Dr. Hoffmann Rózsa 2009
Napok óta töröm a fejem azon, hogy vajon hol is olvashattam tavaly Dr. Hoffmann Rózsa véleményét a magyar oktatáspolitika hiányosságairól, illetve a lehetséges és szükséges változtatásokról. Megtaláltam, közzéteszem, mindenki döntse el saját maga, hogy most, döntéshozóként sikerül-e tartania magát korábbi véleményéhez?
A pedagóguspolitikáról
Dr. Hoffmann Rózsa
Bölcs és kevésbé bolcs emberek hosszú évtizedek óta tudják, hogy a jó iskola és a jó iskolarendszer első számú feltétele a sok jó pedagógus. Ők viszont nem teremnek maguktól, hanem az oktatási kormányzat koncepciózus pedagóguspolitikájának eredményeképpen jelennek és maradnak meg a pályán. Ezt az evidenicát maga a pedagógusszakma régóta hangoztatja - mindhiába. Kapóra jött tehát mindannyiunknak a két éve napvilágot látott McKinsey jelentés, amely -tudományosan megalapozott kutatások eredményeképpen - ugyanerre a övetkeztetésre jutott, hogy ti. a sikeres oktatási rendszerek kulcsát a jó pedagóguskiválasztás,- képzés,- továbbképzés és konszolidált életpálya, azaz a jó pedagóguspolitika jelenti.
Ilyet azonban sem a diktatúra évtizedeiben, sem a rendszerváltoztatás kezdete óta egyetlen kormányzat sem tudott megalkotni. Nem volnánk persze igazságosak, ha nem ismernénk el az 1998-2002 közötti polgári kormány későn jött erőfeszítéseit egy pedagógus-életpályamodell megalkotására, amelyet azonban 2002 után mélyen elástak az Oktatási és Kulturális Minisztérium iróasztalainak fiókjaiban.
Pedagóguspolitika tehát jelenleg nincs. A nyolcadik éve hatalmon lévő szocialista-liberális erők -éppen a McKinsey jelentésre hivatkozva - újabban megpróbálnak olyan látszatot kelteni, mintha volna, ám az egy-egy bedobott, majd elvetélt ötlet vagy nagy hirtelen bevezetett intézkedés sohasem alkotott összefüggő, rendszerbe illeszkedő oktatásfejlesztési koncepciót. Az ötletelgetés inkább károkat okozott, semmint hasznot hajtott. Ilyeneknek tekintjük például az utóbbi évek terméséből a nem szakrendszerű oktatásra történő erőszakolt továbbképzéseket, a pedagógusteljesítmény-értékelés ellentmondásait, a pedagógus-továbbképzések költségvetési támogatásának megvonását stb. De a legsúlyosabb az, ami nem történt meg:a pedagógusok bérének a magyaroszági átlagfizetések fölé emelése és a munkájuk szakszerű ellenőrzése és értékelése.
A pedagógusok helyzete ma igen rossz. Arra volna szükség, hogy a fizetésükből legalább tisztes szerénységben meg tudjanak élni. Ez volna a kiindulási helyzet, amelyre támaszkodva további jogos elvárásokat fogalmazhatna meg a munkájukat illetően az oktatáspolitika. Ám mindaddig, amíg a megélhetésükhöz szükséges anyagiakat csak jelentős különmunkákkal tudják biztosítani, fáradtak, fásultak, kiábrándultak maradnak, és ebben a lelkiállapotban senki sem képes a nehezedő körülmények között fejlődni és szárnyalni.
Mert a körülmények egyre nehezednek: állandóan növeszik a rájuk rakott ésszerűtlen és sok adminisztratív teher. Miközben egyre több időt kellene a mind nehezebben kezelhető gyerekekkel foglalkozniuk, állandó önadminisztrálással, minőségirányítási és egyéb programok gyártásával kénytelenek drága idejüket múlatni. A megemelt óraszámok, a megnövelt osztálylétszámok és a gyerekek heti óraszámának leszállítása pedig érezhető - matematikailag könnyen kiszámítható és ellenőrízhető - mértékben csökkentette az egy pedagógus egy gyermekre fordítható idejének átlagát. A minimális szakmai feltételek biztosítása nélkül erőltetett integráció, a szabadság jegyében már-már követhetetlenül egyre bővülő tanköny- és taneszközválaszték és annak nehezen átlátható volta tovább rontotta a pedagógusok szakmai közérzetét. Mindezt betetőzi az a kormányzati kommunikáció, amelyen direkt vagy indirekt módon átsüt a pedagógusok lenézése, szakmaiságuk megkérdőjelezése. Ezen az sem segít, hogy ünnepnapokon szóvirágfüzérek öntik el az erre az alkalomra szépen feldíszített termeket és virtuális tereket.
A kereszténydemokrata oktatás politikai műhely megfogalmazta és Iskola, erkölcs, tudás címen közzétette az oktatásügy újjáépítésének alaptéziseit (lásd a KDNP honlapján). Az öt prioritás között -a nevelés, a szakképzés, a tehetségfelesztés és a leszakadás megakadályozása mellett - ott szerepel a pedagóguspolitika. Ennek tartóoszlopai a következők:
-értelmiségi életmódhoz méltó bér és életkörülmények
-állam által garantált és biztosított bér pedagógusbértábla alapján
-pályára való alkalmasság vizsgálata a képzés megkezdésekor és a képzés során
-központi költségvetés által 80%-ban finanszírozott kötelező továbbképzési rendszer
-igazgatók kiválasztási, képzési és megbízási rendszerének felülvizsgálata
-korszerű, minőségközpontú külső szakmai ellenőrzési és értékelési rendszer bevezetése
-szakértői, szaktanácsadói, tankönyvírói és egyéb karrierpályák szabályozása
-a gyakorló pedagógusok szakmai képviseletét országos és területi szinten hatékonyan megvalósító hivatáskamara szervezése
-emberközpontú (gyermek- és pedagógusközpontú) oktatáspolitika
-őszínte, nyílt, tisztességes, kormányzati kommunikáció és cselekvés
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az új pedagóguspolitika nem öncélú, vagyis nem csupán a pedagógusok jobblétét hivatott elősegíteni. Az egész országnak az az érdeke, hogy ereményesebbek, sikeresebbek legyenek iskoláink, mint amilyenek ma. A mostani mély válságbó a kutúra, s azon belül az oktatás adja meg a kivezető utat, ahogy ezt több ország (Japán,Korea, Írország, Finnország) gazdasági sikertörténete vagy éppen a múlt század húszas éveinek kleblsbergi kultúrpolitikája egyértelműen bizonyította. Az említett sikertörténetek hátterében viszont mindenütt fellelhető a jó pedagóguspolitika, amelyhez a jelenleginél jóval több forrás is szükséges. Mindez tehát nem egy szűk társadalmi csoport önös érdeke, hanem Magyaroszág jövőjének záloga.
Megjelent: Új Katedra, 2009