Ellenőrző
, 2010.06.04. 18:05
A tegnapi poszthoz kapcsolódó írást teszünk ma közzé, elodnek köszönjük!
Kedves Ellenőrző blog!
Azt olvastam a minap, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szeptembertől visszaállítaná a buktatás lehetőségét az általános iskola második osztályának végétől. Javaslatát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is támogatja.
Lehet, hogy ez egy értelmes változtatás. Az indoklása viszont könnyedén kikezdhető. Eszerint „az, aki a második év végéig nem tanulta meg az írás-olvasás és a számolás alapjait, annak jobb, ha megismétli az évet. Ez nem büntetés, hanem egy újabb lehetőség.”
Szerintem is elvárható, hogy egy nyolcéves gyerek tisztában legyen a fentiekkel. Ezen túlmenően talán érdemes elgondolkodni az okokon, ami oda vezet, hogy egy gyerek mégsem képes átugrani ezt a lécet. És ez nehéz kérdés. Ilyesmik jutnak eszembe:
- Szegény gyerek enyhén szellemi fogyatékos. – Ebben az esetben speciális iskolában lenne a helye, egy évismétlés aligha fog javítani a helyzetén.
- Túl korán találkozott a nagy kihívásokkal, inkább még az óvodában lenne a helye, de majd jövőre szárnyalni fog. – Van ilyen manapság, amikor az a trend, hogy egyre később menjen a gyerek iskolába? Nem tudom. Arra azért mernék fogadni, hogy a gyerek a bukást bizony büntetésként éli meg.
- Ha nem 1) és nem 2), akkor mi marad? Esetleg a tanár bukott meg azzal a kísérletével, hogy megtanítsa a gyereknek a tananyagot. De őt mégse lehet megbuktatni. Lehetetlen ellenőrizni, de tételezzük fel, hogy ugyanannál a gyereknél egy másik tanár sikeres lett volna.
Hogy az államtitkár asszonyt idézzem: „Nem kell feltalálni a spanyolviaszt!”. Ha körülnézünk azoknál, akik már feltalálták (értsd: a miénknél jobb oktatási rendszerrel rendelkeznek), akkor érdekes dolgokat fogunk látni. A PISA felmérések éllovasának, Finnországnak az esetében szinte alig lehet buktatással találkozni. Ha mégis, akkor az inkább az iskola szégyene. Ez igaz a legtöbb skandináv országra (meg Nagy-Britanniára is, de utóbbival nem akarok példálózni). Pár éve Franciaországban egy François Fillon nevű, akkor oktatási miniszter Hoffmann Rózsához hasonló érveléssel tette lehetővé a tanároknak a gyakoribb buktatást, ez azonban nem vezetett látványos javuláshoz. Németországban lehetőség van a buktatásra, de ezt alaposan meg kell indokolni, általában a szülő bevonásával. Egy viszonylag friss német tanulmány ugyanakkor arra jutott, hogy a buktatás drága és nem éri el a célját (http://www.bertelsmann-stiftung.de/cps/rde/xchg/bst/hs.xsl/nachrichten_97560.htm). Ideírom, hogy ez mennyibe kerül nekik: 1,000,000,000 euró/év. Szóval ez nem ingyen van. Bizonyára megérné, ha cserébe fegyelmezett, kötelességtudó, okos(abb) gyerekek lennének a kimeneteli oldalon, de a tények ezt cáfolják.
Az egy főre jutó éves nemzeti jövedelem Németországban >40,000 dollár. Magyarországon kb. 13,000. Nekünk tehát legalább háromszor érdemes meggondolni, milyen döntést hozunk. Nagyon jó lenne, ha egy döntés tényeken alapulna, és nem azon, hogy mit hiszünk a világról. Úgy érzem, hogy a tervezett intézkedésd inkább érzelmek motiválják; egy kétes hasznú eszközt kíván adni a tanároknak (fizetés helyett).