18

A Fidesz oktatási programja

Ellenőrző , 2010.02.08. 08:00 · 2 trackback

Az Egyenlítő-tv - egyenlito.blog.hu - jóvoltából hozzájutottunk a Fidesz oktatási programjának egy részéhez. Köszönjük!

Sziasztok!

Publikáltunk egy részt a Fidesz tervezett oktatási programjából, ezt ajánlom a figyelmetekbe:

Hetek, hónapok óta remegve várja egy ország, hogy megismerhesse a kormányzásra készülő Fidesz programját. Orbán Viktor azonban nem mond semmit, ezért úgy döntöttünk, utánajárunk annak, hogy mire készülnek a fiúk.

Az Egyenlítő TV munkatársa egy pikánsnak ígérkező Fidesz lakossági fórumot látogatott meg. A rendezvény vendége volt Hoffman Rózsa (Fidesz-KDNP), Mráz Ágoston (pártNézőpont Intézet igazgatója) és Kövér László. A legizgalmasabbnak természetesen a köteles beszédről elhíresült – de azóta érezhetően sokat szelídült – vendég tűnt, de az ő beszédéből adásunk egy következő részében fogunk bemutatni részleteket.

Hoffman Rózsáról annyit egyébként érdemes tudni, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pedagógia tanszékén oktat.

I. Hangfelvétel

Megtudhatjuk hogy Kádár-rendszerben egész Európa a csodájára járt oktatási rendszerünknek, az elmúlt 8 évben azonban minden elromlott, természetesen az oktatáspolitika a hibás. Korábban erkölcsösségre nevelték a fiatalokat. Ha a gyerek jól teljesít megjutalmazzák, ha nem akkor megdorgálják, ez ennyire egyszerű. De ez az elmúlt évtizedben megváltozott. Az iskolát így jellemzi beszédében:

,,Az évtized eleje óta! a gyerekek lógnak, visszabeszélnek, megverik, ütlegelik a tanárokat. Nem egy gyilkosságot követtek el, szándékosan. Mindennaposak a lopások, a pénzbehajtás. Az agresszió, a gonoszság és az erkölcstelenség ott van az iskola mindennapjaiban.’’

Egy olyan korban, amikor a gyermekek 10%-a jár csak templomba, az iskola szerepe mindennél fontosabb. A probléma egyik fő oka az alsó tagozatosok buktatásának megtiltása volt (tehát 1. a Fidesz-KDNP visszaállítja az alsó tagozatosok buktatásának lehetőségét).

19:50 – a NAT – ban agyonajnározzák a kompetenciákat, szakmailag teljesen dilettáns, hamis módon. 2. Vissza kell hozni azt a kerettantervi szabályozást, amely ragaszkodik a nemzeti műveltség továbbadásához.

21:30 - 3. A tanárok munkájának felügyeletét vezetik be: ,,a pedagógusok munkáját szakemberek kívülről, objektívan ellenőrzik. Az a pedagógus aki nem képes a munkáját magas színvonalon végezni, attól a szakmának meg kell válni.’’

II. Hangfelvétel

0: 45 - ,,4. A nem szakrendszerű oktatást el kell törölni és el akarjuk törölni.’’

0:55 - ,,5. A Hátrányos Helyzetű gyerekek programját fel fogja váltani valami más’’.

01:10 - ,,6. terveink szerint a pedagógusok fizetését államilag garantáltan kapják meg az iskolák és a fenntartóra marad a többi, ez kb. 10%. Most a fenntartó 50-60%-át teszi hozzá a működéshez.’’

2:00 -,,7.  szigorításra van szükség az érettségi és felvételi rendszerében. Az egész rendszert (a pontszámítást is!) változtatni fogjuk két éven belül. ’’

2:30 –,,8. a tanárok képzését osztatlan képzésre kell visszaállítani.’’

3:28 –,,9.  minden településen ahol igény van erre és elég gyerek – legyen csak 8-10 – ott alsó tagozatot kell működtetni. Felső tagozatnál egyedileg kell mérlegelni. A régi tanyasi, osztatlan iskolákat ajánlja  a hallgatóság figyelmébe, hiszen azok kiválóak voltak. ’’

Hoffman a cigányságról:

5:50 – kényszerhelyzetet kell a romák között teremteni, hogy dolgozzanak a romák!

07:40 – a jogvédő akciók amelyek a bűnt pártolták mindig az ártatlansággal szemben, többet ártottak a cigányságnak mint amennyit használtak.

Végül:

09:20 - ,,9. a médiatörvényt módosítani kell a gyerekek médiafogyasztásának korlátozása céljából’’.

Utóbbinál megjegyzi hogy ehhez kell a hőn áhított 2/3-ad is, úgyhogy menjen mindenki szavazni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr581737368

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Valami bökdösi Kövér bajszát Békésben 2010.02.24. 10:52:03

Az igazság szerint nem agyaltam még híren annyit, hogy írjak –e róla vagy ne, mint az alábbi témán. Szóval kezdetben úgy gondolat, hogy kár felfújni Kövér László Egyenlítő TV által leközölt mondatait. Mert süt belőlük, hogy baromság. Itt elsősorb...

Trackback: Ki a felelős a magyar oktatásügy helyzetéért? 2010.02.09. 11:29:12

    Azt mondja Sió László, hogy ki kell rúgni az alkalmatlan tanárokat. Lesz valami vizsgálat, ahol majd valamelyik minisztériumi főokos, kikászálódva a bársonyszékéből kimegy egy iskolába és a nagy szakértelmével megmondja, hogy kell(ett) vo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.02.08. 09:40:30

Beírom ide is, amit oda írtam:

Ebben még értelmes gondolatok is akadnak. Biztos, hogy ő volt? :D
1: Kell buktatni alsóban. Óriási marhaság, hogy ha Pistike nem tud megtanulni írni-olvasni-számolni, akkor is tovább kell engedni, aztán majd ötödikben akkorát szív, mint a világ legnagyobb teljesítményű vákuumszivattyúja, ugyanis akkor már esélye sem lesz utólag elérni a kívánt szintet.

2: A kompetenciaalapú izé egy hatalmas ökörség. Más kérdés, hogy ez közös sara a két oldalnak, erről persze a tanárnő elfeledkezik. Öcsém évfolyama volt az első, akik az új rendszerben érettségiztek, láttam a feladatokat, töriből például kb. 3-as szintet lehetett elérni NULLA tudással, csak szöveg- és térképértéssel. Ez szánalmas.

3: sok az alkalmatlan barom tanár. Csak ez megint közös hibájuk, hiszen az ő idejükben is elképesztően alacsony ponthatárok voltak a fölöslegesen felduzzasztott létszám és a pálya alacsony presztízse (nevetséges fizetés, stb.) miatt a tanári szakokon.

6: ez sem rossz, ne az önkormányzat helyzetén múljon, hogy jut-e pénz egy iskolára.

7: a számítás jó, szigorítani kell; mint ahogy már kifejtettem, ez egy röhej, ami most van. De ismétlem magam: KÖZÖSEN qrták el... Az emelt szintnek viszont kötelezőnek kellene lennie minden egyetemi képzéshez. Eleve ez volt a célja elvileg. A kamu dumák szerint azért nem tették kötelezővé kb. sehol, mert az egyetemek egymástól féltek, hogy a gyengébb majd nem teszi kötelezővé, és akkor oda mennek a diákok. De ez faszság: ha a rendelet nem adott volna lehetőséget a középszintűvel történő felvételre, akkor természetesen a mucsaröcsöge-alsói főiskola bivalybasznádi kihelyezett tagintézménye sem tekinthetne el az emelttől...
Mivel a középszintű még a régi érettséginél is gyengébb, nemhogy a felvételinél, ezért természetes, hogy zuhan a színvonal. Pl. az ELTE TTK-n már alap, hogy felzárkóztató kurzusokat indítanak a középiskolai anyag megtanítására... Ha emelttel kellene odamenniük a diákoknak, nem ezzel menne el az első félév.

8: nem hiszem, hogy ezen múlik. Ha az 5 év alatt a delikvens elvégzi ugyanúgy a szakmai tárgyak mellett megfelelő pedagógiai kurzusokat is, akkor nem tökmindegy a hölgynek, hogy ezt milyen rendszerben, milyen időbeosztásban csinálta, és hogy már 18 évesen tanári szakra jelentkezett, vagy csak 21-22 évesen választotta ezt a szakosodást a szakterületén belül?

9: a 8-10 fős osztály nem volna rossz, ha nem kényszer (tehát az ennyire alacsony gyereklétszám) szüli. Az összevont osztályokból viszont azt hiszem, soha nem került ki sok olyan diák, akiből valami tanult ember lett... a legjobb tanár sem tud egyszerre foglalkozni akár csak két külön évfolyam tananyagával, nemhogy néggyel.

A cigánytémával viszont menjen szépen a francba. Meg a médiatörvénnyel is. Ha a TV-ben nem mehet valami, akkor a gyerek úgyis leszedi majd netről. Ezt egy ilyen begyöpösödött nyanya nem értheti. A mai világban minden elérhető, hacsak nem vezet be cenzúrát. Bár az is kevés, lásd Kína. Csak az Észak-Korea-szintű totális ellenőrzéssel érhetné el a céljait. Hmm... vajon pont ezt akarja?
Szóval röviden: apuka és anyuka felelőssége, hogy mit néz a gyerek. Ha értelmesen nevelik, akkor hiába van ott a net, nem azon fog lógni folyamatosan, és amikor néha igen, akkor sem szart fog nézni. Régebben nem TV meg net, hanem csavargás meg ilyesmik voltak divatban, de ugyanúgy megvoltak a rosszul/sehogy nevelt gyerekek.

misc · http://misc.blog.hu 2010.02.08. 11:37:07

jön az alcsúti vérfarkas aztán lesz itt fasizmus kéremszépen

marczy 2010.02.08. 12:42:19

1. A buktatni-nem buktatni kérdést más oldalról is meg kell világítani: EGÉSZEN KICSI korban KELL a gyereket jó felfogásban tanít(tat)ni! A diszlexiást, diszgráfiást IS meg lehet tanítani írni-olvasni. A "magatartászavaros"-t is lehet kezelni és nem csak úgy, hogy agyonnyugtatóztatod, ezáltal növelve annak az esélyét, hogy egy potenciális drogost nevelsz. Ehhez felelős és áldozatkész szülőre és tanárra is szükség van. "Hülye" gyerek nincs, csak rossz, az adott gyerek számára nem megfelelő oktatási módszer, iskolatípus. Nekem jó lett volna az az iskola, amelyben apám tanít, öcsémnek nem. Nem vagyunk egyformák. Ha viszont elkefélik a dolgokat alsóban, akkor felsőben már szinte lehetetlen korrigálni az elkövetett hibákat. Ez az egyik oka annak, hogy a 8.-os fiúk olykor véresre csépelik egymást, a lányoknak meg a fele már akkor nem szűz...

Ysu 2010.02.08. 20:33:42

"kompetenciaalapú izé egy hatalmas ökörség" Valójában a kompetenciaalapú tanítás az elmúlt időszak igazán pozitív változtatása, ha jól csinálják, akkor az egyetlen lehetőség, hogy a tanulókat nyitott, kreatív, tanulni szerető és önmagukat egész életük során folyamatosan képző felelős emberekké neveljék. No persze lehet vacakul is csinálni, meg sehogysem csinálni, de ez nem a NAT hibája. A kerettantervtől még nem lesz jobb semmi.

Rabyn 2010.02.08. 21:22:53

De hát kerettanterv most is van. Az szabja meg, hogy milyen konkrét anyagot kell leadni (meg az iskola pedagógiai programja), a NAT csak a kompetenciefejlesztésre megy:D

Kíváncsi leszek mit találnak ki a hátrányos helyzetű gyerekekkel, ugyanis oda nem csak a cigányok tartoznak.

bölcsésztanár 2010.02.08. 21:39:19

Azért ezeknél a demagóg szövegeknél van jobb is Hoffmann Rózsa tarsolyában, pl. minőségbiztosítás, meg ilyenek. És iskolát vezetni tényleg tud. Abban nem vagyok biztos, hogy tárcát is, de hogy ami most van, ahhoz nagyon hozzá kell nyúlni, tuti. Nem hiszem ugyanakkor, hogy csak az oktatás vagy csak az esélyegyenlőség tud kezdeni bármit is a cigányokkal, az ezeknél sokkal összetettebb dolog, a probléma minden területet érint, tehát kb. az egész magyar társadalomnak kell gyökeres változás, hogy a mostani romahelyzet jobb legyen.
Alsóban meg nem buktatni kéne, hanem valami teljesen más, sokkal árnyaltabb átmenettel való rávezetés kéne az iskolai életre. Ehhez ugyan nem értek, de Vekerdy pl. évtizedek óta tépi a száját, hogy hogyan kéne jól csinálni.
És nem biztos, hogy az osztatlan képzés az üdvözítő. Lehet, hogy jól működne a bolognai, ha működne. Most kb. improvizálás szinten megy.

Rabyn 2010.02.08. 23:49:20

A ped.képzés akkor lenne jó ha több lenne a gyakorlat mint. Mondjuk 10x több...

Az osztatlan képzés meg azért jó, mert akkor nem tanulsz kétszer semmit (elvileg!) És elvileg(!) egymásra is épülnek a tárgyak, hiszen nem tucatbölcsészt, tucatbiológust tucastb-t képez, hanem konkrétan tanárt, tehát rámegy a pedagógiára, pszihológiára és arra amit az adott tárgyból tudni KELL annak aki tanítja.

ppppalika 2010.02.09. 07:44:15

@Rabyn: Hát...
"Az osztatlan képzés meg azért jó, mert akkor nem tanulsz kétszer semmit (elvileg!)"

A kreditrendszerben ez osztott és osztatlan esetben is kizárt, pontosabban nem ettől függ.

"És elvileg(!) egymásra is épülnek a tárgyak"

Ez annak meghatározásával van egy ideje kezelve, hogy mi minek a feltétele.

"nem tucatbölcsészt, tucatbiológust tucastb-t képez, hanem konkrétan tanárt, tehát rámegy a pedagógiára, pszihológiára és arra amit az adott tárgyból tudni KELL annak aki tanítja"

A mostani rendszerben _sokkal_ _sokkal_ több pedagógiai-pszichológiai tárgyat kell hallgatnia annak, aki tanár lesz, mint 20 éve. A második szak rovására. Ezért szokták mondani, hogy itt másfél szakos képzés folyik.

"és arra amit az adott tárgyból tudni KELL annak aki tanítja"

Kérdés, hogy ez alatt mit kell érteni. Mindent kell tudnia egy tanárnak. Vagy csak a középiskolai anyagot?

Arra kellene "rámenni", hogy hogyan adja át az ismereteket.

"A ped.képzés akkor lenne jó ha több lenne a gyakorlat mint. Mondjuk 10x több..."

Mit értesz gyakorlat alatt? Gondolom nem azt mondod, ami nem előadás, az gyakorlat.

Pont a bolognai rendszerrel egyidőben jelent meg egy olyan elem a tanárképzésben, ami az ősidőkben már volt. Tehát a majdani tanár 5. évben gyakorol (és gyakorolt) laboratóriumi körülmények között kb. 15 tanórát tartva egy csoportban. Ez volt és lesz. Ami újdonság, egy fél évre kimegy egy iskolába, ott fél évig néhány csoportban ő tanít, egy úgynevezett mentor felügyelete mellett. Ez azért elég jelentős megemelése a gyakorlati óraszámnak.

ppppalika 2010.02.09. 07:49:19

@bm613: "nem hiszem, hogy ezen múlik. Ha az 5 év alatt a delikvens elvégzi ugyanúgy a szakmai tárgyak mellett megfelelő pedagógiai kurzusokat is, akkor nem tökmindegy a hölgynek, hogy ezt milyen rendszerben, milyen időbeosztásban csinálta"

Darab-darab, tehát mondhatjuk, hogy mindegy. Azonban ilyen alapon - sarkítva - lehetne azt mondani, hogy a gimnazista először megkapja mndjuk az angol nyelv anyagát (csak angol órája van 3 hónapig) majd megkapja a matematikát szintén 3 hónap alatt, stb.

Ugyanolyan tudása lesz 4 év elteltével, mint a "hagyományos" esetben? Aligha.

Az osztatlan képzésben mindkét szakból arányosan kisebb tempóban lépdeltek előre, így talán eredményesebben építették magukba a "kapott" tudást.

mogy 2010.02.09. 11:10:37

@ppppalika: Gyakorlat alatt a tanítási gyakorlatot érti szerintem. Tanár leszek úgy, hogy konkrétan lesz 15 darab megtartott szakos órám hat hétben, és persze látogathatok egy csomót. De csak látogatok. Ez szerintem édeskevés. Míg a TÓFK-on ugye először ketten tartanak felesben 45 perces órát, aztán ott a 10 hetes gyakorlat, meg a mittudomén milyen gyakorlat (jó sok van, no), én először a hathetesen látok _szemből_ osztályt. Addig csak hospitálás van, ami ugye megfigyelés.
Arról nem is beszélve, hogy ha az ember tanárnak megy (és most a régi rendszerről beszélek, csak azt ismerem), a pedagógia tényleg csak "fél szak". Alig vannak órák, gyakorlásra nincs rendesen idő 15 fős csoportokban (szakmódszertanon ugye van mikrotanítás, amit a csoport többi tagjának tartasz, először egyszer 10, aztán egyszer 20 perc volt, ráadásul az első 10 perces kifejezetten nem szakos témakör kellett legyen - így tanítottam origamit).
Én nem bánnám, ha a tanárképzés, mint olyan, nem csak specializáció, egyfajta "plusz" lenne, hanem igenis egy teljes szak. Aki meg sír, hogy a "másik szakja rovására megy", miközben lehet, nem is akar tanítani - nos, az hagyja a képzést. Legalább elférnénk a termekben.
Aki tanár akar lenni, az úgyis komolyan veszi a képzést, és legyen benne kihívás. Így talán kevésbé higulna a szakma is (amíg valaki úgy tud levizsgázni ötösre, hogy öt perccel a vizsga előtt kérdezi, hogy milyen tárgyból is vizsgázunk? - szóval no comment)

(és csak zárójelben: Hoffman Rózsa a BTK-n tanít, nem a JÁKon, a link pedig egy JÁKos botrányra mutat, de ez a téma szempontjából nem lényeg....)

Koax K. Ábel 2010.02.09. 16:04:04

Csak nekem szúrt szemet ez a mondat?
"Egy olyan korban, amikor a gyermekek 10%-a jár csak templomba, az iskola szerepe mindennél fontosabb."
Ez ugye vicc? Hogy lehet összeegyeztetni a kettőt? Ráadásul a mai világban. Nagyon nem kellene keverni, ez engem felhúzott.

mogy 2010.02.09. 17:01:49

@Wikh: anno ugye a templombajárás volt a vasárnapi iskola, szintén kötelező egyes helyeken. Ott ment az erkölcsösségre nevelés, összekötve az iskola szigorúságával, eredmény meg olyan, amilyen.
Ma a tanár megrovást kap, ha csúnyán néz a gyerekre, aki már bármit megtehet, és ha bármi olyat mond, aminek nincs köze a szigorúan vett tananyaghoz, akkor kb a falnak is beszélhet.
A harmadik nevelő fél meg a szülő lenne, anno ők is tisztelték a tanítót, ma már ugye kevésbé. És így tanulja meg a gyerek, hogy ha mást nem, a kort tisztelje. De még azt sem megy....(vagy csak nekem természetes, hogy udvarias vagyok az idősebbekkel, és tisztelettudóan viselkedem pl?)

Koax K. Ábel 2010.02.09. 22:28:02

@mogy: 2010-ben nem hiszem hogy a vallás lehetne az ideális megoldás. Ha meg igen, Repülő Spagettiszörny templom nincs is a közelünkben.
Komolyra véve a szót: Miért akarja mindig mindenki meegváltoztatni mindennel a gyerekeket, amikor semmi sem használ (prevenciók, hegyi beszédek). Egyszerűbb lenne a szülőknek. Ha meg ne, hát nem. Nem nekem lesz rosszabb.
Mellesleg ez sajnos ez a tanári pályával együtt jár, de ha belegondolsz máshol pályán sem jobb a helyzet. Pláne Magyarországon.

bölcsésztanár 2010.02.10. 10:55:53

@Wikh:
A keresztény oktatásban működő vezetők (H.R.) úgy látják, hogy ha probléma van, akkor az abból fakad, hogy a családokból eltűntek az értékek, az értékekre nevelés. Ezt szeretnék pótolni az iskolában. Ez kicsit fából faszkarika, hiszen az elsődleges szocializációs tér a család, ami meg a suliban megy, vagy beépül, vagy nem. Jó, ha igen, de ha az ellentétes azzal, amit otthon kap valaki, nem sok értelme van. Vagy legalábbis mai formájában. Hogy a keresztény nevelés kimerül abban, hogy jól lekáderezett oktatókat vesznek fel (szakmai tudás mindegy is), van kötelező mise meg lelkigyakorlat, ami meg a lényeg lenne (emberség, tisztaság, erkölcsi tisztesség, szakmai maximalizmus, empátia, ilyenek), az valahol félúton a nagy jótakarásban elsikkad. Tisztelet a kivételnek.

munkacsikristof 2010.02.13. 00:00:45

@bölcsésztanár: Én mint diák, inkább azt látom, hogy ha a családban nem kap valaki komoly szigort, akkor nem a tanárok fogják leginkább befolyásolni az iskolában, hanem a társai, akikről mintákat vesz, vagy elhatárolódik... Sokkal több időt tölt ugyanis el velük, mint a családdal vagy a tanárokkal, így több tapasztalatot kap onnan. Esetleg, ha egy gyerek rendszeresen jár egy társaságba, annak tagjai ugyan úgy befolyásolják. Persze korántsem biztos, hogy olyan lesz mint akik közt van, hisz az ő cselekedeteiket is már a kialakult személyisége alapján ítéli meg, és ha az nem tetszik, pont nem fog úgy viselkedni...

I_Isti 2010.02.13. 16:34:15

"Egy olyan korban, amikor a gyermekek 10%-a jár csak templomba, az iskola szerepe mindennél fontosabb. "

A vallásos nevelés, vagy a vallás aktív gyakorlása, vagy a hittanra járás, vagy bármi vallással kapcsolatos tevékenység önmagában véve nem érték. Akkor válik értékké, ha az egyén személyiségében, jellemében, magatartásában és cselekedeteiben megtalálhatóvá válik egy olyan plusz, amit értéknek lehet tartani. Például becsületesség, vagy házastársi hűség, vagy a társadalmi és vallásos értelemben vett bűnöktől való tartózkodás. Ha az a 10%, aki hittanra jár mondjuk a kereszténységre jellemző erkölcsi minőséget hordozna, akkor Magyarország nem itt tartana. Az oktatási rendszer elsődleges feladata nem az erkölcsi és vallásos nevelés - mert ez a családnak volna a feladata - hanem az, hogy a modern korban használható piacképes szaktudással lássa el a tanulókat, diákokat. Az oktatás problémája része az egész társadalmat sújtó mély válságnak, és nem lehet megoldani úgy, hogy közben a társadalom szarik rá. Nem az a probléma, hogy a gyerekek 10%-a jár hittanra csak, hanem az, hogy a társadalomban nincsen igény az erkölcsi és jellemi kiválóságra.

Torz 2010.05.12. 12:53:20

@bm613 · izland2009.blog.hu 2010.02.08. 09:40:30

Nagyjából egyetértek veled, kivéve 8-as pontot.
Most hagyjuk azt a közhelyes szempontot, hogy a fizikaszakos fizikus lesz inkább, a matekszakos meg alkalmazott matematikus vagy programozó, stb. mert így többet keresnek, mint pedagógusként/jobban meg vannak becsülve...
Az osztatlan képzésben párhuzamosan jut idő a szakmódszertan megtanítására és a szakmai törzsanyagra is az egyetemeken. Ez kívánatos, hogy együtt legyen oktatva, mert így ez a komplex tudás az ötödik év végére olyan rutinná tud válni, ami már elegendő a pályakezdéshez. Nézzük csak, hogy működik ez a BSc/BA képzésben: az első három/három és fél évben csak szakmai törzsanyagot oktatnak (nem beszélve arról, hogy ebbe a törzsanyagba általában bele akarják sűríteni 5 év tananyagát, és később MSc-n/MA-n már "alibitárgyakon" kívül semmi használhatót nem tanítanak), majd két év alatt kéne ezeket megtanulni alkalmazni, és átadható tudássá alakítani. De mit is? A bachelor képzésben ne gondold azt, hogy a középiskolás tananyagot tanítják: annyira belemélyednek a szakmaiakba, hogy az emberek nagy része az alapokat már szinte el is felejti. Javaslom neked, hogy kérdezz meg egy 3.-os BSc.-st találomra valami gimis tananyagról! A fele nem fogja tudni a választ a kérdésedre, és teljesen jogosan, mert NEM azt tanulják. Talán lesz egy-két olyan pillanat pedagógus pályájuk során, amikor az ott tanult magasabb szintű ismeretekből merítve reflektálhatnak egy-egy tehetségesebb diákjuk kérdésére, de alapvetően NEM ez lenne a feladatuk. A mostani rendszer tehát 3 év kukába dobott idő és 2 év szakmai képzés levegőben lebegő alapokra. Nem látok olyan indokot, ami az osztott képzés mellett szólna...
Vissza KELL hozni az osztatlan képzést!!

Foriel 2010.05.13. 07:55:33

"Egy olyan korban, amikor a gyermekek 10%-a jár csak templomba, az iskola szerepe mindennél fontosabb."

Szerintem múlhatatlanul fontos, hogy a gyerekek megismerkedjenek az újszövetséggel és annak keletkezéstörténetével. Ha ezt vallásos köntösben kell tenni, akkor a katolikus szemlélet ebből a szempontból a legtörténetiebb, hiszen ők hangsúlyozzák a legjobban, hogy az úsz a korai egyházatyák tevékenysége révén jött létre. Ha a gyerekek (nyilván a középiskolai korosztály) megismerkednének azzal a töténeti ténnyel, hogy először volt Márk és a páli levelek és utána a többi, akkor kiderülne számukra milyen hatalmas a szakadék bármelyik mai keresztény egyház és Jézus elvei között. Például eltitkolt pedifília és homoszexualitás katolikus részről, pénzéhesség és manipuláció a fundamentalistáknál, nacionalizmus és antiszemitimus protestáns részről, ... Rendívül jól fogja formálni a fejlődő fiatalság erkölcsi érzékét, ha nem az eltompító hittant, hanem a mindenhol egyszerre jelenlévő emberi nagyságot és gyarlóságot mutatjuk be.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása