263

Ki védi meg a gyereket az iskolában?

Ellenőrző , 2009.12.02. 08:00

Az iskolán belüli erőszak újabb példáját írta meg nekünk Bukott rockzenész - b-oldal.blog.hu -. Levele olvasása közben még a legjámborabb szülő zsebében is kinyílik a bicska, egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire eszköztelenné vált az iskola az erőszakkal szemben.

 

Kedves Ellenőrző!

12 éves nevelt lányomat - egyelőre - nem bántalmazzák fizikailag, de az állandó zaklatás, csúfolás és kiközösítés hosszú távon nem tesz jót a fejlődésének. A helyszín egy balaton-parti kisváros elvileg elitnek számító egyházi iskolája, ahol a tanári kar elég érdekes dolgok felett huny szemet a keresztény erkölcsiség jegyében. Lányom osztályát például az egyik helyi feltörekvő kispolgár alfanősténynek nevelt jó tanuló-jó sportoló lánykája és annak klikkje dominálja, aki már egy osztályfőnököt is leváltatott. Hangsúlyozom, 11-12 éves gyerekekről van szó! A osztály "menő" lánykái egymás mellét fényképezgetik mobiljaikkal a WC-ben, aki pedig nem áll be a sorba (nem csicskul be nekik), azt kimarják, mint a csirkék a gyengéket. A fiúkat ebben az életkorban nem hibáztatom, ők csak a tőlük elvárható infantilis és éppen ezért sokszor kegyetlen viselkedést hozzák.
Ebbe a környezetbe került egy, a testvéreitől mindenféle jogi és alvilági trükkökkel elszakított válási árva, akit a boldog 80-as években még az utolsó lakótelepi iskolában - ahova én is jártam - is megvédtek volna az akkor még pedagógusnak nevezhető tanerők. Élettársammal együtt tanácstalanok vagyunk, hogy mit tegyünk. Számos alternatív konfliktuskezelési megoldást vázoltak fel az itt hozzászóló szülőtársak, de mi lenne a legcélravezetőbb? Szülői értekezleten ráborítani az asztalt az érintett szülőkre és az inkompetens tanárokra? Az iskolaszéken panaszt tenni? Befenyíteni a gonosz gyerekeket és szüleiket? Elvinni máshová a gyereket (ennél csak rosszabb helyre)? A helyi médiában feltárni az iskolában folyó gusztustalanságokat? Vagy egyszerűen csak kibekkelni, amíg letelik az a két és fél év a ballagásig?
Borítékolom, hogy ma is szomorúan jön haza a kislány az iskolából (bár ne így lenne!), mert beszóltak neki, elvették a tollát, odaszemeteltek az asztalára, vagy egyszerűen csak senki nem szólt hozzá és nem akart mellé ülni. Bár nem az édes gyermekem, ölni tudnék érte, de remélem,erre nem lesz szükség.
Szerintetek mi lehet a megoldás?

 

A bejegyzés trackback címe:

http://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr71553616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

orient 2009.12.02. 12:09:32

@Tarkin kormányzó: úgylátom 1 véleményen vagyunk sajnos. Nincs más megoldás sokszor.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.12.02. 12:10:45

@Mária: Volt, aki magában hőbörgött és a régi osztályfőnököt vigasztalta (mint például mi) és volt, aki birka módon beletörődött, a szarkeverők pedig értelemszerűen örültek. Az eset mindenképpen minősíti az igazgatót és a tantestületet.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 12:11:12

@Evil One:

Pontosan! Mondjuk az, hogy legyen kemény ember, kicsit differenciáltabb kifejtést igényelne, mert nem mindegy, hogy hol keménykedik.

Hidd el nekem, mert tapasztalatból mondom: amikor a gyerek először jött a problémáival, hogy egy-két gyerek piszkálja őt, a következőket tanácsoltam neki: ne menjen bele a szarozásba! Ha úgy érzi, valaki kellemetlenkedik neki, nézzen el az illető feje mellett-fölött, tolja félre és lépjen el mellette. Nem fogják követni.
Nagyon bejött.

orient 2009.12.02. 12:13:30

@Terézágyú: ok ez igaz, talán nem olvastam figyelmesen. Akkor viszont figyelmesen kísérni meddig mennek el. Csak cikizés kategória vagy durvább. Cikizésnek is milyen foka.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.12.02. 12:15:26

@Tarkin kormányzó: Köszönöm a tanácsot, hajlok a megfogadására. Akár még egyéb vitás ügyeim rendezésében is segítséget nyújthat ez a metódus.

Frank99 2009.12.02. 12:20:32

ez lehet a keszthelyi gyönyörűséges Ranolder (volt Szendrey iskola is...)

ott is rengeteg érdekes dolog van...

Yasashi Tanuki 2009.12.02. 12:22:40

A harcművészet tanfolyam előtt szvsz érdemes lenne a szülőket célbavenni.

Egy szülőt könnyen figyelmen kívül hagynak, de a csoportos fellépés meghozhatja a kívánt eredményt.
Valószínűleg a legtöbb szülő hasonló nézőpontból tekint az eseményekre mint a post-iró. Össze kellene hozni egy szülői levelezési listát vagy online esetleg élő fórumot ahol átbeszélhetnétek a történteket. A szülők egységes fellépése kikényszerítené, hogy a tanári kar kezelje a problémát, hiszen az egyházi iskolák is normatíva alapján működnek így ragaszkodnak a gyerekekhez.

orient 2009.12.02. 12:22:51

@Bukott Rockzenész: lool. Olvasd el az én tapasztalatomat feljebb. Nálam bevált mikor srác voltam vagy 20 éve.

Rejtett a Szám 2009.12.02. 12:36:56

Nekem is volt hasonló tapasztalatom!

A nevelt lányomat pofozgató kisfiú nyakát(!) elkaptam a buszmegállóban
és közöltem vele, hogy az EGÉSZ CSALÁDJÁT KINYÍROM, ha még egyszer előfordul!!

Ennyi baszod. Működött, mert itt csak így működik!

Pacifisták kíméljenek, költözzenek nyugatabbra. Ott másképp működik.

Erzsebet 2009.12.02. 12:37:24

@Be Solo: Fiam is a Miskolci Egyetem-re jár. Jól érzi magát. Szolíd, visszahúzódó srác. Ő sem vett részt a gólya tábororzáson, Balek avatáson. Szabad idejében sportol. Milánt én is ismerem, ő az egyetem leghirhedtebb hallgatója. Mihozzánk lakásra is feljött, ott maradt volna késő éjszakáig. El kellett küldenem, idős nagymama van, én is korán fekszem. Fura viselkedése van, fiamnak órák hosszat telefonál, ebéd időben is zavarja. Óvodás módszerei vannak, lányok haját húzgálja. Ő is egyházi gimiben végzett. Már harmadszor került vissza az egyetemre, lehet, hogy a pénzéért megtűrik.

Terézágyú 2009.12.02. 12:39:05

@Rejtett a Szám:
"A nevelt lányomat pofozgató kisfiú nyakát(!) elkaptam a buszmegállóban
és közöltem vele, hogy az EGÉSZ CSALÁDJÁT KINYÍROM, ha még egyszer előfordul!!"

valamelyik blogon már kitaláltak egy szót a "cigány módra viselkedő fehér"-re...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.02. 12:41:24

@Erzsebet: Miskolcon lesz a következő egyetemi lövöldözés.

Ne legyen igazam.

Amúgy gólyaavatóra azért elmenni, hogy "ne lógjon ki", meg "tradíció" elmenni - és előre tudni, hogy megalázásként fogja megélni, ami ott történik - egyszerre lúzerség és saját helyzetének teljesen téves felmérése.

Őszintén ki a faszt érdekel, ha egy tokos gólya nincs ott valami többszáz fős csoportban? Úgy értem, kinek tűnik fel? Mit hisznek magukról, kit érdekelnek ők annyira, hogy számon tartsák, hogy milyen buliban volt ott?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.02. 12:42:46

@Terézágyú: Nem az a lényeg, hanem hogy működik.

Persze a "Letépem a fejedet, és belehányok a tüdődbe..." is alkalmazható, és akkor legalább a család nem lesz érintett... :)

molnar.krav.daniel 2009.12.02. 12:43:29

Szia!

Véleményem szerint mindenképp ki kell venni a gyereket. Egyházi iskola teljesen felesleges, Istent ott úgy sem lehet megtalálni. Én a másik végletet éltem meg. Nálunk olyan volt a morál, hogy csak egy évet jártam oda, de amikor egy pár év múlva beszéltem egy 22 éves volt -fiú- osztálytársammal, meggyőződéssel közölte velem, hogy csajozni bűn. 22 évesen. a másik véglet meg az, ahova a te lányod is jár.
A másik amit tehetnél, hogy keressetek neki egy hobbit, amit szívesen csinál. Ez mindenképpen társas foglalkozás legyen. Itt egyrészt tud barátokat szerezni, akik rá tudnak mutatni, hogy milyen aberrált értékrendet képviselnek az osztályában a lányok, valamint ami legalább ennyire fontos, hogy a hobbiján keresztül tudja majd építeni az önbecsülését is, ami legalább olyan fontos, mint a barátok.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 12:44:10

Rejtett szam megoldasa az egyetlen jarhato ut. A bandavezert kell megfelemliteni kozvetlenul. Nem a szuloknek szolni, nem a tanaroknak, mert attol csak rosszabb lesz a helyzet. De ugy kell megfelemliteni (adott esetben tobbszor) hogy ne merjen rola beszelni.
a csunyan viselkedo/elo feherre amerikaiul a "white trash" a politikailag korrekt (?) kifejezes

nemezisazis 2009.12.02. 12:44:18

engedélyhez kéne kötni a gyerekvállalást én továbbra is azt mondom.
és 1évig hetente 1nap szihovizsgálat annak aki engedélyt akar.
még 0,5mrd-an sem lennénk nem is olyan sok idő után..

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 12:46:02

Aztán ha a kis csicsákónak mégis erősebb az apukája, mint ti vagytok, akkor majd csodálkoztok, amikor a motorháztetőn megbasz titeket fasszal, szárazon.

Mi a kurvaisten van, itt mindenki sebezhetetlen supersoldier?
Nevetségesek vagytok!

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 12:46:22

De a white trash ebben az esteben nem a lanyat felto apukat illeti...gondolom, ebben egyet etrtunk. Sajnos el kellett teljen 35 evnek ahhoz, hogy rajojjek, az emberekhez csak azon a szinten lehet szolni, amit megertenek. Azok a kis szemetladak ezt ertik meg.

fragolka 2009.12.02. 12:47:15

@primu: ezt a sok faxnit azért írtam le, mert ezzel általában a szülő nincs tisztában. Igazából arról kellene otthon dönteni, hogy mennyire borítsák a bilit.
Az iskolában a leányzó egyedül lesz, és számítania kell ilyen retorziókra a többiek részéről. Ezt kivédenie neki kell (acélbakancs:-))Itt nem tudja semmilyen szülő megvédeni.
A probléma azonban a posztíró szerint túlnőtt ezen. Itt segíthet a szülő, és segítenie is kell.

fragolka 2009.12.02. 12:49:09

Ja és olyan elfoglaltság, ahol társakra, őt elfogadó barátokra lel.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.02. 12:50:00

@Krisztina: Nincs is annál jobb, amikor azt tanítod a gyereknek, hogy a megfélemlítés, az erőszak, és az agresszió eszköz.

A probléma ezzel az, hogy egy olyan gyereket, aki nem fél, aki alfa pozícióban van, azt nem lehet megfélemlíteni.
Rejtett a szám pedig simán hazudik...

s.p. 2009.12.02. 12:50:53

@Erzsebet: Nem lehet valahogy nyilvánosságra hozni ezt a Miskolci Egyetemes dolgot? Hozzám pont a napokban jutott el a dolog. Néztem a képeket, a szép (eddig okosnak gondolt) lányok bekenve feketére, lelocsolva sörrel, borral, meg kitudja mi mindennel... Olyan lúzer srácok uralkodnak rajtuk, hogy... Inkább hagyjuk. Szóval mi a megoldás? Semmi, mert ezekből is tanárok, szülők lesznek és ha saját magukért sem tudnak kiállni, akkor a gyerekekért hogyan fognak?

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 12:56:57

@kolbászoszsömle: A megfelemlites az eroszak es az agresszio akkor eszkoz, ha nincs mas. Hangsulyozom: mindenkihez olyan szinten kell beszelni, amit megert. Amibol ert. Ha nem ert szep szobol, akkor johet a letepem a fejedet tipusu szoveg. Az en fiam meg csak ket eves es oszinten szolva aggaszt, hogy siman odaadaja jatekat a tobbi kiscsavonak es meg egynek sem akart behuzni. Mi lesz igy belole?

alumi 2009.12.02. 12:57:44

@orient: bocs, az útszéli stílust nem ismerem.
előkeresem a szótárat, és majd válaszolok, hogy TE is megértsd.

@fragolka: ha úgy érzi, tegye meg, ám ha posztot is írt, akkor én bizonytalanságot érzek, vagyis ő maga sem biztos abban, hogy miként tegyen?

Erzsebet 2009.12.02. 12:58:48

@ Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: A gyerekem már elnőtt oda megy, ahova akar. Ő nem érzi jól magát ilyen helyeken. Azt mondta, hogy tanulni, diplomát szerezni ment az egyetemre.

Az egyházi sulikban szerintem csak a pénzt, protekciót nézik. Olyanokat is felvettek városunk zárdájába, akiket más gimiből elutasítottak. Két ismerős fiatal gyerek a szülők nyomására papnak készül. Egyiknek az apja panaszkodott, hogy nem szeret tanulni, olvasni. Az ilyen csak elveszi mástól a helyet.

Erzsebet 2009.12.02. 13:02:20

@ sp: Én ebbe, mint szülő nem szólok bele. Én is hallottam már obszcén dolgokat az ilyen bulikról. A szódvizes póló csak enyhe játék. Szégyen, hogy ilyen emberekből lesz a következő értelmiségi generáció.

alumi 2009.12.02. 13:02:53

@orient: azt meg külön neccesnek érzem, hogy ilyen stílussal milyen példát mutatsz a gyerekeidnek?

(plátói kérdés volt)

újra nem fogom leírni azt, amit már egyszer leírtam.
a véleményemet tartom. arról nem volt konkrétan szó, hogy hogyan fotózzák egymás mellét, és elsősorban nem erre volt kihegyezve a poszt.
ha majd végig olvasod, értően, amit írtam, rájössz, hogy egy percig sem mondtam, hogy álljon be a lány a sorba. sokkal inkább, hogy próbáljon meg kiállni magáért. aztán ha egyedül nem megy, akkor jöhetnek a felnőttek.

alumi 2009.12.02. 13:04:21

Jesszus, rambó-szülők nap van.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 13:04:46

@Krisztina:

Azt nem értitek, hogy a következő sarok mögött MINDIG van valaki egy sokkal nagyobb husánggal, mint amilyet ti egyáltalán fel tudtok emelni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.02. 13:06:00

@Krisztina: Nem érted a lényegét.

Egy olyan embert akarsz megfélemlíteni, akinek nincs mitől félnie, és nem is szokott félni, egy olyan GYEREKET, aki nem gondolkozik hosszútávon, akiről még a jog is belátja, hogy nem képes felmérni a tettei következményét.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 13:06:46

De, El Topo, en ertem. Azert kell ugy beszaratni a kiscsajt, hogy ne az apukahoz menjen panaszra, hanem lealljon a gyerekemrol.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 13:09:06

A gyerek nem hulye,pontosan tudja mit miert csinal. Ez nem jogi kerdes, ne keverd ide, nem birosagon akarom elitelteni. Nagyjabol arra gondolok, hogy elkapni az utcan hatulrol a grabancat es arcaba suttogni, hogy ha nem szallsz le a lanyomrol legkozelebb nem leszek ilyen kedves veled. Egy 12 eves GYEREK ettol megijed, hidd el, ha eleg ugyes az apuka.

chipshop (törölt) 2009.12.02. 13:11:00

Erre jo tanacs igazan nincs es nem is lehet.Engem parszor kikezdett a kisebbseg mert akkoriban punk kolyok voltam ok pedig nem ertettek a kulonbseget skinhead es punk kozott en pedig nem probaltam elmagyarazni.A dolog mindossze annyibol allt,hogy minden szunetben 8 an korulvettek es magyaraztak,szalltak a szep mondatok-de soha ne mutattam felelmet es nem vettem fel a kesztyut,mert ez mar akkoriban is derogalt.Nem vagtam vissza,olykor egy vice-versat nyugodt szolamban es lon: abbahagytak.Persze remegett a labam,de soha nem mutattam ki.Soha.Persze a szuleim tudtak,apu a beke nagykovete de ugy volt vele,hogy bemegy es osszeveri oket es barmennyire is tetszetos volt eme opcio mindig lebeszeltem rola mondvan,ez az en harcom nekem kell megvivni.Lanykent ez nem volt egyszeru,gyomorgorcs,felelem,mikozben ugyanez a csapat az osztalytarsaim fejet nyomkodta a klotyoba.A tanarok a szuloktol valo felelemtol errol tudomast sem akartak venni.
Hozzateszem,en mindig elmondtam nekik,hogy uss meg,nem fogok visszautni es nem azert mert felek,hanem mert nem erdemled meg.Persze rettegtem hogy megut,de uri latszat nyugalommal szivtam a cigit.Aztan abbahagytak,felismertek hogy ez nalam nem mukodik,nem lehet megijeszteni(pedig hajaj:-))))es befejeztek.Kesobb megprobaltak baratkozni,magukhoz kepest kedvesek voltak,es akkor elkezdett elmosodni a kulturakbol fakado kulonbseg.Ma sem utalom a kisebbseget,egyszeruen nem erdekelnek:-)Tulajdonkeppen halas is vagyok nekik,megtanultam az onuralmat,es a szinlelest,a hidegvert,et cetera.Utolag visszanezve nem voltam nornmalis:-))Amikor meg m.o-n laktam(azota reg elhagytam kis hazankat es kulfolodn elek)egyik ejjel lattam hogy egy kapualjban ket kigyurt kopasz ver egy sracot.Akkoriban is 50 kilo voltam de nem birom az ilyet nezni es odamentem.Hatalmas dobbenet a reszukrol,megkerdeztem normailsan hogy mit csinalt a srac,mire kozoltek hogy elovette a farkat a lepcsohazban(mino drama:-))mire annyit reflektalatm,hogy megesik,o a nagyobbik batyam(nincs is batyam:-))es autista,azaz fogalma sincs mit csinal.A srac feje uszott a verben a nagydarabok meg neztek egymasra.Aztan odaloktek a jardara,hogy akkor vigyem innen,meg fenyegetozesek,meg miegymas,n pedig csak megkoszontem gyilkos cinizmussal(amit mar akkor sem erzekeltek)emberseguket.Mento,miegymas a sracot azota nem lattam,egyszer voltam bennt nala,valtottunk par szot es mondta hogy koszoni.
Utolag visszagondolva itt sem voltam normalis:-)))
Nem ismertem fel soha a veszelyt-csak utana.Mindig ez van.Gyulolomn az igazsagtalansagot,de sosem orditozom,kovetelek,vagy utok,inkabb jovok a hulye emberjogi dumammal-es sokszor mukodik:-)))

Ha lenne gyerekem es 12 eves(azaz meg nagyon kolyok) viharos gyorsasaggal kivennem a sulibol,meg akkor is ha ez egy lakhelycserebe kerul.Ennyi.Mert o a legfontosabb.
Masik verzio,megprobalnek normalisan beszelni a szulokkel.
Ha nem megy,akkor jon apuka a haverokkal es ennyi.

De ezt sosem lattam megoldasnak.Szoval kivenni,amig meg nem keso es nem serul jobban a kis lelkivilaga.Nem mondanam,hogy vedd magad(csak verbalisan)de azt igen,hogy ha mas nincs a futas legyen a fegyvered.

Egyszer megvertek az ocsem,etnikum ki mas-tobbet nem ment suliba,hiaba mondtam,hogy ez teszt,hidegver mi a mano.Eletemben eloszor es utoljara bementem,nem vagyok ra buszke de szajbarugtam a sracot.Ja,egyebkent kic boxozom lassan 10 eve-de nem hasznalom.Szoval nem vagyok erre buszke,kicsit szegyellem is utolag,es nem biztos hogy megoldas volt,de soha tobbet nem bantottak a tesomat(utolag meg benyomtam,hogy haverok is vannak,mindenhol).
Soha tobbet nem verekedtem.
Ez pedig ismet onkontroll es valahol hit az emberi joban.
Mert letezik.

belekotty 2009.12.02. 13:11:19

Lánykát beíratni judozni. Lányoknál dulakodás és hajtépés van. Egy év rendes judo után bárkit szét fog tépni a korosztályában. Főképp a földharcra kell kihegyezni, mert ott még a fiukkal is azonosak az esélyek. Csak szólok, a válogatott judos hölgyek a válogatott edzéseken gyakran elbánnak földön a saját súlycsoportú férfiakkal is. Pl Csernovicki Éva csomót köt a fiúk kezére, lábára.

andreasue (törölt) 2009.12.02. 13:12:12

Levágnám a fejét és elküldeném az apjának egy cipősdobozban.

gramercy 2009.12.02. 13:12:43

hol lehet letölteni a képeket?

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 13:12:53

Nem lehet ugyanis folyton menekulni. Vidd masik iskolaba, koltozz masik varosba, orszagba, a Holdra. A konfliktusokkal szembe kell nezni es a leirtakbol egyertelmuen latszik, hogy normalis modon ezt nem lehet lerendezni. Meg lehet futni a kotelezo koroket, lehet beszelni anyukaval, lehet beszelni osztalyfonokkel, igazgatoval, de attol szerintem romlani fog a helyzet nem javulni.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 13:17:27

@Krisztina:

Nem érted. A gyerek, ha meg is ijed, ki máshoz fog menni, mint az apjához?

blöki.hu · http://www.bloki.hu 2009.12.02. 13:19:31

Nehéz eset, menekülni nem szabad. Jelezni kell a tanrőnek és otthon önbizalmat cspegtetni a gyerkőcbe.

gramercy 2009.12.02. 13:19:43

Naszóval, George Carlint tudom csak idézni: ha a gyerek kénytelen otthon elviselni az erőszakot (ami ellen senki nem tesz semmit), miért pont az iskolai erőszakkal van a gond? Képmutatók!

malackarosszarc 2009.12.02. 13:21:33

@Krisztina: és mi a lófaszt csinálsz ha cserébe majd a másik apuka üti szét a Te gyereked. ebből egyetlen dolgot tanul meg a gyerek: az erősebb kutya baszik!

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 13:24:44

Mert az erosebb kutya baszik, ez az igazsag. Azt nem art, ha idejeben megtanulja. Es en nem mondtam, hogy usse meg. Sosem mondanek ilyet, en sosem utnek meg gyereket, sem a magamet sem a maset.

Ernoke 2009.12.02. 13:25:43

@Krisztina: hidd el, egy ilyen alfagyerek nem fog. hüppögve megy apuhoz panaszkodni, mert megszokta, hogy az alsóbbrendű pondrókkal szemben neki csak igaza lehet, tök mindegy, h gyerek vagy felnőtt az illető. apuka pedig kicsinál mindenkit, mert egy ilyen város überpolgára mindenképpen sokkal erősebb egy mezei szülőnél. lehet, h nem fog megverni, helyette viszont elintézi, h azonnal kibasszanak a munkahelyedről végkielégítés nélkül vagy ilyesmi. úgy látszik, itt csupa Predator van, akik lándzsával vadásznak Alienekre a szabadidejükben b+.

az ilyenekkel el kell kerülni a konfliktust, ha lehet. talán tényleg a legjobb lenne másik iskolába vinni a kislányt.

lelkesz 2009.12.02. 13:26:13

Kicsiknél (hatéves korig)jó a dzsúdó, később már ütnek és rúgnak, ezellen semmit sem ér (gyerekekkel foglalkozom, látom).
javaslatom:
www.kravjunior.com
A krav-maga (izraeli önvédelmi rendszer) gyermek, ill. ifjúsági változata. A kamaszoknak előfordul külön csoport, 12-16 éves korig. Kemény de emberséges edzések, hangsúlyos pszichés felkészítés.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.02. 13:26:47

@Krisztina: muhahahaha... Asszem Te mindig rossz oldalán álltál a szopott fasznak, és el sem tudod képzelni, hogy hogyan gondolkozik egy alfa gyerek.

Kicsit segítek:
"Én vagyok az Ország, és Enyém a hatalom..." - csak nem mind ennyire cizellált.

Idet 2009.12.02. 13:27:01

Elképedéssel vegyes rémülettel olvasom a dolgokat. Mi már kinőttünk ebből (25 éves a fiam), megéltünk egyet s mást, de ez... azt hiszem, az egységes, nagyon kemény szülői fellépés lehetne hatásos, először az érintett csemeték szüleivel, mert a tanárok csaknem olyan kiszolgáltatott helyzetben vannak, mint a gyerekek. Valahogy úgy kellene megoldani, hogy a gazleányok/fiúk is ott legyenek a számonkérésnél. Nagyon hatásos tud ám lenni, ha a drága gyermek azt látja, hogy nagyszájú apuka/anyuka hogy megszeppen, amikor nem csak egyedül, vagy nála gyengébbek előtt teszi magát. Ügyvédi támogatás sem ártana, mert az ilyen szubhumánok, akik ezt nevelik (?) a gyerekükből, ronda trükkökre is képesek.
Szóval, csak beszélek itt, de ez egyszerűen rémes. Minden együttérzésem a posztíróval és a lányával.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.02. 13:30:07

Ismeretlen elkövető ellen feljelentést kell tenni, hogy egy felnőtt megbízásából készít néhány gyerek ilyen képeket, pornográf weboldalak számára.
Egyházi intézmény még így sem egyszerűen enged be rendőrt vagy pszichiátert, de esélyesebb, hogy jobban odafigyelnek.

orient 2009.12.02. 13:30:13

@primu: ok, bocs a stílusért ha bántó volt.

Én sem vagyok az erő híve , nem is kellett szerencsére sohasem. Apám alkalmazta amikor elfajul a helyzet de az már rég volt és nem is tudtam róla.

Azon akadtam le de nagyon hogy hagyjuk a gyereket a szarban mert majd a dzsungel stílus kineveli belőle a kemény életrevaló dzsungelharcost. Sajnos én ezzel nem értek egyett mert lehet egy félénk, állandóan szorongó felnőtt lesz belőle helyette.

Én azért itt szükségesnek látnék szülői segítséget. Nem hülyén hanem finoman elősször. Lehet a megkeresett szülők pozitívan reagálnának a dologra és ki lehetne belőle hozni valamit együtt és olyan dolgokat tudnának meg a saját gyerekükről amiről fogalmuk sincs. (többek között nálunk is volt ortodox katolikus család ahol a gyerekről azt hitték egy kisangyal és milyen jól viselkedik, közben ő szervezte a legnagyobb balhékat, lopásokat, cigizéseket és így tovább a szülők háta mögött).

Ernoke 2009.12.02. 13:30:58

@Krisztina: csakhogy az élet úgy működik, h _mindig_ van egy sokkal erősebb kutya az erősebb kutyánál. vagy 10 gyengébb kutya, akinek kése van, pl.
vannak olyan konfliktusok, amikbe egyszerűen nem szabad belemenni olyan alapon, h nehogymár én legyek a puhább, mert csúnya vége lesz. és ennek semmi köze ahhoz, h vállalható helyzetben kiállok magamért meg nem hagyom magam, mert ez alap.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 13:32:26

@kolbászoszsömle: Huuuuuuu, ezt most nem ertem, mit jelent, talan kicsit tul plasztikusan fogalmaztal.
En nem azert voltam "osztalyelso" (akkor meg igy hivtak, azt hiszem, bar az talan mast jelent) abban az idoben, mert az apukam...de nem is viselkedtem "alfagyerek" modjara.

Idet 2009.12.02. 13:37:07

@Ernoke: Van ebben valami, de akkor mindig a normálisak meneküljenek? Hová, a Holdra? Nem jó, mert oda is elpofátlankodnak, ha pénzük van. Össze kell fogni a szülőknek. Hosszú, nagy rábeszélés, macera, de szerintem ez az egyetlen megoldás. Például, 30 ember közli egyszerre az igazgató úrral, hogy máshová viszi a gyerekét... Mit tudom én, 30 embert nem lehet csak úgy kirúgni, megverni, 30 embernek már vannak kapcsolatai is, stb. Egyedül, úgy tényleg nincs esély. Ezek alapvetően gyávák, a félelemre építenek, és alapvetően ők is félnek, csak elfedi a nagy pofa.

malackarosszarc 2009.12.02. 13:39:33

@Krisztina: de ezt tanítja a Te gyerekednek is az, aki meg őt veri. Ez nem így megy. Ráadásul nem hiszem, hogy lenne egységes megoldás. És akkor nézzen mindneki bele a habtuszta lelkébe, és tegye fel a kezét az, aki soha nem csúfolt, nem alázott, nem vert meg senkit gyerek korában. Ez adok-kapok, erről is szól a gyerekkor. Engem is vertek meg és én is vertem meg másik gyereket. Értek sérülések is és mai napig vannak olyan dolgok, amikre nem emlékszem szívesen - ezeket nem lehet és nem szabad megúszni. És egyetértek nem kell ketrecharcost nevelni a gyerekből. A kérdés csak annyi, mikor kell és kinek és hogyan beavatkoznia.
És persze a legszívesebben én is kitekerném annak a vigyorgó kis takonypócnak a nyakát, aki fejbe vágta a fiamat a vödörrel - mert anyaként ez fáj és bizony tördelem a kezem, hogy mit is csináljak vele, miközben a lányom végigpofozza az összes nála nagyobb és erősebb fiút, na és vele mit csináljak, mert láthatóan az ő nyakát is ki akarja tekerni egy anya.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.02. 13:40:04

@Krisztina: Az alfa gyerek az, akinek szava van.
Az egy pozíció a gyerekek rangsorában, ő az aki elől félreállnak a folyosón, aki nem sétál egyedül az udvaron, aki az asztalon ül, és sosem támaszkodik a falnak.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.02. 13:40:10

@Idet: Vannak ilyen esetre intézmények, akik leveszik a terhet a szülő válláról! Konkrét eset miatt írtam, amit írtam, ahol addig vacilláltak a szülők, amíg öngyilkos nem lett az egyik megalázott gyerek!!!! Nem hőbörögni, cselekedni!

Ernoke 2009.12.02. 13:47:12

@Idet: az összefogás nem fog működni, mert 30-ból jó ha 5 szülő fog ilyen helyzetben kiállni ilyen módon. a többi vagy maga is alfaszülő, vagy érdekelt az alfaszülőnél, vagy jobban fél tőle annál, h kiálljon. vagy egyszerűen nem akarja azt csinálni, amit te, mert nem tetszik a pofád. tanár ismerőseim vannak hasonló problémákkal az iskolai erőszakkal kapcsolatban, nyilvánvaló esetben sem voltak képesek egyszer sem a szülők alapvető kommunikációra egymás között.
sajnos a normális embernek gyakran meg kell hátrálnia, ez van.

orient 2009.12.02. 13:53:03

@malackarosszarc: más 1-2 adok kapok és más valakinek a folyamatos szopatása hosszú időn keresztül. Ott azért már lehet kicsit mélyebb nyomokat fog hagyni mint hogy 1-2 szer összetűzött valakivel.

Ottopappa 2009.12.02. 13:53:14

@Serenick: Csatlakozom. Aki annó görény volt, vagy önző, verte a kissebbet, az ma szinte mind az ifjú baloldal, MSZP, vagy a megszűnő SZDSZ szimpatizánsa... Te idióta barom!

malackarosszarc 2009.12.02. 13:54:45

@orient: ez igaz. Én éppen azon tanakodtam, ha nem túl érthetően, hogy hol vannak ezek a határok

JeeDay · http://etelkep.blog.hu 2009.12.02. 13:56:37

@Krisztina: Te mit szólnál, hogy ha azzal jönne haza a gyereked, hogy egy bácsi nyakon ragadta az utcán és megfenyegette, mert piszkált valakit a suliban? Azonnal megkeresnéd, és kitaposnád a belét. Na ezt fogja csinálni veled a másik apuka. Ez így nem megoldás.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.02. 13:58:39

Egyébként a levél írója mit tett eddig? Szomorúan néz lánya szemébe és együtt sírnak, hogy nekik ezt adta az élet?
Mert ahogy látom mindenki mást is csak az izgat, hogy ki nem segítene, milyen parasztok az emberek, de a kézenfekvő megoldástól mindenki fél, mert túlélésre van berendezkedve.

Mezőbándi 2009.12.02. 13:59:10

Mindig menekülésről beszéltek, de nem feltétlenül kell ezt ilyen negatívan felfogni. Ha nagyon durva a helyzet, ha a tanárok/igazgató nem képesek ezt kezelni, ha a többi szülő sem képes kezelni, akkor az egy szar hely és kész. Mi a fenének kellene megpróbálni - ha törik, ha szakad - beilleszkedni egy szar helyre? Egy-két dolgot megpróbál az ember, de minek szakadjon meg a gyerek a "beilleszkedésben"? Keresni kell egy jobb helyet.

Garancia persze nincs arra, hogy ott nem lesznek hasonló dolgok, de azt majd akkor kell kezelni, hasonló fokozatossággal.

Az ember az élete során rengetegszer vált munkahelyet, nincs sehol előírva, hogy egy iskolában kell maradni 4-8-12 évet egyhuzamban. Ha már az "életre nevelünk", akkor ahhoz hozzá tartozik az is, hogy egy ember átlag 2-3 évente munkahelyet vált.

Az stabilitás iránti igényt pedig ugyanúgy kielégítheti a hobbi által vagy az egyházi közösségben szerzett haverok viszonylagos állandósága. Nem muszáj, hogy ezt az igényt pont egy kényszer által összesodródott emberhalmaz elégítse ki, akikkel egyébként az életkorán kívül talán nincs is sok közös vonása a gyerekünknek.

orient 2009.12.02. 13:59:21

igen, nálunk volt egy csóka középiskolában akit soha sem hagytak békén. Nem történt semmi mert szülők vidéken, tanárokat nem érdekelte meghát már voltunk 17 évesek. A vége az lett hogy a srácot meztelenül kikötözték az osztályterembe és leborotválták poénból majd otthagyták. Az is kis szívatásokkal indult aztán szerencsétlben biztos örök életre nyomott hagyott a szemétség. Azért mondom hogy igen jó meghatározni hol az a határ ami még csak helyi kisebb összetűzések és mi a rendszeres, durvuló szemét alázás aminek sokszor durva vége van mert senki sem szab határt a történteknek...

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 13:59:48

Akkor elmondom a masik apukanak, hogy miert ragadtam nyakon a gyereket es ha meg egyszer nem akar ilyen jelenetet,akkor nevelje meg a kolket. Utana elmennek latletet vetetni es feljelentenem. Megis inkabb nekem verjek be az orromat, minthogy a gyerekemet zaklassak eveken keresztul...

malackarosszarc 2009.12.02. 14:08:04

@Krisztina: vagyis ha a Te gyereked megveri Pötyikét, akinek az apja megveri ezért a Te gyerekedet, akkor ezek alapján azt mondod a gyerkednek: édes kisfiam/kislányom megérdemelted?????

orient 2009.12.02. 14:10:41

@Krisztina: kölköt verni mondjuk nem tanácsos. Nem megfelelő húzás.
Szülővel lerendezni épp ésszel És ha esetleg pattog és igen a gyereket ezután is nem hagyja békén majd az én gyerekem mert az jó hogy ilyen kis patkányom van...akkor azzal a szülővel esetleg más módszerekhez folyamodni. de gyereket ne bántsuk künyörgöm.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 14:12:30

Hat, az attol fugg, az en gyerekem mennyire verte meg a masikat es miert. Adott esetben, igen, azt mondom. Ilyen borotvalos szoriert nem hogy azt mondanam, megerdemelte, de meg az apjaval is iszonyuan megveretnem. Bar sosem kepzeltem, hogy ilyet fogok mondani, de nekem SOHA nem jutott eszembe, hogy akar ilyesmi is elofordulhat. Micsoda beteg dolog.
De hangsulyozom, ujra: en nem vernem meg az alfakolykot, csak elkapnam a grabancat (a nyakan a kabatot, ha ez nem volt vilagos) es elmagyaraznam neki, hogy artalmas lehet szamara, ha nem hagyja beken a lanyomat. Tehat szo nincs veresrol.

Ernoke 2009.12.02. 14:12:46

@Krisztina: alfaapuka pedig lefizeti a tanúkat, és börtönbe juttat hamis tanúzásért meg ilyesmiért. ne legyél már ennyire naiv... ha egy osztályfőnököt leváltatott az apuka, akkor veled szemben pláne bármit megtehet.

nem értem, miért elítélendő, ha valaki kilép egy olyan szituációból, amit nem tud megoldani és rossz neki. nem kellene ennyire félni a változásoktól. és egyáltalán nem törvényszerű, h ilyen mindenhol van. nyilván először meg kell próbálni a szülőkkel beszélni, a tanárokkal, stb., de ha jól értem, itt ez már megvolt és nem vezetett eredményre.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 14:13:37

Valamit felreertettetek. Nincs veres, csak fenyegeto 2 mondat.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 14:15:11

Valoszinuleg azert ilyen nagy a pofam, mert egyreszt meg sosem kerultem ilyen helyzetbe masreszt meg en nem az a kategoria vagyok, akit alfaapuka meg tud fenyegetni.

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 14:16:42

@Ernoke: nem elitelendo csak en nem tartom megoldasnak. Mindig lesz valami problema az uj helyen is es mindenhonnan nem lehet elmenekulni. Aztan meg van munkahely, baratok, stb. amit nem minidg lehet felrugnui egy iskolai konfliktus miatt.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.02. 14:18:51

@Krisztina: Szerintem, ha az én gyerekemhez (ruhájához) hozzányúlnál, a csillagos égen sem találnál magadnak nyughelyet, akármit is csinált a fiam/lányom.
Megfenyegetni más gyerekét rossz ómen.
Bazeg, rád verném, hogy azokat a fényképeket akartad, amik a telefonján voltak, és te adtad a megbízást azok készítésére.

Morgue 2009.12.02. 14:18:56

@Tarkin kormányzó: egy lófaszt kaptál te a seggedbe nem kékvérű nevelést, barom xD majd egykis csesztetésért mindenki pisztolyal megy rendezkedni...

Krisztina (törölt) 2009.12.02. 14:23:11

@kolbászoszsömle:
"akármit is csinált a fiam/lányom" Na ezzel az ertekrenddel van a baj, ezert nem szeretlek. A szemetseg az szemetseg akkor is ha az en gyerekem csinalja, amit ki kell irtani belole.
Most viszont elkoszonok, megyek dolgozni. Jo lenne tudni, mi lesz a vegkifejlet.

steaksauce 2009.12.02. 14:27:04

Sajnos nagyon kevés az olyan tanár, aki ezt képes felfogni.. Emlékszem, nálunk általánosban egyszer bejött a suliba pár kisebbségi 14-17év körüli ficsúr, kihoztak egy ~13 éves srácot az osztályból a folyosóra és jól megverték vmiért... Miután elmentek, a tanárnéni szépen kiosont a szemközti WC-ből. Sajnos a legtöbb tanár ilyen.

orient 2009.12.02. 14:27:30

@Krisztina: hát szülőt azért én is keményen fenyíteném durva esetekben ha nem tenne semmit az ügyért. Ebben eggyetértünk. Borotválos szori durva. Az kiverte a biztosítékot sokaknál aztán már többen védtük a gyereket és kiáltunk mellette mert azon sokan leakadtak mekkora szemétség.
Azonban 1. neki biztos egy életre szoló nyom maradt az életében.
2. Ez több mint 10 éve volt és akkor még skunkban volt jóérzés hogy kiálljunk valaki mellett ilyen helyzetben. Manapság lehet jót röhögne rejta a többi gyerek is anélkül hogy segítenének.

harcica 2009.12.02. 14:28:23

Tudjátok... valamiért az jutott eszembe a sok jótanács olvastán, hogy mindenkinél van egy erősebb. Vagyis az erőszakot nem találom jó megoldásnak... Talán a ravaszság a célravezetőbb...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.02. 14:32:52

Tipikus esete ez a blog annak, amikor a gyerekek fölött egymásnak ugranak a szülők és amíg a lurkók megkéselik egymást, felakasztják magukat, addig a szülők egymás mellét böködik fenyegetően a mutatóujjukkal, akik meg gyávák konfliktusba keveredni, a fal mellett pusmognak, hogy kinek a kurva anyját :-(

Ernoke 2009.12.02. 14:34:25

@Krisztina: nem igaz, h ilyen problémák mindenhol vannak.

kinoxalin 2009.12.02. 14:45:47

@orient: az a baj, hogy nem minden 9-10 éves gyerek tud így hozzá állni a dolgokhoz. Csak azt látja szerencsétlen, hogy mindenki basztatja, ráadásul egy rajta kívülálló ok miatt, mert ugye a szülők miatt nem nézheti ugyanazt, mint a többi gyerek, vagy a szülők miatt nincs új telefonja, stb...
Elkeserítő állapotok vannak, egyre kisebb gyerekek egyre tirpákabbak, és egyre hamarabb számít a mindent átható pénz...

Meastick_1 2009.12.02. 14:49:01

Sajnos én is ebben a helyzetben voltam a 12 éves lányommal. Aki elég magának való. Nincs kint a melle, a köldöke, ezért állandóan szívatják az általatok "alfának" titulált kis vízfejű ribancok. Tavaly mindenáron másik suliba akart menni. Én azt tanácsoltam neki, hogy tanuljon meg viccesen beszólni, visszaszólni úgy, hogy a többiek mindenképp nevessenek. Egy idő után a libák nem mernek szólni,. mert a többség a végén rajtuk röhög majd. (Az akkora paraszt vagy, mint... féle beszólásokra gondolok, amin igazából nem tudsz nem vigyorogni). Elég jól bejött neki. Aztán elment az osztálykirándulásra főzni. Megfigyeltem hogy viselkedik a gyerekem, ebben a közösségben, mi az ami irritálhatja a többit, és tanácsokat adtam neki, mit tegyen másként anélkül, hogy az egyéniségét feladná. Szeptember óta vannak barátai az osztályban. Fiúk is lányok is, sőt kilencedik-esek is felfigyeltek a dumájára, azóta ők is keresik a társaságát, ettől meg az osztálytársai teljesen lehidaltak. Próbáld meg megfigyelni a lánykát a többiek között, mert lehet hogy van benne valami, ami miatt kissé esetlenebbnek tűnik a többinél, és kiveri a biztosítékot. Persze, ha ilyen nincs, el kell vinni a suliból. Én is megtettem volna, ha nem oldódik meg a probléma. Bár az amúgy is elég veszélyes korosztály a 7.-8. osztály. Szerintem a pedagógusok is megerősíthetik hogy mindíg ezekkel van a legtöbb gáz...

Meastick_1 2009.12.02. 14:51:31

Aztán elmentEM az osztálykirándulásra főzni. Bocsi!

orient 2009.12.02. 14:55:44

@kinoxalin: találni kell egy jó példaképet a gyereknek. Ha lehet a családon belül pl. szülők vagányok és jó fejek anélkül hogy fitoktatnák az anyagiakat, vagy ha nem megy akkor egy korban passzoló valakit aki menőnek,jó fejnek tűnik jó értelemben a külső hülyeségek nélkül is. Ha ez megvan elkaphatja a gyerek a feelinget hogy lehetek menő pl. drága cuccok nélkül is azért mert jó fej vagyok mint ember, nem pedig mert megtudok venni drága dolgokat. Nem könnyű tudom de lehetséges.

Mária 2009.12.02. 15:06:38

@Rejtett a Szám:

"A nevelt lányomat pofozgató kisfiú nyakát(!) elkaptam a buszmegállóban
és közöltem vele, hogy az EGÉSZ CSALÁDJÁT KINYÍROM, ha még egyszer előfordul!!"

Rábasztál volna, ha a gyerek nem vesz komolyan... TÉNYLEG ki kellett volna nyírnod az egész családot.

kuki123 2009.12.02. 15:24:09

a poszt író megválaszolt a kérdést:
zülői értekezleten ráborítani az asztalt az érintett szülőkre és az inkompetens tanárokra? Az iskolaszéken panaszt tenni? Befenyíteni a gonosz gyerekeket és szüleiket?
A helyi médiában feltárni az iskolában folyó gusztustalanságokat?

ENNYI MA AKI NEM CSAP AZ ASZTALRA AZT ELNYOMJÁK

Art Mooney 2009.12.02. 15:24:18

ez a komment el fog süllyedni, amit sajnálok, de mit lehet tenni...

szóval, a helyzet érdekes, játékelméleti helyzet:
1. a gyerekek és szülők egy része becsületesen, emberi értékek tiszteletben tartásával él
2. a gyerekek és szülők egy része becstelenül, az emberi értékeket leszarva él, kihasználva és lerabolva amit csak lehet

ha ezeket egy országba zárjuk, belátható, h ha a 2-es csoport mérete elér egy akár elég kicsi méretet, felül fog kerekedni az erőszakkal, amire az 1-es csoportnak nincs válasza.

mondanom se kell, a 2-es csoport válasza az esetre fixen az áldozat hibáztatása: "miért nem védte meg magát", "nevelje a szülő keménységre", na meg a mai bkv-s átveréses sztorinál a "az áldozat tehet az esetről, miért nem figyel a delikvens minden pillanatban h épp átverik-e"...

megjegyzem, az 1-es csoportnak előbb-utóbb ebből elege lesz, aztán lehet ajvékolni h "megverték/megölték a gyerekemet, pedig csak éveken keresztül terrorizálta a trsait.. brühühű.. miért nem hagyta magát az áldozat, ahogy egy áldozatnak viselkednie kell? micsoda dolog az h visszavág a terrorra reagálva?"

gyomorforgató. undorító.

Mária 2009.12.02. 15:29:00

@volánrulz:

Miből gondolod, hogy bármelyik vidéki "helyi média" rárepülne a témára és jól kicikizné az iskolát alfaapukával, alfagyerekkel együtt???

Te tényleg a Holdon élsz? És mi előlmenekültél oda?

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.12.02. 15:38:04

@espadazo: Mint a poszt írója hadd ajánljam figyelmedbe eddigi hozzászólásaimat, amikből kiderül, hogy már tettünk apróbb lépéseket - igaz, ezek a gyerek lelki önvédelmére irányulnak elsősorban.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.12.02. 15:56:09

@Krisztina: Nekem meg azzal, hogy valaki úgy gondolja, hogy más gyerekét fenyegetheti, megfélemlítheti _bármilyen_ indokkal...

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.02. 16:34:51

Ha a tanárok is látják mi megy a gyerekek között, és szemet hunynak, akkor nem sok mindent tehetsz, maximum átírathatod másik iskolába! Vagy ha több gyerekkel is ez a helyzet, akkor a szülőknek kellene összefogni, és valamilyen módon a renitens kislányok szüleivel leülni, és megbeszélni a dolgot!

Vágási Feri 2009.12.02. 21:54:42

Véleményem szerint itt az első számú felelős a tanár lehet, ha ő a gyerek zaklatásáról tudva, kötelessége teljesítését elmulasztva, csendesen asszisztált a gyerek kicsinálásához.

Igazából egy normális jogrendben kiskorú veszélyeztetése miatt egy ilyen tanárnak büntetőeljárásban kellene magyarázkodnia (tudott-e arról, mi történik az osztályban és ha igen, akkor kötelességszegése veszélyeztette-e a gyerek fejlődését stb), ha pedig megállapítást nyerne, hogy a tanár a zaklatásról és a gyerek fejlődésére leselkedő veszélről tudván nem avatkozott be a zaklatásba, akkor őt el kellene ítélni és a foglalkozásától eltiltani.

Mármint egy normális jogrendben, úgy értem.

emiljuzso 2009.12.03. 04:12:52

Valaki azt írta: nyomás alatt nő a gyerek. Ez igaz is, de a tárgyalt esetben jókora trágyakupac nehezedik a leánykára, s ez nem igazán kedvez a jellemfejlődésének.
Az én hajdani gimnáziumomnak ez volt a jelmondata: Crescit sub pondere palma! És terheltek bennünket rendesen: értelmes, okos feladatokkal, hatalmas erkölcsi elvárásokkal. Abban az állami (régebben egyházi) iskolában ez volt a divat.
Persze azóta eltelt egy kevés (?) idő, de ez nem magyarázat arra, hogy ilyen előfordulhat, s hogy ezt tehetetlenül kell néznie a szülőnek. Hab a tortán, hogy egyházi iskoláról van szó. Ez a tény nagyon megnehezíti a szülő helyzetét. Nem tudom elképzelni, hogy ez az iskola felvállalná a probléma megoldását, hisz keresztényi "szeretet" és erkölcs mentén működő intézmények olyan öntömjénezést folytatnak, hogy az elképesztő. Probléma van? Hamar söpörjük a szőnyeg alá! Ami nem derül ki, ami nem látszik, az nincs!
Kedves Bukott Rockzenész! Menekítsd ki a leánykát ebből a fertőből, mert ha borítasz, keservesen megbánod. És ne áltasd magad azzal, hogy otthon kompenzálhatod az őt ért sérelmeket.

Rejtett a Szám 2009.12.03. 14:36:57

@Mária: A fenét. Csak jól kell blöffölni, mint a pókerben.

mindennév 2009.12.03. 17:42:43

kedves mindenki, egy gondolat 18 év alattiakról erotikus fotók készítése Bűncselekmény,14 alatt meg pedofília, a saját mellét sem fotózhatja le nemhogy másét, a bizonyíték a telefonon van. szerintem felesleges azon gondolkodni hogy van e már melle vagy az mekkora mert nem lényeg, és ez a blog nem erről szól. szerintem fel kéne jelenteni azt a gyereket aki ilyet csinál a rendőrség meg majd intézi, hogy a tanár vagy a szülő felelőssége-e vagy a gyereket kell büntetni, javaslat gy tegyél feljelentést hogy erotikus képeket készítenek egy iskolában egymásról, erre úgyis ráharapnak és talán tesznek valamit sziasztok

gavotte 2009.12.05. 13:37:02

Megdöbbentő!Állítólag értelmiségi hozzászóló személyek. Erőszakot, erőszakkal megoldani? Hova vezet ez? Önök okosak? Akkor használják a fejecskéjüket és onnan oldják már meg a dolgot!!!!!!!Mélyebb kérdésekbe már bele sem megyek. Ez az erőszak, amit itt generálnak. A lányka esete meg nem iskolán belüli erőszak. Ez egy szokványos társadalmi konfliktus, ami az egész életet követi. Szép mintát adnak megoldásként! Üsd le, vágd pofán... A Bibliában hogy is volt ez? Az is okosabb megoldás, mint ez az eszetlen, töménytelen agresszió, ami itt árad!!!!

prof. med.univ. doktor 2009.12.06. 13:10:27

Mondom. Ajánlott levelet írni az iskola igazgatójának, mert arra válaszolnia kell 30 napon belül, iktatniuk kell, tehát nem letagadható. Levélben elsorolni a panaszokat, mielőbbi megoldást kérni. Ha nem érkezik kielégítő válasz vagy a probléma nem szűnik meg, sajtóhoz fordulni. De: előtte fogadóórát kérni az int. vezetőjétől, ájtatosan a Bibliára hivatkozni és éreztetni, hogy púder dumával itt már nem megy semmire és ha nem képes uralni a helyzetet, akkor jönnek a fent leírt lépések.
Tanárként nem szeretném, ha ilyen helyzetbe kerülnék, de szülőként átéltem ennél rosszabbat is. Gyerek iskolán belül osztályt váltott, bejött.

Alma Piros 2014.07.24. 21:34:09

Ráismertem az intézményre, de az ország bármelyik szegletében előfordulhatott volna hasonló eset.Szülő vagyok és pedagógus.A fiamat majdnem megnyomorították, mert mi is azt gondoltuk, hogy:szólunk az osztályfőnöknek(kollégám volt!), az igazgatónak , a folyosón ügyelőknek,kisfiam, kerüld el őket, maradj az erősebb társaid mellett...a gyereket kétszer műtötték, mi marhák meg nem csináltunk nagy balhét, mert az alfasöpredék és nemzői gárdája, asszisztálva a vezetéssel és a "kollégákkal" szinte teljesen szemet hunyt.Én ki lettem rúgva, pedig de kár, hogy nem balhéztunk így utólag.Természetesen a fiunk másik iskolába került, átírattuk 4.-ben,és igenis menekülni kellett volna az első perctől fogva, mert ezekkel a barmokkal nem lehet szembeszállni.Ha lenne befolyásos rokon vagy barát, akkor nem mertek volna szórakozni velünk.Szóval szégyen a futás,de hasznos.Legközelebb nem lesz, mert országos gyermekvédelmi megfigyelőt kérünk az esetleges másik agyhiányos bandához,és magasról leszarom az iskola érdekeit, a gyerek a legfontosabb.Egyébként ezek a kis állatok most mennek 5. osztályba, a módszereik durvulnak,csak remélni merem, hogy nem lesz halálos kimenetele egyik balhénak a végén.A "kollégák" pedig mélyen szégyelljék magukat, ha bármilyen agressziót elnéznek a diákok között bármelyik iskolában,ezért is utálják a pedagógusokat sokan.....Arra egyikük se gondol, hogy fegyelmivel távolítják el a gondatlan pedagógust,aki nem figyelt, ügyelt megfelelően a rábízott gyerekekre.Nálam ez soha nem fordulhatott elő, igaz el is fáradok , nem a folyosón pletyizek másokkal!

A mindenkori tanácsom, hogy a bántalmazott gyerek egy rövid ideig tűrjön, hátha beválik a levegőnek nézem, le vannak ejtve stílus, csak sajnos látom, hogy az agresszív agresszív marad, ha a felmenői befolyásosak-nem lehet megfélemlíteni,hatni rá.Átíratni a bántalmazott gyereket,és bízni a jobb közösség megtalálásában.(Nekünk szerencsénk volt.)

Csak azt kívánom,a mindenkori agresszor apja-anyja kapja vissza kamatostul a nem nevelésének minden rothadó gyümölcsét,tudja meg, milyen a leszármazottja, mivé vált az ő gondos idomítása alatt .

IgazságotMindenkinek 2016.10.05. 22:15:08

A gyerekeket senki sem védi meg az iskolában. A tanárok frusztráltak és bántják a gyerekeket, örülnek ha szenvedni látják őket
Blogomon bemutatok néhány esetet amelyekben a tanárok bántalmazzák a gyerekeket
tanarokbunei.blog.hu

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2016.10.05. 23:29:30

@orient:
Nem kellene ilyen naivnak/idealistanak lenne, sajnos vannak akik meg azon a primitiv szinten vannak (mindegy hogy gyerek v. felnött), hogy csak a fenyegetesböl, eröszakbol ertenek.
Ott a szep szoval, rabeszelessel semmire nem megy, mert csak a gyengeseg, meghunyaszkodas jelekent ertelmezik, es meg csak megerösitve erzik magukat, hogy bizony jo hogy agressziv taho vagyok, es erövel, hatalommal terrorizalok masokat.
Az mas kerdes hogy nem jo omen nyiltan szembeszallni ilyen orbanista alfaapukakkal es csemeteikkel, mert minden befolyast bevetve meg a TEK-et is radküldeti :(
Sajnos vannak helyzetek amikor jobbb a bekesseg mint az igazsag, es ott kell hagyni az intezmenyt- esetleg akinek ebböl elege van, es nem ennyire jambor hogy tartsd oda a bal orcadat ha a jobbat megütöttek, az megveri, megvereti az alfacsemetet es/vagy apukajat, nyilvan ugy hogy ne tudjak ki volt, csak viselkedesvaltoztatas hasznossagara figyelmezteti öket- de szvsz. ez filmekbe valo ötlet.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.