21

Buszsofőr leszek!

Ellenőrző , 2010.02.06. 08:00

Levélírónk a BKV sztrájk nyomán gondolkodott el azon, hogy milyen lenne, ha a tanárok is sztrájkolnának, mondjuk az érettségi előtt. Közfeladatot ellátó személyek esetében ez nem annyira egyszerű, de akik hivatásuknak tekintik a tanítást, nem is lennének képesek rá, ez a kormány nagy szerencséje!

Kedves Ellenőrző!

Döntöttem, buszsofőr leszek!

"A 2010. évre szóló bérmegállapodás értelmében a MÁV Zrt. valamennyi olyan munkavállaló számára biztosítja az Országos Érdekegyeztető Tanács megállapodásában rögzített emelést, akinek bére legfeljebb 170 ezer forint. Megállapodás született a munkavállalók által választható béren kívüli juttatások összegéről is, amely a korábbi évi 270 ezer forintról évi 338 ezer forintra emelkedik."

Én sok kollégám nem keres ennyit, én 3 diplomával éppen hogy elérem ezt a szintet, persze a béren kívüli juttatásokon kívül mert nálunk olyanok, hogy ruhapénz, könyvpénz, cafeteria, ebédjegy már régen nincsen. Elhiszem, hogy felelősségteljes a munkájuk, nem lehet egyszerű minden nap a budapesti forgalomban, a menetidőt betartva teljesíteni, de a mi munkánk is van annyira idegörlő és felelősségteljes, mégsem jut eszünkbe -komolyan-, hogy sztrájkoljunk. Milyen lenne, ha az érettségi előtt bejelentenénk, hogy sztrájkolunk, az idén nincsen érettségi! Hoznának sztrájktörő tanárokat, akik leérettségiztetnék a diákokat? Nem tudom, de olyan sokan szidják a tanárokat, felelőssé téve őket az oktatás színvonalának romlásáért, de valahogy senki nem gondol bele, hogy olyan felelősség van rajtunk, amit kevesen vállalnak fel, hiszen az oktatás területén a jövőnk a tét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr421678564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uhhh (törölt) 2010.02.06. 09:23:30

sztrájkoljatok.
ez az összes fegyvere egy munkavállalónak.
senki nem hal bele,a csúszik az érettségi pár napot/hetet.
Franciaországban többször is fogvatartottak munkások igazgatókat,amíg nem kapták meg amit akartak.
Oszt senki nem háborgott náluk,hogy szemét munkások.

Fandorin 2010.02.06. 09:25:08

Na ezért léptem ki még idejekorán a Szöllössyné-féle komcsi szagszervezetből. Egyszer volt pedsztrájk az is röhejbe fulladt ráadásul ott kellett lenni a hangos diákokkal, fegyelmezni őket mert ugye előírás szerint felügyeletet kell biztosítani. Na akkor inkább már tanítok oszt ha kivagyok akkor jön a self-study a diákoknak. Nagy a csend, mert tudják néhány füzetet bészedek...

nézz · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.06. 09:28:06

Középiskolás koromba biztattuk a tanárok, hogy menjenek sztrájkolni:)

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2010.02.06. 09:29:06

És a MÁV-nál mennyi buszsofőr van? :D
A 170 ezer pedig bruttó, azt ne felejtsük el, a béren kívüli juttatás emelkedése pedig csak az adóztatást követi, vagyis a munkavállaló átvállalta az adóterheket. És ezt mindenféle sztrájk nélkül megadták.

Amúgy meg sztrájkoljatok. Soha nem lesz változás, ha nem álltok a sarkatokra. Tényleg nem hal bele senki, ha csúszik az érettségi.

qwertzu 2010.02.06. 09:41:25

"Döntöttem, buszsofőr leszek!

"A 2010. évre szóló bérmegállapodás értelmében a MÁV Zrt. ... ""

Basszus tényleg nem kéne tanárnak lenned. Három diplomád van, és nem tudod, hogy a MÁV-nál nem dolgoznak buszsofőrök?

Amúgy ha jól emlékszem egy BKV-s buszsofőr 250 bruttó körül keres és folyamatosan van felvétel, úgyhogy hajrá. Ha úgy gondolod, hogy ott jobban megbecsülnek, akkor jelentkezz buszsofőrnek. Senki se akadályoz.

közlekedő edény 2010.02.06. 09:52:06

Ez jó ötlet, támogatom az idei érettségi elmaradását a tanárok sztrájkja miatt.
Vagy más megoldás: lesz tanítás, csak éppen nem a megszokott módon. A sztrájk lényege, hogy ül a tanár és egészen mást csinál, mint tanít, mondjuk filmez a gyerekekkel, dumál vmi jópofa, pl felvilágosítós történetről. És máris meg van oldva a felügyelet.

Ellenőrző · http://ellenorzo.blog.hu/ 2010.02.06. 09:52:14

@qwertzu: Lehet, hogy nem szeretne mozdonyvezető lenni.:-)

qwertzu 2010.02.06. 09:56:22

@Ellenőrző: Pedig ha jól emlékszem azok, még a buszsofőröknél is jobban keresnek.

Csore60 2010.02.06. 10:01:27

Bár a lényeggel egyetértek, a kolléga fogalmazhatott volna pontosabban is.
Hozzátenném, hogy nem a buszsofőrök fizetése sok, hanem szinte mindenkié kevés ebben a szép hazában, aki dolgozik, tisztességesen fizeti az adót.
Helyre kéne végre tenni a dolgokat. Aki dolgozik keressen, aki dolgozni akar, kapjon munkát, aki nem akar dolgozni, az ne tehesse meg, aki nem tud dolgozni, annak járjon a társadalmi gondoskodás.
Amúgy pedig gondolkodjunk végre értelmesen, emberi módon, azért, hogy sunyi politikusok ne hergelhessék az egyik társadalmi csoportot a másik ellen, hogy közben mindenkit kihasználhassanak, és a többség háta mögött széthordhassák, eladhassák az országot.

kuki123 2010.02.06. 10:16:11

de a mi munkánk is van annyira idegörlő és felelősségteljes, ezt így konkrétan szinte a világ minden munkájára el lehet mondani

MeeCee 2010.02.06. 10:22:54

Nyugodtan sztrájkoljatok, a jogotok adott. A BKV sztrájkja alatt mindenki azt hangoztatta, hogy "mi lenne ha mi is sztrájkolnánk?" Nosza!! Ők legalább megpróbálták, a többi birka csak siránkozik, hogy milyen rossz neki. Buszvezetőt folyamatosan vesznek fel, jó pár diplomás is van köztük, csak arra vigyázz, hogy ha buszvezetőnek jelentkeznél, akkor ne a MÁV-nál próbálkozz, mert nem fog sikerülni :-D

adótfizető 2010.02.06. 10:27:07

A tanárok 95% teljesen alkalmatlan bármiféle érdekérvényesítésre. Ha jól emlékszem, akkor legutóbb abban merültek ki az erőfeszítések, hogy 1 helyet 2-t csöngettek.

egy maréknyi dollár 2010.02.06. 10:37:18

@Csore60: Tökéletesen igazad van és nagyon jól megfogalmaztad a lényeget.

röntgenszeműlány 2010.02.06. 10:48:59

"Én sok kollégám nem keres ennyit"

Te sok kollégád légyszíves, sztrájkoljatok. Addig sem tanítják ilyen színvonalú emberek a szerencsétlen gyerekeket.

Wydrian 2010.02.06. 10:49:39

De nagyon okos itt mindenki....

A tanárok hogy sztrájkoljanak? Az oktatás kötelező, alkotmanyos jog. A BKV buszozás nem. Tehát ha a tanár sztrájkol, attól még ugynannyi órát kell megtartani egy évben, vagyis csak magával baszik ki. Minden egyes átsztrájoklt napot meg kell tartani. Na és szakszervezet sincs, aki azokra a napokra fizessen. Jah, hogy majd bejarnak szombatonként, illetve nyáron annyival hosszabb lesz az év? A buszsofőrök mikor pótolják be a kiesett időszakot?

Attol hog yaz emberek nem jutnak be a munkahelyukre, attol felhaborodas van.

Attol, hogy a gyerek a suliban nem tanul, csak mozizik, nyaron meg majd kiirja a szulo arrol a +1 hétről, azon senki nem fog felhaborodni.

Rabyn 2010.02.06. 13:57:31

index.hu/kulfold/2010/02/05/iskolajaban_tamadtak_ra_egy_diakra_franciaorszagban/
Igazából az a szép ebben a cikkben, hogy azóta nem tanítanak a tanárok. Meg tudom érteni őket.
Nálunk sosem lesz rá példa, hogy az egész pedagógus szakma összefogjon, mert a középiskolai tanár lenézi az általános iskolait, a felsős tanárok az alsósokat, az alsósok az óvónőket, azok meg a gondozónőket (akiknek már nincsen ped. képesítésük, igenis pedagógiai munkát végeznek).
Majd ha mindenki ráébred arra, hogy egymásra épül a bölcsőde-óvoda-általános iskola-középiskola-egyetem, talán lesz esély rá, hogy összefogunk és talán, akkor majd lehet tenni valamit.

kukatr 2010.02.06. 15:48:49

hadd ne vegyem komolyan a levélírót...

Kora Délutáni Kornél 2010.02.06. 20:29:13

Fantasztikus gondolat, én a langyos víz feltalálásával tudnám egy lapon említeni.

Függetlenül attól, hogy a BKV-sztrájkról ki mit gondol (én például nagyon berágtam rájuk még akkor, amikor nem sztrájk volt, hanem szabotázs), az egy legális és valamennyire hatékony fegyver volt.

A jelenlegi pedagógustársadalomból nem néznék ki ilyen akciót. Például nincs érdemi szakszervezet, érdemi sztrájkalappal, aztán még egy kéthetes pedagógussztrájkot is simán kibír mindenki. A gyerekek még örülnek is neki.

Az egyetlen komoly aduja a pedagógusoknak tényleg az érettségi elsztrájkolása lenne, de annyira nem egységes és nem elszánt a pedagógustársadalom. Sosem (azaz belátható időn belül nem) fogják megcsinálni.

KDK

zizizuzu 2010.02.06. 21:52:16

@Kora Délutáni Kornél:
"aztán még egy kéthetes pedagógussztrájkot is simán kibír mindenki. A gyerekek még örülnek is neki. "

A gyerekek lehet örülnének neki. A szülők viszont..... Szerinted hová tenné a csemetét 2 hétig?
Természetesen én itt most normális sztrájkról beszélek, iskolabezárással. Méghogy elégséges ellátás.... Muhaha. A BKV is köteles lett volna a minimális szintet megütni, de alapállapotában sem képes erre.

"Sosem (azaz belátható időn belül nem) fogják megcsinálni. "

Mert nem lehet. Törvény nem engedi.
Amúgy magam is azon a véleményen vagyok, hogy itt már csak a sztrájk segíthet. Vagy be kell vezetni a paraszolvenciát az oktatásba is :)

Ezeket a szolidaritási szalagokat bírom a legjobban, amit a kedves kollégák szoktak magukra tűzdelni. Annak aztán tényleg sok értelme van.....

gyuzsu 2010.02.06. 22:13:03

A tanár sztrájkolna, csakhogy a törvény az elégséges ellátást teszi kötelezővé. Azaz gyerek a suliban csak nem tanítom, hanem vigyázok rá. Ugyan, kit érdekelne ez? Mondjuk nem írok bizonyítványt,m nem érettségiztetek, az már érezhető lenne. Vagy bezárna az iskola. De hát nem lehet, törvénytelen lenne. Ennyit arról, hogya tanárok milyen hülyék, még az érdekeiket sem képviselik.
Aztán persze bene van az is, hogy mi személyesen ismerjük a "szolgáltatás" igénybevevőit, érzelmileg sokkal nehezebb így sztrájkolni, megsajnáljuk, nem akarunk kibabrálni konkrét gyerekekkel. A BKV-sok számára a zutasok tkp. arctalan tömeget jelentenek.
No és ne felejtsük el azt sem, hogy ha minden érzelmi/erkölcsi fenntartás nélkül sztrájkolnánk, akkor a most mindekt kvázi legyávázó emberek nem mondanák azt, hogy milyen tanár az olyan, aki szegény gyerekekkel ki tud babrálni?

noirp 2010.02.08. 16:01:58

Nem szabad buszsofőrnek menni.
Az ideális pálya: vágósúlyba hízott aranyeres HR-es, állami cégnél. 1,2 milcsi/hó+86 milla végkielégítés, ugye. :P
Nem volt-e már 1995 decemberben 1 nap tanársztrájk? De.
Nem volt-e hatása? Nem.
Következtetés: nem merem levonni. :-((

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása