Iskola a szabadpiacon – tanulság nélküli gondolatkísérlet
Nagy örömmel adjuk közre Csavarhúzós eszmefuttatátását:
Gondolkozzunk el azon, hogy ha az oktatás a versenyszférában zajlana, akkor milyen is lenne az iskola. Peremfeltételként képzeljük el, hogy a képző intézménytől független lenne az érettségi/szakmai vizsga, illetve általános iskolában is lenne valami hasonló, hogy a kiosztott bizonyítványoknak legyen valami külső kontrollja. A képző intézmény megkapná az állami fejkvótát. Itt rögtön teszek is egy nyitózárójelet, mert jelenleg a finanszírozásnak valahol a negyede-harmada közötti része az önkormányzattól jön, kivéve az egyházi iskolákat, mert ott az önkormányzati részt is az állam fizeti. Azaz a hátrányos helyzetű települések kénytelenek egyházi kezelésbe adni az intézményeiket. Szerintem az önkormányzati finanszírozás a legrosszabb középút az egyéni finanszírozás (tandíj) és az állami finanszírozás között: a leszakadó, gettósodó településeken az oktatás is gyengébb (vagy egyházi) lesz. Tehát tételezzünk fel fix állami normatívát. Ezen felül szedhet az iskola tandíjat, pontosabban nyilván „alapítványi hozzájárulást”. Ha valamelyik cégnek a szegényebb réteg a célközönsége, akkor pedig ingyen tankönyv, bérlet-hozzájárulás vagy egyéb módon juttathat vissza tanulóinak a pénzből.
Képzeljük el, hogy ilyen környezetben menedzselünk-igazgatunk egy iskolát, azzal a kitűzött céllal, hogy hosszú távon népszerű, jónevű és híres intézményünk legyen. Ehhez jó diákanyag kell, ami valamelyest szabályozható a tandíj, a házirend és egyéb szabályozók optimalizálásával és marketingelésével, de alapvetően mégiscsak a tanáranyagnak kell jónak lenni, hogy a diákanyag is jó legyen. Eleinte kifejezetten igaz ez, később már maga a jó hír is sokat számít: azért jönnek, mert nehéz bekerülni. Hogy olyanok legyenek az osztálytársak, akik szintén megütik a mércét.
Szóval jó tanárok kellenek, de honnan szedjük őket, és hogy tartsuk meg a jó munkaerőt? Mindenképpen kellenek nagy nevek. Ha szerencsénk van, találunk egy-két lokálisan híres embert, aki hobbiból szívesen tanít egy-egy osztályt. Mert ilyen óraszámban tanítani az egy jó hobbi tulajdonképpen, és sokan vannak, akik csinálnák ezt. Minőségi munkát csak alacsony óraszámban lehet végezni, úgyhogy a főállású kollegák terhelését is igyekeznék úgy szervezni, hogy kevés tanórájuk legyen. A könyvtáros, rendszergazda, igazgatóhelyettes, és egyéb nem tanórai munkák elosztásával van erre némi mozgástér.
Aki sokat markol, keveset fog, szóval el kell dönteni, hogy művészeti, sport, reál vagy humán irányú iskolát szeretnénk-e, ugyanis ez eldönti, hol lehet spórolni. A pénzügyi keret ugyanis adott, ha jó természettudományos oktatást akarok, akkor ott van szükség a nagy nevekre, akiket meg is kell fizetni, nehogy átmenjenek a konkurenciához. Humán vonalon akkor a cél a középszintű érettségi, nem kell akkora fizetés, még mindig elég vonzó a válogatott diáksereg más iskolákhoz képest. A tesitanárnál meg a „versenyképes fizetés” mindazon potenciális munkavállalók halmazán értendő, akik rendelkeznek a „begurítom a labdát” skilljével. (Miközben egy sport irányultságú iskolánál pedig a kiemelten bérezett és válogatott réteg pont a testnevelők lennének.) Tehát nincs bértábla, a fizetéseknek azonban nőni kell, mert az idősebb kollegának nagyobb a reklámértéke. Lehet hogy már harminc évesen is jól tanított, de hatvan évesen már az egykori tanítványok gyerekeit is az iskolába vonzza. (Illetve ha nem, akkor már hatvan éves korára nem lesz az intézmény tanára) Ha nem fizetek neki többet, mint fiatalabb korában, az időközben híressé vált tanáromat elviszi a konkurencia.
A piaci iskola nem nyerő ötlet, mert lennének olyanok is a piacon, akik beszedik a pénzt, aztán a diákok megbuknak a vizsgákon. Most is vannak : http://csepel.info/?p=2052 – de jelenleg a pénzesebb-sikeresebb és ezért talán tájékozottabb szülők piacán. Ha az állami oktatás is ilyen lenne, akkor a leszakadó rétegeket könnyen rászednék egy „szamáriskolával”, ahol ingyen van a könyv és a hiányzást sem veszik szigorúan – csak éppen szinte mindenki megbukna a vizsgákon. A példa csak arra volt jó, hogy milyen bérezési-foglalkoztatási rendszer alakulna ki spontán, a piac szabályai szerint, hogy aztán megnézzük, hogy ehhez képest mi van.
Külsősök foglalkoztatása: jelenleg nem szeretik az iskolák, főleg a foglalkoztatás adminisztratív terhei miatt. Előnyeit pedig nem érzik: „az utóbbi években már csak heti két-három órát tartott a gimnáziumban Debreczeni József (http://hvg.hu/itthon/20060515debreczeni.aspx), mert a pedagógiai szempontok, hogy az osztályát vigye végig, fontosabbak voltak, mint az, hogy már nincs rá szükség tanárként nálunk”. Tehát akinek csak heti pár órája van, arra „nincs szükség”, főleg ha megoldható úgy, hogy egy főállású kollegának lesz heti 26 órája.
Bérdifferenciák: A bértábla végzettség és életkor szerint differenciál. A végzettség jelentené talán a rátermettséget, az életkor pedig a reklámértéket. Utóbbi a jó tanárokra igaz, a kevésbé jókra meg pont a fordítottja. A végzettségnél sok torzító tényező van, talán a legviccesebb, hogy nálunk a tanári kábé harmada közoktatás-vezető végzettségű. A magasabb fizetés ugyanis pár év alatt visszatermeli a tandíjat, utána tiszta haszon. Hogy értelme semmi, azon gondolkozzanak el inkább azok, akik a szabályt kitalálták. Eredetileg a „pedagógus szakvizsga” jelentette volna a magasabb fizetési osztályba lépést. Aztán, hogy a vezetőkkel se legyen kiszúrva, kitalálták, hogy a közoktatás-vezető képzés feleljen meg a szakvizsgának, miközben a szakvizsgára felkészítő képzések még el sem indultak. Utána meg már hiába indultak, mert híre ment, hogy van ez a könnyen-gyorsan változat, úgyhogy kellő érdeklődés hiányában a tantárgyi képzések elmaradtak. Mostanra ki is kopott a köztudatból, hogy szakvizsgázni nem csak pedagógiából, mérés-értékelésből meg közoktatás-vezetésből lehetne a törvény szerint, hanem szaktárgyból, mondjuk fizikából vagy matematikából is.
Van ezen kívül a többszakos pótlék, 5% ha két szakot, 7%, ha három vagy több szakot tanít valaki. Van ebben ráció, mert a szélesebb látókör érték.
Van aztán a „minőségi munkáért járó bérkiegészítés”, ami emlékeim szerint kb 3eFt/fő nettóban, ha egyenletesen lenne szétterítve. Nálunk a túlmunkát díjazzák vele, pl. ha komolyabb ünnepségre készít fel a magyartanár, illetve a versenyeredményeket.
A közalkalmazotti tanács tagjának heti 2 óra kedvezmény jár, azaz 22 helyett csak 20 óra a kötelező. Aztán van még a szakszervezet, aminek órakedvezménye a tagság létszámától függ. Ha mondjuk 40 fő tag, akkor havi szinten 15 óra, majdnem heti 4 óra kedvezmény, azaz ha valaki szakszervezeti vezető és közalkalmazotti tanács tagja is, akkor 22 helyett csak 16 órában tanít. (Illetve ha többen, akkor azt túlóraként fizetik). Van osztályfőnöki órakedvezmény is, de helyette van egy csomó többletmunka is, míg a szakszervezeti mozgalomban ezt nem látom.
Elbocsátás, ha az igazgató jobb jelöltet talál: na az nincs. Pontosabban öt évig van arra lehetőség, hogy éves szerződésekkel foglalkoztassák a munkavállalót, utána ki kell nevezni. Kinevezés után már csak súlyos fegyelmi vétség vagy a munkakör megszűnése lehet a kirúgás oka. Van egy olyan szabály is, hogy ha leépítésre kerül a sor, akkor az igazgató nem mérlegelhet: azt kell elküldenie, aki nem teljesítette a 7 évente 120 órás továbbképzését. A magas óraszámú tárgyaknál van ennek jelentősége, mert ugye hiába nem teljesítette a rajztanár, nem lehet leépíteni, mert belőle csak egy van, ki tanítaná akkor a rajzot.
A legnagyobb anomáliát a pénzhiány okozza. Miután az igazgatónak ki kell fizetnie mindenkinek, ami a törvény szerint jár, olyan kevés marad a kalapban, hogy ha új kollegát kell felvenni, akkor csak alacsony fizetésű fiatal jöhet szóba, mert arra van pénz. Az illetmény pedig olyan kevés, hogy a versenyszférába is eladható szakokon hiány van. Megesett, hogy öt évig el akarta küldeni az angoltanárt az igazgatónk, de minden év végén volt valami gubanc. Elment a másik angoltanár, szülni ment a másik angoltanár, visszalépett a potenciális jelentkező, tehát hiába a fegyelmik, mindig jött a kanossza-járás, hogy „azért ugye maradsz még, noha újra csak egy évre gondoltam”. És mivel öt év eltelt, a kolléga már ki van nevezve (bár ennyi idő alatt azért a diákok valamennyire megnevelik a legalkalmatlanabb tanárt is :). Szintén a pénzhiány okozza, hogy a tantárgyfelosztásban igyekeznek mindenkit egy szakra szoríani. Így sajnos a tanár több osztályban tanít, nem tudja megjegyezni a diákok nevét (kedves szülők, a "diákanyag" szón való megsértődés bár jogos, de ha valaki többszáz embert tanít, akkor bizony összefolynak az arcok-nevek...) - de nem kell neki többszakos pótlékot fizetni.