173

A tanárnak mindent szabad?

Ellenőrző , 2009.12.15. 08:00 · 1 trackback

A tanárok gyakran élnek a verbális agresszió eszközével, ami különösen akkor okoz nagy kárt, ha egy védtelen, visszahúzódó lány lesz a céltáblája a mindennapi szekálásnak. Levélírónk lányát az irodalom tanárnő fogta ki magának, aki nem éppen irodalmi stílusban beszél a diákokkal.

 

Kedves Ellenőrző!

Röviden leírnám a kálváriánkat, az elején jelezve, hogy koránt sincsen még vége a történetnek. Azzal kezdeném, hogy  szeptemberben kezdte a lányom a szakiskolát, ő válaszotta, mi beleegyeztünk. Csendes, visszahúzódó lány, nem öltözik kihívóan, nem a társaság középpontja. Én magam is szakmunkásképzőbe jártam, jobban szerettem volna, ha inkább szakközépbe megy, de egyáltalán nem szeret tanulni a lányom, így nem erőltettük. Arra azonban, ami ott várt a lányomra, nem voltunk felkészülve. 37-n vannak az osztályban, egy osztályfőnök két osztályt is visz, alig találkozik velük, gyakorlatilag szabad a vásár. Nincsen olyan nap, hogy valamelyik tanár ne szégyenítené meg, külön kiemelve, hogy aki szakmunkás, az sokat már nem várhat az életétől. Az irodalom tanárnő ellen külön panaszt tettem az igazgató nőnél, mert hetente írja be az egyeseket, minden indok nélkül, teljesen önkényesen. Lekezelően, fölényesen beszél velük, gyakran hangoztatva, hogy nem is tudja, miért olvassa fel nekik a verset, úgy sem értenek belőle semmit, "disznók elé gyöngyöt!" Rendszeresen kurvázza a lányokat, megjegyzéseket téve a ruházatukra.

Az igazgató nő állítólag beszélt vele, ennek az lett az eredménye, hogy csak még jobban pikkel a lányomra, már csak a játszótér kurvájának hívja, így is szólítja ki felelni. Bementünk a férjemmel, hogy beszéljünk vele, de a fogadó órájában sem volt hajlandó beszélni velünk, nagyon sok dolga volt állítólag. Nem akarjuk ennyiben hagyni a dolgot, felháborítónak tartom, hogy mit enged meg magának a tanárnő. Aztán csodálkoznak, hogy év vége felé néhány szülő megráncigálja a hajukat.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr921597987

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nehogymár' egy pofont se adhassak! 2009.12.15. 11:33:01

A címben idézett jogot a legkülönbözőbb emberek szokták vindikálni maguknak, vagy épp az általuk pofozkodásra alkalmasnak ítélteknek. A jog gyakorlásának elszenvedői pedig leginkább gyerekek.Eszem ágában sincs, hogy hosszan fejtegessem, miért menjen a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elod72 2009.12.15. 08:58:27

Olyan nincs, hogy a fogadoora alatt nem fogad. Az nyilvan nem hivatkozasi alap, hogy sok dolga van.

Tessek levelet irni neki, pontosan megnevezve azt, ami a viselkedeseben elfogadhatatlan. Azt is, hogy a tanar a fogadoorajan elerhetetlen. Aztan ajanlva feladni az iskolanak, masolatban az igazgatonak. Elso korben. A levelben kulon kiemelni, hogy irasban varja valaszukat a problemaval kapcsolatban, az ugy sulyossagara tekintettel lehetoleg gyorsan. Jobb, mint a hajhuzogatas... :-/

u.i. Ha esetleg eszerint a forgatokonyv szerint jar el, erdemes lenne a valaszlevelet is itt kozolnie (persze nevek nelkul).

Hozzá Szóló 2009.12.15. 09:07:06

Sajnos ugyebár mindannyian jól tudjuk, hogy a mai tizenévesek még a kilencvenes évek birodalmilépegetős (vagy taxisgyilkos) cipővel ellátott kurváin is jócskán túltesznek, megnézném a posztíró lányát meg a többi csajt, akit lekurváznak...
Aki az idomait mutogatja, mert kint van a térde-csöcse még mínusz tízben is, meg a test vonalait erősen követő ruhácskákban izgatja (nyilván direkt) a srácokat, elvonva a figyelmet a tananyagról, plusz kitéve magukat hazafelé a veszélynek (ahol aztán senki nem firtatja egy esetleges erőszak után, hogy minek is kellett kihívóan öltözködni) nagyon is jól tudják, hogy mi van, a műfelháborodott anyukák is igen nagyon jól tudják, hogy aki kurvának öltözik, az jogosan hallhatja, ha lekurvázzák.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.15. 09:09:13

az ördög ügyvédjeként megjegyezném, hogy a sztorit, az utolsó mondatból ítélve, akár egy tanárverős anyuka is küldhette - nem ismerjük a másik oldalt, meg azt sem, hogy az állítólagosan szende kislány valójában hogy is viselkedik.
A leírt viselkedés természetesen elfogadhatatlan a tanár részéről. Pont annyira, mint az utolsó mondat a szülő részéről.
Szóval nem ártana ítélkezés előtt a másik oldal verzióját is ismerni.

tlvajferi 2009.12.15. 09:13:18

Kedves Anyuka!

Előre kiemelem, hogy nem vagyok tanár, nem a tanárokat védem. Elképzelhető, hogy valóban létezhet 1 (értsd egy) ilyen eset. Statisztikailag épp létezhet.

Viszont tanácsolom, hogy a kedves anyuka gondolkozzon el azon, hogy a lánya adott-e okot arra, hogy bárki, lehet az épp a tanárnő, kurvának nézze, esetleg annak nevezze. Ugyanis ez is elképzelhető. Sőt nagyon valószínű. Statisztikailag mindenképpen valószínúbb.

Ezeket a problémákat naygon szépen el lehetne kerülni, pl. ugyanolyan egyenruhát előírni az iskolában mindenkinek. Esetleg oktatási miniszteri rendelettel megtiltani a kihívó rzhák viselését. Ugyanígy a kihívó sminket, vagy egyáltalán minden sminket. Miért kell egy tizenéves lánynak smink? Hogy eltakarja az átkurvázott éjszakát? Az szülőknek pedig illene tájékoztatni gyerekeiket, hogyan kell viselkedni egy iskolában, ahova elvileg tanulni járnak. Még magyart is.

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.12.15. 09:15:53

"Csendes, visszahúzódó lány, nem öltözik kihívóan, nem a társaság középpontja."

otthon.

☉ ☾ 2009.12.15. 09:16:19

A kedves tanerő nincsen a helyzet magaslatán - ha nem tetszik a környezet, tessék továbbállni, gimnáziumban tanítani, ahol majd figyelnek a felolvasásra. A kisebbségi komplexust hatalmi úton gyógyítgatni kóros elmeállapothoz vezet és másokat is sérthet, tehát nem kurvázhat le senkit, nem szólhatja le a tanítványait, nem bújhat el a felelősség és a kérdések elől, amiket meg kell tudnia válaszolni.
Úgy tudom nincsen tanerő hiány a piacon, tehát a kialakult helyzet vaskosan az igazgató felelőssége is.

Mr_Orange · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/355-bmw 2009.12.15. 09:16:37

szép sztori... vigyétek át a lányt egy szakközépbe... a szakmunkásnak tényleg nincs értelme, nomeg normális szakmunkásképző sincs. sajnos láttam már 1-2-t és mindenhol kb. ez megy.

laposmacska 2009.12.15. 09:17:23

Ok, hogy védjük a tanárt, és az anyukának a k.anyját, mert meghúzná a haját, de azt ne felejtsük el, hogy éppúgy nem az elit jár tanítani ilyen iskolába, mint ahogy a tanulókból sem. Minél kevésbé színvonalasabb az iskola, annál inkább előfordulhat benne ilyen suttyó tanár.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 09:17:27

Tényleg, egy fotót megnéznék, milyen az átlagos viselete neki és a barátnőinek egy átlagos napon a suliban. De tényleg.

NEmáááá 2009.12.15. 09:22:47

Egyébként szakmunkásképzőbe valóban az
alja-sötét-buta-szőke-kurvája jár.....

Rui Blaaz 2009.12.15. 09:28:17

@1478 97 277:
a "kisebbségi komplexus" kifejezéssel vigyázzunk, mert lesből támad az ombuCman

elod72 2009.12.15. 09:33:41

Nem kell itelkezni. A szulonek levelet kell irni, az iskolanak erre normalisan kell valaszolni.

Amugy kedves Bloggazda, nem kene egy kicsit (csak egy kicsit) moderalni a blogot? Sokat dobna a szinvonalon...

NEmáááá 2009.12.15. 09:34:31

@Rui Blaaz: Hát irodalomtanár a vén ribanc... ezért irodalmi szerkezeteket használ a kis rihékre :DDDDDDDDD

NEmáááá 2009.12.15. 09:36:01

@Wandál: Te is nagy européjjer csóka vagy wazze :)))

Wandál 2009.12.15. 09:40:47

@NEmáááá: Ha bécsben élnék, én is levelet írnék....

Dr.Traktor 2009.12.15. 09:44:21

Mindenesetre ne cigányosan oldjátok meg a dolgot.
Tehát ne az iskolában verjétek össze, hanem a lakását/házát gyújtsátok fel.
Csak apróbb figyelmeztetésként.

bolygo_hollandi 2009.12.15. 09:45:41

"A tanárok gyakran élnek a verbális agresszió eszközével" - a bloggerek gyakran írnak olyat, ami nem felel meg a valóságnak.... :)

kegyetlen 2009.12.15. 09:45:43

Még ha kurvák is, a lekurvázás vszleg nem az üdvözítő pedagógiai eszköz.

Az anyuka vigye másik iskolába a kislányát, ha ennyire biztos, hogy nem ő a ludas. Ja, csak ugye "egyáltalán nem szeret tanulni", hát igen, úgy nehéz lesz minden.

Nekem is kissé gyanús az utolsó mondat, nem jutna eszembe a tanár haját cibálni, hozzám sokkal közelebb állnak a hivatalos megoldások. Minden iskolában vannak felsőbb fórumok, sőt, panaszt tenni rengeteg helyen lehet. Botrányt is lehet csinálni, ha a standard panasztevős utak nem működnek. Szóval az anyuka is próbáljon gondolkodni, ha lehet.

szelephézag 2009.12.15. 09:47:01

Ez az eset sem más, mint a többi a maga területén. Íme egy ország, ahol se felelősség nincs, se megbecsülés - a fiataloknak csak jogaik vannak, kötelességük nincs, a tanárok meg utálják az egészet, mert a mai oktatás már nem a kompetenciákról szól, hanem a megalkuvásról. Így se értelmes és szabálykövető diákot, se odaadó, boldog tanárt ne várjon senki. Nem baj, lesz ez még rosszabb is, még nem értük el az alját.

Mellesleg szakmunkásba menni tényleg öngól. Ott nem tanítanak, hanem csak begyűjtik a gyereket, hogy fejkvótáért tárolják, amíg ki nem növi a tankötelezettséget. Úgy is mondhatnám, időpocsékolás. Ja, a gyerek nem szeret tanulni? És ráhagyják a szülők? Az ilyen szülő se óbégasson... a legjobb úton jár, hogy elcsessze a gyereke életét (sok máséval egyetemben, akiknek majd a gyerek fogaj elcseszni később.)

Szóval welcome to Hungary. Magyarország, én így utállak...

NEmáááá 2009.12.15. 09:50:06

"Szóval az anyuka is próbáljon gondolkodni, ha lehet. " -
a maradék 1 agysejtjével (mert ugye idővel a fele elhalt már)
weheheheeeeee

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.12.15. 09:52:14

Nem vagyok nagy híve a moderációnak, de most én is javaslom.
Amúgy meg nem teljesen mindegy, hogy öltözködik egy kislány, nagylány? A tanára nem kurvázhatja le. Akkor sem, ha szünetben bugyi nélkül táncol a tanári asztalon. Akkkor sem, ha már az egész iskola megvolt neki. Egyszerűen nem teheti.
Ha a viselkedésében kifogásol valamit, beszéljen vele négyszemközt, beszéljen a a szülőkkel a fogadóórán.
Ha a szülőkkel van baja, mert szóvá tettek valamit az igazgatónál, beszéljen a szülőkkel fogadóórán.
Ha csak ennek az egy tanárnak van gondja a gyerekkel, az nagyon gyanús. Ennek ellenére hajhúzigálást még csak említeni sem kellene.
Ha tényleg megkeseríti a mindennapokat a helyzet, és nincs más megoldás, a legjobb lenne iskolát váltani.

Fat Jew Biatch 2009.12.15. 09:56:48

Tényleg nem kell erőltetni. Lám, szakmunkás anyuka is milyen szépen kikupálódott. Adja a lányát a lauderbe - ha kibasszák is, még mindig lehet siker(?)író, mint pl. Galgóczy Márton - mindössze egy genealógus kell kimutatni, hogy valahogy Ságvári Endrétől ered. Meg néhány szép szó Jancsó Miklóstól - bár ez mostanában nem biztos, hogy sokat lendít. Kéne is egy vaskos nőíró a magyar palettára - olyan, amilyen Karfiáth Titanilla lehetne, ha frankón nézne ki, és tudna írni.

travis 2009.12.15. 09:59:20

@NEmáááá: "Régen a szakmunkásképzőben léccel verték a mocskokat meg
térképrúddal. Ha meg otthon panaszkodott a libája az anyja
kitépte a fele haját... régi szép idők...."

Téged is túl sokat ütöttek, úgy látom.

Fat Jew Biatch 2009.12.15. 10:06:33

De komolyan, tudjátok hányat elsóztak az igazolt hiányzásból? Beszarok rajta. Beszartam akkor is, ma is, és holnap is be fogok szarni rajta, mint Majakovszkij. Mert OK, a terézanyut értem kik és miért. De az, hogy Ságvári Marcellt kiszekálják a lauderből... hát akkor már inkább ezek a vámpírcuccok, amik ma mennek.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.15. 10:07:30

Azt nem értem, hogy a gyerek miért hallgat arra, ha bárki kurvának szólítja.

Ha engem mondjuk az iskolában egy tanár úgy szólított volna, ami sértő, biztos nem hallottam volna meg.

Pedig a mai fiataloknak állítólag mása sincs, csak öntudata.

Ja, a tanárnővel pedig közölni, hogy ha még egyszer kurvának nevezi a lányt, akkor egy szép estén úgy jár, hogy megbasszák fasszal, szárazon.

2009.12.15. 10:15:08

Kedves postoló!

Ha valóban úgy van, ahogy írod, akkor hivatalos levélben kérd az igazgatót az inzultusok kivizsgálására és megszüntetésére, és kérd, hogy a meghozott intézkedésekről írásban tájékoztasson.

Egyben jelezd, hogy ha nem sikerül megnyugtató módon kezelni a helyzetet, akkor az önkormányzat oktatási ügyekben illetékes irodájához, valamint az oktatási jogok biztosához (www.oktbiztos.hu/) fogsz fordulni hivatalos panasszal.

Ez a dolgok menete, nem a verekedés.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.15. 10:16:45

Normális iskolába kell adni a gyereket - mert akárhogy nézzük; a színvonalért elsősorban a tanárok minősége felel.
Ment volna a tanulni. Mintha az olyan bonyolult lenne...

Doubledeceker 2009.12.15. 10:21:31

Úgy kelett volna felnevelni azt a lányt, hogy ne nézzen ki kurvának, kettő, hoyg vigye valamire.

És mi a fasz az, hogy nem szeret tanulni?

Mi meg nem eröltettük?

Ja ki szeret tanulni? Ki szeret dolgozni?

Ke nem csak dugna egész nap ha tehetné?

Ébresztő? Ezt elcsesztétek, de még talán nem késő.

Eszem faszom megáll.

Zelefánt 2009.12.15. 10:21:34

Pszichopaták minden korban voltak és lesznek.
Általánosban, még a hetvenes években a rajztanárnő a pofámba baszta az asztalon heverő kulccsomóját, csak mert nem figyeltem.
Kiugrott a balhé, anyám őrjöngött, a picsát pedig eltanácsolták.
Másrészt viszont a mai kis ribancok is megérik a pénzüket.
Az élet egyszer úgy hozta, hogy nekem meg egy kollégámnak egy angyalföldi gimnáziumban kellett vizsgáznunk valami szarságból.
Harmicas éveik derekán lévő két átlagos pasi -- csak kapkodtuk a fejünket a sok alulöltözött kis riha láttán: az ÖSSZES ki volt tetoválva így vagy úgy, és bizony pironkodtunk a hátunk mögött ejtett beszólásoktól.
Csakhogy ezek a mi generációnk gyerekei, és hogy ilyenek lettek, abban elvitathatatlan a mi felelősségünk is...azt hiszem.

Squazee 2009.12.15. 10:21:48

Vicces, hogy jó páran egyből a lányra támadnak rá, mert "megérdemli". Normálisak vagytok?
Még ha úgy is öltözik, mint egy ribi, akkor sincs joga egy tanárnak nyilvánosan megalázni őt. A lány baja persze, ha sokan ezt gondolják róla az öltözéke miatt, de most pont egy tanár mond ilyet, aki szerint ő maga túl jó az olyan hülyékhez? Egy tanárnak legyen már tartása, főleg egy irodalomtanárnak meg meg kéne válogatnia a szavait. Mert elvileg neki van miből. Elvileg persze.

A szituáció elképzelhető, elég reális, persze fennáll azért a kérdés, hogy igaz-e.

darkmirjam 2009.12.15. 10:23:08

Nem tudok egyetérteni, kicsit sem, azokkal, akik a lány esetleges öltözködését firtatják. A dolog ennél sokkal egyszerűbb. Egy értelmes ember egy kurvát sem nevez mások előtt kurvának. Egy normális ember nem szégyenít meg másokat, mert értelme nincs. Pedagógiai értelme nincs, fegyelmezni nem fegyelmez. Első látásra saját belső frusztrációit világba okádó tanárnőről van szó.
A kúrós niemandok, celebek, kultúra és divatformáló hatásairól kitelne egy egész blog, megvan a maguk droidtömege, a látvány tényleg nem szép, de nem is kell hogy tetszen. Ettől még nem fogom lekurvázni a szembe jövő Britney, Victoria és Paris Hilton klónokat. Sajnálom, hogy így alakul, de tinédzserek nyilvános megalásáa az erre való reakció kóros esete.
Itt egyértelműen a tanár (ráadásul pont irodalom) esett ki a szerepéből. Lakótelepi pléhkocsmába való az ilyen beszéd.

Szalacsi_Dezső 2009.12.15. 10:23:28

Ezt a posztot igazából nem is értem. Most akkor mivaa'?
Aki szakmunkás, az sikeres nem lehet?
És a tv-met meg a kocsimat ki fogja megjavítani? Az irodalomtanárnéni?

fullánkhegyező 2009.12.15. 10:24:22

@Hozzá Szóló:
Minden szavaddal egyetértek.Ha kimegyek az utcára,vagy boltba csak (szinte csak)csupa egyforma "öltözékű"valószínű az emberi fajhoz tartozó nőivarú egyedeket látni.
Feszes nadrág,amihez kevés volt az anyag,a farpofáknál abbamaradt.Ettől a vonaltól a köldök felett5-10 cm csak úgy maradt ahogy megszületett,azután mindenkin egyforma csukjás dzsseki.
Az iskolákban ugyanez van.Sajnos a ma a szakiskoláknak nincs semmi tekintélye,mert a rosta elv szerint a "maradék" megy oda.Minden tisztelet azoknak ,akik a szerényebb anyigi lehetőségeik miatt tudják ezt az iskolafajtát választani.Minden tisztelet mindenkinek,aki bár megtehetné de jó szakember akar lenni.A szakiskolákban a helye,de ott együtt van mindenféle "maradvánnyal ,akikből szakember soha nem lesz.
Ja és minden tiszteletem apedagógusoké akik vállaják a munkát az ilyen iskolákban.
A posztoló meg ne azon törje a fejét hogyan húzkodja meg a haját annak a tanárnak,aki a hülye gyerekével helyette foglalkozik!

Avatar 2009.12.15. 10:24:48

Na, majd az lesz a szép, ha a kislány is lekurvázza a tanárnőjét, meg hozzáteszi, hogy a tanárnő a pedagógus társadalom legalja, söpredéke, akit csak szakmunkásképzőbe vettek fel tanítani, nevetséges fizetésért, amit nem csoda, hogy prostiként próbál kiegészíteni.
És ha a tanár ki akarja majd rúgatni, akkor megmondja, hogy épp a dicső pedagógustól tanulta a vélemény megformálásának és kommunikációjának eme őszinte és szókimondó stílusát.

Szóval a tanár akkor is viselkedjen példakép értékűen, ha az osztályában szerinte minden lány kurva...

Mezőbándi 2009.12.15. 10:29:13

>>nem öltözik kihívóan<<

Vajon az év elején a tanár közölte - utána pedig betartatta - az elvárásait?

Édesanyám sok éven át szakközépben tanított (kb 93-tol), egészen a pár évvel ezelőtti nyugdíjazásáig. (Előtte meg gimnáziumban, előtte meg a másik, a mérnöki diplomáját használta...)

Év elején mindig szépen lefektette a szabályokat. Érthetően, egyszerűen, hogy a szőkék is értsék. Valahogy így:

1. Felrajzolt a táblára egy pálcikaembert. Bekarikázta a mellet, hasat, csípőt - na, ezek az én óráimon takarva legyenek. Ha látom a betétedet, túl rövid a szoknyád. Ha látom a köldöködet túl rövid a felsőd.

2. Rágót kint hagyni.

3. Ha később érsz be az órára, mint a tanár, elkéstél.

4. A "hülye/lusta/szemtelen" -ből egyszerre maximum két tulajdonság lehet valakiben.

5. Nem érdemes ujjat húzni velem. Akkor feleltetlek, amikor akarom. Akár minden órán. Vagy egyszer sem, miközben bukásra állsz.

6. Ha nem tanulsz, szar se lesz belőled. Én már sok mindent elértem, nem _nekem_ fontos, hogy tanulj. Ha neked fontos, akkor mindenben segítek neked, hogy tanulhass.

És ezt következetesen be is tartatta. Az elején mindig voltak renitensek, aztán szépen letört a szarvuk. Ugyanakkor jópáran egyetemre mentek tovább (cigányok is). Persze ehhez az is kellet, hogy a tanulók ne azt érezzék rajta - mint sajnos a legtöbb tanáron manapság -, hogy egy lúzer, aki azért tanít, mert máshoz nem ért, amúgy pedig rühelli az életet is.

Egy ideális világban nem is engednék tanárnak senkit a főiskoláról, csak mondjuk 5-10 év más irányú élettapasztalat után.

Joc 2009.12.15. 10:30:16

Anyukának nem egyből a tanárnőt kellene hibáztatni. Talán először a kedves leányával kellene egy jót beszélgetnie. Persze nem TV sorozatokról... Valószínűleg lehet valami alapja, hogy így nevezik a lányát. Talán ezen el kellene gondolkodni, mintsem feltétel nélkül minden hülyeséget elhinni a gyereknek. Gondolom az egyeseket is csak úgy kapja, pedig mindent tud. Hehe...
Szerintem ugyanolyan mint az anyja: HP.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.15. 10:31:36

@Mezőbándi: Mi az a más irányú élettapasztalat? Mindenki gyakorlattal taunlja meg a szakmát. Ha végzett tanár nem taníthat sehol, akkor mitől lesz jó tanár? Pincérkedéstől?

mette 2009.12.15. 10:32:29

Most min is vagyunk felháborodva? Hogy a tanár kurvázza a lányokat? Igen, kurvázza, gyakran, szinte mindegyik. Én is többször hallottam a saját fülemmel, nem szakiskolásokat, szakközepeseket. Álszent egy világban élünk.

darkmirjam 2009.12.15. 10:35:35

@Joc: Tehát valaki játszótéri kurvának nevezi a lányod, erre te szintéd őt hibáztatod ezért? Nem hiszem. Épp elég szar, hogy egy felnőtt, aki elvileg tudást kellene átadjon neki, a "bölcsebb" generáció tagjának tetteti magát összes osztálytársa előtt szégyenítgeti. Erre jösz te, és csadorba csavarod. Nem hiszem. Ki a fene fogja akkor csóri gyereked pártját, ha még te is az őt bántó idegbetegnek adsz igazat abban, hogy ő egy játszótéri kurva?

siss 2009.12.15. 10:35:56

Ahol tényleg kurvásan öltöznek a lányok, ott nem mernek beszólni a tanárok... Anyukám egy erősen kisebbségieket tömörítő iskolában tanít, ahol télen is nicsakapicsaki szoknyában jár a többség. Ja, és anyámat szokták lekurvázni. :P

Mellesleg lehet, hogy a leányka is művelt ezt-azt, de a tanárt semmi sem jogosítja fel ilyen bánásmódra, és szégyen, hogy a kedves apukának eszébe sem jut helyretenni a tanerőt. Még hogy nem fogad a fogadóóráján. Ha velem csinálta volna ezt valamelyik tanár, apámat nem fogta volna vissza, ha nem "óhajt vele beszélni a fogadóórán" - úgy leüvöltötte volna a fejét, hogy hét határról hozzák vissza.

siss 2009.12.15. 10:37:42

@darkmirjam: Egyetértek. Nyilván meg kell vizsgálni, hogy a gyerek csinálhatott-e valamit, de van egy határ, amit a tanár sem léphet át.

vivax 2009.12.15. 10:38:13

"aki szakmunkás, az sokat már nem várhat az életétől"
hmmm
furcsa ezt egy olyan ember szájából hallani, aki havi max. százezerért cincáltatja az idegeit a sok "selejt kölyökkel", míg számos, a diplomájával hosszú ideig a seggét törlő, majd önmagát technikusnak átképeztető kollégám és jómagam is messze európai fizetésért "szakmunkáskodunk"...

fullánkhegyező 2009.12.15. 10:38:17

@Zelefánt:
"Csakhogy ezek a mi generációnk gyerekei, és hogy ilyenek lettek, abban elvitathatatlan a mi felelősségünk is...azt hiszem. "

"a pofámba baszta "
"a picsát pedig eltanácsolták."
" gimnáziumban kellett vizsgáznunk valami szarságból."

Abban a bizonyos gimnáziumban csak a rajzórán nem figyeltél?MOst ,hogy nem lát senki muszáj ilyen alpári stílusban kommentelni?
Ez a modor vajon melyik generáció felelőssége?

2009.12.15. 10:38:46

@mette: "Igen, kurvázza, gyakran, szinte mindegyik."

Hány tanárt ismersz? Szinte mindegyiket?

Mezőbándi 2009.12.15. 10:38:47

@molnibalage:
Elmehetne pár évre segélymunkásnak, misszionáriusnak, pincérnek, idegenlégiósnak, akármi. Vagy a tanári diploma eleve csak másoddiplomaként legyen megszerezhető :)

A lényeg az, hogy legyenek olyan eredmények az életében, ami miatt tisztelhetik a tanítványai.

Mondom: egy ideális világban (ami soha nem jön el).

2009.12.15. 10:42:22

@Mezőbándi: Nincs igazad. Aki szereti a kölköket, és elhivatott a pályára, abból néhány betanulós év után jó tanár lesz. Aki meg nem való oda, az csinálhat előtte akármit, akkor is rossz tanár lesz.

Art Mooney 2009.12.15. 10:44:12

a szabvanymegoldas: az osszes letezo helyen tiltakozni, adatokkal alatamasztva a vadakat.

a realista megoldas: a fenti mellett egy csendes esten a ferj par haverjaval felkeresi egy privat csevejre a tanarnot, es burkolt celzasok, fizikai bantalmazas es/vagy eletveszelyes fenyegetesek segitsegevel lebeszelik a tovabbi basztatasrol. az ilyen pondrot meg kell felemliteni, csak az eroszakbol ert, sajnos. (vszleg masik aldozatot fog amugy keresni, szigoruan olyat, akin azt erzi h gyengebb nala.)

atmenet a ketto kozott: rejtett hangfelveteleket (tobbet!!!) kesziteni a szobeli abuzusrol (a kicsi mp3-lejatszok mar tudnak ilyet), ha a ruhazat is emlitve van, akkor lehetoleg keppel (mobiltelefon vagy kompakt fenykepezogep felhasznalasaval), majd feltolteni nyilvanos videomegoszto portalra.
kezdo szint: a feltoltes anonim modon, a felvetelkeszitest el lehet ismerni, csak a feltoltest kell tagadni.
halado szint: ugyvedet fogadni, es ha o zold jelzest ad, el lehet ismeni a feltoltest is, es teljes letamadasba menni. ehhez jo esellyel buntetlen eloitelet szukseges, ekkor a pakliban kb. egy ugyeszi ejnyebejnye van.
amugy ennel a pontnal az iskolabol vki menni fog, v a tanar, v a gyerek.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 10:48:25

@SzőröstalpúJeti: Jó ötlet :)
Kár, hogy nincs számítógépem :D

SLacc 2009.12.15. 10:49:07

@flegman: Fogadóesten nem egy szülőt meglepek a gyermeke viselkedésével.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 10:49:26

@elod72: Csatlakozom, ha az összes szalonképtelen proletár itt gyalázkodhat, abból semmi jó nem sül ki...

Hozzá Szóló 2009.12.15. 10:52:06

@lunanyuszi:

"Amúgy meg nem teljesen mindegy, hogy öltözködik egy kislány, nagylány? A tanára nem kurvázhatja le. Akkor sem, ha szünetben bugyi nélkül táncol a tanári asztalon. Akkkor sem, ha már az egész iskola megvolt neki. Egyszerűen nem teheti.
Ha a viselkedésében kifogásol valamit, beszéljen vele négyszemközt, beszéljen a a szülőkkel a fogadóórán."

Hát persze :D
Ez aztán egy jó középiskola lenne, bugyi nélkül ugráló csajok a tanári asztalon, ha meg nem tetszik valakinek, akkor négyszemközt, egy csöndes szobában, mélyinterjú keretében beszélje meg :D

Beszarok, komolyan :D

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2009.12.15. 10:52:41

Ja meg hangfelvétel, esetleg videó.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 10:53:41

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Vagy lehet, hogy aki kihívóan öltözködik, az jár egyszer pórul, nemde? Talán a kiscsajt többen fogják vonzónak tekinteni, mint a kurvázó életunt tanárnőt, ugye, hogy ugye? :D

Joc 2009.12.15. 10:55:29

@darkmirjam: Talán okot adott rá, hogy így szólítsák. Talán ha anno a fizikaórán odafigyeltél volna, akkor "hatás-ellenhatás" fogalmával is tisztában lennél. Ez a természet rendje.Sajnos van ilyenben tapasztalatom, mert pont egy ismerősömet alázta meg pár ilyen tini tetű, akiknek mindent elhittek, az idióta szüleik. Az senkinek sem tűnt fel, hogy akármerre jártak, mindig ugyanaz volt velük a probléma. Mindig a tanár volt a hülye, sohasem a neveletlen elkényeztetett hülyegyerek. Csak abba kellene belegondolni a kedves szülőnek, hogy majd öregkorára hogyan számíthat az ilyen gyerekre. Ez a saját érdeke is. Talán ha nem hinne mindent el a lányának, és meghallgatna másokat is, akkor rájönne, hogy a lánya nem is olyan szende szüzike, mint előadja magát otthon. Ha pedig tiszta fejjel kiderül ki is a hibás ebben a történetben, akkor lehet lépni. Az, hogy egyből a tanár a hülye a gyerek bemondására, számomra elfogadhatatlan. Valószínüleg a tanár is azért nem akar az anyukával beszélni, mert már fenyegetőznek.

degreen 2009.12.15. 10:55:52

ha nem fogad, akkor órára bemegy, kihív, vagy ott az osztály előtt.

Mezőbándi 2009.12.15. 10:56:26

@zulu: "Aki szereti a kölköket, és elhivatott a pályára, abból néhány betanulós év után jó tanár lesz."

Ki a "jó tanár"? Gondolom az, aki nem tanít, hanem _meg_tanít. Ehhez olyan légkört kell tudnia teremteni, ahol a tanulni akarók tanulhatnak, a tanulni nem akarók létszáma pedig egy rövid idő elteltével a nullához konvergál. (És a megrögzött nem-tanulók sem akadályozzák a többieket.)

Lehet, hogy igazatok van és ezt minden gyerekszerető, elhivatott tanár meg tudja valósítani. Habár nem egy és nem két gyerekszerető, elhivatott tanár bizonyult már gyengének a falka nyomása alatt. Erősnek is kell lenni, tiszteletet kiváltó személynek, személyiségnek - ez meg sokkal esélytelenebb "csak" tanárként elérni.

Na persze ezt a tanulók összetétele, családi háttere is nagyban befolyásolja. Nyilván vannak motiváltabb közösségek, ahol a 24 éves német-tanárnő óráján is szorgalmasan, figyelemmel dolgoznak a tudáséhes tinik.

szürke_tag 2009.12.15. 10:56:28

Egy tanár még ha biztosan tudná mit csinál egy diákja akkor sem kurvázhatja le a tanítványát. Ugyanis ha elvárja, hogy tiszteljék akkor ezt neki is megkel adni. Én pofán verném az tuti, ha ő nem tisztel akkor én se vagyok köteles tisztelni. Illetve amilyen az adjon isten olyan a fogadj isten. Szerintem megérett egy verésre, nincs ott egy belevaló srác aki beleveri az asztalba. Szerintem az iskola nevét megírhatod, mert akkor legalább az igazgató lép is nem csak beszélgetnek. Vagy az oktatási minisztériumnál, vagy az Iskola felettes szervénél, felkel jelenteni, de érdemes lenne felvenni tolón, hogy hogy beszél és az alapján feljelenteni.

gorillka 2009.12.15. 10:58:51

@darkmirjam: nálad az igazság.
Alap, hogy hiszek a gyerekemnek és megpróbálok utána járni a dolgoknak. Jóban vagyok az osztálytársakkal és azok szüleivel, beszélek velük is.
Utána férjjel bemegyek a tanerőhöz és rákérdezek. stb. stb.
De az alap, hogy hiszek a gyerekemnek.
Bár, itt már párszor a szülők orra alá dörgölték, hogy a gyerek otthon hazudik és az iskolában teljesen más életet él.
A verbális agresszió külön kategória, ki mit él meg annak.
Egy szeretetteljes légkörben nevelkedő gyerek a "pocsék munkát végeztél!" minősítést is agresszióként élheti meg.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 11:01:46

@Art Mooney: Ez tök jó ötlet! Vegyél föl MP3-ba, amikor a tanár kurvázza a csajt, de ragaszkodom több JPG-hez is, amik meg a csajról készültek, oké? Mert a stílus elfogadhatatlan, azt én is osztom, de nézzük már meg, hogy miről is beszélünk! Tetszik érteni, a büdös emberre nem illik mondani, hogy büdös, de attól még büdös lehet, nemde?

gorillka 2009.12.15. 11:02:01

@Szalacsi Dezső: mindenki menedzser akar lenni meg a médiában akar elhelyezkedni :-)

fukisunni22 2009.12.15. 11:03:25

@szelephézag: igazad lehet, de

az emberek különböző képességgel bírnak. Nem minden gyerek tud gimnáziumban továbbtanulni. Ezeket akkor, 14 évesen dobjuk le a Tajgetoszról?

Sőt továbbmegyek; vannak olyan gyerekek, akik később érnek be, később éreznek rá a tanulás ízére, esetleg kamaszkorukban ébrednek rá, hogy új ismereteket szerezni remek dolog. Én ismerek ilyen gyerekeket. Ezek közül kerülnek ki azok, akik esetleg egy jó szakma megszerzése után, kiváló mesterek lesznek. Mondjuk pékmesterek, vagy cukrászmesterek. Sőt jó néhány olyan gyerek is van, aki a szakiskola elvégzése után - már nem tankötelezettként - de leérettségizik, és akad olyan is, aki még diplomát is szerez.

A posztban körülírt tanárt pedig nem érdemes mentegetni. Vannak szakiskolába járó lányok, akik kihívóan, sőt kurvásan öltözködnek és viselkednek. Ezzel együtt sem engedhetné meg az irodalom-tanárnő, a posztban leírt stílust magának, és egyáltalán...

Ha nem veszi a fáradtságot arra, - pedig pedagógusnak vallja magát - hogy külön foglalkozzon a leányzóval, nem akarja felhívni a figyelmét négyszemközt(!), hogy az öltözködése, viselkedése nem az iskolába való - bár anyuka szerint itt ez nem áll fenn - akkor ne foglalkozzon vele a nagy nyilvánosság előtt sem. Fogadja el abban a ruhában. Kérdezze ki szépen tőle a verset, írasson vele dolgozatot, és azokat értékelje, ne az öltözködését, vagy a viselkedését.

Amiatt, hogy a gyerekek 18 éves korukig tankötelesek, sajnos sok nem odavaló gyerek keseríti meg a szakiskolai pedagógusok életét. Ezen kéne változtatni valahogy, mert ez így, senkinek nem jó.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy a szakiskolában tanító tanárok a sok problémás gyerek miatt fásultak, fáradtak, és ettől frusztráltak. Egyként kezelik a gyerekeket, nincs arra energiájuk, sem kedvük, hogy az arra érdemesekkel foglalkozzanak.

gorillka 2009.12.15. 11:03:55

@Hozzá Szóló: egy magyartanár akkor sem kurvázhatja le a diákját, ha az sminkeli magát és miniszoknyában megy iskolába.
Rászólhat, hogy édeslányom az én órámra nem jöhetsz be sminkelve, de nem kurvázhatja le.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 11:04:31

@szürke_tag: Ja, picsaszoknyát veszel, kis (mindenképpen kilátszó!) bugyikát, magassarkú lakkcsizmát, egyszóval azt, amit sok tinipicsa, majd, amikor lekurváznak, akkor meg POFÁNBASZOD!
Jeeee! Adj nekik! :D

Lili Marleen 2009.12.15. 11:06:05

@Môžeš mi pomôct'?: mi bajod van az igazolt hianyzassal? Nekem egyik kedvencem.. (mondjuk a masik a Thought Gang)

Hozzá Szóló 2009.12.15. 11:07:11

@gorillka: Nem tudom, mi volt itt... valszeg első napon szeptemberben, amikor meglátta, nem kurvázta le.
Amúgy, az ómbuccmanok világában már egy tanár nem szabhatja meg, hogy mit viseljen a diák, abba előbb beletörne a foga. Helyette elmondja a véleményét (amit nagyrészt lehet ám osztani, valljuk be) és most még emiatt is szopatják. Szánalmas az egész történet.

salander 2009.12.15. 11:07:38

"de egyáltalán nem szeret tanulni a lányom"

Erre nem is igazán tudok mit írni. Akkor mi az istent fog csinálni az életben?

A tanár lehet, hogy lelkileg nyomorult; de lehet tud mellette valamit.

Art Mooney 2009.12.15. 11:10:43

@Hozzá Szóló: nem veletlenul irtam, h ha oltozkodesi megjegyzest tesz, akkor videofelvetel dukal.

darkmirjam 2009.12.15. 11:11:51

@Joc: Ami számomra furcsa, meglepő ebben az egészben az e jelzős szerkezet. Valahogy túl kidolgozottnak tűnik. Valószínűleg sok változatát tárolja, tárazza az említett pedagógus. Plusz, ha valóban a gyerekkel van baj, miért tagadná le magát az egyetlen lehetőségről, amikor ezt a szülőkkel is tudathatja? Megértem, vannak esetek, amikor tanulók lépnek át határokat, és a tanár tehetetlen. Esetleg olyan kitörésekbe hajszolják bele, amit később megbán. Itt ezt nem látom. Egy kidolgozott, jól bejáratott vaskos sértést látok, plusz elzárkózást a szülők elől.

SLacc 2009.12.15. 11:12:23

@gorillka: "Egy szeretetteljes légkörben nevelkedő gyerek a "pocsék munkát végeztél!" minősítést is agresszióként élheti meg."
A helyzet az, hogy ez már túlérzékenység. Ennél sokkal cifrábbakat fog majd olyan emberektől kapni, akik ráadásul nem érte, hanem ellene vannak. És ott már a tét is nagyobb lesz.

@lunanyuszi: Azért négyszemközt a táncossal... Senki nem mosná le a (meg sem) történteket. :) Van, amelyik gyerekkel nem szabad négyszemközt beszélni. Sajnos, de ez van.

gpetersz 2009.12.15. 11:13:01

A posztoló sem volt jó tanuló... a lánya sem szeret tanulni...

Ajaj. Úgy néz ki, hogy itt valaki fordítva ül a lovon...

Igazi tanárverős szülőt érzek én itt akinek a lánya "indok nélkül kap 1-eseket"....

Zelefánt 2009.12.15. 11:13:40

Fullánkhegyező ---- Most valami frappánsat kellene bepötyögtetnem, de alapjában véve igazad van.

SLacc 2009.12.15. 11:14:53

Persze nem szeret tanulni. Ok. De tanul? Jól? A felvétel meg nem tudni, kit igazolna. Nem ártana, az biztos.

Véleményem szerint 2009.12.15. 11:17:18

@NEmáááá: Azért ez nem teljesen így van. nagyon sok olyan diák jár oda akik egyáltalán nem alja,sötét,buta,szőke,kurva! Mint ahogy én sem. Mert mondjuk én álltalános 8-adikban kifogtam egy rohadék matektanárt aki miatt nem sikerült a gimibe jutnom (hozzáteszem szakmunkásban, és utána gimiben majd egyetemen is végig kitünő volt a metekom!) Kénytelen voltam szakmunkásba menni, és nem voltam alja, sötét sem (agyilag és börszínüleg sem) vörös hajam volt, és a szüzességemet is 19 évesen vesztettem el! Az osztályom 60%-ra sem volt igaz a megállapításod. Igaz, hogy vannak suttyó meg alja népség, de ugyanílyen összetételt láttam gimiben is és egyetemen is. Viszont a tanárok többsége lekezelő és nem igazán tisztelik a diákokat, sőt köztük is elég sok suttyó paraszt volt, van!. Az én irodalom tanárom miután megnyertem a budapesti versmondó és irodalmi versenyt, képes volt azzal fogadni hogy mivel magyarul sem tudok, rendesen nem is fogok más nyelveket sem tudni (jelenleg angol, francia, spanyol középfok irásban beszédben napi használattal) A másik tanárunk irigykedett a diákok sikereire (akár 5 jegy, akár élet más területe pl.: külön tanfolyam zongora stb...) alja szinten alázta a gyerekeket. Volt olyan tanár aki szintén kurvázta a diákokat nyiltan, és olyanokat is akik tényleg visszahuzódó kis egyszerű emberek voltak. Volt hogy azt a diákot inzultálta elég csúnyán!, aki abszolút bő pulcsikban járt, hogy eltakarja a hatalmas melleit mert szégyelte. Vagy az a tanár aki arra budította a diákokat hogy ha valami nem tetszik nekik akkor igenis fizikailag mutassák ki nemtettszésüket. Pl.: Megakarták verni azt a diákot aki túl sokat mosolygott, meg mindíg optimista volt.

Szóval mindent egybevetve sajnálom a anyuka lányát és eltudom képzelni mi mehet ott. Anyuka helyében beperelném a tanárnénit bizonyítékkal (hangfelvétel, esetleg videó segítségével, vagy megfigyelő személyében aki inkognitóban ül bent a tanárnéni óráján) becsületsértésért!

reccs 2009.12.15. 11:18:58

@Hozzá Szóló:

Azért a "lekurvázás" és az "ombudsman miatt semmit nem lehet" egy bekezdésben vicces.

Na, a mi gimis magyartanárnőnk ilyen esetben (kurvás öltözék) úgy vágta volna ki az illetőt, hogy a lába nem éri a földet. Nagyon kemény elvei voltak egyébként is. De. Soha nem ejtette volna ki azt a szót, hogy kurva, max. abban a bizonyos Petőfi versben.
Ugyanis ez is hozzátartozott az elveihez.
A között, hogy egy tini kurvásan öltözködik és aközött, hogy tanár kurvázza a diákjait, színvonalban semmi különbség nincs.

gorillka 2009.12.15. 11:20:38

@SLacc: Tudod, egy gyerek személyisége fejlődik, nem mindegy, hogy a "pofonokat" milyen korban kapja. Egy elsős gyereknek az általam idézett mondat szeptemberi elhangzása agresszió, egy ötödikesnek semmit nem jelent, mert hála a szoktatásnak már lepereg róla.
De igazad van, szépen szoktassuk hozzá a gyereket a verbális agresszióhoz - közben bizakodjunk, hogy ő maga csak tűri és nem alkalmazza -, hogy felnőtt korára már ne lepődjön meg semmin.

C._de_Berzsián 2009.12.15. 11:21:33

Lámcsak, lám:
Van egy (egy? sajnos sok-sok) primitív, bunkó, hozzá nem értő, ostoba, kicsinyes(stb. stb....) tanár(nő).
A poszt címében pedig "A" tanár lett belőle, kvázi minden tanárok megtestesítője. Tudjuk: "a" rendőr, "a" politikus, "a" cigány - ebbe a vonulatba illeszkedik, ami azért durva általánosítás.

Kedves szerző megtehetné, hogy ír egy "jó tanaras" posztot is, az egyensúly végett.

NEmáááá 2009.12.15. 11:25:03

Nálunk a gimiben az osztályfőnök kedvenc alázó mondata ez volt
(főleg a lányoknak, de általában is) :
sötét vagy mint a föld HÜLYE TANÍTÓ ! (mármint az leszel majd)

ÉS demilyen igaza volt ! :DDDDDDDDDDD

SLacc 2009.12.15. 11:29:36

@gorillka: Én csak annyit mondtam, hogy legyen rá felkészülve, hogy kapni fog. Burokban sem nőhet fel, valami középútra kell törekedni.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.12.15. 11:32:24

Vedd ki az iskolából azonnal. Irasd gimnáziumba. Ne szakközépbe: gimnáziumba. Talán úgy lesz valami esélye az életben.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.15. 11:32:32

@Mezőbándi: Szerintem eleve az megtisztelő, hogy a jövő generáció felnevelésének súlyát magára vállalja és lelkesen csinálja.

Akkor én is ideírjam, hogy ideális világban? :)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.15. 11:34:58

Én csak azt nem értem, ha a büdös kölkök azt fel tudják venni a telefonjukkal, amikor egymást alázzák, köpködik, wc-be mártogatják a másik fejét, akkor azt miért nem telefonozzák le, amikor a tanár sértegeti őket az órán, meg kiabál, meg kurváz???
Szülő meg miért hagyja magát uszítani? Beülni nem akar a gyerek mellé? Tanítsa meg megoldani a helyzetet.
Hol is van az a szabály, hogy ha a diák 3 mp-en belül visszaüt a tanár esetleges pofonjára, akkor egálban vannak? :-)

azAttis 2009.12.15. 11:41:22

Úgy érzem ez a történet nem igazán kerek. Hazugságnak tűnik a nagy része.

vakhangya 2009.12.15. 12:03:13

@tlvajferi: kapjunk mar kicsit a fejunkhoz. teljesen mindegy, hogy hogyan nez ki a lany akkor sem kurvazhatja le a tanar. Az iskolan kivul ha nagyon akarja megteheti, de az iskolaban semmikepp. Ha ez igaz akkor annak a tanarnak repulnie kellene, kurvagyorsan (hogy alkalmazkodjunk a tanar allitolagos stilusahoz). abban teljesen egyetertek, hogy iskolaba nem ugy kell menni hogy kilatszik mindene, smink satobbi, de a tanarnak - hol egy jogasz? - nem hiszem, hogy joga van erre.

ssl 2009.12.15. 12:08:09

Tisztelt blogger író !

Én nem vagyok tanár, csak egy pedagógus férje !!!
Tudják az a baj, hogy a tanárok keze már rég meg van kötve.
Szinte semmit nem tehet az agresszív, nem törődöm diákokkal, akik az órákra csak azért járnak, mert tankötelesek és muszáj.
(Szegény gyerekeknek már csak joguk van kötelességük pedig elfogyott, mert az onbucman úr megvédi őket, a soha nem tanító képviselő urak pedig ilyen törvényeket hoznak.)
Tönkreteszik a túlnyomórészt tanulni akarók lehetőségeit és a tanárok idegeit is felőrlik.
Biztosan léteznek a levélben leírtakhoz hasonló tanárok is, de ez csak elenyésző kisebbségük lehet.
Ezért nem értem a címet !!! Miért általánosít ???

gorillka 2009.12.15. 12:12:53

@ssl: azért, amiért minden gyerek hülye, csak jogai vannak, de kötelessége nincs,a szülők pedig verik a tanárt és lenézik...
Mindig mindenki általánosít. Én is. :-)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.15. 12:14:06

"De szép az öved kislányom!"
"Az a szoknyám!"

2009.12.15. 12:16:58

Halkan szólok, a másik fél belegyezése nélkül készült felvételekkel jó lesz nem villogni, mert kiadós baja lehet belőle a felvétel készítőjének.

Michael Collins 2009.12.15. 12:20:37

Egy kis emlékeztető, hogy nem elég csak az egyik fél véleményét meghallgatni!
ellenorzo.blog.hu/2009/12/09/arnyekra_vetodtem

handras404 2009.12.15. 12:24:59

Sajnos a mai pedagógusok nem kis része az életét kockáztatja aközben, hogy megpróbálja megkötött kézzel és befogott szájjal neveléssel tölteni a munkaidejét. Némely szülő pedig felháborodik azon, ha magzatát meg merik szólítani. A kedves szülő jelen esetben vakon elhiszi, amit kicsiny leánya mond? Nézzen egy kicsit utána, milyen erkölcsi normákat tart helyesnek!

SLacc 2009.12.15. 12:25:44

A legelső Bitch feliratú övcsatot egy tanítványomon láttam. Kérdeztem, tudja-e, mit jelent. Tudta. Nem zavarta. Vagy lehet, hogy az nem az öv, hanem a szoknya volt? :)

Hozzá Szóló 2009.12.15. 12:26:59

@reccs: Ezt magyarázom, kis bogaram: már nem teheti meg, hogy kipenderíti, ezért tehetetlenségében lekurvázza - ami persze nem elegáns, de ahogy körülnézek az utcán, sajnos bőven igaz lehet... tetszik érteni....

ibafaipap 2009.12.15. 12:28:40

Akárhogy öltözködik is a lány, ha nem viselkedik valami nagyon ordenáré módon, a tanerőnek nincs joga lekurváznia őt. Bizonyos keretek között egyszerűen el kell siklani a kihívó öltözködés fölött, a legtöbb lány ilyenkor próbálgatja az oroszlánkörmeit a fiúkon, sokszor nem is érzik, hogy mikor lépnek túl egy bizonyos határt, mert még nem egészen tudják felmérni, hogy milyen hatással vannak a srácokra. Egyébként meg nem vagyunk a középkorban, miniszoknya a 60'-as évek óta létezik, a férfi meg azért férfi, mert tudja fegyelmezni magát. Az ilyen "megbeszélem a tanárral meg az igazgatóval"-tipusú megoldásokban pedig egyszerűen nem hiszek. Az esetek nagy részében a tanári kar évek óta tud a problémáról és reflexből letagadják vagy zárják a soraikat, ha valaki panaszkodik nekik, sőt gyakran rosszabb lesz a helyzet, a tanár meg fogja találni a módját, hogy "legális" eszközökkel szivassa meg a lányt. Ha a lány apja volt katona, gondolom tudja miről beszélek. Itt az egyetlen megoldás, hogy ki kell venni a gyereket és másik suliba kell rakni, lehetőleg szakközépbe.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 12:29:21

@SLacc: na ez a nagy szabadság vége, amikor már a kurva felirattal ellátott kurvát se lehet kurvának hívni, mert egyből jönnek a netre hisztizni, elképesztő :D

siss 2009.12.15. 12:30:19

@handras404: De az ég megáldjon már mindenkit, aki hasonlókat ír, tessék elolvasni a posztot! CSENDES, VISSZAHÚZÓDÓ LÁNYRÓL VAN SZÓ. Meglehet, hogy csak nekem pocsék az emberismeretem, de én még nem nagyon láttam olyat, akinek ilyen az alaptermészete és hozzá hónaljig érő szoknyákat vesz fel.

tt60 2009.12.15. 12:33:03

No szóval ott a baj, hogy médiából, meg az összes ombuccmanó szájából ömlik a diákok jogai című marhaság... érdekes módon arról, hogy a diáknak mi a kötelessége egy szó sem esik... a tanárnak nincs semmi fegyelmező eszköz a kezében, 18 éves korig tankötelezettség van, eltanácsolni nincs lehetősége az iskolának,stb. stb.Vagy bejár az órára, vagy igazolja a hiányzást az orvos, vagy a szülő... Olyan még nem volt, hogy a tanárnak volt igaza, a tanár nem kérdezhet, nem fegyelmezhet, nem nézhet csúnyán a diákra, nem csinálhat gyakorlatilag semmit, le kell nyelnie minden szemtelenkedést, a diáknak mindig igaza van.
Azért engedtessék már meg, de az iskola nem divatbemutató szintere, nem szexuális izgatásokra való hely, hanem a tanítás helyszíne.
Érdekes módon annak idején fel sem merült a szülőben, hogy nem a tanárnak van igaza a vitás kérdésekben, ma meg elmegyünk s meghúzogatjuk a tanár haját... mondhatom gyönyörű... aztán meg amikor a diák kijön az életbe, az már nem az iskola, itt csattannak el "pofonok" is, piszkosul meg lesz döbbenve, hogy jéééé hát itt már van némi fegyelem is...
Szabadjára van engedve a fiatalság, a kocsmák, szórakozóhelyek késő este, éjszaka tele vannak söröző, pálinkázó taknyos tinikkel, de az ombuccmanó szerint jogtalan lenne ezt korlátozni...
Van olyan iskola, ahol a legnagyobb gond az, hogy hol cigarettázhat a gyerek, kimehet-e a tanítás alatt a szünetekben a kapu elé cigizni... Megáll az ember esze... ugyanakkor elvileg nem küldhetem le a 16 éves fiamat a boltba, hogy hozzon nekem egy csomag bagót...
Magyarul: sajna a nagy büdös demokráciában a teljesen rosszul értelmezett jogok miatt sohanem látott mélységbe süllyedt a tanítás szinvonala, a tanároknak nincs semminemű fegyelmezési eszköz a kezükben, s ehhez ráadásul társult a jól bevált porosz tip. oktatás lecserélése az "amerikai tip. bunkóképzés"-re. S van egy olyan érzésem, hogy még nem vagyunk a mélyponton.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 12:33:28

@grizliewok:

"a legtöbb lány ilyenkor próbálgatja az oroszlánkörmeit a fiúkon, sokszor nem is érzik, hogy mikor lépnek túl egy bizonyos határt, mert még nem egészen tudják felmérni, hogy milyen hatással vannak a srácokra."

Na látod, gyönyörűen leírtad, hogy miért nem való ez egy iskolába (sőt, mondjuk ki: munkahelyre se).

"Egyébként meg nem vagyunk a középkorban, miniszoknya a 60'-as évek óta létezik, a férfi meg azért férfi, mert tudja fegyelmezni magát."

Ja, hogy jó érzés fölhúzni a pasikat, mert nekik úgyis kötelességük bírni magukkal? De kurva jó fej vagy anyám, megbasztak már a romák az utcán éjjel? Remélem, istenesen meg fognak kúrni vagy huszan. Tényleg, őszintén remélem!

"Itt az egyetlen megoldás, hogy ki kell venni a gyereket és másik suliba kell rakni, lehetőleg szakközépbe."

Ja, hátha ott lehet kurvának öltözni, talán az se gáz, ha óra alatt leszopja a padsorában ülő srácokat az osztályban, ki tudja, talán ott már nincs ez a csúnya középkor!

Hozzá Szóló 2009.12.15. 12:35:41

Már bocs a nyers stílusért... csak nem bírom, amikor a nők hülyének néznek egy egész világot, nagyon nem...

gorillka 2009.12.15. 12:37:40

@Hozzá Szóló: szeretném megkérdezni Tőled, hogy mennyi idős és milyen nemű gyereked/gyerekeid vannak?

gorillka 2009.12.15. 12:40:11

@Hozzá Szóló: Mi a problémád a nőkkel?! Hogy jön ez ide.
Ja értem, ha a kamaszfiút stricizné le a férfi tanár, az felháborító lenne, de a nők (kamaszlányok) az izgató ruhájukkal, szexre csábító viselkedésükkel megérdemlik...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.15. 12:40:36

@zulu: A felvett személy olyan mértékben igényelhet kártérítést, amilyenben kár érte a felvétel miatt. Viszont amennyiben törvénybe vagy jó erkölcsbe ütköző cselekedet lett rögzítve, a bíró személyes megítélésén múlik, hogy mit tesz vele.
Ne tessék ijesztgetni a tehetetlen polgárt, ha csak így tud bizonyítékot szerezni, akkor tegye meg, aztán vigye el jogászhoz, hogy mik az esélyei.Amíg nem közli le a neten és nem kürtöli szét, hogy neki ilyenje van, addig szíve joga bármit felvenni!

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2009.12.15. 12:46:56

"már csak a játszótér kurvájának hívja, így is szólítja ki felelni"

És ki is megy erre a csaj? Mert akkor megérdemli.

tt60 2009.12.15. 12:47:37

@siss: Nekem erről az a régi vicc jut az eszembe, amikor Móriczka panaszkodik odahaza, hogy a tanítónéni pikkel rá. A mama bemegy az iskolába, a tanár azt mondja, jöjjön be az órára és győződjön meg a saját szemével, hogy nem pikkel a gyerekre. Így is történik, a tanárnő megkezdi az órát az első kérdése:

- Móriczka mi volt mára a házi feladat?

Móriczka felpattan :

- Látod anyu, már megint pikkel rám...

Lili Marleen 2009.12.15. 12:48:12

Nem hiszem el, hogy kerdes nelkul mindenki a tanarnak ad igazat.:(

_fejet csoval, nem hiszi_

Che Pel (törölt) 2009.12.15. 12:48:15

"Rendszeresen kurvázza a lányokat, megjegyzéseket téve a ruházatukra": ami úgy néz ki, mint egy kacsa, és úgy is hápog, mint egy kacsa, AZ KACSA!

mb1 2009.12.15. 12:53:46

1. Szakmunkásképzőbe 99% az jár, aki máshova nem jutott be, mert lusta volt tanulni és a szülei ezt hagyták az általános iskola nem egy szinvonal, amihez óriási ész kellene, hogy egy gyengébb szakközépbe bejusson az ember. Tisztelet a kivételnek, akinek ez volt a célja és becsületesen elvégzi, vagy tényleg szellemileg csak erre képes.
2. A diákoknak és szüleiknek is meg kéne tanulni, hogy első a kötelesség, és csak utána jönnek a jogok. Sajna mostanában fordítva van és ez nem csak a szakmunkásban van így, hanem a gimikben is és lassan már általánosban is. Visszapofáznak, kiröhögik a tanárt, nem járnak be órára, nem írják meg a dolgozatot, az öltözködésről nem kezdek litániát, leírták már előttem többen. Csak szerényen utalnék ennek költség vonzatára: ki adja a pénzt szegény kis szüzeknek az ilyen ruhára? Tán csak nem a szülő? :) És ki nem nézi meg reggel hogy miben megy el otthonról? Tán csak nem a szülő? :)
3. Természetesen a szülői erőszakot el kell ítélni, ugyanúgy mint az igazságtalan tanári zrikálást. De a szülő nem akkor nevel jól, ha adja a lovat a gyerek alá, hogy a tanár ilyen hülye meg olyan hülye. A gyerek felé a tanárnak mindig igaza van. A szülők egymás közt megbeszélhetik hogy tényleg mekkora egy barom adott esetben a tanár. Ha az egyáltalán. Az éremnek nem csak egy oldala van. A gyereket tanítsák meg alkalmazkodni. Az életben más lesz? Minden főnök, kolléga glóriával járkál? Utána meg lesz pofára esés. Nagyon súlyos esetben pedig a szülő felelőssége hogy ne tökörésszen évekig a hivatalos jogorvoslati csatornákkal amíg a gyereke lelkileg tönkremegy, hanem vigye másik iskolába. Jah, nem szeret tanulni? Goto Line 1. Gyereknevelés.
4. Nem irigylem a tanarakat sem. Semmi eszköz nincs a kezükben. Nem hoznám vissza a testi fenyítést, mert néhány elmebeteg azzal régen is visszaélt, de volt azért visszatartó ereje. Én azt csinálnám hogy tankötelezettség van az igaz, de amelyik gyereket már a 3. iskolából is kirúgták magatartási problémák miatt, annak bizony a szülei tandíjkötelesen legyenek kénytelenek végigjáratni a kötelező éveket.

honphibu 2009.12.15. 12:56:48

Mondtam én ennél cifrábbakat is, mégis szerettek a gyerekek.

mb1 2009.12.15. 13:05:22

adaléknak azt elfelejtettem hogy sokszor küzdök a lányommal reggelente az öltözködés miatt, de addig nem indulunk el amíg nem néz ki rendesen. (ez alatt azt értem hogy nincs kinn a dereka, hogy ne fázzon meg)
de nem hagyom, mert a gyerek mindig az aktuális korlátokat feszegeti tinédszer korában, ha viszont nincsenek korlátok, akkor kampec, előbb utóbb már nem lehet kontrollálni
inkább kicsit szűkebb legyen a korlát (nincs bulizás, cigi, ital)
18 éves korig legalábbis semmi. Aztán hogy utána érettebb fejjel de még észnél mit csinál, sokkal valószínűbb, hogy ésszel és mértékkel fogja, mint már eleve kómásan 3,6 agysejttel, vagy esetleg már úgyse a temetőből

tt60 2009.12.15. 13:06:22

@mb1: Annak idején az általánosban P.Karcsi bácsi az oszt. főn. adott olyan pofonokat, hogy csak úgy csörgött... ha véletlenül otthon elmondtad, egyből kaptál egy másikat a szülőtől, mert a tanárnak igaza volt ! Oszt mégis itt vagyok, semmi bajom, se sánta, se hülye nem vagyok. Még a gimiben is kaptunk 1-2 "kokit" a tornatanártól... :-) /Még most érzem ha rá gondolok. :-) /

Nagyon jó ötlet lenne a térítéses verzió... ugrásszerű lenne a javulás... persze egyből ombuccmanó, meg alkotmánybíróság... :-(

Che Pel (törölt) 2009.12.15. 13:11:28

Ki megy ma szakmunkás iskolába, amikor utcaseprőnek is csak egyetemi diplomával (+ két nyelvvizsgával) vesznek fel jelentkezőket? Gyaníthatóan anyuci is csak odáig jutott el, hogy "Nehogy má' a gyerekemet báncsa a köcsög tanár!" Végig kellene gondolni a felelősségi vonalat is. Talán, ha anyuci (és apuci) nem lenne annyira egyszerű mint a faék, akkor átlátná, hogy nevelni is kellene a gyereket (pl. arra, hogy tanuljon, mert szar sem lesz belőle, ha felnő).
Sajnálom a gyereket, mert lehet, hogy ő tehet a legkevésbé a már most elcseszett életéről!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.15. 13:26:46

@Che Pel: Komolyan hiszed, hogy csak tanulással lehet ebben az országban érvényesülni?

Mondjuk ha szakmunkásképzőbe jár, de ott szelid-szolid, akkor abból nem lesz még valamirevaló műkörmös-plázacica-szoliskurva-audis-kigyúrt-pitbullgyerek-utánfutója sem.

gorillka 2009.12.15. 13:27:04

A képesség fejleszthető, de nem a végtelenségig. Egyszerű szülők gyereke egyszerű marad (nagyon kevés a kitörési pont).
De tiszteljük már meg azt, aki asztalos akar lenni, hogy nem alázzuk meg a döntése miatt.
Egy "egyszerű mint a faék" anyuka azt mondja, hogy nem szeret a lánya tanulni, nem azt, hogy a gyerek képesség-szintje nem teszi lehetővé a szakközépbe való bejutást.

2009.12.15. 13:27:09

@espadazo: Ez így van, én a felveszem és feltolom az iwiwre típusú ötletekre céloztam.

fullánkhegyező 2009.12.15. 13:30:09

@Zelefánt:
"Alapjában véve" tulajdonképpen "bepötyögted a frappánsat"
Nem kötekedni akartan de olyan zavaró ,ha valaki egyébként értelmes dolgokat ír és fröcsög a szájából (billentyűzetéből)a trágár szöveg.Teljesen felesleges,hiszen érthető,a témához illő kommentet leírja.
Szóval csak védjük meg a gyengéket!

Bandras 2009.12.15. 13:32:26

A probléma kicsit összetettebb mint amilyennek első pillantásra látszik. Sok oka van annak, hogy miért ilyenek a mai iskolák (természetesen nem az összes, de egyre nagyobb számban).

Valahogy úgy alakult, hogy az oktatás/tanárok lerontásában a társadalom nagy része benne volt.

Az adott kormányok azzal, hogy gyakorlatilag kivettek minden eszközt a tanárok kezéből

a szülők, mert valahogy trendivé vált falazni a gyereknek, sok alap nevelési dolgot az iskolára hagyni, hülyének nézni a tanárokat

a tanárok, az iskolák vezetősége mert vagy nem volt erejük vagy kedvük vagy energiájuk elküldeni a teljesen alkalmatlan tanárokat a pályáróln és megkövetelni az állandó fejlődést, önképzést stb a kollégáktól vagy éppen a beosztottaktól.

Aztán az is adott egy nagy pofont az oktatásnak, hogy a tanári fizetések nem nagyon tartották meg vásárlóerejüket. Amikor ez a téme merül föl, mindenki azzal jön, hogy volt ott egy 50%-os emelés. Az akkor kellett is nagyon. nekem azzal az 50%-al ment föl a bruttó bérem 70 ezer forintra. Azért az még akkoriban sem volt túl sok.

Nyílván aki tudott az elment jobban fizető állásokba és így egyre több képzetlen, tanárnak alkalmatlan emberke maradt a pályán. meg azok akik tényleg erre tették föl az életüket és imádnak tanítani..és elsősorban nem a pénzt látják benne, hanem hivatásként gondolnak rá. belőlük is egyre kevesebb van mert felörlődnek az értelmetlen harcokban a tanáriban meg a mellékállásokban.

Az sem tett jót z oktatásnak, hogy sokan úgy gondolták, hogy a diplomások számának emelésével lesz majd megint kiemelkedő az ország. Az csak arra volt jó, hogy egyre kevesebb tudással lehetett bekerülni felsőoktatási intézményekbe..és ráadásul a diploma értéke is nagyot esett. A szakképzést elhanyagolták.

Igazából a szakképzés lenézése igen régi dolog. Már amikor én középiskolába mentem 1990-ben, akkor is úgy volt, hogy az oko megy a gimnáziumba, a kevésbé okos a szakközépbe és aki hülye vagy reménytelen az jó lesz majd szakmunkásnak.

Szerintem még mindannyiunkban élnek azok a klassz kis sztereotípiák, hogy a kőművesek csak isznak, a festők hülyék mindig stb.

Mostanra sikerült elérnünk azt, hogy tömegével özönlenek ki a felsőoktatási intézményekből a használhatatlan diplomával rendelkező végzősök, akik nagy része aztán vagy feketén dolgozik, vagy munkanélküli lesz, vagy ha a körülményei engedik, elmegy inkább külföldre szerencsét próbálni.

Igazi szakember viszont nincs...vagy csak nagyon kevés. Ezért szépen mennek föl az ő áraik is...

Arról, hogy ki a felelős az egész oktatási rendszer szétveréséért sokat lehetne vitatkozni. Nem nagyon vezetne sehova.

Azért magával a tanárképzéssel is igen nagy bajok vannak. Szinte csak olyan dolgot tanítanak a főiskolákon/egyetemeken (mind a kettőt végigcsináltam és tanítottam 8 évig) amiknek gyakorlati haszna csekély. Konfliktusok kezelésére, valódi iskolai problémákra, differenciált oktatásra, tehetségek gondozására, felzárkóztatásra nem készít fel egyáltalán. Pedig ezek teszik ki a feladatok nagy részét.

Ha arról beszélnek sokan, hogy használható tudást kéne adni a diákoknak, akkor ezt jó volna elkezdeni magával a tanárok képzésével. ma minden hülye elvégezhet egy főiskolát/egyetemet és még taníthat is.

Ha már tanítasz akkor igazából túl sok kényszer nincs arra, hogy fejlődj, sőt..sok helyen a 60+-os kiégett öreg kollégák az istenek és az ő zsavuk szent. igaz, hogy lemaradt 20 évvel ezelőtt, a napi eseményeket sem követi, a saját tárgyából nem követi a fejleményeket stb...

Sokáig lehetne ezt még ragozni, de már így is elég hosszú lett.

Szóval, csak azt szeretném mondani, hogy közös erővel kéne tisztába tenni a dolgokat és akkor lenne esély rá, hogy a következő generációnak már jobb lenne. Így ez csak rosszabb lesz.

2009.12.15. 13:32:30

Egyébként szvsz nagyon off hogy szakmunkásképzőbe jár a lány. Nem ez a lényeg.

Aki meg cseszteti a szakmunkásokat, az legközelebb hívjon jogászt ha csöpög a vízcsap. Van valami olyasmi, hogy társadalmi munkamegosztás, vagy mi.
Kiver a víz tőle, mikor diplomás emberek lenéznek valakit azért mert fizikai munkát végez. Hiába no, az iskolázottság és kulturáltság közötti korrelációs együttható valahol 0,3 körül lehet, mindig is ez volt a véleményem...

mb1 2009.12.15. 13:39:27

@tt60: erre gondoltam én is. meg volt annak a pofonnak, kokinak a helye és az ideje, célja és eredménye. Ez sajna nem azt jelenti hogy ma vissza kellene vagy lehetne hozni, mert akkor is volt egy-két szadista állat, aki ok nélkül, kedvtelésből ütött, ma meg egyre több lenne. Ezt viszont a szülők tudnák kompenzálni, hogy ha véletlenül mégis kap a tanártól egyet, akkor nem rohanok az ombudsmanhoz, hanem még én is adok neki egyet otthon hogy egyenesbe jöjjön. Ha kapott egyet, annak nyilvánvalóan valami oka volt, 99%.

2009.12.15. 13:48:02

Egy tanár nem beszélhet így. Még akkor sem, ha okot adnának rá. A szülőnek az első alkalommal hivatalosan kellett volna panaszt tenni. Nem is tudom, mire vár ? Hogy majd a blogban megoldják a problémáját ? Az rendben van, hogy ide megírta, de azt is megírhatta volna, hogy milyen lépéseket tett eddig, végül is a saját lányáról van szó, és ha igaz a sztori, sorozatos becsületsértésről és munkahelyi szabálytalanságogról van szó. Aztán hogy a diákok milyenek, meg a tanárok, ez egy másik történet lenne.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 14:10:43

@gorillka: Ha találkozunk, föltétlen kérdezd meg tőlem. Majd akkor mesélek is.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 14:15:35

@gorillka: Ez most mi?
Nem érted ezt az egyszerű dolgot ennyi hozzászólásomból? Akkor minek olvasol? :D

Ha kurvának öltözik valaki, akkor nem csodálkozzon, ha lekurvázzák, ha meg stricinek öltözik, akkor ne csodálkozzon, ha stricinek hívják.
Ennyi, ilyen nagyon egyszerű.

Láttál már stricit? Én már láttam. Normális, hogy valaki úgy öltözködik egy tanintézményben? Nem. De mégse lehet megakadályozni, mert mindenkinek jogai vannak, a gyerekeknek meg különösképpen, csak és kizárólag jogai vannak.

Marad a beszólás, mint utolsóutáni lehetőség helyetti kínos vergődés... na de azért ne tessenek már besértődni, mert a pirosra rámondják, hogy piros, ne hülyüljünk már meg teljesen...

2009.12.15. 14:17:37

Olvasom itt a sok különös kommentet. Szülőként én is igazat adok abban, hogy a tanároknak semmi lehetősége nem maradt.

Példának okáért. Mit lehet csinálni azzal a 15 éves kamaszlánnyal, aki csavarog, pasizik, verekszik, káromkodik. Órán is, ha a tanár megpróbálja megbeszélni vele a dolgokat, egy vállrándítás és egy "Leszarom!" - felkiáltással, hátat fordít a tanárnak. Másodszor járja az elsőt. Anyuka özvegyen egyedül keres, melózik 12 órában. Leordítja a kis csaj fejét, az visszaordít, bezárkózik a szobá, elrohan otthonról stb. Ha anyuka meg merné pofozni, a leányzó azzal fenyegeti, hogy feljelenti.(Hozzá teszem, én már elvertem volna mint a rongyot!!!Aztán bezártam volna 1 hétre kenyéren és vízen.)Szóval a fene nagy gyermeki jogok arra jók, hogy te paraszt tartsd el a kölköt, az meg a világ fejére szarik??? Pszichológushoz sem citálhatod el, mert egyszerűen nem megy be, te meg nem kényszerítheted, vagy egyszerűen bent meg sem szólal. Ez a kis "hölgy" az unokahúgom. Viszont az iskolában ahová jár a lányok 80% ilyen. Ha azt hiszed, hogy konzervatívan öltözik, nézz bele a táskájába is, mert ott lapul a mell alá érő top, meg a smink készlet! Történetesen az ofő egy volt osztálytársam, egy végtelenül intelligens fiatalember, aki nem tud mit kezdeni a kitett mellekkel. Ha szól érte azt kapja, hogy miért azt nézi, mert ez szexuális zaklatás. Mondja ezt egy olyan 15 éves tini, akit több pasi próbált fel, mint egy 35 éves utcalányt. Új ruha kell, új csizma, telefon számítógép, ha nincs fenyegetőznek.
Mit lehetne tenni, hogy a pedagógus a maradék 20%-nak megtaníthassa a tananyagot? Mit lehetne tenni törvényes keretek között az ilyennel, mivel lehetne megbüntetni??? Hisz nekik kizárólag jogai vannak.... A szülő és a pedagógus jogai mik is pontosan? Bedilizni? Eltartani a kis drágákat? Egyenlőre az én lányaim jó tanulók. Én még itthon dolgozom, egy darabig még rajtuk tartom a szemem. Ebben a jó kis demokratikus országban azonban, melóznom kell, mert az éhhalál egyre jobban fenyeget mindenkit. Akkor már nekem sem lesz időm a nyomukban "lihegni". Tehát én is járhatok így.
Tényleg kíváncsi lennék mit lehet jogos-törvényes keretek között ilyen esetben tenni. Nővérem közbe-közbe az én vállamon sírja ki magát. Nem tudok nem indulatból felelni, de gyakorlatilag olyan,mintha félne a saját gyerekétől is. Ofő is sztorizik-panaszkodik, és bizony a hátuk mögött ő is üres-ribancoknak hívja őket, de kivívják ezt sajna.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.15. 14:19:27

A tanárnő stílusa valóban megengedhetetlen, de azért ez a "nem szeret tanulni, hát nem erőltetjük" kitétel elég döbbenetes, erre is van a szülő, hogy rábírja a gyerekét a tanulásra, általános és középiskolában igazán nem egy nagy és különösen nehézkes dolog.

gabcigirl 2009.12.15. 14:21:47

@Mezőbándi:

Édesanyád a ritka jó fej tanárok közél tartozik, respect neki! Több ilyen karakter kellene a katedrára:))))

Trackback 2009.12.15. 14:30:20

Az, hogy "tudásalapú társadalom" él a Földön, a Galaxis vicce. Egy tudásalapú bolygón ugyanis a fiatalabb egyedek között a leggyengébb hobbi is a csillagászat, mindenki naponta olvas, baráti társaságokban nem fogyasztanak automatikusan bódítószereket, és nem bömböltetnek 12 kilobyte-os számítógépzenét, ellenben rendszeresen filozófálnak, és értelmes dolgokról beszélgetnek, olvasnak klasszikusokat, szépirodalmat, és filozófusokat, továbbá a pénzt, és az egyéb anyagi javakat puszta eszköznek, és nem célnak tekntik - pontosan ellenkezőleg tehát, mint ezen a Homo Habilis alaphangú bolygón, ahol mindenki csak öncélúan gyűjtöget, mint egy előember, egészen az "értelmiségiekig" és államelnökökig bezárólag.

johevi 2009.12.15. 14:32:58

Attól mert teljesen igaza van a tanárnak, még nem mondhatja ezt. Egyébként a lányok 50%-a tényleg a luxuskurva és a szakadt prosti végletek között helyezkedik el.

gorillka 2009.12.15. 14:33:26

@Hozzá Szóló: Kinek mi a kurvás öltözködés.
Olvasva a hozzászólásaidat szerinted a testhez simuló ruha is felhívás keringőre.
Menj ki egy két kamionparkolóba és nézd meg az ott dolgozó néniket. Aztán menj be egy suliba. Van különbség.
"csak nem bírom, amikor a nők hülyének néznek egy egész világot, nagyon nem... "
Azt hiszem ez a te problémád inkább.

A gyerek kérdés meg azért lett volna érdekes, mert ha nem csak könyvben láttál kamasz lányt, vagy álmaidban, akkor tudnád, hogy az nem úgy működik, hogy ráadod a répafarmert és bő pulcsit.
Egy kamasznak is vannak igényei már öltözködés terén - nem beszélve a siralmas kínálatról - és nagyon nehéz megtalálni az arany középutat. Kamasz gyereknél a közös gondolkodás visz előbbre, az idomítás nem sok jóra vezet.
Mint írta az előbb egy szülő, hogy reggel ruhavizitet tart, és úgy engedi kilépni a lányát, ahogy ő jónak tartja. Ez is egy módszer.
De van olyan szülő, aki már dolgozik, amikor a kamasz elmegy iskolába, marad a bizalom.
Az is lehet, hogy egy szűkebb farmer és pulcsi nem zavarja a szülőt, de az elfojtott szexuális vágyakkal rendelkező tanerőt igen. :-)

jó lujza 2009.12.15. 14:39:43

Azért egy pofon még mindig sokkal tisztességesebb mint egy kurvázás. Nálunk is volt pofozkodás még általános végén. Egy emberileg kitűnő (így visszaemlékezve) tanár osztotta a pofont. Választani lehetett pofon, vagy beírás, de ez sajnos csak a fiúkra vonatkozott, mert lányokat nem ütött meg. De soha egyetlen egyszer sem beszélt lekezelően egyikünkkel sem.
A tanári alázásnál nem sok undorítóbbat tudok elképzelni. Értetlenséget és bizonytalanságot kelt a gyerekben.
Sokszor itt találkoznak először egy ellenséges és rosszindulatú felnőttel, akinek ráadásul még ki is vannak szolgáltatva.
Rosszabb esetben megutálja az egész iskolát, egy tanár miatt. A lányom is néha kiakadt, hogy volt irodalom tanárnője hogyan beszél egyesekkel. Fel is vette, meg is hallgattam. Nem csináltam ügyet belőle, mert sztem akkor éppen nem lépett túl határokat. De azért kihallottam a szavaiból a frusztrációt és azt a szánalmas szerencsétlenséget, amit egy sikertelen ember hordoz magában, aki tudja, hogy már elment a vonat és nem jön másik.

I_Isti 2009.12.15. 14:41:28

@gorillka: Persze. A világ nagy részén csak a prostituáltak öltöznek úgy, ahogy nagyon sok magyar tini, és nagyon sok magyar "trendi" nő.

fukisunni22 2009.12.15. 14:44:55

Horribile dictu, akinek kötelességei vannak, annak nem lehetnek jogai???

Egy gyerek nem teheti szóvá, ha lekurvázza a tanára?
Hol olvastuk, hogy kurvának öltözött? És hol a határvonal a kurvás és a "normál" öltözet között? Amikor én jártam középiskolába az is kurvásnak számított, ha valaki festette a haját. Aki úgy gondolja, hogy egy nő attól kurva, hogy miniszoknyát visel, annak bajok vannak az ítélőképességével.

Tényleg! Ne hülyüljünk már meg teljesen!

gorillka 2009.12.15. 14:47:23

@I_Isti: Persze. Ne a tévéből informálódj, menj el egy suli elé és nézd meg a kamasz lányokat.
Az én gyerekem is középsuliba jár, hozom-viszem, látom a többieket.
A 36 fős osztályból 2 lány festi magát. Vannak olyanok az iskolában, akik nem az én ízlésemnek megfelelően öltözködnek, de azért még nem kurváznám le őket.
A fiúk között is vannak olyanok, akiknek kilóg az alsógatyájuk a nadrágjukból, de szerintem ez csak vicces. Nem vonnék le messzemenő következtetést.

kukko 2009.12.15. 14:50:07

Rengeteg gondolat jutott eszembe a poszt és a kommentek olvasása közben. Ezeket most nem fejtem ki, inkább azt ajánlom, hogy mindenki nézze meg Az osztály / Entre les murs című filmet. Itt szó esik sok mindenről, konkrétan a tanár lekurvázza (?) a diákot eset is előkerül. Mint tanár úgy gondolom, hogy ez a film szirupmentesen, reálisan közelíti meg a témát, és talán egy átlagember is megérti, hogy mi is folyik egy osztályteremben a tanár és a diákok között.

gorillka 2009.12.15. 14:50:18

@fukisunni22: Ismered a mondást. Kurva az, aki nem velem fekszik le.
Most még csak a ruha kurvás, majd a járás, mosoly, és hang... :-)

fukisunni22 2009.12.15. 14:56:58

@Meastick_1:
normálisan nevelt gyerekek, jó eséllyel nem hülyülnek meg ennyire kamasz korukban. Egy 16-17 éves gyerek olyan értékrendet képvisel, amit otthonról hoz.

Lázadnak, mert ez a természetes, de deviáns viselkedés szerintem akkor jelentkezik, ha valami nem stimmel otthon.

Mondom ezt úgy, hogy egy 16 és egy 17 éves fiút nevelek. Kell a szigor, és kellenek szabályok. Be is tartják azokat, pedig tiszteletben tartom a jogaikat és soha nem ütöttem meg őket.

I_Isti 2009.12.15. 14:57:58

@gorillka: Még egyszer: Magyarországon nagyon sok nő - és kiscsaj - úgy öltözik, amit más országokban csak prostituáltak engedhetnek meg maguknak.

fukisunni22 2009.12.15. 15:02:10

@I_Isti:
"nagyon sok nő és kiscsaj öltözik" kurvásan szerinted. Van erre valamiféle szabály? Mi számít kurvásnak?
Volt idő, mikor a kivillanó boka is annak számított.

És egyszersmind: a posztoló lányának öltözködéséről a lavélben nem esik szó. Prejudikáltok.

ibafaipap 2009.12.15. 15:04:37

@vivax: Azt hiszem én is kitörölhetem vele. Milyen technikusnak képeződtél ki és hol?

gorillka 2009.12.15. 15:07:02

@I_Isti: pl. német alsó-közép osztály, angol bányászvidék?
Ibiza is magyar lányokkal van tele. :-)
Sajnos máshol is öltöznek így a nők, lányok.
Ezt látják a videoklipben és így öltöznek. Ez nem nemzetspecifikus.
Más kérdés, hogy Németországban nem láttam az út szélén ácsorogni kurvát, nem tudom milyen az egyenruhájuk, de pl. Amszterdamban lengébben öltöznek.
A "nagyon sok"-at vitatom, bár nyilván más közegben élünk, én nem találkozom nap mint nap kurvás kinézetű nőkkel.

I_Isti 2009.12.15. 15:22:42

@gorillka: Ha nem találkozol velük, akkor nincsenek is ugye? :-)

I_Isti 2009.12.15. 15:27:03

@fukisunni22: ÉN nem mondtam, hogy bármiben is, akárcsak esetlegesen rászolgálhatott volna a lekurvázásra a tisztelt posztoló lánya.
Szerintem így tanár nem viselkedhet.
(Az pedig mellékszál, hogy sokan - szerintem - a tinik közül prostisan öltöznek. Egyébként sokan úgy is viselkednek, és sokan azok is - de mint említettem ez csak mellékszál.)

gorillka 2009.12.15. 15:29:26

@I_Isti: Te meg találkozol velük és akkor nagyon sok. ugye?
3600 lélekszámú faluban élek, közeli kisvárosba járnak a gyerekeim iskolába, közeli nagyvárosba járunk dolgozni, ügyet intézni. Nem jellemző a kurvás kinézet.
Biztos vannak. Csak máshol. Ahol te élsz. És te veszed észre őket. :-)
De azt állítani, hogy ez Magyarországra jellemző, mert más országban csak a kurvák öltözhetnek így, az túlzás.

gorillka 2009.12.15. 15:31:40

@I_Isti: Azt hiszem, most már képzavar van nálam.
Egy kis fogalomtisztázás nem ártana, hogy ugyanarról beszélünk-e.
Mi a prostit öltözet és prostis viselkedés?

gorillka 2009.12.15. 15:49:51

Bocs, prostiS öltözet

I_Isti 2009.12.15. 15:59:41

@gorillka: Szent 1ügyűség! :-)
Te minek neveznéd azt a libát, amelyik kb up to 16 éves, és 20 perc alatt több fiút nevez meg akivel "összejöttek", mint amennyiszer én "összejöttem" a feleségemmel, hogy "összejöjjön" a 3 gyermekem...?
Vagy a mikor "nagyfiúk" (ugyancsak up to 16) azt mesélik, hogy melyik lánynak mekkora kurva, mert hány "barátja" volt, akivel le is feküdtek, meg melyiknek van harmincx éves pasija? (Ha magukról mesélnék, hogy kivel feküdtek le, akkor az lehetne mese - bár manapság már az sem, de mivel nem magukról mesélik, ezért valszeg nem az.)
Mindezt nem azért hallgatom, mert élvezem, hanem mert a héven nem mondhatom a kistini nyikhajoknak, hogy nem ülhetnek mellém.
Na. Bp agglomeráció, MMIX.
Mindezekért egyébként nem a gyerekek a felelősek és nem ők a hibásak, hanem a "fölnőttársadalom".

ibafaipap 2009.12.15. 16:09:33

@Hozzá Szóló: Ezt beszoptad, mert faszi vagyok és elmehetsz te a picsába. Képzeld van olyan férfi, aki szereti és tiszteli a nőket és nem azon élvezkedik, hogy a neten keresztül keresztül beugat egy teljesen normális kommentre, azzal pedig, hogy nőnek hittél és ennek ellenére ilyen stílusban írtál, kiállítottad magadról a szegénységi bizonyítványt. Ja, hogy most konkrétan félrekúrt vagy lehúzott a nőd, vagy éppen jó ideje nem láttál már puncit fityegni az orrod előtt és dolgozik benned a nagyerő? Akkor minden nő kurva, nyilvánvalóan... Ja és persze bocs a karcos stílusért, de amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Hozzá Szóló 2009.12.15. 16:24:51

@gorillka: értelmes, felelős szülő elmagyarázza szépen, hogy nem kell és nem szabad a férfiakat fölhúzni, hergelni, mert abból bizony csak baj lehet. Lehet most itt a szabadságra meg anyámkínjára hivatkozni és okoskodni, de én már láttam csajt, aki aztán igazán nem öltözött kurvásan - a te fogalmaid szerint - és tőlem kért segítséget, mert egy félrészeg fazon nekiállt követni őt.

Na, ilyenkor mi a jó válasz? Az, amit te mondasz nekem, hogy "az inkább a te problémád?" Na okoska, gondold végig szépen

gorillka 2009.12.15. 16:24:58

@I_Isti: Szánnivaló, szerencsétlen, segítségre szoruló kamasznak.
Bár én úgy gondolom, egy rész mese, másik rész irigységből fakadó pletyka.
Minden kamasz szeret felvágni, és most a szexuális szabadosság a menő. :-(

Egy személyes példa. 80-as években érettségiztem, az egyik sok éves érettségi találkozón beszélgettem az egyik csajjal, akivel annak idején nem voltunk igazán jóban, kiderült, hogy sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Ő mesélte, hogy azért volt annak idején olyan távolságtartó, mert túl sok sráccal lefeküdtem. ?!?
Engem a szüleim nagyon szigorúan fogtak, Majdnem 18 voltam, amikor megtörtént az első alkalom.
De olyan pletykák jártak - amiről nem is tudtam -, ami mást állított rólam. És ezek szerint a viselkedésem sem cáfolt rá...

De azért nem nevezném prostinak a fenti példádat sem.

Az utolsó mondatoddal egyetértek.

Az MMIX mit jelent?

Marika70 2009.12.15. 16:28:24

1. Az a tanár, aki szakmunkásképzőben tanít a tanári szakma legalján van. Innen már csak az ország bizonyos területein falusi iskolákban tanító pedagógusok vannak lejjebb. Valószínűleg nincs elég ismeretsége, hogy más iskolában munkát találjon, mert ha lenne, már elmenekült volna onnan.
2. Nagy élmény lehet irodalmat tanítani írni-olvasni nem tudó diákoknak. Ahogy élmény matematikát tanítani olyanoknak, akik nem tudják, mennyi 36-17. Tanárként két iskolafajtába nem mennék tanítani semmi pénzért: szakmunkásképzőbe és cigány iskolába. Inkább 3 műszak a Tesco-ban.
3. 15 éves diáklányok 18 éves kurvának öltöznek és festik magukat. A 18 éves diáklányok 30 éves kurvának néznek ki. Nincs bennük sem szégyenérzet, sem női méltóság. Nem törődnek azzal, hogy egy életre megbélyegzik magukat (melyik fiatal férfi vesz el feleségül olyan lányt, akiről az egész iskola tudta, hogy mi mindenre hajlandó). Nemcsak szakmunkásképzőben, gyakran sajnos gimnáziumban is.
Az 1-3 pontok együttállása eredményezheti, hogy a tanár megmondja a véleményét a diákoknak. Nem szerencsés,de érthető. Lehet, hogy a posztíró gyermeke pont nem érdemelte meg a megjegyzéseket, de aki makk közé keveredik...

Hozzá Szóló 2009.12.15. 16:28:58

@fukisunni22: "Aki úgy gondolja, hogy egy nő attól kurva, hogy miniszoknyát visel, annak bajok vannak az ítélőképességével."

Nem, de arra hajaz. Tudod, azért, mert manapság nem száz nőből egy kurva és nem százból kettő öltözködik kurvának, hanem akár száz, attól még száz kurvának öltözött emberről beszélünk.
Persze értem én, ez a tendencia és akkor onnantól az a normáis, hogyne :)

I_Isti 2009.12.15. 16:29:06

@gorillka: M=1000, I=1, X=10, ha az I az X előtt van, akkor -1.
vagyis 1000+1000+-1+10=?

I_Isti 2009.12.15. 16:30:33

@gorillka: Bocs, és _nem_ mese. Én is voltam 16 éves kamasz, és tudom, hogy mi a mese, és mi nem az.

gorillka 2009.12.15. 16:34:05

@Hozzá Szóló: Nemi erőszakot nem a kirívóan öltözködő fiatal lányokon követnek el elsősorban.
Egy olyan férfi nem követ el nemi erőszakot, akinek a pszichéje rendben van.
Innentől kezdve, hogy egy sérült pszichével rendelkező "férfi" mit csinál, az nem fogható a környezeti hatásokra.
Értelmes szülő valóban elmagyarázza a lányának, hogy hogy kerülheti el az ilyen helyzeteket, de nem hiszem, hogy ez a ruházaton múlna.
pl. nem csatangolunk egyedül, főleg nem sötétben, figyelünk a környezetünkre stb.
Egy kiéhezett férfinak mi számít hergelésnek, fölhúzásnak?

gorillka 2009.12.15. 16:40:45

@Marika70: Korpa az a makk :-)
"Nem szerencsés,de érthető." Nem is érthető, mert egy magyar tanár ne beszéljen így.
Vagy ha csak ez van a kommunikációs tárházában, legyen pályaelhagyó. Biztos van az életnek számtalan területe, ahol érvényesülni tud ezzel a stílussal.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.15. 20:12:21

Azért a szakmunkásokat nem kellene lefikázni.

Lehet, hogy oda nem az észlények mennek, de meg tudnak varrni egy nadrágot, és tudnak rakni egy kéményt, ha végeznek.

Hangfelvétel, és számon kérni.
Bemenni a felvétellel az iskolába, és az arcábatolni a tanerőnek. Ha nem akar fogadni, akkor az igazgatónak.
Senkit nem kurvázhat le egy tanár.

IZs 2009.12.15. 21:01:39

@Marika70: Nem hiszem, hogy a szakmunkásképző a tanári szakma legalja, ez csak egy az oktatásról elterjedt számos sztereotipia közül. Más tudást-más képzettséget igényel mondjuk egy elit gimi tagozatos osztályában leendő bölcsészeket tanítani, mint a szakképzőben dolgozni.Nem könnyebb, nem nehezebb, éppen olyan sok melóval járhat, okozhat sikerélményt. Szorgalmas, okos, aus von haus motivált diákot még a rossz tanár is könnyedén felkészít mondjuk az emelt érettségire vagy az OKTV-re, de szerintem van olyan hasznos meló, több a hozzáadott értéke és ad sikerélményt is a szakképző hiányos tudású, diszes, motiválatlan osztályát fejleszteni, csak ezt a társadalom lenézi és a tanári pálya legaljának tekinti.
Másrészt a hangfelvétel szerintem jó ötlet, együtt végighallgatni tanár, diák, szülő, igazgató, átbeszélni.
És ha tőlünk nyugatabbra az némely iskolában iskolai egyenruha belefér a demokráciába itt miért elképzelhetelen?

SLacc 2009.12.15. 23:14:43

Persze egyszer - meddig jutottam! - lehülyéztem (talán ott volt egy haszonállat neve is mögötte :) ) egy gyereket. Igazam volt, nem volt gond. Egy nyakleves is kijutott, egy másiknak, kiváló volt a hatás. Többé nem volt gond, és értékelte, amit tettem.
Valószínűleg újra nem tenném meg. Pedig ha érzi a tanár és a gyerek is, hogy kellett, nincs gond. Sőt. Persze egy gyerekért kockáztatni? A fene se tudja. Kellene értük. De abból csak baj lehet, tehát senki sem csinálja - normálisan meg pláne.

SLacc 2009.12.15. 23:22:39

@Marika70: Volt egy javítóvizsga, ahol előkerült a 8 x 4, mint részprobléma. Teljes meggyőződéssel 36 volt, majd a gyermek javított, hogy:
- Ja, nem is, tudom: 28.
Nagyon meggyőző volt, mégsem hittem el. Nyilván nem minden gyereknek ilyen gyenge az alapja, de ő azért nem ment tizedikbe. Csak hogy jutott eddig? Persze tudom, de akkor is. Szóval főleg 4 alapművelet van szakiskola kilencedikben. Legalábbis nálam legalább óránként 15-20 percben. Van számológép, tudom. Számológéppel sem megy a dolog. Azt is tanulni kell.

fukisunni22 2009.12.16. 07:37:09

@Hozzá Szóló:
Az a nem "normális", ha valaki nem tudja elfogadni az esetleg miniszoknyát viselő nőket, nem tudja a látványt egészséges férfilélekkel feldolgozni, és olyanokat ír, hogy százból száz nő kurva. Ez beteges, már megbocsáss

Hozzá Szóló 2009.12.16. 09:55:45

@gorillka: Kár játszani a hülyét. Szerintem ezek a dolgok egyértelműek. Bocs.

Hozzá Szóló 2009.12.16. 09:57:52

@fukisunni22: Persze, értem én. Az tök normális, hogy nők meg fiatal lányok hasa kint van a mínusz tízben is, hóesésben, hogyne. Az is normális, hogy 14 évesen cigivel a kezében áll, neccharisnyában. Egyértelmű, rossz az, aki rosszra gondol, hát HOGYNE :D

gorillka 2009.12.16. 10:32:23

@fukisunni22: Folyamatosan kihívóan viselkedő, aligruhás lányokat vizionál.
Tőle tényleg óvni kell a még tapasztalatlan kamasz lányokat.
Meg kell tanítani őket, hogy észrevegyék a tekintetében, hogy mint prédára tekint rájuk és nem mint gyerekre.
A kérdésre nem válaszol, hanem minősít.
Igazad van. Beteges.

Hozzá Szóló 2009.12.16. 11:28:19

@gorillka: Remélem, lenyugodtál, ennyi baromságot kiírtál magadból, most már öblíthetsz öcsi :D

fragolka 2009.12.16. 16:54:14

Nekem is kétségeim vannak. És a szülőnek is kell, hogy legyen. Bement az igazgatónőhöz, de nem tisztázta előtte a tanárnővel. Az igazgatónővel történő megbeszélésen is ketten (szülő+ iazgatónő) vettek részt. Miért nem kérték, hogy ott beszéljenek vele is?
A többi diák is ezt mondja?
Ha valóban rászállt, akkor meg újra indulás a dirinőhöz. Higgyék el ez kellemetlen neki. Van szülői munkaközösség, osztályfőnök, aki bevonható, ha nem csak a posztoló lányával ilyen undok az irodalom tanára.

QWERT 2009.12.29. 09:14:21

Mi az, hogy nem szeret tanulni?
A szakiskolában is KELL tanulni. Szakmát. Amit ő választ.
Jaaaaa, az más kérdés, hogy oda a gyenge tanulók mennek,akik máshova nem jók, meg akik csak a családi pótlék miatt járnak... Meg van 1-2 ember osztályonként, akit tényleg érdekel a szakma. Őket sajnálom.

Egyébként valóban borzasztó a lányok öltözködése, bár én inkább humorosan szoktak közölni ezt velük.

Egyébként a gyerekek szemében mindenki kurva: ha jól néz ki, akkor azért, mert biztos jól megb...ták, azért ilyen kisimult. Ha ronda, gonosz és öreg, akkor pedig b...atlan kurva. Ennyi.

tanmedve 2009.12.29. 16:47:29

@Marika70: A hozzászólása alapján a tanári szakma legalját ön képviseli kedves kollegina!
Honnan veszi magának a bátorságot hogy így nyilatkozzon ! Tanított már szakképzőben, vagy kis iskolában? Vagy ön szerint a szakképzősök ilyennek születtek, netán inkább az önhöz hasonló elittanárok termékei!
Ami a kamaszlányokról ír abban sajnos egyet kell értenem.
Mi az hogy "cigányiskola"?
A tanári végzettségem mellett mérnök és rendszerinformatikus lévén nem azért tanítok általános és szakiskolában mert nincs más lehetőségem. Sokkal inkább azért mert tanárként szakmai kihívást látok a mindenhonnan kidobált " kezelhetetlen " gyerekek nevelésében.
Nem tudok olyan együttállást elképzelni hogy lekurvázzam a tanítványomat. Ugyanis abban a pillanatban elveszíteném minden erkölcsi alapomat arra hogy felálljak a ma már csak képzeletbeli katedrára.
Mindamellett egyikünk sem hallotta hogy mi hangzott el.Engem is támadott már meg ezzel a váddal szülő, pedig mindössze annyi történt hogy felhívtam a diák figyelmét az alaklomhoz illő - és nem útszéli- öltözködés szabályaira. A szülővel pedig közöltem hogyha akartam volna sokkal választékosabban tettem volna azt amivel vádol,de nem tettem ,pedig aki tűzoltónak öltözik ne csodálkozzon ha fecskendőt nyomnak a kezébe.
Egyébiránt évtizedes tapasztalattal a hátam mögött még nem láttam olyat hogy egy visszahúzódó szolid leányzót épp az említett jelzővel támadnának

IgazságotMindenkinek 2017.01.24. 17:40:28

Ezek a tanáeok mennek az első sorokba a kockásinges tüntetéseken, a tanszabadság és a gyerekek jövője érdekében :( Ezt jelenti nekik a tanszabadság: lekurvázni diákokat, ütni őket
Tanarokbunei.blog.hu

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása