az adott viselkedés, ameddig kilátásban van a jutalom vagy a büntetés.
Az azonosulás során, egy kedvelt személy nézeteit, tulajdonságait, viselkedését stb. próbáljuk bensővé tenni, azonban ennek motivációja pusztán az, hogy hasonlítani kívánunk valamiben az adott személyhez. Az azonosulás némileg hosszabb ideig tarthat, mint a behódolás, azonban ez sem okoz valóban beépülő mintát.
Az internalizációs folyamatban a legtartósabb eredmény érhető el az egyén viselkedésében, mivel maga a cselekvés, belülről jutalmazottá válik. Amennyiben beépül egy minta, úgy függetlenedik forrásától és általános érvényűvé válik cselekedeteink motivációja során, önálló értékrendünk részévé lesz. (Aronson, Elliot: A társas lény, Akadémiai kiadó, 2008. 52-54. p.)

Konfliktuskezelés

Benbe nevű hozzászóló, belinkelt két képet, "így is lehet tanítani a VIII. kerületben" címmel. Ne köntörfalazzunk, aki tudja, az tudja, ne fedje el. Deák Diák Általános Iskola. Az igazgatónő kiváló pedagógus, külföldi tanítási gyakorlattal, olyan konfliktuskezelési módszerekkel, melyeket oktat is, főiskolán. De erről egy kicsit később.
Ebben az iskolában tényleg magas azoknak az aránya, akik valamilyen vallási, etnikai kisebbséghez tartozónak vallják magukat. Sok a problémás család gyereke, rossz szociális háttérrel rendelkező diák, olyan aki sajátos nevelési igényű (SNI), stb. Ha valaki egyszer kigondolja "fent", hogy példát kellene venni akkor javaslom megtekinteni az adott iskola gyakorlatát.
Miskolc, Avas, lakótelep, szintén általános iskola és olyan feszültségek, amelyek a különböző egyéni, kisebbségi, szociális stb. különbségekből adódnak. Megoldották. Hogyan?

Nevelési és oktatási asszisztens

Nem, ez nem egy zabhegyező képzés. A következőkben felhívnám a figyelmet a szakma miben létére, hasznosíthatóságára és arra, hogy mégis akkor miért nincsenek ilyen szakemberek az iskolában.
http://oktatas.origo.hu/20090520/nem_kapnak_allas_a_pedagogiai_asszisztensek

Végezetül szeretném elmondani, hogy ez csupán egy lehetséges alternatíva, amely más országokban és hazánk egyes iskoláiban már bevált. Igen, akkor is, amikor a hozzászólók által vázolt helyzetben például, a gyerek nem veszi ki az mp3-at a füléből vagy magasról tesz a "15 fekvőtámasz"-ra.
Mi, nevelési asszisztensek se vagyunk varázslók. Három éven keresztül azt tanultuk, hogyan oldjunk meg helyzeteket az iskolában, mit kezdhetünk a tanulási zavarral, hogyan hozzuk össze az oktatás-nevelés szereplőit. (iskola-gyerek-szülő-szakszolgálatok-és bárki akire szüksége lehet a gyermeknek az optimális fejlődéshez)
Oktatási asszisztens kollégáink azzal a tudással felvértezve mennének az oktatási intézményekbe, hogy segítsenek tantervet fejleszteni, strukturát átalakítani, rendszerszemléletűvé tenni az oktatást stb.

Ez csupán egy felületes ismertetés volt, abból a szemszögből, amellyel talán még nem találkoztak a pedagógusok, az iskola, a gyerekek szülők és senki más sem. Egy éve végeztek az elsők, most a második "csapat".
Aki változást szeretne, annak gondolnia kellene arra, hogy "drága pénzen taníttatott", a témában szakszerűen képzett segítők várják, hogy beinduljon a szakmában a változás szele. "Teremtődjön" igény arra a munkára, amelyről talán még nem is tudnak, de érzik a szükségét. Felülről pedig támogassák a szakma elhelyezkedését, ha már "kiképeztek" minket.


Üdvözlettel:

Monchini

 
286

Tévhitek az oktatásról

Ellenőrző , 2010.03.30. 08:00

Egy tanár kollégánk reagál a blogon eddig megjelent posztokban felmerült "vádakra". Véleménye szerint hamis képet fest a tanárokról a posztok nagy része, akaratgyenge, dilletáns, máshová nem való embereknek állítja be a tanárokat.

Kedves Ellenőrző!

A blogot olvasva az embernek az a benyomása támad, hogy pedagógusnak az akaratgyenge, dilettáns, máshová nem való emberek mennek. Nem elsősorban a posztokból szűrhető le ez a vélemény, hanem a kommentek tömkelege nyilatkozik így a pedagógusokról, hiszen értenek hozzá, mert jártak iskolába. Arra a kérdésre, hogy ha ennyivel jobban tudná csinálni, miért nem megy tanárnak, az a válasz, hogy nem hülye,  hogy ennyi pénzért a hülyegyerekek között tegye tönkre az idegrenszerét. Akkor most ki is hibás? A diákok hülyék, vagy a tanárok, vagy úgy mindenki az iskolában?

Véleményem szerint senki sem hülye, vannak alkalmatlan tanárok -mindenhol vannak alkalmatlan emberek-, vannak nehezen kezelhető diákok, de ezt a lenézést, ami a társadalom oldaláról a tanárok felé árad, semmi nem indokolja. Érdekes módon, ha konkrét kérdések merülnek fel, "milyen a gyerek tanító nénije?", "szeret-e iskolába járni?" nagyon sok pozitív történetet hallhatunk. Sokan vagyunk jó tanárok, sokan szeretünk tanárként dolgozni és nem azért, mert minden másra alkalmatlanok lennénk, hanem azért, mert ez a hivatásunk. Kontraszelektált a tanári pálya, de már szinte minden az. Mondjuk azt az orvosra, hogy szerencsétlen, dilettáns, mert itt maradt Magyarországon és nem ment el 5-6szoros fizetésért máshová? Azt gondoljuk, hogy rosszabb orvos, mert nem a magánrendelésére mentünk? Szerintem nem.

A tanárok valahogy mindenki pofonfájává váltak, a társadalmi feszültségek élesen lecsapódnak az iskola falai között, a tanárok pedig tehetetlenek. Mit is tehetnénk, amikor minden eszközt elvettek tőlünk, fegyelmezni nem lehet, ha nem használ a szép szó, akkor már csak az isteni gondviselésben bízhatunk. Elvárja a szülő, hogy a lusta, szemtelen gyerekéből a tanév végére neveljünk kedves, szorgalmas, tiszelettudó csemetét, de azt, hogy ezt hogyan is kellene megvalósítanunk, azt ő sem tudja. Egyrészről nagyon magasak az elvárások -szinte varázslónak kellene lennünk-, másrészről azt éreztetik velünk, hogy a mi munkánk aztán semmit nem ér. Természetesen a személyes találkozások során a legnagyobb tisztelettel beszélnek velünk, de a diákok magatartásából egyértelműen kiolvasható, hogy mi is a szülő véleménye.

 
198

Az egyetem éveket rabol el a hallgatók életéből?

Ellenőrző , 2010.03.26. 08:00

Egy friss diplomás levélírónk meglepő adatot oszt meg velünk, a felvett hallgatók csupán töredéke szerez diplomát, az ő konkrét példájából kiindulva az évfolyama 16%-a  jutott el a diplomáig. Ennek több oka is van, az egyik nyilván a sokat szidott finanszírozás, sokkal több hallgatót vesznek fel a felsőoktatási intézmények, mint amennyit képezni tudnak. Hasznosnak gondolja, hogy a Felvételi Tájékoztató azt az adatot is közölje, hogy hány fő végzett az adott szakon az előző tanév végén.

 

Kedves Ellenőrző!

Egy olyan problémáról szeretnék írni, ami sok hazai felsőoktatási intézményben jelen van, de érdekes módon senki sem beszél róla.
Hogy világos legyen, rögtön egy konkrét esettel kezdem: én most végeztem az Óbudai Egyetemen (régi BMF), Mérnök Informatikus szakon. Erre a szakra minden évben úgy 500 hallgatót vesznek fel, és minden évben nagyjából 60-80 hallgató diplomázik. A konkrét számadatról a záróvizsgán dicsekedett az egyik vizsgáztató tanár a külsős elnöknek, de a diplomaosztón is látszott a létszám.

Tehát a hallgatóknak csupán a 16%-a jut el a diplomához. Vagyis minden felvételt nyert hallgatónak úgy 16% esélye van arra, hogy teljesíti az egyetemet.

Sok barátom van, akik jelenleg is egyetemre járnak és jelentősen el vannak csúszva a tanulmányaikkal. Három barátom már ki is bukott. A fennt vázolt arányok ugyanis sok más budapesti egyetemi szakot jellemeznek. Például: ELTE Prog. Inf., BME Info, BME Építész, stb. Főleg népszerű reál szakok.

A húszmillió forintos kérdés: Ez miért nincs benne a felvételi tájékoztatóban? Ha ilyen brutális arányok vannak, azt nyilván tudni szeretnék a felvételizők és azok szülei is. Én például nem engedném a gyerekemnek, hogy arra a szakra felvételizzen, amin én végeztem. Ugyanis a legszörnyűbb az, hogy a hallgatók csak 2-3 év után esnek ki az egyetemről, vagy hagyják ott. Éveket rabolnak el tőlük.

Én úgy gondolom, hogy az anyaintézmények sokkal nagyobb arányban felelősek ezért a jelenségért, mint a diákok. Sok helyről hallottam ezt az infót, jópár tanártól is: Ezek a népszerű szakok fejőstehénként funkcionálnak. Sokkal több hallgatót vesznek fel rájuk, mint amennyinek a képzését biztosítani tudják a felsőbb évfolyamokban. Az államtól fejkvótát kapnak a hallgatók után.

A helyes eljárás az objektív és kemény felviteli lenne, amiben nincsenek középiskolából visszamaradt "hozott pontok", és csupán annyi hallgatót vennének fel, amennyit képezni is tudnak.
A szűrés javarészt a felvételi legyen és ne 3 évig tarson, hanem 3 óráig. Ugyanis nem csupán a hallgatóktól rabolnak éveket, de az államtól is pénzt.

Az állam szakemberek képzésére szánja a pénzt. Ismerjük a helyzetet: már most is hiány van mérnökökből, informatikusokból és ez a hiány növekedni fog. Ezért népszerűek ezek a szakok, de a fennt vázolt intézményeknek nem szakemberek képzése a célja, hanem az ügyeskedés és a financiális hiányok kipótlása.

De ne menjünk túl messzire, csak egyetlen célt fogalmazok meg: A felvételi tájékoztatóba kerüljön bele az is, hogy melyik szakon, mikor, hányan diplomáztak.

Köszönettel,

egy friss diplomás

 
23

Kell-e vallástörténetet tanulnia egy tanárnak?

Ellenőrző , 2010.03.25. 08:00

Rabyn egy új témát boncolgat levelében, ez pedig a vallás, ami ma Magyarországon valamiért tabunak számít. Szerinte nem ártana róla beszélgetni, akkor talán elkerülhető lenne rengeteg félreértés.

Üdv!

A napokban járt nálam egy hittérítő néni, aki itt hagyott pár füzetecskét, hogy olvassam el és ha kérdéseim vannak majd tegyem fel őket. Nem vagyok egy ateista típus, csak éppen konkrét valláshoz nem tartozom. Hitem van.
Viszont a néniről eszembe jutott, egy régi történet, amikor karácsonyra készültünk technika órán, és az osztálytársam elmesélte, hogy náluk nincsen karácsony, meg születésnap meg ünnepek (ő volt az aki kikértek a nemzeti ünnepekről is). A technika tanár, mélyen katolikus nő lehetett, mert teljesen kikelt magából, hogy miért nem ünneplik meg Jézus születését, hiszen úgy tudja ők is keresztények. A lány elmondta, hogy nekik minden nap ünnep és bármikor ünnepelhetik Jézust.
Már akkor is ostobának tartottam a tanárnőt, de később rájöttem mi lehet az oka annak, hogy így viselkedett.

Se középiskolában, se az egyetemen nincsen egy picike vallásismereti óra sem. Csak a Bibliával foglalkozunk irodalom órán.
Azt gondolom, hogy azoknak, akik pedagógusok lesznek nem ártana, ha bepillantást nyerhetnének a kereszténység „alvallásaiba „(mint a jehova, mormon) és úgy általában az öt nagy világvallásba (buddhista, iszlám, zsidó, keresztény, hindu), de legalább az elterjedtebb vallásokba. Szerintem ez hasznos lenne mindazoknak, akik emberekkel akarnak foglalkozni. Azoknak meg, főleg akik gyerekekkel. Hiszen a gyerek hozza otthonról a szokásait, a vallását is. Ha tudom azt, hogy ő azért nem vehet részt az iskolai karácsonyi ünnepségen, mert, mondjuk, Jehova tanúihoz tartozik, akkor nem fogom vele csesztetni, illetve a társainak is meg tudom magyarázni, hogy miért nem jön velünk.  

Sajnos jelenleg még a szabadon felvehető tárgyak között sem található olyan kurzus, ami hasonló témával foglalkozna (legalábbis ez ELTE-TÓK-on én még nem találkoztam vele).

Persze ugyanilyen jó lenne, ha a különböző, gyakrabban előforduló kultúrákról többet tudnánk, de helyette tanulhatok olyan tárgyakat, amit a vizsga után el is felejtek és a büdös életben nem lesz rá szükség.

 

Rabyn

 
49

Prinz Dani válaszai

Ellenőrző , 2010.03.24. 08:00

Prinz Dani újra billentyűzetet ragadott, hogy a kommentekben felmerülő kérdésekre és megjegyzésekre válaszoljon.

Kedves Ellenőrző blog!

,,Mi forog kockán? - Oktatás és gárdulás” című cikkem amellett próbált érvelni, hogy az állampolgári ismeretek, a modern történelem és általában a jelenleg meghatározó társadalmi kérdésekre való reflexió teljes hiánya az oktatási rendszerben legalábbis részben felelős a rasszista és egyéb nem túl szimpatikus nézetek terjedéséért. Paradox módon a hozzászólások visszaigazolták, amit mondani akartam. Három hozzászólásra szeretnék részletesebben is válaszolni.

,,Akik a kötelet fogták”

Egy hozzászóló jogosan vetette fel, hogy nagyon nehéz olyan dolgokról beszélni, amelyekről saját emlékeink vannak, de legalábbis a szüleink átélték őket. ,,Nehéz dolog olyanról beszélni, amiről emlékek vannak. Vegyük mondjuk '56-ot. Annak a szülei, akik a kötelet fogták, bizonyára másként emlékeznek a történtekre, mint azok, akiknek a testvérének, gyerekének, apjának a nyakára tették.” - írja. Ezzel egyet kell értenem, valóban nem egyszerűek ezek a kérdések. Viszont annál fontosabbak, több okból is. Egyrészt nem nagyon látok más módot, hogy megelőzzük a buta és leegyszerűsítő nézetek terjedését, és lehetőséget adjunk arra, hogy a felnövő generáció értelmes keretben, egészében tudja az eseményeket értékelni. Másrészt pont az ilyen eseményekről való beszélgetés vezethet minket rá, hogy a történelem egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, és kritikusan kell hozzáállnunk. Természetesen az igazi probléma az, hogy az egész nemzetnek nem sikerült feldolgoznia történelmét és szilárd eszmei alapokra helyeznie a jelenleg fennálló rendet, mint arról a további általam megválaszolt hozzászólások is tanúskodnak. Szóval nehéz ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, de egyáltalán nem lehetetlen, elég Németország példájára gondolnunk.

,,Estefelé ott grasszálnak”
Minden bizonnyal tanárnak vallja magát az a hozzászóló, aki a következő kommentet engedte meg magának:
,,Kisvárosi (45 000 lakos) gimnáziumában tanítok. Nincs túl nagy éjszakai élet nálunk, este 6 után kiürülnek az utcák, behúzódnak az emberek a házaikba. 
Amikor arról beszélgetünk a gyerekekkel, hogy mire vigyázzanak, amikor szórakozni járnak (drog, ismerkedés stb.), mindig elhangzik az intelem: SOHA ne menj egyedül este a Thököly útra vagy a Gázgyár út mögé. Senki nem mondja ki, de mindenki tudja, hogy miért. Mert estefelé ott grasszálnak 8-10 fős csoportokban a cigány fiatalok, és megverik, megalázzák vagy elveszik a mobilját, pénzét stb. az arra tévedőknek. 
Természetesen a "cigány" szót ki nem ejteném a világ minden kincséért a számon. Ha ugyanis valahogy kikerülne az osztály falain kívül (márpedig kikerülne), hogy én sértő megjegyzéseket tettem rájuk, akkor másnap reggel itt tüntetnének az iskola előtt egy-két jogvédő vezetésével, én meg mehetnék a munkaügyi hivatalbe segélyért (mellesleg retteghetnék a saját és családom biztonságáért). Mert egy ilyen rasszista mint én, csak nem taníthatja a gyerekeket, nem?
Szeretném tudni, akkor most ki a hibás, ha a tanárok nem vállaják fel, hogy égető társadalmi kérdésekről beszéljenek a diákjaikkal?”
Kár. Hogy tanárnak vallja magát. Tippem szerint egyébként dunaújvárosi, de ki tudja. Mindenesetre SOHA nem megyek majd egyedül este a Thököly útra, pláne nem a Gázgyár út mögé. Elég szomorú, ha ma Magyarországon csak azért nem ejti ki a cigány szót a tanerő, mert fél az állása elvesztésétől egy-két túlbuzgó jogvédő miatt. Csak így tovább, jó példát mutat a gyerekeknek.

Még ebbe a kategóriába tartozik a ,,Talán nem kéne ráhamuzni a ciőőre meg tanárokat mezsgyekaróval agyonverni.” hozzászólás. Érdekes, hogy én soha nem írtam, hogy egy cigány hamuzott rá az osztálytársam cipőjére. Én csak annyit írtam, hogy az osztálytársam azt mondta, hogy egy ,,buzi cigány” hamuzott rá. Ez nagy különbség. Ugyanis egyáltalán nem az áll mögötte, hogy azt gondolta, hogy az illető meleg volt vagy hogy cigány, hanem hogy jelenleg ezek a szavak körülbelül káromkodásként funkcionálnak a magyar tinédzserek szókincsében. Ez pedig nem jó, hiszen ez rendkívül sértő a cigány származású és meleg magyarokra.
Végül beszélgessünk egy kicsit kedvenc hozzászólásomról.

A ,,kedves” író

,,Ilyen átlátszó politikai kampányanyagot mi a jó fészkes fenéért kell kitenni? Ez a szép, cizelált fogalmazás mód is nagyon jól körbehatárolja a "kedves" író hovatartozását. (Amit az író állít: az iskola tehet róla, hogy nem mondja a diákoknak melyik sorba kell állni, hanem van pofájuk saját maguk dönteni.)” mondja egyik kedves vendégünk.
Miért mióta titkolom a politikai hovatartozásomat? Bárki rákereshet az interneten a nevemre, és kideríthet rólam egy csomó mindent. Például azt, hogy szeretem az összes magyarországi pártot és politikust fikázni. Például három éve itt:  HYPERLINK "http://www.nol.hu/archivum/archiv-449920"http://www.nol.hu/archivum/archiv-449920 HYPERLINK "http://www.nol.hu/archivum/archiv-449920" két éve itt:  HYPERLINK "http://sites.google.com/site/danielprinz/links/hiteltelenl"http://sites.google.com/site/danielprinz/links/hiteltelenl és még sokszor máskor:  HYPERLINK "http://sites.google.com/site/danielprinz/links"http://sites.google.com/site/danielprinz/links
Lehet, hogy a rendezett és logikus érvelés (ld. ,,cizelált”) nem arra szolgál, hogy eltakarja a liberális mételyt, amelyet a magamhoz hasonló ballibsi fiatalok az anyatejjel szívnak magukba, hanem annak a tünete, hogy lehet, hogy nekünk van igazunk? Az érveinkre lehet egyébként logikus cikkekben válaszolni.
Ez a hozzászólás kiválóan példázza, mi a gond. Ha ugyanis a politikai hovatartozásom alatt azt értjük, hogy nem hiszek a zsidó világösszeesküvés elméletében, akkor valóban kiderül a politikai hovatartozásom. Egyébként pedig nem. Nem kérek semmi a cikkemben, amely túlmenne egy társadalmi és emberiességi minimumon, a Magyar Köztársaság Alkotmánya szellemének tiszteletén vagy bármilyen egyéb alapvető értéken. Úgy tűnik azonban, hogy ma már ezek is kockán forognak, mint eredeti cikkem címe is állítja. A rasszizmus, a homofóbia és a hülyeség meg a szűklátókörűség egyéb formái a civilizált emberiség számára nem elfogadottak. Tőlünk nyugatra semmilyen elfogadott és hosszútávon is működő párt támogatója nem írna le olyanokat, mint amilyeneket több hozzászóló is megtett. Sem konzervatívok, sem liberálisok, sem szociáldemokraták. Na mindegy, ezek a dolgok lehet, hogy tényleg egy másik blogra tartoznak. Meg az iskolára.
 

 
151

Puskázni a túlélésért?

Ellenőrző , 2010.03.23. 08:00

BoNa levele egy érdekes aspektusát veti fel a puskázásnak, létezik-e olyan, hogy muszáj puskázni, mert az oktató az előadáson egy sort sem említ a vizsgakövetelményként feltüntetett könyvből? Mi a csalás, mást előadni, mint a vizsgakövetelmény, vagy puskázni a túlélésért, illetve azért, hogy maradjon ideje és energiája az embernek a szaktárgyaira tanulni?

 
Kedves Ellenőrző!
 

Még régebben néhány blogtárs elmélkedett a puskázás helyességérol/helytelenségérol. Akkor szerettem volna néhány gondolatot megosztani Veletek, amit most meg is teszek.

Először is a töredelmes vallomás: én puskázom. És nem kétségbeesésből, utolsó pillanatban megingás okán, ó dehogy. Életvitelszerűen, előre eltervezve, lehetőségeimet, és a technikai alkalmazhatóságot gondosan mérlegelve. Ezt a posztot - persze amennyiben megjelenik - nem azért írom, hogy bárkit csalásra bíztassak, vagy mert igénylem, hogy a kommentekben jó útra térítsenek. Azért ragadtam tollat, hogy az oktatás mint téma iránt érdeklődöket (vagyis ennek a blognak a célközönségét) megismeretessem a felsőoktatás néhány problémájával és egy kényszermegoldással.

Néhány szóban magamról: egy vidéki főiskola másodéves levelező hallgatója vagyok egy olyan szakon, ami részben természettudományi, részben bölcsész képzést folytat. Hivatalosan a inkább "bétéká" kar. A fent említett képzés során száznyolcvan kreditet kell megszerezni három év alatt. Ehhez körülbelül hatvan uszkve hetven tárgyat, pontosabban az ahhoz tartozó kurzust kell elvégeznem, illetve ezekből sikeres vizsgát tennem. Megerőltettem magam, és kiszámoltam: nagyon sok jóindulattal a szakmai tárgyak száma nem éri el a tizenötöt. A többi kurzus érezhetően a képzéshez hozzáköltött sallang, például filozófia, művelődéströténet, kommunikáció (amelynek oktatója következetesen suksüköl, illetve gyakran a "de viszont" fordulattal él), vallástörténet. Hosszasan sorolhatnám még, de teljesen fölösleges: nem is annyira miattam, hanem az oktatók miatt, akik következetesen elmondják az első előadás elején, hogy ez nekünk teljesen fölösleges, ráadásul az óraszám alacsony, így semmit sem tudnak megtanítani nekünk ilyen rövid ido alatt. Ezért - sosem találnátok ki - azt javasolja nekünk, hogy vegyük meg az ő általa írt jegyzetet, 1500-2000 forint környékén. Olyan 30-40 oldalas fénymásolt füzetekről beszélünk, amik nem ritkán többoldalnyi wikipédiából kimásolt szöveget  tartalmaznak (igen, szó szerint kimásolt!), vagy oldalak hiányzonak belőlük. Eleinte meglepő furcsaság volt, később rutin, hogy az előadásoknak és ezeknek a jegyzeteknek szó szerint semmi közük nincs egymáshoz. A tanár egyszerűen sztorizgatott, vagy filmeket vetített le, vagy megkért minket, hogy a kamerába nézve olvassunk fel egy időjárásjelentést. Igen, komolyan. A felvételeket sohasem elemeztük ki, a következő órán pedig ZH-t írtunk a nem-organikus kibernetikus kommunikációs rendszerekbol, konktétabban az analóg és digitális nyelvi elrendszerekre kifejtett hatásukról.Emlékeim szerint ekkor estem bűnbe először: a jegyzetet szkenneltem, és feltölöttem egy kis kütyüre. A vizsgán négyest kaptam egyedüliként, lett pár hármas és kettes, a többi - az évfolyam több mint feléről beszélünk (!) - megbukott. Hogy a kép teljes legyen: a jegyzetboltban tíz példány volt ebbol a műből, a többiek a vizsga elott három nappal  juthattak hozzá ehhez a - jellemzően a lakóhelyüktol eltérő városban, egyetlen könyvesboltban - árusított füzethez. Az előadáson pedig egy szó sem hangzott el a tananyagból. Miközben sorra szabadultam meg ezektől a nevetséges tárgyaktól, a fontos szakmai kollokviumokon egyre jobban teljesítettem; minden fontos tárgyra legalább háromszor annyi időm volt felkészülni mint annak előtte, a legóvatosabb becsléseim szerint. Évfolyamtársaim kínkservesen megszenvedett kettesei, hármasai hosszú távon nem jártak együtt  a tananyag ismeretével. Célirányosan teszteltem az ezirányú tudásukat egy, illetve két héttel a vizsga után, és az eredmény kétségbeejtő volt; ugyanúgy semmit sem tudtak mint én, ellenben ellőttek pár UV lehetoséget, befizettek néhány csekket, és napokat pocsékoltak el az idejükből. Közben a fontos szigorlati tárgyaknak egy-két nappal a vizsga elott kezdtek nekiállni, ebből fakadóan mérsékelt sikereket elérve a számonkérésnél. Tisztában vagy azzal, hogy amit csinálok az csalás. Nem keresek kibúvokat magam elott, úgy, ahogy előttetek sem. De pár kérdést azért feltennék: Az nem csalás, hogy "felsőoktatásosdit" játszva pénzt és időt pocsékolunk a semmire? Nem öncsalás a tanár részérol, hogy négyszer hatvan percben/félév próbája nekünk leadni azt, amit egy másik foiskolán heti négyszer hatvan percben oktat egy éven át? Nem csalás-e az, hogy egy oktató olyan terminológiát használ a jegyzetében, amit az internet bizonysága szerint soha senki más? Nem csalás-e az, hogy valaki megír egy több tíz oldalas jegyzetet, de egy egész napos szeminárium során ebbol egy árva mondat sem jut eszébe, hogy leadja?

Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem senkinek sincs nagyon rossz véleménye rólam. 

Őszintén hiszek benne, hogy lelkes és jó szakember lesz belőlem, akit érdekel a munkája, és szívesen segít másoknak is.

Kiváló tisztelettel,
BoNa

 
103

Főiskolai nyelvtanítás (olyan is volt)

Ellenőrző , 2010.03.22. 08:00

Mindenki előtt ismeretes, hogy a nyelvvizsga hiánya komoly akadály a diplomázni vágyó végzősök előtt. Sokan csak az államvizsga után 1-2 évvel vehetik át a diplomájukat, addigra tudják letenni a nyelvvizsgát, habár a kreditrendszer bevezetése előtt sok felsőoktatási intézményben órarendbe igazítva szerepelt a nyelvoktatás, mára már csak térítés ellenében tanulhatnak a hallgatók nyelvet. Erről a sajátságos problémáról szól a következő levél.

Kedves Ellenőrző!
 
 
Városomban egy nagy főiskola kihelyezett tagozata működik, párszáz hallgatóval, igen családias hangulatban. A diplomához a hallgatóknak középfokú nyelvvizsgára volt szükségük két nyelvből, ezért komoly nyelvoktatás is volt, heti tíz órával, négy szemeszterben az egyik, majd két szemeszteren keresztül a másik nyelvből. Mit ad az úristen, a hallgatók elég nagy számban tudták teljesíteni a kimeneti követelményt, és boldogan vették át a diplomájukat.
Ez az idill addig tartott, amíg a kreditrendszer be nem jött, és ki nem derült, hogy a nyelvórákhoz valahogyan elfelejtődött a kredit hozzárendelése. (Nem tudom Magyar Bálint mit gondolt, bár nem hiszem, hogy meg tudná mondani)
 
Kredit nincs, óra sincs. Hiába írtuk meg gyönyörűen a a nyelvtanítás összes dokumentumát, új kormány jött, új miniszter, Pokorni Zoltán, új koncepció, tanuljon szaknyelvet az ifjúság. Minden addig elkészült anyagot félreraktunk, és nekiálltunk megtanulni az adott szakma nyelvét. Messze állt tőlem, de aztán annyira belejöttünk a kollegáimmal, hogy később könyvet is írtunk belőle.
 
De a tanárok fizetése biztosan nagyon megterhelte a rendszert, mert  az anyaintézménytől sokakat elbocsátottak. Mi a végeken még maradtunk, de iszonyú sok munkát jelentett az új szaknyelvtanítás tematikáját kidolgozni. Közben persze tanítottunk, már ha volt kit. Az első időben, amíg még emlékeztek a hallgatók a nyelvóralátogatás és a nyelvvizsga összefüggéseire, még nem maradoztak el, hiába nem járt érte kredit, és a tíz órából is csak hat maradt. Majd a csoportlétszámokat növelték meg, sőt, nem egy szintbe tartozó diákokat raktak egy csoportba. Nem vált be az újítás, a diákok el-elmaradoztak, mert nem kaptak az óralátogatásért kreditet. Abban az évben már nagyon sok olyan hallgató lett, akik nyelvvizsga hiányában nem tudták átvenni a diplomájukat.
 
Rettenetesen letoltak bennünket, pedig a családiasság miatt, a "végeken" jobban kézben tudtuk tartani a hallgatóinkat. (jártak is órákra, horribile dictu, még nyelvvizsgájuk is volt). Azt mondták, hogy meg kell mutatnunk, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy maradhassunk, és a mi hibánk, hogy nem vizsgáznak le a hallgatók. Új tanszékvezetőt kaptunk, aki az addigi tantárgyainkat átnevezte, (újra kellett csinálni az egész tematikát és dokumentációt) és új tantárgyak is keletkeztek idegen nyelven. Kredit? Továbbra sem. Csoportlétszámok? Még 10%-kal feljebb. Óraszám? Heti kétszer kettő, azaz négy óra, először négy, majd két szemeszteren át, csak az egyik nyelvből. Kimeneti feltétel? Két szakmai nyelvvizsga. Eredmény? Még kevesebb diploma-átadás.
 
A következő évben (a történet kezdete óta a hetedikben) már csak az első éves hallgatóknak járt a nyelvoktatás, majd az egészet (szerintem) politikai okokból kiszervezték egy nyelviskolának. A tapasztalt tanári gárdát elbocsátották, a hallgatóknak fizetős nyelvtanfolyamokat szerveztek, amelyekre nem jelentkezett senki, vagy ha jelentkezett , nem indult be a csoport. Az oktatásban már korábban bent lévő hallgatóknak rengeteg nyelvórája egyszerűen elveszett, fogalmam sincs, hogy tűrhették birka módjára. Fel sem fogták, mi történik velük, körülöttük, stb.
Közben a bolognai rendszer szerint a két nyelvvizsgát három év alatt kell teljesíteniük úgy, hogy semmilyen nyelvórát nem kapnak. Szerintetek, most többen tudják teljesíteni?
 
Egy nyelvtanár
 

 
52

Beszélni is alig tudó makogó félidiótákat engednek útnak Amerikában?

Ellenőrző , 2010.03.20. 08:00

Az amerikai oktatásról furcsa, egymásnak gyakran ellentmondó sztereotípiák élnek az emberek fejében. Azt gondoljuk róla, hogy semmit sem ér, az amerikaiak tájékozatlanok, alig tudnak írni-olvasni, másrészről pedig a világ első 50 legjobb egyeteme Amerikában található. Prinz Dani amerikai egyetemistaként megosztja velünk tapasztalatait az amerikai oktatási rendszerről, segítségével megtudhatjuk, hogy ez sem fehér, vagy fekete, több szinten is tanulhatnak a diákok, akár iskolán belül is.

 

,,Beszélni is alig tudó makogó félidiótákat engednek útnak”

Posztom címe egy, az előző cikkemhez írt hozzászólás részlete, amellyel a kommentelő az amerikai oktatási rendszert kívánja jellemezni. Teljes hozzászólása így hangzik:
,,Látszólag valóban sikeresebbek azok a társadalmak, ahol az iskolai oktatásból beszélni is alig tudó makogó félidiótákat engednek útnak (USA), de ne feledjük, hogy emiatt majd minden posztra, ahol érteni is kell valamihez, kénytelenek hagyományos képzést kapott első generációs bevándorlókat alkalmazni.”
Mivel az első cikkemnél valaki megkérdezte, hogy hol élek most, elárulom: az Egyesült Államok keleti partvidékén. Tehát legalább valamilyen képen van arról, hogy hogyan működik itt az oktatás, így most erről szeretnék beszélni egy kicsit. Azonkívül, hogy a hozzászólásnak alaki problémái is vannak (a félidiótákat, ha ez a szó létezik egyáltalán, nem útnak engedik, hanem útjukra engedik; első generációs bevándorlónak általában, nem mindig, azokat nevezik, akiknek a szülei bevándorlók, ami szerintem logikátlan, viszont így van), szerintem nagyon erős véleményt formál az amerikai iskolarendszerről, amely nem feltétlenül empirikusan igazolt. Azt könnyű lenne belátni, hogy nem igaz, hogy majd minden posztra bevándorlókat alkalmaznak, úgyhogy ezzel talán nem is foglalkoznék. Azzal viszont érdemes lenne foglalkozni, hogy miben különbözik az USA oktatási rendszere a magyarországitól, és hogy ennek milyen előnyei és hátrányai vannak. Mielőtt ezt megtenném, szögezzünk le két tényt: 1. az USA rendszere nem tökéletes, a ráfordított pénzösszegekhez képest egyáltalán nem hatékony, 2. ezt az amerikaiak is tudják, nagyon sokat beszélnek arról, hogy hogyan lehetne megreformálni a közoktatást.

Különbségek az oktatási rendszerekben

Az amerikai rendszer alapja, hogy a legtöbb gyerek a körzetéhez tartozó gimnáziumba jár. Tehát a lakhelyed alapvetően meghatározza a számodra ingyen hozzáférhető oktatás színvonalát. Ez egy nagyon fontos tényező, nagyon nagyok az eltérések az egyes területek között, részben a gazdasági, részben a politikai különbségek miatt. Emiatt egyébként nehéz képet alkotni az egész rendszerről. Ez nem olyan meglepő, hiszen Magyarországon kevesebben laknak, mint New Yorkban, tehát nyilván nincsenek akkora különbségek az országon belül, mint az USA két állama között. (Kérem a kedves hozzászólókat, hogy ne írjanak olyanokat, hogy de, nagyon más a budapesti Fazekasba, és a siófoki szakközépbe járni, ezt én is tudom. De ha az átlagiskolákat nézzük, Magyarország mégis egységesebb képet mutat.) Ennek ellenére vannak általános jellemzők, amelyek jelentősen eltérnek a mi rendszerünktől, ezeket szeretném megemlíteni. Az első ilyen tényező, hogy a körzetesítés miatt alaphelyzetben a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó gyerekek, de méginkább a különböző képességekkel rendelkező diákok egy iskolába járnak. Ezt jelentősen módosítja két tényező: a különböző társadalmi csoportok lakóhelyének eltérése, ezt talán nem kell magyarázni. A másik tényező, amely viszont Magyarországon nem jellemző a magániskolák jelenléte. Amennyiben egy szülő elégedetlen a helyi iskolakörzet gimnáziumával, lehetősége nyílik, hogy gyerekét, persze sok pénzért, magániskolába járassa. Bár Budapesten is vannak magániskolák, ezek jelenleg nem kínálnak valós alternatívát, a legjobbnak tartott iskoláink (Fazekas, Apáczai, Radnóti, Piaristák, a lista tetszőlegesen folytatható) állami/önkormányzati/egyetemi fenntartásúak, és ingyenesen látogathatóak. (Nem véletlen a ,,legjobbnak tartott” kifejezés, hiszen nem állítom, hogy csak egyetlen módon, pl. az érettségi eredmények alapján, lehet mérni egy iskola teljesítményét, de ezzel most nem akarok foglalkozni.) Érdekes kérdés persze, hogy mi lesz majd a korábbi felvételi rendszer megváltoztatásának és az erősebb körzetesítésnek a hatása, érzésem szerint ez hosszútávon nálunk is a magániskolák megerősödését hozhatja.

Tehát azt látjuk, hogy a gyerekek viszonylag egy iskolába járnak a képességeiktől függetlenül, vagy legalábbis azt merem állítani, hogy állami iskolákból is el lehet jutni magas társadalmi pozíciókba, például az én egyetemen is azért a többség állami középiskolába járt. Viszont mégis lennie kell valaminek, ami differenciál a gyerekek között (azaz nem kell, hogy legyen ilyen, sok országban nincs, és ezek az országok amennyiben elég gazdagok hozzá elég jól szoktak szerepelni a nemzetközi felmérésekben). Ez a valami pedig a különböző szintű órák jelenléte az iskolákban. Míg nálunk többnyire egyféle matekóráról beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy matek, esetleg valamiféle fakultációs rendszerről, közép és emelt szintű érettségiről, addig az amerikai diákok a középiskolában rengeteg különböző szinten tanulnak. A legalacsonyabb szinten lévő első gimnazista gyerek körülbelül a magyarországi általános iskola hatodik osztályának a szintjén van, egyszerű egyenletekről (tetszés szerint helyettesíthető más tantárgyak anyagával) tanul, a legmagasabb szinten lévő pedig részt vesz az úgynevezett Advanced Placement vagy Honors programokban, és többváltozós függvényeket derivál és integrál.

Ezek a különbségek persze kihatnak az egyetemekre is, tudjátok, azokra a híres amerikai egyetemekre. Az egyetemek egyrészt sokkal általánosabb képzést nyújtanak az első években, másrészt itt is megjelennek a különböző szintek. A különböző szintek alatt érthetjük a különböző szintű egyetemeket és az egyetemen belül választható eltérő szintű órákat is. Az amerikai egyetemekről is szeretnék majd írni a jövőben, egyelőre legyen elég ennyi.

Tehát azt már látjuk, hogy nem lehet arra leegyszerűsíteni az amerikai oktatásról alkotott képünket, hogy hülyék tömegeit önti magából. Szögezzük le, az amerikaiak nem hülyék, bármennyire is ezt a képet szeretné erősíteni a tévé. Nyilván sok hibájuk van, viszont képesek voltak kevesebb, mint háromszáz év alatt létrehozni egy nemzetet, amely erősebb (kérlek ne írjatok Kína közelgő dominanciájáról meg hasonlókról a hozzászólásokban, mert Kína nem egy szabad ország, így a kettő nem összehasonlítható), szabadabb és befogadóbb bármelyik másiknál. Lehet nem szeretni az amerikai kultúrát, viszont ignorálni alig. Európa sok szempontból le van maradva, például az oktatás terén, amiről szintén majd máskor írok, de álljon itt egy tény: egyetlen európai egyetem sem ajánlott fel nekem egy forint (eurócent, font) ösztöndíjat sem, így nem tudtam volna magamnak megengedni még az állami támogatással csökkentett tandíjak mellett sem, hogy Európában menjek egyetemre (leszámítva persze Budapestet). Ezzel ellentétben négy amerikai egyetem volt hajlandó a tandíjamat és a megélhetésemet fedezni négy évre.

És akkor még egy dolog a bevándorlásról. Igaz, hogy az amerikai gazdaság és társadalom sokat profitál a bevándorlók szakértelméből (lásd Neumann János és Teller Ede), viszont a másik oldalon hajlandó legalább valamilyen szinten befogadni a kevésbé sikeres bevándorlókat is. Abban az iskolában, ahol hetente kétszer korrepetálok a legtöbb gyerek néhány évvel ezelőtt érkezett a világ különböző részeiről (például Haitiről, Afrikából meg hasonló nem túl gazdag országokból), és ma itt járnak iskolába. Ez szerintem óriási dolog, és szeretném látni, amikor a Magyarországra érkező menekültek budapesti gimnáziumok tanulói lesznek, még ha nem is megy nekik jól a tanulás.

 
95

Hogyan működik az egyetem?

Ellenőrző , 2010.03.19. 08:00 · 1 trackback

 Egy korábbi posztunkra nagyon sok érdekes, tartalmas komment érkezett. Ezek közül ma egyet emeltünk ki, amely nagyon jól foglalja össze a felsőoktatás hiányosságait egy oktató szemszögéből. Rávilágít arra, hogy milyen vezérelvek alapján szerveződik a felsőoktatás, és azt is megtudhatjuk belőle, hogy ér-e bármit is egy TTK-s BSc képzés?

A posztolónak sok mindenben igaza van, de azért van tévedés. Engedjétek meg, hogy egy kicsit árnyaltabb képet fessek a dologról, habár nyilván én sem ismerek minden összefüggést - ahogy egy fiatal, nem rég végzett kutató látja, aki egy ideje az oktatók oldaláról nézi a világot.

Először is, azt a mítoszt, hogy a magyar felsőoktatás valaha is elit volt, gyorsan felejtsük el. Egy erős közepes felsőoktatásunk volt mindig, amit a rendszerváltás óta fokozatosan sikerült lezülleszteni.

A bolognai rendszer valóban elég szar, de nem ez okozza a felsőoktatás romlását, hanem ahogy VulpesVulpes és noirp korábban megjegyezte, egy részről a főiskolák egyetemi rangra emelése, más részről a hallgatói létszám radikális növelése, harmadrészt - ezt már én tenném hozzá - az egyetemi oktatók kontraszelektív értékelési rendszere. Meg egyéb egyetem- és szakspecifikus dolgok, amik itt a hozzászólásokban kezdenek jól kijönni.

Hát először is, azt tudni kell, hogy az egyetem fejpénzt kap minden állami finanszírozott hallgatóért. Ezt a pénzt félévente kapja, tehát ha egy diák kibukik félévkor, jövőre kevesebb pénz jut. Márpedig az egyetem villanyszámlája ugyanannyi lesz, akár egy ember ül a teremben, akár 100. Vagyis az egyetem ellenérdekelt abban, hogy a hallgatókat idejében kirúgja.

A másik lehetőség a spórolásra a tantárgy átszervezés. Vannak olcsóbb tárgyak és vannak drágább tárgyak. Például egy kötelező gyakorlat, amire egyszerre 20 ember fér be, jóval drágább, mint egy 200 főnek megtartott előadás. Már eleve ugye a 200 főnek 10 gyakorlatot kell tartani, ami 10-szer annyi oktatói munkaórát jelent, plusz gyakorlaton egyéb eszközök, vegyszerek fogynak (pl TTK-n, orvosin), hamarabb kiég az írásvetítő/projektor lámpája is (mert annak akkor is 10000 óra az üzemideje, ha 200-an olvassák amit kivetít, meg akkor is, ha 20-an). Emiatt az egyetem átszervezi a képzést, hogy aki reménytelen, az kihulljon az előadáson, és ne kelljen rá vegyszert pazarolni, és a drága, de logikailag előrébb levő órákat későbbre csúsztatja, felborítva ezzel a logikus, érthető képzést.

A hallgatói létszámot ugye a mindenkori kormány határozza meg. Ugye sejtjük, milyen ellenzéki sipákolás lenne, ha mondjuk az egyik kormány vágna egy nagyot a létszámon? Márpedig a mindenkinek ingyen diplomát elve egy tarthatatlan valami, és a diploma értéke már csak azon piaci elv alapján is csökkenni fog, hogy jóval nagyobb lesz a diplomások száma (kínálat) mint a rájuk váró kereslet.

A hallgatók nagy létszáma okoz néhány pszichológiai jellegű problémát. Az ember óhatatlanul a társaihoz méri magát, és ha a társai fele sík hülye, akkor jól érzi magát a maga közepes szintjével. Ezt a hatást nem szabad lebecsülni, azt mondani, hogy „de hát igyekezhetne ha akarna”, hiszen egy embernek mindig a közössége a mérce, nincs „abszolút külső mérce”. Ez sajnos a legjobbakat is visszahúzza. Képzeljük el azt, hogy a 20. legjobb ember az évfolyamon mennyire kepesztene, ha az évfolyam 20 fős lenne. Ez esetben ugyanis ő lenne az évfolyam legrosszabbja. Egy 400 fős évfolyamon meg top 5%-ban van, és jól érzi ott magát. Egy régi, 20 fős évfolyam legrosszabb hallgatója az én TTK-s szakomon simán erősebb egy mai első helyezettnél. (Régen évente 20 főt vettek fel nálunk arra a szakra, amin én végeztem... ma 3-400 a létszám.)
Azt csak halkan súgom meg, hogy a hallgatók jelentős részénél alapszintű készségek hiányoznak, pl szövegértés, nyelvtudás.

Ha már tömegek, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az oktatókra jutó óriási hallgatólétszám milyen károkat okoz. Egy régi, 20 fős évfolyamon az oktatók mindenkit ismertek, ez okozott is némi pressziót a hallgatónak, hogy mindenképp megjelenjenek órán. Ma személytelen az egész, a vizsga is írásbeli (lehetetlen tisztességesen, szóban levizsgáztatni egy 2-300 fős évfolyamot, hogy közben az ember az egyéb kötelezettségeivel is foglalkozni tudjon), és írásbelin persze sokkal könnyebb puskázni, ami azt fogja eredményezni, hogy az egy jegyhez tartozó érték (tudásszint) sokkal kevesebb lesz, mint egy korábbi, főleg szóbeliző évfolyam esetén.

Nézzük a vizsgákat. Nálunk van egy olyan szabály, hogy ha egy évfolyam X%-a megbukik, akkor ki kell vizsgálni az esetet, macerálják az oktatókat, mintha direkt buktatnának. Ez a szabály egyébként legjobb tudomásom szerint a Hallgatói Önkormányzat érdeme. Ez ugye azt fogja eredményezni, hogy az oktató – elkerülendő a kellemetlenségeket meg a 2-300 fő újra vizsgáztatását – eleve lejjebb veszi a szintet. Vagyis olyanok kapnak 2-est (és ezzel diplomát), akik korábban megbuktak volna – további pont a leértékelődéshez.

Ezen kívül a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre több engedményt zsarol ki, ahogy ők mondják, „a hallgatók érdekében” (ezt már hallgató koromban is hibának láttam), ami benn tartja a tök hülye hallgatókat. Sokadik utóvizsga, mindenféle pót-pót lehetőségek, aztán az ember csak átcsúszik egyszer, és végre lesz diplomája. Vajon ez a tény lehúzza a jól tanuló hallgató diplomájának értékét, vagy nem? Szerintem igen.

Ha már HÖK. Ma a HÖK tisztviselők sokszor olyan arcok, akik minden buliban benne vannak, ellenben sokan az 5 éves szakjukat 8 éve végzik. A HÖK tisztségviselőket az egyetem hallgatósága választja a saját soraiból Az óriási létszámok miatt amúgy se ismeri az ember a társait, így mint választó, fogalma sincs, hogy ki az az ember, akit választ, illetve akik ismertek, azok nem a tanulmányi eredményükkel alapozták meg a hírüket. Nálunka a tanszéken az idősebb oktatók mesélik, hogy az ő idejükben az évfolyamelsőkből lettek a HÖK tisztviselők (evidens volt, hogy nem a hülyék ültek le a hallgatóság nevében tárgyalni). Ma ez egyfajta megélhetési politikai jellegű állás, és ennek megfelelő emberekkel van feltöltve.

Na nézzük az oktatók eredményességi mutatóit. Nálunk van egy olyan fogalom, amit óraterhelésnek hívnak. Ez az órák száma szorozva a hallgatók számával, valami íróasztal mögött dolgozó könyvelő találhatta ki, mint az oktatók „mércéje”. Vagyis egy 20 csoportnak tartott előadás (mondjuk egy nem kötelező speci) 10-ed annyi pontot ér, mint egy 200-fős, kötelező főtárgy. Márpedig a főtárgy ugyanaz már évek óta, nagy készülni való nincs rajta. A speci meg többnyire évente változik, az újabb kutatási eredmények ismeretében (ez TTK-n biztos így van). Vagyis egy kis szakterület keveseket érdeklő, de alaposabb felkészültséget igénylő órája pusztán a létszám miatt sokkal kevesebb pontot hoz, mint egy bejáratott, évente leadott, de igazából munkát nem igénylő nagy kurzus. Ráadásul a kurzus ugye automatikusan feltöltődik létszámmal, hiszen kötelező. Ebben a rendszerben az oktatók kénytelenek némi trükkhöz folyamodni, és például megtartják ugyanazt az órát két név alatt. Erre szakmai mentség nincs, csak emberi, hiszen senki se akarja, hogy kirúgják, holott a lelkét kiteszi egy óráért. Nálunk évek óta megy a sakkozás, hogy egy tárgy kinek a nevén legyen meghirdetve, függetlenül attól, hogy ténylegesen ki tartja. Egyszerűen nincs is annyi érdeklődő hallgató, ahány órát tartanunk kéne. Márpedig az, hogy én meghirdetek valamit, amire a kutya se jelentkezik, még semmit nem ér. (Erre lehet mondani, hogy hirdess olyat, ami érdekel valakit. Csakhogy az ember vagy azt hirdeti, amihez ért, vagy azt, ami a hallgatót érdekli, de az többnyire a kötelezőket kivéve a nagy semmi. A hallgató ritka egy motiválatlan fajta, és ha a diplomához el kell végezni mondjuk pár specit, akkor megpróbálja leinformálni a társait, hogy hol lehet a semmire is jegyet kapni, és oda megy – a tisztességes oktatók meg tartják az óráikat 1-2 embernek...)
Vagyis a rendszer összességében kontraproduktív, így a végzett hallgatók még hülyébbek, a jó, lelkiismeretes oktatók pedig még kiszolgáltatottabbak lesznek.

A főiskolák egyetemi rangra emelése megint csak egy hülye politikai lépés volt, ami most megpróbálnak visszacsinálni a „kutatóegyetem” megnevezés bevezetésével, amit a régi főiskola-egyetem felosztás szerinti egyetemek kapnának. Ugyanis egy néhai főiskola másodvonalbeli, kutatást sohasem végző oktatói (akik nem véletlenül mentek oda dolgozni) nem fognak tudni egyetemi képzést adni pusztán azért, mert egyetem lett a nevük. Ilyen módon is csökken a magyar diploma értéke, azaz a külföldi megítélésünk. (És persze a leendő hallgatókkal nem közlik, hogy a Valami Királyról Elnevezett Egyetem pár éve még főiskola volt, ő csak a PR-t látja, meg hogy ez egy egyetem. Országos szintű átverés.)

A bolognai rendszer mindehhez csak hab a tortán, mivel egy BSc természettudós gyakorlatilag semmit nem tud, laboreszközt a kezében nem tartott. Az alapvető laboránsi feladatokat nem képes ellátni, azaz kidobott pénz a képzése, mert nem taníthat (szerencsére), nem kutathat (mert nem tud), a laborban mozdulni nem tud, és a jelentős részükből sose lesz semmi, mivel nem jut be az MSc képzésbe. Vagyis egy olyan szűrés van, ami 3 év hitegetés után, több milliós költség árán elvégzi ugyanazt a feladatot, mint régen a felvételi, eredményül pedig frusztrált, 3 évet elpazarolt, érettséginél semmivel se többet érő emberek tömegét kapjuk.

 

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása