1

Ha nincs diplomád, már nem is kellesz?

Ellenőrző , 2011.05.18. 07:59

 

Olvasónk egy korábban megjelent cikk kapcsán fejti ki véleményét a diploma  fontosságáról, illletve arról, hogy manapság már szinte lehetetlen diploma nélkül állást találni.

 

 

Tisztelt cím!

A kézbesítők 15%-a diplomás avagy ne tanulhasson bárki tovább 

című cikkre szeretnék a következőképpen reagálni;
Az elmúlt körülbelül 2 év az álláskeresésről szólt a számomra, mivel a jelenlegi munkámat nem tudom összeegyeztetni a munka melletti tevékenységeimmel.
a legtöbb hely azzal utasított vissza, vagy nem volt számomra megfelelő, mivel az adott munkakör betöltéséhez felsőfokú végzettségre volt, vagy lett volna szükség. Amin egy kissé meglepődtem, mivel az adott munkakörnek elég lett volna egy sima szakirányú végzettség, illetve, vagy egy gimnáziumi, vagy szakközépiskolai érettségi. Csakhogy a diploma itt eme helyeken olyan "értéket" képviselt az adott cég számára, mivel úgy gondolták, hogy akinek diplomája van az egy biztosan művelt ember, pedig egyeseknek csak papírja van, de emögött nincs semmiféle tudás vagy bármi olyan dolog ami feltétlen kellene az adott munkához. És van az ellentét akinek csak 8 ált. van vagy csak szakmája/szakmái az is lehet művelt ember
Egy amolyan szelekció, vagy diszkrimináció az adott munkavállalókkal szemben, avagy "ha nincs diploma már nem is kellesz, viszlát!"
Szóval értékelni kellene a szakmát vagy az érettségit is, mert az is egy nagy eredmény, és sokszor ennyi is elég a munkavállaláshoz...

 

 
8

Szellemi munka-e a tanítás?

Ellenőrző , 2011.05.17. 11:54

Olvasónk, az Indexen ma megjelent, "Eleget dolgoznak-e a tanárok?" címmel megjelent cikkre reagálva írja le saját tapasztalatait. Sajnos a jelenség nem új, a tanárok túlterheltsége a végtelenségig fokozhatónak tűnik....

 

Kedves Ellenőrző blog!

A mai Indexen megjelent  Eleget dolgoznak-e a tanárok? című cikkre szeretnék reagálni, előre jelezvén, hogy a cikk minden megállapításával egyet kell értenem, csupán kis kiegészítésekkel élnék a saját tapasztalatomból kiindulva.

Több, mint 10 éve tanítok egy középiskolában és azt gondolom, hogy nem elsősorban az órákra való felkészülés, valamint az órák megtartása a tanár feladata, hanem az egyre inkább növekvő adminisztrációs feladatok, valamint a diákok nevelése és a szülőkkel való kapcsolattartás is komoly terhet ró a pedagógusokra. Aki ezt a pályát választja, vagy ide sodródik, azt vállalja, hogy alacsony fizetésért dolgozik sokat, elhivatottságból, vagy kényszerből, kinek, hogy alakul az élete. A mi iskolánkban nagyon sok tanárnak van 28-30 órája, ha ezt beszorozzuk csak ugyanennyivel, ami a készülést jelenti, már bőven a kötelező két heti óraszámot is túllépjük, jön még ehhez a kötelező ügyeleti és fogadó óra, folyosó és udvari ügyelet. Azt gondolom, hogy ezzel bőven kimerítjük a heti 40 órás munkahetet, tehát a cikkben említett társadalmi igazságszolgáltatásnak eleget is tettünk. Másrészről, hol van az előírva, hogy kötelezően, 40 órát kell egy tanárnak dolgoznia?! Nem fizikai munkások vagyunk, akik a gyárban reggel-este blokkolnak -néha azt gondolom, bár úgy lenne-, a szülők általában a leglehetetlenebb időpontokban hívnak és nem mondhatom azt, hogy bocsánat, lejárt a munkaidőm.

Sokszor és sokan elmondták, hogy kiégett, túlterhelt, alulfizetett tanárokkal nem lehet megújítani az oktatást. Egy dolgot lehet -ami most is a cél-, még egy bőrt lehúzni róla.

 
1

Mi lesz a szakképzéssel?

Ellenőrző , 2011.02.03. 08:00

A szakképzés átalakítása felől érdeklődik Marietta nálunk, és mivel mi magunk nem vagyunk érintettek ebben a témában, közzétesszük a levelét, hátha valaki tud segíteni.

 

Kedves Ellenőrző!

 A lányom egy szakközép iskolába jár, ahol lehetősége van -volt- az érettségi után szakmát is tanulni. Az eheti szülői értekezleten értesültünk arról, hogy a komplett szakképzést átviszik a TISZK másik iskolájába, így az anyaintézményben már nincsen lehetősége arra, hogy szakmát tanuljon. Tud erről valaki bővebbet? Én is hallottam, hogy átalakítják a szakképzést, de nem tudott rá az igazgató sem választ adni, hogy ez felmenő rendszerben lesz, vagy akár már most szeptembertől?

Köszönöm a válaszokat!

Üdv,

Marietta

 
12

Miért kell ledolgozni a dec. 24-ét?!

Ellenőrző , 2011.02.02. 10:48

Kedves Olvasónk egy -többünk számára is érthetetlen-, intézkedés okát keresi. Miért kell ledolgozni a december 24-ét, amikor az amúgy is beleesik már a téli szünetbe?
 
Kedves Ellenörző blog!
 
 
Én csak egy kérdésre keresem a választ. Miért kell az iskolákban ledolgozni dec. 24-t, ha előtte két nappal elkezdődik a téli szünet. Ha egy iskola nem ezt választja, akkor 24-én behívja a gyerekeket egy kis tanításra. Van erre valami ésszerű magyarázat, vagy ez is  egy iskolát 50 éve nem látott , íróasztal mellett dolgozó csinovnyik szellemi izzadmánya? Talán "Hogy utáltassuk meg a gyerekkel az iskolát" pályázat győztese ez a kitaláció? Ha valakinek van valami  logikus ötlete szívesen olvasnám.
 
Üdvözlettel: G. Judit

 
9

Életszerűtlen a gazdasági képzés is?

Ellenőrző , 2010.11.17. 08:00

 Olvasónk a bankszektorban dolgozik és az ehhez kapcsolódó pénzügyi végzettség megszerzése közben döbbent rá, hogy nem csak a sokat szapult tanár és bölcsész képzés életszerűtlen, hanem a gazdasági képzés során megszerzett tudásnak sincsen sok köze a valóságban elvárthoz. Jó ötleteket sorol fel, milyen tárgyakat kellene ahhoz tanulnia, hogy a mindennapi munkája során használni tudja az MA képzésben tanultakat.

 

 

Kedves Ellenörző!
 
Harminc éves jócskán elmúltam és úgy gondoltam, a teológiai diploma mégiscsak kevés a szakmai boldoguláshoz a bankszektorban, ezért ültem vissza az iskolapadba.
 
A cél egy egyetemi közgazdasági diploma. Az új bolognai rendszerben ehhez szerezni kell kreditpontokat, hogy felvegyenek a mesterképzésre, a mostani egyetemi szintű képzésre.
 
Ezért jelentkeztem az egyik legjobb hírű pénzügyi oktatási intézménybe másoddiplomás képzésre.
 
Már itt is kicsit kiakadtam, hogy a tantárgyak 80%-a tölteléktantárgy csak. Ilyen volt például a üzleti kommunikáció, amiben semmi üzleti nem volt. Lehetne tárgyalástechnikát tanítani, érvelést, nyer-nyer szituációt és ezer minden mást. Nem, egyetemi elefántcsont-toronyba bezárt, a való életben soha meg nem forduló professzorok okoskodásait tanították. Maslow-elmélet és társai, élettől elszakadt süketelések.
 
Minden félévben egy, maximum kettő olyan tárgyunk volt, aminek legalább távolról valami köze volt a pénzügyhöz (számvitel, nemzetközi közgazdaságtan). A többi csak azért, hogy ne legyen olyan üres a leckekönyvünk.
 
Na sebaj, vigasztaltam magamat, majd a mesterképzésen jól megtanuljuk a pénzügyi dolgokat.
 
Nos, eddig úgy tűnik, ebből sem lesz sok minden.
 
Jelenleg a mesterképzésen tanulunk informatikát, ami örvendetes lenne, ha nem abból állna az oktatás, hogy egy-egy előadás alkalmával "írunk", pontosabban a tanárról lemásolunk egy-egy 3 soros "programot", minden alkalommal más programnyelven. Ennek így mi az értelme?! Használhatósága tökéletesen nulla, ahhoz viszont túl sok, hogy feleslegesen és értelmetlenül megtanuljuk, csak hogy átmenjünk a vizsgán.
 
Üzleti jog: egyházalapítás és hasonlóak a témák. Mi lenne, ha inkább értékpapír-jogot tanítanának mesterszakon? Vagy a PSZAF-tól jönnének vendégelőadók. Annak valami értelme is lenne.
 
De ami teljesen kiverte a biztosítékot: LINÁRIS ALGEBRA!!!!!! Óránként 5-10 algebrai tétel és azok bizonyítása! Ebből lesz a vizsga! Talán még mindenki emlékszik rá középiskolából: Bizonyitsuk be, hogy a+b=b+a. Egy evidens dologról kell okoskodni egy oldalon keresztül. Ez egy tétel. A kóbor apáca olyan apáca, amelyik kóbor.
 
Ezt ki találta ki, hogy PÉNZÜGYI MESTERSZAKON lineáris algebrai tételek bizonyítását kell oktatni?!!!!!!
 
Mivel már 20 éve dolgozom és ebből jópár évet a szakmában, bátran állíthatom, hogy soha az életben még csak hasonlóra sem lesz szüksége senkinek a pénzügyek területén. Sőt, azt is bevallom, hogy még a középiskolai másodfokú egyenletekre és a sinus-cosinusra sem volt soha életemben szükségem, ahogyan az Árpád-ház kihalásának a dátumára és a kovalens kémiai kötések mibenlétére sem.
 
A jelenlegi félévben másfél tárgyat tudnék a pénzügyekhez sorolni. A többi megint csak azért van, hogy legyen.
 
Tantárgyak, amik nincsenek, pedig legalább lenne haszna az életben:
 
- szakmai angol nyelv
- valódi informatikai oktatás, esetleg elterjedt banki és egyéb rendszerek ismertetése (CLAVIS, SAP, stb.).
- Esettanulmányok banki, vállalati életből. Híres csődök és felvásárlások és azok tanulságai.
- Vezetői képességek, döntések és azok előkészítései.
- Hogyan bánjunk az emberekkel, hogyan érveljünk és nyerjük meg őket.
- stb, stb, stb.
 
Innen belűlről nézve a magyar felsőoktatás teljes csődben van. Értelmetlen és használhatatlan dolgokat tanítanak öt éven keresztül, amit az ember legkésőbb fél év múlva maradéktalanul el is felejt. És nem is kár érte.
 
Ideje lenne már, hogy végre valódi, az életben használható és szükséges tudást kezdjenek átadni az egyetemeken és főiskolákon.
 
Köszönöm a figyelmet,
 
Egy olvasójuk

 
4

Az új program elemei

Ellenőrző , 2010.11.16. 08:00

Olvasónk a Dr. Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett új oktatáspolitikai program egyes elemeit vinné vitára, kiemelve a három legmarkánsabbat. Külön-külön foglalkoztunk már ezekkel, de így programmá gyúrva még nem láttuk.

Sziasztok!

Minap egy internetes hírportálon jelent meg ez az anyag, amely az oktatás reformjával foglalkozik. A következő három dologra várnék konstruktív választ:

1. Alkotói szabadság tanároknak
2. Pedagógusmunka értékelése
3. Bérezés

Íme a cikk:


http://index.hu/belfold/2010/11/15/alkotoi_szabadsagra_mehetnenek_a_tanarok/

 
61

Ostoba bohóc minden pedagógus?

Ellenőrző , 2010.09.08. 08:00 · 1 trackback

Levélírónk Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár asszony egyik legutóbbi kijelentésén háborodott fel, nehezményezi, hogy a béremelést követelő Pedagógus Szakszervezet képviselőinek gyakorlatilag a szemébe nevetve, ostoba bohócnak nevezett minden pedagógust, aki ilyen helyzetben béremelést követel.

 

Kedves Ellenőrző blog!

Dr. Hoffmann Rózsa egyik legutóbbi kijelentéséhez kapcsolódóan írom le a véleményemet, remélem, szerintetek is alkalmas a megjelenésre!

Legújabb nagyfőnökünk sem tart minket többre az elődeinél, pedig a Pedagógusnapi köszöntőjében, még gyémántcsiszolók, sőt a nemzet lámpásai voltunk. Sejteni lehetett, hogy amint a bérkérdésre kerül a sor, elfogy a pátosz, de a legutóbbi kijelentésével elrúgta nagyon messzire a bőrfocit.

Az említett megnyilvánulása: aki "ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Így is van! Röviden, tömören, de pedagógushoz illő árnyaltsággal összefoglalta a közalkalmazottak helyzetét. Aki még mindig elhiszi, hogy lesz olyan vezetés -akár jobb, akár bal-, akit egy fikarcnyit is érdekel a közalkalmazottak helyzete, legyen szó bérről, munkakörülményekről, vagy akár kötelező óraszámról, az tényleg ostoba. Persze itt is van lehetőség egy másik halmazba kerülni, hiszen, aki józan, az nem gondolhatja ezt komolyan. Lehetne ezt egyébként továbbragozni. Mondhatom a boltban a pénztárnál, hogy ne haragudjon, ilyen gazdasági helyzetben ostoba bohóc minden pénztáros, aki nem engedi kitolni a teli kocsimat fizetés nélkül!

Aki mostanában járt iskolában, az lépten-nyomon megismerheti a korszakalkotó újításokat, csupa olyan dolgot vezettek be, aminek köze nincsen az oktatás színvonalának növeléséhez, de a gyerek most már úgy fog tanulni a sok blőd intézkedéstől, hogy majd meglátjuk mire lesznek képesek az alsósok 12 év múlva az érettségin! Motiváltak lesznek a napi 3 perc kötelező diktálástól, fittek a mindennapi testneveléstől -ami egy nagyon jó ötlet, kár, hogy se tornaterem, se udvar, se tanár-, az alsós buktatás pedig egyenesen szárnyakat ad majd nekik.

A bohócban igaza van, amig nem javítja ripacsra, egyetértek. A bohóc egy nagyon tisztességes, komoly felkészülést kívánó hivatás, ellentétben a politikussal.

 
189

Külföldön is lopnak a fiatalok?

Ellenőrző , 2010.09.06. 08:00

A tegnapi posztunkra érkezett, közel 600 komment közül választottunk mára egyet. A kommentelő egy -Angliában bolti lopáson ért- lánnyal történteket írja le, és kiderül, hogy lehet határozottan eljárni egy ilyen ügyben anélkül, hogy tönkre tennék az elkövető jövőjét.

 

Öröm látni, hogy egy jól sikerült, a morális tespedtségből felrázni igyekvő cikk néhány perc alatt hány egyetértő kommentet szül. Én nem ezek számát fogom gyarapítani, hanem egy történetet mesélek el, amit egy ismerősömtől hallottam.
Ő bizony megtette, amit az Ellenőrző levélírója és barátai nem: heccből csórt boltban. Ez Angliában történt, régen, még egyetemista korában, ahol külföldiként ösztöndíjjal tanult. Csokikákra specializálódott a derék hölgy. Fél font, egy font, nem a világ, nem rokkan bele senki - gondolta -, viszont milyen vagányság ilyet csinálni. Aztán egyszer elkapták. Becsületére váljék, hogy nem próbálta letagadni, nem hazudozott össze-vissza.
Kihívták a rendőrt, a campus közepén bilincs csattant a csuklóján és hamar az őrsön kötött ki. Ott vizsgálati fogságba került, szíját és óráját lekapcsolták. Nem ismerem a pontos szakterminusokat, de lényegében magánzárkába került, ahol a sivár környezetben csak magával tudott foglalkozni. (Legyünk jóhiszeműek: a nyilatkozó gimis lány talán ezt az érzést fejezte ki - helytelenül - az "unatkozás" szóval.) És bár óra híján fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el közben, de a magánynak köszönhetően magába szállt, miután átgondolta mindazt, amit a napi üzemmenet forgatagában addig "nem sikerült".
Egy idő után kiengedték a bezárt szobából. Az ügyeletes rendőr elmagyarázta neki, hogy megrovásban részesítették (she was cautioned), és hogy bekerült a bűnügyi lajstromba, ahonnan azonban egy év múltán törlik, ha nem lesz más panasz ellene. Hazamehetett, ám a tortúra nem ért véget. Jelentenie kellett az egyetemi tanszékvezetőjénél és jelentkeznie az egyetem vezetésénél, ahol akkorra már tudtak az esetről. Ott is határozottan, de bizonyos távolságtartással kezelték a helyzetet: egy hetes "önkéntes" munkát kellett végeznie az egyik irodában.
A történet két tanulsága: a korai blair-i Anglia így kezelte az ilyen "petty shoplifting" ügyet, ha nem volt visszaeső az illető. Diszkréten, de nem elkendőzve; büntetve, de nem tönkretéve az illető jövőjét. A másik, hogy az illető nőszemély felnőtté válásában az eset nagy szerepet játszott. Jó lenne, ha a "magántulajdon szentsége" kialakulna az embertársainkban, ahogy ő azon a napon saját kárán belátta ennek morális igazságát. Jobb lenne persze, ha von Haus aus hoznánk, de tudomásul kell venni, hogy a felettes ént kinek jobban, kinek kevésbé sikerül beépítenie kamasz korában. Hogy általánosan osztott értékké váljon, azt elő lehet segíteni puhább és drasztikusabb módszerekkel, a suliban meg az őrszobán. Kormányunk, amely előszeretettel nevezi magát "polgárinak", nem győzi értelmezni, hogy mire kapott felhatalmazást a tavasszal. Nos, én nagyon szeretném azt látni, hogy a ballib népség kiszorítása nem öncélú, saját klientúra kiépítését szolgáló lépéssorozat csupán, hanem - például - a magántulajdon iránti tisztelet (mint polgári erény) fokozódó elismertsége is a regnálásuk eredményei közé fog számítani. Ha az iskolai programok megváltoztatása által, az jobb, de ha a szigorúbb rendőri fellépés útján, az is igazolható morálisan.

 
606

A bolti lopás nevelés kérdése?

Ellenőrző , 2010.09.05. 08:00 · 3 trackback

 Levélírónk a napokban bolti lopáson ért és azonnal rendőrségi fodgába került tinédzserekkel történtekből kiindulva elemzi a kialakult helyzetet. Elsősorban a sajtó hozzáállását nehezményezi, a bolti lopást, mint a tinédzserkor természetes velejáróját feltüntetni, legalábbis véleményesnek gondolja. Véleménye szerint a történtek jó példaként szolgálhatnának és akár az iskolai osztályfőnöki órákon is fel lehetne dolgozni a történteket.

 

Kedves Ellenőrző Blog!

Kicsit furának tűnhet, hogy ennek a blognak küldöm el az alábbi gondolatokat - hiszen elsőre nem feltétlenül nevelési témájú a cikk - azonban az eset mégis nagyon jól rávilágít bizonyos nevelési hiányosságokra.

Az index.hu-n jelent ma meg ez és ez a cikk. Ha valakinek nincs kedve elolvasni: röviden arról van szó, hogy három lányka, az évnyitóról jövet elhatározta, hogy bizsukat fog lopni egy üzletből. A biztonsági őrök elkapták őket, majd 2 napig előzetesben ültek, mert a kormány egyik új rendeletében erre lehetőséget biztosít.

Biztos vagyok benne, hogy az a két nap nagyon kemény volt a lányok számára, most azonban nézzük meg a nevelési részt: Hogyan reagál erre az újságíró, a szülő, az ügyvéd és az elkövető?

"A boltban kiszúrták, amint egyikük épp az árcédulát szedte le egy nyakláncról, és elcsípték őket. A szokványos történet, amin tízből kilenc fiatalkorú átesik, ekkor fordult rémálomba" - véli a zsurnaliszta. Én pedig meghökkenve ülök a székemben és értetlenül bámulom a monitort: Valóban ezt mondta...?

Mert kérem, sem én, sem a barátaim nem tettünk ilyet sosem. A munkatársaim, a családom sem tettek ilyet sosem. Valóban igaz lenne, hogy egy mai tinédzser képtelen bolti lopás nélkül felnőni? Ha ez az információ igaz, akkor a helyzet tragikus. Ha meg nem, akkor elképesztően nagy szemétség ezeket a bűnöket bagatelizálni. Hiszen sok helyen a leltárhiányt a dolgozókkal fizetik meg, sőt, nagyobb hiány esetén a biztonsági őr elveszítheti a munkáját! És mi itt tényleg azt hisszük, hogy ez "brahi", meg "hülyéskedés"? Elnézést a banalitásért, de az eszem megáll...

"A rendezett hátterű családokból származó, kéttannyelvű gimibe járó lányokat sokkolta, ami velük történt: a bilincs, a kihallgatás, a fagyoskodás, a zárka körülményei, a csütörtöki negyedórás séta egy 15nm-es ablaktalan szobában, a két, őrizetben töltött éjszaka." - Az összetett mondat részmondatait külön-külön jól értem, csak nem tudom mi értelmük van együtt. Mit számít a bűnelkövetés szempontjából, hogy rendezettek a családi körülmények? A jómódú tolvajoknak méltányosabb eljárás dukál? Kíváncsi lennék, hogy az érintett korosztály (középiskolások) mit gondolnak a világról, mikor ezeket a sorokat olvassák?

"Érthetetlen a rendőrség eljárása, mondta az Indexnek Baltay Levente, az egyik őrizetbe vett kislány ügyvédje, a Társaság a Szabadságjogokért egyik ügyvivője." - Érthetetlen? Azt mondja érthetetlen? Komolyan érthetetlen, hogy a rendőrség az új szabályoknak megfelelően járt el, és szigorú - az Istenért, mondjuk ki! - a tolvajokkal szemben? Milyen nevelés az, hogy ezek a tanulók lopnak a boltból, és amikor a rend őrei reagálnak, akkor jön egy ügyvéd és azt mondja "érthetetlen"?
Komolyan az akarjuk, hogy a fiatalság ne értse meg a tettei következményét? Hogy aki a másik munkájának a gyümölcsét megpróbálja ellopni, az később, mikor elkapták azt dünnyögje hülyén maga elé bambulva, hogy ez érthetetlen?

„Hülyéskedésnek indult, aztán elfajult, de kicsit sok volt a megrázkódtatás, az unalom pedig idegölő volt” - nyilatkozta az egyik leányzó. Úristen, unalmas volt? Csak nem? Micsoda példátlan büntetés! Micsoda pszichikai terror! Barátnője is érdekesen éli meg az eseményeket: "Fel se fogtam, mi történik velem, annyira szégyelltem magam" - tetszik érteni, szégyelli magát mert elkapták... De a lopásért, azért nem? Az azért rendben volt? Mindegy mit teszünk, csak le ne bukjunk? Miféle nevelés az, ami arra tanítja a gyereket, hogy elkövethet szabálysértést, csak anyu, apu, meg a suli meg ne tudja?

Az egyik anyuka nem késik a hazug kontrával: "Egyikük sincs rászorulva ilyesmire, de hát ilyesmin majdnem minden fiatal átesik, nem értem, miért kell gyerekekkel így bánni.” Nem, nem és nem! Nem minden fiatal. Nem majdnem minden fiatal! Nézzenek végre szembe a ténnyel, ez nem kamaszodási probléma, a gyerekük olyasmit tesz, amit a társadalom tisztességes része megvet sé undorítónak tart!
 
A lányok és a szülők abban reménykednek, hogy az iskola nem tudja meg. De az iskola meg fogja tudni, hiszen ez a cikk körülbelül egymilliós olvasottságot biztosít az ügynek. És ha - ahogy a cikk is vélekedik - az osztályfőnök tudja, miért lapítson? Miért ne álljon ki a rá bízott osztály elé és mondja ki, hogy bizony lopni bűn, és ez most fontosabb lecke mint a kovalens kötés?
 
Mi történt ezzel az országgal? Mi történt a neveléssel? Az egy dolog, hogy ilyesmi megesik, de miért nem hajlandó a szülő, a pedagógus, az újságíró egyértelműen kiállni az igaz ügy mellett?
Mert a nevelés barátaim bizony itt kezdődik...

 

 
64

Oktatás: pofon jobbra-pofon balra

Ellenőrző , 2010.08.19. 08:00 · 2 trackback

Egy korábbi posztra -A buktatáson áll vagy bukik a jövő oktatása?- érkezett posztméretű hozzászólást teszünk ma közzé.

Kedves Ellenőrző blog!

Eredetileg a "A buktatáson áll vagy bukik a jövő oktatása?" című íráshoz kívántam hozzászólni, de mire leírtam, a mondandóm kinőtte egy sima hozzászólás méretét. Ezért elküldöm, s ha gondolják akár önálló reagálásként tegyék közzé. Nincsenek kétségeim, hogy az általam írottak esetleg nem mindenkinek fognak tetszeni, de ha már az oktatás irányítói nem vitatkoznak érdemben a témáról, akkor tegyük meg mi. Hátha egyszer végre elindul valami.

Szeretném a témát egy kicsit árnyalni, és a buktatás egy itt fel nem vetett céljára? nem inkább eredményére és hasznára rávilágítani. Ja és én is kiosztanék két pofont, egyet balra, egyet jobbra.

A bukás nem büntetés, hanem értékelés, illetve egy értékelés eredménye. Semmi több. Az, hogy a buktatott ebből mit profitál, az egy soktényezős dolog. Függ az egyéni képességektől, az érettség szintjétől (lehet, hogy ha egy évvel később kezd, akkor semmi gond nem lett volna), a szülőktől (nevelés, ösztönzés, számonkérés, fegyelem, motiváció, stb.) s persze a pedagógustól. Ez utóbbi azért valamelyest redukálható, hiszen ha 30-ból 28-nál működött a módszer, akkor azért olyan nagy gond nem lehet. Illetve lehet, de az nem azon a pedagóguson múlik. Lehet, hogy más módszer kellett volna annak a kettőnek, de ez az, amit a mai magyar oktatási rendszer nem képes kezelni. Nincsenek lehetőségek, pénz, s megfelelő elszántság sem az ilyen esetek kezelésére. Persze van egy-két alternatív műhely, de országos szintű kezelés nincs.

De visszatérve a bukáshoz, nem esett szó arról, hogy a buktatás nem csak az egyén, hanem a közösség érdekeit is szolgálja. Az az idióta rendszer, amit még annál is idiótábbak vezettek be (pofon balra), hogy a szülőre bízza a bukásról való döntést, egész osztályok 4 évi munkáját tette tönkre. 4 évig cipelték magukkal (a törvényalkotóknál is idiótább szülő miatt) az osztályok azt a gyereket, aki már az első osztályban elvesztette a fonalat. A növekvő követelmények, az egyre önállóbb munkavégzést igénylő tanulási módszerek miatt a felzárkózás esélye egyre távolabb került. A gyerek nem tudja követni az anyagot, jó esetben "csak" unatkozik, rosszabb esetben rosszalkodik is. Az osztályt visszahúzza, egyéni bánásmódot igényel, ami szintén nem tesz jót az osztály morálnak. Még sokáig lehetne sorolni. És mindenki szenvedett, rosszul járt. A bukott, a nem bukottak, a tanár, sőt az egész iskola. Hiszen a
következő negyedik osztály is megkapta az elsős szinten elvérzett diákot. S cipeli magával az iskola, amíg ki nem nő a tanköteles korból. Gratulálok.

Tehát a bukás visszaállítása nem varázsszer, nem oldja meg az oktatás gondjait, de legalább visszavesz egy pluszban rárakott terhet. Én már elsőben buktatnék, illetve sokkal komolyabban venném, hogy ki mehet elsőbe. Az óvodák sok szülőt megvezetnek, sokszor nemhogy eltagadva a tankötelesség törvényi szabályait, hanem kimondottan meghamisítva azt. Tehetik, hiszen sokakba beivódott a 6 éves a gyerek, iskolába megy reflex. Értem én az óvodák gondjait, de akkor sem szabadna így kilökni a gyerekeket.
Talán a jó megoldás egy 0-dik, iskola előkészítő évfolyam bevezetése lenne. Aki nem lenne elég érett az iskolára, de kinőtte az óvodát az ide kerülhetne. De az is átkerülhetne ide, akiről hamar kiderülne, hogy mégsem bírja az első osztályt. Ennek sokszor nem is a képességek hiánya, vagy az értelmi szint az oka, hanem egyéb, problémák. Ezeket pedig szakemberek segítségével egy év alatt jól lehetne kezelni, logopédus, fejlesztő pedagógus bevonásával. Persze ez ismét pénzt igényel. Csak hát olyan csoda módszer nem létezik, hogy kevesebb pedagógus, magasabb osztálylétszám mellett még növekedjen is a színvonal.
Lám lám, a megnövelt testnevelés órák hatására sem lett edzettebb az ifjúság. Ja, hogy arról már megfeledkeztek, hogy több testnevelés órához több tornaterem is kéne. (Vagy legalább egy, mert van ahol még ez a gond.) Nevetséges tornaszobáknak csúfolt lyukakban zajlik a testnevelés órák egy része.

Talán kisebbet kéne álmodni, de olyat, amit meg is tudunk valósítani. (pofon jobbra)

Ja és végül kilátásba helyeznék egy harmadik pofont is, remélem nem lesz rá szükség: a kötelező hittan oktatás sem fogja megoldani a magyar oktatás problémáját!

 
1

Költségtérítési csökkentés?

Ellenőrző , 2010.08.18. 08:00

Levélírónk kérdéssel fordult hozzánk: egy Bsc végzettség után van-e lehetősége költségtérítési csökkentést kapni az újabb Bsc végzése alatt?

Kedves Ellenőrző blog!
Költségtérítési gondokkal kapcsolatban lenne szükségem némi segítségre. Befejeztem a bsc tanulmányaimat egy egyetemen 8 félév alatt (normálisan 6 félév lenne, de csúsztam), diplomát is megkaptam. Most egy másik egyetemen kezdek egy újabb bsc szakot, immár költségtérítéses képzésben. (azért így mert ugye már van egy bsc diplomám) esélyem sincs állami átsorolásra mivel már van egy bsc diplomám.
Van esély hogy költségtérítési csökkentést kapjak, ha jól tanulok? És ha igen ez általában mennyi?
Előre is köszi ha tud valaki segíteni!

 
104

Nyelvtanítás: Vak vezet világtalant?

Ellenőrző , 2010.08.17. 11:14

Egy gyakorló nyelvtanár levélírónk posztja az iskolai nyelvoktatás problémáit tárja elénk. A hibákat nem elsősorban a diákok motiválatlanságában, hanem sokkal inkább a nyelvtanárok felkészületlenségében, illetve az alacsony óraszámban látja.

Kedves Ellenőrző Blog,

Gyakorló gimnáziumi nyelvtanárként úgy gondolom, hogy  sürgősen változtani kellene a nyelvtanítás területén a magyar közoktatásban. A következők miatt:
1. A középiskolai nyelvtanítás, ahogy látom nem a nyelvet tanítja meg hanem felkészít 1-2 specifikus feladat, főként az érettségi és a nyelvvizsga letételére. Az, hogy ezek megléte mennyire jelent használható nyelvtudást azt hadd ne részletezzem: olyanok kapnak középfokút ma akik két értelemes célnyelvi mondatot nem tudnak elmondani nyelvtani/kiejtési/szóhasználati hiba nélkül. És ne jöjjön senki a „nyelvtannáci” titulusal mert kommunikálni is csak nyelvtanilag helyesen lehet eredményesen, pl egy üzleti levélben a félreírásokat nem fogják díjazni.
2. Nyelvvizsgát legtöbben úgy tesznek, hogy a vizsga előtti időszakban  eljárnak  tanfolyamokra vagy magántanárhoz. A közoktatásban ma létező óraszámokkal (eltekintve mondjuk a kéttannyelvű képzésektől) nem lehet eredményesen, magas szinten nyelvet megtanítani. És ahogy írtam, a nyelvvizsga megléte se jelent semmit: ugye ismerős a mondat hogy „Megvan a középfokúm de nem tudok semmit”
3. A diákok pontosan tudják hogy a középszintű érettségin l.fasz a követelmény ( 20%-tól kettes, te atyaúristen) ezért nem motiváltak az alapos tanulásra, tudják, hogy át fognak menni a nyelvi érettségin.

Ezért javaslatom:
Az iskolai nyelvórák számának növelését;
Az érettségi követelményszintek emelését:  minimum 50% legyen a kettes;
A nyelvvizsgák szintjének emelése is fontos lenne: Ma, amikor sok-sok nyelvvizsgacentrum verseng egymással a nyelvvizsgákból bejövő bevételért, a színvonal lefelé nivellálódik: nálam kicsit könnyebben meglesz a középfokúd, gyere hozzám. A diákok persze ezt tudják, átadják az infót,  hol könnyebb a vizsga, így  a konkurens nyelvvizsgáztató iskolák/egyetemek/stb. is arra kényszerülhetnek,  hogy csökkentsék a nyelvvizsgák nehézségét, hogy magukhoz csábítsák a vizsgázókat.

Kényes téma a nyelvtanárok felkészültsége: Láttam már végzős angol szakos tanárjelöltet aki a gyakorlótanítás órán a „down”-t „dawn”-nak írta le a táblán. Nyilván legtöbbünk megtesz mindent vagy sok mindent, hogy felkészült legyen; teljesen mindegy, nem számít mert sose lesz anyanyelvi vagy közel anyanyelvi  kompetenciánk. Márpedig érzésem szerint középszint környéke ill. az után nem elegendő a magyar anyanyelvű tanár, különösen angol nyelv esetén ahol rengeteg kollokáció, idiomatikus kifejezés és phrasal verb jön elő ettől a szinttől nem beszélve a szlengről, kulturális és civiláziós ismeretekről, arról az ezer apróságról amit egy, az adott kultúrkörben nevelkedett tanár tud csak igazán. Ha azt akarjuk, hogy a felnövekvő nemzedék tényleg boldoguljon majd menedzserként, külkereskedőként, nemzetközi jogászként, orvosként külföldön és a külföldiekkel való kapcsolattartásban, akkor  legyen státus minden iskolában  anyanyelvi nyelvtanár számára aki pl. kifejezetten a szókincshasználatra fektet hangsúlyt. Erre kellene pénzforrásokat áldozni, idehozni sok anyanyelvű, végzett nyelvtanárt akik itt tanítanának évekig. (Ahogy ezt a Távol-Keleten évek óta csinálják: Dél-Koreában egy angol anyanyelvi oktató - nem feltétlenül  tanár végzettséggel -  1000 dollár körül keres havonta 1 csoportttal)
Középszint környékére szinte bármely könyvből, gyenge tanárral is el elhet jutni némi szorgamomal. De onnan továbbmenni csak egy nagyon felkészült, lehetőleg anyanyelvi tanárral lehet igazán. Tehát célszerű lenne, ha az 2-3 tanévnyi nyelvtanulás után minden iskolában anyanyelvi tanár venné át a csoportokat, legalább az órák egy részében. Így mire végeznének a diákok, valóban alapos és sokrétű nyelvi kompetenciával rendelkeznének a középszintű érettségin való makogás helyett.


Tisztelettel: Nyelvtanár

 
15

A logika elveszlik a bürokráciában?

Ellenőrző , 2010.07.24. 08:00

Levélírónk egy véletlen folytán került át költségtérítéses képzésbe, levelező tagozatra, ami ugyan azt jelentette, hogy a tandíjon felül elesett a támogatásoktól is, de végeredményben jó döntésnek bizonyult utólag a váltás. A diplomaszerzéskor már 2 1/2 év szakirányú tapasztalattal rendelkezett, így jóval versenyképesebb a munkaerő piacon, mint frissen diplomázott, tapasztalattal nem rendelkező társai.

Kedves Ellenőrző blog!


2007-ben érettségiztem, és egyben felvételiztem is az egyik hazai egyetem nem sláger szakára, amely ugyanakkor hiányszakma is. Céltudatos voltam, tudtam mit tanítanak, mit ad a tudás, mit ér a diploma, stb. Ezt akartam tanulni, ebben a szakmában akartam dolgozni. A felvételim sikerült is, államilag finanszírozott képzésre.
Az első félév vége felé tartottam, amikor a városban, ahol laktam, sok, a leendő szakmámban jártas emberre volt szükség, többre, mint amennyi rendelkezésre állt. Beadtam a pályázatom, és a szakember hiánynak köszönhetően el is nyertem az egyik állást. Értelemszerűen teljes munkaidős állásról van szó, tehát át kellett jelentkezzek levelező tagozatra. Az új állásban a fizetés alacsony volt, nettó 70 körül kaptam havonta, de ez nem bántott, egy befektetének tekintettem a dolgot, ráadásul ez 70 ezerrel többet jelentett a havi költségvetésemben, mint előtte volt. Elfogadtam tehát az állásajánlatot, besétáltam a Tanulmányi Osztályra, elmondtam szépen, hogy szeretnék átjelentkezni levelező tagozatra. Na ekkor jött a hideg zuhany: levelező tagozaton nincs államilag finanaszírozott hely, tehát egy hét múlva várhatom a csekket a következő féléves tandíjról, valamint bérletre, tanulmányi ösztöndíjra, jegyzettámogatásra stb. ezentúl nem leszek jogosult. Elfogadtam, mert ahogy átszámoltam a dolgokat, még így sem jártam rosszul, körübelül havi lebontásban akkora összegtől estem el, amennyit megkerestem (ha mindent összeszámolok), ráadásul már elfogadtam az állást, nem tartottam volna sem korrekt, sem okos dolognak, ha az utolsó utáni pillanatban visszatáncolok.
Nem bántam meg a döntésemet, mert idővel a váltás valóban jó befektetésnek bizonyult. Idén lediplomáztam és a csoporttársaimhoz képest 2 és fél év szakmai tapasztalattal többet tudok felmutatni és ez természetesen előnyt jelent nekem.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az államilag finanszírozott képzés egy fajta befektetés kellene hogy legyen az állam (illetőleg közvetve az adófizetők pénzéből), így számomra értelmezhetetlen, hogy attól, hogy elmentem korábban dologozni (adót és járulékot fizetni), miért lettem rosszabb befeketetés?
Persze ha tényleg befektetésként lenne kezelve a felsőoktatási finanszírozás, akkor nem képeznének tömegesen állami pénzből olyan szakokon embereket, amely olyan végzettséget ad, amelyből 10 évente egyre van szükség.
Ez nem panasz volt, csak azért írtam le a történetet, mert véleményem szerint ez megint egy olyan dolog, amely bebizonyítja, hogyan tud a logika elveszni a bürokráciában. Valamint szerintem azokon a szakokon, ahol a tudás kevéssé gyakorlatias (ezt úgy értem, hogy pl. nem egy orvosi, vagy mérnöki, ahol a megértéshez szükséges a test, vagy műszer felett állni) ott kötelezni kellene a felsőoktatási intézményeket arra, hogy a levelező tagozat ponthatár szempontjából egységesen legyen kezelve a nappali tagozattal, azaz ugyanazzal a ponthatárral, ugyanolyan finanszírozási formát kelljen nyújtani a tagozattól függetlenül (ez szerintem megszüntetné azt a nevettséges helyzetet is, hogy pl. ugyanazon egyetem ugyanazon szakának levelező tagozatra akár 20-40 ponttal kevesebb pontszámmal is be lehet jutni. A diplomában a tagozat nincs feltüntetve.)

Üdv: egyetlenke

 
8

Vissza a természethez?

Ellenőrző , 2010.07.23. 08:00

András az ökoiskolai programhoz kapcsolódó gondolatait osztja meg velünk esszéjében, amelyben kifejti, hogy az emberiség olyan problémákkal nézhet szembe a közeljövőben, amelyre a mai iskola semmilyen szinten nem készíti fel.

 

Kedves Ellenőrző blog!

Tudom, hogy van már "ökoiskola program", és beszélnek a
fenntarthatóságról, bár ez még mindig messze eltörpül az iskolákkal
kapcsolatos egyéb kérdéskörök mellett. Mert tényleg, szinte akárhova
nézünk, vannak problémák. Szerintem pont ezért ideje lenne minél
inkább visszanyúlni a gyökerekhez, és újragondolni a dolgokat, mégha
ez nagyon nagy feladat is.

Legutóbbi esszémben ilyen nehéz kérdésekről írtam. Személyes aggódás
is vezetett, nem tagadom. Úgy látom, hogy az ipari civilizációban élő
emberiség olyan problémáknak nézhet elébe a nem is távoli jövőben,
amelyhez a jelenlegi iskolarendszer és média által közvetített
gondolkodásmódok szinte semmi segítséget nem adnak.

http://jand.info/2010/06/csodavaras-vagy-ketsegbeeses-helyett/

Matematikus doktorandusz hallgató vagyok, 25 éves, nem érthetek és
tudhatok mindent. Az iskoláról szóló rész is csak egy magánvélemény.

Szerintem egy csomó hasznos tudás, szemlélet, módszer létezik ma,
amelyek az egymással és a világgal való békésebb együttélést, az igazi
fenntarthatóságot elősegíthetik. Viszont úgy látom, hogy ezekről csak
kevesen tanulnak, tudnak. Szerintem fontos lenne megértenünk, hogy
miért. De ez nem egy társalgás lezárását jelentené, hanem új
kiindulópontokat.

Üdvözlettel,
JAndrás

 
84

Megéri-e a költségtérítéses képzés?

Ellenőrző , 2010.07.22. 08:00

A ponthatárok mai közzététele teszi aktuálissá posztunkat. Sokan döntenek a költségtérítéses képzés mellett, azt gondolván, hogy megéri anyagi áldozatot is hozni, az áhított szakra való bejutás érdekében. Levélírónk a költségtérítéses képzés árnyoldalát mutatja be nekünk.

 

Kedves Ellenőrző blog! 

Az én történetem 2009. februárjáig nyúlik vissza, amikor is be kellet adni a felvételi jelentkezésem. Már akkor is igyekeztem eltökélt és céltudatos lenni, így csak egy egyetemet írtam be, és abból is csak az úgynevezett slágerszakokat(nem divatból, hanem, mert ez érdekel). Úgy gondoltam, hogy ha oda nem vesznek fel, akkor nem is érdemlem meg, hogy felsőoktatásban tanuljak. Így nem volt mentegetőzés, tanulnom kellett, ha nem akartam leégni, leginkább magam előtt.Júniusra rendben leérettségiztem, pár fájó hibát leszámítva tényleg kihoztam magamból a maximumot és így egy egész korrekt pontszámot sikerült összeszednem a felvételimre. Azonban hiába a magyar viszonylatban sok pont, a ponthirdetésnél kiderült, hogy pár ponttal lecsúsztam az államilag finanszírozott ponthatárról, így pedig mehetek költségtérítésesre. Mivel csak az számított, hogy bekerüljek egy jó közgazdász diplomát adó szakra, nem foglalkoztam igazán azzal, hogy az esetleges pluszteher milyen mértékben fog érinteni. Mivel mindenki nagyban támogatott engem, hogy majd segít finanszírozni az egyetem költségeit, így hát belevágtam a kalandba. Így utólag viszont kétszer meggondolnám, a másfél évvel ezelőtti döntésem. Körülbelül hatszázezer forintomba került ez az év, leginkább a tandíj, és az elmaradt ösztöndíj miatt (mert költségtérítéses diák lehet akármennyire jó tanuló, nem kaphat ösztöndíjat). Maga a tandíj, tanórára lebontva olyan ezer forintos óradíjat jelent, ami összehasonlítva egy nyugati egyetemmel nyilván nem sok, de ha azt nézi az ember, hogy 'ingyen' is tanulhatna, és csak egy paraszthajszál választja el tőle, akkor azért bosszantó lehet. Már csak azért is, mert az utolsó fillérig magamat kell finanszíroznom, gyakorlatilag zsebpénzt se kapok, és a tandíjamat is nekem kell kigazdálkodnom, így pedig azért nehéz(diákhitel nem opció!). Természetesen megpróbálok átkerülni államilag finanszírozott szakra,újrafelvételizéssel, de ez körülbelül kizárt, mivel idén is akkora túljelentkezés volt a szakomra, hogy a pontok aligha mennek lejjebb. Öröm az ürömben, hogy valószínűleg felvesznek egy másik szakra,ami már államilag finanszírozott lesz, így előreláthatóan egyszerre fogok két szakot csinálni, ami mellett, elvileg megint előkéné teremtenem, egy középkategóriás használt kocsi árát. Nem lesz könnyű, de nyáron külföldi munkavállalással talán kivitelezhető.
A felvételi pontszámhirdetés most lesz Július 22-én. Nem izgulok,szinte bárhova felvennének államilag finanszírozott szakra(bölcsésztől-orvosig bármire), csak ahova járok oda nem fognak.Közhellyel élve; az élet nem habos-torta,így legalább szokom. Ja igen, és egy jó tanács is; ne akarjatok mindenáron bekerülni egy olyan egyetemre/fősulira, amiért komoly pénzeket kell fizetni, mert közel nem biztos, hogy az a több-százezer forint megéri az oktatás színvonala vagy a presztízs miatt.

Üdv
CSD

 
23

Kötelező-e átvenni a diplomát?

Ellenőrző , 2010.06.22. 14:19

Érdekes kérdéssel keresett meg minket, egyik olvasónk. A felsőoktatásban uralkodó állapotok miatti tiltakozásként nem venné át a BA diplomáját. Kérdése arra vonatkozik, hogy mehet-e így tovább MA-ra, illetve van-e ennek bármilyen jogi következménye.

 

Szia!

A véleményedre lennék kíváncsi.

Komolyan fontolgatom, hogy az idén megszerzett diplomámat nem veszem át, tiltakozásul az ellen, ami ebben a szakmában és úgy általában a magyar felsőoktatásban folyik.

Megtehetem ezt? De jure és de facto milyen következményei lehetnek?

Pl. jelentkeztem az idén MA képzésekre. Ezzel a döntésemmel akkor ez is semmissé válik?

Köszönöm, szia!

 
134

Nyelvtanítás gyerekeknek

Ellenőrző , 2010.06.08. 08:00

Rabyn a gyerekkori nyelvoktatás problémáját illetve értelmét, hasznosságát boncolgatja nekünk küldött levelében.

 

Üdv!

 

Mivel régen volt már post, gondoltam feldobok egy témát, ez pedig a nyelvtanítás lenne. 
A lakótársam azt tanulja, hogyan kell 3-7 éveseket angol nyelvre tanítani. 

Én amellett vagyok, hogy kisiskolás kor előtt botorság idegen nyelvet tanítani egy gyereknek, hiszen még a saját anyanyelvén sincsenek meg teljesen a fogalmak, sok tárgynak nem tudja a nevét, stb. Sőt a fogalmi gondolkodás maga, olyan 10-12 éves kor körül alakul ki igazán, előtte tehát nem nagyon tud a gyerek elvont fogalmakat megtanulni úgy, hogy értse is. Az óvódás korúnak inkább mondóka lesz az idegen nyelv, ami nem baj persze, de ha megnézzük, hogy ma milyen szinten van a magyar gyerekek anyanyelvi tudása, milyen a szókincsük, hogyan ragozzák a szavakat, (a suk-sükölés, nák-nékolás nem véletlenül kezdett visszatérni) akkor nagyon jól láthatjuk, hogy bizony előbb a saját nyelvüket kellene ténylegesen anyanyelvi szinten beszélni, és ha ez megvan (egy jó iskolában nagyjából 3.-4. osztályra alakul ki az az alap szókincs amire már tud építeni egy nyelvtanár is) akkor érdemes elkezdeni az idegen nyelvet tanítani. 
Persze vannak kétnyelvű családok, de az is teljesen más kategória. Ők speciel borzasztó hátrányban vannak egynyelvű társaikhoz képest. Lehet, hogy később behozzák a lemaradást, de abban a 4 évben ami az általános iskola alapozó 4 éve ez a hátrány szinte egyenlő a közepes tanulmányi teljesítménnyel, hiszen szerencsétlen gyereknek két nyelv keveredik a fejében és néha nem is érti mit mond neki a tanító, akkor sem ha alap szavakat használ. 

A másik probléma hazánkban a nyelvtanítással kapcsolatban (a módszereken kívül) a választható nyelvek szegénysége. Egy átlagos iskolában választható nyelv az angol és a német. Slussz. Tény, hogy ezt a két nyelv a legnépszerűbb, de ha megnézzük melyiket beszélik a legtöbben a világok (kínai) akkor máris más a helyzet. Mért nem lehet választani egy nyelvet (vagy második nyelvet?), nem hiszem el, hogy ne lennének az országban állás nélküli olasz, francia, spanyol tanárok, és akkor ezek csak a népszerűbb, ismertebb nyelvek. Azt gondolom, hogyha egy gyerek olyan nyelvet kezdhet el tanulni aminek a hangzása tetszik neki és nem olyat amit muszáj, akkor sokkal hamarabb fog vele haladni. 

Szóval érdekelne a véleményetek a nyelvtanítással kapcsolatban, tapasztalatok, saját élmények stb. 

 

Rabyn

 
2

Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pedagógusnapi köszöntője

Ellenőrző , 2010.06.06. 15:39

A tavalyi program után pedig most álljon itt, az ideit pedagógusnapi köszöntője. Szóvirágokból nincs hiány itt sem...

 

Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pedagógusnapi köszöntője


Tisztelt Ünneplő Pedagógusok! Kedves Kollégáim!

Első szavaimmal azokhoz a kollégákhoz szólok, akik ma is, ahogyan napok óta, természeti katasztrófák és viharkárok közepette állnak helyt számos településen, küzdenek az iskolákba, otthonokba betörő árvízzel, s mentik, védik tanítványaikat. Áldozatos kitartásukért, példamutató helytállásukért fogadják szívből jövő köszönetemet, hálámat!

"Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba." - ez Németh László hitvallása.

Pedagógusnap alkalmából köszöntöm minden pedagógus kollégámat, a gyémántcsiszolókat! Köszönöm elkötelezett, magas színvonalon végzett munkájukat, mindennapos helytállásukat!

Ma már tudományos kutatási eredmények sokasága igazolja, amit mi mindig is tudtunk: a magas színvonalú iskolarendszer, a jó iskola kulcsfontosságú szereplője a pedagógus.

Tapasztalataim szerint ma a pedagógusok közérzete nem jó. Következménye ez az utóbbi nyolc évében hozott oktatáspolitikai rendelkezéseknek, amelyek a nevelés szerepét elhalványították, a nevelő kezéből pedig kivették azokat az eszközöket, amelyekkel munkáját következetesen és hitelesen végezhetné.

Hitem és meggyőződésem, hogy az iskola mindenkor értékteremtő és kultúrateremtő intézmény, amely nem elégedhet meg azzal, hogy szolgai módon, pusztán megrendelői igényeket teljesít. Hiszem, hogy a gyermeket szeretni és biztatni kell, hogy egészségesen fejlődjön, s az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban biztonságot nyújtó érzelmi környezetet kell teremteni számára képességei szabad kibontakoztatásához. Szívleljük meg azonban Eötvös József gondolatait is, amelyek a meleg, óvó szeretet mellett a kötelességre nevelés szükségességére és fontosságára intenek.

"Kinek senki sem parancsol, az bizonyosan magának sem fog tudni parancsolni. Ki az életben kötelességeit csak hosszú okoskodás után, s csak akkor teljesíti, ha azoknak megszegésére éppen semmi okot nem talál, nem fogja teljesíteni kötelességeit. Éppen ezért szükséges, hogy a gyermek jókor megszokjék bizonyos dolgokat kötelességének tekinteni."

Kedves Kollégáim! Oktatási államtitkárként munkatársaimmal azért fogok dolgozni, hogy minden gyémántcsiszoló pedagógus megkapja azt a társadalmi megbecsülést, amit a nemzet jövőjéért munkálkodva megérdemel: s nem mint a nemzet napszámosa, hanem mint a nemzet lámpása.

Ehhez kérek minden kedves kollégámtól bizalmat, együttműködést, s kívánok mindannyiuknak egészséget, erőt, a rövidesen megkezdődő nyári hetekre pedig jó pihenést!


Budapest, 2010. június 5.

Dr. Hoffmann Rózsa

 
6

Dr. Hoffmann Rózsa 2009

Ellenőrző , 2010.06.05. 09:39

Napok óta töröm a fejem azon, hogy vajon hol is olvashattam tavaly Dr. Hoffmann Rózsa véleményét a magyar oktatáspolitika hiányosságairól, illetve a lehetséges és szükséges változtatásokról. Megtaláltam, közzéteszem, mindenki döntse el saját maga, hogy most, döntéshozóként sikerül-e tartania magát korábbi véleményéhez?

A pedagóguspolitikáról

Dr. Hoffmann Rózsa

Bölcs és kevésbé bolcs emberek hosszú évtizedek óta tudják, hogy a jó iskola és a jó iskolarendszer első számú feltétele a sok jó pedagógus. Ők viszont nem teremnek maguktól, hanem az oktatási kormányzat koncepciózus pedagóguspolitikájának eredményeképpen jelennek és maradnak meg a pályán. Ezt az evidenicát maga a pedagógusszakma régóta hangoztatja - mindhiába. Kapóra jött tehát mindannyiunknak a két éve napvilágot látott McKinsey jelentés, amely -tudományosan megalapozott kutatások eredményeképpen - ugyanerre a övetkeztetésre jutott, hogy ti. a sikeres oktatási rendszerek kulcsát a jó pedagóguskiválasztás,- képzés,- továbbképzés és konszolidált életpálya, azaz a jó pedagóguspolitika jelenti.

Ilyet azonban sem a diktatúra évtizedeiben, sem a  rendszerváltoztatás kezdete óta egyetlen kormányzat sem tudott megalkotni. Nem volnánk persze igazságosak, ha nem ismernénk el az 1998-2002 közötti polgári kormány későn jött erőfeszítéseit egy pedagógus-életpályamodell megalkotására, amelyet azonban 2002 után mélyen elástak az Oktatási és Kulturális Minisztérium iróasztalainak fiókjaiban.

Pedagóguspolitika tehát jelenleg nincs. A nyolcadik éve hatalmon lévő szocialista-liberális erők -éppen a McKinsey jelentésre hivatkozva - újabban megpróbálnak olyan látszatot kelteni, mintha volna, ám az egy-egy bedobott, majd elvetélt ötlet vagy nagy hirtelen bevezetett intézkedés sohasem alkotott összefüggő, rendszerbe illeszkedő oktatásfejlesztési koncepciót. Az ötletelgetés inkább károkat okozott, semmint hasznot hajtott. Ilyeneknek tekintjük például az utóbbi évek terméséből a nem szakrendszerű oktatásra történő erőszakolt továbbképzéseket, a pedagógusteljesítmény-értékelés ellentmondásait, a pedagógus-továbbképzések költségvetési támogatásának  megvonását stb. De  a legsúlyosabb az, ami nem történt meg:a pedagógusok bérének a magyaroszági átlagfizetések fölé emelése és a munkájuk szakszerű ellenőrzése és értékelése.

A pedagógusok helyzete ma igen rossz. Arra volna szükség, hogy a fizetésükből legalább tisztes szerénységben meg tudjanak élni. Ez volna a kiindulási helyzet, amelyre támaszkodva további jogos  elvárásokat fogalmazhatna meg a munkájukat illetően az oktatáspolitika. Ám mindaddig, amíg a megélhetésükhöz szükséges anyagiakat csak jelentős különmunkákkal  tudják biztosítani, fáradtak, fásultak, kiábrándultak maradnak, és ebben a lelkiállapotban senki sem képes a nehezedő körülmények között fejlődni és szárnyalni.

Mert a körülmények egyre nehezednek: állandóan növeszik a rájuk rakott ésszerűtlen és sok adminisztratív teher. Miközben egyre több időt kellene a mind nehezebben kezelhető gyerekekkel foglalkozniuk, állandó önadminisztrálással, minőségirányítási és egyéb programok gyártásával kénytelenek drága idejüket múlatni. A megemelt óraszámok, a megnövelt osztálylétszámok és a gyerekek heti óraszámának leszállítása pedig érezhető - matematikailag könnyen kiszámítható és ellenőrízhető - mértékben csökkentette az egy pedagógus egy gyermekre fordítható idejének átlagát. A minimális szakmai feltételek biztosítása nélkül erőltetett integráció, a szabadság jegyében már-már követhetetlenül egyre bővülő tanköny- és taneszközválaszték és annak nehezen átlátható volta tovább rontotta a pedagógusok szakmai közérzetét. Mindezt betetőzi az a kormányzati kommunikáció, amelyen direkt vagy indirekt módon átsüt a pedagógusok lenézése, szakmaiságuk megkérdőjelezése. Ezen az sem segít, hogy ünnepnapokon szóvirágfüzérek öntik el az erre az alkalomra szépen feldíszített termeket és virtuális tereket.

A kereszténydemokrata oktatás politikai műhely megfogalmazta és Iskola, erkölcs, tudás címen közzétette az oktatásügy újjáépítésének alaptéziseit (lásd a KDNP honlapján). Az öt prioritás között -a nevelés, a szakképzés, a tehetségfelesztés és a leszakadás megakadályozása mellett - ott szerepel a pedagóguspolitika. Ennek tartóoszlopai a következők:

-értelmiségi életmódhoz méltó bér és életkörülmények

-állam által garantált és biztosított bér pedagógusbértábla alapján

-pályára való alkalmasság vizsgálata a képzés megkezdésekor és a képzés során

-központi költségvetés által 80%-ban finanszírozott kötelező továbbképzési rendszer

-igazgatók kiválasztási, képzési és megbízási rendszerének felülvizsgálata

-korszerű, minőségközpontú külső szakmai ellenőrzési és értékelési rendszer bevezetése

-szakértői, szaktanácsadói, tankönyvírói és egyéb karrierpályák szabályozása

-a gyakorló pedagógusok szakmai képviseletét országos és területi szinten hatékonyan megvalósító hivatáskamara szervezése

-emberközpontú (gyermek- és pedagógusközpontú) oktatáspolitika

-őszínte, nyílt, tisztességes, kormányzati kommunikáció és cselekvés

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az új pedagóguspolitika nem öncélú, vagyis nem csupán a pedagógusok jobblétét hivatott elősegíteni. Az egész országnak az az érdeke, hogy ereményesebbek, sikeresebbek legyenek iskoláink, mint amilyenek ma. A mostani mély válságbó a kutúra, s azon belül az oktatás adja meg a kivezető utat, ahogy ezt több ország (Japán,Korea, Írország, Finnország) gazdasági sikertörténete vagy éppen a múlt század húszas éveinek kleblsbergi kultúrpolitikája egyértelműen bizonyította. Az említett sikertörténetek hátterében viszont mindenütt fellelhető a jó pedagóguspolitika, amelyhez a jelenleginél jóval több forrás is szükséges. Mindez tehát nem egy szűk társadalmi csoport önös érdeke, hanem Magyaroszág jövőjének záloga.

 

Megjelent: Új Katedra, 2009

 
90

A buktatáson áll vagy bukik a jövő oktatása?

Ellenőrző , 2010.06.04. 18:05

A tegnapi poszthoz kapcsolódó írást teszünk ma közzé, elodnek köszönjük!

Kedves Ellenőrző blog!

 
Azt olvastam a minap, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szeptembertől visszaállítaná a buktatás lehetőségét az általános iskola második osztályának végétől. Javaslatát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is támogatja.
 
Lehet, hogy ez egy értelmes változtatás. Az indoklása viszont könnyedén kikezdhető. Eszerint „az, aki a második év végéig nem tanulta meg az írás-olvasás és a számolás alapjait, annak jobb, ha megismétli az évet. Ez nem büntetés, hanem egy újabb lehetőség.”
 
Szerintem is elvárható, hogy egy nyolcéves gyerek tisztában legyen a fentiekkel. Ezen túlmenően talán érdemes elgondolkodni az okokon, ami oda vezet, hogy egy gyerek mégsem képes átugrani ezt a lécet. És ez nehéz kérdés. Ilyesmik jutnak eszembe:
  1. Szegény gyerek enyhén szellemi fogyatékos. – Ebben az esetben speciális iskolában lenne a helye, egy évismétlés aligha fog javítani a helyzetén.
  2. Túl korán találkozott a nagy kihívásokkal, inkább még az óvodában lenne a helye, de majd jövőre szárnyalni fog. – Van ilyen manapság, amikor az a trend, hogy egyre később menjen a gyerek iskolába? Nem tudom. Arra azért mernék fogadni, hogy a gyerek a bukást bizony büntetésként éli meg.
  3. Ha nem 1) és nem 2), akkor mi marad? Esetleg a tanár bukott meg azzal a kísérletével, hogy megtanítsa a gyereknek a tananyagot. De őt mégse lehet megbuktatni. Lehetetlen ellenőrizni, de tételezzük fel, hogy ugyanannál a gyereknél egy másik tanár sikeres lett volna.
 
Hogy az államtitkár asszonyt idézzem: „Nem kell feltalálni a spanyolviaszt!”. Ha körülnézünk azoknál, akik már feltalálták (értsd: a miénknél jobb oktatási rendszerrel rendelkeznek), akkor érdekes dolgokat fogunk látni. A PISA felmérések éllovasának, Finnországnak az esetében szinte alig lehet buktatással találkozni. Ha mégis, akkor az inkább az iskola szégyene. Ez igaz a legtöbb skandináv országra (meg Nagy-Britanniára is, de utóbbival nem akarok példálózni). Pár éve Franciaországban egy François Fillon nevű, akkor oktatási miniszter Hoffmann Rózsához hasonló érveléssel tette lehetővé a tanároknak a gyakoribb buktatást, ez azonban nem vezetett látványos javuláshoz. Németországban lehetőség van a buktatásra, de ezt alaposan meg kell indokolni, általában a szülő bevonásával. Egy viszonylag friss német tanulmány ugyanakkor arra jutott, hogy a buktatás drága és nem éri el a célját (http://www.bertelsmann-stiftung.de/cps/rde/xchg/bst/hs.xsl/nachrichten_97560.htm). Ideírom, hogy ez mennyibe kerül nekik: 1,000,000,000 euró/év. Szóval ez nem ingyen van. Bizonyára megérné, ha cserébe fegyelmezett, kötelességtudó, okos(abb) gyerekek lennének a kimeneteli oldalon, de a tények ezt cáfolják.
 
Az egy főre jutó éves nemzeti jövedelem Németországban >40,000 dollár. Magyarországon kb. 13,000. Nekünk tehát legalább háromszor érdemes meggondolni, milyen döntést hozunk. Nagyon jó lenne, ha egy döntés tényeken alapulna, és nem azon, hogy mit hiszünk a világról. Úgy érzem, hogy a tervezett intézkedésd inkább érzelmek motiválják; egy kétes hasznú eszközt kíván adni a tanároknak (fizetés helyett).

 

 
19

Hulljon a férgese?

Ellenőrző , 2010.06.03. 18:02

Sziasztok!

Érdekelne a közösség véleménye a kormány legújabb döntéséről:
http://index.hu/belfold/2010/06/02/ujra_megbuktathatjak_a_kisiskolasokat/

Üdv: Marcsi

 
125

Tényleg olyan gyengén teljesítenek a magyar diákok?

Ellenőrző , 2010.05.19. 08:00

A PISA felmérésről általában az oktatás kudarcára asszociálunk, egyfajta szitokszóként került be a köztudatba, mintha a felmérés tehetne arról, hogy fény derült a magyar közoktatás hiányosságaira. Levélírónk a 2006-os felmérés rövid összefoglalóját juttatta el hozzánk, ez alapján nem is olyan sötét a jövő.

 

Kedves Ellenőrző blog!

A napokban került a kezembe a 2006-es PISA felmérés rövid összefoglalása és érdemesnek gondolom arra, hogy a blogon megjelenjen.

A PISA (Programm for International Student Assessment) programot a kilencvenes évek végén hívta életre a legfejlettebb államokat tömörítő szervezet (OECD), melynek Magyarország 1996 óta tagja. A PISA egy felmérő program, amely 3 területen (matematika, természettudományok és szövegértés) vizsgálja a 15 éves tanulók képességét 3 évente. Mivel egy gazdasági szervezet felkérésére készül, elsősorban a mindennapi életben használható tudást vizsgálja, egy-egy felmérés alkalmával vizsgálnak különböző tantárgyi keresztkompetenciákat is, mint pl. 2003-ban a diákok problémamegoldó képességét. A kompetencia a PISA felmérés kulcsfogalma, egyes kompetenciák birtoklásának mértéke határozza meg elsődlegesen, hogy valaki eredményes-e a problémák, feladatok megoldásában. Maguk a tesztfeladatok nem korlátozódnak az iskolai életre, hanem a tanulók vagy családjuk életéhez (személyes szint), a tágabb környezet (társadalmi szint) és a világ egészéhez (globális szint) kapcsolódnak.
Magyarországon a rendszerváltozást követően a társadalmi igények megváltozásával az idegen nyelvi kommunikáció, az informatikai és a társadalomtudományi ismeretek és képességek kerültek előtérbe az oktatáspolitikában, napjainkban azonban újra felértékelendőben van a természettudományi tudás, illetve annak felhasználása a mindennapi életben.
Az eredmények ismeretében elmondhatjuk, hogy habár a magyar diákok rendre a vártnál gyengébben szerepelnek a PISA felméréseken,  természettudományos téren, elsősorban fizikából, a fizika világ rendszerei- alteszten érték el a legjobb eredményt, Európán belül csak Finnország ért el jobb eredményt. Finnország a felmérések szerint egy lépéssel a világ előtt jár, diákjaik az oktatás valamennyi, a PISA program által mért területén kimagasló eredményt érnek el. Ennek oka nem elsősorban nem egyszerűen a magas követelményekben, a jó minőségű tankönyvekben és a pedagógusképzésben, vagy az iskolák jó felszerélésében keresendő. Az oktatás nagy presztizsű nemzeti ügy ahol az iskola és a pedagógusok élvezik a társadalom bizalmát, anyagi és erkölcsi megbecsülését.
A kelet közép-európai térségben Szlovénia és Csehország haladta meg az OECD átlagát, a magyarok megismételték a 2000-es és 2003-as eredményüket, ami az átlagnak megfelelő, mégis csalódást keltő. Hazánkkal nagyságrendekben azonos eredményt ért el Svájc, Ausztria, Belgium, Írország, Lengyelország és Dánia. A leggyengébben Románia és Montenegro teljesített. Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a PISA vizsgálat nem nemzetek versenye, hanem egy eszköz, amelynek segítségével a részt vevő országok oktatáspolitikusai időről időre képet kaphatnak közoktatásuk állapotáról, gyengeségéről és erősségeiről. A magyar oktatásnak legalább olyan fontos feladatává vált a tehetséges diákjaink továbbfejlesztése, mint a lemardók arányának csökkentése.

Az eredmények hátterében nem csak az adott ország oktatáspolitikájának sikeressége, az oktatásra fordított összeg nagysága, hanem a tanulók és az iskolák szociális, gazdasági és kulturális háttere is szerepet játszik. Magyaroszágon releváns az adott iskolák közötti különbség, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy már az iskola választás meghatározza a későbbi eredményüket. A magyar helyzettel ellentétben a skandináv illetve a balti országokban a szülő bármelyik intézményt választja, nagyjából hasonló eredményt ér a gyerek.
A PISA vizsgálatból kiderül, hogy a gyenge teljesítmény nem automatikus következménye a hátrányos szociális háttérnek, de mégis ez a legerősebb meghatározó tényező a tanulók természettudományi ismereteinek és kompetenciáinak alakulásában. Magyaroszágon nagyon kis esélyük van arra a tanulóknak, hogy szociális, kulturális és gazdasági hátterük alapján az elvártnál jobb eredményt érjenek el. Ez azt is jelenti, hogy a magyar iskola rendszer nem képes csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket, nyilván összefüggésben van ez az oktatásra fordított csekély összeggel. A középfokú intézmények a szociális, kulturális és gazdasági háttér szempontjából szegregáltak, és az egyes intézmények tanulóinak átlagos természettudományi, matematikai és szövegértési eredménye ezzel szoros összefüggést mutat, így az iskolarendszer a méltányosság követelményének nem felel meg.
A PISA (Programm for International Student Assessment) programot a kilencvenes évek végén hívta életre a legfejlettebb államokat tömörítő szervezet (OECD), melynek Magyarország 1996 óta tagja. A PISA egy felmérő program, amely 3 területen (matematika, természettudományok és szövegértés) vizsgálja a 15 éves tanulók képességét 3 évente. Mivel egy gazdasági szervezet felkérésére készül, elsősorban a mindennapi életben használható tudást vizsgálja, egy-egy felmérés alkalmával vizsgálnak különböző tantárgyi keresztkompetenciákat is, mint pl. 2003-ban a diákok problémamegoldó képességét. A kompetencia a PISA felmérés kulcsfogalma, egyes kompetenciák birtoklásának mértéke határozza meg elsődlegesen, hogy valaki eredményes-e a problémák, feladatok megoldásában. Maguk a tesztfeladatok nem korlátozódnak az iskolai életre, hanem a tanulók vagy családjuk életéhez (személyes szint), a tágabb környezet (társadalmi szint) és a világ egészéhez (globális szint) kapcsolódnak.
Magyarországon a rendszerváltozást követően a társadalmi igények megváltozásával az idegen nyelvi kommunikáció, az informatikai és a társadalomtudományi ismeretek és képességek kerültek előtérbe az oktatáspolitikában, napjainkban azonban újra felértékelendőben van a természettudományi tudás, illetve annak felhasználása a mindennapi életben.
Az eredmények ismeretében elmondhatjuk, hogy habár a magyar diákok rendre a vártnál gyengébben szerepelnek a PISA felméréseken,  természettudományos téren, elsősorban fizikából, a fizika világ rendszerei- alteszten érték el a legjobb eredményt, Európán belül csak Finnország ért el jobb eredményt. Finnország a felmérések szerint egy lépéssel a világ előtt jár, diákjaik az oktatás valamennyi, a PISA program által mért területén kimagasló eredményt érnek el. Ennek oka nem elsősorban nem egyszerűen a magas követelményekben, a jó minőségű tankönyvekben és a pedagógusképzésben, vagy az iskolák jó felszerélésében keresendő. Az oktatás nagy presztizsű nemzeti ügy ahol az iskola és a pedagógusok élvezik a társadalom bizalmát, anyagi és erkölcsi megbecsülését.
A kelet közép-európai térségben Szlovénia és Csehország haladta meg az OECD átlagát, a magyarok megismételték a 2000-es és 2003-as eredményüket, ami az átlagnak megfelelő, mégis csalódást keltő. Hazánkkal nagyságrendekben azonos eredményt ért el Svájc, Ausztria, Belgium, Írország, Lengyelország és Dánia. A leggyengébben Románia és Montenegro teljesített. Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a PISA vizsgálat nem nemzetek versenye, hanem egy eszköz, amelynek segítségével a részt vevő országok oktatáspolitikusai időről időre képet kaphatnak közoktatásuk állapotáról, gyengeségéről és erősségeiről. A magyar oktatásnak legalább olyan fontos feladatává vált a tehetséges diákjaink továbbfejlesztése, mint a lemardók arányának csökkentése.

Az eredmények hátterében nem csak az adott ország oktatáspolitikájának sikeressége, az oktatásra fordított összeg nagysága, hanem a tanulók és az iskolák szociális, gazdasági és kulturális háttere is szerepet játszik. Magyaroszágon releváns az adott iskolák közötti különbség, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy már az iskola választás meghatározza a későbbi eredményüket. A magyar helyzettel ellentétben a skandináv illetve a balti országokban a szülő bármelyik intézményt választja, nagyjából hasonló eredményt ér a gyerek.
A PISA vizsgálatból kiderül, hogy a gyenge teljesítmény nem automatikus következménye a hátrányos szociális háttérnek, de mégis ez a legerősebb meghatározó tényező a tanulók természettudományi ismereteinek és kompetenciáinak alakulásában. Magyaroszágon nagyon kis esélyük van arra a tanulóknak, hogy szociális, kulturális és gazdasági hátterük alapján az elvártnál jobb eredményt érjenek el. Ez azt is jelenti, hogy a magyar iskola rendszer nem képes csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket, nyilván összefüggésben van ez az oktatásra fordított csekély összeggel. A középfokú intézmények a szociális, kulturális és gazdasági háttér szempontjából szegregáltak, és az egyes intézmények tanulóinak átlagos természettudományi, matematikai és szövegértési eredménye ezzel szoros összefüggést mutat, így az iskolarendszer a méltányosság követelményének nem felel meg.

 
415

Irígyek a tanárokra?

Ellenőrző , 2010.05.18. 08:00 · 1 trackback

A tegnapi posztunkhoz érkezett kommentek közül választottunk egyet, ami -a mi véleményünket is képviselve- végigveszi az "érveket" és szisztematikusan végiggondolva azokat, válaszol is rájuk.

 

Üdv Mindenkinek!
Végig olvastam a kommenteket és sírni támadt kedvem a sok buta és irigy ember hallatán. Tisztelet a kivételnek! Nem bírtam ki, hogy ne szóljak közbe én is.

Én szerintem, a becsületes és dolgozni akaró, gyerekeinket oktató (és sajnos sok esetben nevelni kénytelen) pedagógusnak minden tisztelet kijár!( én remélem, hiszem, hogy ilyenből van a több) Szerintem, ennél nehezebb hivatás nem sok van, mint amikor egy gyereknek tudást és képességei alapján irányt kell mutatni, hogy legalább egy fokkal legyen okosabb a kedves szülőjétől. Sajnos a mai világban valóban többet ér egy jó mobil, mint a munkában eltöltött nehéz évek. Láthatjuk egyre többször a tv híradóban , azokat az eseteket, amikor a hirtelen gazdagodott szülők gyereke vagy a családot börtönben ülő apával, (esetleg bodza szedésben megfáradt) gyermekét tehernek tekintő anyával természetesnek tartó csemeték megverik, leköpik stb. a pedagógusokat. És azokat a szülőket is akik neveletlen, buta, a tisztelet szót hírből sem ismerő gyermekeiket védik meg a tanár „agressziójától” (hangosan rászólt)
Ez sajnos a magyar valóság. Meg az, ahogy itt nekiestek azoknak a pedagógusoknak, akik meg merték kérdezni miért lett kevesebb az amúgy sem túl sok járandóságuk.

Akkor egy pár megjegyzés az itt megjelenő ötletekről:
„Sok a szabadsága ne pofázzon”- típusú hozzászólóknak: a valós szabadság sajnos nem 3 hónap, mert tanévzáró után és tanévnyitó előtt még több hetet töltenek a pedagógusok az iskolában. Értekezletek, könyv csomagok elkészítésével, stb vagy egyszerűen az iskola termeinek kifestésével (budapesti „elitiskolai” példa) De javasolnám mindenkinek kipróbálni azt a szabadságok, amit 30-35 gyerekkel kell eltölteni, azzal a kitétellel, hogy a pedagógust büntetik meg (rosszabb esetben veri össze az édes szülő, testvér, rokon) ha valamelyik szófogadatlan nebulónak valami baja esik, esetleg a másfélórai rimánkodás után elszakad a cérna a pedagógusnál és ne adj isten lekever egy fülest a részeg, bedrogozott természetesen ártatlan tanulónak.

„A hozzá nem értő, buta pedagógus” biztos van ilyen is, de szerintem nehéz lehet annak, akinek először a köszönésre kell megtanítani a gyereket, és csak ezután juthat idő a szorzótáblára. (tudom már nem biztos, hogy tanítják) Vagy azt a szülői példát követő gyermeket okítani, akinek édes szüleje „nekem sincs érettségim mégis merdzsóval járok, nekem ne ugasson a tanárnő” kijelentésekhez hasonlókat ismételget.

„Miért nem fénymásolja a könyveket?” Mert szerzői jog védelme alatt állnak, és sajnos nagyon sok iskola olyan rossz anyagi körülmények kötött van, hogy egyszerűen nincs fénymásoló, vagy nincs papírra pénz.

„A finn és egyéb oktatási rendszereket kell követni” legyünk liberális, gyerekeket nem korlátozó, mindenféle jogokkal dobálódzó emberek. Csak azt szeretném kérdezni vették a fáradságot és utána néztek mennyit keres egy ottani pedagógus? Milyen jogai vannak ott a pedagógusnak. Nekem volt egy nagyon jó tanárom, aki mindig azzal kezdte mik a kötelességünk és csak utána jöttek a jogok

„A védő burokban élő pedagógusok” védelmében csak annyit, hogy aki itt dolgoznak, azt mindig utolérik az aktuális kormányok minden rendelete, és nincs lehetőség kiskapukat keresni, mint a „versenyszférában” dolgozóknak. Itt sokszor több diplomás emberek dolgoznak kicsit sem megbecsült helyen legalább annyit, mint a napi 8-10 órát dolgozó nem pedagógusok.
„Nekem sem jár külön pénz a tanulásra, neki miért járna” Mert nekik sajnos minden évben meghatározzák az asztal mögött ülők, hogy mit tanítsanak. És kérdezem, hány versenyszférás esztergályos, autókereskedő, kisfőnök (előre elnézést kérek a felsorolt szakmájú emberektől) tanul újra a szakmájáról , vagy ha igen azt be is építi a szolgáltatása árába , ellentétben a pedagógusokkal, akik a szakmában eltöltött év, végzettség után naggyából fix fizetést kapnak

Hú, ezt lehetne ragozni még pár oldalon keresztül, de aki érteni akarta az úgy is érti.
Tehát még egyszer:

Igen is tisztelet (és pénz is kellene, hogy járjon) jár azoknak, akik ezt a hivatást választották ilyen körülmények között!!

 
193

A tanároknak nincsen szükségük könyvekre?

Ellenőrző , 2010.05.17. 08:00

Levélírónk egy olyan témát vet fel, amely sokunkat fájdalmasan érint, ez pedig a szakkönytámogatás összegének megkurtítása. Az évi bruttó(!) 14 000 forint sem volt elég, de hogy milyen (szak)könyvet is vehetnénk a bruttó 4000 forintból, el sem tudom képzelni. Talán, ha gyakrabban járnának könyvesboltba a rendeletet hozó szakemberek, akkor rájönnének, hogy ez a pénz semmire sem elég.

 

Kedves Ellenőrző blog!

A tanárokat előszeretettel szívatta a jelenlegi (még éppen hatalmon lévő) kormányzat. Hosszú lenne felsorolni, mi mindennel. Az i-re a pontot - mintegy búcsútökönrúgásként - a pedagógus szakkönyvtámogatás megváltoztatása tette fel. Ez eddig 14 000 Ft volt egy évben. Bizonyos években nem is kellett számlát hozni róla. A számlanélküliség szerintem humánus megoldás volt. Igazán feltételezhető, hogy egy pedagógus tényleg költ ennyit könyvre egy év alatt. Én például simán. Minek vegzálni a dolgozót feleslegesen. Nos, ez már a múlté.
A kormányzat a támogatást 14 000-ről 4 000-re csökkentette. Erre egy pedagógus már fel sem emeli a fejét, volt már nehezebben elviselhető intézkedésük is. Különben is, egy pedagógusnak (sajnos) fát lehet vágni a hátán. De ez nem elég nekik. Az így megspórolt kb. egymilliárd forintot (saját számítás, lehet, hogy nem helyes) bürokráciára költik. Ugyanis most számlát kell hozni a 4 000 Ft-ról. Megalázó, hogy nem nézik ki az emberből, hogy ennyit már csak elolvas egy évben. Ezt kb. másfél könyvnyi. Ráadásul aláíratnak mindenkivel egy nyomtatványt két példányban (!), hogy fog is róla számlát hozni. Ez még a régebben érvényben lévő számlahozós időszakban sem volt a magasabb összegnél. Hogy ezeket a nyilatkozatokat ki tárolja, olvasgatja, az rejtély. Pluszban őrizzük is meg a számlákat öt évig!!
Eszembe jut a klasszikus mondás: „Nem az a baj, hogy nyakig vagyunk a szarban, hanem hogy lötyögtetik.”

Tisztelettel

egy pedagógus

 
11

A kézbesítők 15%-a diplomás avagy ne tanulhasson bárki tovább

Ellenőrző , 2010.05.16. 09:14

 A siker egyik kulcsának sokan-a celebbé váláson kívül- a diploma megszerzését tekintik. Bámilyen diplomát, bármilyen áron, akár a kilátástalan eladósodás árán is, tehetségtől és tanulmányi átlagtól függetlenül vágnak bele a diákok felsőfokú tanulmányaiba, aztán majd csak lesz valami. A diploma ma már olyan, mint 20 éve az érettségi, nélküle nehéz boldogulni, de vannak olyan szakmák, amelyekhez egyszerűen nincsen szükség diplomára, ezeknek a presztizsét kellene emelni ahhoz, hogy ne a feneketlen kútba -felsőoktatás- öntse a szülő, diák és természetesen az állam a pénzt.

 


Mi a siker kulcsa ebben az országban?

A választ kapásból tudja mindenki: az, hogy, a celebbé válást nem számítva persze, „diplomát kell szerezni”. Mindenáron.

A felsőoktatásban eltöltött évek jobb állást, magasabb keresetet és boldogabb életet fognak eredményezni – ezt verték a szülők, iskolások, tanárok fejébe. A „csak diplomád legyen” aranybölcsesség azonban megbosszulja magát. A bachelor képzést elkezdettek talán fele fog végezni az előírt képzési idő + két év időtartamon belül.  Azon hallgatók között, akik már középiskolában is a gyengébbek közé tartoztak, 80% a lemorzsolódás. A diákhitel, a szülői támogatás esetükben kárba vész, diploma nélkül maradnak.

Bizonyos  diákok ne tanuljanak tovább! Legyenek értelmes alternatívák azok számára, akiknek nem való a felsőoktatás vagy még nem készek rá. Régóta mondják, hogy nem mindenki való egyetemre, a gazdasági válság csak felerősíti ezeket a hangokat, hiszen a felsőoktatásra is kevesebb pénz jut. A szakmák tanulása felé kellene terelni ezeket a fiatalokat, többek között céges tanulószerződésekkel.

Igaz, hogy több környezetmérnökre van szükség, mint 10-15 évvel ezelőtt, de még mindig jóval kevesebbre, mint mondjuk kőművesre. Számos álláshoz egyszerűen nincs is szükség diplomára. A legkeresettebb képesítések jelenleg és a közeljövőben: hegesztő, gépi forgácsoló, kőműves, ápoló, szerszámkészítő, ács-állványozó, burkoló, villanyszerelő, elektronikai műszerész, karosszérialakatos. Ezek mellett eltörpül a diplomás slágerszakmák (villamosmérnök, gépészmérnök, programozó, stb.) létszámigénye. A következő évtizedekben például tömeges hiány lesz egészségügyi szakdolgozóból.

Egy tanulmány szerint a postai kézbesítők 15%-a diplomás. Páran közülük akár egy autót is vehettek volna az oktatásukra fordított pénzből. A középiskolából kikerülők egy része jobban járna, ha inkább azt tanítanák meg nekik, hogyan viselkedjenek és kommunikáljanak egy munkahelyen.  A munkáltatók még a tanulmányi előmenetelnél is jobban értékelik, ha a pályakezdők képesek problémákat megoldani, döntéseket hozni, konfliktusokat kezelni, tárgyalni, együttműködni másokkal és aktívan figyelni. Ezen igények kielégítések helyett a középiskolákban inkább a továbbtanulásra készítik fel a diákokat.

Németországban az érettségizők 40%-a, ahelyett, hogy egyetemre menne, cégekhez megy tanoncnak, ahol szakmát, könyvelést, kereskedelmi  menedzsmentet vagy számítástechnikát  tanul. Néhányuk végzés után keresettebb lesz a munkaerőpiacon, mint a diplomások, hiszen már bizonyítottak egy munkahelyen.

Mondhatjuk persze, hogy ha a felsőoktatásba vezető utat egyesek elől elzárjuk, azzal a diákok egy részéről lemondunk bizonyos értelemben, megfosztjuk őket az esélytől, hogy egy másfajta környezetben fejlődhetnének. Továbbá a hátrányos helyzetűekkel szemben is negatív megkülönböztetést jelentene.

Nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy a diploma megszerzése nem csak a pénzügyi megtérülésről szól. A felsőfokú tanulmányok, még ha el sem jut az illető az oklevélig, igényesebb ízlést, jobb egészséget, és nagyobb szavazati hajlandóságot jelent.

Szükség lenne a középiskola és az egyetem közötti lépcsőként értelmes, hasznos, valódi alternatívát jelentő képzésekre, amelyek elvégzése után még mindig dönthet úgy valaki, hogy továbbtanul.


A fentiek a New York Times-ban jelentek meg: http://www.nytimes.com/2010/05/16/weekinreview/16steinberg.html?hp

Az írás értelemszerűen nem a magyar helyzetről szól, de elolvasván önkéntelenül is eszembe jutottak a párhuzamok. Rövidítve, nem szó szerinti fordításban közöltem a cikket és itt-ott nem csak nyelvileg magyarítottam bele, a hatás kedvéért. A postás statisztika amerikai. Érdemes elolvasni az eredeti cikkre érkezett hozzászólásokat is:

http://thechoice.blogs.nytimes.com/2010/05/15/is-college-for-everyone/?ref=weekinreview&apage=1#comments

Nagy szavak helyett csupán annyit: érdemes más országokra is kitekinteni.  Van, aki pl. az osztatlan orvosképzést (mint amilyen a magyar) gazdaságosabbnak, előnyösebbnek tartja, mint a két lépcsőre tagolt amerikai BSc + M.D. modellt. Lám, van ami nálunk jobb.

Szintén jobban állunk abban, hogy az USA-val ellentétben itt legalább van szervezett szakképzés, de a „diplomások helyett szakmunkásokat" irány nálunk több sebből vérzik, hiszen a jelenlegi valóság, hogy aki a szakképzésben végez, annak csak alig több mint fele marad a szakmájában, aki elhelyezkedik, annak 40 százaléka egy év után már elhagyja választott pályáját. Ugyanakkor „nehéz egy jó szerelőt/asztalost/stb. találni”, ha sikerül is, csillagászati órabérrel dolgoznak – na és adófizetés nélkül.

Különösen tetszik, amikor az angolszász országokból hozzászólók kiemelik: sokan komoly adósságokba verik magukat a vágyott de túlértékelt diploma megszerzése érdekében. A tandíjra felvett (államilag támogatott) diákhitelek bedőlését meg az adófizetők pénze bánja. Ez sejteti, hogy Magyarországon („akkor majd mindenki meggondolná, hogy szabad bölcsészetet vagy informatikát akar-e tanulni”) sem oldódnának meg a gondok automatikusan a tandíj bevezetésével!

 

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.