99

A szülő dönt a tanár sorsáról?

Ellenőrző , 2009.11.19. 08:00

A szülők pályalkalmassági vizsgálatot szeretnének bevezettetni a gyermekekre veszélyes pedagógusok kiszűrésére, amit Pixie levelében legalábbis véleményesnek gondol. Kit érintene ez a vizsgálat és milyen következménye lenne? Amíg ezek a kérdések tisztázatlanok, addig csak a pedagógusok frusztrációját növeli az ötlet felvetése is.

Kedves Ellenőrző!

Újabb korszakalkotó ötlete született a Szülői Érdekvédő Egyesületnek, amellyel tovább mélyíthetnék a tanárok és szülők közötti egyébként is egyre mélyebb árkot. Pályaalkalmassági engedélyhez kötnék a pedagógusi hivatást, hogy kiszűrjék a gyermekekre veszélyes pedagógusokat.

Nem teljesen világos az elképzelésük, nem tudni egyelőre, hogy kik is az érintettek, csak a tanárok, vagy az oktatási szféra összes szereplője, akivel a gyerek tanulmányai során kapcsolatba kerül, ad absurdum a konyhás néni, hiszen nem mindegy, hogy mennyit szed a gyereknek,  illetve elég kedvesen kíván-e neki jó étvágyat!

Az ötlet egyébként nagyon jó, a kivitelezése talán nehézkes, hiszen, nem egyértlemű, hogy mikor kellene ezt a vizsgát letenniük a pedagógusoknak -mellesleg a tanári képesítő vizsga is ezt a célt szolgálja-, már a felsőoktatási intézménybe való jelenkezésnél, a tanulmányaik befejezésekor, vagy már tanítás közben, mondjuk 5 évenként? Mindegyiknek megvan a maga előnye, segíthet kiszűrni a pályára alkalmatlan embereket, bár óhatatlanul áldozatul esnének a pályára maximálisan alkalmas, de éppen például magánéleti válságban szenvedő pedagógusok is.

Ez az ötlet nem sokat segít a tanári önbecsülés helyreállításában, az megtépázott renoménk visszaszerzésében. Talán nem szerencsés a szülőknek ilyen szinten beavatkozni a tanárok szelektálásába, már azzal is csökkentenék a veszélyes pedagógusok számát, ha nem merülnének le a tanárok energiatartalékai aközben, hogy az otthonról hozott problémákat simogatják ki a gyerekből.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenorzo.blog.hu/api/trackback/id/tr771485758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 08:09:04

Én,mint pedagógus, egyetértek ezzel. Egy feltétellel: a szülő hozza a szülői alkalmasságáról szóló igazolást.

Riesengrosse Gummischlange 2009.11.19. 09:36:25

Engem, mint szülőt, és még csak véletlenül sem pedagógust, az is érdekel, hogyan képzelik ezt a vizsgát, és legfőképpen kik vizsgáztatnának? Azok a szülők, akik szerint a tanár kiszolgáló személyzet az iskolában? Vagy azok, akik szerint normális és megengedhető a tanárokkal, tanítókkal minősíthetetlen hangnemben beszélni a gyerekek előtt? Netán azok, akik szerint a tanárok, tanítók kérései ab ovo ignorálandóak? Esetleg azok, akik szerint a gyereküknek csak jogaik vannak, de kötelességük nincs, akik szerint, ha a 8-10 éves beszól a tanítójának az teljesen ok?

jewel79bp 2009.11.19. 09:41:51

Kíváncsi lennék, melyik tanárt tartanák alkalmatlannak: aki mondjuk elégtelent ad egy elégtelen feleletért, esetleg aki nem hagyja, hogy a diák visszabeszéljen az órán?...

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.11.19. 09:47:24

Vannak szigorú tanárok, s előfordulnak bunkók is. Attól még leadják az anyagot, s legalább ilyen embertípusokat is megismer a kölök. Ha valaki tényleg totálisan alkalmatlan, azt kidobja magából a rendszer magától is, gondolom.
A legnagyobb probléma még mindig az, hogy az órák dög unalmasak ;P

gorillka 2009.11.19. 09:47:52

Hasonló "alkalmassági" vizsgát tartanék szükségesnek minden olyan pályán, ahol emberekkel foglalkoznak (orvos, szociális munkás stb.). Érdemes lenne már az egyetemi "felvételin" megcsinálni.
Más személyiség jellemzők szükségesek egy háziorvosnak, mint egy kutató orvosnak. De mindkettőre szükség van.
Ugyanezért nem tartanám gáznak a pedagógus pályán sem. Írhat valaki jó tankönyvet, de nincs érzéke a gyerekekhez.
Bár én x évenként 1 év "feltöltődési szünetet" is indokoltnak tartanék.
Nem kell személyes sértésnek venni egy ilyen alkalmassági vizsgát. Hányan jönnek rá az egyetem végére, hogy a hátuk közepére nem kívánják a tanítást, mert nem tudnak mit kezdeni egy osztálynyi gyerekkel?
Az pedig, hogy az iskolai konyhás néni odalöki a 8 éves gyereknek a kaját, hogy ez van és közben pl. a rántotthúst a kedvenceknek tartogatja, nem feltétlen sorolom a normális kategóriába. Bár ez más lapra tartozik.

Afi 2009.11.19. 09:53:57

Ezt a baromságot. Egyébkénk azt veszem észre hogy a 8-10éves gyerekeket a nagytudású szülők magyarázzák bele, hogy ehhez+ehhez jogod van. Nekünk anno szakközépbe kemény tanáraink voltak.
Pofáztál órán: kész a leckéd? nincs 1-es, felszerelésed itt van? nincs 1-es, akkor felesz! nem készültél? 1-es és igazuk volt. És mindki készült és kuss volt.
Ezeket vissza kéne hozni, meg rendbe tenni az okatatási rendszert mert ez a mostni egy szar.

Kreta 2009.11.19. 09:54:38

Az normális tanár aki büszke arra hogy ma már 30 egyest kiosztott?
Ki hullana a férgese, ha meg lenne fizetve/becsülve a szakma, de így csak vicc az egész.

2009.11.19. 09:54:50

A jelenlegi viszonyok között egyes rétegekhez tartozó szülőnek kéne arról igazolást hoznia, hogy Lalika nem jelent veszélyt a tanár nénire nézve...

slaci89 2009.11.19. 09:54:58

Nekem például szolid elképzelésem van a rossz tanárról. Gimis osztályfőnökömet kifejezetten rühelltem és csodálkoztam hogy miért foglalkozik ez a f@sz gyerekekkel...
Nem is a tanításával volt gond mert azt a részét elvégezte, de a nevelés szóról életében nem hallott még. Ha bárkinek problémája volt velünk ő meg se kérdezte hogy mi volt a gond, esetleg beszélni róla a gyerekkel, csak szó nélkül bevágta az intőt és mondta hogy őt nem érdekli mi volt az oka, van még x húzásom, utána az igazgató foglalkozik majd a hülyeségeimmel. Ha valaki nem gondolna bele, hogy ez mennyi visszaélésre ad lehetőséget: kb 3-4 intőt kaptam évente azért, mert órán jó kedvem volt és nevetgéltem a padtársakkal, viszont közben odafigyeltem az órára (már az is röhely, hogy nevetgélésért elveszik az ellenőrzőt, de hogy utána még az se érdekel senkit hogy odafigyeltem). Ő nem pedagógus volt, hanem egy óraadó tanár, nem több. Na az ilyen kretének kiszűrését igencsak megköszönném jövőbeli gyermekeim iskoláztatásának idejére. Engem normális mivoltomnak köszönhetően jó irányba befolyásolt az ofőm, mert nem akartam akkora seggfej lenni, mint ő, szóval megint más hibájából tanultam, másokba meg lehet hogy ő nevelte bele ezt a "bekaphatod, nem érdekel" hozzáállást...

gorillka 2009.11.19. 09:56:55

@Krajcs: A mi sulinkban van egy tanár, volt egy elég problémás osztálya (tikkelt a tanár a végére), utána az új osztályban gondot okozott a tanár hozzáállása. Szerintem egy év szünet jót tett volna mindenkinek.

ibanez 2009.11.19. 10:01:45

slaci89: te az idióta nevetgéléseddel 20-30, nálad értelmesebb és többre hivatott osztálytársad tanulását zavartad folyamatosan. én még a gimiből is kibasztalak volna, nem voltál oda való.

wilburwalsh 2009.11.19. 10:02:19

Alapvetően otthon dől el minden. (a tanárok tisztelete, előre köszönés, bunkóságra való hajlam, lustaság, bármi)
A szülők manapság a szakmai munkába is erőteljesen beleszólnak. Pár hete történt, hogy egy angol szódolgozat után felháborodva rontott be egy anyuka a terembe, hogy mégis hogy képzelem én azt, hogy nem fogadom el, ha a gyerek úgy írja le a szót, ahogy ejtjük??? (pl. night helyett nájt) Egy írásbeli számonkérés esetén csupán a helyesírást értékelem-válaszoltam. Nem értette meg.
Mindazonáltal a szűrésre tényleg szükség lenne, egy alkalmatlan pedagógus sok mindent elronthat a gyerek tanulmányi előremenetelében.

jövő 2009.11.19. 10:05:03

"bár óhatatlanul áldozatul esnének a pályára maximálisan alkalmas, de éppen például magánéleti válságban szenvedő pedagógusok is."
Aha, épp egy ilyen darab kínzott éveken keresztűl az általános iskolában osztályfőnökként, mint utóbb (18 évvel később) kiderült, csak azért, mert anyám emlékeztette őt arra a nőre, akivel a férje csúnyán megcsalta. Ha éveken keresztűl nem foglalkozom a gyerekkori problémáimmal, akkor a mai napig abban a hitben lennék, hogy én rossz vagyok, és alkalmatlan mindenre. IGEN, LEGYEN SOKKAL NEHEZEBB TANÁRNAK LENNI! Közvetve ők csinálják a jövőt. Ők alakítják a friss, zsenge lelkünket a szülőkkel karőltve. Az egyik leg elismertebb hivatásnak kéne lennie, ahova a legnehezebb bejutni, nem pedig fordítva. Ha máshova nem veszik föl, akkor elmegy tanárnak, amit utál, és nem ért hozzá. Aztán mi meg csodálkozunk, hogy tanulmányi éveink alatt meg tudjuk számolni egy kezünkön azoknak a tanároknak a számát, akikre azt merjük mondani, hogy igazi pedagógus volt. Persze ne a szülő döntse el, mert ők meg ahhoz nem értenek általában.

Írókéz 2009.11.19. 10:09:55

wilburwalsh!
Ezt most nem mondod komolyan, hogy a drága szülő ezt kérdezte?! És nem rögöhted el magad? LOL

gorillka 2009.11.19. 10:11:19

@wilburwalsh: Igazad van. Nálunk hozta a gyerek a latin dolgozatot (4-es lett). Két hibája volt, az egyik tényleg elírás, a másik ronda írás miatt. pampogott a gyerek, hogy beszéljek a tanárral, mert a Berci anyja is (aki szintén tanár) bement és ötös lett a Berci dolgozata. Minden gyerek hallhatta, ahogy anyuka a folyosón megmosta a tanár fejét "így hogy lesz iskolaelső a Berci, ha négyest adsz?". :-) Szép, ugye?
Én nem vagyok pedagógus. Mondtam is a gyereknek, legközelebb szebben írj! És nem mentem be.
De amikor az elsős gyerek írni tanult és szeptemberben a házi feladatra azt írta a tanár, hogy pocsék munka, és a gyerek azt mondta, hogy "Pocsék vagyok, X.Y. bácsi is mondta", akkor bementem.

wilburwalsh 2009.11.19. 10:13:08

@Írókéz: Nem, mert a döbbenettől először csak visszakérdeztem, hogy "Hogyan tetszik mondani?" Aztán óvatosan kezdtem magyarázni a lényeget, de a szeme üveges volt, és látszott, hogy már az én mondandóm alatt azon agyal, hogy még mit és hogyan vág a fejemhez. 11 éve tanítok, de ilyen probléma még nem merült fel.:)

wilburwalsh 2009.11.19. 10:15:53

@gorillka: Akkor XY bácsi egy kretén. Szűrésre alkalmas.:D

semmi semmi 2009.11.19. 10:18:16

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu:
fordítva ülsz a lovon
én csináltam a gyereket, én fizetem az iskolát, ha én nem vagyok, mehetnél rendőrnek vagy börtönőrnek, ha már mindenáron vmi erőszakszervezethez szeretnél tartozni

takaroska 2009.11.19. 10:19:19

@Krajcs: "Ha valaki tényleg totálisan alkalmatlan, azt kidobja magából a rendszer magától is, gondolom."
Úgy tűnik rosszul gondolod. A rendszerbe nincs beépítve az alkalmasság vizsgálata. Tudomásom szerint csak az üzemorvosi vizsgálatot végző orvos adhat papírt arról, hogy nem alkalmas a tanár munkavégzésre - mint munkavállaló.. Kompetenciákat persze nem vizsgál, max. a vérnyomást méri meg, meg megkérdi van-e panasz.

Igen, jó lenne kirakni a nem tanárnak valókat az iskolákból, de mivel a munkaerőpiaci helyzet olyan amilyen, a közeljövőben ez nem várható.

scsaba1 2009.11.19. 10:20:51

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu:

Huh, miközben olvastam a postot, pont ez jutott nekem is eszembe. Nem vagyok pedagógus, de 6-7 éves korig a gyerekre elsősorban a szülői házban ért hatások hatnak. Az első osztályos tanító már félig-meddig "kész" anyaggal dolgozik.

Estig tudnám sorolni a hülyeszülő-eseteket a tágabb ismerettségi körömből, kezdve a szélsőséges veganáci szülőtől, aki semilyen állati eredetű ételt nem adott a csecsemőkorú gyerekének; egészen a kvázi értelmi fogyatékosig, aki egy vitaminkoncentrátumból a napi 1 csepp helyett, napi 10 cseppet adott...

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.11.19. 10:21:32

Mindkét oldal érvelését meg tudom érteni, mégis az alkalmassági vizsga mellet teszem le a voksomat, méghozzá 2 egyszerű és nagyon szubjektív oknál fogva:

1.: Az általam emberként és nem tanárként megismert pedagógusok 10-20%-a teljesen beszűkült, és képtelen a saját tantárgyán kívül máshoz érdemileg hozzászólni. Lehet, hogy tantárgyát megfelelően ismeri, de szakbarbár, aki alkalmatlan arra, hogy megértse a tanuló problémáit, és a képzés során ezt figyelembe vegye.

2.: Jelenleg olyanok is tanárként dolgoznak, akik kizárólag saját eltorzult lelkük szadizmusát élik ki, érdemi oktatás helyett.
Mivel saját családtagom volt a szenvedő alany, minden bizonnyal elfogult vagyok: Matematika tanár (az egyébként le nem adott, de különórák miatt) megfelelő szinten ismert tananyag 3. sikertelen vizsgája után mosolyogva közli: "Maga nem fog levizsgázni ameddig én itt vagyok!" Mit lehet ilyenkor tenni? Balhét rendezni? Azzal csak magának árt, ha pedig elég erős a tanár hátszele, akár minden egyéb óráján is elkaszálhatják, így kénytelen volt az összes lehetőséget végigjárni, megfizetni, és a tudásához nem mérhető, megalázó elégségessel vizsgázni.
Nekem ez az egy is elég indok, hogy komoly pszichológiai és pályaalkalmassági vizsgálatot javasoljak minden tanárnak.

scsaba1 2009.11.19. 10:25:50

@Afi:

Arról nem is beszélve, hogy gimnáziumomban egy-két kirívóan nagy fegyelemsértés után egyből a fegyelmi bizottság előtt találta magát a diák, és kivágták, mint azt a bizonyos macskát. Mehetett a balettba ugrálni...:) Nem az iskola meg egy egész osztály idomult egy-két hülyéhez...

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 10:27:04

@semmi semmi: Mi van?! Ha te csináltad a gyereket,akkor te bármit megtehetsz,nevelheted bármivé, meg azt is megteheted,hogy nem neveled semmivé, majd én? Szerintem te képviselsz vmi. erőszakszervezetet ezzel a hozzászólással.

borzimorzi 2009.11.19. 10:27:09

A javaslattevők nyitott kapukat döngetnek. Tudtommal minden iskolában van szülői munkaközösség, és sok helyütt iskolaszék is. Sőt, ma már sok iskola számára létkérdés az is, hogy a sulit támogató alapítványba dőljön a lé a szülőktől. Az alapítványnak is van kuratóriuma, dugig szülőkkel. Ezekben a testületekben a szülők kedvükre kikritizálhatják gyermekeik tanárait, és ha egy igazgató mindhárom ilyen grémiumtól azt hallja, hogy XY tanár viselkedése tűrhetetlen, akkor ki fogja rúgni XY tanárt. Ez így van jól.

Arra viszont nem kéne jogot adni az IQ nuku Benőke anyukájának, hogy kirúgassa a matektanárt, csak mert nem ad ötöst Benőkének. Ugyanígy ne legyen joga Pistike apukájának se kirúgatni a franciatanárnőt, csak mert az nem akart vele franciázni. És sorolhatnám.

Mellesleg ilyen tanári fizuk és neveletlen, agyonkényeztetett plusz a tetejébe fegyelmezhetetlen kölkök tömkelege mellett az a szerencse, hogy egyáltalán van még, aki bemegy órát tartani.

Csót:
b

gorillka 2009.11.19. 10:28:09

@wilburwalsh: Nem vagyok ilyen szigorú, lehet hogy fáradt. Egy gyerekmentes év, szakmai továbbképzéssel lehet, hogy csodát tudna művelni.

Írókéz 2009.11.19. 10:28:49

Így szülőként és tanárként mindkét oldal véleményét meg tudom érteni. Mielőtt eldurvulna a helyzet, csak annyit jegyeznék meg, hogy a tanári és a szülői oldalról is vannak kretének, sok példát tudnék felhozni.
A cél az, hogy a szülő és a tanár együttműködjön a gyerek érdekében. Meg kellene érteni, hogy a szülő és a tanár nem ellenség. Vagy legalábbis nem kellene, hogy az legyen...

hegylako01 2009.11.19. 10:30:01

Az USA-ban nem erre van a tanfelügyelő rendszer? Az biztos, hogy vannak megélhetési tanárok akik nem alkalmasak a tanításra.
Szerintem a szülők kezdnek kicsit elszállni maguktól.Régen ha én kaptam egy intőt akkor nem az volt, hogy majd bemegyünk, mert mi azt jobban tudjuk. Még otthon is megkaptam érte a magamét.

De amíg a tanárok nem tudnak fegyelmezni az órán (mivel nincs hozzá megfelelő eszközük), addig az ellenőrizgetés baromság.

wilburwalsh 2009.11.19. 10:30:58

@maxt: vili, szerintem is kellene valamilyen alkalmassági vizsgálat. Például roppant kínos, ha egy kollégáról neked kezd el panaszkodni a gyerkőc, és közben tudod, hogy a diáknak igaza van...na, ez a durva helyzet, meg legfőképp kezelni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ha valaki státuszban van, akkor igencsak nehéz elmozdítani a helyéről, hacsak a fenntartó nem szüntet meg státuszokat az intézményben, vagy ha az illető tanár nem követ el valami iszonyat mulasztást vagy tettet. Tehát még ha a munkavégzése kezdetén totál alkalmas is volt a pályára, és meg is kapta a státuszt, közben történhetnek olyan magánéleti események pl, amik negatívan hatnak a személyiségére, és emiatt ezt az alkalmasságát elveszíti. Na, ilyenkor (sem) irigylem az igazgatókat.

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2009.11.19. 10:32:51

Mint ( volt) tanár és mint szülő, nem csak támogatom az ötletet, de igazából létszükségletnek tartom. Felvételikor, és bizonyos időközönként a gyakorló tanárok körében. Esetleg probléma esetén szülői és/vagy tantestületi kérésre soron kívül is. Szerintem a pályára alkalmas tanárok is jól járnának vele. És persze a jókat jobban megfizetném, és egyáltalán, sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnének, a szülők, a gyerekek, meg az egész intézményrendszer felől is.

gorillka 2009.11.19. 10:34:03

@borzimorzi: ezt az "alkalmasságit" nem úgy képzelem, hogy egy szülői testület előtt kell bizonyítania a pedagógusnak.
Vannak munkapszichológiával foglalkozó szakemberek, az ő feladatuk lenne egy megfelelő rendszer kidolgozása.
Ha jól olvastam a felvezetést, egy szülői egyesülettől jött az ötlet, de nem hiszem, hogy ők szeretnének "vizsgáztatni".

wilburwalsh 2009.11.19. 10:37:00

@hegylako01: ez a "megélhetési tanár" kitétel nem piskóta.:)))))))) Az utolsó mondatod nagyon fontos, szerintem sokan éppen ezért válnak alkalmatlanná.

MagyarZizzi (törölt) 2009.11.19. 10:45:11

Szerintem jó ötlet lenne az alkalmassági vizsga tanároknak. De csak miután rendbe tették az oktatási rendszert, és visszaadták az oktatók jogát ahhoz, hogy fegyelmezzék a diákokat. (Itt most nem a nádpálcára gondolok, hanem például arra, hogy az ordenáré módon viselkedő nebulót kizavarják a teremből.)
Szerintem az orvos és a tanár a két legfontosabb foglalkozás, mert mindkettőn a kezébe került ember további élete múlik. Mégis őket becsülik meg a legkevésbé, és amíg ez nem változik, azon semmiféle vizsga nem segít.

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 10:46:00

A ló másik oldala: Hogy döntöd el, hogy a tanár tényleg alkalmas-e? Az osztály nagy része ki nem állhatta az ofőt 4. osztályig, addig simán kirugatták volna,ha megkérdezik. Érettségi előtt jöttek rá, hogy mindig,mindenhol megvédett minket, kiállt értünk,és jól is tanított,mint a felvételi arányunk is bizonyított.Mit hallottak otthon a szülők 4 évig? -Az ofő hülye,gonosz,szigorú,igazságtalan...stb.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.19. 10:46:51

Ez kell még a hazai oktatásnak, a tanárok renoméjának! Tény, hogy vannak alkalmatlanok, de ők legalább nem közveszélyesek, mint némely gyerek vagy a szüleik.
Bírom, hogy ebben az országban minden helyzetben az áldozatot hozzák ki bűnbaknak.... ez is egy taktika, de kétlem, hogy belegondoltak, hova vezet hosszútávon.

gorillka 2009.11.19. 10:54:11

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu: Mégegyszer. Nem a gyerekek és a szülők véleménye alapján.
Vannak szakemberei ennek a témának is - ismerjük el -, az ő dolguk egy szűrőrendszer kidolgozása.
Gondolom azt is, hogy nem a szigor a baj, hanem a szakmai (pedagógiai) alkalmatlanság.
Aki nem alkalmas pedagógusnak, az még mindig lehet vezető. :-)

gorillka 2009.11.19. 10:56:10

@MagyarZizzi: Nem tudom, hol élsz, de nálunk vidéken megbecsülik a tanárokat és orvosokat. Olyan szinten, hogy nem mernek szólni az egyik tanítónéninek, aki következetesen az egyirányúba szembe hajt be, hogy nem kéne.

bunko_jobbos 2009.11.19. 10:58:01

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu:

"Én, mint pedagógus, egyetértek ezzel."

Lehet, hogy pedagógus, de biztosan nem magyartanár, mert a mint elé nem kell vessző ebben az esetben (-ként). :-))

borzimorzi 2009.11.19. 11:01:14

@gorillka: Tudod, Olvtárs, más itt a baj. Már túl sokféle pszichomókusnak, szociomucikának és egyéb efféle haveri mekkmestereknek és lyuksógorilag lízingelt gizikéknek adtak már az oktatásra szánt adóforintjainkból milliárdokat hülyébbnél hülyébb minőségbiztosítási és továbbképzési rendszerek kidolgozására. Sokkal jobban jártak volna az adófizetők is, a gyerekek is, meg a tanárok is, ha ezeket a forrásokat szépen odaadták volna iskolafejlesztésre meg béremelésre. Alsó hangon 50%-os béremelésre elég lett volna a közoktatásban. Aztán dőltek volna a pályára (nem ritkán a pályára vissza) a jobbnál jobb tanárok.

Nem sok olyan ember van ugyanis, aki hivatástudatból ment el a tanári pálya helyett titkárnőnek meg APEH-os revizornak. De ha tetszik, ha nem, enni-lakni kell, a tanári diplomát meg nem lehet megenni. Lakni pláne nem lehet benne. A magasabb fizetések épp elég jelentkezőt generáltak volna ahhoz, hogy a pályára kevéssé alkalmas tanárokat el merjék küldeni az igazgatók. De addig, amíg 50 km-es körzetben nem találni diplomás matektanárt, fizikatanárt, vagy nyelvtanárt, aki hajlandó lenne teljesen kezelhetetlen és eszközök híján fegyelmezhetetlen, agresszív, mocskosszájú kölyköket tanítani, addig egy igazgató sem mer minőségi igényekkel előhozakodni. Legfeljebb azt mondhatja az ilyen kekeckedő T. Szülőnek, hogy jól van, asszonyom, ha ön saját zsebből hajlandó a tanár fizetését duplájára kiegészíteni, akkor esetleg érdemes feladni egy hirdetést.

Csót:
b

bunko_jobbos 2009.11.19. 11:03:13

1. Az alkalmasságot nem lehet vizsgálni. Ennyi. A gyerekek ugyan meg tudnák mondani, de ők meg elfogultak, és nincs meg a tudásuk. Esetleg, ha minden tanárhoz beülne minden órára egy másik pedagógus. De mi van, ha az a hülye? Nyilván ez egy olyan nehéz kérdés, amit nem lehet megoldani. Akkor miért akarják? Azért, mert így lehet szétverni a magyar oktatási rendszert. Ennyi a válasz.

Csomorkány 2009.11.19. 11:03:16

Nyilván vannak szélsőségesen alkalmatlan tanárok, mittomén pedofilok, vagy akármi, de a hétköznapi alkalmatlanság kapcsán szerényen emlékeztetnék arra, hogy a Nagybötűs Élet meg hülye főnökökkel, munkatársakkal, házastársakkal, rokonokkal, gyerekekkel van tele. Ahhoz, hogy az ember egy ilyen világban leéljen pár évtizedet, feltétlenül szüksége van arra, hogy gyermekkorában jónéhány szülői és tanári igazságtalanságot megemésszen. Valami olyasmi ez, mint hogy egy kisgyermeknek az immunrendszere kialakításához feltétlenül szükséges lenyelnie néhány kiló koszt. Ha nem teszi, ha steril környezetben nő föl, felnőttként olyan allergiái lesznek, hogy ihaj!

Szóval abból indulnék ki, hogy aki nem öli meg a gyereket, az megerősíti. Ezek után azokra koncentrálnék, akik tényleg életveszélyesek, de esetükben nem jogszabályváltoztatásra van szükség, hanem jogszabályalkalmazásra.

Volt egy alkoholista kolléga, a panaszkodó gyereknek nagyon nyíltan megmondtam, hogy még néhány botrányra szükség van, hogy intézkedés történjék, addig tessék a kolléga példáján szemlélni, miért kell nagyon óvatosan bánni az alkohollal. Az intézkedés azóta megtörtént, a kolléga már nincs a testületben, de nem hiszem, hogy jó lett volna azonnal ugrani.

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 11:04:21

@bunko_jobbos: Örülök, hogy a vessző a bajod, nem a tartalom.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.19. 11:07:06

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu:

Ha lesz szülői alkalmassági, utána lehet tanári alkalmassági.

Mondom ezt szülőként.

Dee_ 2009.11.19. 11:09:01

Ismeretségi körömben már akadt példa rá, hogy egy osztálynyi gyerekből kettőnek volt konfliktusa a tanárral. Az is azon, hogy nem akartak megbukni év végén nulla szorgalom mellett. Na, kitől vált meg inkább az iskola? A fejpénzt hozó diákot hagyták elmenni, vagy a határozott idejű szerződésű tanártól vettek búcsút, aki helyett akad húsz is...? :) Lehet találgatni. (Mindez annak ellenére, hogy mikor megtudták, sok gyerek megpróbált beszélni az igazgatóval, másítsa meg a döntését, mert ő nem ismeri azt a két gyereket...)
Sok helyen 1-1 évig dolgoznak a tanárok, és nem azért, mert rossz szakemberek, vagy nem jönnek ki a diákokkal, csak inkább felvesznek minden évben újat és újat a posztra, csak ne kelljen határozott idejű szerződést aláíratni velük, év végén el lehessen őket küldeni, ha a suli anyagi helyzete tovább romlik...

semmi semmi 2009.11.19. 11:09:22

@MagyarZizzi: "mindkettőn a kezébe került ember további élete múlik"
ezért a modern állam két leghatékonyabb elnyomó szerve az ingyenes eü. és az ingyenes és kötelező(!) közoktatás! itt lehet legjobban elkapni az alattvalók tökét, mert ki az aki visszapofázik a műtőasztalon, vagy a gyerek tanítójának? következésképpen mindig is alulképzett és alulfizetett zombik lesznek, egy jól képzett, jól fizetett, értelmes rendőr soha nem lövöldözné ki az emberek szemét gumilövedékkel, vagy verne hülyére vkit, csak azért mer cigány

Kristl 2009.11.19. 11:12:34

Például azt a tanárt tartanák alkalmatlannak aki kivételezik, és esetleg ilyen-olyan okból rászáll 1-2 gyerekre annak családi háttere vagy fura viselkedése miatt, ami bizony alsó tagozatban is simán előfordul.
Vagy amelyik mocskosan beszél és leszólja meg terrorizálja őket saját dominanciájának éreztetése végett. Mert ebből is van nem egy a pályán.
De alkalmatlan lehet az a fajta is, akinek a csoportja/osztálya alapvetően igen gyengén teljesít, mivel képtelen felkelteni az érdeklődést és átadni az ismereteket ennek a generációnak.

Jurij Kakarin 2009.11.19. 11:13:56

Száz százalékban egyetértek, rengeteget mesélhetnék a "tanár szakos" egyetemi évfolyamtársaimról. Nagyrészüknek még egy fehéregeret sem bíznék, nem hogy gyerekeket. Sok jogra, orvosira és más menő szakra be nem jutott szerencsétlen retardált az elalváskor (még az mp3 korszak előtt) walkmanon-Hitler-beszédeket-hallgató kreténtől a magáról mindenféle-csodás-sztorikat-összehazudozó idiótán keresztül minden jöttmentet felvettek tanári szakra.
És igenis csak olyan foglalkozzon a gyerekemmel, akinek megvannak hozzá a képességei, és ne egy olyan, aki jobb híján ezt választotta.

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 11:16:47

@gorillka: Kár volt szétverni a szakfelügyelői rendszert,az szakmai ellenőrzés volt.A főnök is,beosztott is érezte a súlyát.

gorillka 2009.11.19. 11:18:35

@borzimorzi: Tudom bennem van a hiba, én tényleg szakemberekben gondolkodom.
A fizetésemelésben egyetértünk, ebben nincs vita. Bár a magas fizetés vonzó dolog lehet tanári diplomával rendelkező, de tanári pályára alkalmatlan személyeknek is.

gorillka 2009.11.19. 11:20:39

@bunko_jobbos: szerintem lehet pálya-alkalmasságot vizsgálni és érdemes is.

Csomorkány 2009.11.19. 11:22:25

@Kristl: Na, én pont ezt a kategóriát nem háborgatnám. Nem azért, mert ilyen szeretnék lenni, hanem mert akárhányszor ilyenek a munkahelyi főnökök, a rokonok, ilyen emberek hatnak a kortárs csoportokban is a gyermekeinkre. Miért pont a tanároknál kell hiperérzékenynek lenni?

Ha egy gyerek ilyet tapasztal, akkor a szülő beszélje meg vele, hogy a konkrét ügyben akár még igaza is lehet, de ez nem minden.

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 11:24:05

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Szerintem a szülői alkalmassági ott kezdődik, mikor a babát hazaviszed a kórházból,és először maradsz vele egyedül.Az az iszonyú felelősségérzet,ami akkor rátör az emberre,az félelmetes érzés.Ezt az érzést kéne fenntartani sokáig. Akit megszelidítettél,azért felelős vagy!

Szalacsi_Dezső 2009.11.19. 11:26:59

A szülőknek meg a pedagógusok tartanának alkalmassági vizsgát?
Mer' hogy közöttük is van egypár nagyonnemalkalmas.

gpetersz 2009.11.19. 11:31:45

Talán annyi a különbség, hogy egy paraszt tanár (nem motivál, nem dicsér), főleg alsóban, egy életre elveszi a gyerek kedvét a tanulástól, ami kihat a jövendő életére. Ha más szinten nem is: később kell megtanulni tanulni.

Én sajnos túl sok ilyen tanárt látok a környezetemben.

Most persze a remek "ellenérvek"-ről is:

1. A "mi időnkben"... kezdetű. Naja, az én időmben még pofoztak is a tanárok (37 vagyok). Volt olyan, hogy meg is érdemelte a delikvens. Ennek ellenére nem támogatom ezt a megoldást, mivel az esetek egy részében ez komoly problémát okozott annak a gyereknek.

2. Bunkó szülő. Van ilyen, ez igaz. Én a szülői alkalmassági vizsgát sem tartanám kizártnak, mivel sok olyan embernek van gyereke akinek nem kellene, hogy legyen. Csak hát... ezt hogy? Mint Kínában? Engedély a gyerekre? Másrészt a bunkó szülő miatt a többi szülő is "szenved" el némi megkülönböztetést.

3. Tapasztaljon a gyerek ilyet is. Az iskolában lehetőleg ne. Tapasztal az életben éppen eleget, de a suliban azért jó lenne ha nem attól rettegne már reggel, hogy XY milyen paraszt lesz, hanem tanulna.

semmi semmi 2009.11.19. 11:35:04

"először maradsz vele egyedül"
nem egyedül! általában ott van veled a férjed/feleséged, aki mégjobban be van szarva, plussz a sok idióta ismerős, rokon, aki mindent jobban tud, és nem küldheted el az anyjába a hülye plüssbabáival együtt!
a hatalom az első perctől kezdve mindent megtesz, hogy ezt felelősséget elvegye tőled (otthonszülés vs. kórház, stb), ezt vitattad te is az 1. hsz-ban
lovasakrobatikát tanulsz?

borzimorzi 2009.11.19. 11:40:47

@gorillka: Szvsz nem Benned van a hiba, hanem abban a rendszerben, amelyben élünk. Hamilliárdos közpénzeket lehet egy feladatra pályázni, akkor tutira a haveri kutyáknak jut. Ha értenek a kérdéses feladathoz, ha nem. Lyuksógor Pesta és Jaózsi unokaöcsi, Béjbi exbarátnő és Jajjmittudrólam-Tömjükbeaszáját Robikám. Ez van.
Csót:
b

MagyarZizzi (törölt) 2009.11.19. 11:44:17

@gorillka:
Én is vidéken nőttem fel, annak ellenére, hogy most Budapesten élek. És nálunk bizony megesett, hogy negyedik gimiben az osztálytársam a biológia óra utolsó pár percében felugrott az asztalra, és elkezdett olyan hangokat kiadni, mint egy orangután. Mikor a tanárnő ki akarta küldeni, közölte, hogy ehhez nincs joga. A biosztanárnőt egyébként szerette és tisztelte az egész osztály, csak ez az Amerikából szalajtott, újgazdag hülyegyerek viselkedett vele örökké így. Na, például ebben látom a nem megbecsülést, meg abban, hogy sem a srác szülei, sem az iskola vezetősége nem tett semmit ez ellen a gorilla ellen.

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 11:59:33

A gyerekemet egyszerűen nem bírta az egyik tanító néni. A másik igen.Testnevelés óra az osztályban volt, mert az alsósok nem férnek be a tornaterembe. A mozgáshiány odáig fajult,hogy a gyerekek futkostak,csúszkáltak a folyosón,ezért kapták a büntetéseket.Egyszer egy gyerek feje felrepedt,mert beütötte a padba,többen voltak résztvevők,körbeállva.A tanító néni határozottan az igazgatóhoz rendelte a gyerekemet,büntetésre.Ott derült ki, hogy az én fiam azért volt ott,mert segített szétszedni a verekedőket,a többiek mesélték. Igazgatói reakció:-Nem baj,majd úgy is elkövet valamit,addig is előre megkapta a büntetést.
Egyik barátunk hiperaktiv gyerekének most az a büntetése, hogy minden pénteken délben le kell jelentkezni az igazgatónál, bevallva a héten elkövetett bűneit.A gyerek egy téboly,az igaz,de ilyet tenni valakivel,ez a legembertelenebb büntetés,amit valaha hallottam.(8éves)Ésszel nem éri fel, csak egész heti rettegéssel és annak reakcióval fizet.
A tanító nénit az osztály 90%-a szerette,mi nem.Igazgatót sem.Hülye szülő vagyok.

vizesnyolcas 2009.11.19. 12:06:43

Vegyétek már észre, hogy egy méretes gumicsonton rágódtok! Egy újabb lehetőség a szülők és a tanárok szembeállítására. - Legalább a feleknek nem lesz idejük észrevenni, milyen masszív erők ássák alá az iskolai oktatást-nevelést, függetlenül attól, hogy van-e pályaalkalmassági szűrés vagy nincs.
Egyébként van pályaalkalmassági szűrés. Az egyetemi/főiskolai felvételinek, a tanárképzésnek, a munkahelyi pályáztatásnak tulajdonképpen annak kellene lennie. Ezek szerintem sem működnek jól, de annak olyan mélyebb okai vannak, amelyek garantálják, bármit találunk ki helyettük, csak eggyel több szűrés lesz, amely nem működik.
Az igazi gond az, hogy ha a társadalomban és annak irányításában a jelenlegi tendenciák maradnak, akkor egyre nő az esélye, hogy a közoktatási intézményekben unokáinkat már kényszemunkára vezényelt köztörvényes elítéltek fogják "nevelni". És akkor az ő alkalmasságukon lehet vitatkozni.

gorillka 2009.11.19. 12:07:03

@MagyarZizzi: én arra válaszoltam, hogy nincs megbecsülése a tanári szakmának. Te is írod, hogy van. "A biosztanárnőt egyébként szerette és tisztelte az egész osztály,", egy hülye család miatt ne írjuk le a többit.
Az már érdekesebb kérdés, hogy az iskola vezetősége miért nem tett semmit?

elod72 2009.11.19. 12:07:04

A tanari alkalmassag nem vizsgalhato, nehany szelsosegtol eltekintve. Az otlet hamvaba holt.

Talan harom csoportra lenne erdemes bontani az oktatast: 1) elitkepzes, 2)tomegkepzes, 3) "specialis nevelesi igenyek" kielegitese. A mesterkepzes alatt a tanar eldonthetne, hogy mit is akar majd csinalni. Nem erne varatlanul, ha a 3) kategoriaban a kezmosast kene tanitani.

Es a legfontosabb: a bereket legalabb a duplajara kene emelni. Az 1) es a 3) kategoriaban ezen felul plusz 20%. Ez megteremtene a versenyt a tanari oldalon, ami a minosegugrashoz vezetne.

Persze melyik politikai ero allna oda egy ilyen terv moge? Negy eves ciklusokkal? Az otlet igy nem piackepes. Viszont ha a szulok plusz egy szavazati jogot kapnanak valamennyi 18 ev alatti gyerekuk utan, akkor a hirtelen megjeleno tobbletszavazatokat minden part igyekezne megszerezni, ugy, hogy a szulok "kedveben jar". Es mivel a szulok donto tobbsege abszolut erdekelt a szinvonalas oktatasban, az oktatast eloterbe tolo part sikerre szamithat. Persze majd csak akkor, ha a partok szinhaz helyett programokkal kinaljak meg a valasztoikat. Addig meg van par ev.

PS: Ha egy kicsit tovabb gondolkodom, akaratlanul is egy paradoxonba utkozom. Minek legyen jo oktatas jo tanarokkal? Ha valakit sok penzert kikepeznek, az jo esellyel el fogja hagyni az orszagot, es nulla profitot termel vissza. Magyarorszag olyan, mint egy elneptelenedo falu. Kene egy pozitiv jovokep, igy husz evvel a rendszervaltas utan!

Kristl 2009.11.19. 12:07:43

@Csomorkány:

1. Azért mert az esélyegyenlőséget a gyerekeknél vélljük megteremteni az oktatás segítségével.
2. Mert a gyerek kisebb és nem tudja megvédeni magát (jogilag sem igazán).
3. Mert a jövő reménységeit tehetik tönkre ha a gyereknek elmegy a kedve a tanulástól.

Ezek bármelyike külön is elég lenne a "háborgatáshoz".

torró 2009.11.19. 12:09:27

Olvasgatva a hozzászólásokat, nagyon sok olyan véleményt láttam amivel egyet is értek meg vannak fenn tartásaim.Ha globálisan nézem a problémát , mármint az alkalmasságot, kérem az élet bármelyik területére lehetne alkalmazni .A szülőkre is.Én a problémát abban látom hogy nagyon lényeges dolgok maradnak ki a gyerekkortól a nevelési folyamatokból.Csak nézzünk szét milyen ordenáré hatások érnek bennünket, részben a környezetünkből és sajnos a médiából is.Nem tanítják a gyereket becsületre ,mások tiszteletére/akár a tulajdon szentsége akár személyre vonatkozóan/.Én nem azt mondom hogy ez a tanárok hiányossága, de egy kicsit rajtuk is számon lehetne ezeket a dolgokat kérni. És nem akarom kisebbíteni az el nőiesedett pályát, de engem még férfi tanárok tanítottak akik nem a háború után szerezték a diplomát.Hát mit mondjak vasfegyelem volt.És soha egy szülő nem ment be az iskolába parádézni /mondjuk ki is dobták volna/de otthon se lehetett megmondani ha kaptunk egy kis "ruhát" a tanártól mert a fater még rá tett volna , mondván: biztos nem jól viselkedtél! És érdekes módon majd nem mindenkiből normális ember lett ,sőt ezen a katonai szolgálat is javított .Hiába áll fel a szőr sok embernek a hátán, bizony sok nevelő hatása is van .Persze akiben benne van a kutyavér Annak úgy is mindegy.
És még egy kis adalék. Amikor a lányaim gimnáziumba kerültek azt mondták az első szülőin hogy a kedves szülő nehogy azt higgye hogy a gyerek itt is kitűnő lesz mert az általános iskola NEM KÉSZÍTI FEL A GYEREKET A FELSŐBB ISKOLÁKHOZ.Nos az enyémeknél a helyzet nem változott mert szorgalmasak voltak. Én elég szigorú voltam velük.Amikor egyetemre kerültek /ELTE matek fizika totál pontszámmal/mit mondtak most már nekik? Hogy NEHOGY AZT higgyék.....Mondták ezt ott ahol a tanárokat képzik.Tessék mondani .Hogyan ? És akkor ki a hibás? Számomra nem kétséges. Sajnos a mindenkori politika!

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 12:12:57

@semmi semmi: Halk irónia volt az első kommentem.
Szövegértés:-egyedül-az egyedül.Magyarul:kettesben a babával.

semmi semmi 2009.11.19. 12:16:24

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu:
"A gyerek egy téboly", gondolom neki meg te vagy egy téboly, csakhát ő ugye egy megcímkézett (hiperaktív) gyerek, te meg felkent pedagógus, a teremtés koronája
jaja, ez a kishercegesdi pont addig működik, amíg te választod a rókát:)
a rendszernek meg pont ilyen tanárokra, igazgatókra van szüksége, rettegj a hatalomtól, ha nem csináltál semmit, akkor is, mi ebben a nagy újság? (vhonnan ismerős? annyit segítek: Josef K)

Csomorkány 2009.11.19. 12:18:58

@Kristl: Ez olyan utópizmus, amelynek az eredményeként nagyon könnyen kerülhetnek ki a való életre alkalmatlan, hiperérzékeny, nagypofájú hülyegyerekek az iskolapadból, akik majd utána koppannak.

Egy gyermek, aki után az iskola fejpénzt kap, hogy lenne védtelenebb, mint mondjuk egy munkavállaló, akit a hülye főnöke a családja jólétével zsarol?

Indiai közmondás: a világot nem terítheted le szőnyeggel. Vehetsz viszont szandált.

semmi semmi 2009.11.19. 12:21:36

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu:
csak azt akartam mondani, egyedül sokszor könnyebb lenne a felelősség, de még az sincs, mindenki meg van arról győződve, hogy joga van belepofázni, mer ugye ő csak jót akar!
1. hsz: hülye vicc:)

gorillka 2009.11.19. 12:24:37

@Csomorkány: Egyet is értünk, nem nevelhetjük burokban a gyereket, de nem mindegy milyen életszakaszban találkozik a "pofonokkal".
Mint ahogy egy 6 éves gyerek még nem csinál egyedül rántottát reggelire, de egy 12 éves simán.

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 12:29:03

@semmi semmi: A gyerek nem nekem téboly, hanem a saját szüleinek, meg a tanítóinak.Ők mondják.Nahát,szerinted nincs ilyen?? Én sajnálom szegény kölyköt.Olvasd el újra,légyszi.

gorillka 2009.11.19. 12:34:09

az egyik gyerekem osztályában is van egy problémás gyermek, nem tudjuk cimkézett-e, mert nem mondanak semmit, én meg nem vagyok szakember, hogy megállapítsam.
A kisfiú többet van a folyosón, mint a teremben, hogy ne zavarja a tanítás menetét.
Egyfelől sajnálom, mert esélye sincs semmire. Másfelől a saját gyerekem érdekében "örülök", mert halad az óra.
Bár úgy gondolom, hogy a tanítónéninek nincs papírja vagy képesítése speciális nevelési igényű gyermek neveléséhez, mert nem tudja kezelni a helyzetet.
A fő kérdés, hogy miért került ebbe az osztályba?

gorillka 2009.11.19. 12:40:55

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu: 24-en voltak. A többi osztály magasabb létszámú. :-)

slaci89 2009.11.19. 12:48:24

@ibanez: Te is mekkora troll vagy baszod...
És látod ezért jó, hogy soha nem leszel tanár vagy igazgató. Ha a gyerekedet így neveled ne csodálkozz rajta, ha valami goth, emo, vagy más potenciális balfasz lesz belőle...

semmi semmi 2009.11.19. 12:51:04

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu:
elolvastam: "A gyerek egy téboly,AZ IGAZ" kiemelés tőlem
(nincsenek szövegértési problémáim)

jellemző, hogy végig egyetlen szakmai érv/hivatkozás sem hangzott el
(mondjuk a Mérei-Binet alap, de a szülő/gyerek - pedagógus együttműködésével kapcsolatban lehetett volna pl. Lewinre hivatkozni)
ennyit a pedagógusokról meg a szülőkről, jóéjszakát

semmi semmi 2009.11.19. 12:55:52

@slaci89:
mia baj a goth, emo - kal?
vmi probléma tudatalatt?
rablóból pandúr, hehehe

gorillka 2009.11.19. 13:03:42

@slaci89: minden kamasz szeret poénkodni, villogni és simán belefér, hogy mellette tud figyelni az órán.
De én elmagyaráztam a gyerekemnek, hogy a tanár is ember és nem fogja tolerálni az ő beszólásait. Egyszer-egyszer talán.
Próbálj meg úgy ismeretet átadni, hogy 30 emberből 5 nevetgél. Vagy próbálj meg úgy figyelni téged érdeklő dologra, hogy melletted, előtted nevetgélnek.
Zavaró.
Egy magánórának más a hangulata, menete, ott beleférhet az egyénre szabott párbeszéd-jellegű tanítás.

slaci89 2009.11.19. 13:18:36

@gorillka: Ezt megértem és teljesen egyetértek vele. Azért nem érzem magam annyira vétkesnek, mert nem vihogtam hangosan, csak aránylag csöndben nevetgéltem és jól éreztem magam a padtársakkal, akiket láthatóan totál hidegen hagyott az egész. Mellesleg mondom, hogy odafigyeltem és megvolt minden a füzetben. Ha meg a tanárt nagyon zavarja, akkor szólhatna nekem ahelyett, hogy az ellenőrzőmet követeli kapásból (nem vagyok hülye, értek én a szép szóból). De itt nem is az én viselkedésem a lényeg, hanem a rossz tanár fogalmáról, akit az első hozzászólásomban már körülírtam, csak páran hajlamosak fennakadni a részleteken, tehát mégegyszer elismétlem, hogy én olyat nem engednék pedagógusnak, akit a gyerekek nevelése, a problémák megoldása hozzáállás szinten nem érdekli, csak órát akar tartani pénzért.

kukko 2009.11.19. 14:03:10

Pár hete volt pályaválasztási kiállítás. Minden középiskola reklámozta magát, ahogy csak tudta. Azon gondolkoztam, hogy miért nincs olyan iskola, ahol mondjuk kiemelik, hogy elvárásaik vannak a tanáraikkal szemben.

1. Mert nincsenek. Papírja legyen (?), járjon be a saját óráira

2. Mert a szülők erre nem kíváncsiak, és gyermekük iskolába íratásánál nincs ilyen szempont, hogy milyen tanárok vannak ott.

3. Mert megvalósíthatatlan. Hogyan veszi ki magát az, hogy a tanárok egy részét jó alaposan megszűrik, de pl. fizikatanárt alig találni, ezért vele szemben nem lehet fellépni.

Ezt a szülői kezdeményezést sem értem. Abban az iskolában marad a gyerek, de a tanári kart cseréljék le? Sokan írnak ugyanis olyanokat, hogy a tanárok zöme/90%-a/1-2 kivétellel alkalmatlan feladatára.

gorillka 2009.11.19. 14:34:09

@kukko: a szülők igenis kíváncsiak, csak nem kapnak választ. Az igazgatók kifelé védik a tanári kart, mert saját szakmai alkalmatlanságát vallaná be, aki szerint a tanári kar X%-a alkalmatlan a tanításra.
Egy dolog az iskolában lévő tanárokat szűrni, másik dolog az egyetemi felvételinél a szűrés, esetleg az egyetem végén.
Ezzel a módszerrel nem azonnal lehetne javulást elérni.

gorillka 2009.11.19. 14:36:40

@kukko: még annyit, hogy nem hiszem, hogy a tanárok zöme alkalmatlan a feladatára, de minden iskolában akad egy-kettő, aki igen.
A jelen törvényi háttér nem ad eszközt az igazgató kezébe, hogy ezeket a kollégákat "kitegye", ebbe is besegíthetne ez a rendszer.

Csomorkány 2009.11.19. 14:53:11

@gorillka: Hol húznád meg a határt, ami fölött a gyereknek már viselnie kell az élet pofonjait? Ha mondjuk a fölső tagozatnál, akkor a 12 évnyi közoktatásból 8 évben egyetértünk: nincs értelme a tanarak szűrésének, mintenki viselje el azokat, akiket kapott, és értékelje azokat, akik személyes elkötelezettségük okán lenyűgözik. Úgy is értékelje, mint valamit, ami nem természetes jogként, hanem különleges ajándékként jutott neki. Merthogy ez a realitás, kezitcsókolom.

Szerintem azonban nincs határ. Egy hülye szülőt már egy csecsemőnek is el kell viselnie élettani kényszerekből. Miért ne kellene egy hatévesnek elviselni egy tökkelütött kivételező, stb.-tanárt, ha egyszer olyan jutott neki?

Ismétlem: vannak nyilvánvaló szélsőségek, de az jogszabályalkalmazási és nem jogszabályalkotási kérdés.
Ne verjék össze pl. a kisgyerekeket, de ezellen már ma is van jogszabály, csak alkalmazni kellene. Viszont azt kell mondanom, egy-két pofon számomra még bőven belefér az "elviselhetően rossz" tanár fogalmába.

gorillka 2009.11.19. 15:00:52

@Csomorkány: nem húznék határt, fokozatosságban gondolkodom.
És mint ahogy én a magam munkájában igyekszem a maximálisat nyújtani (szolgáltatás), és nem kevés adót fizetek, nem az élet ajándékaként tekintek a normális tanerőre, hanem minimális elvárásként. Kezitcsókolom.
A társadalomnak sem érdeke (nekem szülőnek pedig külön fájdalom), ha az egyébként jó képességű gyerekemnek elveszi a pedagógus a kedvét az iskolától, mert porig alázza.
Ha szerinted ez az életre való felkészülés, és nekem, nem pedagógiai végzettségűnek kell tompítani az iskolában kapott negatív hatásokat, akkor másképp gondolkodunk.

Csomorkány 2009.11.19. 16:32:56

@gorillka: Tanárként én is igyekszem a maximumot nyújtani. Viszont volt diákként ez a saját tanáraim úgy felére volt jellemző (ez már nagyon udvarias volt), és erre a felére úgy tekintettem, mint az élet, ill. Isten ajándékára. A csapat másik felét elviseltem. Jobb így élni.

Ha valamilyen hülye ideológia nevében azt nyomatnám, hogy az a terészetes, ha vki kiteszi értem a lelkét, akkor egyrészt nem veszem észre, ha valaki tényleg ezt teszi, másrészt hiperérzékeny leszek minden ilyen-olyan hülyeségre, harmadrészt én magam nagyon szar munkaerő leszek. Ez van.

Ez itten egy társadalom, a házasságok kétharmada szétmegy, minden tizedik ember matt alkoholista, hadd ne soroljam, hány abszurditással van tele az életünk. Jó jelszó a minimális elvárás, meg a befizetett adó, csak senkit nem hat meg. Légy erős: Istent sem.

Ha nagyon nyomatod ezt a pályaalkalmassági izét, akkor az adódból föl fognak állítani egy pályaalkalmassági hivatalt, amely létigazolásképpen kiszűr néhány abszurd figurát, akit enélkül is ki lehetett volna rúgni, egyébként meg születik egy új sóhivatal tele alkalmatlan emberekkel. Az alkalmasok azok inkább tanítani szeretnének majd, mint kollégáikat vegzálni.

Michael Collins 2009.11.19. 18:22:05

Jááááj de jó máre! Most megmondhassuk hogy Ilcsi néni ne taníthassa a Vircsit, mer mindik rászó! Éllyen a demográfia!

pszichoapu 2009.11.19. 20:25:53

Ahhoz hogy autót vezethess hány vizsgát kell letenned? most éppen 5-öt ha jol tudom. ahhoz hogy gyereket nevelj hányat kell( szülőként)? egyet sem. tanárként legalább hallasz olyanrol hogy neveléselmélet, stb.
Íme egy alkalmassági teszt tanároknak (es szülőknek is):
Magyarázza meg a következő fogalmakat:
indulatáttétel;
dackorszak;
metafizikai nyugalom korszaka;
frusztráció;
regresszió;
aki az 5 ből 1re nem tud válaszolni az nem alkalmas se tanárnak se szülőnek.
jó éjszakát.

sorstárs 2009.11.19. 20:35:56

@slaci89: "akit a gyerekek nevelése, a problémák megoldása hozzáállás szinten nem érdekli, csak órát akar tartani pénzért."
Aki 16-18 évesen nem tudja, hogy ha valaki beszél hozzá arra illik odafigyelni, annak a nevelését már 3 éves korában elszúrták a szülei. A mai középiskolákban nem csak zsenik járnak, van akinek nagyon kell koncentrálnia ,már ha érteni szeretné az anyagot. A többség oda sem figyel, de azért persze hangoztatja, hogy a h.. tanár nem magyarázta el. A gyerek problémájának megoldása pedig a szülő feladata, nem a tanáré. Így is naponta hallani, hogy bizonyos gyerekeknek a tanítók adnak enni, hogy el ne szédüljenek . Ez sem kötelességük.

Csavarhúzós 2009.11.19. 23:05:27

Azt mondja a Google:
"Nincs találat a következőre: "Szülői Érdekvédő Egyesület"." Akkor az egy komolytalan egyesület, vagy elírás.

Maga a pályaalkalmassági nem hülyeség, még a tanári mesterszak előtt kéne. A Bolognai rendszerben a tanári mesterszak semmi másra nem jó, csak tanítani. A társadalom és az egyén is feleslegesen áldoz energiát a pályára alkalmatlanok tanulmányaira.

Csodákat nem kell tőle várni, mert a pályaalkalmasság nem azt jelenti, hogy valaki képtelen rosszul tanítani-nevelni, hanem csak azt, hogy képes lehet akár jól is. Tehát csak az extrém esetek szűrhetők pszichológiai tesztekkel, azok se tökéletesen.

Csavarhúzós 2009.11.19. 23:11:56

@pszichoapu: "aki az 5 ből 1re nem tud válaszolni az nem alkalmas se tanárnak se szülőnek."
-Azaz mielőtt ezeket a fogalmakat kitalálták volna, nem létezett jó szülő vagy tanár?

"Akkoriban mindent a tranzakció-analízis szemüvegén szemléltünk: lovakat, kutyákat, macskákat." - idézet egy pszichológus barátomtól.

Amúgy WTF "metafizikai nyugalom korszaka"? Még a "metafizikai nyugalom"-ra is nulla találat jön.

Adani 2009.11.20. 11:11:45

Jó ötlet és igen segíthetne kiszűrni az alkalmatlan tanárokat. Nálunk pl. mikor telejsen alkalmatlant magyartanárt kaptunk akkor az átlag drasztikusan visszaesett és nem csak nálunk más osztályoknál is. Meg kell nézni az eredményeket. Ha pl. a diákok 90%-a egyest ír már valószínűleg nem azért van mert mindenki lusta meg hülye ott a tanárral is baj van.

Egyébként érdekes történet az új magyartanár története is, akit érettségi előtt kaptunk meg. Le fogom majd ezt is írni és beküldöm a blogba érdekes.

Koborlovag 2009.11.20. 13:22:57

Azért azt semmiképp se felejtsük el, hogy ténylegesen más szempontokkal kell mérni egy alsós TANÍTÓT és egy felsős, illetve középiskolai TANÁRT. Ha jól emlékszem közvetett tapasztalataimból, akkor ezen területek a fősulis tanulmányok terén is sokkal inkább elkülönülnek egymástól.
Az alkalmasság tekintetében van egy alap empátia szint, amit hoznia kellene bármelyik típusú pedagógusról is van szó, azon alul teljesítve hiába alkalmas szakmailag, ha egyszerűen emberileg nem az.

Másik nagy baj a jelen helyzettel: nincs igazi versenyhelyzet az oktatásban, azaz hiába van lánglelkű ifjú okítókkal tele az álláspiac akik még mondjuk szakmailag is naprakészek, mégis a gyöpösagyú expárttitkárné Gizinéni tölti be a posztot nyugdíj mellett is akár. Ő meg megtanult valamit még az átkosban, aztán úgy belenőtt a státuszába, hogy onnan már csak tepsiben viszik el.

Sírhatunk itt fizetésemelésről meg egyéb amúgy jogos igényekről, de ez nekem megint olyan mint a magyar foci: csak akkor tudunk labdarúgni ha azért sok pénzt adnak???!!! Akkor ez most hivatástudat és profizmus vagy egyszerű amatőr bírkaterelgetés?

nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.21. 10:48:40

Gimiben 3. félévkor 22-en álltunk kettes és bukás között matekból.Mi lementünk az igazgatóhoz,és megkérdeztük,meg mernek-e buktatni mindannyiunkat.Soha nem bukott senki, a tanár maradt, 22-en hülyék maradtunk matekból.
Egyik volt osztálytársam a 22-ből mostanában elvégzett egy számviteli főiskolát,kiegészítőként,a doktorátusa mellé.Esküszöm olyan hülye volt matekból, mint én,de ezt tudja is,mert amikor ránéztem,már mondta is:-Matek nem volt!!
Ezt teszik velünk:-örök életre megutáltatnak valamit, és ha rémálmom van, az a gimis matek óra.Pedig jó is lehetett volna.

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2009.11.22. 17:37:27

@Afi:

Maximálisan igazad van. nem kell ilyen b*romság az egész gyerek kezébe hatalmat a tanár felett agymenést likvidálni kéne.

És azok a szülők akik berohannak az iskolába még ha a tanár mérgesen nézne a szent csemetéjükre úgy megbüntetni, hogy eszükbe ne jusson még1szer saját kezükkel 'igazságot' szolgáltatni.

Az a baj hogy sok degenerált hiszi magát kisistennek.

Az egész Szülői Érdekvédő Társulatot meg ...
na inkább nem írom le, de minek olyan szülőt érdekvédeni?

Akkor inkább tartsanak Szülőképzőt. :D XD

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2009.11.22. 17:40:39

@pszichoapu:

jó fogalmak, és én ezeket mind ismerem, pedig nem vagyok se tanár se szülő, se pszcihiáter, csak egy rendszergazda webdesigner, aki szeret olvasni, és újat tanulni.

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2009.11.22. 17:49:44

@Csavarhúzós:

ilyeneket ne googlezz mert nem sok sikerrel jár

röviden metafizikai nyugalom az én tudtommal (Javítsatok ki ha tévedek):

Az a nyugalmi állapot amikor a 'lelki' és a testi nyugalom harmóniában van.

röviden mikor jól érzi magát, mikor nem bántja semmi, mikor a gyerek nem nyavvog hogy ez kell neki vagy az, hanem örül hogy új dolgot tanult, van otthon étel, tudja hogy együtt lesz a család, biztonságba van, nem töri össze a porcelán világát semmi.

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2009.11.22. 17:50:45

és nem jártam messze az igazságtól:
"ami az aktív nyugalom – birtoklásában, vagyis a metafizikai értelemben vett nem-cselekvésben, nem-létben találja meg a teljességét."

itt találtam

www.tradicio.org/kvintesszencia/matgioi.htm

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2009.11.26. 10:51:47

@nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu: Tanárként is csak azt tudom mondani, hogy jó tanártól könnyű tanulni, rossz tanártól meg még könnyebb, mert hamarabb rájössz, hogy csak magadra számíthatsz.
Ha egy cseppet is érdekelt volna a matematika, senki nem tudta volna veled megutáltatni, akárhogyan is próbálkoztak volna. A tanítás-tanuláshoz ugyanúgy két fél kell, mint bármi máshoz.
Ha a tanuló partner, a tanárból kihozhatja a legjobbat, és máris nem telt haszontalanul az ideje.
Valahol már leírtam, általánosban megtanultam oroszul. Olyan tanártól, aki velem együtt tanulta. Tisztelet neki, hogy ősz fejjel vette a fáradságot, hogy egy érdeklődő tanítvány kedvéért komoly erőfeszítéseket tegyen.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása